„Kvótanő vagyok, nem szégyellem” – Szél Bernadett LMP-elnök a Mandinernek
2016. június 17. írta: Redakció

„Kvótanő vagyok, nem szégyellem” – Szél Bernadett LMP-elnök a Mandinernek

szel_bernadett_2.jpg

Kikérem magamnak, hogy egy multimilliárdos akarja megmondani, mit tegyen vagy ne tegyen Európa a migránsokkal – utal Soros Györgyre Szél Bernadett, aki a Mandinernek beszél 16 évesen elnyert Soros-ösztöndíjáról, katolikusságáról, feminizmusáról és vegetarianizmusáról is. Az LMP vezetője szerint hiába mantrázza a Jobbik, hogy 21. századi párt, nem az, hiszen „Putyinnak nyomják a gombot a Parlamentben”. A globalizációkritikus Szél beszélő viszonyra törekszik az amerikaiakkal is, de csak a magyar nemzeti érdek alapján. Portréinterjúnkban sokféle zöldség terítékre kerül és végre kiderül, honnan jött és mit gondol a világról az LMP pillanatnyilag egyetlen elnöke.

„2010-ben imázskampányt vitt az LMP, amelybe sok minden belefért. Akkori kampányfőnökünk, Karácsony Gergely ezt domborította ki, de sokkal többről volt szó már akkor is. 2010-ben lettem képviselőjelölt az akkor még budaörsi központú választókörzetben, és nagyon tudatos döntést hoztam. Elolvastam a párt dokumentumait, az alapértékek ugyanazok ma is. Sokféle szocializációjú ember megfér itt. Családi háttér, vallás, vidék, város... Meg tudjuk találni a hangot egymással, nem a mesterséges törésvonalakkal törődünk, amelyek létrehozása az eddigi politikai elit legnagyobb »teljesítménye«. Ezért van ennyi csalódott választópolgár. Merthogy közben elszalasztottuk a rendszerváltás kínálta lehetőségeket. Ma sincs munkahelyteremtés, szétszaggatták a szociális hálót, az egészségügyet. Amikor meghallom, hogy oktatásügyben a Fidesz közli: 200 milliárdot kivont a szektorból a baloldal, kiabálni van kedvem. Ők ugyanis 250 milliárdot szedtek ki onnan. Van ez a monstrum Fidesz, a még mindig nagy MSZP, hátuk mögött az elvtársaikkal, a kettő csatájának gyermekeként pedig világra jött Jobbik... Ha mi nem lennénk ott öten, nem lenne haladó, 21. századi gondolat a Parlamentben. 

A Jobbik is 21. századi párt, nemde?

Dehogy az. Attól, hogy ezt panelszerűen használják, még nem lesznek azok. Az eredetmítoszuk, az identitásuk is mélyen múltszázadi. Plusz Putyinnak nyomják a gombot a Parlamentben!

Lehet, hogy ez a 21. század. 

Nem hinném. Ha már térben kell elhelyezni, inkább Észak-Nyugatra van. 

Legyünk Közép-Európa Dániája?

Jól hangzik. Erős a nemzettudatuk és tudják, hova kell pénzt adni. Oktatás és egészségügy. Erre itthon aligha van esély, az ipari korrupció ugyanis erősen behatárolja a Fidesz horizontját. Minél később buknak, annál nehezebb dolga lesz annak, aki utánuk jön; de alig várom már, hogy építkezni lehessen a romokon. Ezért kezdtem politizálni.”

Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr68818344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.17. 16:30:15

Nem lehet mas a politika, a Fidesz, a Jobbik es az LMP termeszetuktol fogva osszetartoznak, mivel ezek mind a Birodalom ellen vannak.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2016/06/lehet-e-mas.html

2016.06.17. 17:13:11

@Doomhammer:

a prof összevissza beszél, teljesen belezavarodott.

a fidesz-jobbik-lmp mind a birodalmat szolgálja, a kommunikáció az agyhalott táborának szól, aztán közben a teljesen ellenkezőjét csinálják. ezért meg is kapják az aktuális segélyt és prémiumot. migránsügyben és paks körül volt egy kis hiszti, de az mostanra megoldódott, paksnak lőttek, a migráncsok meg jönnek számolatlanul, így semmi akadálya az aktuális 1.5mrd euró napokban megérkezésének, lett is rá jelentkező, többtucat mnb nemközpénzen vásárolt ingatlan felújítása és új energia projektek indultak, az önrészt a múlt héten átváltott 1mrd euró adja.

a birodalom köszöni szépen jól elvan ezekkel, tessen már végre a hazugságok mögé nézni.

most éppen a maradék buszgyártást "védik" meg, ez benne lehetett a mercedes megegyezésben.

Bell & Sebastian 2016.06.17. 17:32:44

Engem az érdekelne, kitől indulhatott el a fertőző száj- és körömfájás (nyáladzik és sántít), ami már felettem szedi áldozatait.

Matolcsy (nyáladzik, sántít és még kapkodva néz is) kifejlődött tünetegyütteséből, amit legutóbbi megszólalása alkalmával produkált, arra következtetek, hogy Soros terjeszti. Háromszor tagadják meg, mire felnyerít a kecske.

Most a riportról. Öregecskedő hunilánnyal tele minden valóságsó. Száguldó riporterrel, kinek állandó gondolattolulása van, meg a majomház.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.17. 20:01:59

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:
A Professzor nagyon őszintén beszélt erről a kérdésről, amit maga pedzeget. Mivel a globálbirodalom a saját létét is tagadja, ezért az Igazság kimondásának óriási az ereje és nem is veszélytelen. Ezért azok, akik ki merik mondani, hogy nem a saját hibánkból élünk rosszabbul, mint 4 éve, hanem a Birodalom hibájából, korunk hősei.

Ha nincs is mód jelenleg a birodalmista túlerő ellen harcolni, azért még tudjuk, hogy se a Római Birodalom, se a Szovjetunió (az előbbi leszármazottja) nem tartott örökké. Jelenleg tehát őrizzük a lángot és megmutatjuk, hogy ki lehet mondani azt, hogy a király meztelen. Vagy ha fel is van öltözve, éppen lehet meztelen egy szép napon.

A Fidesz-Jobbik-LMP azok a bátrak, akik beszélni mernek a véleményterror ellenében.

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.17. 21:43:56

@Doomhammer: háttérhatalom helyett előtérharácsolás a trendi

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.17. 22:15:53

@Herr Stacheldraht Leger:
Tipikus balliberális terelés az, hogy az emberiség válságát holmi kommunikációs hibákra akarják fogni a nem nemzetben gondolkodók. Nem azért kell kevesebbet enni mert elszórták a pénzt a nemzetstratégia nevében, hanem azért, mert az jót tesz a magyarságnak.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/11/tulsuly.html

Egyszer megérti és megköszöni majd.

Bell & Sebastian 2016.06.17. 22:48:13

@Doomhammer: Bütyökmag nem-e vót? A magyar szóma, ha mondom, segít a gondon, egy-két köbcenti helyre biccenti. Ha jól idézem..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.17. 23:43:04

@Bell & Sebastian:
De, volt bütyökmag. Természetesen mindenki jobban járna, ha az egész törzsszövetség organikus bütyökmagdiétán élne; az megterem a sívó magyar homokon is, gyakorlatilag gyomnövény, tehát minden törzstagnak bőségesen rendelkezésre áll és tudományosan bizonyított, hogy a benne levő méreganyaghoz hozzászokik a szervezet - ha nem azonnal, akkor 1-2 generáció múlva.

Sajnos a globálkonzumizmus oly mértékben megfertőzte a magyar agyakat, hogy csak lépésről lépésre lehet haladni az ideális állapot felé. Első lépésben mondjuk elég annak a belátása, hogy ha nincs elég pénz malacpörire, az tulajdonképpen a magyar törzstag előnyére válik.

1bitang 2016.06.18. 07:11:03

Egyesek -elég sokan- azt hiszik, hogy ha kimondják azt a szót, hogy BALLIB, attól mindenki elájul és azt hiszi, hogy igaza van. Nálam -ma már- ettől válik hiteltelenné.
Mellékesen: mit is jelent ez a szó?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.18. 09:19:51

@1bitang:
A ballib azokat jelenti, akik a nemzeti érdekek helyett a globalóma szekerét tolják. Vannak baloldaliak, akik nemzetiek, ők nem ballibek.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/06/annyi.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.18. 13:43:25

@S=klogW:
Az emberiség válságát nem oldja meg a mammuthús, ezt lássuk be.

Ez természetesen nem akadálya annak, hogy a kevés számú kiválasztották, akik értékelni tudják ezt a különlegességet néhanapján élvezzék. Én a minap ettem, kitűnő volt.

1bitang 2016.06.18. 16:05:25

@Doomhammer:
Értem. Tehát vannak jobblibek is. Azok kik? Tudnál mondani -írni- egy-két példát?
Ja!
És a globalóma egy betegség? Veszélyes? Fertőző? Gyógyítható?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.18. 20:51:23

@1bitang:
"Tehát vannak jobblibek is."

Ilyet csak a francia forradalom sugallta racionalitás által megfertőzött agyú konzumár mond.

"Jobboldal" nincs, az csak egy konstrukció.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/09/2014-tetje.html

"Jobboldalról" akkor beszélünk, amikor Viktort a globálbirodalom arra kényszeríti, hogy elvegyen a magyar emberektől. Ez megesik, még ha Viktornak nem is esik jól és a legelső alkalommal, mihelyt a Birodalom megroppan a Spirituális Szakralitással folytatott titáni küzdelemben, vissza is adja a magyar embereknek.

Igazából csak nemzeti és globális oldal van. Az utóbbit hívhatjuk liberálisnak vagy ballibnek is, mindegy. A lényeg, hogy a globálSZDSZ általuk fosztja ki a magyarságot, ők a helytartók. Velük szemben áll mindenki, aki a magyar emberekkel van a globalitás ellenében, a Fidesz, az LMP és a Jobbik.

A globalóma egy találó elnevezése annak, hogy a globalitás úgy terjeszkedik a bolygón, mint egy vírus.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/04/szomatika.html

Egyébként ez is a nyugati politológiában jól ismert fogalom, akárcsak a "soft power". A globalóma fogalmát Susan Sonntag vezette be.
süti beállítások módosítása