A Mandiner szerzői, mint 2010 óta minden évben, idén is évet értékelnek. Makk János írása.
Nem mondhatjuk, hogy 2016 unalmas év lett volna itthon és a világban. De botrányok, háborúk, eufóriák, mélypontok és csúcspontok minden évben vannak, lesznek. Ezek múló pillanatképek, lenyomatok a jelenről. Amelyek egy fókuszt alkalmaznak, ahogy a műértő is ráközelít Mona Lisa szájára, vajon tényleg mosolyog-e... Érdemes azért ettől kicsit eltávolítani, úgy többet láthatunk az összképből.
Helyezzük el 2016-ot a maga időbeli kontextusában, a részletek helyett értékeljük most a trendeket!
Hogyan illeszkedik a hosszabb folyamatokba 2016 Magyarországa?
A keményen dolgozó kisember 2016-ban
„A 74-es év, a 74-es átkozott, legeslegrosszabb év.” A Cseh-Bereményi páros filléres évről beszél, a nyirkos ágyneműk és a megrepedt poharak évéről. Igazuk van, a rossz éveket nem az amerikai elnökválasztás vagy a szíriai terror adja, hanem a magyar panellakó életérzése.
De 2016 nem volt filléres év. Az átlagbér 2016-ben átlépte a 170 ezret és azóta is folyamatosan növekszik a járulékcsökkentések, a minimálbér-emelés és a közszféra béremelései miatt, miközben az infláció mértéke alig 1 százalékos.
2016 tehát a gazdag és kiköltekező évek egyike. Becsüljük meg! De figyeljünk közben az egész országra: Békés megyében például alig több az átlagbér a minimálbérnél!
Itt pedig minden ellenkező vélemény dacára ismerjük el: 2016-ban a legszegényebbek is jobban élnek. A leginkább látványos eredményt a súlyos deprivációban élők arányának csökkenése mutatja, de azt is láthatjuk, hogy a jövedelmi különbségek terén is történt némi enyhe visszatáncolás a szegények javára. 2016 nem a nyirkos ágyneműk és a megrepedt poharak éve volt.
És azt sem lehet mondani, hogy 2016 egy átkozott év lett volna. A bizalom és az elégedettség szintje változatlan, miközben az emberek biztonságérzete lényegesen javult. (Ezek ugyan kérdéses mutatók, amelyekre számos – itt most fel nem sorolt – torzító hatás érvényes, de a szubjektív jóllét mérésére nincs jobb módszer.)
2016 az ágyban: demográfia és népmozgalom
„A haza azé, aki teleszüli!” − felkiáltással nem lehet népesedéspolitikai fordulatot hozni. Ennek igazolására elég rákérdezni, hogy ki tartja majd el a nyugdíjas Ratkó-unokákat.
A megoldás kulcsa nem a drasztikus beavatkozás, hanem az ösztönzés. És úgy tűnik, a kormány egyelőre türelmesen nyitogatja az ajtókat ezzel a bizonyos kulccsal: kampányt indított, számos pénzügyi könnyítést hozott a gyerekvállalóknak, ennek hatásait pedig most, 2016-ban is érezhetjük, láthatjuk.
2016 termékeny év volt. Mert ugyan fogy a magyar, az élveszületések sem nőnek lényegesen, ugyanakkor vannak biztató tendenciák a jövőre nézve: kevesebb az abortusz, a házasságkötések száma és az egy nőre jutó gyermekek száma (termékenységi arányszám) viszont nőtt. Lekopogom, de a jelek arra utalnak, tovább nem mélyül a demográfiai válság.
Ha pedig népmozgalom, ejtsünk szót a migrációról is! Látni kell, hogy az utóbbi években folyamatosan nő a bevándorlók száma; és tény, a növekedés egy része az ázsiai és afrikai népességnek köszönhető. Igen megosztó (és fölösleges) lenne ezt a tényt itt a migránsválság fényében értelmezni, mindenki értelmezze inkább maga! Azt viszont nehéz elvitatni, hogy 2016 Magyarországára is bevándorolt a világtörténelem.
2016-ban is léptünk egyet. Előre?
A kormányzati kommunikáció manapság úgy nyugtatja a választóit: ma is léptünk egyet előre. Alighanem az a szlogen célja, hogy lehűtse a türelmetlen választói csoportok várakozását, egyúttal pedig hangsúlyozza a sikert. És tényleg van is siker, amit nem lehet elvitatni. Közmunkával vagy anélkül, de 5 százalék alá csökkent a munkanélküliség, a foglalkoztatás pedig 4,4 millió körülire nőtt. Trendszerűen, látványosan.
A siker egyáltalán nem ilyen egyértelmű a főbb makrogazdasági mutatókat tekintve. Az EU-s források kiapadásával a 2016-os GDP-növekedés csupán 2 százalék körül alakul a becslések szerint, az államadósság pedig számszerűen növekszik (bár GDP-arányosan csökken). Ugyanakkor az államháztartás továbbra is rendben van, a 2 százalékos hiánycél elérése gyakorlatilag borítékolható.
Konklúzió
Mindezek alapján mondjuk azt, hogy jó évet zártunk? Mondjuk! Lehet és kell is beszélni a korrupcióról, a gazdaság strukturális problémáiról, az oktatás és az egészségügy súlyos nehézségeiről, a túltolt migránskampányról, lehet aggódni a médiaválság vagy a már hat éves centrális erőtér inherens problémái miatt. Erre itt lesz egész 2017.
De egy pillanatra lehet örülni annak, amink van. Főleg, hogy most tényleg van.
(Az ábrákat a KSH, az Eurostat és az Európai Bizottság adatai alapján készítettem.)
