Tizenöt éve háború
2016. szeptember 11. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Tizenöt éve háború

911.jpg

Ma tizenöt éve elkezdődött a történelem új fejezete.

Na jó, mint milyen korszakolás, ez sem teljesen igaz: a Nyugat számtalanszor beavatkozott már a Közel-Keleten, a Közel-Kelet harcosai számtalanszor megtámadták már a Nyugatot. Az emberiség történelmének egy jelentős szelete pont erről szólt. A modern kori terrorizmus sem 9/11-gyel kezdődött.

De ebben a konfliktusban 2001. szeptember 11-e bizonyosan egy mérföldkő volt. A terrortámadás léptéke, szimbolikája, egész világot megdöbbentő üzenete új helyzetet teremtett.

Egy pillanat alatt füstté vált az ezredforduló szolid optimizmusa. Hogy vannak még hibák, de mindent összevetve jó irányba tartunk (ha egyáltalán van irány). Hogy ezen belül is a Nyugat népei (köztük Magyarország is) teljes bizonyossággal jó helyen, békében, biztonságban és jólétben élnek, és ez csak tovább fog javulni a jövőben. Hogy az 1945 után a szabad világot, 1989 után pedig néhány nagyhatalmat és kisebb szörnyállamokat kivéve az egész világot uraló Pax Americana tényleg tartósan pacifikálni fogja a glóbuszt, a világhegemón fegyverei által biztosítva a minél zavartalanabb, minél korlátlanabb szabadkereskedelmet és a globalizációt.

*

 2001. szeptember 11-e volt az üzenet: nem, nincsen semmi, így a Pax Americana sem örökre lehorgonyozva a történelem nagy folyamában. Az első üzenet volt nekünk, az akkor alig egy évtizede a szabad világban élő kelet-közép-európai népeknek is: semmi sem bizonyos, a mi előre megírtnak tűnő, optimista jövőképet felvázoló sorsunk sem.

Szeptember 11 következménye az Egyesült Államok megrázkódtatása: egy hirtelen elbizonytalanodó, és bizonytalanságában elképesztő túlerejével visszavágni akaró világhatalom felocsúdása.

Szeptember 11 következménye az afganisztáni háború, az iraki háború.

Szeptember 11 következménye a saját uralmuk, saját államaik stabilitását tűzzel-vassal őrző közel-keleti diktárorok megbukása, megbuktatása, és az ebből következő anarchia.

Szeptember 11 következménye az utópista gondolkodásmód, a tömegek jogos óhaja és pőre reálpolitikai érdekek különös elegyéből született arab tavasz kitörése és elbukása − hogy aztán liberális demokráciák helyett mindennél rosszabb terror-kalózállamok szülessenek a Közel-Kelet szívében.

Szeptember 11 következménye a lángba borult Közel-Kelet − és a sok évnyi szenvedés miatt a békés, fejlett, áhított Nyugat felé meginduló tömegek migrációja. Aztán a terror Európa utcáin.

*

Mi történik itt? − kérdeztük egymástól 2001. szeptember 11-én Budapesten, egy keddi délután, amikor a tévét kapcsolgatva hirtelen a füstbe borult New York látképét láttuk meg, egyre több csatornán.

Mikor lesz vége? − kérdeztük nem sokkal később, amikor kezdett összeállni a kép, mi történt és mi következhet a World Trade Center elleni támadásból.

Tizenöt évvel később megállapíthatjuk: ami akkor kezdődött, annak máig nincs vége. Sőt, azóta is megyünk bele a sűrűjébe. Egy új történelmi korszakba. Ami már nem az ezredfordulós optimizmusról, hanem a pesszimizmus különböző fokairól szól.

Ami 2001 szeptemberében elkezdődött, annak nem lesz vége soha. Nem jön el a világállam, nem születik meg a világbéke. Nem tudunk kiiratkozni a történelemből. Az Európai Unió megpróbálta, még ma is próbálja, de nem megy.

Magyarország nem tudja megoldani, nem tudja lezárni ezt a háborút. Jelentéktelenek vagyunk ehhez. Amit mi tehetünk: a lehetőségek szerint, különböző módszerekkel a legnagyobb mértékben kimaradni ebből a konfliktusból, Európa innenső szegletében. És ha kell, akkor védekezzünk. Szövetségeseinkkel, ha lehetséges. Ha pedig minden kötél szakad: a saját utunkat járva. Megőrizve a békét. Megőrizve mindent, ami nekünk fontos.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3111694141

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Tizenöt éve háború 2016.09.11. 09:39:01

Ami 2001 szeptemberében elkezdődött, annak nem lesz vége soha. Nem jön el a világállam, nem születik meg a világbéke. Nem tudunk kiiratkozni a történelemből.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2016.09.11. 10:55:05

Az USA szégyellhetné a pofáját, hogy sokadszorra is képes volt ezt megtenni a saját népével, majd másokkal.
Mi csak nézzük, mint paraszt a luftballont, amit rákötött az asszony pincsijére.

Pelso.. 2016.09.11. 11:10:25

A saját út már megvan, besorolható a többi siker közé.
Némi feladat akad még, a végéről: meghatározni és kimondani mi a fontos és kiket takar a nekünk. (nem, ez most más, elég lenne egyszer propagálni)

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.11. 11:25:18

2010 óta permanens háború. ugyan szinte mindegyiket elvesztettük (államadósság, korrupció, elszámoltatás, kivándorlás, közbiztonság, feketelista), cserébe ööööö... ja igen, focistadion, rasikastély, MNBingyenkassza, voldemort, habonygeci, mandimegbízások.

megérte, folytassuk.

Bell & Sebastian 2016.09.11. 14:19:24

@Herr Stacheldraht Leger: Magának nem szóltak? Ugorhat egy tripla csavartat a századikról, úgyse megy adásba.

hoplita 2016.09.11. 16:51:30

Ha valaki beveszi a hivatalos kilenctizenegyes verziót, akkor az hülyébb a faszomnál.

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.11. 18:57:37

@Bell & Sebastian: kicenzúrázza az árpi, világos

Bell & Sebastian 2016.09.11. 19:08:12

@Herr Stacheldraht Leger: Ha emlékszik, volt nálunk is remember-harangszó. Pont a négyesen evickéltem, mit gondol, ki állt ki egyedül? Utólag meg azt mondom, csapott volna inkább a Bokorba, az idióta baromba. Akinek az apja "felszabadított" minket.

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.11. 19:24:11

@Bell & Sebastian: azt is kicenzúrázza az árpi

Bell & Sebastian 2016.09.11. 19:26:29

@Herr Stacheldraht Leger: A Führerscheint? Nem is vezet, csak ül a páncélvágenben.

Pelso.. 2016.09.11. 20:16:10

@Herr Stacheldraht Leger: Több pozitív hullámot! Pl a britek feszegetik a munkavállalás témát, mekkora ünnep lesz, ha a mieink kb fele hazatér, egy csapásra még a hazai munkaerő hiány is enyhül, na?

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.11. 21:05:20

@Pelso..: hazatér benyomni egy túrórudit, aztán koccolnak más ortodox nyugatista államba. ja amúgy tetszik tunni, hogy a hazahívós program maréknyi emberkéje már újra kiment?

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.11. 21:07:07

@Bell & Sebastian: ezt a show-t sok éve sokan szerettük

annamanna 2016.09.12. 03:44:20

"Ami 2001 szeptemberében elkezdődött, annak nem lesz vége soha. Nem jön el a világállam, nem születik meg a világbéke. Nem tudunk kiiratkozni a történelemből. Az Európai Unió megpróbálta, még ma is próbálja, de nem megy.

Magyarország nem tudja megoldani, nem tudja lezárni ezt a háborút."

Nem lesz vége soha...? Nem tudja lezárni ezt a háborút.....?
Minek nem lesz vége soha? Milyen háborút nem tud lezárni Magyarország? Miért kéne lezárni Magyarországnak bármiféle háborút? Háborúban állunk? Kikkel és mióta? Megint megölték a Ferdinándot? Most épp melyiket?*
Ezekről a baljós mondatokról O'Brien prédikációja ugrott be az 1984-ben:

"S ne felejtsd el, hogy örökké így lesz. Taposnivaló arc mindig lesz. Eretnek, a társadalom
ellensége, akit újra meg újra le lehet győzni és meg lehet alázni, mindig lesz. Minden, amin
keresztülmentél, amióta a kezünk közt vagy, folytatódni és rosszabbodni fog. A kémkedés, a
besúgások, a letartóztatások, a kínzások, a kivégzések, az eltűnések sohasem fognak megszűnni.
A mi világunk nemcsak a győzelem, hanem a terror világa is. Minél hatalmasabb a Párt,
annál kevésbé kíméletes; minél gyengébb az ellenállás, annál erősebb a zsarnokság. Goldstein
és eretnekségei örökké élni fognak. Mindennap, minden pillanatban legyőzik, megcáfolják,
nevetségessé teszik, leköpdösik őket - s mégis örökké fennmaradnak. Ezt a drámát, amelyet
hét éven keresztül játszottam veled, újra meg újra le fogják játszani, nemzedékről nemzedékre,
mindig rafináltabb formában. Mindig kell hogy legyen kényünkre-kedvünkre kiszolgáltatott
elhajló, aki üvölt a fájdalomtól, megtörik, megalázkodik, s végül tökéletes bűnbánatban,
önmagától kigyógyulva, önszántából a lábaink előtt csúszkál. Ezt a világot készítjük mi,
Winston. A vég nélküli győzelmek, az egyre újabb diadalok világát: a hatalom húrjának vég
nélküli feszítését. Feltételezem, hogy kezded már felfogni, milyen lesz ez a világ. Végül is
azonban nemcsak hogy meg fogod érteni, el is fogod fogadni, szívesen fogod látni, részévé
fogsz válni ennek a világnak.
Winston eléggé magához tért ahhoz, hogy meg tudjon szólalni.
- Nem fog sikerülni! - nyögte.
- Ezt meg hogy érted, Winston?
- Nem fogtok tudni olyan világot teremteni, amilyet az imént leírtál. Ábránd. Lehetetlen.
- Miért?
- Lehetetlen félelemre, gyűlöletre és kegyetlenségre alapozni egy társadalmat. Nem maradhat
fenn.
- Miért nem?
- Nem lesz benne életerő. Szétesik. Öngyilkos lesz.
- Ostobaság. Te azt hiszed, hogy a gyűlölet fárasztóbb, mint a szeretet. Miért lenne az? S ha az
volna is, mit számít? Tegyük fel, azt akarjuk, hogy hamarább elhasználódjunk. Tegyük fel,
annyira meggyorsítjuk az emberélet tempóját, hogy az emberek harmincéves korukban aggok
lesznek. Még ez is mit számítana? Nem vagy képes megérteni, hogy az egyén halála nem halál?
A Párt halhatatlan."

Nem, nem, soha? Honnan ismerős ez? Talán Poe Hollójából?

"S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!"
(Poe: A holló)

Vagy József Attila ismételgette, hogy "Nem, nem soha"?
www.youtube.com/watch?v=S76g76RZ_10

*"- Melyik Ferdinándot, Müllerné? - kérdezte Švejk, tovább masszírozva a térdét. - Két Ferdinándot ismerek. Az egyik a Průša drogista szolgája, tudja, aki egyszer megivott tévedésből egy üveg hajszeszt, aztán ismerem még a Kokoška Ferdinándot, amelyik a kutyapiszkot szokta összeszedni a házakból. Egyikért se nagy kár."

Őket nem ismerem, csak erről tudok: www.youtube.com/watch?v=Ooq23i-QGBM

S=klogW 2016.09.12. 06:36:32

@Herr Stacheldraht Leger: maga is hülye:

nem az unortodixián múlik a lopás

szép lassan kiderült, hogy az Orbán-Matolcsy törpe ikerpár sem ingyen hazafi

az unortodoxia kellemes mellékhatása, hogy az itthon tartott pénzből közvetlen lehet lopni, nem kell a küföldi haverok visszaosztására várni: azt tanulták meg a szoci elmúltnyolcévből, mikor majdnem felkopott az álluk, hogy a magyar primitív gyomornépség, 19ezerért a saját árulóit is megszavazza, az ilyenre pedig nem lehet számítani

úgyhogy összelopják, amit lehet

S=klogW 2016.09.12. 07:01:18

@Bell & Sebastian:

nekem 15 év után is fájdalmas látni, szembesülni a kétségbeeséssel, ahogy emberek ugranak a biztos halálba

de a szomorú igazság az, hogy a pénzforgalom elektronizációja/digitalizációja óta maga a pénz is fegyver és mint ilyen a finánctőke alkalmazottai katonák, hadviselő felek

tehát ha nem a privát- és kormányzati szféra között ingázó neokohn g.cik szervezték volna meg ezt a támadást, még akkor is megokolható lenne, hiszen az arab, perzsa világot legalább 47 óta alaposan fosztogatja az usa

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.12. 07:15:36

@S=klogW: hülye vagy. mindenki tudja, hogy a cár atyuska jó, csak a tanácsadói rosszak. a viktor az nem olyaaaaaaaaan, brühühüüüüü

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.12. 07:18:04

@S=klogW: még mindig hülye vagy. androméda ködből érkezett gyíkemberek szervezték, a tatabánya-teherán tengelyen ingázó turáni szívcsakra megszerzése a cél, mindig is az volt!

S=klogW 2016.09.12. 09:37:39

mit gondolnak, megéri a választást a klingonbanya?

Bell & Sebastian 2016.09.12. 10:12:54

@S=klogW: Ha a napon porlik, aligha.

Természetesen a háromezer halálba ugróval vagyunk. Van ez a szám akkora, hogy biblikus dimenziókat adjon neki egy -szédelgő? Vagy bizonyos népek kiirtásáért nincsen az a magas ár, amit ne érné meg megfizetni?

Van a szint, ami fölött a kiválasztottra nem érvényes sem isteni-, sem emberi törvény, egyesek szerint. Mert ha kihúzzuk a fejünket az amerikai seggből, miről szólt például a legutóbbi világháború? A Monarchia szétrobbantásának indult, csakhogy evés közben megjött az étvágy is. Vajon megérte? A bőrkötényes-körzős tesóknak biztosan, hiszen egy sem hagyta ott a fogát, a darálóba mindig a nyesedéket küldik.

Van, akiknek szólnak előre, a többinek nem, lsd.: Nizza. Csak akkor nem kell szabadságról, egyenlőségről és testvériességről pofázni, mert kilóg az ördög patája.

Kufstein meg lakatlan, pénzért mutogatják, hol aszalták a jakobinusokat egy szebb és jobb világban.

Bell & Sebastian 2016.09.12. 10:17:22

@Herr Stacheldraht Leger: Kár, hogy időnként letakarítják a Youtube -ról. Úgy járt ez is, mint a Brian..., ma már lehetetlen lenne megcsinálni, pedig igény, az volna rá.

Bell & Sebastian 2016.09.12. 10:25:09

Tegnap mutattak be a dokumentumokat egy internacionális, cigó bűnszövetkezetről. Népes a kiszcalád, Irántól Bulgáriáig terül a háló, sok magyarral és lengyellel.

Az unokás trükkel húzzák le a demens és gazdag nyuggereket, főleg Németországban. "- Összetört az autó, az unokád vagyok, szar a vétel, kéne sok pénz, de ékszer is jó, egy haverom megy érte, két füle van és földig ér a lába.", és a többi.

Milliárdokat kaszálnak euróban és még nekik áll feljebb. Egyet se bírtak lecsukni, nemhiába, igen jó ügyvédeik vannak. :)

Veridicus76 2016.09.12. 10:48:51

" Hogy az 1945 után a szabad világot, 1989 után pedig néhány nagyhatalmat és kisebb szörnyállamokat kivéve az egész világot uraló Pax Americana tényleg tartósan pacifikálni fogja a glóbuszt,"

Ilyesmit egyetlen normális ember sem gondolt. Először is azért, mert a Pax Americana nem létezik. Az Egyesült Államok létrejötte óta mást sem tesz, mint hódító háborúkat folytat.
Másrészt azért, mert az atrocitáspropaganda azonnali beindulásától kezdve (1990-es felvételeken Kuvait iraki megszállásának örülő palesztinok mutogatása a dátumot nem jelezve, jelen idejűként sugallva hangulati elemként a CNN-en, "megtalált" Korán a reptéri autóban, stb.) nyilvánvaló volt, hogy provokációról van szó, ma pedig már mindenki, akit érdekel a valóság, össze is rakhatta magának a képet.
Az amerikaiak a szeptember 11-i provokációra, majd az "iraki tömegpusztító fegyverekre" hivatkozva olyan pusztítást indítottak el a Közel-Keleten, ami végül kiváltotta azt, amit ma migrációs válságnak ismerünk - valójában Európa irányított és szervezett destabilizációját. (Egyébként nagyon érdekes, hogy az Iszlám állam bizonyos országokat sem szóban, sem tettekkel nem támad. Miközben például a Hamaszt igen. Érdemes ezen elgondolkodni.)
A magam részéről szeptember 11-én ünnepelek. 1940-ben ezen a napon tért vissza Kolozsvár a Szent Korona fennhatósága alá.

Bell & Sebastian 2016.09.12. 10:56:38

Az utolsó megjegyzésem a "kisebbségek rémuralma" -'ra ment. Volna.

@Veridicus76: Amerikában nagyjából béke van és nagy a jólét, maga szerint egy amerikai hazafit -ezeken kívül- még más is érdekel? Azt sem tudják, hol van az a Ganisztán? A szomszéd nigger elment harcolni, oszt vagy visszajön, de még jobb, ha nem - ennyit érzékel.

Conchobar 2016.09.12. 11:31:44

"Tizenöt évvel később megállapíthatjuk: ami akkor kezdődött, annak máig nincs vége. Sőt, azóta is megyünk bele a sűrűjébe. Egy új történelmi korszakba" - Ami a nyugatiak történetét illeti, volt ott épp elég sorsfordító, új történelmi korszakot szülő esemény. Például 1956-ban a Szuezi válság, mikoris az USA és a Hruscsov egyöntetű fellépése nyomán kénytelenek voltak visszavonulót fújni az angol-francia-izraeli koalíció tagjai, és ekkor vált végérvényesen Nyugat-Európa amerikai csatlóssá. Aztán ott van 1968, aztán az olajválság, a vietnámi háború lezárása, Reagan fegyverkezése. És lehetne a sort folytatni. Ami a 9/11-et illeti, azt legfeljebb csak az amerikaiak érezhetik sorsfordulónak, mert onnantól kezdve a saját országukban és a saját bőrükön is érezhetik a világban végbemenő harcokat. A világ többi része számára ez nem jelent kiemelt sorsfordulót. Nyugat-Európa számára sem (Angliában az IRA, Spanyolországban az ETA, Olaszországban a Vörös Brigádok, stb.)

annamanna 2016.09.12. 14:09:00

@Veridicus76: "Ilyesmit egyetlen normális ember sem gondolt. Először is azért, mert a Pax Americana nem létezik."

"- Mennyi 12 897-szer 13 863?

- 729 - felelte Švejk szemrebbenés nélkül.

- Azt hiszem, ennyi tökéletesen elég - mondta a bizottsági elnök -, visszavezethetik a vádlottat a helyére.

- Köszönöm szépen, uraim - mondta udvariasan Švejk -, nekem is tökéletesen elég.

Távozása után a háromtagú kollégium egyhangúlag megállapította, hogy mindama természeti törvények alapján, melyeket a pszichiátria tudorai kitaláltak, Švejk notórius hülyének és idiótának számít."

"1940-ben ezen a napon tért vissza Kolozsvár a Szent Korona fennhatósága alá."

Sajnos nem érte meg, mert ez volt az ára: www.youtube.com/watch?v=S76g76RZ_10

Bell & Sebastian 2016.09.12. 19:38:10

@Bell & Sebastian: Nem bontottam ki az igazság minden részletét, mert a magyarok már megkezdték a banda begyűjtését, Kolompár "Lali" (nem vicc, tényleg így hívják ismert, erdei körökben) alvezér már rács mögött van.
süti beállítások módosítása