Egyáltalán nem új keletű a keleti nyitás és annak megideologizálása a magyar közéletben: a turanizmus eszméje két évszázada foglalkoztatja a hon nagyobb és kisebb elméit. Ablonczy Balázs most kötetet szentelt a turanizmus kutatásának.

Keletre, magyar! címmel jelent meg Ablonczy Balázs történész, az ELTE BTK oktatójának és az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársának új kötete a Jaffa kiadónál. Szerinte a magyar turanizmus jellegzetesen magyar és teljességgel elhallgatott eszmeáramlat − aminek pedig két évszázados története van. A 19. és 20. század nagy magyar utazói, valamint magyar diplomaták és üzletemberek építették a kapcsolatokat Európa keleti és Ázsia nyugati végeivel; s a két világháború között erős értelmiségi tábor csoportosult a turanizmus eszméje körül. A 2. világháború cezúrája és a kommunizmus cenzúrája persze ezt a kapcsolati és eszmerendszert is felszámolta. A rendszerváltás után viszont újraéledt a turanizmus − vagy ami belőle megmaradt.

Ablonczy könyve ezt a történetet dolgozza fel a szerző ismert stílusában: könnyed, szellemes, anekdotázó modorban dolgozza fel a történelmi tényanyagot. A könyvből megismerhetjük Zempléni Árpád banktisztviselő és a Nyugattól, az árja népektől való elfordulást hirdető turanista költőt; a kacifántos módon egy mongol-tatár őstörténeti művet a magyar közvéleménybe emelő ilosvai Ilosvay György táblabírót; valamint a Turáni Társaság motorjának számító monoklis úriembert és grafomán fantasztát, Paikert Alajos mezőgazdasági muzeológust.

A kötet kiemelten foglalkozik a történet szempontjából központi jelentőségű Turáni Társaság 1910 novemberi megalakulásával, az első évek aranykorával, majd a két háború közötti ezüstkorral. A társaság körül olyan személyiségek tömörültek, ki hangsúlyosabban, ki lazábban, mint Vámbéry Ármin, Széchenyi Béla, Lóczy Lajos, valamint Teleki Pál, Tisza István, Apponyi Albert és Károlyi Mihály (sic!). A turanizmus eszméje megragadott nagypolitikusokat, tudós főket és aktivista kisembereket is. A Turáni Társaság és a mellette, körülötte létrejövő más kezdeményezések és tevékenységek számba vétele adja a könyv gerincét, amiből kirajzolódik egy ismertnek hitt korszak elfeledett eszmei és politikai áramlata.

A két háború között az új lehetőségek, új körülmények − és új frusztrációk − közepette sokan sokféleképpen kezdték értelmezni a turanizmust. Vannak, akik idegenkedni kezdtek tőle, mások az antiszemitizmussal vegyes fajelméleteiket próbálták megtámasztani a turáni gondolatokkal. Bonyolult volt a népi mozgalom viszonya is a turanizmussal: inkább Észak-Európa és a Balkán népei felé fordultak, mintsem a Közel-Kelet és a közép-ázsiai sztyeppék világa irányába. A 2. világháború előestéjén és a háborús években persze jó magyar szokás szerint megindult a valódi széthúzás: egymással vetélkedő turanista mozgalmak támadták a vetélytársakat különböző indokokból.

Ablonczy Balázs könyvében részletesen bemutatja, a felszíni csatazaj mellett hogyan is zajlott a mozgalom élete, mit csináltak, mit alkottak a hétköznapokban. Megismerhetjük a turanisták nemzetközi mozgolódásait, és azt, hogy miként is fogadták a magyar turanistákat azok a népek és képviselőik, akiket egyáltalán meg akartak szólítani a magyar testvérek, az észtektől a japánokig.

A világháború vége brutálisan megrázta a turáni közösséget − saját személyes életükben is. Virányi Elemért, a Turáni Társaság főtitkárát feleségével és 10 hónapos gyermekével egyetemben egy bomba ölte meg. Cholnoky Jenő, az idős tudós feleségét szovjet katonák megerőszakolták, az asszony belehalt a bántalmazásokba. A Horthy-, majd esetlegesen a nyilas korszakban tisztséget vállaló turanistákat vagy az emigráció, vagy itthoni, szigorú elszámoltatás várt az új magyarországi rendszerben. 1947-ben felszámolták a Turáni Társaságot, a hivatalos történet itt tehát megszakadt.

Még így is voltak olyan turanista közkatonák, akik nem hagyták magukat: a könyvből megismerhetjük az orosházi Virasztó Mihályt (maga választotta nevén Virrasztó Koppányt), aki harcos nemzeti szocialista és turanista volt egy személyben. Az örök szervezkedő figura ellen már a Horthy-korszakban is mintegy tucatnyi eljárás indult, még a nemzeti szocialisták is kizárták maguk közül, megjárta a Csillag börtönt is. A harcát fel nem adó Virasztó-Virrasztó a Rákosi-korszakban is szervezkedett az illegális Ébredő Magyarok nevű társaságban, részt vett az '56-os forradalmi eseményekben is, '57-ben fegyvert találtak nála, és továbbra is szakadatlanul szidta a kommunistákat, a zsidókat és a papokat (!). Különös életútja végén (miközben persze végig figyelték őt, jelentések születtek róla) kényszer-gyógykezelésre ítélte a kommunista rendszer bírósága, végül felesége gyámsága alá helyezték.

A sok évtizednyi tetszhalott állapot idején csak szórványos működésről maradtak fenn nyomok a betiltott turanista mozgalomban, melynek tagjai vagy az emigráció szétszórattatásában, vagy itthoni, belső emigrációban működtek, már ha volt hozzá kedvük, affinitásuk és lehetőségük. Az újabb nemzedék egyik legismertebb tagja Badiny Jós Ferenc volt: a 2007-ben elhunyt, Argentínában élő jezsuita egyetemi tanár egyik legismertebb kijelentése, hogy Jézus valójában pártus volt, tanait pedig Ősi Gyökér című folyóiratában terjesztette. Az idős Badiny Jós a rendszerváltás utáni különböző magyar jobboldali szubkultúrák kedvencévé vált.

A rendszerváltás után új nemzedékek újjáélesztették a turáni gondolatot: 1998-ban ismét megjelent a Turán című folyóirat, mely köré olyan személyiségek csoportosultak, mint László Gyula régészprofesszor, Szörényi Levente zeneszerző és Csete György építész. Az időközben ismét megszűnt Turán folyóirat újabb hírek szerint mostanában újra megjelenhet. A turáni gondolatot manapság elsősorban olyan szervezetek körül ápolják, mint a Magyarok Világszövetsége és a Jobbik. A gondolat egyik legnépszerűbb megjelenési formája a Kurultáj fesztivál. A 2010 óta tartó Orbán-kormányzat pedig bőven meríthet és merít is a turáni gondolatvilágból a keleti nyitás stratégiájának megalkotása és megindoklása során.

De ahogy Ablonczy Balázs a könyve végét, Széchenyi István A Kelet Népe című művéből vett idézettel zárja: „»a' magyar népnek ezen Europában olly annyira elkülönzött és elszigetelt heterogen keleti rajnak kifejtése és virágzó nemzetrei felemelése nem olly felette könnyű, mint azt sok igen szép lelkületű és meleg kedélyű gondolja«. Tényleg nem könnyű”.