Alt-right: Áldassék Kek!
2017. január 21. írta: Gazics György

Alt-right: Áldassék Kek!

kek.jpg

Kek az alt-right, a mémek istene. Vagy valami hasonló. Eredetileg állítólag egy koreai hangutánzószó a nyugatiak nevetésre, amit odaát online használnak, innen terjedt el egy amerikai szubkultúrában. A jelképe egy béka. Vagy Pepe a prófétája. Nem tudom pontosan.

Én is félek tőle, nem is feszegetném tovább. Mindenesetre aki Trump ellen vét, kihívja a haragját, és amikor Kek lesújt, áldják a nevét.

Donald Trump beiktatása kapcsán bemutatok négy embert, akikre lesújtott Kek, vagy épp megáldotta őket, nézőpont kérdése. Ez nem lehet a véletlen műve.

1. Michael Moore

Michael Moore Flintből származik, a városból, ami az amerikai ipar leépülésének egyik leghírhedtebb példája Detroit után. Moore mindig is a baloldal lázadóbb feléhez tartozóként határozta meg magát, egy független oknyomozóként/provokátorként, aki az elesetteket képviseli. Természetes volt, hogy a sokkoló retorikájú milliárdos republikánus elnökjelölt egyik legkorábbi és legharcosabb ellenzőjeként jelenik majd meg a választási kampányban, többször is személyesen ellátogat a Trump toronyhoz, hogy az aktuális botrány kapcsán a megfelelő véleményt hangoztassa.

Moore a gerilla vonást leszámítva semmiben nem tér el a mainstream média morális pánikban hüledező kommentátoraitól. Sok vizet nem is zavar, inkább csak gúnyolódnak rajta, és nem csak az alt-right, hanem a saját oldala is, ami soha nem fogadta el őt. Moore tragédiája, hogy soha nem nyert bebocsátást az elitbe, bohócként tekintenek rá.

Több mint egy éve próbált betörni valami akcióval, még egy alacsony költségvetésű filmet is forgatott TrumpLand néven, ahol két este beszél egy közönséghez Ohióban, de hiába, ebben az őrült kampányban elkerüli mind a mainstream, mind a közösségi médiasiker.

Már csak pár hét van a választás napjáig, amikor egy vírusvideó végül elhozza neki a sikert: a TrumpLand felvételéről kerül ki egy pár perces részlet, amiben a Trump-szavazókról beszél.

Úgy tűnik Moore végül megütötte a főnyereményt.

Egyik napról a másikra az ő szavain csüng az internet, és a média is érdeklődni kezd nála az eset kapcsán. Imádják, amit mond, és újabb és újabb százezres nézettségű videók indulnak el montázsokkal a kampányból, ami alatt Moore beszéde szól a Rust Belt Amerikájáról.

960.jpg

Sok michiganit ismerek akik Trumpra akarnak szavazni. Nem feltétlenül kedvelik őt és nem feltétlenül értenek egyet vele. Nem rasszisták, vagy redneckek, az igazság az hogy teljesen tisztességes emberek. [...]

Donald Trump eljött a Detroit Economic Clubba, odaállt Ford Motor igazgatói elé, és azt mondta: "Ha bezárjátok ezeket a detroiti gyárakat, ahogy tervezitek, és helyette Mexikóban építetek újakat, 35%-os vámot fogok tenni az ott legyártott autókra, és senki nem fogja az USA-ban megvenni őket."

Bámulatos volt. Egy politikus sem, legyen republikánus vagy demokrata, egy sem mondott ehhez hasonlót soha azoknak az igazgatóknak. Ez zene volt Michigan, Ohio, Pennsylvania és Wisconsin lakosai fülének -- a "Brexit" államoknak.

Ha itt élsz Ohioban, tudod miről beszélek. Hogy komolyan gondolja Trump vagy sem, lényegtelen, mert azt fogalmazza meg ami az embereket bántja, és ezért van az hogy minden megtört, nevenincs, elfelejtett melós, aki egyszer az egykori középosztályba tartozott, imádja Trumpot. Ő az élő Molotov-koktél akire vártak, a kézigránát, amit a rendszerhez vághatnak ami tönkre tette az életüket.

Lehet, hogy elvesztették a munkájukat, a bank vitte a házat, aztán jött a válás, se feleség, se gyerekek, az autót vitték a behajtók, Obama egészségügyében pedig még fájdalomcsillapítót sem kapnak. Lényegében mindenüket elvesztették, amijük volt, kivéve egy dolgot: ami nem kerül pénzbe, és amit minden amerikainak garantál az alkotmány: a szavazati jogukat.

Lehet, hogy nincstelenek, lehet, hogy hajléktalanok, hogy át lettek baszva, hogy el lettek baszva, nem számít, mert mindenki egyenlő november 8-án: a milliomosnak is annyi szavazata van, mint a munkanélkülinek: egy.

És a lecsúszott középosztály népesebb csoport, mint a milliomosoké.

Szóval november 8-án a kisemmizettek elmennek a szavazófülkékhez, kapnak egy cédulát, behúzzák a függönyt és behúznak egy kibaszott nagy X-et a dobozba annak az embernek a neve mellé, aki a jelenlegi rendszert, ami tönkre tette az életüket, felforgatással fenyegeti: Donald J. Trumphoz.

Látják, hogy az elit ami tönkretette őket, gyűlöli Trumpot. A nagyvállalatok gyűlölik Trumpot. A Wall Street gyűlöli Trumpot. A karrier politikusok gyűlölik Trumpot. A média gyűlöli Trumpot: szerették és naggyá tették, most gyűlölik őt.

Köszi, média: az ellenségem ellensége az, akire november 8-án szavazok.

Igen, november 8-án Joe Blow, Steve Blow, Bob Blow, Billy Blow és az összes Blow felrobbantja az egész átkozott rendszert, mert joguk van hozzá. Trump megválasztása lesz a történelem legnagyobb kapd be a faszomja, és jól fog esni.

A kegyetlen csavar, hogy Moore eredeti beszéde nem itt ér véget. Csak ezután mondja el a kötelező kört, hogy majd néhány hónap múlva a buta prolik megbánják a döntésüket, mint a Brexitnél (szerinte). Azonban a fenti üzenet önmagában kerek, őszinte, hiszen ő maga is az egykori melós középosztályból jön.

Kiváló beszéd, pontosan annyira Michael Moore, ahogy azt Amerika már a korábbi, sikeres filmjeiből megismerte, és itt a szívéből beszél. Moore próbálja oltani a tüzet, de hiába: a saját szavai segítenek megtolni a Trump-kampányt a hajrában. 

Végül megkapta a figyelmet és az elismerést amire a kampány kezdete óta vágyott, csak nem azoktól, akiktől várta.

2. Ben Shapiro

Ben Shapiro ős-breitbartosként, és Milo mellett a megfontoltabb, de jó tollú ifjú titánként van jelen 2015 nyarán. Hamarosan Ted Cruz pártján találja magát, majd egy kellemetlen botrány kapcsán, ami Michelle Fields-zel és Trump akkori kampányfőnökével kapcsolatos műbalhéból fakad, többedmagával otthagyja a Breitbartot. Innentől, árulóként leköti az alt-rightos trollokkal folytatott harc, majd Cruz vesztével végleg beáll a csúfos kudarcot valló #NeverTrump mozgalom mögé.

Hogy pontosan mi volt az indoka, amiért Trump kapcsán a kardjába dőlt, nem tudni. Lehetséges, hogy a republikánus establishment kínált neki cserébe támogatást, mert Trump vesztével ők tértek volna vissza; és az ellenzéki szerep a konzervatív újságíróknak sem rossz, lehet Hillary-vel riogatva mozgósítani pénzt és olvasót még négy évig. Az alternatíva, a felforgató Trump győzelme számukra egyenlő a halállal.

Nem tudni miért, de mindenképp rossz ügy mögé állt, újra és újra. Pedig egyébként elég éleslátó elemző, olyannyira éleslátó, hogy 2011 áprilisában, 5 évvel a kampány előtt ezt írta:

A republikánusok képzeletbeli ideális jelöltjének elképesztően gazdagnak kel lennie: Obama 1 milliárd dollárt fog összegyűjteni a következő választási kampányára, és egy republikánus sem lesz képes ezt még csak megközelíteni sem anélkül, hogy mélyen a saját zsebébe ne nyúljon.

Az ideális republikánus jelölt nevének ismerősen kell csengenie az átlagember számára: egy republikánus jelöltnek sem sikerült enélkül nyernie Warren G. Harding 1920-as győzelme óta.

Az ideális republikánus jelölt otthonosan mozog a színpadon, tud fenyegető is lenni, és a mocskos húzásoktól sem riad vissza.

Ki felelne meg ennek a kritériumnak? Elég nyilvánvaló:

Úgy hívják Donald Trump. A szállóigéje is megvan már: „Ki vagy rúgva!”. Magasról tesz rá, hogy mit gondol róla a média: lenyomta Meredith Vieriát a vele készített múlt heti NBC-s interjú során. Egymilliárd dollárt tudna kampányra költeni, saját zsebből.

Mi több, nyerni is tud.

Ne foglalkozzunk az aktuális közvélemény-kutatásokkal (2011, Romney színrelépése előtt), amelyek 20 pontos Obama előnyt mutatnak egy elképzelt Trump párbaj esetén. Ez a különbség abból fakad, hogy Trumpot a közvélemény egy szájhősnek látja, akit nem érdekel az indulás az elnökségért. Amint ezt a szándékát egyértelműen kifejezi, és elkezd kampányolni, a számai megindulnak felfelé.

Ugyan nem 2012-re, de 2016-ra bejött a jóslat, és bámulatos hogy mennyire közel járt az igazsághoz. Ben Shapirónak minden adott volt, hogy a nyertes csapat élén legyen ma, ehelyett mára a vesztes, dühös, különutas konzervatívok kicsinyke klikkjének jelent a neve még valamit.

3. Nate Silver 

Nate Silver egy híres elemző, legyen szó sportról vagy az amerikai választásokról. Nem sok jót jósolt Trumpnak, mi több, a jelöltségért indulása óta folyamatosan alábecsülte. Egyre emelkedőre korrigálta a plafont, amit biztos nem fog áttörni, de Trump áttörte újra és újra.

Itthon is nagy rajongói tábora van, példának néhány jelző a Trumppal ugyancsak ellenséges hazai sajtóból: politikai statisztikus-jós-csodavarázsló”, „választássuttogó”, „statisztikusguru”, „zseniális választási szakértő-statisztikus”, „választási guru”, „kedvenc baseballstatisztikusból lett politikai jósból lett focistatisztikusom”, „amerikai közvélemény-kutató guru. Ennyi legyen is elég, egy idő után kicsit redundáns, átjön a lényeg.

nate.jpg

Bár a csapzott tekintete a választás estéjén önmagában is elégtétel volt mindenkinek, akinek a Silver-rajongók megdönthetetlen bizonyítékait kellett kerülgetnie Trump esélytelenségről másfél éven át; de a sors, Kek, ennél jóval kegyetlenebbül tréfálta meg.

A 2016-os baseball szezon elején, május 11-én egy pökhendi tweetben gúnyolódott a Chicago Cubs esélyein a bajnoki címért, utalva rá, hogy még Trumpnál is esélytelenebb a csapat:

 screen_shot_2017-01-19_at_16_42_06.png

„Emlékeztetőül: A Cubs nyeri a bajnokságot, és 8 napra rá elnöknek választják Trumpot”

Biztos jól szórakozott, akkor.

Fél évvel később, November 2-án, nem csak a májusi tweet, hanem a FiveThirtyEight legutolsó, október végi jóslata ellenére is a Cubs nyeri a bajnokságot. November 8-án pedig Trump az elnökválasztást. President Trump.

Az egykori gúnyos tucat tweetje a Cubs győzelem után szárnyra kap, Trump győzelmét követően pedig tele van vele az internet. Nate Silver, akarata ellenére, végül briliánsan jósolt.

4. Russel Steinberg

Eddig mindhárom szereplő médiaszemélyiség volt, akiket a karakterük és karrierjük kényszerpályán tartott. Volt azonban egy ember, egy igazi átlagember, aki 2013-ban magára haragítja a sorsot egy tweettel. Akkor még csak a sorsot, később fél Amerikát.

2013. február 7-én Trump, ahogy szokása volt már akkor is, kritikus hangnemben reagál Obama egy akciójára, talán valami dróncsapás és az USA külpolitikája lehetett az indok. Lényegtelen.

Hogy Russell Steinberg mióta követte őt Twitteren, mióta forrongott benne az indulat Donald Trump ellen, nem tudni, de ez az eset sarkallta arra, hogy beszóljon neki:

 screen_shot_2017-01-19_at_18_20_53.png

Ha ennyire utálod Amerikát, indulj a választáson és javítsd meg!”

Amire – meglepetésére Trump reagált:

Vigyázz (mit kívánsz)!”

Évekre vagyunk ekkor még attól hogy bejelentse az indulását, és időbe telik, mire a Trump szándékának jeleit kutatók megtalálják ezt a nyilvános üzenetváltást a múltban, de megtalálják.

Russellre rászabadul az internet, kap hideget és meleget mindkét oldalról, vannak őt okoló babonás Hillary-szavazók bőven, és van jobbról aki az első támogatóként tekint rá. Pedig Russell demokrata, és Clinton mellett áll, ahogy ezt a számtalan kényszerből adott interjúban elmondja.

Sokszor megbánta már a tettét, most is ezt teszi nyilván.

Trump persze pontosan tudta, mit válaszol neki azon a 2013-as februáron, ha titokban is tartotta a nyilvánosság elől még két és fél évig. Már 2012-ben, pár nappal Obama újraválasztása után levédette a szlogent, amit végül a 45. elnök jelszavaként ismer meg a világ: Make America Great Again!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3412139331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szindbad 2017.01.21. 08:12:06

Uncsi, mint egy szappanopera.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.21. 09:36:39

Na végre troll szemszögből is sikerült tálalni.

Virág et. 2017.01.21. 09:54:22

"Már 2012-ben, pár nappal Obama újraválasztása után levédette a szlogent, amit végül a 45. elnök jelszavaként ismer meg a világ: Make America Great Again!" vs. "Évekre vagyunk ekkor még attól hogy bejelentse az indulását, és időbe telik, mire a Trump szándékának jeleit kutatók megtalálják ezt a nyilvános üzenetváltást a múltban, de megtalálják." (2013. február 7.)

Ennyit az írás komolyságáról. Egyébként Trump 2012-ben is bejelentette indulását, amit azt vissza is vont az utolsó pillanatban. Mindenki tudta 2013-ban, hogy legalább ugyanezt eljátssza majd 16-ban is. Ehhez nem kellett Steinberg.

A fő ok, indok pedig az Obama birth cerificate-es baromsága miatti nyilvános kiröhögése és megalázása volt. Ez egy ilyen kicsinyes, bosszúálló ember, aki képes akár egy évtizedig is dédelgetni a sérelmeit. Gyerekes.

"Ha bezárjátok ezeket a detroiti gyárakat, ahogy tervezitek, és helyette Mexikóban építetek újakat, 35%-os vámot fogok tenni az ott legyártott autókra, és senki nem fogja az USA-ban megvenni őket"

Ha meg nem zárjátok be, akkor a sokkal olcsóbb japán és koreai autók miatt nem fogja senki megvenni őket az USA-ban, ahogy az történik ma is. A büntetővámok meg kétirányba mennek: ha le akarják nullázni a saját exporbevételeiket, akkor hajrá. Ha büntetőadóztatják a Toyotát meg a BMW-t, akkor sok sikert eladni az Apple, a Ford, a Chrysler, a Chevrolet, a GE, a Honeywell, a Google, a Microsoft stb-stb. szarjait 35% felárral a konkurencia felett. Mert azt élő ember nem gondolhatja komolyan, hogy egy kereskedelmi kapcsolat ne a viszonosság elvén működjön, hogy majd Ázsia meg Európa lenyeli a pofont, de nem viszonozza. Ugyanmár. Ehhez Fidesz-szavazónak kell lenni, hogy ilyen tündérmeséket elhiggyünk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.21. 10:08:46

Csak így tovább! Kell ez a sorozat.

Érdekes a tartalom, és az sem rossz, ahogyan gyűlnek alatta a liberális könnyek (Szindbád), meg a Nate Silver babérjaira pályázó félokosok (Virág et.).

Kandeláber 2017.01.21. 10:10:49

@Virág et.: Kár, hogy még a kampány alatt nem küldtél ki egy ilyen bölcsességet Clintonnénak angolul.
Azonnal érted küldött volna, te pedig naponta írtál volna hasonló mantrákat, a szövegeidtől porig alázott Trump pedig visszalép, és ma Clintonné az elnök. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.01.21. 10:46:10

Nate Silver után mindjárt szimpatikusabbnak tűnik GFG.

komolytalan samu 2017.01.21. 13:22:23

Nate Silver nyilván rohadtul nem akarta Trumpot, a Cubs-os tweet meg ikonikus pofonfa, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előrejelzései azokon a pollokon alapultak, amiket nem ő csinált. Sőt, a baloldalon ő volt az egyetlen komolyan vehető elemző, aki a pollok alapján jósolt Clinton siker valószínűségét a legalacsonyabbra tette, mi több hetekkel a választás előtt figyelmeztetett arra, hogy Clinton blue wall stratégiája a rozsda államokban bukhat el. Huffpost még cikkben is lincselte érte rendesen.

Szakmailag messze ő bukta a legkisebbet a baloldalon.

komolytalan samu 2017.01.21. 13:38:23

A MÉM-ekről meg azt gondolom hogy bőven (fényév) túlértékeled a jelentőségét. Ezek sokszorosan kódolt, az irónia, iróniájába csomagolt üzenetek, a politika snapchatje, és tumblr-je a maga belterjes tizen-huszon-max harmincas közönségével, akik egyáltalán dekódolni tudják.

Fogadok, hogy 1000 rozsdaövezeti melósból 10 sem tudná értelmezni ezeket, és ugye leginkább ott dőlt el a dolog. Ez még úgy is megáll, hogy a rozsdaövezeti siker 1%-ba szinte bármi beleképzelhető.

A szabadszájúság szabadon engedése (képzavar), a hollywoodi elit basztatása a kanadábaköltözömmel, megint más téma, annak lehetett valós súlya.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2017.01.21. 14:02:12

Ben Shapiro-val kapcsolatban ez: "Hogy pontosan mi volt az indoka, amiért Trump kapcsán a kardjába dőlt, nem tudni."

Itt elmondja:

www.youtube.com/watch?v=s6D471mkNas

komolytalan samu 2017.01.21. 14:06:58

@Virág et.: A BMW-nek és a Toyotának is egyszerűbb Mexikó helyett az USA-ban gyárat építeni, vagy bővíteni, mert a legtöbbnek van már gyára ott. A politikai nyomásgyakorlás a legtöbb esetben elegendő lesz erre.

A kölcsönös kereskedelmi háború több ok miatt sem valószínű: az USA Németországgal és Kínával szemben is brutálisan negatív egyenleggel bír. Egy külker háború nagyságrendekkel nagyobb kárt okozna a netto exportőr államoknak, mint az USA-nak, azaz Kína és Németország tárgyalási pozíciója még akkor is gyengébb, ha ellenintézkedésekkel ők is dollárszázmilliárdos kárt tudnának csinálni az amerikai exportőröknek.

Az amerikai autógyárak közvetlen exportja elenyésző, a nagy multik, mint a GE, vagy az Apple pedig vagy helyben gyártatnak (pl: GE Magyarország), vagy eleve Kínában, mint az Apple, ráadásul offshore-al megtámasztva. Ezekkel szemben értelmetlen ellenintézkedéseket hozni.

Azaz: Trumpnak van mozgástere a nyomásgyakorlásban. Nem korlátlan, és a protekcionizmus önmagában nem is fogja megoldani a rustbelt problémáit, de ezt valószínűleg ő is tudja.

Veder1 2017.01.21. 14:10:23

@Virág et.: ""Már 2012-ben, pár nappal Obama újraválasztása után levédette a szlogent, amit végül a 45. elnök jelszavaként ismer meg a világ: Make America Great Again!" vs. "Évekre vagyunk ekkor még attól hogy bejelentse az indulását, és időbe telik, mire a Trump szándékának jeleit kutatók megtalálják ezt a nyilvános üzenetváltást a múltban, de megtalálják." (2013. február 7.)"

Nem értem mi ezzel a gond. A második mondat arra utal, hogy a közvélemény nem tudhatta, hogy indulni a fog az első meg arra, hogy Trump már akkor tudta. Nincs itt ellentmondás szvsz. Persze ha valóban így volt, mert nem néztem utána.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.21. 17:23:27

@Pelso..: már van, hisz a cikket jegyző gazics gyereket próbálják itt a trendifidoxos agitprop szakosztályon gőzerővel valamiféle hazai Milo-ként futtatni, ámde a fasza kreatív köcsög dolgok nélkül, csak semmi buzizás :DDDD

Conchobar 2017.01.21. 18:27:53

Most már lassan abba kellene hagyni a Trump megválasztása miatti kárörömködést, és inkább figyelni rá. Miféle intézkedéseket hoz, vagy épp nem hoz. Mert egy fél év múlva akár azokat a személyeket is csokorba lehet majd szedni, akik lám mennyire megmondták, hogy Trump ezt meg azt megteszi, vagy éppen nem teszi

Pelso.. 2017.01.21. 18:42:40

@Conchobar: Ne légy már ünneprontó, még hogy intézkedés meg félév, - jó hogy nem kormányprogram.
Az itthoni bálványimádók DT személyében ismét kaptak egy hamis ábrándot, örömködéshez ez évekre önmagában elég.

Szindbad 2017.01.21. 21:19:20

@Holger Hartland: Hát a könnyeim azok tényleg potyognak, pl a tegnapi Bayer performansz miatt :) Ez az írás viszont nincs jól megírva, mintha nem tanulta volna az illető.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.21. 21:29:12

@Holger Hartland: szevasz holgika, ugye megmondtam, hogy ne ábrándozz túlzottan arról, hogy orbika mehet bulizni a beiktatóra? no kezdheted itatni a narancsos könnyeket :DDDDDDDDDD

Tehéntőgy 2017.01.23. 14:02:29

"Bár a csapzott tekintete a választás estéjén önmagában is elégtétel volt mindenkinek, akinek a Silver-rajongók megdönthetetlen bizonyítékait kellett kerülgetnie Trump esélytelenségről másfél éven át"

Trump győzelmének lehetőségét Silver 30 százalék körülire adta. Ez szerinted esélytelenség? Wtf?
(Voltak hillarysta béljósok, akik befürödtek, de ő pont egyáltalán nem.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.25. 01:53:45

@Herr Schnapsidee Lieferant: Hát az engem meg hol érdekel? Az eredmény a lényeg, hogy ki hol ünnepel, másodlagos.

@Szindbad: Most mondd! Hogy ilyen embereket sikerül alulmúlni a baloldalnak!

hartland.blog.hu/2017/01/25/a_baloldal_kuzdelme_a_trump-tortenettel_huszonegy_lepesben

Robinzon Kurzor 2017.01.25. 18:09:04

@Holger Hartland:

Arra kellene még gombot varrni, hogy Trump először is a mainstream konzervatív jelölt-jelölteket nyomta le.

Amit ott leírtál a baloldalra, azt a mérsékelt republikánusokra is igaz.

Trump egy elszabadult hajóágyú, most éppen a saját hazugságait próbálja meg hatalmi eszközökkel igazzá varázsolni ("választási csalások" kivizsgálása).

Minden idők legalacsonyabb bizalmi indexével beiktatott elnökeként kezdi és nem nagyon látni, hogy értené a vezetőbe vetett bizalom fontosságát.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.25. 18:22:20

@Robinzon Kurzor:

"Trump egy elszabadult hajóágyú"

mellé, inkább a sima tükrű tóba belebaszott dinamit, valódi szerepe nem a látványos nagy pukkanás, hanem hogy mit hoz felszínre utána....

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.25. 20:50:32

@Herr Schnapsidee Lieferant: Elképzelni sem tudom. :)

@Robinzon Kurzor: Persze, hogy lenyomta őket. Kellett valaki, aki bevállalja, hogy képviseli, amit a jobboldali szavazók nagy része akar. A többiek nem merték. Csak Trump. Ő nyert. Ennyi a lényeg. A többi nem számít.

Szindbad 2017.01.26. 00:21:10

@Holger Hartland: Ott baszták el, hogy nem voltak elég aljasak. Hát most szopják is a harcifaszt rendesen.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.26. 01:18:43

@Szindbad: Hogy hol baszta el az ellenség, az ő baja, nem az enyém.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.26. 05:58:05

@Szindbad:

"Ott baszták el, hogy nem voltak elég aljasak"

mintha hilleri kapott volna 3 vitából 2-nél előre kérdéseket, próbálta pártja a médiával összekacsintva szegény sanderst elgáncsolni, valamint küldött rendszeresen tucatjával republikánusnak öltözött provokátor verőlegényeket pártgyűlésekre. milyen is lenne aljasan?

Robinzon Kurzor 2017.01.26. 12:28:32

@Holger Hartland: "aki bevállalja, hogy képviseli, amit a jobboldali szavazók nagy része akar"

Trump az egykori baloldali szavazókhoz szólt inkább.
Nem a keleti parti és kaliforniai liberálisokhoz (nyilván), hanem például az egykori kékgallérosokhoz.

Trump nem elsősorban a liberálisokat verte le, hanem a konzervatívokat szét.

Nem tudom, hogy ez miért jó hír, de lesznek azért arcra fagyott mosolyok, úgy gondolom.

Szindbad 2017.01.26. 12:45:46

@Robinzon Kurzor: HH szerint azok a konzervatívok valójában ürgebőrbe bújt liberálisok voltak, szóval nem kár értük. Még véletlenül sem az történt, hogy HH széljobbra tolódott.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.26. 13:13:03

@Robinzon Kurzor: Igen, a kékgallérosokhoz is szólt. De ők már jobboldaliak. (Nem ideológiai értelemben, hagyjuk a magas ideológiát. Jobbra szavaznak, és kész.) De ők csak egy része annak a 63 millió embernek, akik Trumpot választották.

Elférnél te is a posztomban: Trump úgy "szétverte" a konzervatívokat, hogy meg sem állt a győzelemig, öröm volt nézni. :) Azok a "konzervatívok", akiket megvert, árulók voltak.

@Szindbad: Így. A te nézőpontodból széljobb, igen.

Jean Sol Partre 2017.01.26. 15:25:28

@Holger Hartland: irigyellek ezért a végtelenül egyszerű világképedért, rengeteg gondolkodást spórolhatsz így meg :)

Pelso.. 2017.01.26. 15:43:26

@Holger Hartland: Ja, de hirtelen árulók lettek:)

Jean Sol Partre 2017.01.26. 16:26:33

@Pelso..: a lassú kaméleon elárulja gyorsabban alkalmazkodó társait.

Robinzon Kurzor 2017.01.26. 18:43:36

@Holger Hartland: "Elférnél te is a posztomban"

Meg vagyok egy kicsit sértődve, hogy eleve nem kerültem bele.

Mondjuk szó szerint illene idézni, bár lehet, hogy a hitelesség is valami ócska píszíbolsi faszság lett közben az alternatív tények világában.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.27. 10:00:42

@Robinzon Kurzor: Mondták rá, hogy ezzel szétveri a GOP-ot, vége, de látod, hogy nyert. Nem szétverte, hanem átállította.

@Pelso..: Nem hirtelen, minimum 1-2 év eltelt.

@Jean Sol Partre: NEEEEE!!! Ne tedd ezt, Mester! Mi a Helyes Vélemény, amit vissza kell böfögnöm Neked a buksisimiért???

Jean Sol Partre 2017.01.27. 17:09:17

@Holger Hartland: nem azt mondtam, hogy van helyes vélemény. Azt mondtam, egyszerű a világképed.

Buksisimi nem jár semmiért, és főleg véleményért nem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.27. 18:41:52

@Jean Sol Partre: Na jó, de ha valakire azt mondják, hogy egyszerű, az olyan értelmiségi letolás/leoltás, nem? :D De végül is nem vagyok értelmiségi (egyesek szerint igen, de szerintem meg nem).

Jean Sol Partre 2017.01.27. 19:50:10

@Holger Hartland: én sem vagyok értelmiségi (egyesek szerint sem)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.27. 19:56:04

@Szindbad: "Még véletlenül sem az történt, hogy HH széljobbra tolódott."

Az általam ismert "szélőjobbosok" többsége nem jobbos volt eredetileg. Tapasztalatok, felismerések vezették őket arra, hogy előbb jobbra, majd "szélre" tolódjanak.
Mondjuk a migránsválaság és az erre adott (szélsőséges) ballib reakciók sok embernek felnyitotta a szemét. (Ti. hogy ki szélsőséges és ki nem az.)

Az élesebb szeműek persze már korábban kapcsoltak, a síkhülyék (és azok, akiknek mondjuk az állásuk függ ettől, újságírók, egyetemi tanárok, értelmiségiek) meg még most is beszopják és nyomatják a ballib néphülyítést.

Robinzon Kurzor 2017.01.27. 23:18:11

@Holger Hartland:

John McCain se jobboldali már? Nagyon kell kapaszkodni...

Trump és a GOP most úgy vannak egymással, mint Fletó és az MSZP a 2006-os, némileg váratlan győzelmük után.

Jean Sol Partre 2017.01.28. 00:00:26

@Robinzon Kurzor: John McCain volt az egyik első az árulók sorában. De akiket ma kiismerünk, azok sem az utolsók.

maroz 2017.01.28. 13:01:11

@Holger Hartland: Egy olyan értelmiségi vagy, aki csak a nyalókát kéri de az árát nem hajlandó megfizetni. Valójában egy értelmiségi szerepet eljátszó aljas rohadék vagy, aki ott árt, ahol tud és lerázza magáról a felelősséget. Kevés emberről gondolom, hogy egy esetleges rendszerváltás esetén üzembiztosan golyóérett, és örömmel tudatom veled, hogy te stabilan tagja vagy annak a kis csapatnak. Persze ez ostoba álmodozás, de hát ha már az álmainkat is veszni hagyjuk...

ypod 2017.01.28. 15:14:35

Ezt persze a Clintonék szívták meg. A Clintonék által lealázott, átvert, a végén magából is hülyét csináló Sanders megverte volna Trumpot. Nekünk meg mindegy Clinton vagy Trump. Bár lehet a Trumppal jobban járunk.

2017.01.29. 01:29:41

@maroz:

nézzünk egy más típust.

nem jelezhetünk vissza pályázatnál, mert a miénk nem egy buksisimogatós szakma
y2ycoaching.blog.hu/2017/01/26/a_mienk_nem_egy_buksisimogatos_szakma

nos, ők az y generáció, értelmiségiek, a jövő reménységei
y2ycoaching.hu/business-coachok/

2017.01.29. 01:31:19

@Disznóvári:

te, attól hogy a ballibek balfaszok még nem muszáj hülyének lenni. nem kell a kemény jobbosokat mentegetni, általában aljas hülye szemetek.
sokan nem szeretik a fennállót, meg hülyének tartják a gyurcsány-féle bagázst, mégse lesznek nacadékok.
na vajon miért?

maroz 2017.01.29. 06:22:44

@WiteNoir: Te tudod, hogy HH-nak mi a státusa? Az elit értelmiségi státusa, amit most és itt úgy próbál meg magától ellegyezni, mintha úszás közben szardarab került volna a közelébe, és észre sem veszi, hogy pont a legyezéstől kerül közelebb hozzá.

Más típus, ugyan már.

Viszont lassan tényleg békén kéne hagyni, mert erősen elszakadt szegény a realitásoktól, és nagyon úgy látszik, hogy nincs senki a környezetében, aki segíthetne neki egy kis valóságellenőrzésben, ezért most ott tart, hogy már a rendőrséggel fenyeget, bírósággal, kommenttörlést kér és intézkedik a kitiltattatásom miatt, holott neki lenne olyan környezete, ahonnan el tudnák neki magyarázni, hogy nem érdemes egy olyan emberrel keménykedni, akiről tudni, hogy eljutott egy olyan állapotba, ahol azt érzi, hogy nincs már semmi veszítenivalója. Komolyan mondom, mint a Bourbonok, olyanok ezek a mi értelmiségi elitkéink.

Tündér_Lala 2017.01.29. 08:31:43

Tudják érdekes olvasni álláspontjukat, de (már boccs) jól láthatóan nem értik.
Arról van szó, hogy a neolibsik túltolták a biciklit. Az állítólagos bal jobban, az állítólagos jobb majdnem ugyanúgy. Ebből a nézőpontból a normalitás már szélsőségnek tűnik, pedig ez a túltolt neolibsizmus a szélsőség.
Ez az irány megbukott mind ideologiai, mind gazdasági értelemben. Akik ezt felismerték nem találtak maguknak politikai képviselőt a hagyományos pártok között, tehát vagy új pártoktól vagy kamikáze politikusoktól remélik jobb viszonyok kialakítását.

Dióhéjban ennyit, bár tanulságos lenne kifejteni az ideologiai és gazdasági bukás momentumait és a szereplők mibenlétét.

2017.01.29. 12:27:51

@maroz:

nem tudom, úgy tudtam valami egyetemi oktató, adjunktus vagy docens
tényleg ilyesmit akar tenni veled? ha igaz, az nagyon durva.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.29. 14:28:16

@WiteNoir: Hát nem tudom, az általam ismert kemény jobbosok nem aljas hülye szemetek, persze nyilván vannak ilyenek is. Én több aljas hülye szeméttel talákoztam a ballib oldalon, de ebben sem akarnék általánosítani, vannak liberális barátaim is. :)
A jobber kommentelők inkább a mandin tahók, itt viszonylag konszolidált (talán mert összeszokottabb) a társaság. Holgert sosem kedveltem,ezt be is tudom bizonyítani, csak most nincs kedvem évekkel ezelőtti kommenteket előkeresni. A jelenlegi politikai nézeteivel nekem nincs különösebb bajom.
Amit viszont maroz ír, azt el tudom hinni róla. Ő is tagja volt anno az Alfi-ellenes alakulatnak, gloárt bíztatta, hogy jelentse fel Alfőmérnök barátomat egy "vascsöves" kommentje miatt. Pedig Alfőmérnök azt se tudta, kicsoda gloire (én viszont már tudom .) ). Most nyilván a "golyóérett" kifejezés ütötte ki nála a biztosítékot, de perre nem fogja tudni vinni az ügyet, mert maroz nem nevezte meg és tudtommal még jótündi sem leplezte le. Azt el tudom képzelni, hogy a kitiltást kihisztizi a szerkesztőségnél.

maroz 2017.01.29. 17:17:55

@WiteNoir: Az értelmiségi elit azon eklatáns tagja, aki az elit értelmiségi léttel együtt járó előnyöket boldogan élvezi de a felelősséget illetően már proletár.

Röhejes, hogy mindeközben még azt is el szeretné érni, hogy én, aki tényleg nem vagyok sem elit, sem értelmiségi még innen, a mandiner faszom által sem igazán olvasott kommentszekciójából is tűnjek el, még itt se láthassa azt, hogy bizony én őt egy golyóérett szaralaknak tartom, és emiatt az elitista és felelősséget nem vállaló szerepjátszása miatt imádkozom az Úrhoz és persze Marxhoz is, mert mit lehessen tudni, szóval erősen kifejezem továbbra is azon reményemet, hogy egy esetleges rendszerváltás során annyira keményen bánjanak el vele, ahogyan a Bourbonokkal szoktak.

Azt makogta, hogy ezért ő engem feljelent, beperel, kitiltat, szóval ha nem egy szaros hangember akkor most tennie kell valamit, mert különben úgy jár, mint a grundon az a legényke, aki háromszor is elmondta, hogy mivan, de negyedjére nem ütött. Az ilyenből lett aztán a csicska, egész életére. Hát, kíváncsi vagyok, van-e vér a pucájában, vagy csak a száját jártatta.

2017.01.29. 17:51:57

@maroz:

de hol írta azt hogy kitiltat? én nem találtam meg, de nem is sokáig kerestem, szóval lehet hogy csak elnéztem.
azt tudom hogy anno rinyált a tölgy ügy miatt, meg tán kínai kálmánt miatt is, annyira már nem emlékszem.
de most ezek szerint még inkább bedurvult.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.29. 18:19:55

@Disznóvári: @WiteNoir: Vannak dolgok, amik beleférnek, és vannak, amik nem. Egy "szemét Orbán-bérenc" vagy egy "kurva anyád" belefér, egy "le leszel lőve" már határeset, de a mai világban talán belefér, viszont egy "le leszel lőve" olyan embernek írva, akiről pontosan tudni lehet, hogy kicsoda és hol elérhető, ha netán lövöldözni vágyik a magáról megfeledkezett kommentelő, az már túlzás. A blog.hu-tól kértem a komment eltávolítását, és nem kértem, de fölvetettem a kitiltást - természetesen mind a kettőről ők döntenek. Nekem ennyi most elég, a válasz rajtuk múlik. Nem vagyok biztos benne, hogy megvalósult a BTK 222 vagy csak súrolta, és nyilván százezer vagy egymillió ilyen eset közül egy-kettőből lesz tényleges bűncselekmény. De jobb az ilyet szóvá tenni, és lám, most már ott tartunk, hogy nem le leszek lőve, hanem imák szállnak a lelövésemért. Ez rendben van.

maroz 2017.01.29. 19:38:15

@WiteNoir: Hehe, képes volt magánlevelet írni és befenyíteni, hogy jogi lépéseket tesz, ha nem hagyok abba valamit, ami az ő olvasatában bétéká köbgyökhárom, meg moderálás után kiáltó ok.

Mindegy, hagyjuk, meguntam, meg különben is, egy hangember, aki most úgy próbál meg kijönni abból a lófaszból, amibe belefarolt, hogy egy futó pillanatra előveszi a józan eszét és annak látja a valamit ami volt, nem pedig annak, aminek erősen szomatizált állapotában elsőre látta. Így múlik el a világ dicsősége, Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni, éljen és virágozzék az örök és megbonthatatlan jelentéktelenség.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.29. 20:01:00

@maroz: Figyi, ezt egy "személyes találkozás" során is megmondanád neki? Ha igen, hát nosza.

Amúgy meg inkább higgadj le és ne hergeld, mert ha bepöccen és tényleg beperel, annak kellemetlen következményei lehetnek. Jószándékból (és tapasztalatból) írom.

tireless treehugger 2017.01.29. 20:06:51

@Holger Hartland:

már elgondolkoztam néhányszor hogyan sorakoznak a marhák a vágóhídon, sokat segítettél a megértésben.

gyalog.galopp 2017.01.29. 20:19:05

@maroz:
Amennyiben a két kommentelő ismeri egymás kilétét a nicknév használata nem akadálya a zaklatás megállapíthatóságának.
A másik, személyes problémát személyesen, ahogy felénk szokták mondani, gyere ki a kocsmából.

2017.01.29. 20:20:22

@Holger Hartland:

gondolom nem fórumoztál anno az indexen és mostanában sem. akkor tudnád, hogy ez semmi, ott épp tegnap olvastam hogy az egyik megígérte a másiknak hogy "kifolyatja a belét" "agyonveri". megbeszéltek egy találkozót, de csak az említett verekedni akaró ment el
idézem:
"én szemből csaptam volna cafattá a gyàva szar pofádat, ha el mertél volna jönni, vakarcs.
De nem mertél, mert egy nyomorult, beszari kis féreg vagy, ilyennek ellett az a ringyó, akit anyádnak nevezel. Egy senki vagy, egy hazug, sunyi, gyáva szar."

fentebbinek egy barátja meg arra utalt, hogy ha nagyon megelégeli, akkor megkeresi és megveri a már amúgy is fenyegetett illetőt.

ott ez nem moderálják, abba a topicba belefér. most ez van.

2017.01.29. 20:21:41

@maroz:

értem, annyira nem jelentős a dolog

2017.01.29. 20:22:22

@Disznóvári: @gyalog.galopp:

mindenki mindenért perel, nemár

gyalog.galopp 2017.01.29. 20:31:56

@WiteNoir:

Persze, hogy hülyeség, de ha már felmerült a lehetőség az megvan.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.29. 20:36:26

@WiteNoir: Nem vagyok híve a perlekedésnek (sem a lövöldözősdinek), szerintem HH is csak "fenyegetésnek" szánta (ahogy maroz sem lőné le HH-t).
Azt azonban nem árt, hogy ha tudja maroz, hogy csak egy jó ügyvéd, egy nyomorult ügyész és egy geci bíró --ilyenekből van sok -- kell hozzá, hogy megállapítsák a tényállást.
Alfőmérnök barátom tudna erről mesélni, de ő még mindig ki van tiltva innen (amúgy MézesRozi érte el, övé a kétes dicsőség).

maroz 2017.01.29. 21:59:40

@Disznóvári: Abszolút! Tudja az elérhetőségem, szól, jön, képébe mondom, és akkor mi van.

Nem szeretném hergelni, és ha mégis teszem az mezei jellemgyengeség. Ha esetleg megszívom miatta megérdemlem, de amúgy teljesen igazad van, hogy nem kéne, több okból sem és nem feltétlenül az érdek a legnyomósabb.

maroz 2017.01.29. 22:02:58

@gyalog.galopp: Kocsma??? De hát értelmiségiek lennénk, vagy mi a picsa! Gyere ki a könyvtár elé bazdmeg, ha mersz!!! ;))

maroz 2017.01.29. 22:13:38

@Disznóvári: Az a komment, amin felkapta a vizet érdemben egy sutyerákság, tahóság, és bármi ilyesmi, ezt vállalom, de tán még ahhoz is kevés, hogy egy érdemi koncepciósat lehessen belőle csinálni.

Sajnálom Alfőmérnököt, de az én koromban és előéletemmel nekem már nincs kedvem félni. Pláne attól, hogy a gazságszolgáltatás kibaszhat velem. Ismerem, tudom milyen érzés, olyan készség szinten tudom fogadni, mint ahogyan mások bicikliznek.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.29. 22:30:21

@maroz: Hidd el, ha nagyon akarja(és/vagy vannak összeköttetései), megállapíthatják a 222-t. (De ha nem, azt is kellemetlen hercehurca előzheti meg.)

Szerintem is (csak) tahóság volt, de az volt, most, hogy beláttad, reméljük HH, ha van benne nagyvonalúság, ezt respektálja, oszt csá.

Sokan sokféleképpen gondolkozunk itt, mégis elviseljük egymást. IRL személyek tönkretételét, vagy az ezzel való fenyegetést szvsz hagyjuk ki a játékból.

maroz 2017.01.30. 06:22:53

@Disznóvári: Tényleg elhiszem, hiszen ennél sokkal durvábbat is megéltem már.

Én mindig is beláttam, hogy a radikalizmusom egyúttal tahóság is, hiszen hogyan máshogyan azonosíthatná az, aki nem radikális?

Amit mondtam azt fenntartom, és akkor mi van? Nekem súlyos problémáim vannak a tudománnyal, illetve azzal, ahogyan azt ma űzik, ezért talán érthető ha ehhez társul egy masszív elitellenesség is. HH azt nem értette meg, hogy nekem nem vele, az emberrel van bajom, hanem azzal a bizonyos szereppel, amit szerintem úgy játszik, hogy azért bizony bőven megérdemelne egy radikális váltás után körülbelül akármit. Nyilván, nem golyót, mert az túl humánus lenne, hanem valami olyasmiket, ami egy lényegesen hosszabb idősíkon fejti ki "kárpótló" hatását. Lennének ötleteim. Ja, és HH ebben a buliban ha teljesülnének az álmaim nem lenne egyedül, mert ismételten hangsúlyozom: nem vele, az emberrel van bajom, hanem a státusával, a szerepével. Ha holnaptól átállna buszsofőrnek még közös kurvázásra is elhívnám, abban biztos nem lenne köztünk olyan túl sok ellentét.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.30. 10:57:03

@WiteNoir: Nem fórumoztam az indexen. Ha ott ez megy, akkor nem is fogok. :) Törvénytisztelő polgárnak a verekedés sem opció: a győztes a rendőrségre jut, a vesztes a rendelésre. Sportjelleggel, szabályokkal még csak-csak, de annak is csak sportszerűen, egyenlő erők között van értelme.

@Disznóvári: Nem pert akarok, hanem nyugalmat. Pofon ellen tudok védekezni, golyó ellen nem. Ha megkapom a nyugalmat per nélkül, hülye leszek perelni. Volt egyszer egy hangoskodó szomszéd, aki nem fogta fel, hogy a jogszabály szerint vasárnap csöndben kéne lenni, főleg délután, amikor alszik a kicsi gyerekem. Sokadszori szólás, beszólás, majd ordibálás után hívtam rá a rendőrséget. Átmentem én is, hogy tudja, hogy én hívtam a rendőröket és hogy miért. Megértette, hogy mit akarok: nem vele kibaszni, hanem csendet a gyerek délutáni alvásához. Azóta semmi gond, béke van. Most sem maroznak írtam elsősorban, hanem a blogüzemeltetésnek, neki pedig mellékesen, tájékoztatásképpen, hogy tudjon a dologról, és ne a háta mögött menjen. Sunyiságnak éreztem volna, hogy a blogsupportnak írok, neki meg nem.

maroz 2017.01.30. 11:56:29

@Holger Hartland: Helyes, helyes, röhögjenek ők is. Amúgy válaszoltak?

2017.01.30. 13:20:38

@Holger Hartland:

ez a hsz-em írását megelőző tíz percből való, az említett urak folytatják

"Egy gyáva szar. Ha eljönne, kihúznám a karját tőből, azt dugnám a szopadék neje végbelébe, hadd élvezzen végre egyet a retkes qrva.
... Ha jössz, hozd át a szopadékot is, akivel élsz, megbaszatom a fiúkkal, tőlük kap majd egy rendes autót, ha már te csóró kis gyáva szar vagy!"

na abbahagyom az idézgetést, csak hogy lássuk, ott az ilyen fenyegetések megmaradhatnak. és ezeket jobbára iskolázott emberkék írják.
ilyen ez a világ.

Scorpion Mecca 2017.01.30. 13:37:01

@Holger Hartland:
"Kellett valaki, aki bevállalja, hogy képviseli, amit a jobboldali szavazók nagy része akar."
A realitas meg bekaphtja. :D

Scorpion Mecca 2017.01.30. 13:41:06

@Holger Hartland:
"Kellett valaki, aki bevállalja, hogy képviseli, amit a jobboldali szavazók nagy része akar."
Mintha ezt mar hallottam volna valahol. Belso ellenseg, bomlaszto elemek, elhajlok meg minden szar. XD

Scorpion Mecca 2017.01.30. 14:01:20

@Scorpion Mecca:
Hoppa, az elozo erre ment volna:
" Azok a "konzervatívok", akiket megvert, árulók voltak."

Jean Sol Partre 2017.01.30. 15:18:40

@Holger Hartland: alábecsültelek. Mármint az egyszerűséged.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.30. 23:22:33

@WiteNoir: Az index fórumba valamikor a kétezres évek elején olvasgattam bele, kommentelés nélkül a politikai részébe, az akkor még egészen civilizált volt. Ezt a politikaiból vetted vagy máshonnan? Értem, hogy durvul a közbeszéd. Azt is, hogy a politika "háború". Azt is, hogy ha a józan észen felülkerekedik az őrület, és mondjuk idézőjelek nélküli polgárháború lesz, akkor lőni fogunk egymásra. Te pl. balos vagy ugye? Akkor lehet, hogy polgárháború esetén lőnél rám. Ha te igen, akkor én is rád. De csak akkor, egy ilyen őrült szcenárióban. Békeidőben pedig nem fogok neked szarságokat írni. Nyilván politikailag ellensége vagyok a baloldalnak, a radikális balnak meg különösen, ez tény. De békeidő van, és remélhetőleg marad is. A "háborút" a szavazófülkében játsszuk le. Aki változást akar, az győzze meg a szavazókat.

Bell & Sebastian 2017.01.30. 23:24:50

A kibelezés felkeltette az érdeklődésemet. Mit mond a polgári etikett, ki viszi a vájdlingot?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.30. 23:26:36

@Scorpion Mecca: Kiálltak a választóik elől, nagyon másfelé akartak menni, mint ők. Mégis minek hívjuk ezt? Elárulták, cserben hagyták a választóikat, akik ezért cserébe nem rájuk szavaztak, hanem Trumpra. Volt más? Volt olyan Trumpon kívül, aki azt mondta, amit a republikánus választók többsége akart? Szerintem nem.

@Jean Sol Partre: Szuper.

2017.01.31. 00:35:08

@Holger Hartland:

nem, nem a politikából, ez egy speciális topic, bár a nickek a politikában is aktívak.
az index polfórumról a régi nagy nickek zöme elment, egy kisszámú, jobbára jobbos ember őrjöngője. régen kicsit más volt, amikor még te olvastad, de pár éve már őrjöngő. úgy volt megszüntetik, de aztán mégis maradt.

én hosszú távra radikálbalos lennék, de annak a közeljövőben semmi esélye, a tucatszélbal meg jobbára hülyékből áll.
ami maradna, egy józan, ésszerű, "konzervatív" szociáldemokrácia, csak hát egyrészt a kapitalizmus nem hagyja, másrészt meg ugyan kik művelnék, akár nálunk, akár máshol? minden lezüllött
a demagóg nacionalizmus rühellem, a fideszt konkrétan szintén
és igen, azt gondolom vannak fideszesek, akiknek bűnhődniük kellene. mindennek ára van. én is fizetem az árát már is, később meg még inkább, sokmindennek.
hát fizessen más is. pl. a szemét hazai nackók, meg egyik-másik, a "bal" oldalhoz sorolt patkány.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.31. 01:21:08

@WiteNoir: Amennyi a baloldali ábrándokból megvalósítható, annak nagy részét mára átvette a jobboldal. Ez a sikere titka. Trump szavazóinak nagy része nyilván jobboldali, de kérdés, hogy nyerhetett volna-e a rozsdaövezet alsó-középosztályának szavazatai nélkül. Vagyis pontosan a "konzervatív szociáldemkrácia" szavazói nélkül, akik most jobbra szavaznak, egyre inkább Európában is. Ann Coulter publicisztikáiban rendszeresen felbukkannak olyan fordulatok, amelyek hagyományosan baloldalinak számítanának. Trump tanácsadója, a breitbartos Steve Bannon valamiféle keresztény, erkölcsös kapitalizmusban hisz, ami gazdasági értelemben balra van a globális kapitalizmustól.

A baloldal is csak akkor lehet sikeres, ha átvesz valamit jobbról. A rend, az erkölcs, a stabilitás és a biztonság létező emberi igények. Ezekre a mai baloldalnak nincs a szavazók előtt hiteles válasza. Mint ahogy a mai legnagyobb kihívásra, a migrációra sincs. Persze, mert szembe kellene nézni azzal, hogy a világ eredendően tökéletlen, és nem lehet tökéletessé tenni. Ez pedig már nem baloldali, hanem jobboldali gondolat.

Szindbad 2017.01.31. 11:15:26

@Holger Hartland: Trump felemeli a rozsdaövezeteket, kb. úgy, ahogy Orbán a vidéki bázisát.

Szindbad 2017.01.31. 11:18:30

@Holger Hartland: Azért a vérlibsi újságírás csak megtalálta a háttérben húzódó szélsőjobbos szálat:
444.hu/2017/01/31/szelsojobboldali-internetes-troll-volt-a-quebeci-muszlimgyilkos

Jean Sol Partre 2017.01.31. 13:31:00

@Holger Hartland: "A rend, az erkölcs, a stabilitás és a biztonság"

nagyjából ezeknek van totálisan híján a létező jobboldal.

Pelso.. 2017.01.31. 19:36:10

@Szindbad: Már hogy felemeli, gazdaság fejlesztés, életszínvonal fel, ilyesmi?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.31. 21:19:23

@Szindbad: @Jean Sol Partre: A politika verseny. Az nyer, akinek a csomagját inkább megveszik a választók. Akinek nem tetszik a győztes, az gondolkodjon el, vajon mégis miben volt jobb a vesztesnél. (Vagy az rosszabb.)

Jean Sol Partre 2017.01.31. 21:27:34

@Holger Hartland: nem a politikáról beszélek, hanem az értékekről. A jobboldal papol róla, ám nem rendelkezik velük.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.01.31. 21:29:25

@Jean Sol Partre: Ki a jobboldal? A politikusok vagy a 3,3 millió szavazó?

Jean Sol Partre 2017.01.31. 21:41:54

@Holger Hartland: mára már is-is. De alapvetően az elitre gondoltam.

maroz 2017.02.01. 05:35:33

@Jean Sol Partre: Én. :)

Az elit is szépen tagolt, és nem árt felismerni, hogy tagoltan is átjárható bizonyos értelemben.

Például az értelmiségi elit tagja egy szerencsés pillanatban a hatalmi elit tagjává válhat. Ezért aztán kepeszt ezerrel, és ha mégsem válik azzá akkor frusztrált lesz, rosszabb esetben bele is zakkan a be nem teljesült vágyaiba. Plusz ugye a felzárkózási pálya meredeksége, és már készen is van a seggtörlésen kívül másra nem igazán alkalmas értelmiségi elit. Érdemben ez kéne kontrát tartson a hatalmi elitnek, és naná, hogy a hatalmi elitet mozgató gazdasági elitnek, de hát lassan már a taknyát megtörölni sem hajlandó, inkább megmagyarázza a féltucat címe mellől, hogy ő taknyosan is gyönyörű.

Jean Sol Partre 2017.02.01. 17:29:17

@maroz: ok, de én nem tudom, kicsoda HH. És nehogy már miattam kezdje magát elitnek érezni :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.02. 00:07:44

@Jean Sol Partre: Az elit mindig olyan, amilyen. Ezt olvastad már? Arról, hogy a dualizmus boldog békeidői és történelmi nevei sem voltak mentesek a korrupciótól. Jó, amúgy híresen/hírhedten balos műhely adta ki:
napvilagkiado.eu/webaruhaz/shop.product_details/1-ujdonsagaink/flypage.tpl/765-politikai-korrupcio-a-monarchia-magyarorszagan-1867-1918/

Persze van változatosság az eliten belül is, pl. egy Kövér László kontra egy Mészáros Lőrinc, egy Áder kontra egy Rogán, azok eléggé különbözőek.

De nem arról van szó elsősorban, hogy ki minek van híján, hanem hogy ki mit kínál a választóknak, és azok mit vesznek meg. Ha nem tetszik a félszemű király, meg kell nézni, nem volt-e vak a többi uralkodójelölt.

Bogs (a skot zsido) 2017.02.02. 00:58:19

@Holger Hartland:
Ok ez erheto.
De tegyuk fel a MKKP-t megvalasztjak (volt ra pelda hogy viccpartot valasztottak valahol ha jol emlekszem), klasszikus szlognjuk az orok elet, igyen sor. Nem teljesitik, akkor az is arulas? Vagy esetleg van olyan kampanyszlogen ami eleve baromsag, csak nem minden valszto kepes vagy hajlando ezt belatni?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.02. 01:05:54

@Bogs (a skot zsido): Jó kérdés. Végül is nyilván ott dől el, hogy mit várnak a szavazók a pártjuktól, és hogy azt kapják-e. A viccpárt szavazói valószínűleg nem várnak semmit, csak szeretnék megbüntetni a többi pártot. Ha nyer a viccpárt, akkor már hatalomra kerülése pillanatában teljesíti, amiért rá szavaztak.

Jean Sol Partre 2017.02.03. 18:10:49

@Holger Hartland: nem olvastam, de azért elég jól lehet tudni máshonnan is, hogy akkor is dúlt a korrupció, persze.
Mindez persze nem indokolja, hogy most is elfogadjuk. A pedofíliának is volt virágkora biztos, mégse mondja ma senki, hogy akkor szuper, legyen most is.

Azt értem, hogy a "nép" aszerint választ, mit ígérnek neki. Azt nem értem, hogy elvileg értelmes emberek, akikről úgy gondolom, valamiféle erősebb értékrendje is kellene legyen, mi a fenét lát bárkiben is a mostani politikai palettán ami vonzó. Mert hiszen bármit si mond bármelyik, hazudik, tehát teljesen értelmetlen arról beszélni, mit kínál a választóknak, hisz úgysem igaz, a választó nem azt kapja.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.05. 10:18:52

@Jean Sol Partre: A mostani politikai palettán vonzó alternatíva nincs, a létezőkről pedig az eddigi tevékenységük alapján lehet sejteni, hogy kb. mit kínálnak. A választó meg abból választ, ami van.

Jean Sol Partre 2017.02.05. 17:36:41

@Holger Hartland: az egy dolog, hogy a másik választás is szar. De ettől nem kezd az ember rajongani a másik szarért.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.05. 20:37:11

@Jean Sol Partre: Persze, hogy nem kezd rajongani. Rajongók is vannak még a magyar politikában, de nem sokan. A többiek választanak abból, ami van. Azon, hogy mi van, a közönséges választópolgár nem tud változtatni. Te sem tudsz, én sem tudok. Azon sem, ha az embert a másik szar választói dühükben rajongónak látják. Ez van.

tireless treehugger 2017.02.05. 20:48:02

@Holger Hartland:

még a végén kidumálod magad a hurokból, szép teljesítmény.

Jean Sol Partre 2017.02.05. 21:14:04

@Holger Hartland: de éged nem véletlenül látunk rajongónak, örülsz, drukkolsz, harcolsz a választottad oldalán, véded őt, támogatod, pont mint a rajongók.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.05. 21:34:42

@Jean Sol Partre: Nem is emlékszem rá, mikor írtam utoljára Schifferről és az LMP-ről.

Jean Sol Partre 2017.02.05. 21:43:29

@Holger Hartland: rájuk csak szavaztál, de szemlátomást Orbán a választottad :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.05. 21:49:09

@Jean Sol Partre: Igen, erről beszélek. Balról mindenki minimum fideszesnek, ha ugyan nem fasisztának látszik, de főleg az, aki az LMP-re szavazott.

Ha kérhetem: nem fideszes. Fasiszta.

2017.02.06. 00:02:56

@Holger Hartland:

egyszerűsítsük le.

kártékony férgeknek tartod orbánt és kutyáit?
veszélyesnek a jobbikot?
a tőlük jobbra álló nácikra tényleges életfogytot nyugodt szívvel kiszabnál?
ha ezekre igen a válaszod akkor nincs gond:)

maroz 2017.02.06. 13:59:55

@Jean Sol Partre: Nem feltétlenül pártnak rajonganak azok, akik HH-hoz hasonlóan nyilvánulnak meg. Mondanám, hogy egy ideológia a rajongásuk tárgya, de ez nem igaz, mert nincs egy olyan, többé-kevésbé koherens ideológia, amit követhetnének.

Ha tágítom a kört és általánosítok akkor végső soron a felzárkózási lejtő meredeksége okozta traumákat láthatjuk. Van egy réteg, az értelmiségi elit, és ez a réteg elég jól körülírható. Macerás lenne külön-külön szöszölni az "értelmiségi" és az "elit" fogalmával, mert ebbe eddig szinte mindenki bicskája beletört, így inkább nézzünk valami fából szekercével kifaragott megközelítést. Számomra az tűnik elfogadhatónak, hogy értelmiségi elit az, akinek a meghatározó jövedelmei olyan státuszokból érkeznek, amelyeket a kultúránk bővített újratermelése érdekében kreáltak és ezen túl az életakarásaik is ezekhez a státuszokhoz kötődnek.

Példán keresztül talán érthetőbb lesz. Értelmiségi elit például az akadémiai elit. Tudományos fokozattal rendelkező oktatók a felsőoktatásban, kutatók, utóbbiak akkor is, ha magánfoglalkoztatottak. Azért értelmiségi, mert a kultúránk újratermelésén dolgozik hivatásszerűen (elvileg, teszem hozzá eszelősen kritikusan) és azért elit, mert befolyása és hatalma van. Ezek sokszor informálisak, de annál erősebbek, lásd például a "bölények"-toposzt az elte társtud karán.

Ma súlyos problémát okoz az, hogy az értelmiségi elit egy részét szétfeszíti a státuszfeszültség. Parázik, hiszen belerakott tizenöt évet a felnőtt életéből, megszerzett minden megszerezhetőt, fokozatot, státuszt, amit csak előírtak, aztán mit lát? Hogy nincs jövő. Hogy túl meredek a felzárkózási lejtő, hogy neki soha nem lesz már körúton belüli tágas lakása, háromévente új autója, nem utazgathat úgy, ahogyan a centrumországokbeli pandanja, és még az sem biztos, hogy belőle lesz a következő "bölény", mert azért abból olyan sok szabad szerep nincs.

Érthető, ha a feszkó a rendpártiság felé tolja. Jöjjön valami erős ember, és állítsa helyre a "hagyományos értékeket". Amit ugye úgy lehet lefordítani, hogy mégiscsak legyen meg neki a státuszához illő mindene, lakás, ótó, havajka, ahogyan az egy elöl-hátul doktorhoz dukál. Persze nincs ma olyan ideológia, amelyik ilyesmit hihetően tudna ígérni, ezért aztán kapkodnak mindenhez, egy kis tradicionalizmus, egy kis rendpártiság, egy kis európai értékek, nyakon öntve némi jóféle konzervatívnak gondolt technokratasággal, na, ehhez próbálnak meg hűek lenni, ez a zagyvalék a rajongásuk tárgya, és nem elsősorban Orbán vagy a fidesz vagy a jobbik vagy a mittoménki. Ezeket csak olyankor rajongják körbe ha valami olyasmit mondanak/tesznek, amiről ők azt gondolják, hogy nekik attól jólesz.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.06. 23:28:45

@WiteNoir: 3x nem. :)

A fő gond most a népvándorlás + a Sorossal brandelt őrült ballib világmegváltás, valójában a kettő egy.

Ha a magyar elit közben a nevére íratja, no, mit is, mondjuk a budai várat meg Fejér megyét, az elég baj, de túl lehet élni - amíg Magyarország létezik és "magyar ország", addig van esély, hogy egy szép napon vissza is lehet venni. Ha nincs többé Magyarország, akkor fene megette, mindegy már a vár is, a megye is.

2017.02.07. 00:10:24

@Holger Hartland:

hát, ezért kár volt doktorálni:(

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.07. 01:09:23

@WiteNoir: Mi köze van ehhez bármilyen végzettségnek?

"Értelmiség" = baloldal.

De: végzettség =/= "értelmiség".

Jobboldali "értelmiség" NINCS. Aki annak nevezi magát, az vagy nem jobboldali, vagy szánalmasan el van tévedve, vagy mindkettő. :D

Jean Sol Partre 2017.04.06. 16:33:22

@Doomhammer: és úgy tűnik a nagykövetünk is Kek martaléka lett

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.07. 13:04:07

Jaj ne! Kek lecsapott a mi Donaldunkra is!

www.telegraph.co.uk/news/2017/04/07/nigel-farage-right-wing-populists-turn-donald-trump-missile/
"Many former Donald Trump supporters have turned on the President after his decision to retaliate against the Assad regime for its chemical weapons attack.

Nigel Farage, Milo Yiannopoulos Katie Hopkins, right-wing vlogger Paul Joseph Watson, Ukip leader Paul Nuttall and Ukip donor Arron Banks are among the Trump supporters who have been disappointed by their hero.

Mr Farage said: "I am very surprised by this. I think a lot of Trump voters will be waking up this morning and scratching their heads and saying 'where will it all end?'"

Esküszöm, ez olyan, mint a kriptokommunista hasznos idióták hálózata a hidegháborús időkben. Ezúttal nacionalista színekben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.14. 16:51:54

A Charlottesville-i rasszista rendezvény rendezője az alt-right helyi vezetője. Nyilván Kek újabb áldozata.

www.thedailybeast.com/charlottesville-crowd-chases-out-alt-right-leader-jason-kessler
"CHARLOTTESVILLE, Virginia — The man who brought a hate mob here tried to speak a day after a white supremacist allegedly murdered a protester. Instead, Jason Kessler was drowned out by shouts of "murderer" and "fascist."

Kessler, a local leader of the so-called alt-right, approached a cluster of microphones in front of City Hall on Sunday afternoon, facing a crescent of cameras and hundreds of angry demonstrators. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.15. 22:40:20

Az alt-right valódi lényege hamar kibukott azután, hogy egy chat platform lelőtte a chat-csatornájukat.

altright.com/2017/08/14/discord-shuts-down-alt-right-server/
"The push to no-platform us has been underway for several months now. Youtube, Twitter, Patreon, Google, Facebook and many other platforms have already started censoring us. The Globo-Corpo-Homo-Judeo establishment is coming at us from all angles and lobbing everything that they have our way.

But we will weather this storm and come out stronger than before. Everything that doesn’t kill us makes us more resilient."

tireless treehugger 2017.08.19. 22:31:34

@Doomhammer:

És igazuk van, a tiltás-akadályozás csak tovább erősíti őket. Ideológiákat nem lehet erővel letörni, pl nácizmust háborúban győzték le így nem élte meg a természetes kimúlást ezért újra és újra szárba szökken. Viszont a klasszikus rabszolgaság, a jobbágyság, a kommunizmus, abszolutizmus, kolonializmus, kollektivizmus, ..... maguktól múltak el.

A világban most éppen elfeledett/elnyomott de nem túlhaladott ideológiák virágzását éljük, orbán is olyat erőltet, a turáni-eurázsianista "mi mások vagyunk" "félázsiai" erre tökéletes példa.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.20. 21:03:18

@tireless treehugger:
"És igazuk van, a tiltás-akadályozás csak tovább erősíti őket."

Maga szerint ma több Klu-Klux-Klan-os vagy nettó náci van az USA-ban, mint mondjuk 10 éve? Megtippelem, hogy kábé ugyanannyi.

A különbség csupán annyi, hogy újabb kísérlet történik egyes politikusok részéről, akik azt hiszik, hogy feltalálták a spanyolviaszt, hogy bevonják őket a szavazóbázisukba. A nácikat becsomagolják mindenféle ártalmatlan hülyék közé és az így létrejött csomaghoz (nevezhetjük "alt-right"-nak) ők is hozzáadnak néhány százalékot.

Persze az ellenoldal sem hülye és most sikerült a "náci" jelzőt ráhúzni az egész alt-right-ra. Miért? Mert Trump tehetségtelen, mindig az volt.

"A világban most éppen elfeledett/elnyomott de nem túlhaladott ideológiák virágzását éljük, "

Hogy Magyarországon mivel etetik a választópolgárokat a "state capture" után, az egy dolog. Ezek az "elfeledett ideológiák" azonban sehol máshol nem virágoznak.

tireless treehugger 2017.08.20. 21:52:13

@Doomhammer:

én sem gondolom hogy jelentősen több lenne viszont szervezetten jobban érvényesítik az érdeküket és a vele járó nyilvánosság terjeszti a nézeteiket. Mégha most öltek is, még akkor is, hej ez a kkk, ők így szokták!!.

És ez nálam belefér, nem szeretem ha egy náci gyűlést provokálnak, egyáltalán semmilyen gyűlést nem szabad provokálni, a náciknak ugyanúgy kijár a szólásszabadság.

A nácik szavazata egyenlőre jelentéktelen és ez baj. Legalább az arányuknak megfelelő képviselet illetné meg őket, na meg kapjanak teljes 1st amendment védelmet.

Nem az ideológiák sokszínűségétől hanem a NER féle egyiránytól kell félni, az előbbi tájékozottabb okosabb jobban felkészült populációt képez, az utóbbi pedig idiótákat.

Az elfeledett ideológiák máshol is virágoznak ezt hívják political awakening-nek, újraértelmezzük a definíciókat a gondolatokat az ideológiákat és teljesen új politikai világképet rakunk össze, az idei év aztán tényleg történelmi csúcs olyan aktív.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.22. 20:32:45

@tireless treehugger:
"Az elfeledett ideológiák máshol is virágoznak ezt hívják political awakening-nek, "

Nyilván ez már 2008-ban is így volt.
www.nytimes.com/2008/12/16/opinion/16iht-YEbrzezinski.1.18730411.html
"The resulting challenge is compounded by issues such as climate, health and social inequality - issues that are becoming more contentious because they have surfaced in the context of what I call "the global political awakening."

For the first time in history almost all of humanity is politically activated, politically conscious and politically interactive. Global activism is generating a surge in the quest for cultural respect and economic opportunity in a world scarred by memories of colonial or imperial domination."

Mit hív "political awakening"-nek, ami most zajlik? Mert régesrégi politikák becsomagolása lelkes "Új Hajnal" szlogenekbe, az nekem nem politikai ébredés.

Pl. az, hogy Magyarországon újra létrejött az egypártrendszer és a központilag vezényelt gazdaság a vele járó klientúrával, az nem újdonság, az a történelmi hagyomány. Inkább az a különös, hogy volt kb. 20 év, amikor ez nem így volt. Ezt becsomagolni "centrális erőtérbe" meg hasonló blablákba nem túl érdekes.

tireless treehugger 2017.08.22. 21:27:27

@Doomhammer:
>>Mit hív "political awakening"-nek, ami most zajlik?

A 3. világháborút.

Az aktivizmust, ahogy tudtunk nélkül veszünk részt a történelem legnagyobb agymosásában, hasznos hülyék százmilliói pörgetik a pro és kontrát, többtucatnyi ideológia összehasonlítása alkalmazása vitája történik. Ezek mind oktatnak is, politikailag képzettebb és tudatosabb társadalmakat eredményeznek, (Ez ellen menekül fidesz a NER létrehozásával. A ner egy másikfajta kerítés megállítani a migráncs eszméket)

Olyan mint a reformkor, most a politikai öntudatosság kiépítése folyik, de nemcsak önmagunkat reformáljuk hanem az ellenfelet gyengítjük. Aztán ha ezzel együtt előjönnek a kizárásos/gyűlölet ideológiák, az nem baj, egyenesen kívánatos!!!, a nácinak világosan kell látnia hogy mekkora igény van rájuk, na meg a magyaroknak is hogy mit látnak ki belőlünk.

És nagyon sikeres, tucatnyi országot alakított át, és ahogy dőlnek le az országok újabbak kerülnek sorra, a nagyhalak, india-kína van a célkeresztben. És hogy magyarország bezárkózott az nagyon jó, kell a rossz példa is, ebből lehet igazán tanulni, bemutatod a magyar valóságot egy másik népnek egyből tudja hogy mit nem akar. (mindig csak egy kicsit, kibaszott sokkoló, aztán az irányított lefutás meg végleg rögzíti az üzenetet)

Az egész világ forrong és lázadozik, még nyugaton is jelentős, de a nyugat védett pozícióból figyelheti, itt már ellenséges diverzióval kisegítve sem tudott káoszt teremteni és az emberek is kultúráltabban oldják meg a problémáikat.

Ha megélem a végét, (nem hiszem) akkor egy sokkal jobb világ lesz, már ha sikerül végig vinni komolyabb katonai összecsapás nélkül, (aminek esélye nagyon kicsi), ugyanis ha a nagyoknál elszakad a cérna akkor ismeretlen útra fordul a történet.

A katonai doktrínák lényege a felperzselt föld, elpusztítani mindent ami a régi önazonosságot jelentette aztán újat tálcán kínálni. Minden birodalom így csinálta, most is ez van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.22. 23:55:49

@tireless treehugger:
Abban egyetértek, hogy a korunk tekinthető egy háborúra való felkészülés előjátékának, hasonlatosan az I. vh. előtti időkhöz. Én nem gondolom, hogy ebben a politikai ideológiáknak olyan nagy szerepe lenne, sokkal inkább a jövendő pozíciók megszerzésének vágya. Ilyen korszakot már kibírt egy párat a világ (ilyen volt a '70-es évek), csak a magyarok nem látták a vasfüggöny mögött. De persze hasonlatosan az I. vh. kitöréséhez, amikor mindenki azt gondolta, hogy emitt egy újabb válság, biztos ez is megoldódik, mint az előző, most is lehet balfogás és valami pimf ügyből kitörhet egy komoly háború, ez benne van a pakliban.

A hasznos hülyék pörgethetik az ideológiájukat, ameddig akarják, egy ilyen helyzetet nem ők döntenek el. Nem hiszem, hogy egy Kínát vagy egy Oroszországot, vagy akár egy Magyarországot meg lehetne dönteni egy újabb "biológiai fegyverrel", mint Lenin volt, ahhoz kellett egy háborúba belefáradt világ.

Nem kell a NER-ből mélyebb következtetéseket levonni, az csak a Kádár-rendszer, vagy a Horthy-korszak, vagy a Tisza-féle Munkapárt, vagy a kiegyezés utáni 30 évet uraló Szabadelvű párt újrajátszása. Egy monolitikus, leválthatatlan politikai elit alacsony teljesítménnyel, de hatalmas nagy mellénnyel, amely leuralja a politikán keresztül az egész országot a cipészműhelyig bezárólag. Magyaroknak érdekes kérdés, szerencsésebb nemzetek elintézik egy ásítással, nocsak egy újabb féldiktatúra, megvehető elittel, ami bármire képes, csak hogy a hatalmát megtarthassa.
süti beállítások módosítása