Ó, Európa!
2016. május 15. írta: Redakció

Ó, Európa!

europa.png

Vendégszerzőnk, Hans-Henning Paetzke Magyarországon élő német író és műfordító írása

 

Mennyire megértem azokat az embereket, akik a származásuk szerinti hazájukat a hátuk mögött hagyják, hogy máshol kezdjenek új életet! Én sem láttam a saját országomban perspektívát a magam számára: börtön és foglalkozási tilalom után egyik kommunista országból egy másik, kevésbé diktatórikus, de ugyanúgy államszocialista országba, Magyarországra jöttem 1968-ban – ahogy egy keletnémet kommentátor nevezte, „disszidáltam Keletre”. Nagyjából 1973-ig tartott, mire rájöttem, hogy egy puha diktatúra is diktatúra, úgyhogy újra magamhoz ragadtam a kezdeményezést, és hamis útlevéllel az NDK-NSZK határon keresztül a hazám másik felébe szöktem. Akkoriban ismertem fel, hogy sem Kelet-, sem Nyugat-Németországban nem látnak szívesen. Egyrészt a fasiszta és a szocialista népboldogító ideológiák közötti összemosódás, másrészt a semmitmondás demokratikus-ideologikus erotikája zavart.

Egy lengyelországi, galíciai őseim földjén történt rövid kísérlet után 1991-ben bánatosan visszatértem Nyugat-Németországba. Lengyelországban egy el nem felejthető családi történet állt a beilleszkedésem útjába. Már mehettem volna Németország keleti részébe, ahol a persona non grata státuszom a történelem szemétdombján kötött ki. De mikor eszembe jutott a sok egykori náci, kommunista, az állambiztonságiak, a besúgók, és nem utolsó sorban a neonácik meg a begyöpösödöttek, akikkel az utcán, a kávézókban, a hivatalokban és az ismeretségi körömben találkozhattam volna; mindez visszariasztott. Úgy döntöttem, inkább visszatérek első emigrációm helyszínére, Magyarországra, ahol a Kádár által személyesen ellenem elrendelt élethosszig tartó beutazási tilalom szintén ott landolt, ahová az ilyen dolgok valók.

Micsoda irracionális döntés! Mintha Magyarországon nem lettek volna egykori nácik, kommunisták, állambiztonságiak és besúgók, nem is beszélve a neonácikról és az begyöpösödöttekről! Hát igen, a döntések gyakran irracionálisak, alig megmagyarázható életérzés kifejeződései. De száműzetésben valahogy kevésbé érintik az embert a dolgok. Ott vagy a kellős közepén, de közben mégis kívülálló vagy: szereztél magadnak egy új hazát, anélkül, hogy a régitől valójában megszabadultál volna.

A haza szorosan kötődik az életúthoz, a felvett kultúrához, az anyanyelvhez és a másik nyelvhez: az idegen szeretőhöz, aki sose fog igazán hozzád tartozni, de veled mégis összeforr, szóval a végén két identitásod lesz. Anélkül, hogy skizofrén lennél, lézengsz a két éned között.

*

De elég belőlem! A címszavakban elmondottakat muszáj volt előrebocsátanom, hogy megmagyarázzam: abszolút barátja vagyok azoknak, akik két világ között vándorolnak; és egyáltalán nem vagyok az ellensége sem a menekülteknek, sem a kalandoroknak, sem azoknak, akik elégedetlenek a hazájukban fennálló helyzettel. És főleg nem vagyok az ellensége a háborús és politikai menekülteknek, akiknek a fizikai és szellemi létezése akut veszélyben van.

Nem vagyok politikus, de természetesen tisztában vagyok a menedékjog intézményének a fontosságával, és tudom, hogy nekünk, akiknek minden tekintetben jobban megy – és nem is feltétlenül kiérdemelten – erkölcsi kötelességünk, hogy ne csapjuk be az ajtót azoknak az orra előtt, akik segítségre szorulnak.

De hány ember kényszerül szükségszerűen mégis az ajtó előtt maradni? Azért, mert nincs több hely, vagy mert az emberek nem akarnak több helyet csinálni azért, hogy oda idegeneket engedjenek be? Joga van-e a vendéglátónak a vendégeit kiválogatni, illetve meghívni? Esetleg joga van-e vendégeket hívni egy olyan lakásba, ami nem az övé vagy csak részben az övé? Vagy a lakástulajdonost arra kényszeríteni, hogy szédítően sok vendéget szállásoljon el? Ráadásul olyanokat, akiknek a nőkről alkotott képe nőellenesként is jellemezhető, ami konfliktushelyzetekben nemi erőszakba csaphat át, így sározva be a férfi ellenfél becsületét? Vendégeket, akik szexuális felszabadulásról álmodnak, az eddig az álomországba tartozó jólétről, új, békés hazáról, amely a régi hazától ne is különbözzön?

Szabad-e királyi többesben karokat kitárva kijelenteni, hogy menni fog, még akkor is, ha ellenállásba ütközik? És szabad-e falakat és kerítéseket építve védekezni a menekültáradattal szemben? Szabad-e az ilyen falakat a berlini fallal egy napon említeni, ha ezek nem az elmenekülést akadályozzák, hanem a behatolást? Szabad-e a milliószámra Németországba özönlő menekülteket a hitleri Németországból elmenekülő és máshol menedékjogban reménykedő zsidókkal összehasonlítani – mikor utóbbiak mintegy négyszázezren voltak, csak 0,5 százalékát kitéve az akkori lakosságnak? Meg szabad-e kockáztatni, hogy az iszlamista terror átterjedjen Európára és destabilizálja a demokratikus kormányokat? Magatehetetlenül nézzük-e a veszélyt, hogy az antizemitizmus Európában feltámadását ünnepelje? Ellentmondások ellentmondások hátán! Hiába érvelnek a politikusok és az úgynevezett jóemberek a múlttal, most a jelen és a jövő van napirenden.

Nem csak a szenvedésteli aktuális háborúknak, de az Európán kívüli országokban bekövetkezett népességrobbanásnak is tulajdonítható, hogy Európa a származási országokban feltorlódott problémák megoldásaként jelenik meg. A konfliktusaikat és az életérzéseiket Európába importálják. Miért nem importálják az USA-ba is, ha az a világ rendőreként jelentős felelősséget visel a bekövetkezett nyomorért?

Európához tartozik-e az iszlám? Részben, kétségtelenül. De még nem döntően! Jogában áll-e a többségi nemzeteknek az elhatárolódás és a ragaszkodás a többségi státuszhoz? Most nyújtja-e be a harmadik világ a számlát az elmúlt évszázadok gyarmatosításáért, a térség népének kizsákmányolásáért? Ha ez így igaz, akkor adódik a kérdés, hogy mi közük mindehhez a visegrádi országoknak? A migránsok aligha látják saját perspektivájukat Kelet-Európa szegényebb országaiban, mindannyian az Európai Unió gazdagabb felébe tódulnak.

*

Kérdések kérdések hátán! Egyes vélekedések szerint a magukkal hozott, igencsak különböző életérzések nyilvánvalóan összeférhetetlenek az itteniekkel. Mások pedig az iszlám világpolitikai expanzióját feltételezik.

Milyen lehetőségük marad az embereknek a világ szegényházaiban, ha a világnépesség robbanásszerűen nő, miközben Európa népességszáma zuhan? Gigantikus méretű népvándorlásba kezdeni! Szabad Európának védekeznie ez ellen a migrációs cunami ellen? Az ellen, hogy elárasszák?

Befogadni, sikeresen és viszonylag konfliktusmentesen integrálni mindig csak egyéneket lehet. A kollektív befogadás párhuzamos társadalmakhoz vezet. És egyszer majd ők is ki szeretnének szakadni a társadalmi frusztrációjukból és hallatni akarják a hangjukat.

A világtörténelem háborúk és népvándorlások története, hanyatló és felemelkedő népek és kultúrák története. A nemzetek és kultúrák megszületnek, elérik virágkorukat, majd hanyatlanak és eljön a haláluk órája. Az európai népességfogyás nem katasztrófa, hanem egy kultúra süllyedésének a tünete. Nem kell tartanunk attól, hogy kontinensünk lakatlanul marad, ha Európa mostani népei és kultúrái egy nem is olyan távoli napon kihalnának vagy jobb esetben asszimilálódnának. De még megpróbálhatnának az európai társadalmak egyensúlyt találni az emberségesség parancsa és az elzárkózás között. Talán sikerül Európának még egyszer kijátszania a halált. Ó, Európa, kedvesem!

***

hans_henning_paetzke.jpgHans-Henning Paetzke német író és műfordító, magyar regények és versek német nyelvre fordítója 1943-ban született Lipcsében. Tizenhét éves korában Walter Ulbricht NDK-s kommunista vezető elleni „uszítása” miatt az ország összes gimnáziumából kizárták. Színésznek állt, de az állampolgári kötelességek megsértéséért a Stasi parancsára elbocsátották az Állami Faluszínháztól. 1963-64-ben börtönbe került a szolgálat megtagadása miatt. Végül 1967-ben érettségizett, majd 1968-ban Magyarországon telepedett le. 1973-ban távozott az NSZK-ba, de 1994-ben végleg visszatelepedett Magyarországra. Felsőfokú tanulmányait Halléban, Budapesten és a Majna-menti Frankfurtban végezte. 1968 óta szabadfoglalkozású műfordító, szerkesztő, újságíró és író, mintegy 70 könyvet fordított magyarból németre. 2012-es kötete a Szemfényvesztők − német szerző magyar történetei.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr368717158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maroz 2016.05.15. 11:13:45

"Joga van-e a vendéglátónak a vendégeit kiválogatni, illetve meghívni? Esetleg joga van-e vendégeket hívni egy olyan lakásba, ami nem az övé vagy csak részben az övé? Vagy a lakástulajdonost arra kényszeríteni, hogy szédítően sok vendéget szállásoljon el?"

Az antropológusok imádják az ilyent, amikor a megrettent kisember a számára még éppen érthető kisvilág analóg kitágításával próbálja meg megérteni a helyzetet. Olyan, mint.

Valami székely vicc dereng fel, koma meséli komának, hogy milyen az a zebra, majd hogy milyen a víziló, képzelj el komám, egy lovat, amelyik csíkos, és így tovább, aztán sorra kerül a zsiráf: komám, képzelje le egy lovat! Megvolt! Na, a zsiráf az valami kurvára nem olyan!

Bell & Sebastian 2016.05.15. 14:24:39

Ötven

A kínai bölcsesség (mert ugyebár a régi görögök ezt nem tudták) szerint a feltámadó szélben van olyan, aki kerítést épít (ellene) és van, aki szélmalmot, hogy hasznára hajtsa. Mondta a felszentelt, katolikus női diakónusok egyike a szentbeszédében (áldoztatott is, ezek szerint felavatták, kissé nagyon megelőzve Rómát a reformok terén), majd a könyörgésekben kitértünk arra is, hogy a magyaroknak (egyben) jöjjön meg az eszük.

Pünkösd egyébként ötvenet (50 napot) jelent, de az nem biztos, hogy pekingi kacsául.

Tessék, ez legalább jó, ha valaki (véletlenül) nem ismerné.
www.youtube.com/watch?v=pmRSuy3zprs

Mert béke, az itt nem lesz.

Zsuzsi25 2016.05.15. 17:14:22

Nem csak hogy szabad! Egyenesen kell is!!!!
Ha idoben lelottunk volna a hataron par dögöt, akkor most elkerulnenek minket.
Igen kedves posztolo. Europanak van annyi esze, hogy nem szaporodik.tul...

midnight coder 2016.05.15. 17:50:29

@Bell & Sebastian: A még okosabb kínai pedig meg tudta különböztetni a szélmalomnak használható szelet, és a pusztító hurrikánt. Majd nekiállt és megépítette minden idők legnagyobb ember által létrehozott építményét.

midnight coder 2016.05.15. 17:55:57

@maroz: Az emberi gondolkodás modellez. De ez esetben valóban nincs szükség modellezésre. Tömegesen befogadott eltérő kultúrájú polgárok által alkotott párhuzamos társadalmakra, beilleszkedési problémákra bőven van példa. Nálunk nem is kell túl messzire menni érte. Itt igazából két változó van: az egyik, hogy mennyire eltérő a két kultúra, a másik pedig hogy mennyien érkeznek. 1000 kínait könnyebben integrálsz mint 1000 közel-keleti muszlimot, és 1000 muszlimot könnyebben integrálsz mint húsz milliót. Ráadásul, az iszlám valóban hajlamos a terjedésre - és nem biztos, hogy egy gazdaságilag, kulturálisan és demográfiailag egyaránt lejtmenetben lévő európának nagyon jót tesz pár tízmillió iszlamista.

röf 2016.05.15. 18:45:43

Miért olyan nehéz megérteni, hogy nem kérünk ezekből.
Szótagoljam?

Córeszmaci 2016.05.15. 18:59:39

Vegyük észre, nem az emberekkel van a gond, hanem az iszlámmal. Intoleráns kultura. Nézzük meg mennyire toleransak a nem muszlimokkal a muzulmán országokban. Tenyleg szotagolni kell? Jöhet bárki hindi, sintoista, afrikai törzsi vallású, nyomorgo del-amerikai keresztény, ukrán földönfutó. Ezeket lehet integrálni. Az USA sose fog nagy mennyiségű muszlimot beengedni. Nem hülyék, mint Merkel anyu es haverjai.

2016.05.15. 19:14:41

@Bell & Sebastian: Katolikus női diakónusok eddig is voltak, áldoztattak is (pap által átváltoztatott ostyával), de ezt eddig felhatalmazással tették.

2016.05.15. 19:19:03

Mi nem ertheto azon, hogy eszuk agaban nincs beilleszkedni es ez veszelyt jelent? Ide akarnak jonni, mert itt nem lonek, van kaja es van segely. De nem akarnak dolgozni, nem akarjak a gyerekeiket iskolaba jaratni, a sarija alapjan akarnak elni es itelkezni nem a mi torvenyeink szerint, es lefuggonyozve akarjak tartani az asszonyaikat, akiket nyugodtan megolhetnek, es snkinek nincs hozza koze, es ahhoz sem ha a sokadik feleseg egy gyereklany, mi koze van hozza az europai gyermekvedelmiseknek (lasd Svedorszag es gyermekmennyasszonyok esete a menekulttaborokban). Az europaiakat megvetik, a noket kurvanak tartjak es akkent is kezelik. Az osztoneik vezerlik oket, ami kell azt elveszik, ha valami nem tetszik, akkor bicskaznak vagy lonek. Nem ertenek semmit a vilagbol es nem is erdekli oket. Gyulolnek es megvetnek minket, europaiakat, es legszivesebben mind megolnenek minket. Tobben kozuluk meg is teszuk vagy legalabb megprobaljak. Minel tobben jonnek, annal konnyebb a dolguk.

Nagy kulonbseg van akozott, hogy europaiak a kontinensen belul menekultek keletrol nyugatra, mert a kulturalis hatter azonos volt, csak a politikai kornyezet volt eltero. A magyar es lengyel migrans ma Londonban tenyleg dolgozni akar es nem robbantani. Az amerikaba kitantorgo magyarok a mult szazad elejen vagy 56 utan dolgozni akartak es nem tomeggyilkolni. A Magyarorszagra erkezo kinaiak vendeglot nyitnak es dolgoznak, a gyerekeik iskolaba jarnak, megtanulnak magyarul es be akarnak,illeszkedni. Ez oriasi kulonbseg. Ahogyan az is, hogy par szaz vagy par ezer embert lehet integralni, oktatni, munkat es szallast adni nekik, de rovid idon belul erkezo nehany milliot nem lehet belathato idon belul civilizalni, es ez egeszen biztosan vezet konfliktusokhoz, lazongashoz, veres tuntesekhez, eroszakhoz, akar haboruhoz. Normalis esszel megis kinek kell ez?

2016.05.15. 19:25:35

Nem értem, hogy miért nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a menekülteknek nevezett tömeg nem Magyarországra akar jönni. Hiába engednénk be őket, akár brüsszeli parancsra is, tovább fognak menni. Nem fognak itt maradni. Akkor miért erőltetik ránk és rájuk? Akik itt akartak maradni és eddig jöttek bevándorlóként, azokat a magyarok befogadták. A magyarok általánosságban nem idegengyűlölőek, hanem vendégszeretőek, a magyarokat érdeklik a más kultúrák. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy nálunk megtanulják a nyelvet, akik ide költöznek, be tudnak illeszkedni. Egy több százezres gettósodott kolóniában élőnek viszont nem kell beilleszkedni.

BiG74 Bodri 2016.05.15. 19:42:59

@Rébusz:
A magyarok általában vendégszeretőek, persze ha nem zsidó, vagy köcsög buzi, esetleg szöröstalpú román, vagy rétinéger, vagy valami országlopó tót, esetleg gyilkos szerb. Általában a vendég az vendég, azt lehet szeretni, mert jön, oszt megy. Akivel együtt kell élni azt a magyar gyűlöli, még akkor is ha szintén magyar, mikor kit, nációtól függetlenül is mert náci, mert komcsi, mert libsi, megafaszom.
Mondjuk ettől függetlenül, szerintem sem normális a ki/bevándorlásokat egy kalap alá venni. A muszlimok vallásilag valahol a középkori Európa szintjén állnak, és ez némi problémát okoz. Másrészről a vitya már nyugodtan nekiállhatott volna, hogy leválogasson a hordákból 1000-1200 elfogadható személyt, oszt nem menne a baszogatásunk.

2016.05.15. 20:07:54

@BiG74 Bodri: azért az érdekes, hogy egy magyar általában meg akarja ismerni azt az idegent, akivel találkozik, kíváncsi. Nyugat-Európában már annyira sok az idegen, hogy már nem is érdekel senkit, hogy honnan jött valaki. Ez, amit sokan toleranciának neveznek, valójában a teljes érdektelenség az idegenek felé, sok esetben az elutasítás jele. Az 1000-1200 elfogadható személy is több lesz a családegyesítéssel, ill. az otthonról utólag érkező menyasszonyokkal, vőlegényekkel.

maroz 2016.05.15. 20:11:32

@midnight coder: Apróság, hogy ez az Európa még engem sem tudott integrálni, és vagyunk ezzel még így páran, szóval nem nagyon látom a problémádat, nem látom azt, hogy ennek az integráció nevű dolognak lenne értelme is.

Az én megjegyzésem az volt, hogy nem jutunk közelebb a megértéshez, ha bugyuta mesekönyvi modellekkel operálunk, de akkor sem, ha nehezen értelmezhető fogalmakkal.

na4 2016.05.15. 20:14:40

Az egész migránscsürhét ki kell takarítani Európából mindazokkal együtt, akik segédkeztek abban, hogy idejöjjenek. Merkelt kell az elsök között kirúgni!

Bell & Sebastian 2016.05.15. 20:27:03

@Rébusz: Illegális volt és még a mai napon is az.

2016.05.15. 20:40:36

@Bell & Sebastian: hát akkor ezt nagyon nem jól tudod. Felhatalmazással és szerződéssel dolgoznak. Ha illegális lenne, akkor te sem láttad volna.

Zsuzsi25 2016.05.15. 21:05:26

@Rébusz: Nem akarnak itt maradni? Akkor mondd mar meg nekem, körmenden miert van szemettelep tele döggel? Itt nyujtottak.be a kerelmuket. Tovabba Orbannak igaza van. Nem.kellenek menekultek. De akkkr mi kormend?.ott miert kellett felhuzni ezt a szemettelepet? Ahelyegt, hogy deportalnanak oket...

Bell & Sebastian 2016.05.15. 21:09:09

@maroz: Az integráció egy humbug, asszimilációt értenek alatta. A pártokrácia le- és benyel mindent és mindenkit. Ez a nagy terv.

Bell & Sebastian 2016.05.15. 21:14:31

@Rébusz: Vagy te. Mert a diakonátus hivatalos kiterjesztéséről nőkre még csak szó van.

2016.05.15. 21:20:20

Európának vége lesz, ha nem sikerül megfékezni a népvándorlást és nem sikerül kitakarítani a kontinenst. Európa nemzetei két út előtt állnak, vagy iszonyatosan gyorsan észbe kapnak - mint, az osztrákok - és leváltják az inkompetens, hazaáruló vezetőiket, vagy teljesen és totálisan örök időkre eliszlamizálódik.
Nagyon remélem, hogy a Nyugat-Európai nemzetek 1 éven belül rendezik a jövőjük sorsát és megkezdik a kontinens iszlámmentesítését és a felelős vezetők felelősségre vonását Merkel, Juncker, Schulz és rajtuk kívül az össszes árulót a Hágai Nemzetközi Bíróságra kell vinni.
Ha és amennyiben nem lehet őket kitakarítani, akkor sajnos csak egy megoldás marad Le kell őket vadászni!

Ezeken mit akar Merkel "integrálni" ?
Ég a német zászló ég, el ne aludjék.
www.youtube.com/watch?v=bnvcCzjXu4Q

Törvény és rend Calais-nál:

www.youtube.com/watch?v=dLDrncg_UAU
www.youtube.com/watch?v=dMphyjKLE78
www.youtube.com/watch?v=md6O9x76fys

Avagy mégsem?

2016.05.15. 21:21:50

@Zsuzsi25: Biztos lehetsz benne, hogy nem Körmendre készültek és nem ők kopogtattak, hogy Magyarországra jöttek, fogadjuk be őket. Ha menekültként akarják magukat elfogadtatni, ahhoz le kell adni a kérelmüket, miután Ausztria is maximálta már a befogadottak számát. Görögországba nyilván nem akarnak visszamenni. Nyugat-Európában is építik a táborokat, nem csak Körmenden. Jelenleg patthelyzet van.

Bell & Sebastian 2016.05.15. 21:32:42

@Bell & Sebastian: Azt már meg sem említem, hogy ruházati előírások is vannak, nem lehet csak úgy, kisestélyiben belibbenni és pap jelenlétében a liturgikus cselekedetek veleje a szakmailag kompetensé. De csak előre a libsi-katkó összeboruláshoz vezető úton!

2016.05.15. 21:37:41

@Bell & Sebastian: ajánlom figyelmedbe: www.htk.ppke.hu/uploads/File/disszertaciok/Tokodi_PhD_dolgozat.pdf
53. oldal, c pont. A nők diakónusként való alkalmazása eddig is megvolt legálisan, a felszentelésük és mint egyházi tisztségként való elismerésük, már csak formalitás.

Bell & Sebastian 2016.05.15. 21:37:47

@Союз: De mi van akkor, ha ez a választható, kisebbik rossz. Mert abban biztosak lehetünk, hogy hős fülkeforradalmáraink alákaparják a TTIP -t. Ami a nagyobb baj.

14 db repülőgép-hordozó (ha jól számoltam) dönti el a világ sorsát akkor, amikor az egyesült Európa (természetesen az oroszok nélkül) gazdasái ereje messze meghaladja Stupid Samékét.

Bell & Sebastian 2016.05.15. 21:41:51

@Rébusz: Legalizálják az illegálist. Jövőre majd bemegy bikiniben és összeadja Ádámot Bélával.

Amit idézel, az ellentmond a Szentszék és Magyar Püspöki Konferencia állásfoglalásának is. Na bumm, akkor mi van? Fő az egészség, ugyi.

Bell & Sebastian 2016.05.15. 21:50:18

@Rébusz: No, akkor bökjél rá, hol engedik nőknek?

2016.05.15. 21:53:00

Egy kisdoktori disszertációra hivatkoztam... Maguk a püspökök adják az engedélyeket. Egyébként nem bikiniben, hanem albában dolgoznak. Nem volt illegális, csak tisztségként nem szerepelt még. Kevered a szerpapsággal.

2016.05.15. 22:27:06

@Bell & Sebastian:

Ha már szóba hoztad a TTIP-t (USA) meg az oroszokat.
Nem tudjuk mi a kisebbik rossz, de az, hogy vadakat telepítenek Európába az nem kisebbik rossz.

Békés tavaszi idillikus párizsi este:
www.youtube.com/watch?v=a0Hsqe6g_4U

Igen az amit a mainstream média sosem ad le.

Na, hogy folytassam, itt minden mindennel összefügg.
Az olaj árának az alacsonyan tartása, az orosz-eu embargó, az amaerikaiak nyomulása a TTIP-vel.
Sőt Merkel 2010-ben kijelentette, hogy a multikulti halott. Aztán volt egy olyan is, hogy a világ csendőrállama, a mindenhova demokráciát exportáló USA - az aemylik kirobbantotta az arab tavaszt is - nos ennek az államnak van egy NSA nevű szervezete, ami Európát keresztbe kasul lehalgatta. Többek között Merkelt is. Minő érdekes, hogy a lehallgatás tényének napvilágra kerülése után indult meg ez az alulképzett, szellemileg toprongy tömeg Európa felé.
VW botrány megvan?
Amikor már az autós hírportálok lassan egy évtizeden keresztül írtak arról, hogy hazugság mind az autók fogyasztási értékei, mind a környezetszennyező anyagok kibocsátása és nem csak a VW-nél. Mégis a VW csattant a legnagyobbat és az is az USÁ-ból indult el. Az EU-nak nagyon de nagyon gyorsan helyre kellene állítania a jó viszonyt az oroszokkal.
Nem tudom mi lesz itt (értsd Magyarország, Európa, a Föld), de jóval nagyobb a gríz, mint azt sok ember gondolja.

Bell & Sebastian 2016.05.15. 22:57:28

@Rébusz: Akkor szólj Ferenc pápának, mert ő is rosszul tudja..

Bell & Sebastian 2016.05.15. 23:05:10

@Союз: Próbálom elmagyarázni, hogy a migricekkel tartják nyomás alatt Európát, akiket bármikor ellene fordíthatnak, lásd a franciákkal vetetett leckéket.

Nagyon leegyszerűsítve: amerikanizálás vagy háború? Egyszerűen és közérthetően így van föltéve a kérdés.

Megint a füstcsőbe tévedt macska esete, csak előre kaparhat és egyre kormosabb lesz. Hogy a magyar virtus hová vezet (béreket nem emel a zsizsik), azt egyelőre még megjósolni nem lehet. Vagy mindenki bekapja a horgot, vagy senki.

A következmények kiszámolásában rejlik a hozzáállásbeli különbség. Mármint: mindenkinek más jött ki.

gyalog.galopp 2016.05.16. 21:09:23

@Bell & Sebastian:

Nézzük sorba a történéseket. Van ugye a szabad kereskedelmi egyezmény, amin nagy titokban már szárad a tinta. Ennek az egyezménynek a valódi célja egy USA központú globális pénzügyi rendszer kialakítása, amely pénzügyi rendszer természetesen a globális gazdaságot is irányítja.

Egy egységesülő Európa az önálló törekvéseivel, gazdasági erejével nem illik bele ebbe a képbe, a " nemzetek Európája " pedig kifejezetten idegesítő, mivel így nem lehet kézivezérelni a pénzügyi gazdasági folyamatokat.
A migránsok beáramoltatása megosztja, legyengíti Európát, de leginkább a renitens tagállamokat. Az értelmetlen kvótacirkusz nem más , mint közönséges apportírozás.

Bell & Sebastian 2016.05.16. 23:21:46

@gyalog.galopp: A TTIP a mai napig napig vesztésre áll, ezért csavarják egyre följebb a zsaroló potenciált. Obamaki lelépéséig szeretnék nyélbe ütni, hacsak addig fel nem lógatják őket. Az ukrán korridor arra kell, hogy elszigetelje a műveleti területet az oroszoktól.

Olyanok ezek is, mint a Tefal, aki mindenre gondol. _Majdnem_ mindenre.

2016.05.17. 01:41:34

@Szindbad:

a tagországi törvényeket a sértett vállalatok arbitrális bíróság elé vihetik, és kompenzációt illetve a törvények semmisségét kérhetik.
ezek a bíróságok a wto-gatt alatt régóta működnek, eddig is (nem nyilvánosan) sokmilliárd $ és Ł kifizettünk már, de a ttip már vélelmezett kárra is fizettetne illetve érvénytelenítené a újonnan hozott érdeküket sértő nemzeti(európai) törvényeket.
az arbitrációs bíróságok működése totál káosz, olvass utána.

kiindulásnak:
www.iccwbo.org/about-icc/organization/dispute-resolution-services/icc-international-court-of-arbitration/

+ merchant law
+ admiralty law

chrisred 2016.05.17. 05:34:34

@gyalog.galopp: Csakhogy az egységesülő Európa és a nemzetek Európája feloldhatatlan ellentét. A TTIP szalámitaktikával, a nemzeti politikusok ellenállását egyenként legyőzve könnyebben átverhető, mintha egységes európai döntés kellene hozzá.

gyalog.galopp 2016.05.17. 07:35:47

@Bell & Sebastian:

Nem tudom, mennyire áll vesztésre, de ha aláírják Európának vége, politikai és gazdasági anarchiába fog zuhanni.

@chrisred:

Már a libsik is azt emlegetik, hogy hát nem is annyira feloldhatatlan. Érdekellentétek minden közösségen belül és kívül is állandóan vannak, ha egyet elsimítasz kettő keletkezik. Vannak, voltak példák több nemzetiségű államalakulatokra.

@Szindbad:

Van neki néhány, én egyet mondok. A döntéshozatal egy szűk pénzügyi, gazdasági elit kezébe kerül, ami a kívülállók számára arctalan, átláthatatlan, ellenőrizhetetlen, önmagukat választják meg, illetve ki, önmagukat ellenőrzik. Amit idáig a demokratikus állami berendezkedésről intézményekről olvastál, azt nyugodtan felejtsd el, mert a kormányoknak nincs valós mozgásterük, szerepük gyakorlatilag egy tartományi végrehajtóé.

Szindbad 2016.05.17. 08:17:46

@gyalog.galopp: jó, de ez összeesküvés elmélet. Konkrétum kellene.

Bell & Sebastian 2016.05.17. 09:44:00

@Szindbad: - Rágárdá? - Dzsámáná. (Markos - Nádas: Panoráma)

Balt 2016.05.17. 14:47:23

@BiG74 Bodri: Te hiszel benne, hogy akár csak az eddig beáramlott bő 1,5 millióból nekünk csak 1200-2000 jutna? Ráadásul válogathatnánk közűlük? Végül, de nem utolsó sorban: itt is maradnának?

chrisred 2016.05.17. 20:24:01

@Balt: Ezekből hányan nyújtottak be menedékkérelmet, és azok közül mennyien kapták meg a menekültstátuszt? Sehol nem éri el a 10%-ot sem.

Balt 2016.05.17. 22:28:29

@chrisred: Ja, hogy többi rosszhiszemű illegális bevándorló? Értem. Nem hallom hogy serényen menetelnének vissza a szállítógépeken, mint Berger a a Hairben. Miért nem?

gyalog.galopp 2016.05.18. 05:47:06

@Szindbad:

Ez már régóta így működik, de időnként még van némi remény korrekcióra.
Szerinted mért indult el hirtelen 1,5 millió ember Európába, mért van, hogy a görögök leszarhatnak schengeni egyezményt és mindenféle más, az EU tagállamokra kötelező pénzügyi, gazdasági szabályokat.
Egész Európa háborog a migráns áradat miatt, kivéve a vezető politikusokat, akik semmit nem tesznek csak mutogatnak és dumálnak.

Másfél millió illegális " munkavállaló" kóvályog Európában munka nélkül, úgy, hogy az őslakosoknak sincs munkájuk, a legfejlettebb technológia Európában működik, ami azt is jelenti, hogy egyre kevesebb munkaerőre van szükség. Szerinted mi lesz ennek a vége és kinek jó ez?

@Balt:

Nagyon jól fogtad meg a kérdés lényegét.
Bergerék gépének volt egy célállomása, ahol egy repülőtér fogadta őket.
A migránsok gépét meg senki nem akarja fogadni, azt meg azért mégse lehet, hogy a levegőben kidobálják őket.
A jövőre nézve ez azt is jelenti, hogy nincs reális lehetőség a visszatoloncolásukra, itt fognak maradni.

Pelso.. 2016.05.18. 06:39:55

@Szindbad: Van egy pálya, ahol nem összeesküvés elmélet, nálunk sikerült megvalósítani. Ott, hogy "A döntéshozatal egy szűk ..."

gyalog.galopp 2016.05.18. 07:30:38

@Pelso..:

sikerül megfogni neked is a lényeget.
Egyszerűen nem tudod, hogy ki hozza a döntéseket, semmilyen hatással nem vagy folyamatokra, rád legfeljebb a végrehajtást bízzák, és akkor még örülhetsz.

maroz 2016.05.18. 08:22:44

@gyalog.galopp: Nincs -hetsz. Neki örülnie kell, hiszen rábízták a végrehajtást. Mi mást mondhatna, mint azt, hogy az én gazdáim jó gazdák? :)))

gyalog.galopp 2016.05.18. 09:25:07

@maroz:

Nézd, aki ilyen komplex elemzésre képes, arra akár karakterenként két forintot is rábíznak.

Pelso.. 2016.05.19. 10:37:13

@gyalog.galopp: A lényeg továbbra is nézőpont kérdése. Vagy ki lehet emelni, értse már az olvasó, amit kell, de csak azt és úgy.
A két ft/karakter valóban sovány, viszont egy tűz közelben lévőre fenntartás nélkül rábízható kétezerért is.
süti beállítások módosítása