Vendégszerzőnk, Gecse Géza történész írása

Ottlik Géza esete a Magyar-Szovjet Baráti Társasággal – ez jut eszembe arról az interjúról és az Orosz Állami Televízió sajátságos múlt-értelmezéséről, amikor a Vesztyi különböző hosszúságú, más-más tudósítótól, de majdnem ugyanazokkal az interjúalanyokkal készített 5 és 10 perces riportját látom. Ezek mindegyikének ugyanis van olyan közös eleme – ami nekünk, magyaroknak fáj.

Állítólag, amikor 1957-ben megalakult a Magyar-Szovjet Baráti Társaság és megkérdezték Ottlik Gézától, hogy nincs-e kedve oda belépni, a válasza az volt, hogy nincs. Miért? Talán nem szereti a szovjet elvtársakat? – érdeklődtek. Nem, azért nincs, mert én a magyar elvtársakat nem szeretem! – válaszolta.

Havas Zsófia traumája

Ugyanígy vagyok Havas Szófiával, a Biszku-üggyel és az elmaradt igazságtétellel. Nem vagy csak nagyon felemás módon került rá sor, ezért úton-útfélen belebotlunk és ennek a következményeit nyögjük. Most is, amikor Havas Szófia az Orosz Állami Televíziónak nyilatkozik. 

„A forradalmárok házról házra járva keresték a kommunistákat, baloldali emberek és a zsidók után kutattak – 1956-ban ugyanúgy, mint 1944-ben és a fasiszta ellenforradalmi lázadás nem törhetett volna ki az amerikai társaság, a CIA által nyugaton kiképzett, egykori nácikból verbuvált, magyar diverzánsosztagok nélkül” – jelenti ki Havas Szófia, egyébként egészen jó oroszsággal.

Ez valódi emlékezetpolitikai kérdés, hiszen az MSZP karakteres politikusa éppen a forradalom napjaiban lett egyéves, tehát nemhogy emlékezni nem tud azokra az időkre, hanem még beszélni sem tanult meg. Amit a forradalomról és a világháborúról tud, azt később, meglehetősen traumatizált miliőben szívta magába. Apját – akiről mi tudjuk, az orosz néző nem, hogy Horn Gyula egykori miniszterelnök testvére volt – az egyik orosz összefoglaló szerint 1956 nyarán, a másik szerint pedig a forradalom idején ölték meg.

Havas azon kevesek közé tartozik, akik számára a Kádár-korszak kezdeti vérgőzös megtorlása volt az adekvát „válasz” az „ellenforradalomra”. Ennek a véleményének számtalanszor hangot is adott. A legtöbben azért még emlékszünk, hogy később maga a rendszer is egyre bizonytalanabbá vált a saját keletkezéstörténetével kapcsolatban, és a „fasiszta ellenforradalmi lázadásból” „októberi sajnálatos események” „lettek”.

De Havas Szófia számára – mint azt számtalanszor kifejtette – nem. És a határozottság, amivel álláspontját képviseli, sokak számára – szerintem a tisztázás, a múlttal való szembenézés hiánya és az elmaradt igazságtétel miatt – még imponáló is lehet. 

Tévedések, torzítások

Az Orosz Állami TV munkatársai karosszékükben hátradőlve mondhatják, bocsánat, ők csak idéztek abból, amit Magyarországon hallottak! Ráadásul röviden nagyon nehéz beszámolni egy megemlékezés-sorozatról, valamiképp érthetővé is kell tenni az orosz közönség számára, hogy mi történt 60 éve Magyarországon és mi történik ma. Szakmailag, vágástechnika, ritmus, informativitás szempontjából pedig mindkét kolléga „hozta a formáját”.

A fentieken túli további pontatlanságok is előfordulnak, mint például az, hogy Csehszlovákia területéről is érkeztek szovjet csapatok Magyarország területére 1956-ban. (Ez azért lehetetlen, mert Csehszlovákiába csak 1968 után kerültek ismét szovjet csapatok, az 1945 után győztesnek kikiáltott szláv mintaállam területét ugyanis a II. világháború után elhagyták a szovjet „felszabadítók”.)

Ami az orosz riportokban nekünk fáj, ami bennünket mégis érzékenyen érint, amikor ma a legsötétebb kádári büntetőnyelvezet fordulatai kerülnek elő egy velünk kapcsolatos mai hírműsorban. 

Amikor a műsorvezető azt tartja fontosnak hangsúlyozni orientálásként, hogy „Magyarország a náci Németország szövetségese volt”, ami valószínűleg azért azoknak is csípi a szemét, akik nem gondolják azt, hogy Magyarország a II. világháború legnagyobb vesztese volt – bár ilyenek is sokan vannak és az ő érzékenységükre sem ártana tekintettel lenni. 

Csak egy kérdés a sok közül: tessék mondani: ki volt az európai nagyhatalmak közül 1939 és 1941 között a náci Németország legnagyobb szövetségese? És ezt miért nem tetszenek hangsúlyozni a hírműsoraikban? He?

Szocialista törvényesség

Meg aztán a kifejezések, amelyekkel nem ártana vigyázni, amikor Vjacseszlav Burunovot bemutatják: „Egyike azoknak, akik Budapest utcáin a szocialista törvényességet helyreállították” – amiről egyébként azért ugyanitt kiderül, hogy mindez 1956. október 24-én – tankokkal történt!

Meg talán 2016-ban nem inkább Hruscsovnak kellene igazat adni az októberi napokban Budapestre látogató Szerovval szemben? Hruscsov ugyanis legalább 1956. október 31-ig inkább politikai megoldásban gondolkodott, Szerovnak – az SZKP vezetésének nagyobbik részével együtt elemi reakcióként azonnal a „fegyveres megoldás” ugrott be.

Ha ezen a néhány dolgon az orosz újságírók elgondolkodnának és elolvasnák – egyébként a riportjukban megszólaltatott Alekszandr Sztikalinnak a magyar ’56 témakörében oroszul megírt könyveit, akkor nem kerülnének akkora marhaságok a riportjukba, miszerint „1956 a fasiszta erők revánskísérlete” lett volna. Még akkor sem, ha ezt Havas Szófiára hivatkozva teszik.