Akkor most jöhet Döbrögi visszavágása
2016. november 08. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Akkor most jöhet Döbrögi visszavágása

jobbik_haza.jpg

Azért az is előfordulhat majd, hogy háromszor veri ezt Döbrögi uraság Lúdas Matyin vissza.

Az alkotmánymódosítás mai bukása napi vereség a Fidesznek, de hosszú távon bőven nyerésre tudja hozni ezt az ügyet. Ezzel szemben a narratívák elvaduló háborújában a Jobbik inkább csak a migráció újdonsült támogatójának, mintsem a Fidesz aktuális legyőzőjének tűnhet majd a mai eset után.

Önmagában a mostani, kvótanépszavazás utáni alkotmánymódosítás terve nem alkotmányozási kényszer terméke volt. Politikai aktus volt, hogy valami történjen az ugyan a nem-ek egyértelmű győzelmével, de érvénytelenül záruló népszavazás után. A módosítás tartalmilag egyrészt fölösleges (kapott egy fennkölten hangzó mondatot a preambulum), másrészt okafogyott volt, mert a migrációs kérdést eleve szabályozzák a mostani törvények, és a módosítás semmi újat nem mond a jelenlegi helyzethez képest.

A Fidesz nyilván érvényes népszavazásra törekedett és aztán valódi alkotmánymódosításra. A lécet azonban kétszer is leverte. De − maradva az ismert fideszes militarista szóhasználatnál − ez csak két csata volt, a háború jelenlegi fejezete 2018 tavaszáig tart majd.

S azzal, hogy a Jobbik nem szavazta meg az alkotmánymódosítást, a Fidesznek és gépezetének kényelmes dolga lesz: innentől másfél évig azt kell tolni, hogy a Jobbik ezzel beállt a migránssimogatók közé. Hogy durvább támadásokat ne is mondjak. De inkább mondok: a Lokál már ma azzal nyitott a címlapján: „Ma kiderül a parlamentben, hazaáruló-e a Jobbik”.

A magyar átlag választót ugyanis, talán már kicsit kisebb intenzitással, de most is elsősorban az érdekli, hogy ne jöjjenek be a migráncsok. És az alapján osztályoz, hogy ki mennyire áll ki harcosan a rettegett afroarab honfoglalás ellen.

És az, hogy ne jöjjön a migráncs, fontosabb a választóknak, mint az, hogy mennyire transzparens a letelepedésikötvény-biznisz, feltéve, ha tudják egyáltalán, mi is az a letelepedési kötvény.

A Fidesz hatalma megtartásához szükséges talán legfontosabb feladata a Jobbik korlátok között tartása, hogy ne nőjön a fejére. Ezt 2010 óta tartani is tudja, és ebben a pillanatban is elég messze van a Jobbik a kormánypárttól. A mától kezdődő új fejezetben nincs nehéz dolga a Fidesznek a kényelmes távolság megtartásában.

A narratívák háborújában ez ügyben eddig és ezután is a Fidesznek lesznek erősebb ütőkártyái. Ütni is fog velük.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8311942981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2016.11.08. 17:05:09

Csavaros a, csavaros a hümhüm déjenese.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.08. 17:19:57

No, a Jobbik most nyírta ki magát véglegesen!

Bell & Sebastian 2016.11.08. 17:26:33

@bbjnick: Ebben az esetben Vona Gábor beépített ügynök, mint az már számtalan, mindegyik párt esetében előfordult. Egy demokratikus pártban elzavarják az ilyet, hogy válasszanak egy másikat, aki szintén ügynök, és így tovább, míg nem nem szólal a mijezzim háromszor.

Tata86 2016.11.08. 17:45:46

El kell ismerni a Fidesz egyelőre jól játssza ki a lapjait.
A Jobbik vagy teljesen érdektelen és fölösleges szatelitpárt, vagy hazaáruló.

Ehhez persze az is kell, hogy alapvetően senki ne tartsa se az MSZP & Co-t, se a Jobbikot kormányzóképes erőnek. Így marad a migráncskérdés jóval inkább szimbólikus, mint gyakorlati kérdése.

Amíg nem jönn jobboldali erő addig nem is fog változni.

Bell & Sebastian 2016.11.08. 18:01:52

@Tata86: Első körben élnék a gyanúperrel, hogy Vona Orbánnak dolgozik, ugyanis a felületes szemlélőnek az jön le, hogy együtt szedik szét a Jobbikot, a jobb szándékú tagság pedig mehet, amerre lát.

Ha belelát Orb partitúrájába, ugyan olvassa már le egyszer, ki a darab szerzője? Mintha rovásírás lenne, jobbról balra, vagy már rosszul is látok azzal a siket filemmel?

Tamer Link 2016.11.08. 18:07:04

Azt hiszem most kerültek egy oldalra az úgynevezett demokratikus ellenzék és az úgynevezett nem demokratikus ellenzék, vagyis a Jobbik! Ennek lesz hozadéka is és vesztesége is, Majd a végén kiderül a végelszámolásnál, hogy érdemes volt-e egy gyékényen árulni?

Bell & Sebastian 2016.11.08. 18:30:16

@Tamer Link: Hehe. Úgy terelgetik ezek a szavazók csordáit, hogy ezt még Zámbó Puli is megirigyelné, ha agyon nem lövi a kakasa.

Akol bólint, tevekaraván halad.

==T== 2016.11.08. 18:53:24

Egyfelől igaz, és a hívek minden bizonyára osztják, másfelől viszont ha az elégedetlenek és hol szavazó/hol nem szavazó választók a jobbikban látják az egyetlen szóba jöhető Fidesz-elleni orvosságot...

Arról nem is beszélve, hogy a jövőben vélhetően még több korrupciós ügy fog kiderülni a Fideszről és holdudvarról, míg a Jobbikról javarészt csak a korábbi dolgokat ismétlik, annak meg hamar lejár a szavatossága.

A Jobbik okosan tette, hogy úgy döntött, most kezdik meg a nyílt konfrontációt, mert így rákényszerítették a Fideszt a puskapor egy részének idő előtti felhasználására és a dolog alkalmas a Habony média hitelességének és ezáltal hatékonyságának errodálására (lásd 888 ügy).

==T== 2016.11.08. 19:03:39

@Tata86: Magyarázd már el, hogy az Alaptörvény módosítás tervezett szövege mennyire hatékony védekezés lett volna a Fidesz ellen is megszavazott kvótáról?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.08. 19:28:41

@Bell & Sebastian: @==T==:

Hogy Vonát mi motiválja, nem tudom. De azt tudni vélem, hogy ha a Jobbik kilép "funkciójából", okafogyottá válik és úgy jár, mint a többi, a rendszerváltás óta kifingott párt.

Amit a Jobbik eleddig deklaráltan vitt, a jelenlegi (posztmodern) magyar nemzeti radikalizmus, nem egy (bizonyos) ideológia képviselete, hanem egy (bizonyos) állapot manifesztációja. Amit ma Magyarországon nemzeti radikalizmus névvel illetnek, az (kb.) úgy jött létre, hogy az elmúlt huszonegynehány évben a posztkommunista elitek hatalomfenntartó és -megőrző stratégiaként alkalmazták a „megbélyegzés, kirekesztés” módszerét: mindent, mindenkit, amiben vagy akiben pozícióikra, hatalmukra veszélyt láttak vagy véltek, amivel, akivel nem boldogultak vagy nem akartak foglalkozni, (azt) „kitoltak” széljobbra. Lett légyen szó történeti vagy kortárs személyiségről, társadalmi vagy akár kulturális jelenségről, társadalmi/politikai konfliktusról, hagyományról, bárkiről, bármiről, ha útban volt, terhes volt, ütötték rá (rutinszerűen) a széljobbos bélyeget s került ki a jobbszélre, a gajdecba. Az évtizedek alatt a (jobb)szélen, a peremen, iszonyatos mennyiségű és súlyú társadalmi-kulturális „mindenféle” halmozódott fel, torlódott egymásra. Ennek a „mindenfélének” (ma még) nincs egyértelmű formája és szerkezete, mert annyira heterogén: s ennek a heterogén karakterű társadalmi-politikai-szellemi peremlétiségnek a manifesztációja a posztmodern magyar nemzeti radikalizmus. A Jobbik addig volt érdekes, addig volt támogatottsága, amíg ennek a peremlétiségnek valamiféle hangadója, képviselője volt.

Bell & Sebastian 2016.11.08. 19:41:08

@==T==: Én egyet tudok, tárgyalásról megegyezés nélkül még sosem állnak fel. Ha Orbán fogadta Vonát, valamiben csak megállapodtak. Amit a Fidesz vagy felrúgott csak azért is, vagy abban, hogy minden marad a régiben, csak akkor nem őszinte a kompromisszum szándoka.

Szóval, olyan soha nincsen, hogy Chuck Norris veszítsen, olyan meg végképp, hogy ovis ne kapná meg a napi, betevő oroszlánját?

Nem értem, mi értelme van éltetni még három hónapig ezt a kötvénybizniszt, hacsak annyi nem, ennyi idő kell még ahhoz, hogy a szőrtelenített kalifát begyömöszöljék valami sümegi alsó pincébe.

Bell & Sebastian 2016.11.08. 19:53:54

@bbjnick: A veszélyesnek ítélt hálózati csomópontokat a jobboldalon azért füstöli ki mindegyik párt jó előre, de pártállástól függetlenül, mert miért gerjedne guminőre a szavazó, ha van helyette igazi?

chrisred 2016.11.08. 20:01:29

@==T==: Kérdés, hogy a Jobbik mennyire tudja a mostani kommunikációs eszközeivel beleverni a magyar társadalomba, hogy a Fidesznek fontosabb a gazdag migráns, mint a szegény magyar. Ami persze ugyanolyan torzítás, mint az a túltolt kormánypropaganda, hogy aki a Fidesszel szembe megy, az migránsokat akar (Brüsszel, ballibek, civilek). De hát éppen ezért működhet is.

==T== 2016.11.08. 20:31:55

A Jaffa brigád azt is elfelejti, hogy a fideszesen nem csak letelepedési kötvénnyel árulnak hazát, hanem béremelés helyett ukrán vendégmunkások ezreit hozták az országba.

==T== 2016.11.08. 20:33:37

@chrisred: a saját radikális szavazótáborához eddig is el tudott jutni.

A baloldali szavazótáborhoz soha nem ért el ilyen jól és ilyen pozitív színben mint most.

A fidesz hívők meg fidesz hívők. Ők akkor is azok lennének, ha OV az arcukra fosna és utána szétkenné

==T== 2016.11.08. 20:37:42

@Bell & Sebastian: Meglehet tényleg chicken game volt, és arra számítottak, hogy a Jobbik megszavazza, vagy találnak még 2 embert

Jean Sol Partre 2016.11.08. 20:43:35

aztán, ha semmi intézkedés nem sikerül, nem sikerül megvédeni az országot, és _mégsem_ jön a migráns, ráeszmélnek-e az emberek, hogy baromság az egész?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.08. 20:49:07

@Bell & Sebastian:

Orbán mondta, és jól mondta, hogy a magyar hagyományba (nem csak a politikai, de általánosan a kulturális hagyományba) be van kódolva a nemzeti radikalizmus (jelentsen ez bármit is). 15-20% nemzeti radikális gondolkodású ember mindig lesz, tegyenek bármit a hatalomgyakorlók. Úgyhogy, hosszabb távon is lesz munkája azoknak, akik ezen emberek önszerveződéseinek kinyírására vannak szakosítva.

Bell & Sebastian 2016.11.08. 21:00:36

@bbjnick: Megelőzött, mert éppen azt akartam megfogalmazni, hogy a Jobbik (eredeti) formációjának mindig is lesz helye a magyar parlamentben, sziszifuszi munka lesz kinyírni őket - egyenként. Százalékra 18 -at gondolok csúcsnak, alapesetben nyolcat.

Bell & Sebastian 2016.11.08. 21:03:13

@==T==: Elment ez a hajó egy korábbi átbaszáson, amikor nem küldték a beígért lóvét, majd leugatták őket a lanyha kan pányért.

Tehéntőgy 2016.11.08. 21:09:19

"A narratívák háborújában ez ügyben eddig és ezután is a Fidesznek lesznek erősebb ütőkártyái"

Volt valamikor egy Rajcsányi Gellért, sőt, volt valamikor egy Reakció, ami nem "narratívákat" elemezgetett, mint valami retardált Török Gábor. Hanem volt véleménye, magukról a dolgokról. Véleménye, amit lehetett vitatni, lehetett gyűlölni is akár, de tagadhatatlanul volt.
Ergének látványosan nincs gyomra ahhoz, hogy propagandista legyen, de üres kremlinológiai okfejtésekért kár újságot írni.

==T== 2016.11.08. 21:12:18

@Bell & Sebastian: ???

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.08. 21:34:54

@Bell & Sebastian:

Hogy mennyi az annyi, úgy értek, hány százalék, az az éppen aktuális rendszer "toleranciaszintjének" függvénye. Azon gondolkodom, hogy a mi szép, új, posztmodern liberális demokráciánk mennyivel toleránsabb, mind az ernyedt későkádári diktatúra? Nem szeretném ezt látni, de nem tudom nem azt látni, tapasztalni, hogy a későkádár utolsó húsz évében az ideológiai szorítás folyamatosan engedett, az elmúlt bő húsz évben pedig folyamatosan erősödött. Ez van.

Bell & Sebastian 2016.11.08. 21:45:31

@Tehéntőgy: Ismeri a szállóigét, ha közel a szükség, RÁVISZ a segítség. (Valójában háztartási gépeket árultak, nem vécépapírt.)

Szocializmusban edződött olvasóként nem tartom tragédiának, hogy ezen az interaktív felületen csak a beetetést meri felvállalni. Vékony jég ez, sokan jegyzetelnek bosszúszomjasan, különben is minket, magát és engem, azért nem fizetnek, hogy kimondjuk, mint az a kettő, megszállott levelező hajdanába-danába a Népszabóságba'. Dr. Del-Medico Imre jut eszembe csak, a másikból Jánoshalmán lett polgármester, míg ki nem kiderült róla, beszélni könnyű, csak csinálni nem megy.

Bell & Sebastian 2016.11.08. 21:51:40

@bbjnick: Úgy érti, a mammonhitű ideológiáé? Van ebben valami, ha Rogán bevédése ennyit megért a bajtársaknak.

Cseh Tamás megénekelte ám a keskeny vágányú vasutat is, csak akkor még nem értettük, mit mond az az énekes? :D Már bocsánat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.08. 22:03:23

@Bell & Sebastian:

Úgy értem, hogy a posztmodern liberális demokráciának megvan a sajátos fejlődési logikája. Ismeri Bunuel, A szabadság fantomja című 1974-es filmjét?

Zb74 2016.11.08. 22:07:50

"a nem-ek egyértelmű győzelmével, de érvénytelenül záruló népszavazás"

Érvénytelen népszavazásnak győztese sincsen. Ilyen erővel azt is mondhatnád, hogy érvénytelensége ellenére az alkotmánymódosítás győzelmével zárult a parlamenti voksolás, mert hát ugye 131-en szavaztak mellette, és csak 3-an ellene.

Amúgy persze hatalomtechnikai szempontból igaza van a posztnak. A Fidesz kommunikációs gépezete igyekszik majd az ellenzék agyagba döngölésére használni az alkotmánymódosítás elkaszálását. Nem is várunk tőlük mást. Sőt, ha igazán okosak, Orbán mostani vereségét arra is felhasználják, hogy minden kritikusuknak az orra alá dörgöljék: nincs itt semmiféle diktatúra, lám, a Miniszterelnök Úr javaslatát is leszavazhatja a parlament, ha úgy akarja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.08. 22:11:05

@Zb74:

Gondolat helyett gondolatmenet?

gyalog.galopp 2016.11.08. 22:12:58

A C kategóriás demokratikus ellenzék már nem kell a kutyának se, saját finanszírozási lehetőségeik nem lévén esélytelenek a visszatérésre.
A jobbiknak ugyan van még tömegbázisa, de külföldön szalonképtelennek állították be, ezért legfeljebb bóvli egyes kategória, ami szintén kevés az üdvösséghez.
Valószínűleg most egy szépészeti plasztikázás folyik.

Bloodscalp 2016.11.08. 22:43:58

@Tata86: Azt mondod?:) továbbra is csak kommunikál :) Hol vannak a migránsok tömegei akik ide akarnának jönni?:) Kamu volt az egész kampány:D

És most hogy élesedik választási kampány, élesen szétfognak választodni a fidesz-jobbik szavazók.

Ebből a fidesz csak vesziteni fog. Nyilván nem hazaárulók mert viktorék ezt mondják :) Ugassank csak a karaván meg halad.

Jó kis propagadna anyag volt ez is mandineréktől.

Bell & Sebastian 2016.11.08. 23:20:24

@bbjnick: Ha ebben van a "fordítva" étkezés és ürítés, akkor láttam. Melyik szkeccsre gondol? Valami birkacsorda is rémlik.

annamanna 2016.11.09. 00:01:14

"napi vereség a Fidesznek, de hosszú távon bőven nyerésre tudja hozni ezt az ügyet."

www.youtube.com/watch?v=R6Y7fWXWO9k

@Doomhammer: "A Fidesz arcon csapja 3 millió magyar ember akaratát"

Akarattyát.
(8172 Balatonakarattya, Köztársaság utca 26.)

@Bell & Sebastian: "Nem értem, mi értelme van éltetni még három hónapig ezt a kötvénybizniszt"

Ugyanannyi, mint folytatni a boltzáras néphergelést.
Ugyanannyi, mint a felcsúti kisvasutat Bicskéig hosszabbítani.
Ugyanannyi, mint az érvénytelen népszavazást alaptörvényben rögzíteni.
Ugyanannyi, mint júniusban követelni a sütőtököt.

@==T==: pontosan

chrisred 2016.11.09. 05:30:44

@bbjnick: "Orbán mondta, és jól mondta, hogy a magyar hagyományba (nem csak a politikai, de általánosan a kulturális hagyományba) be van kódolva a nemzeti radikalizmus (jelentsen ez bármit is)."

Ennek az állításnak az értékeléséhez tényleg nem ártana behatárolni a "nemzeti radikalizmus" jelentését. Mert például nálam valami olyasmi, amit Márai a magyar jobboldaliságként írt körül. Aztán lehet, hogy másnak meg egészen mást jelent.

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.09. 05:54:32

@GNDL:

milyen szabásúnak fogod az amerikaiakat nevezni, ha trump nyer?

ppprrruuuttty!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.09. 06:42:03

@Bell & Sebastian:

"Ha ebben van a "fordítva" étkezés és ürítés, akkor láttam." --- írja.

Igen, az.:-)

Ha emlékszik a filmre, a nyitó (spanyol) és a záró (állatkerti) jelenetben is a Szabadság nevében lövetnek. Ebben a keretes szerkezetben a nyitójelenetet hullagyalázás követi, a zárójelenetet hullagyalázás előzi meg. A kettő között pedig a véletlenszerűen egymásba fonódó szürreális jelenetek módszeres dekonstruálják az emberi viszonyok valamennyi formáját. Bunuel ezt groteszk játékként, szürrealista vízióként alkotta meg, de nem viccelt. Ő tudta, és teoretice nem is volt ellene, hogy a szabadságnak, ad absurdum, ez az ára. Azt viszont valószínűleg nem gondolta, hogy ez ilyen gyorsan valósággá is válik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.09. 07:17:16

@chrisred:

"nem ártana behatárolni a "nemzeti radikalizmus" jelentését. Mert például nálam valami olyasmi, amit Márai a magyar jobboldaliságként írt körül" --- írod.

A nemzeti radikalizmus komplex történeti jelenség, de nem körülírhatatlan. Annak, amit te annak gondolsz éppen semmi köze a nemzeti radikalizmushoz. Amit szerinted "Márai a magyar jobboldaliságként írt körül", azt úgy hívja a történettudomány, hogy keresztény úri középosztály.

A magyar nemzeti radikalizmus koronként mást jelentett: a XIX. második felében a kiegyezéselleneseket nevezték nemzeti radikálisnak, a két világháború között pedig Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártjának tagjait. A Bajcsy-féle nemzeti radikálisok, nagyon leegyszerűsítve, "harmadik utas" politikát képviseltek, elutasították úgy a liberális kapitalizmust és a szocializmusokat is (úgy a náci, mint a szovjet-bolsevik vonalat), korporativista, disztribucionista, önkormányzatiság-centrikus stb. elképzeléseik voltak, masszív szociális reformokat követeltek. Együttműködtek a népi mozgalom egyes irányzataival, majd csatlakoztak a Kisgazdapárthoz.

1990 után a Magyar Néppárt, majd a MIÉP tekintette magát (részben vagy egészében) nemzeti radikális politikai mozgalomnak, ami számukra elsősorban a két világháború közötti nemzeti radikális-népi mozgalmas politikai és kulturális hagyomány felelevenítését és továbbfejlesztését jelentette az új, demokratikus keretek között.

A Jobbikról fentebb írtam: mandiner.blog.hu/2016/11/08/akkor_most_johet_dobrogi_visszavagasa/full_commentlist/1#c31677289

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.09. 07:19:24

@bbjnick:

és a szocializmusokat is=mint a szocializmusokat

Bell & Sebastian 2016.11.09. 09:50:47

@bbjnick: Ezt a filmet kifejezetten utáltam, mert a kommancsoknak nagyon tetszett, igazolva látták benne az alapállásukat a demokráciához, hogy tudni illik: jobb ma egy akasztás, mint holnap a sortűz.

/ Maga jól ellenne a lányommal, az a médiás és quadro-irodalmár (a szó mindkét jelentésében) nyelvzseni a haramiatanyánkon, én filmben kifejezetten a hülyeségre szakosodtam, említett műről keletkezése idején azt gondoltam, teljesen megbuggyant a vén hülye, mert nincsen ebben semmi szép, se jó. /

Kétségtelen, Mexikó nálunk előrébb tart a végromlásban, bár én Buñuelt sokáig spanyolnak hittem, talán a tájai miatt. Igazat szólva, már csak az ausztrál filmnél érzem azt, mintha egy távoli univerzum üzenetét látnám, amely _talán_ jobb a miénknél, ami Európa sárba rántása, ha úgy tetszik, integrálódás Amerikához, vagyis: teljes egészében tévút.

Bell & Sebastian 2016.11.09. 09:58:35

@bbjnick: Mindkettő kiváló megmondás, érdemes bejelölni.

A harmadik utasság, no, ez megérne egy külön ájtatosságot, mert bár Lepsénynél még megvolt, mostanra valahogyan elgurult az utasülésről.

John Doe3 2016.11.09. 12:21:17

@Zb74: Akkor miért is kellett rá kicseszni 20 mrd Ft-ot (mert én hozzászámolom a nsz. költségét is ám).

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.09. 12:42:41

A cikk egyébként jól látja a dolgokat.

Megjegyzem a ballibek is ugyanezt írogatták mindenhol a szavazás napjáig.

Az Indextől a HVG-ig.
Hogy Orbánnak tök mindegy hogy átmegy-e, Vona csapdába sétál, meg ilyeneket írkáltak.

A szavazás óta változott csak a kézivezérelt ballib média álláspontja, de cserébe gyökeresen.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.09. 12:43:49

@Doomhammer:

Azt vágod hogy Amerikában a demokraták gyújtogattak autókat Trump matrica miatt ?

nniicckk 2016.11.09. 12:54:39

"hogy a Jobbik ezzel beállt a migránssimogatók közé. "

A viccet meg a gunyoldast felreteve, ki a franc bizna meg tobbe, egy ilyen partban, aki az orszag megvedeset ilyen pitianer zsarolastol teszi fuggove ??
A letelepedesi kotveny az szigoruan egy gazdasagi ugy, SEMMI mas. Az a nehany ezer gazdag kinai valalkozo, egyaltalan veszelyezteti magyarorszag biztonsagat, ellentetben a Vonaek altal akart 100 millio nyomorgo, vallasi fundamentalista arabbal szemben.

nem várt fordulat 2016.11.09. 15:00:16

Lehet, hogy sokan elpártoltak tőlük, de még a balosok is elismerően biccentettek, hogy legalább kitartottak amellett, amit képviseltek.

Ki tudja, lehet, hogy bizonytalanokból meg hoztak.

Várjuk meg azt a következő közvélemény kutatást.

Egyébként pedig nem teljesen hülye a magyar nép, bár úgy tűnhet, és lehet, hogy nem tudják mi az a letelepedési kötvény, de azt azért még átfogja a tudatuk, hogy hogyan is van ez? A gazdag terrorista jó, a szegény meg rossz?

Csak azt látja, hogy ezeknek csak a szajré kell. Ha most Vona nitró üzemmódba kapcsol, és ezt tolja végig, még az is lehet, hogy ő fog kijönni belőle jobban.

Igazsagoszto buldog seriff 2016.11.09. 15:23:28

@nem várt fordulat: "A gazdag terrorista jó, a szegény meg rossz? "

Ja az egész világ retteg, a gazdag kinai terroristáktól.
Mert a letelepedési kötvényeket, 93 %-ban kinai üzlet emberek vásároltak. A volt fönököm is ilyen volt. Jó nagy bunkó volt, főlleg europai mércével mérve, de kurvára nem terrorista. Mert a terrorista nem dolgozik napi 19 órát. Pont azért hagytam ott, mert az alkalmazottaktól is ezt várta, illetve egy kicit többet. :(

Szóval a Vona egy agyalágyult barom LIBSI, aki pitiáner politikai haszonszerzésért veszélyezteti az országot, és hátráltatja a gazdaságot.

konrada 2016.11.09. 15:23:55

@nem várt fordulat:
...vagy tudomásul veszik, hogy Vonának minden migráns terrorista...

chrisred 2016.11.09. 20:25:09

@bbjnick: Így már stimmel, nem egységes nézetrendszer, csak ugyanaz az elhelyezkedés (külső) a politikai palettán. Így viszont túlzásnak tartom a 15-20%-ot.

chrisred 2016.11.09. 20:26:14

@Igazsagoszto buldog seriff: Na, akkor ő az a migráns a kék plakátokról, aki elveszi a magyarok munkáját. Nem is egyét.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.10. 05:30:02

@chrisred:

Mi stimmel, dilibogyó?:-) Állítottál egy sületlenséget, amit korrigáltam, s most újra állítasz egy(-két) sületlenséget.

A nemzeti radikalizmus ugyanúgy nem egységes (és térben és időben változatlan) politikai nézetrendszer, mint ahogyan semmilyen politikai nézetrendszer sem az. Ami pedig a nemzeti radikálisok arányát illeti Magyarországon: szerinted hány ember van ma Magyarországon, aki politikailag és kulturálisan nemzeti elkötelezettségű és elutasítja a globalizmus ideológiájának társadalmi és gazdasági doktrínáit?

chrisred 2016.11.10. 05:50:26

@bbjnick: Nem azt állítottam, hogy a fejedben stimmel minden, mert még azt sem tudod, mi az, állítani valamit. :) Az iránt érdeklődtem, hogy mi lehet ennek az ÁLLÍTÁSNAK a hátterében, ha már isteni kinyilatkoztatásnak tartod.

A Bach-korszak és a kiegyezés "kossuthistái" ugyanúgy marginális társadalmi réteg voltak, mint Bajcsy-Zsilinszky eszmetársai, és már ez a kettő se volt köszönőviszonyban egymással. A MIÉP "politikai nézetrendszere" pedig végképp összetett (és állandóan változó) eszmezagyvalék, amiben a radikalizmuson felül elfér az bizonyos általam említett keresztény úri attitűd mellett a vidéki kisgazda provincialitás is. Az egyetlen közös jellemző, hogy a társadalmi, közéleti devianciának próbál formát alkotni. Ami azt jelenti, hogy még Magyarországon is csak az elenyésző kisebbségre tud hatással lenni, akárcsak az egyéb szekták.

A globalizmusnak nincs ideológiája, még kevésbé társadalmi, gazdasági doktrínái, ahogy a relativitáselméletnek sem. Csak következményei.

Bell & Sebastian 2016.11.10. 15:39:35

@chrisred: Világos, globalizmus ellen nincsen orvosság, mert ne ideológia, márpedig ideológiával például hasmenés nem küzdhető le, hogy nem iszunk tejet szilvára, az nem ideológia. Különben is, amit sokan mondanak, az igaz, amit meg kevesen, és kevesen is támogatnak, az hülyeség, ezért az igazság nem minőségi-, hanem mennyiségi kérdés.

Eddig a hülyeséged.

Na már most, az eszmetan vagy ideológia fogalmilag akkor tekeredett nagyot, amióta nem az ideákkal foglalkozik, hanem az egyénnel és annak érdekeivel.

Ennélfogva a globálizmus klasszikus értelemben valóban nem ideológia, csak azzá vált / tették.

Ércsük? Nők megszállók általi tömeges megerőszakolása is nehezen képzelhető el egy ideológia részeként. Pedig, hogy így mondjam, bizony szerves része a kommancs ideológiának. A nemzeti-szocialistának meg nem.

Ezt add össze, ha tudod, bazmeg!

chrisred 2016.11.11. 05:41:18

@Bell & Sebastian: Nehéz összeadni, mert se füle, se farka. Szóval szerinted a gravitáció csak azért működik, mert sokan mondják, hogy igaz?

A hasmenés ellen van orvosság, az öregedés ellen nincs. Alkalmazkodni lehet hozzá, legyőzni nem. Attól persze még plasztikázhatsz, sminkelhetsz, kiadhatod magad tininek negyven évesen. Látszat, semmi más.

Tény: mind a kommunista, mind a nemzetiszocialista ideológia nevében történt nők tömeges megerőszakolása megszállók által, tulajdonképpen egymás ellen is, szigorúan felső parancsra, ideológiai célból. Csak azt nem tudod, mit akartál ezzel mondani.

Bell & Sebastian 2016.11.11. 07:52:46

@chrisred: Hogy nem jó az arány, ezért buta vagy. Minden egyes, leírt mondatod mögött állnia kellene 100 elolvasottnak.

Jean Sol Partre 2016.11.11. 23:58:27

Nem értem, karaktergyilkolják Vonát, bbj meg sehol, pedig ezen ő mindig nagyon ki szokott bukni.

annamanna 2016.11.12. 20:06:23

@Jean Sol Partre: Ha a két levelet összehasonlítom, azt mondom, Vona felesége okosabb és karakánabb nő, mint Kocsisé. Sokkal inkább politikushoz illő feleség (épp ezért Trump egyik gyönge pontja Melania, ahogy Rogáné is Cecília. A biodíszlet nők nem képesek támaszt nyújtani a férjeiknek).
A másik, hogy az ügyben említésre került az Orbán elleni pletyka (veri a feleségét). Ha ezt Vona nyíltan emlegeti, akkor elég széles körben elterjedhetett. De sem Lévai Anikó, sem a családból senki más nem állt ki cáfolattal, pedig Ráhelke nem volt rest megvédeni apuci becsületét akkor sem, amikor az egyik tanára írt negatívan Orbánról a fb-oldalán.
Vona felesége a megcsalásos ügyben nem szólalt meg, azt nem lett volna értelme tagadni. Orbán családja meg a feleségverést nem cáfolta. De most majd aztán biztos leállítják Viktort.
Azok után, hogy Ráhelke képes volt Katarban úgy bemutatkozni, mint Orbán Viktor felesége. Nem tudom, hogy vannak egymással, de sajnálom Lévai Anikót.

chrisred 2016.11.13. 07:17:17

@Bell & Sebastian: Akkor már világos, ezért nem fogjuk megérteni egymást. Nálad ez a százas váltószám a műveltség alapszintje. Abban a korban, amikor a kultúrával kapcsolatos ismerkedésemet megkezdtem, ez nagyjából a funkcionális analfabetizmus kategóriája volt.

Bell & Sebastian 2016.11.13. 10:33:52

@chrisred: Szép-szép, mindenre reagáltál valami sületlenséget, csak pont a lényeg sikkadt el. Próbáltam neked, mint túlolvasott veteránnak valahogyan elmagyarázni, mit értünk manapság ideológián, ám ez valamiért mégsem ment át. Ezért kérjed vissza a tanulópénzt, mert csúnyán átvertek a bizonyítványoddal, szart sem ér. Nem te vagy a hibás, a filoszemita önértékelésed az.

Bell & Sebastian 2016.11.13. 10:41:29

@bbjnick: Azt honnan lehet tudni, hogy egy bár meleg? Ittam én már kávét álcázott kupiban, fel is tűnt egypár anomália, a kávé is rossz volt, a kocsim is jól látszott vagy negyed óráig a bejárat előtt. De jó, hogy nem vagyok politikus, az meg még jobb, hogy nem ismer a Teriblekk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.13. 12:44:00

@Bell & Sebastian:

"Azt honnan lehet tudni, hogy egy bár meleg?" --- kérdezi.

Nem tudom. Borostás a pultosnő?

Jean Sol Partre 2016.11.13. 12:52:26

@bbjnick: bocs, nem olvasom a mandiner.hu-t. Meg hát ez távol áll attól a mélységes felháborodástól, mint amikor a kedvenc plagizátorodat vagy ügynöködet kezdték piszkálni, hogy plagizált meg ügynök volt.

Jean Sol Partre 2016.11.13. 12:54:33

@annamanna: "Ha ezt Vona nyíltan emlegeti, akkor elég széles körben elterjedhetett."

Mondhatnám, köztudott.

maroz 2016.11.13. 13:27:18

@Jean Sol Partre: A fidesz karaktergyilkolja Vonát, és én ennek kapcsán el szoktam mondani, hogy presszókávé legyen, kevéske meleg tejet kérek hozzá, cukorral iszom és ha kapok egy pohár csapvizet is hozzá akkor lelkesebben adok jattot.

Mondok ha te is szereted a kávét rendelhetnél/főzhetnél egyet, hátradőlnél, fogyasztanád és élveznéd a műsort. Kóla-csipsz kombóval is működik a dolog. ;)

Jean Sol Partre 2016.11.13. 13:44:55

@maroz: én az ilyen pankrációhoz a kóla-popcorn kombót szeretem :)
Csak bbj-vel trollkodok, nem aggódom egyik résztvevőért sem, sőt.

Bell & Sebastian 2016.11.13. 17:26:17

@bbjnick: Vagy mindenki úgy néz ki, mintha a Beach Boys -ban zenélne. Erről a borostás műnőről jutott eszembe, valaha volt valami örökbefogadási cécója, áldozatnak harmonikás gyerekkora lett, vagy már oroszlános mellénykében szidja a buzikat?

Meg a bányarémeket a gender-tanszéken.

annamanna 2016.11.13. 23:42:41

@Jean Sol Partre: Tehát a nők nem bírják a politikusi szakma megpróbáltatásait, a parlamenti viták túl durvák a számukra, óvni kell őket a macsók keménykedésétől, ezért helyes őket kihagyni a kormányzásból; de a verést azt jól bírják.
Értem.
Biztos logikus ez valahol, "a végtelen térben és időben, a világűrben és semmiségben, valahol a Vénusz és Szíriusz között" (Kosztolányi: Aranysárkány).

Jean Sol Partre 2016.11.14. 00:40:49

@annamanna: te mit szívsz?
Az köztudott, hogy Orbán veri a feleségét. nem tudom, te mikre válaszolgatsz, de lassan magaddal vitatkozol csak.

annamanna 2016.11.14. 02:24:27

@Jean Sol Partre: Te ebben az országban élsz, és nem tudod, mit említettem?

"Orbán szerint (...) a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül. Ez brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a nők ezt nem bírják. Orbán elképzelni sem tud a mostani állapotok között egy női minisztert."
"a második vonaltól is óvja őket Orbán."
"Orbán szerint kegyetlenségben legfeljebb az amerikai belpolitika mérhető a magyarhoz. Nem véletlen - mondta a miniszterelnök -, hogy ott is kevesebb a női politikus, mint az európai országokban".
"magyarázta Orbán, akit a témában könnyű volt zavarba hozni."

"Emlékszem, szegény Lamperth Mónika mit kapott."
Ez volt az egyik érve Orbán Viktornak, amikor egy tavaszi, zárt körű, kötetlen beszélgetésen megválaszolta a kérdést, hogy miért nincsenek nők a harmadik kormányában.
Nem tévedés, Orbán Viktor a szocialisták korábbi, többszörösen kipróbált miniszterét ért támadásokat hozta fel példának annak bizonyítására, hogy nőknek nem való a politika első vonala. A szegény Lamperth Mónika-gondolatot így folytatta:
"Pedig mi egy kulturáltabb népség volnánk a magunk felfogása szerint ellenzékben, de még ott is emlékszem néhány dologra polgári oldalról."
444.hu/2015/10/06/orban-elarulta-miert-nincsenek-nok-a-magyar-politika-legfelso-szintjein/

chrisred 2016.11.14. 05:38:29

@Bell & Sebastian: De legalább az itteni 100/1-esektől kapott információkkal foldozgathatom a műveltségbeli hiányosságaimat. Például már azt is tudom, ha leírok pár, dadaista versbe illő összefüggéstelen gondolatot, a későbbiekben magyarázatnak nevezhetem.

Bell & Sebastian 2016.11.14. 10:06:08

@chrisred: Nem mindenki muzsikus, aki hegedűtokkal sétál. -tartja az angol. Mint ahogyan nem lehet mindenki zeneértő, aki jegyet vesz egy koncertre.

Egyikhez sem ártana az abszolút hallás, ami neked nincsen. Széklábat faragni, azt tudol-e?

Jean Sol Partre 2016.11.14. 10:52:06

@annamanna: ok, de nekem mi közöm ehhez? Én nem állítottam ilyesmit, nem is gondolok ilyesmit, miért tulajdonítasz nekem ilyen gondolatokat?

annamanna 2016.11.15. 02:22:33

@Jean Sol Partre: Írtam bárhol, hogy neked tulajdonítom?
Amikor Müller Péter azt énekli, hogy "Szavazz rám!", akkor saját magáról énekel? Explicite le kell írni, ki kell mondani, épp kiről van szó a szövegben, különben félreérted? Teljesen egyértelmű, hogy kire gondoltam, miért veszed magadra?
Amikor Brüsszelben Orbánt bírálták, azzal replikázott, hogy Magyarországot támadják. De mégis milyen alapon azonosította magát az országgal?
Most a Parlamentben Rogánt támadták az ellenzékiek, Orbán azzal replikázott, hogy valójában őróla van szó. De mégis milyen alapon azonosította magát Rogánnal?
A fenti kis beszélgetésben Orbán nőkkel kapcsolatos véleményét idéztem fel. Egyszerűen nem értem, miért azonosítottad magad vele. Miért beszéltem volna rólad Orbán helyett?
Ha azt hallod, hogy "a hegy lába", akkor azt mondod, a hegynek nincs is lába? Ha meg azt, hogy "a seggén még ott a tojáshéj", akkor ellenőrzöd, hogy tényleg ott van-e?
Komolyan nem értelek, ez a nyelvi merevség részedről az enyhe autizmus jele, vagy micsoda? Tényleg nem értem, miért vetted magadra.

Jean Sol Partre 2016.11.15. 09:24:25

@annamanna: mivel én csak egy apró megjegyzést tettem a témában, eszembe se jutott, hogy ebből mekkora sztorit bontasz ki, ezért nem értettem. Legközelebb jobban figyelek.

annamanna 2016.11.15. 20:44:35

@Jean Sol Partre: Jól teszed, ha figyelsz, mielőtt válaszolsz. Értő olvasás. Sosem késő gyakorolni. www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0038_matematika_Cegledi2/ch01s32.html

annamanna 2016.11.16. 00:05:30

@Jean Sol Partre: Tehát te Orbán vagy, én meg az anyád? Most már tényleg kezdek félni tőled. Szerintem mielőbb konzultálj egy orvossal.

Jean Sol Partre 2016.11.16. 09:05:46

@annamanna: be is baszna, szerencsére nem, csak úgy oktatsz, mintha az lennél.
Arról nem én tehetek, hogy összevissza beszélsz.

annamanna 2016.11.16. 14:05:49

@Jean Sol Partre: Feljebb Orbánról beszéltünk, és képtelen voltál felfogni, hogy Orbánról van szó. Vagyis nem vagy kellően birtokában az értő olvasás képességének. Ezek után az a panasz, hogy "összevissza beszélek", azt jelzi, hogy korlátozottan vagy birtokában az értő olvasás képességének.
Ha értelmileg fölényben lennél velem szemben, akkor konkrét logikátlanságokat mutatnál ki a szövegemben, szétcincálnád a hibás érvelésemet, és példákkal bizonyítanád, hogy összevissza beszélek. Anélkül, hogy konkrét példákkal ki tudnád mutatni a összevisszaságot a szövegemben, a panaszod csak a saját figyelmetlenségedet jelzi.
Próbáld gyakorolni az értő olvasást. Elhiszem, hogy a pestieknek nehezebb megtartani a figyelmüket, mert maga a város zaklatottá teszi őket. De számodra hasznos, ha küzdesz a dekoncentráltság, felületesség ellen.
Mellesleg Orbánnak is lehet ezzel problémája, mármint a hiperaktivitás magyarázhatja meg az állandó nyakkendőigazítást, babrálást, szájszél-nyalogatást. Látható rajta némi kényszermozgás, a fián ez feltűnően látszik. A hiperaktivitás pedig sajnos lecsökkenti az információ befogadásának képességét, töredezetté teszi a koncentrációt. Orbán már viszonylag egyszerű szöveget is papírból olvas hvg.hu/itthon/20160606_orban_viktor_habony_arpad_parlament_papirbol_olvasas
"Orbán olyannyira elszokott a rögtönzéstől, hogy ma már majd minden mondata, amit nem papírból olvas, döcög, repertoárjában már nincs megfelelő készlet a rögtönzésre." sztarklikk.hu/kozelet/veszesen-kiuresedett-orban-retorikaja/263590
Próbáld meg a rád zúduló információ mennyiségét csökkenteni, hogy ne járj hasonlóan. Próbálj meg ellazulni, sétálj, meditálj, olvass könyvet. Ha otthon állandóan megy a tévé, kapcsold ki, csökkentsd le az alapzajt. És ezt ne vedd támadásnak.

Jean Sol Partre 2016.11.16. 14:29:32

@annamanna: fentebb Orbánról tettem egy kijelentést. Mire te írtál egy oda csak nagyon érintőlegesen passzoló állítást, idézőjelek nélkül, amit simán úgy lehetett érteni, mintha azt gondolnád, én állítottam olyat. A faszom se fog minden kommented után sajtószemlézni, olyan asszociációs ugrásaid vannak, hogy az ész megáll.
Ebbe a kommentbe is beleraktál Orbánt, Habonyt, retorikát, csodálkozom, hogy a Bibliából nem idéztél.

Nem mondtam, hogy értelmileg fölényben lennék, nem méricskélek ilyet és nem célom senki fölé kerekedni, beszélgetünk itt és kész. Azt sem mondtam, hogy hibás az érvelésed, nincs mit szétcincálni, egyszerűen nem kapcsolódott ahhoz amit mondtam és félreérthető volt, félre is értettem. Figyelhettem volna jobban, meg lehettél volna pontosabb. Ne akarj ennél mélyebb mondanivalót találni ebben, nincs.

Messzi Vetek 2016.11.16. 15:01:00

@annamanna: azért ezen a ponton felnyerítettem.

annamanna 2016.11.16. 15:09:21

@Jean Sol Partre: Miért lehetne simán rád érteni, ha nem te állítottad, viszont köztudottan Orbán állította? A nők szereplése a politikai életben sokkal köztudottabb Orbán-fóbia, mint az a pletyka, hogy veri a nejét. Az előbbi sajtónyilvános, az utóbbiról csak suttognak.
Olyasmit vettél magadra, amiről sokszor írtak már, ráadásul az általad kedvelt liberális-gender-feminista szemlélet sérelmezi igazán, hogy a magyar parlamenti életből feltűnően hiányoznak a nők.
Ez nem "olyan asszociációs ugrás, hogy az ész megáll", nem olyan marginális kis elszólás, amihez különösebben sajtószemléznie kellett volna a faszodnak.
Ezzel minden liberális-gender szemléletű ember álmából felébresztve is tisztában van, csak te nem.
Ha úgy érzékeled, hogy áll az eszed, az nem énmiattam áll, már állhat egy ideje. Följebb megkérdeztem, de újra: amikor Müller Péter azt énekli, hogy "Szavazz rám!", akkor saját magáról énekel? Explicite le kell írni, ki kell mondani, épp kiről van szó a szövegben, különben félreérted?
A hiba sajnos a te készülékedben van. Próbáld meg gyakorolni az értő olvasást.

maroz 2016.11.16. 16:21:26

@annamanna: Úgy érzékeled, hogy áll? Te állítottad?

Ha nem te állítottad, sajtószemléznie kellett volna a faszodnak!

Orbán állította? A nők szereplése a politikai életben?

Az nem énmiattam áll, már állhat egy ideje. A hiba sajnos a te készülékedben van.

Álmából felébresztve veri minden liberális-gender szemléletű ember, csak te nem? Próbáld meg gyakorolni.

annamanna 2016.11.16. 16:26:20

@maroz: Mit, a tiédet? Arra várhatsz ítéletnapig.

maroz 2016.11.16. 16:35:06

@annamanna: Legalább spoilereznél egy kicsit, hogy tudjam mit is veszítek...

(Feltűnt, hogy a te szövegedet állítottam fel egy picit másként, pár írásjelen kívül semmin sem változtatva? ;))

annamanna 2016.11.17. 01:52:14

@maroz: Legjobb fotóm: lovasistvan.hu/wp-content/uploads/2016/08/Heller%C3%A1gnes.jpg Asszonykádnak is megmutathatod. Az egész alakostól tekintsünk el.

maroz 2016.11.17. 05:30:23

@annamanna: Azt mondod, hogy Heller Ágnes öreg és csúnya? Nahát, de vicces.

"Asszonykádnak is megmutathatod."
Ő mit ártott neked? Vagy félreértelmezem, és te valójában iránta érdeklődnél eleitől fogva, csak eddig nem értettem el a fííínom célzást?

(Régen mintha legalább igyekeztél volna humorosnak is tűnni... Mi a probléma, mi történt?)

annamanna 2016.11.18. 06:26:29

@maroz: Miből vetted le, hogy bárki iránt is érdeklődök?
Oké, elismerem, megnevettettél, de maradjunk ennyiben.

maroz 2016.11.18. 09:20:01

@annamanna: Abból, hogy fontosnak tartottad szóba hozni. Ha én is elég lennék neked, akkor az én véleményemre lennél kíváncsi az amúgy rokonszenves fotódról, de te szeretnéd bevonni a páromat is, ezért szóba hoztad. Semmi baj, csak egy kicsit meglepődtem, nem hittem volna, hogy ilyen vizeken evezel.

annamanna 2016.11.19. 02:17:42

@maroz: Ezen is nevettem egy sort, ezen túl nincs mondanivalóm :)

2016.11.20. 13:30:12

@annamanna:

Ha értelmileg fölényben lennél velem szemben, akkor konkrét logikátlanságokat mutatnál ki a szövegemben, szétcincálnád a hibás érvelésemet, és példákkal bizonyítanád, hogy összevissza beszélek. Anélkül, hogy konkrét példákkal ki tudnád mutatni a összevisszaságot a szövegemben, a panaszod csak a saját figyelmetlenségedet jelzi"

de ki fizet azért, hogy rutinos szófosók szövegét valaki szétcincálja?
írok neked tíz oldalt cincáld szét ingyen---LOL

maroz 2016.11.20. 17:35:29

@WiteNoir: Ráadásul ezt a munkát egy deprimáltabb eb is boldogan elvégezné, csak ki kéne neki nyomtatni.

annamanna 2016.11.21. 01:58:34

@WiteNoir: Miért kéne fizetni? Te fizetségért írod le azt, hogy LOL? Hát gratulálok, ez nem semmi karrier.
süti beállítások módosítása