Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Köre elnökének írása
Nemrégiben Pogrányi Lovas Miklós egy publicisztikában rótta meg a jobboldali értelmiséget, mert „nem tud mit kezdeni a hatalom brutális valóságával”.
Kerülgetjük a forró kását, nem merjük kimondani a teljes igazságot, ez bizony régi vád az értelmiséggel szemben. Van ennek valós magja is: egyesek féltik az egzisztenciájukat, félnek kimondani azt, ami a szívükön fekszik, mert baj lehet belőle. Nem új ez a jelenség, kifejeződik a „ne szólj szám, nem fáj fejem” szólásban is, melyet ki többször, ki ritkábban idéz a viták során.
A Professzorok Batthyány Körének tagjainak többsége azonban nyugdíjas, valójában nem kell félnie semmitől, szabadon nyilváníthat véleményt. Nem is félünk, csak egytől: ha állításunk nélkülözi a megfelelő alapot, felületes vagy éppen az érzelmeink, nem pedig a tények vezérlik. Ezért nem marasztalunk el személyeket, véleményt is csak kivételes esetben mondunk róluk, nem akarjuk átvenni a bíróság szerepét.
Van még egy másik veszély is, mely a mégoly átgondolt nyilatkozatokat is fenyegeti: a véletlen vagy szándékos félreértelmezés, akár a lényeg meghamisítása. Erre a sajtónak nagy lehetősége van, és bizony él is vele. Erre is gondoltunk, amikor arról írtunk legutóbbi nyilatkozatunkban, hogy „az országban a valóság és a látszat minden korábbinál jobban összekeveredett, és természetesen a látszat uralkodik”. A látszatot pedig nem úgy formálják, hogy annak a véleményét és szándékait tükrözze, aki megnyilatkozik, hanem azét, aki fizeti a sajtót.
Két példát hozok fel a fentiek bemutatására. Az egyik televízió újságírója rövid telefonos interjút készített velem, melyben többek között a korrupcióról is szó esett. A következőt mondtam neki: „azokat a képviselőket, politikusokat, akik korrupciógyanúba keveredtek és »védhetetlenek«, mint például Mengyi Roland, el kell engedni”.
A címbe a következő került: „Náray-Szabó: Mengyit is el kell engedni és ki kell közösíteni”. A számba adták, hogy a képviselőt ki kell közösíteni, ami ellen azért tiltakozom. Az „elengedés” nem kiközösítést jelent, hanem azt, hogy függesszék fel a gyanúba hozott személy mentelmi jogát, és tegyék lehetővé a hatóságoknak, hogy megfelelő nyomozás után a bíróságra utalják az ügyet. Ennek az a feladata, hogy a lehető legjobban alátámasztott tények ismeretében, minden szempontot mérlegelve mondja ki az ítéletét. Sem én, sem professzortársaim ezt a feladatot át nem vállalhatjuk.
A másik esetben egy internetes portál munkatársa kérdezte a véleményemet az olimpiáról, melyet én nagy lehetőségnek tartok a nemzeti összefogás erősítésére. Van számos tapasztalatunk a nagyrendezvényekkel kapcsolatban, ha merünk nagyot álmodni, nagy eredményt is el tudunk érni.
A riporternek erről ezt mondtam: „Ha ennek az az ára, hogy olyanok viszik el a pénzt, akiket nem szeretünk, akkor azt én elfogadom”. Ezek után a cikk a következő címmel jelent meg: „Professzorok Batthyány Köre: Olimpia akkor is kell, ha szétlopnák”.
Uralkodik az ellendrukkerek által formált látszat.
