Egy rabbi és egy bíboros megmenti Európát – Erdő kontra Köves
2016. május 18. írta: Redakció

Egy rabbi és egy bíboros megmenti Európát – Erdő kontra Köves

erdo_peter_koves_slomo.jpg

A zsidóság és a kereszténység nem is külön vallás? Vagy a zsidóság megszűnése még mindig előfeltétele lenne a kereszténységnek? Európa megmentése jegyében ült le Erdő Péter katolikus érsek-bíboros és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbija beszélgetni egymással a Párbeszéd Házában. A majdnem sajtónyilvános szerdai eseményen azonban nem értettek egyet a felek abban, hogy van-e keresztény-zsidó párbeszéd – a jóléti társadalomról viszont egyaránt lesújtó véleménnyel voltak. Tudósításunk.

Süveges Gergő, a beszélgetés moderátora arra kérte a két vallási vezetőt, adjanak választ a kérdésre, hogy meg kell-e menteni Európát. Köves Slomó rögtön rámutatott: „ez a kérdés már sokszor felmerült, de ennek soha nem lett jó vége”. Sokan sokszor akarták Európát megmenteni, de ha csak száz évre tekintünk is vissza, az eredmény mindenképpen óvatosságra int. Európa és a világ helyzete különben is nagyon jó, ilyen jó helyzetben talán még soha nem volt – állította Köves. Egy egyedi próbatétellel kell azonban szembenéznünk, a gazdagság próbatételével. A jólét ugyanis demotiválttá teszi az embert, a motivációhiány pedig olyan nagy, hogy akár a határainknál álló menekültektől is tanulhatnánk, akik napi ötször imádkoznak, rongyosak és fáradtak, de mégiscsak küzdenek valamiért – mutatott rá.

A motiváció hiányáért elsősorban a jelenlegi antropológiai szemléletmódot tette felelőssé Erdő Péter bíboros. Ma a társadalom szerinte csakis a fizikai jólétre koncentrál, holott a jólétnek sok egyéb vonatkozása is lenne. Arra figyelünk csupán, hogy megmaradjon a kellemes közérzetünk, így „a jövő félelemmel tölt el bennünket”. Attól tartunk, hogy véget fog érni a kellemes állapot, így nem tudunk megbékélni sem a szegénységgel, sem pedig a halálunkkal – mondta Esztergom érseke.

Az ortodox rabbi azzal magyarázta az Erdő által említett félelmet, hogy a materiális javakhoz köthető szerzési vágy, a felhalmozott vagyon a javak elvesztésének félelmével jár. Éppen erre jelentene gyógyírt a transzcendensbe vetett hit, amelyet senki nem tud elvenni az embertől. Mind a zsidóságnak, mind pedig a kereszténységnek alaptézise ugyanis, hogy „a világ tökéletlenül született és az ember az Isten társa, hogy a világot jobbá tegye”

Makk János tudósítását Keresztény.mandiner oldalunkon olvashatják.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr338729386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2016.05.18. 23:04:30

Erdő elvtársatoknak előkerültek már a kommunista beszervezési aktái?! Vagy ugye nem teljesen véletlenül szabotálják a rendszerváltást a korrupt fideszes elvtársaitok is...

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.18. 23:33:15

El se olvasom a cikket, de ha valami megmentheti még Európát, az az irónia és a humor, nem ez a két fasz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.19. 00:05:50

Erdő Péter, a keresztény?

nol.hu/belfold/erdo-peter-embercsempessze-valnank-ha-befogadnank-a-menekulteket-1560839
"A felvetésre, hogy Ausztriában a katolikus egyház befogadja a menekülteket, Erdő Péter közölte: jelentős különbség, hogy a Magyarországra érkezők többsége nem kíván nálunk maradni. A menekültügyi eljárás is különbözik, nálunk a „migránsok” jogi helyzete szinte napról napra változik.

Stabilabb, világosabb szabályokra lenne szükség – jelentette ki a bíboros. Pillanatnyilag az egyházak nem jogosultak arra, hogy befogadjanak menekülteket. Ez tilos: ha így tennének, akkor embercsempészek lennének."

grafjeno 2016.05.19. 02:56:48

...minden migráns jöhet,nyelvvizsga plusz a korán nyilvános megtaposása után...

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.19. 05:36:36

A judaizmus és a kereszténység két eltérő vallás, vagy az egyik vagy a másik. A "zsidókereszténység" egy korai eretnekség.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.19. 06:33:26

??? hát nem a Kisüsti Kisvasút Kiválasztottja a megmentő ???

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.05.19. 06:38:31

Valamikor az (ezerkilencszáz)kilencvenes évek elején a mormonok térítőket küldtek Magyarországra is (mivel a térítés náluk (is) vallási parancs és a posztkommancs országok határai is megnyíltak előttük). Hogy, hogy nem, két mormon fiatalember (elder?) felénk is eltévedt és hozzánk is bekopogott, hogy megtérítsen minket. Épp ráértem, megadtam hát nekik az esélyt. Nagyon tartalmas eszmecserét folytattunk, ők alig makogtak valamit magyarul, én alig makogtam valamit angolul, minden adott volt egy mélyenszántó teológiai diskurzushoz. Bármit mondtak, értően bólogattam, majd tőlem telhetően kifejtettem, hogy hogyan is gondoljuk ezt mi, római katolikusok. Ezt játszottuk jó ideig, mígnem az egyik szegény elder elveszítette a lélekjelenlétét és rám förmedt: értsem már meg, hogy mindkettőnknek nem lehet igaza vagy nekik van igazuk vagy nekem. Megnyugtattam, hogy én ezzel mélységesen tisztában vagyok. Ekkor fölpattantak, udvariasan elköszöntek és elmentek.

Szerintem a zsidók ugyanúgy szórakoznak a keresztényekkel, mint én anno a mormonokkal. Annyira érdekli őket a kereszténység, úgy akarnak ők zsidó-keresztény párbeszédet, mint én mormon hitre térni. Csak míg én tiszteltem annyira a mormonokat, hogy álláspontomat nem rejtettem véka alá, a zsidók ezt soha nem fogják megtenni.

gyalog.galopp 2016.05.19. 09:30:45

Ha csak a címeket olvasom, már nem tudom megállni röhögés nélkül.

Budapest:
Egy rabbi és egy bíboros megmenti Európát

London:
London muszlim főpolgármestere kitűzte a szivárványos zászlót

Szófia:
Kerítést építenek a bolgárok a görög határra

Hajrá! Nincs ott szükség, ahol ennyi a segítség.

Conchobar 2016.05.19. 09:31:45

"akár a határainknál álló menekültektől is tanulhatnánk, akik napi ötször imádkoznak, rongyosak és fáradtak, de mégiscsak küzdenek valamiért" - Talán nekünk is küzdenünk kellene: az küzdelembe induló, ötször imádkozókkal szemben felsorakozni, elmormolni egy Miatyánkot, elővenni a bézból ütőket, bicskákat és aztán hajrá-hegyibe

Jean Sol Partre 2016.05.19. 10:58:15

@bbjnick: "mindkettőnknek nem lehet igaza"

pedig dehogynem.

Jean Sol Partre 2016.05.19. 11:01:48

@bbjnick: amúgy szükség lenne egyáltalán a párbeszédre? Szerintem elég lenne a békés egymás mellett élés, minek olyasmiről beszélgetni, ahol nincs közös nevező?

I_Isti 2016.05.19. 11:34:38

@bbjnick: A történelmi kereszténységben olyan sok tisztelendő dolog zsidó szempontból nem nagyon van. Akkor meg minek rinyálni?

A vadolajfa ága csak a szelíd olajfába oltva tud részesülni a szelíd olajfa gyökerének zsírjából. A zsír nélküli kereszténység meg olyan, amilyen: tele pedofil papokkal, melegeket összeadó tradicionális protestáns egyházakkal, vagy a neoprotestánsoknál meg egyéb súlyos erkölcsi problémákkal.

Tulajdonképpen az egyetlen megoldás a zsidó Jézus Krisztus személyéhez való 100%-os visszatérés, és az összes pogány tradíció kikukázása a hitéletből.

Ezt van aki időben megteszi, és van, aki későn eszmél majd.

IdomitottFoka 2016.05.19. 11:35:55

@Jean Sol Partre: Mert ez vallás, és van benne egy kis piramisjáték is. Mert ugye, ha megtérítesz vkit, akkor jár a csoki az örök vadászmezőkön vagy megdicsér a papbácsi vagy 72 szűz vagy vmi. Szóval be kell szervezni a népet. A vki viszont az istennek se akar megtérni, pláne nem csak úgy egy szóra. Az ilyet győzködni kell, hogy de igenis, és ha ettől sem tér meg, akkor a lehetőségeink szintjén jól meg kell büntetni. Na itt élj meg békésen.

Bell & Sebastian 2016.05.19. 11:42:27

Senki nem akarja a zsidóság megszűnését, a megtérését annál inkább. Az ortodox ág még az egyszerűbb eset.

Majd elolvasom a tudózsídást is, de ennek így, ebben a formában nem sok értelmét látom, hacsak nem valami közöset nyilatkoznak doktríner kérdésben, ami fontos mindkét fél hívei számára.

Mondjuk: tegyünk-e a kolbászba majoránnát?

Jean Sol Partre 2016.05.19. 11:49:39

@IdomitottFoka: nem azt mondom, hogy ez egyszerű lenne, csak még mindig egyszerűbb és őszintébb, mint a "párbeszéd".

IdomitottFoka 2016.05.19. 12:02:39

@Bell & Sebastian: tegyünk

@Jean Sol Partre: lehet, de abból nem lesz megtérítés meg médiaszereplés meg pénz, ha csak úgy ott élnek békésen egymás mellett. Az egyszerűség és az őszinteség nem cél.

Bell & Sebastian 2016.05.19. 12:35:17

@Doomhammer: Elég gazdag gyűjteménye lehet magának kereszténységgel kapcsolatos tévképzetekből.
Eltekintve attól, hogy a bíboros a valót és kívánatost mondta, ne feledkezzen meg a helyszíni missziókról sem, amiben mások nemigen jeleskednek.

Nem egy erőszak-vallás disznótorral, ez tény, de önfelszámolásra sem törekedett, egészen eddig.

Bell & Sebastian 2016.05.19. 12:51:45

Balog páternoszter még nagyon kellett volna oda, tudják, a cigómentő államfő. Hopp, most elárultam..., hogy elolvastam a postot.

Tényleg, és a Tífusz mit szól ehhez a bratyizáshoz, vagy hogy hívják? Fidusz.

Veridicus76 2016.05.19. 12:57:17

A kereszténység és a zsidó vallás tűz és víz. Az első szeretetet hirdet, a másodikban habzik a tiltás,a fenyegetés, a bosszú, a gyűlölet. Az Újszövetségben a felebaráti szeretetről olvashatunk, az Ószövetségben a zsidó nép számára adott parancs áll: "Óvakodj attól, hogy szövetséget köss annak a földnek a lakóival, amelyre bevonulsz. Csapda lesznek számodra, ha majd köztük élsz. Inkább rombold le oltáraikat, zúzd szét emlékköveiket és pusztítsd el szentélyüket." (Mózes II. könyve 34.1--13.)
Az Újszövetség a kiengesztelődés és az egyetemes szeretet evangéliuma, az Ószövetség a zsidó nép gyűlölködéstől kísért véres történetének gyűjteménye.
A II. Vatikáni Zsinat óta nyilvánvaló a törekvés a kereszténység kereszténytelenítésére, így született meg a zsidó keresztény kultúra képtelen és ellentmondásos fogalma, és így jutottunk el oda, hogy az aktuális pápának szava sincs a keresztényüldözés ellen, sőt, üldözőik lábát csókolgatja.
A kereszténység mint intézményrendszer zsidósítása előrehaladottan folyamatban van. A keresztlny felekezetek vezetői rutinszerűen kérnek bocsánatot a zsidóságtól vélt vagy valós bűneikért, a magyar evangélikusok egyik vezetője már Lutherről is elítélőleg nyilatkozik, mindez azonban egyoldalú, hiszen zsidó vallási vezetők még soha nem követték meg a keresztényeket Jézus manipulációk sorozatával elért kínhalálba küldéséért. Ez nem megbékélés, hanem behódolás. Így a valódi kereszténység ismét katakombákba kényszerül. Ami csak megerősíti annak igazságát. A Jézus lényegét megtagadók pedig, ha a klérus tagjai is, megméretnek majd, ha eljön az idő.

Bell & Sebastian 2016.05.19. 13:03:41

Utolsó utóirat: Szent Pál nem a kedvenc egyházatyám, de hogy a bíboros-prímás egy-az-egyben megfeledkezzen róla, ez még számomra is a nóvum meglepetével hat. Vissza a damaszkuszi úton, vagy mi van itt?

Vologya · http://youtu.be/oC71JCuXnXA 2016.05.19. 13:34:27

És hol a bíboros? Én csak két rabbit látok a képen.

Jean Sol Partre 2016.05.19. 13:52:58

@Bell & Sebastian: "tegyünk-e a kolbászba majoránnát?"

lókolbász lesz az

annamanna 2016.05.20. 01:44:59

A legfontosabb a cikkből, hogy Erdő Péter már a látszatra sem ügyel:

"Azt is hozzátette az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöki tisztségét is betöltő bíboros, hogy a zsidóság és a kereszténység „tulajdonképpen nem is külön vallás”, legalábbis egy szentszéki dokumentum értelmében. Ugyan több a különbség közöttük, mint például ami a keresztény felekezetek között megfigyelhető; de a kapocs, amely összeköti őket a testvéri kapocshoz hasonlítható leginkább.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbija nem értett ezzel teljesen egyet. Arról beszélt, hogy a keresztények és a zsidók közötti kapcsolat nem igazi párbeszédként jelent meg korábban, hiszen „a párbeszéd szó egyfajta szimmetriát feltételez”."

Elmondanám, a félreértések elkerülése végett, hogy NINCS ZSIDÓ VALLÁS.
Amit ezek gyakorolnak, az nem az ószövetségi vallás. A vallás központja ugyanis az áldozat, amit a talmudisták vagy nem gyakorolnak, vagy legfeljebb az ördögöknek hoznak áldozatokat.
Ha Erdő Péter nem lát különbséget önmaga és a kabbalista farizeusok között, akkor nyilván nincs is különbség köztük. Akkor számára Jézus áldozata nem ért semmit, semmi köze sincs hozzá.

A cikk többi része ehhez képest már csak bosszantó, de nem ilyen egyértelmű krisztustagadás, aposztázia.

"Erdő Péter az iróniát halvány mosollyal nyugtázva mégis megpróbálkozott a válasszal: „A nagyfokú összhang”. Ez az élmény elmondása szerint meghatározó volt és kifejezte, szeretné, ha így is maradna."

Ó, hát persze, a Jézust megvető istentagadók közt nagy az összhang.

Két másik kiragadott böszmeség:

"a határainknál álló menekültektől is tanulhatnánk, akik napi ötször imádkoznak, rongyosak és fáradtak, de mégiscsak küzdenek valamiért – mutatott rá."

Mutasson már Köves egyetlen olyan migránst, aki imádkozott! A muszlimok imaszőnyegen imádkoznak, Mekka felé letérdelve, mosakodás után. Hol látott ilyeneket?

"Az ortodox rabbi azzal magyarázta (...) Mind a zsidóságnak, mind pedig a kereszténységnek alaptézise ugyanis, hogy „a világ tökéletlenül született és az ember az Isten társa, hogy a világot jobbá tegye”."

Hát ő biztos, hogy tökéletlenül született, és úgy is maradt.
1. a világ nem született, hanem teremtve lett.
2. Isten mindenre, amit megteremtett, azt mondta: "Jó". "És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó." Ez a Biblia legelső oldalán van, de Köves sajna még nem ért rá elolvasni.
3. Az ember Istennek nem a társa, hanem a teremtménye. A feladata nem a tökéletlen teremtés jobbá tétele, hanem: "És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt."
Teljesen más egy aranyalmafát gondozni, mint vasalmából aranyalmát alkimizálni.

A Köves/Erdő-féle kabbalista-talmudista ostobaság helyett a Biblia azt tanítja, hogy Ádám bűne miatt mindenkire elhatott a kárhozat, amiből Jézus váltsága ment meg:

"Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek;
Mert a törvényig vala bűn a világon; a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény.
Úgyde a halál uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, a kik nem az Ádám esetének hasonlatossága szerint vétkeztek, a ki ama következendőnek kiábrázolása vala.
De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset; mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra.
És az ajándék sem úgy van, mint egy vétkező által; mert az ítélet egyből lett kárhozottá, az ajándék pedig sok bűnből van igazulásra.
Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültek.
Bizonyára azért, miképen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.
Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.
A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de a hol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik:
Hogy miképen uralkodott a bűn a halálra, azonképen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által."
(Róma 5:12-21)

És a cím! "Egy rabbi és egy bíboros megmenti Európát – Erdő kontra Köves"

Mégis mitől mentenék meg ezek Európát? A zika-vírustól, a TTIP-től, az EU összeomlásától, a globális felmelegedéstől, a muzulmánoktól, az oroszoktól vagy a Jézusba vetett hittől? Ezen két emberen keresztül mitől lehet megmenekülni?

Bell & Sebastian 2016.05.20. 22:34:44

@Disznóvári: Ide verek, oda verek, mejöttek a pulóverek!

Bell & Sebastian 2016.05.21. 12:47:22

@Disznóvári: Ide verek, oda verek, úgy nem rímel, hülyegyerek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.05.21. 13:33:20

@Disznóvári:

Nem, ez maga a holokauszt (bármit is jelentsen sz).

gyalog.galopp 2016.05.21. 21:15:34

Mentsük meg Európát, jó, de kitől vagy mitől?
Mentsük meg a migránsoktól, vagy valami mástól?
Esetleg ettől?

"A franciák megerősítették azt az amerikai sajtóhírt, hogy az adattovábbító rendszerek füstöt jeleztek a szerencsétlenséget szenvedett egyiptomi repülőgépen."

Arról van tehát szó, hogy a franciák vizsgálódnak, de nem ám a francia sajtó, vagy az ugyebár nem létező EU közös sajtó közöl információkat, hanem az amcsi.
Még egyszer, lassan mondom, az EU-ban történő akármilyen vizsgálatról előbb értesül az amcsi sajtó, mint az európai.

Abba kéne má hagyni ezt a parasztvakítást az Európai Unióval, meg a csillagos zászlóval, legyünk nyíltan az USA XXX-dik tagállamai, oszt jónapot.
Nem mellesleg még egy Obamát is szívesebben látok a górék között , mint egy sulcot.

2016.05.23. 09:13:29

@gyalog.galopp:

de mi van ha disinfo, elterelni a vizsgálatot és a nyilvánosságot.

ne mond hogy nem jártál utána aviatikai hozzáértők oldalain.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.05.24. 18:01:09

"Mind a zsidóságnak, mind pedig a kereszténységnek alaptézise ugyanis, hogy „a világ tökéletlenül született és az ember az Isten társa, hogy a világot jobbá tegye”."

Hol tanít ilyet a kereszténység? Ez (így) úgy hangzik, mintha valami kabbalista izé lenne...

Imrebá 2016.05.24. 20:42:35

Mentsük meg Pétertôl, legyen Slomóé.

Imrebá 2016.05.24. 20:57:26

@bbjnick:

Természetesen ez nem az említett vallások alaptézise, hanem inkább a posztíró ovashatta valahol valami híresség álláspontját. Lehet, hogy említette is idézete forrását, csak figyelmetlenek voltunk.

Imrebá 2016.05.24. 21:12:16

@Bell & Sebastian:
" Ide verek, oda verek, mejöttek a pulóverek"

Nocsak Bell rebe, maga is jött európát menteni?
Lehet, hogy pulóverek nélkül ráfázunk.

Imrebá 2016.05.24. 21:17:56

@annamanna:
Ilyen leütési sebességgel boxolónak kell menni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.05.24. 21:21:26

@Imrebá:

"Természetesen ez nem az említett vallások alaptézise, hanem inkábba posztíró ovashatta valahol" --- írja.

A posztíró Köves Slomót idézi.

"Az ortodox rabbi azzal magyarázta az Erdő által említett félelmet, hogy a materiális javakhoz köthető szerzési vágy, a felhalmozott vagyon a javak elvesztésének félelmével jár. Éppen erre jelentene gyógyírt a transzcendensbe vetett hit, amelyet senki nem tud elvenni az embertől. Mind a zsidóságnak, mind pedig a kereszténységnek alaptézise ugyanis, hogy „a világ tökéletlenül született és az ember az Isten társa, hogy a világot jobbá tegye”."

kereszteny.mandiner.hu/cikk/20160518_erdo_peter_es_koves_slomo_a_parbeszed_hazaban

Imrebá 2016.05.24. 21:34:23

@bbjnick:
Akkor Slomó idézhetett valahonnan?
A "tökéletlenül született világ"-ot biztosan nem a Tórából szedte.

Bell & Sebastian 2016.05.24. 21:45:08

@bbjnick: Találkoztam már ezzel a szöveggel, de ott úgy hangzott, hogy: _társa a teremtésben_ (vagy inkább eszköze, teszem hozzá) és a férfi-nő kapcsolatot védte (a szöveg) a felbőszült LMBTKQ hordáktól.

Arra gondolni se merjünk, hogy a rabbi (egy fenét nyúúlszáj!) éppen az Örökkévalót káromolja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.05.24. 22:30:53

@Bell & Sebastian:

Én is találkoztam. Tudja hol?

kereszteny.mandiner.hu/cikk/20160415_balog_zoltan_rohrig_geza_keresztenyseg_zsidosag_tudositas

Röhrig szó szerint elsüti (ugyan)ezt. (Most nem keresem vissza a videóban, hogy pontosan hol, de 99,9%, hogy ott van benne.)

"A világ tökéletlenül született..." Gondolkodjunk már egy kicsit! "...az ember az Isten társa, hogy a világot jobbá tegye” Esetleg egyenrangúak vagy talán az ember ki is javíthatja Isten hibáit?

Bell & Sebastian 2016.05.24. 23:33:32

@bbjnick: Új vallás - progresszív papok - másik liturgia. Hogy a Szentírás hová lett, amit állítólag oly nagyra tartanak? Tán elszívták.

annamanna 2016.05.26. 05:38:51

@Imrebá: na ja. A Biblia is elég vastag könyv, ha valaki végigolvassa, rájöhet arra, hogy áldozat nélkül nincs bibliai vallás; az áldozat módját pedig Isten szabja meg, az embernek nincs lehetősége arra, hogy önhatalmúlag azt áldozzon, amit és ahogyan akar, mert Isten úgysem fogja elfogadni az önfejű áldozatot. Istent nem lehet hülyének nézni, megvetni. Illetve lehet, de annak megvan a következménye.
Aki nem azt az áldozatot mutatja be, amit Isten akar és elvár, annak semmilyen módon nincs lehetősége Istenhez közelíteni, Istennel kapcsolatba kerülni.

Lehet tudni, hogy mi az Isten által elvárt, elfogadható áldozat?
Hát persze hogy lehet tudni, ez nem más, mint Jézus Krisztus áldozata.
Létezik ezen kívül bármilyen más legális, Isten által elfogadható áldozat?
N E M !!!!!!!!!!!!!
És EZT TÖKÉLETESEN BIZTOSAN LEHET TUDNI, BÁRMIFÉLE TÉVEDÉS KI VAN ZÁRVA!!

Aki Jézus Krisztus áldozatát megveti, annak semmilyen módon nincs lehetősége Istenhez közeledni, neki tetszeni, megfelelni!

SEMMILYEN KAPCSOLATBA NEM LEHET KERÜLNI ISTENNEL JÉZUS KRISZTUS ÁLDOZATA NÉLKÜL!

Ez annyira világos a Bibliából, mint a Nap.
Aki ezt a világos és egyszerű kijelentést megveti, annak meglesz a büntetése.
Aki nem tudta, mi a parancs, az kevéssel büntettetik; aki tudta, és szándékosan vétkezett, az igazság megismerése után, annak számára nem marad más, mint az ítélet várása és a tűz lángja, ami megemészti az ellenszegülőket.

Ki az, aki nem tudja, mi Isten parancsa?
Nyilván az, aki el van zárva a Bibliától.
De akik magukat a "Könyv népének" nevezik, és mégis megvetik Jézus Krisztust, azok számára NINCS MENTSÉG!!!

Ennyike!

A Jézust megvető hamis emberek kit és mit akarnak megmenteni? Nekik kéne menekülniük az ítélet elől! Ahhoz pedig meg kell térniük, és Úrnak és Messiásnak elismerni Jézus Krisztust!
Mert aki erre nem hajlandó, abban az antikrisztus lelke van.
1Jn 2,22 Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.

Imrebá 2016.05.27. 06:57:08

Egy mondatban, ha kérhetném.
Köszönöm.

annamanna 2016.05.27. 16:49:15

@Imrebá: Te úgysem írnád le, noha nyilván elismered, hogy igaz. De téged nem lelkesít, nem motivál és nem vonz az igazság. Nyilván unod. Az igazságnál van érdekesebb is, például..... ööööö, mi is lehet érdekesebb? Téged mi érdekel úgy istenigazából?

Imrebá 2016.05.29. 07:30:59

@annamanna:
5 mondat.
Ha nem veszi tudomásul a kérésemet, ha folyamatosan blöfföl=hazudozik velem kapcsolatban, milyen alapon vár el tõlem (vagy akár Istentõl) a korrekciókon kívül bármit is?
Jobb lenne megszabadulnia ebbõl a mentalitásból.

annamanna 2016.05.30. 01:44:32

@Imrebá: Tehát te leírtad, és én csak blöffölök, hogy nem. Nahát ha így van, annak nagyon örülök.
2Kor 7,11 Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett ti bennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt bosszúállást. Mindenképen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban.

Imrebá 2016.05.31. 00:33:36

@annamanna:
" Mt 5,10
Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.
Mt 5,11
Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem."

Ez, és az Ön által idézett a bibliai rész akkor lenne Önre vonatkoztatható, akkor örülhetne, ill. lehetne boldog, ha Önt Isten Igéjének szeretete miatt érné támadás.
Önt nem Isten Igéjének a szeretete miatt érte kritika.
Ténymegállapítás történt, arra vonatkozóan, hogy Ön blöfföl (hazudozik) bloggertársairól, többek között rólam.
Nemcsak rólam, másokról is.
Mivel ez nem egyedi eset, nemcsak velem kapcsolatban fordult elő, hanem tendencia Önnél, ezért hívtam fel rá a figyelmét.

Az Ön legutóbbi hazugsága így festett:
"De téged nem lelkesít, nem motivál és nem vonz az igazság. Nyilván unod."

Nézze, az egyáltalán nem krisztusi mentalitást tükröz, hogy megvádol, megbélyegez valakit, mert az érzéseire, elképzeléseire hallgat.
Igaza van abban, hogy nem lelkesít, nem motivál az Ön stílusa.
De ez nem azt jelenti, hogy nem vonzana az igazság, vagy ne szeretném.
Minden embernek szíve joga, hogy megválassza az általa hitelesnek tartott "edényeket", akiken keresztül hajlandó elfogadni bizonyos állításokat.
Ezért ne sértődjön meg.
Nem érzem magam felelősnek azért, mert Önnek torzult az empatikus készsége, realitásérzéke.

De abban felelősnek érzem magam, hogy
Önt szembesítsem az öncsalásaival,
és azzal, hogy visszaeső bűnelkövetőként
ne érezze boldognak magát a bűncselekményei elkövetései után.
Pláne ne keressen önigazolást a Bibliából a bűneire.
A megtérés egy folyamat. Ne hagyja abba.
Ha Isten szellemiségéből fakadóan idézné a Bibliát
és nemcsak a saját tippjeinek alátámasztása céljából,
azt megmondanám Önnek.
Ezt ne vegye zokon, kérem.
Ez nem általánosságban vonatkozik Önre, hanem csak azokra a megnyilvánulásaira amikre utaltam.
Olvasson többet Bibliát, imádkozzon többet.
Találni fog olyan helyeket ahol kiűzik az Önt gyötrő démonokat, akik már több esetben lejáratták Önt és Önön keresztül azt a jó ügyet, amit szolgálni szeretne.
Ne hagyja magát.
Ahol nagy a szükség, közel a segítség.

Imrebá 2016.07.24. 08:42:27

@annamanna:
"De akik magukat a "Könyv népének" nevezik, és mégis megvetik Jézus Krisztust, azok számára NINCS MENTSÉG!!! "

Erre is van megoldása a Megváltónak.
Olyan helyzetet fog teremteni, hogy nem fogják megvetni Õt.
Õ maga lesz a mentségük, népként fogja megmenteni azokat akik egykor megvetették.
Nem olvasta tán a szavait?
Ne nekem higgyen, hanem Neki.
Olvasott olyat a Bibliában, ami arra szólítja fel, hogy a saját negatív tapasztalataira a múltra,alapozza a jövõképét?

antirandom 2017.03.17. 20:13:08

EGY SAJNOS TELJESEN IGAZ, DE ELSŐ LÁTÁSRA HIHETETLEN NEMZETIRTÁSI TÖRTÉNET
A HATÁSOKAT ÉS KÖVETKEZMÉNYEIT NEM HINNI KELL, HANEM MÉRÉSSEL ELLENŐRIZNI: Nobel díjas kutatók (1950) mérései szerint idővel mindenkit megbetegít a hiányos konyhasó pótlás és vagy a káliumtúladagolás! Életrövidítő szaporodásgátló, ivartalanító, nemiség torzító (=buzisító, erkölcsrontó) fajirtó hatású. Valakik gátolják ellenkező hamis teóriák terjesztésével a védekezést!

KÖZVÁD: Azért irtanak minket, hogy az ingatlanainkat és nyugdíjbefizetéseinket megkaparintsák. Védekezésünk akadályozására hazudja mérgezőnek az ÁNTSZ a tiszta desztillált ivóvizet. Ezért tiltja a tiszta konyhasóval (fiziológiás mértékben) helyesen sózást. Ezért árusítják gyógyhatású étkezési sóként a patkányméreg kálisót: Redi Só, Vivega, Star kosher tanúsítványos BONSALT (jósó) stb. Ezért „értelmezték át” a gyógyhatású NaCl konyhasót a patkányméreg kálisóra! Ezért nem tiltják a menzákon a patkányméreg kálisóval sózást. A kormányok és önkormányzatok ezért alkalmazzák velünk szembe a népirtáshoz előírt 2 Mózes 23/20-33. és 5 Mózes 7/2-26., Talmud Baba kamma 93 b.lap és Talmud Taanith 10 a.lap szerinti sózási és vízivási étkezési diszkriminációkat. 1.Tényleges biológiai szükségletnél kevesebb konyhasó pótlást. 2.Nátriumklorid étkezési só helyett patkányméreg kálisóval sózást. 3.Növények káliumtartalmát kálium műtrágyákkal növelést. 4.Szennyvízzel fertőzött, mérgezett folyók és kutak szűrt vizét ivásra felbiztatást. 5.Desztillált ivóvíz mérgezőnek hazudását.
A Nobel díjas kutatók (nátrium-kálium dózis variációs) hatásmérései egyértelműen bizonyítják 1-3. népirtó hatását! De a több száz év óta „alapgyógyszerként” használt Ringer infúziós fiziológiás sóoldatnál alkalmazott dózisok is bizonyítják, hogy tudatos nemzetirtás a Nemzeti Stop Só Program, a Menzareform, amit ránk kényszerítenek. Bármennyi víz mellé 5 grammnál kevesebb konyhasót és 4,7 grammnál több akármilyen gyorsan bejuttatott káliumot pótoltatnak naponta! Holott minden orvos és gyógyszerész tanulta, tudja: 1 órán belül mindenkinél vesemérgező a vérbejutó 0,8 grammnál több kálium, s az 1,6 grammnál több EGK-torzító, szívmérgező is! Mindegyikük tudja: ivóvízként is csak gyógyhatású a desztillált víz a Ringer infúziós oldat dózisai szerinti víz : konyhasó dózis arányban!Akadályozzák az egyszerű hagyományos védekezési módszereket: 1.Gyógyszerkönyvi tisztaságú NaCl konyhasóval sózás. 2.Kálium túladagoló étel, ital fogyasztás kerülés. 3.Otthoni ivóvíz átpárlás, (desztillálás). 4.Ringer infúzióval vérbe juttatott élettanilag optimális víz, konyhasó és kálium dózisok étkezésnél is alkalmazása: például 3 liter desztillált víz, 27 gramm tiszta konyhasó, 0,36 gramm kálium. Egészséges embernél e vér- (elektrolit) komponenseknek ez az étkezési pótlásuk során is megőrzendő természetes aránya. Fennmaradása valamennyi sejtünk és szervünk helyes működésének alapfeltétele. Bizonyítékok a mellékletben, s a www.tejfalussy.com és azon belül működő www.aquanet.fw.hu honlapon!

FELHÍVÁS: Az életrövidítő és ivartalanító kálisóval „sózás” és műtrágyázás, és a szennyvizek bevezetése az ivóvízbázisokba az eltitkolt legfőbb okai, hogy állítólag már mintegy 1 millió „elárvult” magyar hagyatéki ingatlan várja a külföldi felvásárlóit! Mindenhol, interneten is közzé kell tenni a nem vagy hamis válaszolással bűnpártoló személyek, hírszerkesztők, hivatalnokok, pártok stb. szervezetek nevét! Egyéb kárelhárító intézkedések: lásd www.tejfalussy.com/mehnan/terjesztendo-hirek/.
Melléklet: „Tiltsák be az önkormányzatok a kálisóval sózást!” (NYUGDIJASOKSEGITESE-170302)

Budapest, 2017. március 17.

Tejfalussy András oknyomozó mérnök feltaláló,
jogos védelem és megbízás nélküli ügyvitel keretében
kárelhárító tudományos szakértő (+36 20 2181408)

Közérdekű bejelentésként kapta:Orbán Viktor miniszterelnök, Országgyűlés. Nemzetirtó bűnszervezet elleni közvádként kapta:ORFK. Médiában közzétételéhez kapta:MTI. Célszerű, ha mindenki eljuttatja a lakóhelye szerint illetékes önkormányzathoz, követelve a kálisóval sózás betiltását a helyi menzákon!

Utóirat: A terrorista talmudista szemiták népirtási bűneiért őket és a bűntársaikat kell elítélni, s nem az ügyben vétlen zsidókat, nemzsidókat. Nem vétlen, aki a fentieket tudva sem akadályozza a népirtást!

Iratjel: nyilvanoskozvad170317
süti beállítások módosítása