Ez maradt a PeCsából
2016. december 01. írta: Zsigmond és Péterfy

Ez maradt a PeCsából

nyito.JPG

A PeCsa mint épület nyilván nem hiányzik senkinek. Itt az ideje nagy népi hurrát kiáltanunk, hogy eltűnik ez az otromba objektum a Városliget közepéről.

De az emlékek azért ott maradnak egy-két nemzedéknek. Péterfy kolléga itt kattogott 2000 körül a korabeli tilosos drum'n'bass bulikon, itt (is) látta a Massive Attacket, itt találkozhatott a legendás Robert Planttel is, aki hatalmas hajkoronájával, hetyke bajusz-szakáll kombinációjával úgy nézett ki, mintha az öregecskedő Napkirály játszotta volna neki és nézőtársainak a Led Zeppelin klasszikusait meg modern, elektro-rock-blues szösszeneteit. A dalok ugyanazok maradnak − és megmaradnak. S hogy a koncerthelyszín hamarosan az enyészeté lesz? Annyi baj legyen.

Nemsokára elkezdik bontani a Petőfi Csarnokot, aminek a helyén a Nemzeti Galéria épülete lesz majd. Ilyen szép lesz. Egy utolsó katasztrófaturistáskodás erejéig a Városliget Zrt. beszabadított pár újságírót, köztük a Mandinert is a PeCsába. 

imgp5780.JPG

Már kívülről sem túl biztató a helyzet.

imgp5818.JPG

imgp5719.JPG

A koncertterem kísértetiesen enyészik.

imgp5729.JPG

Ahogy minden más is, legfeljebb világosban:

imgp5827.JPG

imgp5746.JPG

A kültéri színpad és a bolhapiac maradványainak egyvelege is megkapó.

imgp5828.JPG

imgp5831.JPG

Végül az emeletre is bemehettünk, ahol korábban a Közlekedési Múzeum volt: a nagy üvegfalú csarnokból mára a raktárba pakolták a kiállított repülőket. A csarnok így üresen is egész fotogén, de nagyon hideg: majd' megfagytam, míg ezt a pár fotót lőttem.

imgp5804.JPG

imgp5833.JPG

imgp5816.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3612014674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jean Sol Partre 2016.12.01. 17:05:44

"Itt az ideje nagy népi hurrát kiáltanunk, hogy eltűnik ez az otromba objektum a Városliget közepéről."

csak sajnos lesz egy nagyobb, otrombább

GNDL 2016.12.01. 17:47:47

Lassan a Városligettől is búcsút vehettek...

Szegedi Attila2 2016.12.01. 17:57:18

Mennyit jártam oda discóba...

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.01. 18:04:02

jó kis koncerthelyszín volt az

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.12.01. 18:16:29

A Nemzeti Galéria helyére pedig beköltözik a király. így zökken vissza a magyarság történelme a szakrális kerékvágásba a köztársasági tévút után.

pitcairn2 2016.12.01. 18:28:43

@Doomhammer:

a barokk (majd neobarokk) palotában csak a nádor lakott aki - az akkori integrációs projekt alatt - csak afféle "helytartó" volt a Habsburg relációban, pl. Habsburg József nádor:)

pitcairn2 2016.12.01. 18:30:44

@Doomhammer:

+ persze még a bölcs britek által az ország élére helyezett Horthy is ott éldegélt:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.12.01. 18:36:33

@pitcairn2:
Az lehet, hogy Ferenc József sose aludt ott (bár egyes források szerint 1851-ben lakott az akkori palotában), viszont az épület neki épült, az ő megbízásából.

Itt az ideje, hogy igazi funkciójának megfelelően működjön, ha az EU szétesik és Közép-Európában újra létrejön a Monarchia utódja. Természetesen egy királlyal, hiszen más államforma nem alkalmas a sokféle nép egy államba fogására.

Mondom: vegye elő a legújabb brossúrát és tájékozódjon.

pitcairn2 2016.12.01. 18:38:14

@Doomhammer:

az EU előképét nem Ferenc Ferdinánd álmodta meg? :)

Nagy-ausztriai Egyesült Államok
hu.wikipedia.org/wiki/Nagy-ausztriai_Egyes%C3%BClt_%C3%81llamok

Messzi Vetek 2016.12.01. 18:58:11

@Jean Sol Partre: +1
nem lehetne inkább beerdősíteni a helyét? vagy szimplán csak sóval beszórni?

GNDL 2016.12.01. 20:24:10

@Doomhammer: „ha az EU szétesik és Közép-Európában újra létrejön a Monarchia utódja”

Az oké, de ha az EU szétesik, ki tartja majd el Középföldét?! :) Mert akkor gondolom EU nélkül nincsenek „kohéziós források”, a munkaerő szabad áramlása nélkül nincsenek hazautal eurómilliárdok... :)

legeslegujabbkor 2016.12.01. 21:26:11

@Doomhammer:
Esetleg a király a modern idők hatására minden este elénekelhetné a fehérvári huszárok című nótát élőben a youtubon :), és lájkolhatná a kiskutyás megosztásokat a facebookon

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.12.01. 21:36:40

@GNDL:
"Az oké, de ha az EU szétesik, ki tartja majd el Középföldét?! :)"

Az anyagiak Középföldén kevésbé számítanak az életminőséghez képest.
www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-telefonon-beszelt-trumppal/
"Elmondhatjuk, hogy ezzel elkezdtük a felzárkózást az uniós bérekhez?

– Sosem tekintettem mércének az uniós béreket. A szakírók és egyes politikustársaim is folyton a többi tagország béreihez méricskélnek. Szerintem ez nagyon keveset mond. Persze ezt azért tartják fontosnak, mert úgy gondolják, hogy sok magyar emiatt vállal külföldön munkát, azonban ez csak részben igaz. Azáltal ugyanis, hogy Magyarország az egységes uniós munkaerőpiac része lett, itt mindig is jönni-menni fognak az emberek. Én 1989-ben, 26 évesen, nevetséges ösztöndíjért egy gyerekkel a mózeskosárban vágtam bele az angliai tanulásba és munkába. A fiatalokat nem lehet visszatartani, és nem is kell. Akiben van elég bátorság, az hadd menjen, ebben támogatni kell, láthassa a világot. Fontos azonban, hogy legyen a hátterében egy olyan ország, ahová mindig vissza tud jönni. Nem hiszem tehát, hogy önmagában az európai és a magyar bérek közötti különbség magyarázná ezt a döntést. Azonkívül nem is lehet mindent forintosítani. Felbecsülhetetlen, pénzben nem, csak életminőségben kifejezhető értéke van a magyarországi közbiztonságnak, a GMO-mentes termelésnek, annak, hogy itt nincsenek nagy tömegben migránsok, csak hogy néhány példát mondjak. Ha néhány év múlva beérnek az egészségmegőrzési beruházások, elkészülnek a kerékpárutak és más rekreációs fejlesztések, akkor hazánk a legjobb életminőségű országok egyike lesz. A saját és kormányom munkáját csakis akkor fogom eredményesnek tekinteni, ha az alsó középosztályt sikeressé tudjuk tenni, illetve a legalul lévő társadalmi csoportok számára is kinyílnak azok a kapuk, amelyek lehetőséget nyitnak feljebb lépni a középosztályba."

A lényeg, hogy legyen hová visszajönni. Ha mondjuk szétesik az EU.

GNDL 2016.12.01. 21:49:47

@Doomhammer: Ezt én is most olvasom először így „teljes valójában”, azok meg szerintem el sem olvassák, akik kapnak egy fasza kis munkaajánlatot a már eleve külföldön dolgozó barátaiktól, ismerőseiktől, családtagjaiktól, majd fogják a cókmókot és húznak, mert valljuk meg őszintén ki ne tenné, ha megtudja hogy pontosan mennyi az annyi. :)

Szóval a „legyen hová visszajönni” nagyban függ attól is, hogy „na addig egyébként ki marad itt amíg ti szerencsét próbáltok”, mert ugye nekik kéne ápolniuk itt a sokmindent, hogy az addig le ne rohadjon. Márpedig nem pont az „eszes parasztgyerek” marad, aki túljár az uraság eszén akár többször is, hanem az ingyenélő/képzetlen proli marad, akinek még egy legfeljebb nyolc általánost végzett csaló is túljár az eszén... akár egy nap többször is.

Ha pedig szétesik az EU, akkor nem csak az apanázs fog eltűnni amiből eltartják ezt a prolit, nem csak hogy a külföldre kivándorolt „szerencselovagok” nem fognak hazautalni évi átlag pár milliárd EUR-t, hanem főleg azért nem fognak hazautalni mert minden bizonnyal vége lesz a munkaerő szabad áramlásának is és a kis kalandorjaink nagy része is hazatér, bármiféle legális tartózkodási lehetőség híján... na és akkor majd velük valahogy meg kéne beszélni, hogy itt azért keresed a tizedét annak mint ott, mert „jobban teljesít”... :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.12.01. 22:01:43

@GNDL:
A válasz mindenekelőtt az életminőség.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/05/fuggveny.html

Aztán pedig az van, hogy az elégedetlenek meg akiknek nem tetszik a fejlesztő állam miatt szükségessé vált korlátozott demokrácia, jobban teszik, ha arra a kis időre elhúznak a vérbe, amíg a fejlesztő állam Kelet-Európa Szingapúrjává változtatja Magyarországot. Akkor persze majd mind vissza akar jönni magától is.

Egyébiránt tudja, mi a baj a fejlesztő állam koncepciójával? Kádárék kipróbálták a '70-es években. Azóta is tart a vita, vajon a fejlesztő állam fejlesztései lökték-e adósságspirálba az országot vagy a politikai passzivitást megvásárló jóléti intézkedések.

Bell & Sebastian 2016.12.01. 23:55:45

Ez a Led Cseplin nem valami zsidó bohóc volt?

tireless treehugger 2016.12.02. 00:11:39

@GNDL:

orbánék nagyban tárgyalják a munkaerő áramlást, de mivel az úniónak nagyon kellenek a bevándorlók, megszűnni nem fog.
a jelenlegi 1%-os származási országnak járó adórészt hajlandóak emelni. kivétel akik állandó lakcímmel van kint, ők már teljes egészében a befogadó országhoz tartoznak, és az úniónak nincs semmiféle terve jogfosztani őket. (briteknek sincs).

a lengyel-magyar kormány teljesen becsavarodtak, és nem hajlandóak engedni, mert az elmúlt egy évben nagyon megugrott az eddig is magas elvándorlás, már az iskolás korúakat is menekítik, pedig eddig 18 éves kor alatt jelentéktelen volt.

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.02. 06:27:00

@annamanna: nem gond, már csak egy auróra cirkáló kell eléje, hogy tudja a nép, mikor lehet a palotát megrohamozni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.12.02. 07:07:57

@annamanna:
Majd a Várat és a Városligetet is államosítják, mint az Erzsébet-teret, hogy a nagyralátó terveket ne akadályozza önkormányzati akadékoskodás.

www.origo.hu/itthon/20161201-a-fovaros-furcsallja-hogy-a-torveny-erejenel-fogva-at-kellett-adniuk-az-allamnak-az-erzsebet-teret.html

annamanna 2016.12.02. 08:37:30

@Doomhammer: ahogy látom, az Erzsébet téren minden kormány ezerrel tolja a nagyralátó terveket:

"A dizájn területén sosem dolgozó, szakmai múlttal nem rendelkező vezetőkre bízták a hazai formakultúra központjának, a Design Terminálnak az irányítását. A fél év alatt lezavart átalakítás a transzparencia hiánya mellett zajlott, sem a leváltások, sem a kinevezések, sem a pályázatok hátteréről nem lehetett hallani."
"Pedig a DT intézménye megérdemelné a békét az elmúlt nyolc év pszichothrillert idéző eseményei után."
"Az egy évre tervezett felújítás négy évig húzódott. 450 millió forint folyt el úgy, hogy az épület félkész állapotban maradt, és csak még egyszer ennyiből fejezték be végül. Szakmai programok ezután sem voltak"
"2010-ben hűtlen kezelés miatt eljárás indult a kivitelező ellen, de a tíz évre titkosított, ám kiszivárgott jelentés szerint a lebonyolítót, a Miniszterelnöki Hivatal alá tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóságot terheli a felelősség."
"A kormányváltás után a Fidesz (...) a többi jelentős intézmény elfoglalásához hasonló módon ültette be embereit. Rendszergazdák érkeztek bejelentés nélkül, átírták a jelszavakat, a vezetéstől elvették a kulcsokat, és mindenkinek felmondtak."
"az intézmény arculatát meghatározó kreatív igazgató (...) a 27 éves blogger, a Figyelőnet újságírója kapta a pozíciót."
index.hu/belfold/2011/09/01/burzsujszakerto_lett_a_dizajnterminal_vezetoje/

Azóta már sok idő eltelt, de a hozzáállás nem változott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.12.02. 08:45:01

@annamanna:
Mi köze a Design Terminálnak a kormányhoz?

hvg.hu/kultura/20160831_Megvettek_a_Design_Terminalt
"Magántulajdonú, nonprofit szervezetként folytatja munkáját a Design Terminál szeptember 1-től, melynek tulajdonosa Csák János – közölte lapunkkal az intézmény. A cég vezetője Böszörményi Nagy Gergely marad.

Továbbra is szorosan együttműködnek a kormánnyal – derül ki a lapunknak eljuttatott nyilatkozatból, és úgy tudjuk, már készül a közhasznúsági szerződés az immár magáncég és az állam között."

Magántulajdon, mi köze hozzá?

annamanna 2016.12.03. 04:16:24

@Doomhammer: nahát benne van a cikkben a válasz:
"A Design Terminál épülete az Erzsébet téri egykori buszvégállomás, az állam tulajdona marad. Innen egyébként már két hónappal korábban kiköltözött a cég. Az épületben üzemelő fine dining étterem egyébként sok szálon kötődik Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor vejéhez."

És: hvg.hu/itthon/20140710_Terminal_Etterem_Pap_Karpati_Tiborcz

"Tiborcz és Orbán Ráhel rendszeresen megfordul az étteremben, gyakran ott ebédelnek."

"A tér felújítását felügyelő vállalat abba – az egyre kuszább – cégcsoportba tartozik, ami a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány körül jött létre az utóbbi években."

"A Terminál étterem megnyitójáról beszámoló Bors szerint az ünneplők közül többen arról beszéltek, hogy a vendéglő valójában Orbán Ráhelé vagy férjéé. Erről a napilap meg is kérdezte a miniszterelnök lányát, aki azt mondta, szó nincs róla (...)

Szerettük volna megkérdezni Kárpátit és Papot, hogy van-e bármilyen kapcsolatuk Tiborczcal, ám ahogy a többi kérdésünkre, erre sem kaptunk választ."

Zb74 2016.12.05. 18:38:51

A '93-as Robert Plant-koncert tényleg emlékezetes volt.
süti beállítások módosítása