Az ígéretek forradalmárai
2016. március 14. írta: Redakció

Az ígéretek forradalmárai

horn_orban.jpg

Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

 

Magyarországon 1990 óta mindig ugyanaz emel fel, vagy épp taszít a mélybe egy pártot. Ha egy párt ígéretes, van jövője, ha nem, előbb-utóbb kiszelektálódik. Az ígéretesség nem feltétlen azt jelenti, hogy egy párt sok konkrét ígéretet halmoz fel; lehet nyerni egyetlen konkrét ígéret nélkül is, ha van helyette brand, ideológia, cél, program, személy, de akár csak egy nagy ködfelhő. Mindegy mi, csak azonosítható, magával ragadó legyen, hiszen – kéretik nem elfeledni – a politikának mégis csak az a célja, hogy magával ragadja az embereket. Az emberek ugyanis eredendően nem politikai lények; ahhoz, hogy úgy érezzék, ők is részei a politikának, igenis be kell vonódniuk a politikai folyamatba. Az már a politikusok találékonyságán múlik, hogyan tudják bevonni az embereket a politikába. 

„Ígéreteket akarok!”

A bevonódásnak mindig köze van a kor követelményeihez, az úgynevezett korszellemhez. A legerősebb ígéret maga a „kor”, amikor az emberek nagyon látványosan ugyanazt élik meg, mint a politikusok. Ilyen nagyon erős korszellem volt a 19. században mondjuk a nemzetállam kiépítése, s ilyen 1989-90-ben a demokrácia megteremtése. Nem kell félnünk olyan puha kategóriáktól, mint a „korszellem”, annál is inkább, mert mindannyian érezzük, hogy a korszellem mindannyiunkra gyakorolt hatása nélkül például sohanapján nem tudtunk volna rendszert váltani.

Azt szeretném tehát javasolni, hogy az elmúlt 25 év ígéreteit ne annyira szakpolitikai dimenzióban, mint inkább a változó korszellem felől közelítsük meg. Ha így teszünk – úgy hiszem -, képesek leszünk nagyon fontos tendenciákat és változásokat megmagyarázni. De legalábbis két felemelkedést: 1994-ben az MSZP-ét és 2010-ben a Fideszét.

A választói lelkületről

De mielőtt a magyar helyzet részletesebb áttekintésére térnék, hadd hozzak egy számomra roppant érdekes és tanulságos nemzetközi példát, s ehhez hadd fűzzek egy kis elmélkedést a választói „lelkületről”. 

Szemfüles nyugat-európai kutatók nemrégiben különböző országok politikai falfirkáit vizsgálták. Céljuk az volt, hogy összegyűjtsék a közterületek falaira írott s politikai üzenetként azonosítható szövegeket. A rengeteg érdekes firka közül nekem van egy kedvencem. Az, amelyik így szól: „I want promises” (ígéreteket akarok). Ez egy roppant tömör és egyszerű mondat, amelyre a kutatók Brazíliában bukkantak. Nem tudjuk, aki írta, komolyan gondolta-e, sőt azt sem tudjuk, pontosan mire gondolt. Abban azonban bizonyosak lehetünk – s bizonyosak voltak ebben a kutatás végzői is -, hogy a mondat valami lényegeset fejez ki. Ebben a tömör mondatban ugyanis sok minden benne van a választó lélektanából. Az egyik: ellentétben a mai mainstream-politika azon állításával (miszerint a mai politikában nincs helye az ígéreteknek), az emberek ezt nem feltétlen így látják. Nem tudjuk persze, hogy az írás szerzője szavazó-e egyáltalán. Meglehet, viccelt. Mindenesetre mondata kifejez egy közhangulatot, ha tetszik: a mindennapi politikafogyasztók hangulatát. Valami olyasmit, hogy az emberek korántsem bonyolult ígéreteket akarnak. Fogalmuk sincs, mi az a szakpolitika. Követhetetlen számukra a politika belső világa; ilyesmikkel kár is őket terhelni. Egyszerű és átélhető ígéretek kellenek nekik. 

1994-ben ezzel nyert az MSZP és 2010-ben ezzel nyert a Fidesz.

Az első nagy ígéret: az MSZP    

Az, hogy 1994-ben az MSZP váratlanul olyan hatalmas fölénnyel nyert, már nagyon korán ráirányította a figyelmet az új demokratikus rend és a magyar választó közötti laza kapcsolatra, illetve arra, hogy meddig terjed a jelen ígéretessége. 1990-ben, amikor az átmenet lebonyolódott, két fundamentális ígéret volt: 1. Magyarországon – hasonlóan a fejlett Nyugathoz - demokrácia lesz; 2. A demokrácia kiépítése százszázalékosan a jelenben történik majd, azaz a történelmet magunk mögött hagyjuk. 

Volt tehát egy maradéktalanul osztott korszellem, ami azonban a reméltnél sokkal rövidebb ideig tartott.  

Nem arról van szó, hogy az emberek négy év alatt megutálták volna a demokráciát és visszavágytak volna a régi rendszerbe. Arról meg végképp nincs, hogy tudatosan végiggondolták volna, hogy hoppá, még sincs vége a történelemnek. De 1994-re mégis egy olyan szituáció állt elő, amelyben a legnagyobb (szinte az egyetlen) valódi ígéretet az az MSZP jelentette, amelyet négy évvel korábban tönkrevertek. 

Ha a brazil falfirka szellemisége felől nézzük („ígéretet akarok”), akkor az MSZP éppen azért térhetett vissza, mert a „jelen” semmilyen átütő eredményt nem hozott, s a jelennel szemben a közelmúlt feltámasztása nagyon erős ígéretet jelentett. 1994-re a két legfőbb jelen-kihívást kellett volna megoldania a fiatal demokráciának: egy politikait és egy gazdaságit. Politikai értelemben a demokráciának bizonyítania kellett volna, hogy szabadabbá teszi az embereket, mint korábban. Ehhez képest az MDF-kormány túlságosan drasztikusan és sok tekintetben amatőr módon csak annyit ért el, hogy a társadalom kevésbé érezte magát szabadnak, mint a késő Kádár korszakban.  

Gazdasági értelemben a korszaknak bizonyítania kellett volna, hogy a piacgazdaság jobb, mint az állami fennhatóság. Ehhez képest a nyugati típusú piacgazdaság kiépítésének liberális igénye, a privatizáció szükségességének hangoztatása rövid idő alatt nagyon drasztikus változásokat hozott és nemigen talált fogadókészségre az egyébként a demokráciával elvben rokonszenvezők körében sem. E két deficit a rendszerváltás két ikonikus pártját érintette a legjobban: az MDF-fel elsősorban politikai, az SZDSZ gazdasági szemlélete miatt vált népszerűtlenné, s 1994-től kezdődően mindkettő követő helyzetbe került az MSZP-vel, majd később a Fidesszel szemben.   

Az MSZP nem pusztán azért nyert, mert négy év alatt naggyá nőtt az iránta való nosztalgia. Természetesen neki is voltak rész-ígéretei, de mindennél fontosabb volt, hogy ő maga egy ígéret. Győzelme azt fejezte ki, hogy – ellentétben a pár évvel korábbi várakozásokkal - a történelemnek talán még sincs vége, a közelmúlt él, és a közelmúlttal való folytonosság, komfortérzés biztosítása sokaknak elsődleges cél. Ha ígért is az MSZP mindenfélét (jólétet, gazdasági felemelkedést, sőt új alkotmányt is), a fő ígérete mégis az volt, hogy helyreállítja a régi világgal való megbolygatott kapcsolatot. 

S az MSZP „monopolista” volt: 1994-ben a baloldal volt az egyetlen, amelynek volt a szabad kapacitása a múlthoz. Egy olyan korban, amely fennen hirdette, hogy véget ért a történelem, az MSZP bebizonyította, hogy az elhaltnak hitt történelem nagyon is eleven. De persze ekkor még csak a közelmúlt elevenedett meg, és az MSZP – lényegében észrevétlenül – megvívta a folytonosság első forradalmát. Ennek akkoriban csak az anekdotikus elemire figyeltünk fel („visszatértek a párttitkárok” stb.), holott sokkal fontosabb volt, hogy a régi motorosok képében a történelem köszönt be először egy olyan korban, amikor a politikai elitben és a társadalomban is széleskörűen osztott közvélekedés volt, hogy 1990-ben tiszta lappal indultunk, s a demokrácia lapjaira merőben új dolgokat írunk majd.  

1994 tipikusan „ígéreteket akarok” állapot volt, s az MSZP volt az a párt, amely rátapintott a lényegre: kilúgozott racionalitással semmi esélye. Nem arról akarta tehát meggyőzni a nagyérdeműt, hogy mi elkerülhetetlen, s mi lenne a „felelős” döntés, hanem azt kezdte pedzegetni, hogy a közelmúltat, igenis, nem szabad kidobni az ablakon. Miközben a liberálisok mondjuk azzal voltak elfoglalva, hogy kezdjék elmagyarázni, miért üdvözítő számunkra a liberális demokrácia. Utólag nézve persze könnyű okosnak lenni, de azért tényleg meglepő, hogy a rendszerváltó liberálisok 1994-re már mennyit veszítenek „ígéret-érzékenységükből”, s mennyire csak a „racionális” politika képviseletére tesznek fel minden lapot. Az SZDSZ, amely 1990-ben (és részben 1994-ben) még nagy pártnak számít, 1998-ra már legjobb esetben is csak középpárt, s a 2000-es években pedig már kicsi. Kicsi, mert a „szétszakított”, a politikát racionális kategóriákban elképzelő választóhoz szól, és képtelen bármiféle történelmi érzékenységre.  

Bármit is gondolunk tehát az MSZP „idejétmúltságáról” (már 1994-ben is), látnunk kell: az ígéretek vonalán ő volt az a párt, amely először reagálta le a korszellem kezdeti elmozdulását a történelem vége felől a történelem visszatérése felé. S nem véletlen, hogy 2002-ben és 2006-ban a választók neki adtak kétszer egymás után kormányzati megbízást. Egészen a 2000-es évek közepéig tart az a társadalmi percepció, hogy a baloldal tudja a folytonosságot biztosítani, kielégítvén ezzel a társadalom stabilitás utáni vágyát is.   

A második nagy ígéret: a Fidesz

A Fidesznek a távolabbi múlt feltámasztására irányuló politikája érthetetlen lenne a fenti előzmények és összefüggések bemutatása nélkül. Ha tehát képesek vagyunk az elmúlt 25 évet egy folyamatnak tekinteni, akkor fontos látni ennek a folyamatnak azon állomásait, amelyek módosították a korszellemet s ez által a pártpolitikai arénán belüli viszonyokat is. 

1994-ben az MSZP-t csapja meg a történelem szele, és sokáig úgy tűnik, hogy az MSZP lesz az a párt, amely a magyar társadalom ellentmondásos fejlődését felismerve olyan receptet ad, amely komolyan veszi a közelmúlttal való folytonosságot. Gyurcsányék idején az MSZP már azt is tudja, hogy a történelemmel (és nem csak a közelmúlttal) is számolnia kell. Nem véletlen, hogy Gyurcsány 2006-tól már egy centralizáltabb és valódi politikai vezetéssel bíró kormánypártot szervezne, kvázi egy olyat, amely a magyar politikatörténetben mindig is létezett. Az MSZP drámája azonban az, hogy ezt a centralizációt a baloldal nem tudja megcsinálni, ez által szervezeti értelemben nem tud továbbfejlődni. Mivel pedig az SZDSZ épp a szétmorzsolódás útján van (nem kis részben a fentebb említettek miatt), az MDF pedig már szétmorzsolódott, a Fidesz lesz az, amelyik (már 2006-ot követően) közel kerül ahhoz, hogy ebbe a történelmi hagyatékba „beleálljon”. Az a Fidesz, amely a 90-es években fényévnyire volt attól, hogy valaha is egy nagy konglomerátum-párt váljék belőle. Ebből – de csak ebből – a szempontból jogos kritikusainak az a véleménye, hogy a Fidesz „elárulta” korábbi elveit. Hiszen megalakulása idején, amikor még a „belgák pártjának” nevezte magát, eszébe nem jutott, hogy egyszer, új „kurzuspártként” a magyar történelem mindenkori hatalmas kormánypártjainak nyomdokába lép.

Nem volt törvényszerű, hogy ezt az utat a Fidesznek kell bejárnia. Ám az MSZP 1994-es visszatérése, illetve 2002 és 2010 közötti kétciklusú kormányzása már a felé mutat, hogy ilyen jellegű pártra szüksége van Magyarországnak. Egy esetben lehetett volna ezt fajta „állampártosodást” elkerülni; ha a rendszerváltás utáni 25 év folyamatai révén Magyarország valóban liberális demokráciává válik és egy valóban plurális társadalmi szerkezetet alakít ki magának. Nyilvánvaló: egy ilyen szerkezet fölött szükségtelen egy állampárti konstrukció.

Csakhogy a magyar társadalomban ilyen szerkezetbeli változás egyáltalán nem következett be. S talán nem is következhetett. Részint az idő rövidsége, részint a hazai hagyományok miatt, de azért sem, amiről Daron Acemoglu és  James A. Robinson írnak Miért buknak el nemzetek? című híres könyvükben. Ők ugyanis azt állítják, hogy bár országok felemelkedésére vagy süllyedésére nincs történelmi determináció, a mai státust meghatározó folyamatok döntően a történelemben zajlottak le, hosszú évszázadok alatt. Azaz roppant nehéz ma előállítani olyan vívmányokat, amelyeket a Nyugatnak is csak évszázadok alatt sikerült. Ez persze nem vigasztaló, de mindenesetre nem árt alaposan figyelembe venni. Mint ahogy azt is: milyen korlátai vannak azon országok demokratizálódásának és modernizálódásának, amelyek a történelemben nem mehettek át a nyugati országokéhoz hasonló fejlődési fázisokon? Vajon kiküszöbölhetőek-e egyáltalán ezek a történelmi hátrányok?

1989-90 válasza erre a kérdésre az volt, hogy minden további nélkül. Az MSZP 1994-es visszatérése már annak a jele, hogy lassabban a testtel. A Fidesz 2010-es és 2014-es győzelme pedig már egy nagyon-nagyon komoly felkiáltójel: a távolabbi történelem itt dübörög velünk, s ma az a párt az ígéretes, amely a történelem ittlétére épít. Vakok lennénk tehát, ha – beleragadva a jelen narratívájába – pusztán annyit látnánk: itt egy új autokrácia épül és ezzel szemben a demokrácia helyreállítására van szükség. Ez szerintem nem elégséges olvasata az elmúlt öt évnek. Meg kell érteni, miért gondolják valódi ígéretnek az emberek a Fideszt, s miért nem azokat, akik a valódi demokráciát ígérik. A válaszhoz – és egy új ellenzéki önszemlélet kialakításához - nagyon mély történelmi stúdiumok kellenek. S nem árt a korszellemnél kezdeni. 

Van-e újabb ígéret?

Természetesen egyetlen párt és kormány (mint ígéret) sem örök. Az 1994-ben győztes ígéretnek számító MSZP négy év múlva simán megbukott, igaz, 2002-ben visszatért. 2004-ben Gyurcsány egymaga volt az ígéret, hogy aztán 2006 után ígéretessége vergődésbe csapjon át. 2010-ben és 2014-ben a „feltartva” győző Fidesz toronymagas ígéret volt – 2014-ben elég volt annyit mondania, hogy „folytatjuk”. Az MSZP ígéretessége simán elillant, s hasonlóképp a Fideszé 2002-re. Senkinek nincs ígéret-örökbérlete. 

Persze ahhoz, hogy a Fidesz elveszítse mostani gigászi fölényét, nem elég, ha vele szemben sporadikus ellenállások mutatkoznak. Az ellenállás a magyar politikai kultúra integráns része, és ha nem is túl gyakran, de gyakran „használták” elődeink is. Főként akkor, amikor kormányok a társadalom „nyugalmát” veszélyeztették. Ilyenkor mindenfajta társadalmi lázadás szokott bekövetkezni. De az ellenállás és a lázadás csak akkor hoz politikai innovációt, ha hozzá egy olyan új ígéret kapcsolódik, amelyet sokan követni tudnak. Az nyilvánvaló, hogy az elmúlt években az ellenzék nem tudott vonzóvá válni. Részben azért, mert belemerült a szakpolitikába; részben azért, mert tartózkodott az – úgymond – betarthatatlan ígéretektől. Úgy vélem, mindkettő tévedés; a szakpolitika önmagában nem alkalmas népszerűség-növelésre, az „ígéret-mentesség” pedig egyenesen lehetetlenné is teszi az adott pártokkal való azonosulást.

Meglehet, egy új paradigma kapujában állunk? Lehet, hogy ha (ellenzéki) pártok nem tudnak korszellem-ígéretté válni, akkor jönnek a civilek? 

Vannak erre utaló jelek szerte Európában. A mienkénél sokkal nagyobb tömegek vannak az utcákon, s a mienkénél sokkal több alternatív politikai erő is szerveződik ezekből. Jó néhány közülük be is kerül a parlamentbe. Ott a megmozdulások egy nagyon erősen kapitalizmus- és olykor demokrácia-kritikus attitűdből jönnek. A nálunk mostanában kibontakozó kockás inges „forradalom” egyelőre kormány-ellenes.  Ott az, nálunk emez a korszellem. 

Vajon van-e jövőt megalapozó ígéret a kockás ing mögött? Vagy bármi mögött, ami nem Fidesz? S vajon a Fidesz meddig tudja elhitetni magáról, hogy ő az egyetlen ígéret? 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr778470366

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1848-ban szűnt meg a papi tized. Amit mára visszacsináltak. 2016.03.15. 11:17:03

Ezt az elért forradalmi eredményt Horn Gyula és Orbán Viktor közös erővel visszacsinálta. Ma az állam központilag szállítja a tizedet a neki kegyes egyházaknak. Sok mindenben sikerült vissza állítani a mostani kormányoknak a feudalizmust.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.14. 07:29:28

Lásd a bulgáriai párhuzamot!

Az első hullám: a kommunisták és azok utódai a hibásak, hogy nem akarnak nyugatot építeni Bulgáriában, nem hajlandók 100 %-osan szót fogadni a nyugatnak!

Eredmény: buknak a posztkommunisták, s a jobboldal kerül hatalomra.

A második hullám: az antikommunisták a hibásak, mert nem védik meg az ország érdekeit, s mindenben szót fogadnak a nyugatnak!

Eredmény: bukik a jobboldal, s a posztkommunisták kerülnek hatalomra.

A harmadik hullám: minden párt rossz, építsünk közvetlen demokráciát, civilek irányítsanak, jöjjenek haza külföldi bolgárok, ők irányítsanak!

Eredmény: új, friss párt kerül hatalomra, melyben jelentős szerepet játszanak külföldről hazajött bolgárok.

A negyedik hullám: egyetlen bolgár kormány sem hibás, a nyugat általi kizsákmányolás a fő ok, az ok geopolitikai.

Eredmény: általános passzivítás, s kezdenek terjedni a geopolitikai okokat elemző emberek.

Magyarországon a helyzet csak annyiban más, hogy Magyarországon - ellentétben BG-val - a “baloldal” a nyugatpárti, s a “jobboldal” a nyugatellenes. Emellett magyar sajátosság, hogy maga a “jobboldal” vált a nyugati kizsákmányolást hibáztató erővé.

maroz 2016.03.14. 07:41:23

Leírja, hogy "korszellem" és a szeme se rebben. Ez van, ma ez a korszellem.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 07:52:53

Ha ki is vívtuk a győzelmet, azért sohasem szabad lazítanunk éberségünkön az imperialisták és lakájaik őrült, bosszúálló cselszövéseivel szemben. Aki lazít éberségén, az politikailag lefegyverzi magát, s így passzív helyzetbe kerül.

Tündér_Lala 2016.03.14. 09:02:17

Nem mondom, hogy teljesen érdektelen fejtegetés, de a lényeghez köze nincs. Persze az emberek igéreteket akarnak, de elöbb utóbb ráébrednek, hogy MEGALAPOTOTT igéretekre, valódi programokra és azok végrejajtására van szükség.

Akkor azután elérkezünk ahhoz a kérdéshez, hogy a szarkavaráson túl valójában mi szolgálná az ország és vele az emberek felemelkkedését, jobblétét. Esetleg, hogy milyen arányban kell az erőforrásokat a jelen igényeinek kielégítésére és a jövőbe fektetni.

A valós folyamatok tehát állapotfelmérésből, célmeghatározásból és intézkedések meghozataláról szól. Ha a cikk arról szólna, hogy ezekben hogyan állunk, mi történt jól és mi nem, na az lenne érdekfeszítő.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 09:27:52

Szellemes megközelítés csak túlírt. Nem ígéreteket akarunk, hanem azonosítható célokat, amikre törni lehet.

Ezekben nem is volt hiány (például a söralátét), oszt mégis abrosz kollekció lett belőle. Felénk ezt kacsázásnak hívják, megpattant egypárszor a felszínen, oszt mint a nyeletlen balta foka, elmerült a habo..., hablatyban.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 09:29:49

@Tündér_Lala: Bocs Lala, ezek szerint lehetünk még sörtestvérek, ha szereti. :)

Bell & Sebastian 2016.03.14. 09:54:01

Ha valami csoda folytán Hanzi és Gréti nálunk is belelendülne a boszorkányirtásba, valószínűleg azt kívánnám tőlük, mint magyar nemzet, intézzék el az engem óránként / naponta / hetente /havonta / ... baszogatókat, egyszerűsítsék le az életemet legalább a német szintre, amiért cserébe megígérem, mint magyar nemzet, hogy az sem érdekel, ki a miniszterlnöknek nevezett, éppen aktuális nemzetáruló.

Vezessük be azt a szabályt, hogy ezentúl mindenki a saját dolgával foglalkozhat csak, például a miniszterek ne tömörülhessenek útonálló rablóbandába, vagy ha mégis, elviszi őket a bárányhimlős.

Persze tudom, hogy ez már a sci-fi kategóriájába esne, de olyan jól esett eljátsszani magával a gondolattal, hogy felért egy Silva -féle, rapid agykontrollal, kétszer három cent gallér mögé egyenlő egy márciusi oldboy-junior borítékolható ökörségével, aki valaha bika lehetett, csak éppen fennakadtak a tökei a kerítésen.

2016.03.14. 10:05:05

@BircaHang Média:
bulgária nem elég bátrak. a románokkal, a törökökkel és az oroszokkal? ez a keleti nyitás. a nyugati pedig az, hogy bevonódik a dunai együttműködésbe. a nacionalizmus pedig az, kiegyezik a macedónia ortodox keresztény részével. mert ez még mindig jobb, mintha az albánok csatolják el őket. ahogyan koszovót. és a szandzsákot is el fogják. akár a bosnyákokkal is összeállhatnak. az egyik megoldás, hogy török támogatással a balkánon lesz egy szekuláris iszlám állam. csak még előtte bizánc a németrómai kincstárból kipakol néhány tízmillárd ejrót. aminek a felét ellopják. az embercsempészek is kaszálnak ugyanennyit. szóval az ortodox keresztény macedónoknak ha teljes körű autonómiát kapnak, akkor nagy-bulgária sokkal jobb, mint nagy-albánia.

2016.03.14. 10:15:52

@Bell & Sebastian:
azt lehet csinálni, hogy a németek 20-25 éves időtávban magyarországot a legszegényebb szövetségi állam szintjére húzzák fel. ennél gyorsabban, ennél tovább nem érdekük. ezen azért elég sok pénzt kereshetnek. de ez még így is elég jó pálya lehet a magyaroknak. ha kibasszák a franciákat, angolokat, amerikaiakat. és védelmi szempontból is előnyös. mert így nem lépnek be az oroszok. szóval ez a dunai német-magyar együttműködés kölcsönösen előnyösnek tűnik. persze arra lehet számítani, hogy ha a magyarok egy szintet elértek, akkor kuruckodni kezdenek. ekkor el lehet ereszteni. és lássuk, hogy felfelé zárkóznak, vagy lefelé csúsznak. akármelyik is. maradhat elég befolyás. egy esetleges őseurázsiai nyitáshoz is jól jöhet a kurultaj. persze a fritzek az indoárjákról álmodnak. akkor is ha ott megégetik magukat. de ez már az ő bajuk. nekünk ehhez semmi közünk. a dunai németeknek a magyaroknál jobb szövetségesük nincsenek. és megfordítva. ez a történelmi tapasztalat. ezek időlegesen képesek működni.

Pelso.. 2016.03.14. 10:18:02

@Bell & Sebastian: Ne becsüljük alá a helyzetet, szerintem sokaknak a kétszer három cent már rég nem elég.

@Herr Stacheldraht Leger: Ez (is) tetszik,
" képesek leszünk nagyon fontos tendenciákat és változásokat megmagyarázni"
A képesség egyértelmű, de akár utólag ,akár előre magyarázni egyaránt felesleges és átlátszó.
Te meg nehogy passzív helyzetbe kerülj:www.liganet.hu/news/5667/nemzeti_ugyek_politikaja_8481.pdf

Bell & Sebastian 2016.03.14. 10:31:08

@unionista᠍: Ezt a pozíciót a csehek már elfoglalták akkor, amikor aláírták az uniós csatlakozási szerződést.
Egyértelműen benne van, hogy minden alól kivétel a gyevi bíró, azaz a német cégek. Hogy az osztrák úthenger alól akartak-e ezzel kikerülni, az nem tudhatom, ám szerintem elszámították magukat.

Pontosan arra a sorsra jutottunk, amire Adolf birodalma is szánt bennünket: segédnép lehetünk, tisztogató, szimbióta madár a vastágbőrű hátán.

Ez egy harmadik kategóriás beosztás (Euroatlantica és Unio mögött), nagyjából a hátsó udvar, ahol a disznó röfög, csirkék szartaszét, kutya ugat és bolhák pattognak.

Ide kétszer jön a Gazda, reggel/este, midőn szétosztja a tengerit / török búzát / kukoricát, ki minek hívja.

A kutya szerepét nem cizellálnám különösebben, aki látott már falusi portát, az jól tudja. Még a szép udvarba sem engedik előre, nem hogy a lakásba.

2016.03.14. 11:10:06

@Bell & Sebastian:
a csehek ki akarják baszni a németeket és az amerikaiakat is. nekik a legszegényebb szövetségi állami státusz kevés. ennél azért hagyományosan fejlettebb az iparuk. prága bécstől nyugatra van. így pozícionálják magukat kulturálisan, miközben a nemzeti érdekeiket védik. oké, adolfot nem tudták megállítani. de kihasználhatják, hogy merkel bukása után zavar lesz a német erőtérben. amerika a belső problémáival van elfoglalva. és ők nem határosak nagy-oroszországgal. ilyen szempontból is jobb helyzetben vannak, mint a lengyelek, a szlovákok és a magyarok. a lengyelek előnye az, hogy a belső piacuk elég nagy. és nyithatnak a baltikum felé, a magyarok irányába és ezek után nincsenek kiszolgáltatva berlinnek. feltéve, hogy azok kiegyeznek moszkvával. tehát a lengyelek is próbálkozhatnak a gazdasági szuverenitással. úgy van polski, hogy az országban nincsenek német cégek. kis-polski a ruszki, nagy-polski a német katonai (és nem gazdasági) szövetségben. szerintem még a románok is megpróbálják, hogy legalábbis a regátból minden külföldit kibasznak. mert amúgy is ki megy oda. nyugatról nézve az a senki földje. magyarország nem teheti meg. mert a magyar ipar olyan mértékben elmaradott. a műszaki értelmiséget a politikai gazdaságtan, a jogászkodás és a politológia sikeresen kiszorította. innentől kezdve nincs valós gazdasági elit. nincs gazdasági függetlenség. a cél legfeljebb félszuverenitás lehet. tehát az, hogy vannak a németek. és vagy velük, vagy ellenük. és ők nem félnek attól, hogy akárcsak egy félig tisztességes versenyben is leelőzzük őket. mert többszörös körhátrányban vagyunk. ha kiszúrjuk a kereket, akkor oda löknek a balkánra. a dunai németeknek a magyaroknál nincs jobb szövetségesük. és az állítás megfordítva is igaz.

2016.03.14. 11:24:29

@BircaHang Média:
uramisten. mit írtam. közben telefonáltam. úgy látszik nem tudok kétfelé figyelni. a mondat fele lemaradt.

szóval az első kéréds az, hogy a bolgárok miért nem olyan bátrak, hogy a románokkal, a törökökkel és az oroszokkal fekete tengeri szabad kereskedelmi övezetet csinálnak. a másik, hogy miért nem akarják annektálni nyugat-macedóniát. a románok moldovát. a szerbek a boszniai szerb köztársaság egy részét. tehát az ortodox keresztények miért nem hirdetik meg a nagyobb nemzetállamok stratégiáját.
-- nagy-oroszország
-- nagy-románia
-- nagy-szerbia
-- nagy-bulgária
és ehhez jöhet nagy-albánia.
magyarországnak szomszédsági megállapodásokat kell kötnie. mert a nyugati és a keleti keresztség határán egymást metsző kultúrkörök vannak.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 11:25:48

@unionista᠍: Pont tegnap láttam az egyik, amerikai laktanyát, sokan nem tudják, hogy a németek megszállása folytatólagosan tart még. Magyarán, ha Merkelt ki is akolbólintják a hatalomból, a következő helytartó is az amcsi szuronyok árnyékából politizél, engedi be a géneket a Kincses Rajna partjára.

Kis, V4 KGST -vel lehetne próbálkozni, szép csöndben egymástól rendelni az árut, fölépíteni a kapacitást, ha pedig valaha űrhajót akarunk azért verekedjenek meg a magas felek.

Szóval, ha megint osztódunk, nem biztos, hogy rosszabbul járunk. A lengyeleknek kellene vezetniük a táncot a súlyuknál fogna, eddig se vártunk másra, így most se.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 12:56:31

@Pelso..:

Az utóbbi időben gyengült az értelmiség és a tanuló ifjúság körében végzett eszmei-politikai munka, s bizonyos elhajlások mutatkoztak soraikban. A politika, a haza jövője, az emberiség eszményei - mindezek egyes emberek szemében mintha nem érdemelnének figyelmet. Figyelembe véve ezt a helyzetet, most erősítenünk kell eszmei-politikai munkánkat. Mind az értelmiségnek, mind a tanulóifjúságnak szorgalmasan kell tanulnia. A helyes politikai szemlélet hiánya egyértelmű a lélek hiányával.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 13:09:50

@Tündér_Lala:

Mihelyt az akadály elhárult, és a politikai cél megvalósult, a háború véget ér. Amíg az akadály nem hárult el maradéktalanul, folytatni kell a háborút a politikai cél teljes eléréséig... Elmondhatjuk tehát, hogy a politika vérontás nélküli háború, a háború viszont vérontással járó politika.

2016.03.14. 13:20:03

Mi jobban félünk a szlávoktól, mint szeretjük a germánokat. A v4 nem megoldás hanem tévút.

"európa":

hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Crusader/Germ%C3%A1n_t%C3%B6rzsek_list%C3%A1ja
hu.wikipedia.org/wiki/Szl%C3%A1v_n%C3%A9pek

Az amerikaiak megjelenésével kicsi levegőhöz jutottunk. A románok genetikailag és kulturálisan a legközelebbi rokonaink, hasonló gondokkal küzdenek. Ha nem kötünk stratégiai kuturális gazdasági szövetséget velük akkor a következő háború után már fele sem marad az országnak.

Aki ilyen helyzetben igérget és mellébeszél, az nem magyar, nem nemzeti, nem politikus, hanem hazaáruló gazember.

ps:
van élet "MAGYAR"országon kívül is.

2016.03.14. 14:18:48

Bolond az aki igérni sem tud, amikor nem kerül pénzébe.
És az még bolondabb aki ezeket elhiszi.
Mert a politikusnak akkor szabad hinni, amikor a kecske vagy a birka legeli a sírjáról a füvet . Mert akkor már nem tud hazudni !

2016.03.14. 14:41:25

@Bell:
de nem rajna vidékkel kell szövetkezni. hanem csak a dunai németekkel. és éppen azért lehet, mert ha nem nyitnak kelet felé, akkor őket is elnyomják a rajnaiak. így viszont össznémet érdeket szolgálnak. és magyar érdeket is. azért, mert magyarország a duna-medence közepén van.
media-2.web.britannica.com/eb-media/75/375-004-44E164A6.jpg
ez a rajna csoport:
media-2.web.britannica.com/eb-media/74/374-004-0BF2DC14.jpg
ebben a konstellációban földrajzi értelemben nem centrum, hanem periféria vagyunk. értem, hogy mindenki nagy-magyarországot akarja újjászervezni. rendben, de ez külső szövetséges nélkül nem lehetséges. a magyar és a lengyel mezőgazdaság erős konkurensei egymásnak. ha a kárpát-medence egy gazdasági térség lenne, akkor az iparban is konkurálnánk. az ikarus hiába akarja elérni a solarist, nem kerülhetnek túl közel egymáshoz. a görög mitológiában ugyanúgy, mint a buszgyártásban. persze ahogy mondjuk a balaton lehetett kelet-német paradicsom úgy a tisza tó lehetne kifejezetten lengyel családok üdülőhelye. lehetne csinálni egy kis-lengyel-magyar korridort. a kárpát-medence peremvidékéről is jöhet nyersanyag. a monarchia kis-nemzetei összefoghatnak. bizonyos ágazatokban évszázados a lemaradásunk. magyarországon szövetségi iparra van szükség. ahhoz, hogy legyen magyar mikroelektronika, gépgyártás, járműipar, hadiipar.

azt kellene mondani, hogy a pannónia motort akarunk. de bmw rad alapokon. vagy csepel teherautót, de man alapokon. lehet magyar videoton szórakoztató ipar, electrolux háztartási gépgyártás. de leginkább csak siemens alapokon. vásárolják ki a magyarországi termelő üzemeket. suzuki helyett legyen bmw mini. lehet egy közös gumigyárunk. vegyük meg koreától. vagy adjanak nekik bmw global részvényeket. mi pedig évtizedekig ingyen dolgozunk nekik. ami ennek a generációnak adósrabszolgaság. csakhogy innentől kezdve megéri a magyar iskolába invesztálni. a magyar kórházak siemens eszközöket kapnak. vagy hozzanak ide gyártást. orvosi műszereket, taneszközöket. és ebben a dunai német-magyar együttműködésben lehet szerezni piaci részesedést. nemzeti lengyelek, csehek, szlovákok pislogjanak. rajtunk keresztül bizonyítsák, szövetségi együttműködés flottabbul működik.

persze nyilván az lenne a jobb, ha hasonló fejlettségű országok összefogásából jönne ki ugyanez. de az önmagában kevés. még svájc lehetne az, akikkel lehetne huszárosat lépni. azt mondani, hogy kelet felé nyissanak egy városállami hálózatot. mert nyilván ez a következő modell. egymásba fonódó városhálózati modell szabályozott kereskedelmi útvonalakkal. szinte minden szupergazdag területnek városállami jellege van. csakhogy ilyesmire a magyar társadalom egésze nem képes. reálisan félfeudális-félföderális hibridet lehet építeni a népekkel. azt lehet mondani: nem akarsz teljes körű automatizálást? rendben van, legyen kézihajtányos. kulturálisan úgy a menőbb. erre mondom azt, hogy kurblis telefon a hivatalban most is elműködne. annyit mozogjon a hivatalnok. oda nem kell okostelefon és facebook. ha fel akar szólni mancikának az emeletre, akkor kurblizzon. beszéljenek rézdróton. a kulturális optimum mindig a múlt. a gazdasági optimum a jövőben van. és ha ezeket összekombináljuk, akkor lehetünk kicsit boldogabbak és kicsit gazdagabbak.

de külső szövetséges nélkül nem nagyon lehetséges. az elkúrások hosszú sora miatt. amiket ráfogunk a zsidókra. pedig mi is benne vagyunk. ők is persze. nyakig. szóval a zsidóknak racionális döntés innen lelépni. amit csak lehetett, mindent elkúrtak. és ez nép olyan, hogy mindent a nyakukba varrnak. a magyarok szent meggyőződése, hogy mindenért a környező népek okolhatók. a belső ellenség és a világ-összeesküvés. ebben egyébként van igazság persze, de rendszerint mindent ezekre vezetünk vissza. egyénileg nem tanulunk rosszabbul, mint az átlag. sőt talán még jobban is. de közösségben általában ügyetlenebbek vagyunk. persze értem, hogy a külső elnyomatás miatt. mindig vannak hazaárulók, akik a népet belerángatják. az összes sikeres felzárkózás olyan volt, hogy az adott állam nem volt teljesen kinyitva. se teljesen bezárva. hanem 1 szövetséges volt. és azzal lehet együttműködni, de lehetett ellenük is menni. tehát lényegében a külső szövetségest rángatták bele egy olyan együttműködésbe, amiből nem jöttek ki rosszul, de a másik viszont kifejezetten jól járt.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 14:54:00

@unionista᠍: értelmes ember az alfa centaurival köt szövetséget. merjünk galaktikusak lenni.

2016.03.14. 14:54:46

@Bell & Sebastian:
persze ez leginkább a következő évtized zenéje lehet. a németek merkel leváltásával lesznek elfoglalva. és a német cégek túlságosan kockázatosat nem lépnek. befelé áramlik a humán tőke (függetlenül attól, hogy jó vagy nem jó), nekik kell munkát adni elsősorban. egy afrika korps tervezése a feladat. vissza kell őket vinni. be kell menni szíriába. de ehhez is kell hátország. és amíg nem indul meg valamilyen nagyhatalmi rendeződés addig evickélni kell valamerre. ha megindul, akkor igazodni. persze lehet búvár kund politikát is vinni ha ellenségesek a németrómaiak, akkor megfúrjuk a hajóikat. ebben jók vagyunk.

2016.03.14. 15:11:20

@Herr Stacheldraht Leger:
meg a jó istennel. ez rendben van. de ha űrkutatást akarunk, akkor kérdés, hogy mi legyen. orion űrhajó kalandjai. mclane őrnagy és tamara hadnagy. ami bajor sorozat.
noob.hu/2012/06/24/orion1.jpg
vagy pirx kapitány. ami kulturálisan jobb lengyel mese. stanislaw lem. csak a megvalósítás lesz vicces.
i.ytimg.com/vi/0Rx--LwFy6c/hqdefault.jpg
virágcseréppel és a búgócsigával.
vagy lehetne még alfa holdbázis. ami brit-amerikai.
alfaholdbazis.hu/alpha/main/main_13.jpg
ez a legmodernebb. csak ehhez nekik vannak biztonságosabb szigeteik és gyarmataik. azt is lehet mondani, hogy majd mi magunk kémleljük az eget. nem kell ide senki. a szomszéd is azt mondta, hogy nem kell ide drága parabola antenna, kirakjuk a lavórt. azon is bejön minden. és nem jött be. persze amennyire lehet csináljuk egyszerűen, de ne egyszerűbben.

sok tekintetben "ruszki" modellre van szükség. amikor a nasa kifejlesztett 1 millió dollárért egy olyan speciális tollat és tintát, ami az űrben is működik, akkor az oroszok azt mondták: jó lesz egy ceruza is. nem kell mindent túlságosan modernizálni. de a hagyományőrzés túlzott mértékű, akkor abból szükségképpen következik egy kis lemaradás. és így is körhátrányban vagyunk.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 15:36:04

@unionista᠍: fényceruzás rovásírásfelismerő modul?

Bell & Sebastian 2016.03.14. 15:50:46

@260: Húú, de jó sokan vannak ezek a mindenféle germánok, kész csoda, hogy sosem egyesültek Dritte Heilige Strohsack, der Erste Flohnest Kaiserwurst vezetése alatt - se.

Pedig Schicklgruber majdnem összehozta, de nem baj, most kevernek bele feketét, sárgát és barnát eszébe ne jusson még egyszer valakinek.

Éljen a gót szabadság, éljen a gót haza!

Bell & Sebastian 2016.03.14. 15:54:14

@unionista᠍: Én már szövetkeztem a dunai németekkel, ha nem dobálnék kenyérmorzsát itt a vízbe, pont fölfordulnának a magyar halak.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 16:05:22

@Mihint: szervezed az újabb kopasz eksönt?

Bell & Sebastian 2016.03.14. 16:06:05

@Mihint: Ezt utoljára ezer-kilencszáz-nagyonrégen hallottam, de már akkor is mélyen megvetettem. A mocsok diszkóst, aki rendőrségi besúgó volt főállásban, mivel csak így lett tébéje és betegbiztosítása. :)

- Látjátok gyerekek, ha van rá fületek, ilyen zenére vonaglott nagypapi és nagymami, míg meg nem unták. A szocializmusban más választás nem nagyon volt. A megunáson kívül, így értve...

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.03.14. 16:12:37

@Herr Stacheldraht Leger: Ja, de az a knesszetben lesz. Nemtom, a szakállasok csak nem lesznek olyan kirekesztők ott, mint itthon.

@Bell & Sebastian: No igen, '80-ban már nálunk koncerteztek, vajh miért? Világbéke!

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 16:23:46

@Bell & Sebastian: biztos? a kopaszodásban biztosnemsáros hülyegyerek, az a szivarvéges láncos pubi meg a szőke ribanca elég dús fejszőrzetű egy vödör tetűhöz.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 16:25:14

@Mihint: knesszetben? amikor még a kerületben sem sikerül egy donáth szobrot se felavatnod? kac-kac.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 16:30:53

@Mihint: Hámongyuk ilyesmit a szebbik nem kedvéért vállalt be az emberfia, vagyis az igenért, hogy pontos legyek.

@Herr Stacheldraht Leger: Sok hajtalan haverom van, ám többnyire rendőrök, esetleg 38 fölötti ex-rendőrök, így szidja őket. :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 16:39:50

@Bell & Sebastian: előnyugdíjas tesco biztonsági trollok a szórakoztató műsor keretében futnak, nyihaha

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.03.14. 16:40:08

@Herr Stacheldraht Leger: Nah, mondjuk Donáth szobrot nem is igazán kellett volna. Szerintem meg magának kisebb a fütyije. Kopaszságom nem hátrányom ;-)

@Bell & Sebastian: A szebbik igen, ez a beszéd.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.03.14. 16:41:29

@Herr Stacheldraht Leger: Majd rájön, ahogy most is kikopott a mao-kádár testvériségből :)

Bell & Sebastian 2016.03.14. 16:46:55

@Herr Stacheldraht Leger: Természetesen nem fenyegetésnek szántam, mert az úgy szok lenni, hogy minden disznóság visszaszáll a feladóra. Csak szólok, hogy többnyire semmi nem az, aminek látszik és a spontán események vannak a leggondosabban megkoreografálva. Ezen tapasztalataimat teljesen ingyen osztom meg magával.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 16:48:00

@Mihint: mao-kádár tesvíredet a kisvasút hozza, bár meglehet hamarabb kerül alája, mint szeretnéd, de ez nem az én bajom. pruuutty!

2016.03.14. 16:49:40

@Bell & Sebastian:

Na akkor megint, csak neked:

Sokszáz évvel ezelőtt a rabszolga üzletben az embert értéke alapján mérték. Erő, ész, ügyesség, tapasztalat, motiváció. A fehér ember olcsó volt, a fekete is.
A mulatt viszont sokszorosát érte.
Itt nem volt mellébeszélés, humanizmus, pc, rasszizmus, csak színtiszta üzlet. Ha vitatod, akkor irány a volt kolóniák, ott megtapasztalhatod hogy

a mixed race: szép, erős, okos, ügyes.

A germánok mindig befogadók voltak, évi néhány millió bevándorló tökéletesen felolvad bennük.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 16:51:16

@Bell & Sebastian: látszatra nem adunk, lényegre annyit se, "manchmal muss mal losschlagen, damit es opfer gibt" (ingyé)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.03.14. 16:53:38

@Herr Stacheldraht Leger: Ehh, kedvelem a kisvasutat, ne bántsd, bármit hoz alám vagy felém, elviselem. Az politicus macerásabb ennél, és bizony nem csak a szaga, az íze is pont olyan.
Kéred?

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.14. 16:56:40

@Mihint: politicus mehet a kompostmeisterba, ritka irritáló egy droidka, düngernak még jó lesz a szent anyaföldbe

Bell & Sebastian 2016.03.14. 17:01:25

@260: Vegyék meg a piacon és vigyék haza. Mi a fasznak kell másokat is belekeverni ebbe? Nem tűnik embertelenségnek lábon hajtani és verseny úszatni a marhát?

Bell & Sebastian 2016.03.14. 17:03:49

@Herr Stacheldraht Leger: Világos. Nem bánnám, ha hullana a forgács.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 17:09:54

@260: A másik meg az, hogy éppen embert tenyésztenek. Az meglehet hogy addig jutnak csak, mint mi a fehér-barna sakkban, lerohad a többi is a leggyengébb szintjére. De ha maga mondja, hogy gyapotszedés lesz, akkor az is lesz. Majd, ha hajlandóak lesznek keveredni. Azért ez nem az indiai programozó -színvonal, amit elsőre elképzeltek Muttikultiék. De nem is vietnámi, szorgos rizsatermesztő.

Ez a legaljának zacca, hogy finom legyek.

2016.03.14. 17:31:29

@Bell & Sebastian:

Ne aprózd el napi politikára, gondolkodj nagyban és hosszú távon.

Az elmúlt ezer évben sokszázmillió bevándorló jött európába. És közben európa meghódította a földet.

Még mindig jobb mintha arra várunk hogy az a 200milliós nőtlen kínai férfisereg meginduljon.

Szóval ide azokkal a fekete/sárga/barna lányokkal, nincs valami app rá?

murcielago 2016.03.14. 19:52:24

@260:

Lányok jönnek be a zöldhatáron tömegével? Sokszáz milliós nőtlen kínai férfisereg fenyeget? Tényleg érdemes olvasni a Mandinert, olyanokat tud meg az ember, amit józan ésszel nem gondolna.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 19:58:01

@260: Helyben is vagyunk: fajelmélet. Más dolog eljátsszani Himmler elképzelésével és megint más megcsinálni, oda vagy vissza, teljesen egyre megy.

Maradjunk annyiban nem a tórazsidókra verném rá ezt a mocskot, hanem farizeus fajtájukra, az ő szokásuk istent játszani és az aktuális megváltóra várni.

Micsurin vagy Monsanto, Merkel vagy Obamaki, teljesen egyre megy, ezek kóklerek a legalsó javából.

„Szóma, ha mondom, segít a gondon, egy-két köbcenti helyre biccenti!”

Ha színes gyöngyök fűzéséről álmodik, menjen a Színes gyöngyfűzők boltjába. Aztán ha belejött, haza is viheti, csak kötelezővé ne tegye, mint a seggbe kuki ünnepének zenés-táncos-SMS szavazós ünnepét.

Mert hamar lekapcsolódik a villany.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 20:01:18

@murcielago: Hadd táguljon a tudata, vagy legalább az írisze.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 20:05:18

@Pelso..: Engem ez nem érdekel, mindig ötezerért tankolok.

2016.03.14. 20:08:37

@murcielago:

Igen lányok is jönnek, 50 alatt ezek a csirkék még frissek és üdék, nem ilyen lerobbant hazai banyák.
De neked a fiúkat mutogatják, nem véletlenül. Nekik az is jó ha idegesít és jó az is ha izgalomba hoz. A lényeg hogy a felkavart érzelmek miatt nem vagy képes racionális gondolkodásra.

Most már visszafordulhatsz a tv-hez, ma is lesz migránspornó, jó szórakozást.

Pelso.. 2016.03.14. 20:13:58

@Bell & Sebastian: Ez jó, adoptálom.
Inkább az érdekes, ki ment kihez, ki küldte s miért, meg a vendéglátó kinek az álláspontját képviseli.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 20:22:41

@Pelso..: Ja, hogy a perzsákat most nem gyakják le? Majd legközelebb. Itthon is nehéz megmondani, melyik a haladár, ha nüansznyi a különbség, hát még ott, ahol az utolsó, mozgó vagonra próbál felugrani mindegyik.

2016.03.14. 20:22:46

@Bell & Sebastian:

Nem érted hogy ez régóta kipróbált és működő dolog? Ne aktualizáld ami ezeréves folyamat.

Nálunk ezek a nagymagyarok itt elmennének genetikai vizsgálatra aztán majd néznek az orsós-kohn-kemal-ráró felmenőiken.

A határok meg útlevél meg állampolgárság csak 100 éves dolog, előtte még magyarhon is mozgásban volt. Milliók jöttek, milliók mentek.

murcielago 2016.03.14. 20:22:50

@260:

A drog-irodalom is hoz létre figyelemreméltó alkotásokat, de ennek fogyasztásához mindig tudnunk kell, hogy a valósággal való kapcsolat közvetettebb. Drogos befolyás alatti kommenteléssel még nem találkoztam, de köszönjük az élő példát. (100 milliós nőtlen kínai férfi hadsereg a határon… emblematikus)

Bell & Sebastian 2016.03.14. 20:25:12

@260: Hülyeség. Húzzon rá gázálarcot, ha elcsavarja a levegőt, pont úgy hányja-veti magát, mint újkorában.

Pelso.. 2016.03.14. 20:26:03

@Bell & Sebastian: Kb, is. valamint, ki nem vehető meg. (mármint kevés lével)

2016.03.14. 20:35:48

@murcielago:

Nem "hadsereg", hanem "nőtlen kínai férfisereg". Nincs a határon, sehol sem írtam. A kínaiaknak van egy 200 milliós "nőtlen férfi"lakosságuk. Évek óta téma hogyan miként alakul a sorsuk. Nem sok lehetőség van a probléma kezelésére.

Maradj légyszi a tv-nél, én is aranyos vagyok veled, kitöröltem a fasz üsse ki a fogadat te idióta, meg hasonlókat.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 20:39:49

@260: No bugging me, nézzen csak utána, melyik a leghatékonyabb szaporodási taktika és csodát fog látni.

Mit gondol, miért pont németből van ennyi? (Mondjuk mi, magyarok sem voltunk ügyetlenek.)

Egyáltalán nem a darwinizmus, amit maga képvisel, adja meg a helyes választ. Inkább az inbred / onbred ügyes váltogatása. Csakhogy a rasszok közti keveredés pont nem arról szól, hogy a köznépnek megengedett, mert abból még semmilyen, kiemelkedő tulajdonság nem sül ki / dúsul fel.

Ha így nem, akkor mit gondol, hogyan igen?

Bell & Sebastian 2016.03.14. 20:50:10

@260: Annyit segítek, hogy az a nem mindegy, mire vagy milyen tulajdonságokra gyúrunk. A bibi csupán az, hogy manapság sehol sem az elit van a legtetején, akinek egy másik elittel megérné, hanem abban bízunk, hogy véletlenül összelombikozunk még egy Szent Szír Buzit, aki feltalálja a replikátort, időgépet és téridő-kaput, sorrend mindegy.

Vagy kaputt.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 20:52:37

@Pelso..: Irán mindig eltűrte a tórazsidókat, jól kijöttek egymással. A neolibsikért nem rajong - érthető okokból.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 21:05:59

@260: Na mindegy, arra az esetre ha visszatérne ide a nézése: a helyes stratégia az lett volna, ha Merkelre vezetik rá a fedezőmént. Hátha bejön egy kentaur. Vagy egy lófejű Brünhilda, oszt majd meglátjuk, mit kezdünk vele.

2016.03.14. 21:12:41

@Bell & Sebastian:

gyarmatok---->alfarmok----->főfarm

Nem csak az agysebészek és feltalálók számítanak. A lényeg a többi nagy népeknél általában jobb lenni.

Azért van annyi német mert magukba olvasztanak mindenkit, törököt, lengyelt, hollandot, olaszt,.... 4-5 nemzedék és mindegyik germán lesz. A dédunokáid már mint frank öslakosok fogják farkalni a friss bevándorlókat.

A zsidók régóta gyúrnak speciális irányban, most röhögjem körbe őket? Voltál te már izraelben, newyorkban, londonban?
zsidó találkozik a kopasszal:
- mit bámulsz te geci?
- csodállak.

Bell & Sebastian 2016.03.14. 21:20:58

@260: Az én hülyeségemben rengeteg munka van, a magáé adottság? Csak mert éppen vastagon húzza alá, min vesztek ezek össze ennyire.

A szaporodási stratégián - nyilván. Második félidő van, de még nem fújták le a meccset.

2016.03.14. 21:34:27

@Bell & Sebastian:

Két nagy nép van a háttérben, a szláv és a kínai. Az alternatív média az ő területük. Sokmillió megvezetett önkéntes segíti őket. A káosz a támadás előjele.

Én már kiszálltam.

Most a jövőbeli önmagaddal beszélgetsz.

welcome to the new world

Afrika steht an der Elbe 2016.03.14. 22:03:41

Attól tartok, a németek megint elbaltázzák Európát és ismét az oroszok vagy/és az amerikaiak fognak rendet csinálni.

unionista᠍ (törölt) 2016.03.14. 22:20:47

@260:
ha valaki európai ősanyától ered és mondjuk őseurázsiai ősapától, magyarul fehér, akkor belőle valószínűleg germán lesz. de a fekete-afrikaiak többsége nagy valószínűséggel nem lesz az. az emberiség a biodiverzitásra törekszik. ha homogén biomasszává válik, akkor vége van.

dare 2016.03.14. 22:24:34

Ha grafiti üzenetekkel szeretnék üzenni a politikának, akkor az egyik kedvenc filmem, a Brian élete egyik jelenete ugrik be, amikor egy éjszaka alatt egy egész falat bemázol.
A gond ott van, amikor vagy nem értik meg a tömeget mi a fenét akarnak, (minden jól működik és mégis háborognak, nem érzékelik az igényeket), vagy nem is akarják megérteni, sokkal érdekesebb dolgokat eszelnek ki arra a 4 évre amíg kormányoznak, az emberek többsége meg csak pislog mint hal a szatyorba(na most mi van,vagy mi lesz).
Nagyon gyorsan változik a világ, alkalmazkodni kell ehhez a felgyorsult világhoz nekünk magyaroknak is.
Az egymásra mutogatás ideje lejárt, egész egyszerűen nincs rá idő, fel kell mérni helyzetünket és kihasználni az elénk táruló lehetőségeket, nem szabad
Eu ellenes politikát folytatni és a keletre is lehet kacsintgatni.
Van kiút a reménytelenségből, de sok számít az emberek mentalitásán, hozzáállásán.
12 éve vagyunk tagok, a többség gyorsabb felzárkózást szeretne, itt igaz ha nincs ígéret se ( x idő múlva a mi gazdaságunk is olyan lesz), akkor az emberek elveszthetik a hitüket, nem fogják érdekelni az ország ügyei, a gazdasága, nem lesz semmi ami fontos számukra ebben az országban.
A baj ott kezdődik, hogy ígéretekkel már tele van a padlás, a változás pedig még a kanyarban sincs.
Oké, Budapest fejlődik igaz, de van olyan vidéki kisváros ami már 100 (vagy 50) éve ugyanúgy néz ki, megállt az idő.
Az az idő, ami a mostani világban vezető szerepet tölt be.
Félre kell tenni az önös érdekeket, és nem a széthúzást hanem az összetartást kell erősíteni.
A korszellemhez: soha többé gyűlöletpolitikát, vegyük észre hogy nincs rá idő.
youtu.be/xLviAYXLOUA

2016.03.14. 23:12:02

@unionista᠍:

A németeknél még aránylag új dolog a néger, sok germán népnél előrébb tart a folyamat. A német lemaradás a késői gyarmatosítások miatt volt. Azóta már kb egymillió fekete és több millió mulatt van. (hamburgban, berlinben elég feltűnő)
(De vedd természetesnek mind hamburg mind berlin világváros, ugyanez a helyzet például budapesten is.)

A bevándorlás minőségi behozatal, (a mostani menekültek kivételével), szervezett import, pontrendszer, követelmények, kívánalmak, feltételek teljesítésével.

Nem tudom megérteni hogy miként lenne az emberiség vége, a helyi sajátosságok nem bőrszín alapján alakulnak.

A helyivé átalakulás gyors folyamat, a teljes betagozódás néhány nemzedék alatt lezajlik. magyar példaként említhető a jászok esete, meg ott a viking-normann átalakulás, etc...

Ha van a befogadónak kulturális-történelmi-társadalmi múltja könnyedén transzformálja az érkezőt. Ha nincs akkor más a helyzet.

Ezt a folyamat nagyon könnyen megfigyelhető izraelben, minden törött cserépdarabra emlékhelyet/múzeumot építve, így szaporítva vissza a kihalt népét.

unionista᠍ (törölt) 2016.03.15. 01:28:12

@260:
ha az élővilág egészét tekintjük, akkor globalizált fajok tűnnek alávalóbbnak. a rovarok mindenfelé vannak a világban. de az ezeknél magasabb rendű élőlények lokalizáltak. de a rovarok közül is azokat tartjuk előrébb, akik rendezettségben élnek és ebből következően domesztikálódnak.

az emberi mivoltunkhoz az is hozzátartozik, hogy van egy globalizált világképünk. az emberiség egészét valamilyen nagy egységnek tekintjük. a majmok az állatvilág egészével nem nagyon törődnek. pedig ők a főemlősök. de a biológiában semmi nem utal arra, hogy a véletlen keveredéssel feltétlen magasrendű dolgok jönnek létre. ennek majdnem az ellenkezője igaz. ha a libsiket és a nácikat szembeállítjuk, akkor elemi természettudományos gondolkodással azt kell mondani, hogy egészen addig amíg nem ölnek embert addig inkább nekik van igazuk. a humán filozófia azt mondja, hogy az élet logikáját zárjuk ki a világias elmélkedésből. miért zárjuk ki. ne zárjuk ki.

a sokféleséghez sem feltétlen kell keveredés. egy sziget élővilága is képes sokfélévé válni. azzal, hogy generációról generációra véletlen változik. genetikai sodródás mellett a másik lehetőség a genetikai áramlás. ez azt jelenti, hogy tervezettebb vagy irányítottabb lesz a fejlődés. de ehhez kölcsönös elfogadás kell. ezt nem lehet erőszakolni. ezáltal nem jön létre magasabb rendű ember. és a migráció nem feltétlen jelent keveredést. mert a bevándorlók közül a fehérek integrációja lesz egyszerűbb. és valószínűleg a feketék mennek majd vissza afrikába. mert elég hosszú ideje leginkább az a kontinens az élőhelyük. a keveredés nagyon leegyszerűsítve úgy lehet, hogy fehérek létesítenek ott kolóniákat. és a feketék pedig errefelé. és ezek valamilyen egyensúlyba kerülnek.

a német iskola azt mondja, hogy a társadalom tagjainak a gauss görbe alá be kell sorolódnia. még azt is mondja, hogy muszáj.
hyperphysics.phy-astr.gsu.edu/hbase/math/immath/gauds.gif
tehát van két oldal. ezek nagyjából fele-fele arányban vannak jelen. mondjuk a két nem. a normálisak összesen nagyjából 2/3. mindkét oldalon vannak radikálisok. ők 2/7. és vannak extremitások. az kevesebb legyen, mint 1/20. a vallást általában egy befolyásos kisebbség adja. de ők ebben a mennyiségi besorolásban periférikus pozícióban vannak. sikeresen elhitetik a többséggel, hogy különlegesek. vagy épp ellenkezőleg. nem lógnak ki a sorból. és ebből következően nem zavarnak senkit se. ez két stratégia. a zsidók és a (zsidó) keresztények ilyenek. mindkettő sémita népcsoport. szent péter is sémi volt. erdő péter is sémi. zsidókeresztény. paskai bíboros is zsidó (keresztény) volt. ezek a csoportok, félcsoportok egymást védik. de mindeközben konkurálnak. ha még ebbe belekavarjuk az iszlámot, akkor a normális eloszlás felborul. és átmegy egy másik eloszlásba. ami több szélső értéket enged meg. ez rendszerint a lorentz eloszlás. newt.phys.unsw.edu.au/~mgb/pics/gausscauchy.gif
franciáknál cauchy báróról van elnevezve. ez nagyon nagy szélsőségeket enged meg. ez vagy a virtualitás vagy a háború. én azt gondolom (és lehet, hogy ebben tévedek), hogy a komment csatornákon dúló őrület (aminek én is része vagyok, felveszek magamra egy náci mezt, mert másképp nem lehet megérteni) bizonyos értelemben előre vetít egy lehetséges jövőt. és a köznép szinte egyként mondja, hogy ez a keveredés így nem lesz jó. ha így megy, akkor a német egység időlegesen megszűnhet. és európa belefuthat egy újabb harmincéves háborúba. 3 szövetségi államban 3 különböző párt nyert: cdu, spd, zöldek. és még ott az erősödő afd. a cdu/csu koalíció is széteshet. így németországot nehéz lesz kormányozni. azért, mert tartományok lakossága különféle irányokba húz. innentől kedve területi korlátokkal működő városhálózatok, alhálózatok jöhetnek létre. kisebb, gazdasági-kulturális egységek. a magyarország számára a dunai német irány tűnik a legjobbnak.
www.hdbg.de/verfas/vrb1203.gif
egy olyan laza közép-európai együttműködés, amiben magyarország ugyanolyan szabadállam, mint ausztria vagy bajorország.

chrisred 2016.03.15. 07:13:44

A falfirka, mint független civil műfaj, a hivatalos szlogengyártó ipar karikatúrája. Pont annak a lehetetlenségét emeli ki ironikus formában, hogy egy rövid, agymosó szöveggel valódi kapcsolat jöhet létre a szöveg alkotója és az olvasó között. Arra a hatásra erősít rá, hogy valójában valamilyen ordas hazugságot tolnak le a torkunkon. A kilencvenes évek elején, az első külföldi falfirka gyűjtemény megjelenésekor még nem értettük, hogy mit takar az, hogy "Szavazz a liberálisokra, vagy lelőjük a kutyádat!". Aztán két, időnként liberális elveket valló politikus, Orbán és Gyurcsány megmagyarázta nekünk.
Az "ígéreteket akarok" arra céloz ironikusan, hogy a választóknak semmilyen formában nincs módja a választásokon elhangzó ígéreteket később számonkérni, kierőszakolni a választást megnyerő politikai erőktől.

midnight coder 2016.03.15. 09:17:25

@260: Ezzel alapvetően két probléma van:

1. Ha Afrikából elhozod azt a pár négert aki tud írni és olvasni, akkor ott 1000 év múlva is ott tart majd a népesség ahol ma.

2. Ha valahol az elmúlt 10 000 évben a népességben a legfőbb szelekciós tényező az volt, hogy ki éri el előbb a fát ha jön az oroszlán, akkor ott ha lesz is pár értelmes polgár, a gyerekei lehet hogy már inkább ismét csak a famászásban lesznek jók.

3. Ez a szűrő szemmel láthatóan nem működik. Afrikából folyamatosan jön a néger, és nem csak az értelmesebb.

4. A bevándorlók hozzák a kultúrájukat is.

midnight coder 2016.03.15. 09:17:59

@midnight coder: Szerk: közben picit több lett a kettő :-D

midnight coder 2016.03.15. 09:32:15

@260: "A dédunokáid már mint frank öslakosok fogják farkalni a friss bevándorlókat."

Egyenlőre nekem úgy tűnik, hogy a friss bevándorlók farkalják a germán csajokat, ha akarják ha nem.

Amúgy a németeknek eddig még nem volt igazán rossz tapasztalatuk e téren. A törökök abból az időszakból érkeztek, amikor az átlag töröknek az iszlám kb. annyit jelentett, mint ma nekünk a kereszténység. Ez picit más mint egy távol-keleti iszlamista, aki öl-hal a hitéért.

Nálunk az integrációban a rossz tapasztalatot a cigányság jelenti, akiket a mai napig nem sikerült teljesen integrálni, pedig hát ők egy nagyságrenddel kevésbé problémás csapat mint a közel-keletiek. A másik negatív tapasztalat Erdély betelepülése románokkal, majd Trianon.

A németeket eddig egy nagy sokk érte: amikor Hitler elvtársat elpicsázták. És hogy hasonló ne történjen meg nagyon sokáig, a társadalom minden szintjét telirakták liberóssal vagy vörösnácival. Ráadásul a csapból is a Holocaust folyik. De hosszú távon ez nagyon durván vissza fog ütni, mihelyt véget ér ott a nagy a jólét. Márpedig ez csak idő kérdése.

Tamáspatrik 2016.03.15. 09:44:19

Kicsit hosszúkása cikk, kihámoztam belőle olyasmit, ami szerintem a lényege és amivel egyetértek, és én úgy fogalmaznám meg, hogy: Az ígéreteknek (nagyon tág értelemben véve ezt a szót) SZERVESEN kell épülnie a társadalom gondolkodására és hagyományaira is. Egyébként a választók nem értik, nem fogják támogatni.

1990-ben nem ezt egészen történt: Az MDF-et azért választották meg, mert a nyugodt erő, ergó óvatosan fog lépni és még mindig érthetőbb mint mond (a társadalom többségének!) mint az SZDSZ elvont szövege. Később kiderült, hogy az SZDSZ valóban nem gyakorlatias párt hanem ideológiailag egysíkú és a támogatottsága csökkent.
1994-ben Horn Gyula valóban nem ígért semmit csak kb. olyasmit, hogy "Rendbe tesszük ezt az országot." Visszatérést a kádárizmus felé. Kb. hasonló üzenettel jött 2010-ben Orbán is mint Horn régebben.
Az igazi nagy ígérgetők Meggyesi és Gyurcsány voltak, és mindketten bele is buktak a MEGALAPOZATLAN, AZAZ ALAPOK NÉLKÜLI politikájukba.
Tehát még ha gyökeres reformokat akar is valaki, az is olyan legyen, hogy gazdaságilag, politikailag már létező szerkezetekre és gondolatokra építsen. Ezt kb. 2002-ig követték is az aktuális kormányok, utána a két szoci kormány már kevésbé.
Orbánék durva húzása, hogy Horthy korabeli és azt megelőző szerkezetekre térnek vissza, a másik végletet jelenti. A társadalom nem vevő rá, amint lát egy új alternatívát, leváltja őket.

Tamáspatrik 2016.03.15. 10:00:19

A dörzsölt választónak egyébként nem arra kell figyelnie, hogy a politikus a kampányban miről beszél, hanem hogy miről NEM. Amit ígér, azok között van egy nehezen megállapítható prioritás, az egyiket beáldozza a másik rovására, ha a helyzet úgy kívánja. Viszont amiről nincs szó, azt a területet már a startnál visszafejleszti.

Az állampolgárok többsége érzékeli, hogy az ő társadalmi rétegének (!) melyik párt a legkedvezőbb. Akik számára ez nehezen eldönthető, ők vagy nem mennek el szavazni, vagy mások véleményének a hatására fognak valami miatt elmenni. Csodavárás szerencsére nincs már, nagyon kevesen hisznek már abban szerencsére (bár még lehet, hogy túl sokan), hogy jó Vezérre, jó Vezetésre van szükség ahhoz, hogy a dolgok jól menjenek.
Még ezerszer is le fogom írni ha kell: Ha túl sokat várunk a politikustól, többet mint egy szakma egyszerű gyakorlójától (Menedzser: a társadalmi igények jó felmérője és nem akadályozója, sőt az intézkedések lényegének megértetője), akkor a társadalom passzív lesz és az állampolgár nem lesz aktív közszereplő. A politikus pedig önkényes lépéseket tehet.

Wildhunt 2016.03.15. 10:09:18

@unionista᠍: Minden tiszteletem mellett, a ceruza pont hogy nem jó, mert grafitporral telíti a légteret. Ott ugyanis nem potyog le a gravitációnak köszönhetően, és a az űrbázison elég sokat írsz ceruzával, elég kényelmetlenné válik a légzés.

Köldök_szösz 2016.03.15. 10:12:33

az egyszerű emberek akarnak egyszerű ígéreteket.
Akinek meg van 2 és fél csepp esze és nincs semmi pártkapcsolatból eredő hendikeppje az tudja hogy itt sosem lesz rend

midnight coder 2016.03.15. 10:50:13

@Túrós: A választók nagy része - ahogy amúgy mindenhol a világban, beleértve természetesen az USA-t vagy a nyugat-európai országokat is - egyszerű ember.

steery 2016.03.15. 11:38:10

A politika egy nagy ígéret. De csak ennyi - és semmi több!

unionista᠍ (törölt) 2016.03.15. 11:50:42

@Wildhunt:
néhány dolgot fel lehet írni grafitceruzával az űrben. a tradíció túlzott méretekben problémás. nyilván kell számítógép is.

chrisred 2016.03.15. 11:58:24

@Tamáspatrik: 1990-ben az MDF listájára 1213 ezer, az SZDSZ listájára 1050 ezer választó szavazott. Ebből a különbségből nehéz az egész társadalomra vonatkozó következtetéseket levonni. Az SZDSZ támogatottsága azért csökkent, mert az MSZP-vel való szövetségével elvesztette az önálló arculatát. Aki azt akarta, hogy ők legyenek hatalmon, ugyanúgy szavazhatott az MSZP-re is.
Medgyessy abba bukott bele, hogy elvesztette az őt miniszterelnöknek jelölő pártok bizalmát. Ennek semmi köze nem volt a választóknak tett ígéreteihez, egyszerűen az SZDSZ-nek túl kényelmetlenné vált.

laci_52 2016.03.15. 12:46:24

A szerző rossz helyen kapirgál: az ígéretektől függetlenül 1994-ben és 2010-ben is borítékolható volt az ellenzéki győzelem, csak az arány volt kérdéses. Ezekhez nem kellettek ígéretek, elég volt az előző kormányok pocsék teljesítménye.

Amikor az ígéretek és a kampány történései fontosabbak voltak, azok inkább az 1998-as, a 2002-es és a 2006-os választás volt. Ezek hoztak szorosabb eredményt.

Orbánt mostani lendülete még biztosan átsegíti '18-on és harmadszor is győzni fog.

Muzsikok közt 2016.03.15. 13:38:19

2010ben nem kellett semmit se igérni, 2014ben se, es ez lesz legkozelebb is. Eleg, ha nem a cucik kormanyoznak.

Tamáspatrik 2016.03.15. 14:52:50

@chrisred: 1990-ben az MDF a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal együtt simán nyert, a szoros 1.forduló után a 2.fordulóban nagy volt már a különbség. Egy demokráciában kb. ez a kb. 60%-os koalíciós parlamenti többség eléggé normális, ami nálunk van, hogy egy pártnak kétharmada van, az csak tőlünk keletre jellemző: beloruszok, oroszok, közép-ázsiai diktatúrák. A választási rendszerben valami hibádzik, ha egy pár hegemóniát tud gyakorolni.

Meggyesi valóban azért bukott meg, azonban a politikáját lényegében továbbvitte Gyurcsány (nem csinált semmit, be is vallotta) 2006-ig, és az ő együttes politikájukat tartom (nem csak én, hanem a közgazdászok többsége is) megalapozatlannak.
Ott tényleg ígérgetések tömkelege és azok végrehajtása ment 2002-től, ebben az akkori Fidesz is bűnrészes.

midnight coder 2016.03.15. 15:28:57

@laci_52: 94-ben az istenadta nép egyértelműen a gengszterváltást utasította el, az MSZP-nek pedig érdekes kettős kommunikációja volt: egyrészt nyilvánosan elhatárolódtak a pufajkától, másrészt a háttérben eléggé rájátszottak a hajdanvolt állampárt szerepére. És ez nagyon sokáig így maradt Horn még az utolsó időkben is járt haknizni a nyugdíjasklubokba.

És szvsz az MSZP mostani mélyrepülése is leginkább ennek a szavazói bázisnak a kiöregedéséből adódik.

midnight coder 2016.03.15. 15:40:23

@Tamáspatrik: Az igazi baj úgy 2000 körül kezdődött. Előtte a baloldal arra játszott, hogy Orbánék majd úgyis elkúrják. Aztán úgy 2000-re amikor látták, hogy ez nem fog bekövetkezni, elindították a több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak című kampányt. Az lett az új mantra, hogy a kiváló makrogazdasági adatok eredményeit meg kell osztani a kisemberek között is. Csak a keményen dolgozót nem tették elé... Orbánék erre elég hülyén reagáltak, lásd minimálbér duplázása. 2002-re már a kiváló eredmények nem voltak annyira nagyon kiválóak, de akkor még bőven lehetett volna korrigálni. Megyóék nem tették, igazából azt sem vették észre, hogy az osztogatásuknak nem igazán van fedezete. Pontosabban, szerintem Fletó igen, csak miután megpuccsolta Megyót nem volt annyi vér a pucájában, hogy megállítsa a folyamatot - akár a következő választások elbukásának az árán is. Ehelyett abban bízott, hogy 2006 után majd egy újabb Bokros-csomaggal helyrerázza az országot. Erre lett volna jó Öszöd is. Csakhogy sok ponton rosszul számolt: a Bokros-csomag egyik fő hajtóerejét adó privatizációt már nem lehetett megismételni: az energiaszektor már el volt adva. De ennél is nagyobb gond volt, hogy ő nem Horn Gyula volt, aki kézben tudta tartani az MSZP nevű bolhacirkuszt. Ehelyett az történt, hogy Fletó neki-neki rohant a falnak az újabb X ponttal vagy Y lépéssel, aztán szépen visszapattant a kellemetlenséget kerülni akaró MSZP-s elvtárs-pajtások pocakjáról. Közben az addig hű szövetséges SZDSZ is látta hogy süllyed a hajó, és mivel már nemigen lehetett mit elvinni a fedélzetről, gyorsan elhagyta azt, aztán hamarosan követte őket a jó Fletó elvtárs is. A helyére érkező Bajnait viszont senki nem merte bántani semmilyen oldalról, tőle mindenki azt várta, hogy vigye el az országot a választásokig: egy előrehozott választás senkinek nem volt érdeke. Ezt meg is tette, és elég jól csinálta amit csinált, kár hogy rossz térfélen játszik.

dare 2016.03.15. 16:15:24

@laci_52: Sokat gondolkodtam mostanában ezen, és igaz hogy van még idejük a változásokra, de ha a következő 2 évben nem fognak valami nagyon népszerű intézkedést foganatosítani, akkor lehet le fognak ők is köszönni.
A menekültpolitika még az idén (nagyon remélem) meg fog oldódni, ez nagy tömeget mozgatott meg, viszont a tömeg felejt is, elég a választások előtt egy Sándor Mária botrány amivel fel lehet tüzelni a tömeget és nincs semmi garancia a maradásra.
Vannak amiket én se tudok megemészteni (állami földek magánkézbe kerülése, ha bérlik miért nem elég nem értem), az oktatásügy, az egészségügy mélyrepülése, persze még van idejük a korrekcióra, de egy jól időzített bomba a választások előtt felszínre hozva az elmúlt 8 év túlkapásait....hát ...nem tudom.
Én ha kormányt akarnék dönteni biztos így csinálnám.
A pillanatnyi igazságérzet feledtet mindent, nem kell szítani az embereket éveken keresztül, lassan már megölik egymást annyi gyűlölet van bennük, elég a választások előtti időszakra összpontosítani.
Egy jól felépített stratégiával gyerekjáték lenne megbuktatni a kormányt, kell egy választható alternatíva akiben lehet hinni, aki ígéretek helyett 1-2 bizonyítékkal is megszolgálja a bizalmat, önként lemond ha nem teljesíti 1 éven belül az ígéreteit (itt már elég lehet a törekvés is, hisz lehetetlen feladat, csak azért mégis valami a szimpátia végett), és emberarcú politikát folytat.
Esélyt ad a beleszólásra, nem csak öncélúan robog előre mi ezt jobban tudjuk alapon(sajnos eddig minden párt ilyen volt), hanem partnerségi viszony alakulhatna ki a kormány és a nép között.
Pl:
-nekem ez tetszik
-miért nem?
-nem tetszik és kész, magyarázd el nekem mi nekem ebben a jó
-hát ez és ez már idejétmúlt, itt....etc.
-nekem még mindig nem tetszik
-jó akkor visszatérünk rá egy picit később, csinálok egy szemléltető példát, hagyok időt neked a megértésre, és akkor kidolgozunk valamit ami neked is és nekem is jó.
-rendben.
Nem szabad egysíkúvá válni a politikának,több hatalmat a népnek, több szabadságot a népnek a vétózásra, és a legfontosabb, mindent a népért és mindent a nép által (ha már ünnep van), a demokrácia alappillére.
A jövőben el lehetne felejteni a "semmit a nép általi" üzenetet, mert fejlődnünk kell, és a fejlődéshez a nép elengedhetetlen tartozék.
Szép ünnep volt a mai, a következő fröcsögő ünnepünket nem tudnánk 2 évvel későbbre halasztani?
Sokkal több értelme lenne.

dare 2016.03.15. 16:20:15

@dare: Jav: a párbeszéd elején mintha hiányozna a "nem" szócska, kéretik odagondolni és érthetőbb lesz :)

midnight coder 2016.03.15. 16:24:24

@dare: Orbánék nem azért vannak hatalmon mert annyira jók, hanem azért mert az ellenzék annyira szar.

Orbánt jobbról lehetne támadni, Pl. a Jobbiknak. De a baloldalnak nem igazán van esélye.

Ráadásul az oktatási rendszer Orbánék előtt is legalább ennyire szar volt, sőt. Az egészségügyi rendszer dettó.

És picit kétlem, hogy ez a következő két évben megváltozna. A menekültkérdés pedig 10 év múlva sem lesz megoldva, ehelyett még rosszabb lesz a helyzet mint most, hacsak nem dob le valaki egy hatalmas fogamzásgátló bombát a Közel-Keletre és Afrikára.

dare 2016.03.15. 16:41:11

@midnight coder: Már a héten döntés születhet menekültkérdésben, egy egyszerű felső limit megszabása vagy ennyit tudtunk, telt ház van, itt már meg kell hozni egy döntést még ha fájdalmas is lesz és ellenkezik a keresztény tanokkal.
Egy értelmiségi ellenzék pillanatok alatt megalakulhat, de akár tényleg lehet egy civil kezdeményezés is, ezen a téren is bármi előfordulhat.
Az oktatás és egészségügy ha nem javul, az kényes téma lesz a választásnál, mindegy ki hibázott.
A baloldal az kapufa egyetértek, viszont a Jobbik nem tud a fidesz felé nőni, kizártnak tartom az unió ellenes politikájuk miatt.
Nagyon drasztikus változás viszont megerősítheti őket, igazi fekete ló.

chrisred 2016.03.15. 17:19:47

@Tamáspatrik: A közgazdászok szerint az lenne az ideális, ha minden munkavállaló ingyen végezné a munkáját, és így maximalizálható lenne a profit. Valójában a Medgyessy-féle közalkalmazotti béremelés nem jelentett semmilyen túlzott megterhelést az államháztartás számára, viszont nagyrészben ennek köszönhető, hogy az állami ellátórendszerek túlélték a világválságot az évtized végén.

midnight coder 2016.03.15. 18:27:29

@dare: Ja, persze. Az EU csak havi 500 bevándorlót fogad be ? A bevándorlók ezt nyilván sztoikus belenyugvással fogadják majd, és sorsolással döntik el, hogy ki mehet be... És persze az itteni migránssimogatók is belenyugvásssal fogadják majd a dolgot. Nem is szólva a nem szíriai bevándorlókról.

Az oktatás és az egészségügy nyilván lehetnek témák, de ez hasonló dolog mint Pl. a korrupció: a mostani ellenzék (kivéve a marginális LMP-t, és a Jobbikot) már volt kormányon, és minden ilyen támadás hatékonyságát durván lecsökkenti, hogy az emberek tudják hogy a problémát ők sem kezelték jobban. A baloldali ellenzéknek egyebek közt pont azért szívás az élet, mert elég kevés olyan téma van, amit fel tudnának mutatni úgy, hogy közben ők jobbak lennének a Deákné vásznánál - a legtöbb ilyen akció leginkább a Jobbik malmára hajtja a vizet.

Új értelmiségi formáció persze jöhet, de kétlem hogy tényezővé válhatnának. A politikához alapvetően ugyanaz a három dolog kell, mint a háborúhoz, és egy noname társulatnak ez nemigen áll a rendelkezésére. Ha pedig valaki odadja, az alighanem viszonzást vár majd érte - ingyenebéd manapság nemigen van.

dare 2016.03.15. 19:43:45

@midnight coder: Az EU-nak kénytelen lesz alkalmazkodnia, a menekültügyi politika megbukott, minél később ismerik be, annál nagyobb károkat okoznak mindenkinek.
Fel kell ismerniük, mit lehet még elfogadtatni és mit nem.
Mi is rábólinthatunk 1-2 ezer ellenőrzött menekültre, de a felső határ megszabása mindenképp szükséges, hogy a későbbiekben egy nagyobb afrikai tömeget ne diszkrimináljunk.
Én is várom a döntést.

Egy hangzatos kiállással a választások előtt,egy jól megszerkesztett programmal be lehet kerülni a parlamentbe, lásd: Jobbik, akik mikor bekerültek még kommunikálni, viselkedni se tudtak, csak nebulók voltak egy ideig, de ők is belerázódtak, ahogy más is.
Nem tudom mit hoz a következő 2 év, de ha marad minden így akkor lehet itt még bármi, odakerülhet megint ilyen Lmp, Jobbik párt is a kondérhoz mint 2010-ben.
Ők ugyanúgy ismeretlenek voltak sok embernek akkor, és mégis bejutottak a parlamentbe.
De csak akkor lehetséges ez, ha nincs változás 18-ig.

dare 2016.03.15. 19:51:19

@dare: Azt hogy ilyen nem kell félreérteni, nem becsmérlem őket csak arra értettem, hogy noname.
Engem egy kicsit se zavar a jelenlétük, nem velük van bajom.

Afrika steht an der Elbe 2016.03.15. 21:53:42

@chrisred:
Úgy vélem, inkább fordítva. Az MSZP veszítette el a nem létező önálló arculatát. Az SZDSZ nagyon is megőrizte.

Azért ment le 5%-ra, mert a saját szavazóit is átverte, nemhogy az ország népét.

laci_52 2016.03.15. 21:59:53

@dare: Nem lesz egyszerű '18-ban Orbánt megbuktatni, ugyanis vannak még tartalékai. Legfőbb tartaléka a Jobbik, amellyel - ma még bármilyen elképzelhetetlennek tűnik is - azonnal koalíciót köt, ha a hatalmon maradásnak ez a feltétele.

Ugyanis a Jobbik a Fidesz potenciális szövetségese, bármennyire is tagadja ezt manapság mindkét párt.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.16. 21:55:35

@laci_52: hja, finnyáskodás helyett akár fico-slota módon matekozhatott volna a progresszió és akkor már 2014-ben is indul a narancsfacsaró. sebaj. inkább demokrata-demokratább-legdemokratább versenyben szalámizták önmagukat. prrrruuutty!

Tamáspatrik 2016.03.21. 18:59:13

@midnight coder: Köszi, ez egy jó összefoglalása az eseményeknek szerintem is.

Jean Sol Partre 2016.03.22. 11:00:41

@midnight coder: tökéletes összefoglaló. Hozzáteszem, nme Bajnai volt igazán aki jól csinálta, hanem Oszkó, ő volt az ész, ráadásul tisztességes is, szóval nme való a politikába.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 16:40:58

@midnight coder: "Az igazi baj úgy 2000 körül kezdődött. Előtte a baloldal arra játszott, hogy Orbánék majd úgyis elkúrják. Aztán úgy 2000-re amikor látták, hogy ez nem fog bekövetkezni, elindították a több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak című kampányt. Az lett az új mantra, hogy a kiváló makrogazdasági adatok eredményeit meg kell osztani a kisemberek között is. Csak a keményen dolgozót nem tették elé... Orbánék erre elég hülyén reagáltak"

Szerintem van itt egy kis időrendi kavarodás.
A Fidesz 2000-ben feladta a népszerűtlen, de úgy ahogy működő (1995-ben kezdett) gazdaságpolitikát és etatista fordulatba kezdett: Chikán helyett jött Matolcsy és Járai ment az MNB-be. Az önjáró emberek helyére jöttek Orbán saját káderei.

A Fidesz saját pénzszórását nem az MSZP kampánya triggerelte, hanem az eleve nagyon visszaesett támogatottságuk. Matolcsy 1.0-ás unorthodoxiája erre volt a válasz.
Az MSZP-nek azért kellett rátennie egy lapáttal, hogy balról tudja előzni a Fidesz-t. A Fidesz helyenként bele is állt a versenybe (pl. SZJA-kedvezmények kiterjesztése használt lakások vásárlására stb.).

És ezért nagy hülyeség amit Török Gábor mondott, hogy ha 2002-ben a Fidesz nyer, akkor mennyi minden másképp alakul.
A fordulópont 2000-ben volt: a valódi polgári kormányzást akkor adta fel Orbán.
süti beállítások módosítása