Az ellenzék két baja és egy teendője
2017. február 07. írta: Redakció

Az ellenzék két baja és egy teendője

ellenzek.jpg

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának kommentárja

 

Hogy mi az ellenzék két baja és egyetlen teendője?

Egy: Az, ami a Tony Blair előtti brit Munkáspárttal volt. Figyeljük csak, mit mond erről maga Blair 1994-ben, amikor már elnök, de még csak ismerkedik a helyzettel: „Tiltakozó párt vagyunk, nem pedig kormányzó párt”. (Tony Blair: Utazás, 2011.: 95)

Kettő: Az, amit Apponyi Albert mond a dualizmus ellenzékéről. Figyeljük csak: „A sok mondvacsinált támadás elrontja a hitelét és lerontja a hatását az alappal bíró támadásoknak is; a közönség sablonszerű játéknak, személyes dulakodásnak tekinti az egészet és lassankint megszűnik iránta érdeklődni”. (Emlékirataim, I. Bp. 1922: 68).

Ennyit a bajokról. Mindenki érti.

Az ellenzéknek vannak programszerű dokumentumai, de nem kelt olyan benyomást, hogy a világban zajló folyamatokról gondol valamit.

Ezáltal logikus, hogy programja sem lehet, mert egy program elsősorban a világról alkotott véleményünkről szól.

Ennyit a fő teendőről. Ezt is mindenki érti.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5712190884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2017.02.07. 14:43:06

Az összefosásnak (copyright Vágó Gábor) nincs jövője.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.07. 16:20:09

Nem. A fő baj az irányuk. A nép nem akar liberális elnyomást.

Pelso.. 2017.02.07. 16:34:49

@Jean Sol Partre: Van ám. Nincs (köz)pénze kampányolni, ellenkampányolni, egyebekre Ahol lényeg a hatás, a tartalom meg legyen abszurd, de minimum gátlástalan.

Jean Sol Partre 2017.02.07. 16:47:11

@Pelso..: nem erre gondoltam.
Teljesen hiteltelen emberek, anti-ikonok, akik hiúságból, vagy anyagi okokból (vagy mindkettő) nem hajlandók félreállni, pedig amíg ők vannak, még elgondolkodni se lehet azon, hogy arrafelé szavazzon bárki is.
Emellett elenyésző az, hogy a többieknek sincs semmi gondolat a fejében és hasonlók.

GNDL 2017.02.07. 17:28:08

Majdnem jó... de nem csak az ellenzékről hanem az egész politikai „elitről” lenne szó, nem csak két baj van velük hanem számtalan... és bár teendőjük szerintem is csak egy lenne, de az a fentiekkel ellentétben inkább csak annyi, hogy húzzanak el anyjukba... :)

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.07. 18:18:56

fordítsuk magyarra a cikket: mielőtt nóólimpiázásra, vagy ne adj Isten romántüntizésre kapna kedvet a nép, megelőző csapás keretében gyorsan le kell szögezni, hogy még mindig kurvára szarul kormányoz az ellenzék.

Különben is, a nyögve-nyelős cikket padilla megoldotta volna egy szóval is: vascső.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.07. 18:27:16

@Pelso..:

"Nincs (köz)pénze kampányolni, ellenkampányolni"

mert inkább a feleség nevén levő offsórba tolja, meg elszívja a romkocsmában. Pláne nincsenek baller milliárdosok a terepen, akik Trump módra saját pénzből is agitálhatnának. A truváj progresszívnak a többségi társadalomtól zsigerileg undorodva esze ágában sincs csak úgy közvetlenül győzködni a választót, pfeeej birkaparasztok. Önkéntes aktivistákat toborozni és aláírásgyűjtő standot felállítani pláne POPULIZMUS (fúj!), az igaz demokrata úgyis elbattyog a pártirodába szignózni.

Pelso.. 2017.02.07. 19:01:57

@Jean Sol Partre: Tisztújítás, frissítés, új generációknak teret engedés, példa erre?:)

A szerző meg tudná mondani, hogy program egyáltalán minek s milyen folyamatok zajlanak a világban, melyek megértése -vagy nem-, közvetlenül befolyásolja a következő itthoni választásokat?

Bell & Sebastian 2017.02.07. 19:57:02

@Jean Sol Partre: Én meg arra, egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja, harmadikkal egy a fegyvere. amíg az el nem veszti közpénz jellegét, hogy életbe léphessen a kétharmados szabály.

Yorik 2017.02.08. 02:00:06

Ettől még nem kerülnek különösebb versenyhátrányba a kormányoldallal szemben - ahol egyenesen büszkék rá, hogy nincs programjuk, és gyakorlatilag minden kérdésben fordítottak már 180 fokot az álláspontjukon.

Az idézetek pont annyira illenek a 2006 utáni Fideszre, akik ettől még nyugodtan besöpörték a kétharmadot. A csodás protesztnépszavazásukon megakadályozott egyetemi tandíjat később maguk vezették be, kb. ennyit a mondvacsinált támadásokról.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.08. 06:55:21

Erről is írhatna valami okosat Csizmás Erfing:

index.hu/belfold/2017/02/07/rendorsorfal_akadalyozta_az_olimpias_alairasgyujtest/

világkép meg ilyesmi szempontból :DDD

Természetesen bakóbejja szakvéleményét is várjuk.

Veder1 2017.02.08. 08:48:00

@Yorik: pont ezert lenne szukseg valami koherens vilagkepre. Ha nincs kulonbseg koztuk meg a fidesz kozott akkor miert is szavazzanak az emberek rajuk?

miles_Christi 2017.02.08. 10:23:09

@Yorik:

...És azután megnyerték a 14-es választásokat is, és a FIDESZ, 10 évnyi folyamatos kormányzás után ma is a legtámogatottabb párt. Biztos protestből, mi?

Yorik 2017.02.08. 18:04:57

@Vödör: Magyarországon az emberek többsége érzelmi alapon szavaz, szimpátia/gyűlölködés, egyszerű üzenetek alapján, tojnak a koherens világképre. Nekem pl. annyi is elég lenne, hogy garanciát vállalnak arra, hogy nem lopják ki a párnát is a fejem alól, miközben teljes ágazatokat tesznek tönkre. Mondjuk ilyesmi ígéreteket a Fidesz is tett 2010 előtt, aztán látjuk, mi lett belőle.

Yorik 2017.02.08. 18:15:16

@miles_Christi: A legtámogatottabb párt, amely elvesztette választóinak... harmadát? Felét? Ma nincs az országban komolyan vehető ellenzék. Ebben persze benne vannak a Fidesz alkotmányosságot, törvényességet súroló stiklijei, de ettől még nyugodtan le lehetne váltani őket, vagy legalább elérni, hogy kimutassák a foguk fehérjét.

Mindenesetre a Fidesz máig sem egy világkép mellett, hanem valakik/valamik ellen határozza meg magát. Gyurcsány, multik, bankok, nyugati liberalizmus, migráncsok, Soros. Arról már kevesebb szó esik, hogy az illiberalizmustól, a trumpizmustól meg a mészárosizmustól milyen folyamatokon keresztül lesz jobb a magyar ember élete.
süti beállítások módosítása