Kínzó kérdés a kockásingingről
2016. február 19. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kínzó kérdés a kockásingingről

kockas_ing.jpg

A tanárok és tüntető társaik számos jogos követelésével nekilódult tüntetési hullám épp most fullad saját bohózatába, amikor is a kreatív energiák és politizáló cselekvések kezdenek kimerülni a kockás inges, ironikus szelfik készítésében. A kormány kezdhet megnyugodni: ellenfelei valósnak induló politikai cselekvései pont oda jutnak, ahová a korábbi mozgolódásaik: a virtuális térbe, Facebookra, közösségi oldalakra. Ismét lehet karosszékből folytatott lájkolással letudni a politikai állásfoglalásokat.

Egyáltalán, miről is van szó? Klinghammer István volt (volt, v.o.l.t.) államtitkár adott egy rosszkedvű interjút a Magyar Nemzetnek, melyben ugyan kiszólt a tanárokra („Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál”), de ugyanúgy kritizálta a kormányt is, nyilatkozatán látszik a sértettsége. 

Tehát egy visszavonult, hatalom, befolyás és döntési jogkör nélküli exállamtitkár morózus nyilatkozatának egy részletére reagálnak most a tüntető tanárok és szimpatizánsaik? Mit akarnak ezzel kifejezni? Mit akarnak ezzel elérni?

Egy Klinghammer István nevű, 75 éves, nyugdíjas, „dohogó öregúr” (saját megfogalmazása) divatról és megjelenésről alkotott egyéni nézeteire reflektálnak egy országos méretű szelfimozgalommal, ami csak a valódi cselekvéstől veszi el a teret, a felületet és az energiát.

Valahogy nem látom, hogy az ország vezetői ettől reszketni méltóztatnak majd.

Csak gratulálni lehet az antiorbánista mozgalom újabb sikeres önlelohasztásához!

kockas_ov.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr578403924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2016.02.19. 13:34:44

Ma csak eddig ért a póráz, értjük!

WinterMute 2016.02.19. 13:38:50

Ja, nem nézünk oda, azt majd elmúlik.
Végül is az egész oktatási rendszer problémája, meg a Klik balfaszkodása is semmiség csupán, hiszen az elégedetlenkedők leragadtak a kockás ingek problematikáján.
Szóval semmi ok az idegeskedésre, ennyi volt, ledaráltuk őket. Jöhet a következő kihívás Habonynak.

Szindbad 2016.02.19. 13:39:14

Én nem hiszem el, hogy valaki ilyen hülye legyen.

mindenlehet · http://mindenlehet.blog.hu/ 2016.02.19. 13:44:30

Folyamatosan saját lábukban botlanak el. Néha szánom az ellenzéket, mert sikerélmény nélkül nem jó létezni. Majd imádkozom értük, ha lesz rá időm este.

GNDL 2016.02.19. 13:45:15

„Mit akarnak ezzel kifejezni?”

Közösségformáló demonstráció a kulturálatlan és műveletlen megnyilvánulásaitok ellen.

„Mit akarnak ezzel elérni?”

Ti mit akartok elérni azzal, hogy amióta elszakadt a cérna a pedagógusoknál, ti a lopott közpénzekből eltartott cselédsajtósaitokkal együtt nem a probléma feltárásán, bemutatásán, megoldásának elősegítésén dolgoztok, hanem folyamatosan megpróbáljátok gyomorforgatóan aljas módon lejáratni, bemocskolni a tiltakozó szakmai szervezeteket, vezetőiket és a pedagógusokat?

„nem látom, hogy az ország vezetői ettől reszketni méltóztatnak majd”

Nyugi, öcsi... ha továbbra is az eddig tapasztalt cinizmussal és arroganciával állnak hozzá fideszes elvtársaitok a pedagógusok szigorúan az évek óta jellemző kormányzati inkompetencia okozta problémáihoz (egészségügy felkészül), akkor sokkal hamarabb fog eszkalálódni ez a dolog mint azt ti eddig képzelni sem mertétek. Jó úton jártok, hogy szélesre feszegessétek a pofonos ládát.... ne legyen az, hogy nem szólt senki.

Szóval az ilyesféle hőbörgések helyett térjünk inkább vissza a problémákhoz, mert nagyon úgy tűnik, hogy ennek a megoldását már nem tudjátok lopott milliárdokból finanszírozott jól ismert agitprop kampányaitokkal a szőnyeg alá söpörni...

zwekedli 2016.02.19. 13:59:51

@GNDL: Stílusodból ítélve, minden bizonnyal te is egy szakmai alapon szerveződő, a rendszer hibáit feltárni szándékozó, civil pedagógus vagy!
Menjél te a sunyi picsába! :D :D

pitcairn2 2016.02.19. 14:00:36

@GNDL:

vihar egy pohár vízben...

aki meg valóban piacképes tudásra (én nem pecsnikre) vágyik az szerezze meg magának

az önképzés egyszerűen felülmúlhatatlan...

annamanna 2016.02.19. 14:04:04

Klinghammer benyögésével például az a probléma, hogy alig lehet borostás tanárokkal találkozni, mivel a tanári gárda igen jelentős része nő.
Itt van pl. ez a kép: vs.hu/ifb/12742298-10208654790268353-5287766147490291222-n-jpg.jpg
A pedagógusok hány százaléka borostás?

Klinghammer még annyit sem tud, hogy kik tanítanak az iskolákban? Nem tűnt fel neki, hogy a tanárok túlnyomó része nő?
Még a "köznevelési" államtitkárok is nők voltak, Hoffmann és Czunyiné. Valóban meglepő lett volna őket borotválatlanul látni. Bár az is elképzelhető, hogy Klinghammer valójában a tanárnők szoknyás lábaira gondolt, és a szoknyát tartotta szerencsétlennek kockás inggel hordani. Pedig úgy sem rossz: www.retikul.hu/probafulke/kockas_ing_viselese

GNDL 2016.02.19. 14:05:24

@zwekedli: Ez remek ellenérv volt... a pontosan mire is?!

GNDL 2016.02.19. 14:05:55

@zwekedli: „Menjél te a sunyi picsába!”

Jellemző fideszes értelmiségi vitakészség...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.19. 14:07:12

Pedig egyszerű. Az agonizáló ballibák igyekeznek mindenbe belekapaszkodni Gyurcsány, Bajnai és Soros hatalomba segítésében. Érzik, a nép kihúzta alóluk a talajt, az ország pedig gigantikus léptekkel távolodik Brüsszel rabigájából.

GNDL 2016.02.19. 14:07:59

@pitcairn2: „vihar egy pohár vízben”

Melyik? A szervilis orbánista majom fenti hőbörgése, a kockás inges demonstráció, vagy a folyamatosan leszakadó oktatás ügye?! :)

zwekedli 2016.02.19. 14:10:41

@GNDL: Az ellenérv az, hogy bárhol olvasok egy "civil pedagógus" véleményt a jelenlegi helyzetről, mindig előjönnek a kulcsszavak: "fideszes elvtárs" -némi paradoxont okozva, vagy "lopott milliárdok" Kedves Gindl. Az a helyzet, hogy kilóg a lóláb. Ha a megoldás lenne a fontos, akkor leülnének tárgyalni a hölgyek, urak, nem pedig kockás inges akciókat szerveznének. Az pedig, hogy a diákságot is bevonják, az gyomorforgató!

pitcairn2 2016.02.19. 14:15:51

@GNDL:

a téma kapcsán az első és egyben a legfontosabb lecke a következő:

minél hamarabb kezdi el a nebuló a saját önképzését annál többre viszi az életben...

GNDL 2016.02.19. 14:20:10

@zwekedli: „előjönnek a kulcsszavak: "fideszes elvtárs"”

Mégis hogyan jellemezzem másként ezt a közpénztolvaj szemetet, ami hasonlóképpen találó?! Kommunista söpredék? Az tetszene? :)

„lopott milliárdok”

Igaz, ez így nem túl helytálló... mert idestova már lopott százmilliárdokról beszélünk...

„megoldás lenne a fontos, akkor leülnének tárgyalni a hölgyek, urak”

Megszervezték, leültek, tárgyalnak.

Érthető, hogy nem fognak a kormányzat által fideszes kamuszervezetekkel tömött kampánymegbeszéléseken részt venni. Nagycsaládosok meg kárpát medencei családosok... kereskedelmi és iparkamara... művészeti akadémia... muhahaha... :) Meghívhatták volna a júdea népe frontot is a fideszes elvtársak a tárgyalásokra, hiszen köznevelési szakmai kérdésekben hasonlóképpen járatosak mint a fideszes gittegyleteik, igaz?! :)

„a diákságot is bevonják, az gyomorforgató”

Ja, végül is a leginkább érintettek a pedagógusok mellett... hallatlan, hogy veszik a bátorságot...

annamanna 2016.02.19. 14:21:12

www.facebook.com/balogzoltanpol/posts/769792549831810
"nem az ing számít, hanem a teljesítmény"
Hol van Balog teljesítménye?
Hol van a szakképesítését igazoló okirat?
Hol van a teljesítményét bemutató portfólió?
Azon túl, hogy lusta és pimasz senkiházi, még mit tud?

Bell & Sebastian 2016.02.19. 14:21:17

Ha favágók, hát viseljék. Klinghami bőrtangát is mondhatott volna tollboával, szórakoztatóbb lenne.

zwekedli 2016.02.19. 14:29:36

@GNDL: Látom izgatott lettél! Hiába ez a nagy forradalmi hevület, nincs társadalmi támogatottsága ennek az ál balhénak! És tudod miért nincs? Mert sokan, nagyon sokan átlátnak a szitán. Az emberek többsége tudja kik állnak a háttérben. Elég ha csak a "vicces igazgatóbácsit" említem, aki 2007-ig az MSZP tagja volt. Vagy az a 17 éves magániskolába Dávid Gyula Márton, akinek az apja MSZP-s képviselő volt, mellesleg Puch László pénztárnok haverja. A jelenlegi ellenzéki pártok már annyira hiteltelenek, hogy merik a nevüket adni az ilyen megmozdulásokhoz. Ezért baloldalhoz kötődő álcivileket tolnak maguk előtt. De ez sem fog bejönni. Ebből sem lesz kormánybuktatás.

GNDL 2016.02.19. 14:44:31

@zwekedli: „Látom izgatott lettél!”

Ha én izgatott lennék, úgy megsértenélek, hogy egész nap bőgnél. :)

„nincs társadalmi támogatottsága ennek az ál balhénak”

Ja... nincs: index.hu/belfold/2016/02/13/publicus_az_emberek_haromnegyede_egyetert_a_tanarok_tuntetesevel

„Minden vizsgált társadalmi csoport hasonlóan gondolkodik ebben a kérdésben, még a Fidesz szavazók kétharmada (65 százalék) is egyetért”

„És tudod miért nincs? Mert sokan, nagyon sokan átlátnak a szitán.”

Lásd fent. Ezek szerint mégsem látnak át?! Vagy csak te vagy ennyire debil? :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.19. 14:47:33

A tanárok és orvosok az új migráncsok, akik idegen hatalmak megbízásából ássák alá az erős Magyarországot.

Lássuk azokat az idegen hatalmakat felsorolásszerűen.

Egyesült Államok. A kockásing elárulta őket.

TG69 2016.02.19. 14:56:45

@ergé:
Ez most mellément, de nagyon :

index.hu/belfold/2016/02/19/a_fideszesek_kepviselok_is_megertik_a_tunteto_tanarismeroseiket/

index.hu/belfold/2016/02/19/kockas_ingbe_bujt_bencsik_janos_fideszes_kepviselo_is/

Az én értelmezésemben ez csak a folyamatos kiállás és támogatás a tömegek részéről, és egyébként ha komolyabbra fordulnak a dolgok, akkor komolyabb lesz a támogatás is. A te gyereked is lesz iskolás ergé, és ha addig nem történik semmi, akkor már késő lesz.

zwekedli 2016.02.19. 15:01:05

@GNDL: Édes gyerekem, te engem nem tudsz megsérteni! :)
Látod már megint ez a fránya csúsztatás! Az általad belinkelt cikkben szereplő kérdés a következő volt:
Ön összességében inkább egyetért, vagy nem ért egyet a tanárok követelésével?
Nem a tüntivel, ugye érted barátom? Ez olyan igazi Indexes hírhamisítás! Nyugodjál meg szépen, ülj le, megkapod a kegyelem kettest! :)

2016.02.19. 15:04:03

Nincs valami kimutatás hogy a tanárok hány százaléka volt fidesz szavazó az elmúlt két választáson?
Meg ez a társadalmi támogatottság dolog, ugyanmár, az átlagbirka sör-tv vonalon gondolkodik.

Mi van ha a forradalomnak nem maradt ellenfele és már saját magát pusztítja?

GNDL 2016.02.19. 15:09:54

@zwekedli: „Látod már megint ez a fránya csúsztatás!”

Én inkább a nyilvánvaló diszlexiádra gyanakszom ezzel kapcsolatban. :)

De egyébként remekül demonstrálod azt, amit fent az első hozzászólásomban említettem a magatokfajta bolsevik mentalitású civilizálatlan söpredékkel kapcsolatban... és így utólag is kösz, hogy ilyen látványosan alátámasztod a véleményemet. Kérlek ne hagyd abba, a legjobb úton haladtok abba az irányba, hogy kihúzzátok a gyufát... :)

zwekedli 2016.02.19. 15:14:51

@GNDL: Elfogytak az érvek Latabár? :D Most indul a sértegetés? Folyamatosan személyeskedsz és minősítesz.
Ez jellemzően "civil" gondolkodásmódot tükröz.
Húzd fel a kockás inged cimbora és csinál egy szelfit, ;)

GNDL 2016.02.19. 15:25:54

@zwekedli: „Elfogytak az érvek”

Majd ha az eddig levegőben lógó érveimre érkezik bármiféle használható és tényszerű ellenérv a részedről, akkor visszatérhetünk rájuk. Addig próbáld magad összeszedni, mert elég suttyó, bár jellemző rátok az az ámokfutás amit itt rendezel... :)

„Folyamatosan személyeskedsz és minősítesz.”

Próbálok mindenkihez olyan hangnemben szólni, ahogyan megszólítottak. Személyeskedve szólítottál meg, majd elküldtél a „sunyi picsába”... mégis mire számítottál?

zwekedli 2016.02.19. 15:39:39

@GNDL: A fideszes elvtársozás volt az érv? Ne viccelj már, hogyan lehet téged így komolyan venni?
Tudod mi a baj veletek balosokkal? 2006 óta keresitek az utat. Nem tudjátok merre induljatok. Néha van egy kis kapaszkodó, jelen esetben ez a kockás inges lázadás, vagy egy kis MILLA-s tünti, de összességében fogalmatok nincs az alernatívákról.Nincsenek pártok, személyek, akik mögé be tudnátok tagozódni. Csak egy MSZP és egy DK, semmi más. Egy dolog tart össze benneteket, Orbánt el kell pusztítani minden áron. Én elhiszem, hogy ez egy összetartó erő lehet, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy a jövőben labdába rúghassatok.
Ezért arra kérlek, ha azt akarod, hogy bárki is komolyan vegyen pedagógus ügyben, akkor ne úgy kezd a mondandódat, hogy "Fideszes elvtársak", ellenkező esetben senki nem fogja elhinni neked, hogy kizárólag a gyerekeid jövője és a tanárok sorsa érdekel! :)

Sir Galád 2016.02.19. 15:43:33

Tényleg. Szerintem is inkább kormánytámogató cikkek kellenek ahhoz, hogy megoldódjanak a problémák. Bravó ergé...

Pelso.. 2016.02.19. 15:45:13

Vajon az említett kiszólás Klinghammer saját gondolata, vagy a párt agitprop adta neki egy cetlin?

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2016.02.19. 15:46:25

A cikk tévedés.

Klinghammer adott egy nagyon jó jelképet, nem egy párt dobta fel, tehát a vele való azonosulás nem jelent párt melletti elköteleződést, van egy kis "plebejus" íze az "urizáló", arrogánsan csak sértegetni tudó regnálókkal szemben. Csak meg kell nézni a tömegfotókat. A Fidesz most veszíti el fiatal szimpatizánsainak nagy részét (ha még voltak.)

S valóban, a facebook-on IS terjed, de ennél tágabb a dolog. Érezhető, látható tömeget mutat meg a tiltakozók mögött, ami egy pár ezres esernyős tüntetés nem tud. Ezzel felbátoríthatja azokat az elégedetleneket is, akik eddig a megtorlástól féltek, és attól, hogy kevesen vannak, nincs igazi támogatottsága a tiltakozásoknak.

CsakMintTe 2016.02.19. 15:47:52

Nem tudom, volt-e már: az akkori ellenzék mit akart elérni a folyamatos kokárdaviseléssel?

GNDL 2016.02.19. 15:52:03

@zwekedli: „fideszes elvtársozás volt az érv?”

Nem, de még korlátlanul próbálkozhatsz... :)

„Tudod mi a baj veletek balosokkal?”

Hát én speciel jobboldali liberális lennék, de nem értem, hogy mondjuk egy rezsiharcos fideszesnek mi problémája lehet baloldaliakkal, hiszen a Fidesz-KDNP is inkább radikális baloldali... sőt, esetenként szélsőbaloldali. :)

„2006 óta keresitek az utat”

Én már több mint félmillió kivándorolt honfitársammal együtt megtaláltam az utat... emiatt ne aggódj. Inkább amiatt aggódj, hogy ha egyedül maradtok a rezsiharcos kádárista nyugdíjasaitokkal és a rejtett erőforrás közmunkásaitokkal, ki fogja a magatokfajta ingyenélőket eltartani aktív adófizetők híján?! Uniós forrásokra 2018-20 magasságától már nagyon ne számítsatok. :)

„Orbánt el kell pusztítani minden áron”

Orbánnak és korrupt posztkommunista söpredékének semmi szükségük külső segítségre ahhoz, hogy leamortizálják magukat... elég jól megoldják önállóan is. :)

„azt akarod, hogy bárki is komolyan vegyen pedagógus ügyben”

Az én véleményem ebben egyáltalán nem számít, hidd el. Ez a dolog már eszkalálódott... :)

„senki nem fogja elhinni neked, hogy kizárólag a gyerekeid jövője és a tanárok sorsa érdekel”

Akkor megnyugtatlak: nem érdekel, vagyis nem úgy érdekel ahogyan azt te félreérted, mert én személy szerint a ti koszos balkáni koszfészketeken már az égvilágon semmit nem tervezek. :) Mint ahogyan a 18-49 korosztály nagy része sem... egyedül maradtok, töki, elszigetelve Európától, az európai civilizációtól, mindentől...

GNDL 2016.02.19. 15:53:26

@CsakMintTe: Csak átmenetileg letakarták a munkásőr kitüntetéseiket... kamuflázs volt... :)

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2016.02.19. 15:53:43

Csak végig kell nézni a tiltakozó iskolák képeit (incl. Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola).

Nem hiszem, hogy a fideszes nagypapiknak nevetni vagy fanyalogni támad kedvük. Inkább megijednek most.

Pelso.. 2016.02.19. 15:57:10

@zwekedli: Hogy tanuljunk, elárulnád, nálatok mi a bizonyos összetartó erő? - a Fidesz választási-kormányzati programja nem ér, tudod, annak a kohéziós szerepe egyértelmű..:)

Kandeláber 2016.02.19. 16:00:14

A következő tüntin a tanaraknak kötelező lesz kockás ingben megjelenni, az élen pedig Gallóné masírozik majd nett pepita kiskosztümben.
A kocka el van vetve, a kormány már fél és reszket, és még a káposztás kockát is betiltja az állami oskolákban.
Amúgy elmés, humoros írás, gratula ergé.

zwekedli 2016.02.19. 16:03:00

@GNDL: Reméltem, hogy ezt írod. Ilyen emberekre, mint te, tényleg kint van szükség. Maradj is kint fiam, másodlagos állampolgárként, az való a magadfajtának.
Ha pedig nincs közöd a mi "balkáni koszfészkünkhöz", akkor mi a bánatos , kékeres faxomért pofázol bele az itteni dolgokba.
És végezetül, ugyan nem tudom melyik földi paradicsomban élsz jelenleg, de arról biztosíthatlak, ha a migráns helyzet nem változik, akkor úgy fogsz te hazafelé jönni mint akit seggbe rúgtak. Ugyanis amikor majd kint a fejlett nyugati demokráciákban az iszlám lesz az állami vallás és szírekkel, afgánokkal lesz tele minden, akkor Magyarország lesz az a kicsiny szigete a kontinensnek, amit valaha Európának hívtak.
Szép napot kívánok neked!

GNDL 2016.02.19. 16:13:54

@zwekedli: „akkor mi a bánatos , kékeres faxomért pofázol bele az itteni dolgokba”

Egy magadfajta primitív félázsiai emberszabásútól kellene előbb engedélyt kérnem?! Vagy ezt hogy gondoltad?! :)

„ha a migráns helyzet nem változik, akkor úgy fogsz te hazafelé jönni mint akit seggbe rúgtak”

Hát, elég sok arabnak kellene ahhoz jönnie, hogy a magadfajta balkáni suttyó parasztokat válasszam... :)

„Magyarország lesz az a kicsiny szigete a kontinensnek, amit valaha Európának hívtak.”

Nem tudom mit szedsz, de oszthatnád... :D

Kandeláber 2016.02.19. 16:28:19

@zwekedli: Szabadnapos a londoni mosogató, aztán most jól megmondja a frankót nekünk, félázsiaiaknak.
Viszont legalább vitt magával egy magyar billentyűzetet, és még nem felejtett el magyarul, ez dicséretes.
A minap valami Germániába szakadt gyári segédmunkás azt találta írni,a facebookon, hogy " az en gyaramban is hianyzik sok mechaniker", azért az durvább volt. :D

2016.02.19. 16:47:13

@Kandeláber:

Szerintem te mosogatsz valahol, sohasem voltál valami észkombájn, a megjelenéseid jobbára köpködéshez köthetőek, abszolút ki és elcsavarva a témát..

Rákérdezhetek? Anarchista troll account?

GNDL 2016.02.19. 16:47:31

@Kandeláber: „szabadnapos a londoni mosogató”

Jelenleg 6.70 font a minimál órabér a ködös Albionban, tehát egy londoni mosogató ennyit biztosan megkap... Magyarországon most mennyi is a minimálbér fontban és órabérre kiszámolva? 0.9 font? És erre veritek magatokat?! :) Jobban teljesít? :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.19. 16:50:19

Mára már a legostobább tanár számára is nyilvánvaló, hogy a pedagógusok és a politikai ellenzék ellenérdekelt: az ellenzéknek annál jobb, a tanároknak minél sz_rabb. Láthatóan, tesznek is érte rendesen az ellenzékiek, hogy a tanárok minél lehetetlenebb helyzetbe kerüljenek; destruálnak ezerrel.

Kandeláber 2016.02.19. 16:55:17

@GNDL: Nem tudom, mennyi itthon a minimálbér fontban...
Amúgy nincs bajom Nagy-Britanniával, néhány éve voltam angliai-skóciai körutazáson, szuper volt, különösen a pubok tetszettek. :D
@260:
Nem nyert, Nagy-Britanniában csak vendégként jártam étteremben, és nem mentem be a konyhába hogy üdvözöljem az ott mosogató honfitársakat. :D

GNDL 2016.02.19. 16:56:35

@Kandeláber: „Nem tudom, mennyi itthon a minimálbér fontban”

Most már tudod...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.02.19. 17:15:37

@annamanna:
az öreg csak udvarias volt. mégsem mondhatta, hogy a tanárnők jelentős része borotválatlan pinájú görény.

amúgy teljesen fasza, hogy tanárvezérnek talált a mozgalom egy komcsit, diák hangadónak meg egy komcsi serkéjét.

pedig az oktatás úgy van elbaszva ahogy azt kell.

Kandeláber 2016.02.19. 17:16:21

@GNDL: Itthon soha nem határozták meg a minimálbért órabérként. Természetesen magánszorgalomból lehet számításokat végezni.

Szilágyi Imre 2016.02.19. 17:17:59

@annamanna: Micike!
"A pedagógusok hány százaléka borostás? "
Sok. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a szakiskolában, ahol óraadóként tanítottam, a tanárok nagy többsége ápolatlan. Ha jó idő volt, még azt is megtette, hogy rövidnadrágban tanított.
Persze én nagyon hosszú idő után léptem át újra iskola kapuját. Talán ezért volt számomra megdöbbentő a látvány.

GNDL 2016.02.19. 17:18:12

@Kandeláber: „magánszorgalomból lehet számításokat végezni”

Így utólag is kösz a lehetőséget... :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.19. 17:38:11

@Lastres:
Van okuk a félelemre. Ezek a tanárok olyan ijesztőek, mint a migráncsok voltak. Nem bűnöznek ezek véletlenül? Nőket nem tapiznak?

De.
www.blikk.hu/aktualis/belfold/iskolai-teszten-bukott-le-a-tinilanyokat-zaklato-tanar/3qyw5jq

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.19. 17:42:58

@jose maria padilla:

"...amúgy teljesen fasza, hogy tanárvezérnek talált a mozgalom egy komcsit, diák hangadónak meg egy komcsi serkéjét." --- írod.

:-D

Bell & Sebastian 2016.02.19. 18:23:42

Stimmel, lángsám spácíren, mellette még ugribugri.

Tehéntőgy 2016.02.19. 18:36:27

Ergé, ezt te még négy évvel ezelőtt is értetted volna.
Klinghammer hiába csak exállamtitkár, az interjúja esszenciája mindennek, ami cseszi ma egy átlagtanár csőrét, egyben a figurája is teljesen karikatúraszerű. Minden második mondata valami hideglelős baromság volt, az értéket nem teremtő humántudományoktól a mérnökökig, akik jól elvezetnék bezzeg a Kliket, meg a szegény jókezű gyerekekig, akiket hogy átvertek a diplomával. A fickó nem dohogó öregúr, hanem egy kivénhedt hülye. A mellőzöttsége miatti személyes frusztrációja a kormánnyal szemben meg miért is tenné szimpatikusabbá?
A kockásing pont azért hatékony, mert érzéseket jelenít meg tömören, a 25 pontot senki nem fogja pólóra nyomtatni, hogy viselje.

komolytalan samu 2016.02.19. 18:37:03

cikk: Nem olyan biztos az! Teljesen lényegtelen Klinghammer funkciója vagy a kontextus. Igazából ez egy jelentéktelen faszság, napi szinten elhangzanak ilyen blődlik, de a dühnek jelképre van szüksége, és most véletlenül Klinghammer adta meg.

A diákok nagy része telibeszarta volna az egészet, mert diákok. Most szabadnapot kapnak, valami vén idiótán lehet röhögni, meg kockásinges utófarsangot tartani, és még a rettegett (matek, fizika stb) tanár se villámfeleletekkel szopat, hanem lazán arról beszélgetnek vele, hogy miért szar a suli, és hogy SOK az óra.

Hát ez kurva jó buli, mondja a diák, akkor menjünk ki kockásingben és küldjük el a sok ostoba politikusfaszt a picsába.

+ 10 ezer tüntető, mind az ellenállás szimbólumába öltözve. A drága választók szeme fényei, és a jobbik leendő szavazói, gondolja a fideszes politikus, és nem is téved nagyot.

Kandeláber 2016.02.19. 18:42:51

És amikor más volt a helyzet, sőt nem is volt helyzet:
" Más volt a helyzet – mondta lapunknak Galló Istvánné arról, hogy míg 2006-ban felelőtlennek tartották a PDSZ sztrájkját, most mégis erre készülnek."
magyaridok.hu/belfold/gallone-mas-volt-helyzet-389566/

Tehéntőgy 2016.02.19. 18:55:16

Mindenesetre fő, hogy ujjatokat a kor ütőerére helyeztétek, és megértettétek dobbanásait. Megvan a
pedagóguslázadással kapcsolatos fő probléma: milyen gagyi má' a kockásingük.

"Nyolc gáz és hat áramszolgáltatót kértek meg rá, hogy késedelmes fizetés esetén se szüneteltessék a szolgáltatást az iskolákban.
Egy, az atv.hu birtokába jutott dokumentum szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ azzal a kéréssel fordult a magyarországi nyolc gáz és hat villanyszolgáltatóhoz, hogy április közepéig ne kapcsolják ki a szolgáltatásokat az oktatási intézményekben.
Mint írják, az intézményfenntartó a 2015. október 15. és 2016. április 15. közötti időszakra kiterjedően kezdeményezte a földgázellátásból fizetési késedelem miatt történő kikapcsolás alóli mentesség biztosítását a szolgáltatóknál.
A dokumentumban szerepel továbbá az is, hogy a moratórium kérését elfogadta a:

-TIGÁZ
-Nordest Energy
-Hungaro Energy Földgáz
-GDF SUEZ
-Fővárosi Gázművek
Ugyanerre az időszakra vonatkozóan kezdeményezték a magyarországi villamos-energia szolgáltatóknál is, hogy fizetési késedelem esetén biztosítsanak moratóriumot a Klik számára. Az intézményfenntartó kérését elfogadta az EDF DÉMÁSZ és az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt.
Minderről a Klik levélben tájékoztatta a megyeközponti és főváros tankerületi igazgatókat még 2015 novemberében."

"A Klik vezetőjének esetleges leváltását felvető kérdésre Lázár János azt mondta: nem vezetői kvalitás hiánya okozza a nehézségeket, a probléma nem oldható meg személyi változásokkal. Kijelentette: a Klik kifizetetlen számláinak összege 17 milliárd forintot tesz ki."

Bell & Sebastian 2016.02.19. 19:08:02

@Tehéntőgy: Tögyike, született borjúcici, nem szégyelli magát? Tételezzük fel egy pillanatra, minden úgy van, ahogyan a demokratikus körömápolók állítják, Orbán a heverjaival ellopikázza a GDP 3 százalékát és még ezer milliárdot. Nagyvonalúen becsüljük ezt mindösszesen 200.000 forintra fejenként és évente. Mindet nem lehet belelapátolni az oktatásba, adjunk tanáronként 400 ezret és és gyerekenként százat, ezzel egy osztályt megtámogattunk -circum csízió-: 1,5 M forinttal.

Meg sem látszik egy ekkora osszeg, mert rendszerszintű a hiba, a felelősek ott csücsülnek a Púnijóban és Amerikában.

Ameddig megy a pénzleszívás össz-euroatlanti szinten, aminek a kommerek ágyaztak meg kitűnően, pont a bal(faszok)nak kellene kussolniuk.

Természetesen nem a lótolvajokat mentegetem, mert azok is megérik a pénzüket - ahogyan ezek is.

Tehéntőgy 2016.02.19. 19:26:33

@Bell & Sebastian: Mindig is tudtam, hogy a Púnijó és Amerika határozta el a magyar iskolák központi irányítását a hatékonyság és takarékosság nevében. És ők azok, akik miközben deklarált célként tűzték ki, hogy az ország minden egyes osztályának minden tanóráján meg kell szabni, pontosan mit tanítsanak meg, végeredményben arra is képtelenek, hogy kifizessék a havi gázszámlát, De biztos ami ziher, azért az igazgatók egy nyamvadt új focikaput nem szerezhetnek be az udvarra a saját szakállukra. A Púnijó és Amerika. Azok. A szemetek. Kicsinálták Kennyt.
Ma már megint hülyén haltam volna meg nélküled.

pitcairn2 2016.02.19. 20:06:32

@Tehéntőgy:

a magyar iskolák központi irányítását még a magyar királyi hatóságok határozták el 1868-ban:)

pitcairn2 2016.02.19. 20:43:38

@Tehéntőgy:

a mostani picsogás részletkérdésekről folyik:)

Jean Sol Partre 2016.02.19. 20:52:59

@bbjnick: mondod te, aki mindent megteszel, hogy senki ne tegyen semmit :)

Jean Sol Partre 2016.02.19. 20:55:25

Nosza ergé, állj te az élére, úgy tuti hatékonyabb lesz minden :)

Tehéntőgy 2016.02.19. 21:06:17

@Jean Sol Partre: Bezzeg 2008-ban a 4K! metrópartija még milyen menő volt, meg polgári underground :-) mandiner.blog.hu/2008/01/20/metroparti
Mondjuk ellentétben a kockásingesdivel, az tényleg nem szólt semmiről.

Besavanyodó fidesznyik majom lett ergéből, ez van.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.19. 21:29:57

@Tehéntőgy:

Most néztem meg a poszt szövegébe linkelt 444.hu-s cikket. Ez a kockásinges "tüntizés" olyan, mintha Habony tanácsolta volna a kormánynak (a mozgolódás kif_ngatására); ha valamivel, akkor egy efféle tömegdebilkedéssel aztán valóban ki lehet nyírni a tanárok mozgalmát. Olyan, mint egy lemondó beismerés: ennyit tudunk, ennyire vagyunk képesek. (A szomorú pedig az, hogy a tanárok többségére ez valószínűleg igaz is; én csak azokat az öntudatosabb pedagógusokat sajnálom, akik, nyilván, nem voltak hajlandók beállni ezekbe a csoportképekbe...)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.19. 22:35:27

Nem bírtam magamban tartani a gyanút, le kellett ellenőriznem, felhívtam egy tanár cimborát. És megint igazam lett! A cimbora azt mondja, hogy ezt a kockásinges fényképezkedést az iskolákban (az ő iskolájukban legalább is) a PSZ forszírozta. A PSZ (a Gallóné-féle Pedagógus Szakszervezet) pedig egy baloldali bekötöttségű-beágyazottságú szervezet: hogy az MSZP vagy a DK kavarja a sz_rt, vagy mindkettő, végül is lényegtelen; a lényeg, hogy a komcsik megint jól kib_sztak a tanárokkal, alaposan bevitték őket a susnyásba.

Josagos 2016.02.19. 22:39:30

@annamanna:

Találkoztam már borostás nővel, igaz hogy felöltözve ezt nehéz észrevenni rajtuk :)

Robinzon Kurzor 2016.02.19. 22:57:55

@bbjnick:

Ezzel próbálod győzködni magad?
LOL!

A mai kockásingezést a diákok tették tömegessé, méghozzá maguktól és nem tanári felszólításra.

GNDL 2016.02.19. 23:35:32

@bbjnick: „a komcsik megint jól kib_sztak a tanárokkal, alaposan bevitték őket a susnyásba”

Ja... 2010-ben fizetésemelést ígértek nekik meg jobb körülményeket, aztán lásd mi lett a vége...

Egyébként pedig mi a probléma azzal, ha találtak politikai fogást a ti komcsijaitokon? Rossz hírem van: Orbán egyszer úgyis bukni fog, és kurva magas lóról zuhanni sokkal veszélyesebb... :)

GNDL 2016.02.19. 23:38:35

@Bell & Sebastian: „a felelősek ott csücsülnek a Púnijóban és Amerikában”

Bazmeg, ezt szajkózzátok több évtizede... mindig az imperialisták a hibásak, de a ti korrupt posztkommunista közpénztolvaj politikai kalandoraitok a helikopterek...

Nekem azt mondták, hogy itt 90-ben volt egy rendszerváltás. Nem érzitek úgy, hogy ez rátok vonatkozott?! Így alig egy emberöltőnyivel később... Kérdezz rá, én megmondom: nektek elméletileg már itt sem kéne lennetek. :)

Robinzon Kurzor 2016.02.19. 23:40:14

Közben dübörög itt alul a "reformok működnek" banner kampány... fergeteges!

2016.02.19. 23:53:24

@GNDL:

Orbán az helytartó. Nem tud bukni, max lecserélik, pragmatista, chatham house segít a megértésben.
A lopások értéke nem nagyobb mint nyugaton, csak kevesebből vesznek el, így jobban fáj.
A nepotizmus nálunk törzsi hagyomány, nem ő találta ki. Nem az orbánnak van országa hanem az országnak van orbánja, ő benne látja az elit a lehetőséget.

Eddig nincs nagy gond. Jugó vagy ukrán jobb lenne?

Minden hatalmi átcsoportosulásnál ez van. Majd lenyugszik a helyzet, az emberek megtalálják az új helyüket, kialakul az új egyensúly. A tanarak hátrébb szorulnak, most a pénz az értékmérő.

Néhány év és örülni fogsz hogy elüldöztek. Mintha franciában lennél, ne mond hogy rossz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.20. 00:13:53

@Bell & Sebastian:
"a felelősek ott csücsülnek a Púnijóban és Amerikában."

Csak Donald Trump-ban és Bernie Sanders-ben reménykedhetünk.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2016/02/birodalomvaltas.html

GNDL 2016.02.20. 00:17:25

@260: „nem tud bukni, max lecserélik”

Hát ezt majd meglátjuk... Főleg annak tükrében, hogy jelenleg már morális szempontból nulla. Abszolút vállalhatatlan.

„nem az orbánnak van országa hanem az országnak van orbánja”

Ja, én ezt a képzeletbeli vezetőt Kádárnak hívom, a mai napig rá szavaznak.

„eddig nincs nagy gond”

Végül is csak az ország torka véres... majd rendbe jön. :)

„lenyugszik a helyzet, az emberek megtalálják az új helyüket, kialakul az új egyensúly”

Pedig 2018-20-tól lesz igazán izgi, mire elapadnak az uniós pénzcsapok. :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 00:26:23

amúgy ergé bubus, ha ez a kockadolog annyira bohózat, akkor minek is kell a fél yardot egy flashmobra ráállítani:

www.origo.hu/itthon/20160219-teleki-blanka-gimnazium-rendorseg-tiltakozas-tanarok-kockas-ing-diakok-tuntetes.html

csak nincs tele a pelus? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.20. 00:32:00

@GNDL:

Szerinted, engem érdekelnek a te zagyvaságaid?:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.20. 00:33:58

@Robinzon Kurzor:

"A mai kockásingezést a diákok tették tömegessé" --- írod.

És, mégis, mi köze a pedagógusok és a kormány vitájához a diákoknak? Szerinted, mit fognak fel belőle?

2016.02.20. 00:43:48

@GNDL:

>>Végül is csak az ország torka véres... majd rendbe jön. :)
A tv nagy mágia, vizet is borrá változtatja.

>>Pedig 2018-20-tól lesz igazán izgi, mire elapadnak az uniós pénzcsapok.
Majd találunk újabb gazdát, már tülekednek, nekünk csak választani kell.

2016.02.20. 00:45:24

@Herr Stacheldraht Leger:

A teleki diplomata körzetben van.
Plusz megelőzni a provokációt.

annamanna 2016.02.20. 01:17:43

@jose maria padilla: Fogalmazhatott volna így is, de ha már a tanárok külsejét szeretné kritizálni, akkor legalább nézze meg őket. Bezzeg Csernus sokkal találóbban tud odaszúrni. Valahol azt írta, meghívták egy iskolai évnyitóra, de elfelejtette a pontos címet; gondolta, hogy érdeklődni kellene a járókelőktől, hol van az iskola, de hirtelen meglátott egy csapat elhízott, középkorú, frissen fodrászolt nőt, és gondolta, bingó, ezek tuti pedagógusok, elég csak követnie őket. És igaza is volt, a nők az évnyitóra igyekeztek. Csernus szerint az átlag pedagógust fel lehet ismerni arról, hogy elhízott. Nos, ha Klinghammer ezzel állt volna elő, kíváncsi lettem volna, mit kapott volna (Bochkor Gáborral együtt). Csak javasolni tudom az illető úrnak, hogy néha vegyen fel szemüveget, próbálja megkülönböztetni egymástól a férfiakat és a nőket, és úgy általában is igyekezzen találóbban gúnyolódni.

annamanna 2016.02.20. 01:50:32

A kockázásba az is beszállt, akinek nem inge: teakonyha.blog.hu/2016/02/19/kockas_enterior_ami_soha_nem_mehet_ki_a_divatbol

"Szeretem a kockákat. Egyszerűek, őszinték, egyenesek, mégis végtelenül összetettek tudnak lenni."
"egyszerre képes gondoskodó melegséget, átgondolt intelligenciát és egyfajta szilárd tartást közvetíteni"
"egy kis kockás minta csodákra képes, még az egyébként unalmas, egyhangú környezetben is. Kockákra fel!"

Bell & Sebastian 2016.02.20. 02:08:05

@Tehéntőgy: Arról a részről lemaradt, amikor bevallottam: összes utódomat kivontam a magyar közoktatás hatáskörzetéből, mert lib-kom-anarchistából már van elég.

A fizetések vásárlóereje (elvileg) elhatározás kérdése csak. Ami itt belejátszik még. az elégtelen államszervezés - a Púnijó és Amerika mellett.

Gondolok arra, a KGST legalább szétosztotta, ki milyen szaharát gyárthat, nem mindent Dél-Oszétia kapott. Az igazságosabb (vagy értéktükrözőbb) árképzésről nem is beszélve.

És adózásról sem beszélve, mert ha mindenki az Amazonnál rendel, elmaradnak az adóbevételek, lerohad az oktatás, de cserében jól megy a Postának, ami kiviszi a pakkot.

Majd, ha itt is új Pulit (= e.autó) vesznek aranyáron a magyarok, abból lesz több lóvé, de ha nem kell a Pick szalámi sem, mondjuk a németeknek, akkor ez van.

Annyira basic-közgáz ez, hogy szinte pironkodom, amiért el kell mondanom egy ilyen, széleslátó csecsnek.

További jó duzzadást!

Bell & Sebastian 2016.02.20. 02:13:41

@Doomhammer: Magára nem haragszom, mert invalidus mestertroll. Ha páratlanul csavarja a labdát, igaza van, ha párosan, az első szabály lép életbe.

Jó lesz ez így, vagy még finomítsak rajta?

picur3ka 2016.02.20. 02:31:44

@Bell & Sebastian:

Szerintem finomítsék. Én legalábbis tudnám cifrázni, de visszafogom magamat.

picur3ka 2016.02.20. 02:34:43

@Bell & Sebastian:

Mi meg a lib-kom-anarchista közegben próbáljuk ellennevelni a gyereknépet. Akkora sikerünk van: xenofób, teljesen, érti?

picur3ka 2016.02.20. 02:38:46

@jose maria padilla:

Na köszönöm szépen, bassza meg. Ha meg borotválkozik az ember, aszongyák, kurva, a fene se tud eligazodni.

Igaza van, úgy el van baszva, ahogy kell.

picur3ka 2016.02.20. 02:39:59

@bbjnick:

Asszittem, magának mindenkihez van türelme.

Robinzon Kurzor 2016.02.20. 02:53:00

@bbjnick: " mégis, mi köze a pedagógusok és a kormány vitájához a diákoknak?"

Végülis róluk szólna ez az egész, szóval tényleg, mi közük hozzá ...

"Szerinted, mit fognak fel belőle?"

15-19 éves budapesti és nagyvárosi gimnazisták nagy része pontosan tudja és érti, hogy mi folyik itt.
Ha másból nem, hát abból, hogy beszélgetnek velük és maguk között erről.

A NER-ben az oktatási rendszer célja persze az, hogy félelemben tartható, tudatlanságuk miatt kiszolgáltatott alattvalókat neveljen.

Te minek/kinek szurkolsz?

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 08:17:22

@260: való igaz, hisz már 79-ben is micsoda balhé lett a követségfoglaló diákokból teheránban. ráadásul hamarosan itt a bolondballagás szezonja, ideje a TEK páncélzott egységeit is bevetni. a kockás fejkendőtől a kockás ingig: terroristaveszély!

Pelso.. 2016.02.20. 09:42:46

@Herr Stacheldraht Leger: A közvélemény nem nézné jó szemmel a TEK bevetését. A b közép mozgósítása célszerűbb, azok magánemberek, nemde?

pocaklakó minimanó 2016.02.20. 10:09:50

@Robinzon Kurzor:

"Végülis róluk szólna ez az egész..." Egyáltalán nem róluk szól az egész. Ők az elszenvedői a vitának.

Kandeláber 2016.02.20. 10:48:04

@260: "sohasem voltál valami észkombájn"...
Aha, kendben tehát egy szürkeállomány-túltengésben szenvedő kriptoszadeszest tisztelhetek, én, a bőgatyás-barackpálinkás, genetikailag alattvaló, aki pluszban még római katolikus is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.20. 10:58:29

@Bell & Sebastian:
Fáj, hogy a világ jövőjéről elmélkedő, érdemi & nívós hozzászólásomat trollkodásnak (még ha mestertrollkodásnak is) nevezte.

Miért haragudna itt bárkire is? Ezek itt mind meg vannak győződve az igazukról.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.20. 11:01:10

@annamanna:
"Csernus szerint az átlag pedagógust fel lehet ismerni arról, hogy elhízott."

A lompos külső mögött gyakran rejtőzködik egy veszélyes anarchista. Ezek a pedagógusok a rendszer titkos ellenségei. Addig kell rájuk lecsapni, amíg nem késő!

Bell & Sebastian 2016.02.20. 13:27:02

@Doomhammer: Meghát, az igazukról. Az én véleményem is csak finomodott, amennyiben ennek nevezhető a színek lehúzásásával visszatérés a f/f televízió korába. Megjegyzem, profi kamerán f/f a kereső, hogy ne zavarja a komponálást/kolompolást.

Bell & Sebastian 2016.02.20. 13:32:42

@picur3ka: Az lemaradt, hogy a Szent Piac és Befektetőknek, meghát a Szabad Versenynek köszönhetően egyre gagyibb árukat sóznak ránk, amit csak részben magyaráz az élettartamra tervezés.

A kidörzsölt fillérbaszás inkább.

Állítólag minden hűtőszekreny egyetlen alomból való, csak a logojuk más.

Így kartellezni nem lehetséges - más előnye hirtelen nem jut az eszembe ennek az irányított-kapitális megoldásnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.20. 14:10:24

@picur3ka:

Én is --- de kiderült, hogy mégsem:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.20. 14:17:41

@Robinzon Kurzor:

"15-19 éves budapesti és nagyvárosi gimnazisták nagy része pontosan tudja és érti, hogy mi folyik itt." --- írod.

Hát, ja! Munkásokat az üzemek élére, diákokat a minisztériumokba!

(Dosztojevszkij Ördögökjében fejtegeti valamelyik nagyeszű világmegváltó, hogy minél több anyát iszákossá tesznek, annál biztosabb a forradalom győzelme --- ilyen figura vagy te is...)

n_dy 2016.02.20. 14:45:51

lehet, hogy baj van a mostani oktatási rendszerrel, de...
- a tanítói - tanári kar színvonala kritikán aluli ... 18 évesen elhatározza a gyerek, aki semmihez nem ért, semmiben nem tehetséges, hogy tanítani fog... inkább ment volna hegesztőnek ... de hát ahhoz tanulni kellene,
- nem kérnek fizetés emelést, csak a munkaidő csökkentését ... gratulálok a logikájukhoz,
- "sok a tananyag" - hergelik a diákokat... "az életre" akarnak nevelni ...uram atyám! ... ezek?

vénkujon 2016.02.20. 14:50:26

viktor anno a kokárdát sajátította ki, meg felgyújtatta budapestet. ez kevésbé kártékony. mi a faszt akart a szerző ezzel a cikkel elérni?

Kandeláber 2016.02.20. 15:02:23

@bbjnick: Néhány éve a hahás forradalmárok a választójog korhatárának leszállítását javasolták, mert szerintük a 14 éves gyerekek már érettek.
@vénkujon: Ja, az ostrom és ötvenhat kutya..sza volt kétezerhathoz képest, lángolt még Soroksár is. :D

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 15:04:52

@Pelso..: nem sűrűn járhatsz focimeccsre: a b közép manapság legszívesebben kubatovot lincselné a vénaszkenner miatt, diákverésre nem kapható. a forradalom utolsó bástyája a mandi szerkesztőség.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.02.20. 15:26:39

Egyre nagyobb a fosás a fidesz házatáján, egyre reménytelenebb a fidesz nyalonc médiagecik hazudozása.

Az ország felébredt és ellenáll a fidesz diktaúrának!

Ráadásul azt mindenki érti, hogy kockás ing, mert a fideszbolsik már a gyerekeinket is birkává akarják nevelni. A bayerzsótti-bencsik bandita birkatábora mellé. Azonban a nép ellenáll.

Lopbánnal most Európa felmosta a padlót, a gazdaság, az emeberek életszínvonala zuhan lefelé, a migráns kérdés helyett az emberek mostr már a saját és a gyerekeik életével foglalkoznak. Ettől remeg Lopbán nemkicsitnagyon.

Jön a fideszre az elszámoltatás, de nagyon jön!

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 15:33:29

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

"Jön a fideszre az elszámoltatás, de nagyon jön!"

2002-2010 közt is úúúgy jött a finesszre a félelmetes demokrata elszámoltatás, hogy 2/3-ad lett a végén belőle, ooops

picur3ka 2016.02.20. 15:35:08

Besz%rt a Zorbán! Az egyharmados néptől.

picur3ka 2016.02.20. 15:37:58

@Herr Stacheldraht Leger:

Hát ezen legközelebb se kell majd meglepődni, olyan jól játszotta meg az álproblémát a baloldal.

picur3ka 2016.02.20. 15:39:35

@Kandeláber:

Esetleg hetero férfi is vagy? Kimondottan alacsony lehet akkor az IQ-d.

picur3ka 2016.02.20. 15:42:28

@n_dy:

Úgy is van! Hülye tanár! Ha a szülőnek ilyen a viselkedés- és vitakúltúrája, akkor a gyerekétől sem lehet sok mást elvárni, nem gondolod?

MAC-Ka 2016.02.20. 15:56:05

Úristen, cikkíró?
Szerinted ez na Klinghammer csak egy "dohogó öregúr"? Hiszed is amit írsz? Nem, ennyire nem vagy buta. Tudod te, hogy a propagandagépezet részeként mondta amit mondott és vélhetően te is... :(

Persze igaz, Kósa is "csak egy debreceni ember" volt, amikor 2010-ben mondta a sületlenségeit, amivel jókorát rúgott a forint (és az euró) árfolyamába. Bagatell...
De igazad van, ez így kevés "asztalt kell borogatni", aztán "a kormány tagjainak egy dolga lesz, szaladni, de gyorsan". Igen ez kellene, egy kis polgárháborús ribillió, ugye? Végülis orbán anno majdnem megcsinálta...

az_igazi_trebitsch 2016.02.20. 16:09:16

"Csak gratulálni lehet az antiorbánista mozgalom újabb sikeres önlelohasztásához!"

Csak gratulálni lehet az orbánseggétnyalom mozgalom eme plasztikus, és nyilván jól megfizetett szüleményéhez.

Barkalot 2016.02.20. 16:17:36

Hülye vagy vagy játszod a hülyét gellért? Azt nem értem, ha a kormánypártiak többsége is elismeri, hogy egy fos a jelenlegi oktatási rendszer, a KLIK egy borzalom akkor miért kell fikázni azokat akik változást akarnak? Ez egyfajta "modern demonstráció". A fidesz meg kinyilatkoztat, tárgyalni nem akarnak, nem képesek. Akkor mit csináljunk? Lőjük le őket? Benne vagyok. A tüntetés egy jó dolog ha szemétláda a kormányzat, persze ez nektek fáj.

hívőlélek 2016.02.20. 16:28:33

ERGÉ! Te a tiszteletbeli Pesti Srácok címre hajtasz?

...te azok már államilag sponzorált Prosti Srácok. ...csak szólók.

vénkujon 2016.02.20. 16:52:48

@Kandeláber: te csak ne amortizáld a fülke/pálinkaforradalom előzményeit!:)

prevent 2016.02.20. 17:00:54

fura, mondom én, aki alig használja ezt a szót
fura azért, mert egyik szemem nevet, látván a gyerekeket, akik kiállnak valamiért, amiben hisznek - higyjétek el, hogy az egész kérdésben ez a legfontosabb.
a másik sír. sír, mert a gyerekek tiszta szívét akarja felhasználni - ami nekem nem jön be.
Az a szteppelgetés, amit a résztvevő elkövetnek ("tiltakozom, de nem megyek el tárgyalni", "nem a megfelelő embereket hívták meg, hiszen vannak kiválasztottak") nekem szánalmassá teszi - még egyszer a "felnőttek" részéről tett kijelentéseket.
van egy javaslatom. vagy kettő, ha úgy tetszik:
ha meg akarjuk oldani a közoktatás kérdését, szálljunk le MINDEN lóról - ne csak a magasról
némi önvizsgálat nem ártana azok részéről sem, akik ezen a pályán hanghordozó szerepben mozognak évtizedek óta - ez nem akarja jelenteni a kormány felmentését a kérdésben
vegyünk példát a gyerekekről, akik tényleg jót szeretnének - mindenféle hátsó szándék nélkül

Taxman 2016.02.20. 17:01:55

kedves rg! ha a filmeket is annyira érted, mint a politikát és konkrétan ezt a történést, akkor nagy a baj. még jó, hogy sosem az alapján választottam megnézni való mozit, hogy mit mondott róla a rajcsányi a petőfin.

Bernik 2016.02.20. 17:02:35

@hívőlélek:
Mégha csak az lenne a baj, hogy "államilag szponzorált Prosti Srácok"!
Egyszerűen tényleg érthetetlen egy magára valamit is adó átlagos hazai "jobboldali"! Nem tűnik fel neki, hogy ki ez a Stefka István elvtárs, aki tavaly óta tölti be 1956. eszméjének hagyatékát tervszerűen romboló kommunista hadtest egyik tábornoki pozícióját. Szegény Pongrátz Gergely forog a sírjában, amikor látnia kell, hogy a kádári kommunista diktatúra egyik legvéresebb szájú, moszkovita, nyugatgyűlölő propagandistája a "Pesti srácok" nevét bitorló förmedvény élén pusztítja nemzetünket!
Az álellenzéki, szintén putyinpénzből tartott, indexes címlapon már nem csodálkozom. "A tanárok jogos követeléseivel nekilódult tüntetési hullám most fullad saját bohózatába." - Megjött a napiparancs, ezt tartották fontosnak "kiemelni".
Álmodik a nyomor elvtársak! Nincs itt semmiféle bohózat, nem fullad ki a tiltakozás, de még hasonlóság sincs az "emútnyócév" orbáni hazugságsikereivel, szélsőbalos mafiiatrükkjével. Ébred a nép és egyre jobban összefog, mert egyre világosabb, hogy a "nemzeti" jelmez alatt egy mindent központosító, putyinbérenc rákosista diktatúrája bújik meg. Az orbáni mutatvány, a vörösben vibráló kommunista varázslat köde oszlik már. Hamarosan vége az uniós pénzesőnek és az orbáni kommunizmus diszkójából áradó vörös MŰKÖDNEK!
....MŰKÖDNEK!

Kandeláber 2016.02.20. 17:07:04

@picur3ka: A hozzád hasonlók a föld alól másznak elő, mint a zombik? :D

fércnél maradandóbb 2016.02.20. 17:11:02

Minden hétre kell egy forradalom. Tökmindegy mi táplálja, csak az a fontos hogy lobogjon a láng

Múlt héten még Hosszú Katinka volt a kabalafigurája a hivatásos forradalmároknak, a szegény elnyomott kisemmizett hableány. Hogy valójában min akadt ki és mik voltak a kívánságai, mit akart volna megváltoztatni az nem derült ki a nyilatkozatából, de ez nem is lényeg. Hanem hogy jól megaszondta! Odavágta egyenest a képébe EZEKNEK!

Most meg itt a kockás ing, elég felvenni és máris forradalmi hősnek érezheti magát minden alsó tinédzser korosztályos, meg a tanára is fej fej mellett. Végre valamit tenni lehet egy jobb igazabb világért! Kevesebb óraszámot, több lóvét, az állam mindent fizessen vastagon de semmibe ne ugasson bele!

Mer mi tuggyuk mi a lyó a gyerekeknek, tőlünk asztán mektanulja hogy kel hejesen a dolgokat kicsinálni! Tuggyuk, merjük, teszünk rá!

fércnél maradandóbb 2016.02.20. 17:26:41

@annamanna:
Legalább ne vágnál fel azzal, hogy semmit nem értesz az egészből

Egy értelmes párbeszédhez egymás kölcsönös megbcsülése az alap, enélkül nem érdemes leülni a tárgyalóasztalhoz, mert el van cseszve a légkör. Egy ilyen régimódi öregúr részéről, mint Klinghammer, a kölcsönös megbecsülés része hogy fehér inget veszünk nyakkendővel mielőtt leülünk tárgyalni egymással

A pedagógus szakma önjelölt képviselői részéről meg most éppen az jött divatba, hogy hetykén odaszólogatnak, hogy húzzál már a phí-tsába Állam Bácsi, itt én vagyok a főnök, ha úgy tetszik gatyában táncolok, te meg majd húzod a zenét amit rendelek hozzá

Diákoknak persze mindig jó egy ilyen buli, mi is élveztük volna annak idején. Pláne hogy a fő követelés az iskolai terhek csökkentése, a strébereken kívül ki akarná másként?

nyünyüge 2016.02.20. 17:34:15

T. Szerző!

Elég életszerűtlen, hogy a v.o.l.t. államtitkár egy szürke februári reggelen arra ébredt, hogy a PDSZ elnök és társai által akár beszólásként is értékelhető "szomorú" nyilatkozatot kellene adnia a Magyar Nemzetnek.

BTW a "kinyílt a bicska a zsebemben" c. fordulat nem szomorúságot, hanem dühöt jelent magyarul.

2016.02.20. 17:42:50

Szerintem Klinghammer kijelentése elmond mindent arról, ami miatt ez az ország 50 éves lemaradásban van. Nem, nem a Fidesz miatt, a Fidesz már csak egy következménye ennek.

Barkalot 2016.02.20. 17:43:28

@prevent:

A Fidesszel NEM lehet tárgyalni. Ezt csak a hülye nem látja át. Orbánék csak az erőből értenek, semmi másból. Ezért kell picsán rúgni őket.

2016.02.20. 17:43:39

Az a baj, én ismerek huszonéves dohogó öregurakat is...

Barkalot 2016.02.20. 17:44:11

@nagybalfasz:

Rákosi, Kádár jó munkát végeztek. Mindkét fasznak volt pár millió híve.

hívőlélek 2016.02.20. 18:04:40

@Bernik: ami jobboldalinak tűnik az a szélsőbal álkeresztény.nemzetieskedő gúnyát váltott Stalinista megmondó emberek haszonleső gyülekezete-

Parajpuding 2016.02.20. 18:08:11

Hamarosan rájön a cikkíró, hogy tévedett.

picur3ka 2016.02.20. 18:10:48

@Kandeláber:

Kő alól, kérlek szépen.

picur3ka 2016.02.20. 18:15:09

@Barkalot:

Érdekes demokrata megnyilvánulás.

Jellemző módon, éppen ebben a zorbabaxott diktatúrában demonstrál, meg követelőzik mindenki. Neked is mekkora arcod van.

Ja, ha nem lőnek, persze...

colonel Tigh 2016.02.20. 18:19:28

Jesszusom, ez az írás...
Önlelohasztás? Jóember, kaptak egy tuti szimbólumot, egy jelképet, amire ránézve egy szó nélkül tudja mindenki miről van szó. Önlelohasztás? Annyira lelohadtak, hogy a Kunigunda útján, a 80mrd-os csodában mint a tüzet, úgy kerülik, hogy beszámoljanak róla...
Ez hihetetlen, hogy amikor már csőstől, vastagon ömlik a szar, még ekkor is van nem kevés agyatlan barom, aki szerint minden ok, sőt, még meg is védik a szemét, tolvaj, korrupt bandát. Ezek mind meg fogják érdemelni, amikor majd a nyakukba szakad az egész miskulancia. Csak sajnos azok is szívni fognak, akik ezt nem támogatták. Már ha nem megy el innen még előtte.

Wikus Van De Merwe 2016.02.20. 18:25:56

@picur3ka:

Hát igen.
Szar egy diktatúra a miénk. Szegény demokratáinkat már nem igazán veszik komolyan...

:DDD

hívőlélek 2016.02.20. 18:39:01

@bbjnick: mégis mit kellett forszírozni a DK-nak??? Talán a Klinghammer Gyurcsány bérenc???? ...s a KLIK dk-ás irányítás alatt van?

a Zellenség betette a lábát vagy tényleg jugoszláv békaemberek ássák alá a NER nem rés de erős bástya építményét???

Wikus Van De Merwe 2016.02.20. 18:54:32

@hívőlélek:

Mondjuk ez a kockás izés szimbólum pont a Csabi-Zsóti-Feri féle agytröszt gondolatvilágát idézi.
Két hónap múlva a zemberek többsége arra még talán emlékszik majd, hogy volt valami kockásinges purprlé, de hogy kiért és miért, arra már tutira nem.

picur3ka 2016.02.20. 19:07:39

@colonel Tigh:

"amikor már csőstől, vastagon ömlik a szar, "

Ráharaptál?

vajdasagi 2016.02.20. 19:17:34

Semennyire sem tisztelt rajcsányi "úr".

Ön mostanában pártunk és kormányunk prostituáltjaként szerepel. Legalább pénzben mérve megéri? Mert hogy a nemzetnek ezzel nem használ, az aztán biztos. Előbb azt akartam mondani, hogy árt, de már ez sem biztos. Csak olaj a tűzre minden az önök minden megszólalása. Úgyhogy akkor mégsem káros :-)

Egyébként nincs is igaza: nagyon jó szimbólum a kockás ing. A Fidesz most veszíti el véglegesen a fiatal generáció szívét, szimpátiáját és szavazatát. Úgyhogy ön is lassan kereshet új kenyéradó gazdát.

emberkécske 2016.02.20. 19:23:46

@bbjnick: Ha csak az ellenzéknek lenne jobb, nem itt tartanánk.

Pelso.. 2016.02.20. 19:29:23

@colonel Tigh: A fidesz tisztában van vele, hogy a szimbólumokra jól reagál a nép, nekik is akadt, bár itt az ideje a frissítésnek. Elsőnek mindjárt lehetne pl. a kisvasút,amely valóságos, kézzelfogható, valamint üzenete egyértelmű.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 19:38:21

@Pelso..: kolbásszal töltött focilaszti?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.02.20. 19:45:18

@picur3ka:
nézze, a nő borotválva is, meg borotválatlanul is kurva. legfeljebb, szőrösen, undorító kurva. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.02.20. 19:47:03

@annamanna:
a borosta és a kockás ing, itt is csak az elhanyagoltság jele. mint a kövérség.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 19:47:28

@Tehéntőgy: 2008-ban még meg kellett osztani a baller blokkot, tehát marketingelték mandiék a mindenféle menőprogpártocskákat. most nevetségessé kell tenni ezeket.

különben is, ideje lenne megint valami genderőrült cikket rittyenteni, késik a menetrendszerű gumicsont poszt

Pelso.. 2016.02.20. 19:51:27

@Herr Stacheldraht Leger: Ilyen termék előállítása nálunk lehetetlen. A gyártás idején már tízen kilopnák belőle a kolbászt, már ha tudnák, hisz a tervezési fázisban meg bele sem kerül.

Mr. Waszabi 2016.02.20. 19:54:40

Hijnye, be vagy bszva? Alaposan mellényúltál, annyi szent. Van gyereked? Szoktál szülőire járni? Van fogalmad arról, hogy mennyiben zavarta össze gyermekeink jövőképét az orbáni szétzilálása az oktatásnak az elmúttévekben? Szerintem olyan ember nyilatkozzon, akinek van köze, érintettsége közvetlenül a témában. Azaz, gyakorlati köze van hozzá, bőrét érinti. Mert minden más, kívülállóként, kibicként publikált vélemény lófasz, halványlila, kora esti kommunista ködfény legfeljebb. Elegem van a kibicekből, ez a helyzet - nem kockáztat semmit, csak pofázik mások kontójára. Hát, ez a valódi magyar realitás, ez a helyzet. Nem a te gyereked kényszerül a szomszéd országok valamelyikében az én költségemen egyetemre járni, ha nem akar esztergályos lenni, ahogy Orbán szeretné őt kényszeríteni. Szerintem bekaphatod a gázcsövet, és van időd elgondolkodni, mielőtt kinyitod a csapot, hogy mekkora kárt okoztál ezzel a poszttal. Orbán egy dilettáns, önző barom. És a követői meg mint a pártállami kommunista, semmihez nem értő slepp. Ez a mai magyar valóság. Remélem, elnézést kérsz e posztért. Nem tőlem - hanem a gyermekeinktől. Van elég hülye, naplopó, tolvaj az országban, de tőled nem vártam ezt eddig. De, képes vagyok alkalmazkodni, csak akkor te se tüntesd fel magad értelmes, magyar emberek érdekében íróként. Mert elég szarul szerepelsz, ez a szitu. Innen lentről nézve, legalábbis.

vakapad 2016.02.20. 19:57:59

Namostan, ugyebár, a bejegyzés szerzője (ergé) elkámpicsorodni látszik azon szomorú esemény miatt, melynek során az eltaknyolt Klik súlya alatt kapálózó tanárok meg a diákok hülyeségre fecsérlik azt az építő jellegű energiát, melyet tulajdonképpen az Orbán kormány megdöntésére irányuló komolyabb lépésekre is fordíthatnának. Jaj, jaj, hogy lesz így leváltva a FIDESZ. Írja ergé. Akinek a fentiekből levezetve (logikailag) ez fontos lenne.

Nade. Ez nem inkább egy írás annak érdekében, hogy a tárgyi mozgalom eljelentéktelenedését, kabaréba fulladását, és főleg ostobaságát sugallja azon emberek részére, akik már-már kezdték elhinni, hogy az orbáni vezetés (horribile dictu) "rosszabb" mint a zemútnyócév? Merbizony, ha jól elolvassuk ...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.02.20. 19:59:18

@Mr. Waszabi:

magát olvasva igaz örömmel tölt el, hogy a gyerekei már eltakarodnak innen.

Wikus Van De Merwe 2016.02.20. 19:59:47

@Mr. Waszabi:

Melyik magyar egyetem nem felelt meg a gyermeked és a te igényeidnek, feltételeidnek?
És melyi külföldi egyetem lett a választott?

Csak kíváncsi vagyok, semmi hátsó szándék.

Gyűrött Papír 2016.02.20. 20:08:47

Nem ilyen Mandinerre emlékeztem. Ez inkább kínlódó kérdés volt. Kínzó kérdés lenne, hogy mi lesz egy év múlva?!

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 20:10:35

@Pelso..: csak megfelelően kell kommunikálni. vész esetén az elmúltnyócra kenjük a kolbász kilopását. utána úri borozás. az uborkafára felkapaszkodott mucsai műpolgárok imádják a tudálékos borkóstolósdit.

Lesből Támadó Szárítókötél 2016.02.20. 20:11:30

A gunyolodas helyett én inkább azon aggodnek, nehogy egy ilyen halál egyszerű, hétköznapi dologból szimbólum legyen 2018-ra, és mondjuk az emberek az oktatás és az egészségügy állapotát állítsák szembe az MNB penzszorasaval vagy a stadionprogram szuksegszerusegevel, mert akkor az Úristen irgalmazzon nektek.

Amúgy a kockás ing udozletet küldi Cambridge-bol:

www.facebook.com/photo.php?fbid=10208624472431023&set=a.10200274072196236.200545.1286304888&type=3&theater

vakapad 2016.02.20. 20:13:43

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Azon aggódnak. Ahogy ez az írásműből látszik is.

Mr. Waszabi 2016.02.20. 20:16:18

@Wikus Van De Merwe: nem nekem nem felel meg, csak éppen az állatorvosin 1,5 millát kell ma perkálnom, ha nem jut be a kölök az államilag finanszírozott körbe. Na, ebben van a geciség. Bölcsészként kerülhet be legolcsóbban, az csak félévente 150-300 ezer. A műszaki szakok a kettő között szórnak. Gyakorlatias apaként pedig tudom, hogy az életben nem a jóseggűek a legtehetségesebbek - rúgtam már ki munkahelyi pályázatról nem egy summa cum laude vézettett - mert közök nem volt a valósághoz. Márpedig dolgoznia a többségnek ott kell - a kisebbségi, apu, anyu által állami pozícióba benyomott kevesek nem a magyar nép átlagának tükre. Ha vitatkozol, akkor sokkal több csúnya, de igaz tényt fogok arcodba tolni az orbáni valóságról - és ezt nem fogja megköszönni neked a Lázár-titkárság. Nem bírom a neo-kommunista köcsög hazaárulókat, ez a helyzet. Nos, képben vagy, te döntöd el mi legyen a folytatás :)

Mr. Waszabi 2016.02.20. 20:19:11

@jose maria padilla: aztán miért is ezen ellenséges hangnem? Mit képzeltél mögé, amit elfelejtettél kifejteni? Mert semmit nem tudsz rólam, de azért mindjárt elküldted gyermekemet a pcsába. Nagyjából. És te vagy magyar? Ne bassz...

Wikus Van De Merwe 2016.02.20. 20:21:16

@Mr. Waszabi:

Folytatás?
Mondtam, hogy semmi hátsó szándék ... csak kiváncsiság.

Bár azt meg kell jegyeznem, hogy ennél a résznél:

"...rúgtam már ki munkahelyi pályázatról nem egy summa cum laude vézettett - mert közök nem volt a valósághoz..."

erősen elvesztetted a hitelességed.

vakapad 2016.02.20. 20:23:46

@Mr. Waszabi:

Magukban akarnak lenni.
És akkor már csak a nyugdíjfizetést kell megoldaniuk, mert a nyugdíjasokból keveset tudnak odaát foglalkoztatni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.20. 20:26:00

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Ha már Cambridge!

Vajon, azok a hallgatók, akik itt parádéznak kockás ingekben, tisztában vannak-e vele, hogy a Nyugat alkonyát demonstrálják?

vakapad 2016.02.20. 20:29:50

@bbjnick:

Dehogy! Mind tudatlan. Önkéntelenül demonstrálják azt, amit már Bástya elvtársék is nagyon vártak annó, de valahogy nem sikerült megélniük.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 20:29:59

@bbjnick: nyugat alkonya? szerintem inkább annak az országnak fellegzett be, ahonnan elhúznak az ifjak. jellemzően amúgy keletről, nyugatra. erre kéne gombot varrni.

Mr. Waszabi 2016.02.20. 20:30:46

@Wikus Van De Merwe: na, mesélj már az okról is, hogy miért is ez a kommented? Merthogy nem tudhatod, miért rúgtam ki őket, nem írtam ugyanis, de azért te vélelmezed, amit nem tudsz. Vagy legalábbis helyttesíted a hiányzó információkat automatikusan valamivel, amit elfelejtettél közre bocsátani. Amiként elfelejtetted megkérdezni is, pedig kézenfekvő ez lett volna - normális ember ezt tenné. Vagy tévedek? Remélem, nem :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 20:35:08

@Gyűrött Papír:

"Kínzó kérdés lenne, hogy mi lesz egy év múlva?! "

ez kizárólag attól függ, milyen csapásirányt kapnak parancsba a fijugg

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.20. 20:35:34

@Herr Stacheldraht Leger: @vakapad:

Aki egyik nap védtelen családanyákat lincsel a fészbukon, másnap az üres méhével demonstrál, majd harmadnap kockás inget öltve fényképezkedik, maga sem tudja, miért vagy mi ellen, az nem személyiség, hanem egy narcisztikus pszichopata.

emberkécske 2016.02.20. 20:38:02

Azt hiszem, Orbánék ezt benézték. Focistanyelven öngólt rúgtak. Na nem ezt a kockásinges baromkodást, hanem magát a rendszert.
Az oktatásra ennyi pénz van. Ennyiből kell gazdálkodni. Azzal, hogy összevonták az egészet egy "állami vállalattá" saját magukkal basztak ki. Azelőtt, ha pénzhiány miatt egy iskolában kikapcsolták a gázt, vagy az áramot, lehetett mutogatni pl. az önkormányzatra(főleg, ha ellenzéki volt). Ma már nincs kire. Ráégett a kezükre a dolog. Az ellenzék meg olyan amilyen, rajtuk már nem múlik semmi. Nincs pénz, és (hosszútávon) nincs kire mutogatni.

Pelso.. 2016.02.20. 20:42:00

@Herr Stacheldraht Leger: Így van. Sima ügy, hogy egy vödör moslék bármiként nevezve eladható, de hogy ugyanazt többször, -hát tényleg " jobban teljesít".

Wikus Van De Merwe 2016.02.20. 20:45:48

@Mr. Waszabi:

Nem sokat kérdeztem tőled, de sokkal többen tudtam meg rólad, mint arról, amit kérdeztem.
Nem kell semmit behelyettesítenem. Minden ott van ami ahhoz szükséges, - bár még véletlenül sem akartam tudni - , hogy lássam milyen ember is vagy valójában.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.20. 21:01:46

@Herr Stacheldraht Leger:

Nem ennyi. De mivel, láthatóan, neked már ez is meghaladja a képességeidet, mi értelme volna tovább ragozni?

Mr. Waszabi 2016.02.20. 21:19:01

@Wikus Van De Merwe: értem. Tehát mellébeszélésből 5-ös vagy - egyetlen kérdésre nem válaszoltál, de megpróbáltál mellébeszélni, nettó. Ez nálam kuka. Tanulj még.

vakapad 2016.02.20. 21:24:55

@bbjnick:

A személyiséget (pláne a nárcisztikust) az alkonnyal valahogy én sem tudtam összehozni, ám mivel további magyarázatra nem számíthatunk ...

vakapad 2016.02.20. 21:27:02

@emberkécske:

Azt hiszem, az "ennyi pénz van" helyett az "ennyi pénzt szántak" szöveg lenne a helyesebb, nem?

Borzasztó Károly 2016.02.20. 21:59:48

Nincs is olyan, hogy kockás ing. Mint ahogy a matematikát sem kockás füzetbe írják, hanem négyzetrácsosba. Négyzetrácsos ing van. Ezért tart itt az oktatás kérem. Hülyék.

Merlot 2016.02.20. 22:09:20

@vénkujon: Mit akart?
Nem tudott fingani, hát leült és összetákolta ezt a posztját.

picur3ka 2016.02.20. 22:20:25

@vakapad:

Nem-e? Szöges ellentétben áll pedig a közösség megtartó erejével.

Philip F. Queeg 2016.02.20. 22:21:44

@Merlot:

:DD

Elég jól sikerült, mert gyűltök a szagára rendesen.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 22:53:00

@bbjnick: a kérdés még mindig megválaszolatlan:

nyugat alkonya? szerintem inkább annak az országnak fellegzett be, ahonnan elhúznak az ifjak. jellemzően amúgy keletről, nyugatra. erre kéne gombot varrni.

no erre kéne érdemben reagálni valamit. már ha megy.

emberkécske 2016.02.20. 22:54:25

@vakapad: Szerintem ennyi pénz van. Lehet, hogy az események miatt át kell csoportosítani valahonnan, az viszont onnan fog hiányozni.

picur3ka 2016.02.20. 22:58:41

@Herr Stacheldraht Leger:

A nyugati kultúrkörről beszélünk, kb. Kijevtől balra találja a térképen.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.20. 23:19:57

@picur3ka: ha a jelenlegi ütemben halad az akármilyen inges fiatalok elvándorlása, nemhogy kievtől, kőszegtől lesz balrább a kulturális limes.

Kandeláber 2016.02.20. 23:23:09

Szóval Cambridge.
Azta.
Holnap Oxford, hétfőn a Sorbonne, etc., Gallónét pedig nemesi rangra emeli a királynő.
Nagy a vihar a pocsolyában.

Kandeláber 2016.02.20. 23:28:35

És ez még csak a kezdet.
Két hét múlva minden londoni magyar mosogató kockás flanellben súrolja az üstöket.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.02.20. 23:28:50

Húzzatok vissza a dzsungelba kockás pitonok ! Senki nem kiváncsi rátok..

Arcade Macho 2016.02.20. 23:30:24

a 10 millio fociedzo majd a 10 millio atomtudos illetve vizugyes es gatepitoszakember utan eljott a 10 millio tanar orszaga

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.02.20. 23:35:55

Vajon miért csak a kockás inggel vállalnak köösséget, a borostával miért nem?

feketeesfeher 2016.02.20. 23:46:05

ergé ezt benézte. Kivetítette a vágyait.
A kockásing egy mellékes hullám. Nem része a fősodornak. Inkább csak egy párhuzamosan futó mellékszál.

Nem terelődött át a pedagógus ellenállás a facere, csak megjelent a közösségi médiában is egy támogató szál.

Attól, hogy ez az akció max 5 napig téma, nem jelenti azt, hogy a főszál elvékonyodjon és elhaljon.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.02.20. 23:48:22

@Kandeláber: Holnaptól a faszbukon: "Je suis hongrois koztkasing.." :)))

Philip F. Queeg 2016.02.20. 23:48:36

@Herr Stacheldraht Leger:

Kemény konkurenciát kapnak a kockás inges elvándorlóink, ott a limesen túl, a jólképzett muszlim bevándorlók képében.
Vagy kezdenek azok a limesek elmosódni?

bonebear · http://cinca.blog.hu 2016.02.21. 00:11:06

Találtak egy szimbólumot egy gondolatrendszerhez. Hol itt a probléma???

Ezt az írást én sem értem.

Bell & Sebastian 2016.02.21. 00:56:53

Nyilvánvaló, hogy egy jó oktatási rendszer az establishmentet termeli ki. Hogy szolidaritás is legyen, egalizálás is kelene mellél, például ifjúsági szervezetek, "nyaraltatás". Pont olyan ez, mint az elmélet utáni gyakorlat a hidegburkolásban.

A judeo-bolsi elképzelés az, hogy ezt olcsón végre lehet hajtani, egyetlen menetben, a hangzatos "integráció" veres zászlaja alatt..

Ettől még Kádáréknak is több esze volt.

A kockás ing a judeo-bolsi hülyeség szimbóluma.
___

Orbán és bandája a judeo-bolsikkal nem bonyolódott erről vitába, ezért most beszántatják az egészet és indulnak a kályhától.

Aki elitsuliba viszi a gyerekét, az kitermeli ugyan az elitet a családjában, csak szart se ér el vele hosszútávon, ha nem teszi mellé a szolidaritást.

A kölök úgy fog áttaposni a többin, mint a güzü, sőt, még lopni is fog, mert erre képezték ki.

Magyarán, konzerváltuk a szar rendszert. Erre tessék emlékezni majd, ha nem jön be a családi mutatvány.

annamanna 2016.02.21. 02:27:14

@Bell & Sebastian: "Aki elitsuliba viszi a gyerekét, az kitermeli ugyan az elitet a családjában, csak szart se ér el vele hosszútávon, ha nem teszi mellé a szolidaritást.

A kölök úgy fog áttaposni a többin, mint a güzü, sőt, még lopni is fog, mert erre képezték ki.

Magyarán, konzerváltuk a szar rendszert. Erre tessék emlékezni majd, ha nem jön be a családi mutatvány."

www.borsonline.hu/20160220_igy_kapott_katedrat_orban_viktor_lanya

@jose maria padilla: jó, de ki hanyagol el kit/mit?
Orbán Viktor haskörfogatát ki hanyagolja el?

Az EP-képviselők milyen elhanyagoltságtól híznak?
index.hu/kulfold/2014/05/23/mit_csinal_az_emberbol_5_ev_hanyatlo_nyugat/

A magyar parlamenti képviselők átlagsúlya vajon mennyivel marad alatta az egy mázsának? Őket ki hanyagolja el?

A kockás ingről feljebb már linkeltem egy cikket; most következzen egy súlyosan elhanyagolt hölgy, aki sűrűn visel kockás cuccot:

www.facebook.com/CamillaDuchessOfCornwall/photos/pb.320778254681220.-2207520000.1456016868./1040627902696248/?type=3&theater (feb. 9.)

www.facebook.com/CamillaDuchessOfCornwall/photos/pb.320778254681220.-2207520000.1456016935./1037015299724175/?type=3&theater (feb. 3.)

www.facebook.com/CamillaDuchessOfCornwall/photos/pb.320778254681220.-2207520000.1456016935./1029703753788663/?type=3&theater (jan. 21.)

(Most látom, alul "A magyar reformok működnek!" reklám fut, egy súlyosan elhanyagolt, kockás inges dagadt kölökkel).

annamanna 2016.02.21. 04:04:31

@jose maria padilla: egy történelmi példa a németalföldi szabadságharcból:

"Nem is a király, hanem ministere, a bibornok ellen indult meg az első mozgalom. Hatalma sértette a hazafiakat, pompáját irigyen nézte a nemesség. Elhatározták, hogy tüntetésből a lehető legegyszerűbben fognak élni és cselédjeiket szürke gunyába öltöztetik. Az ujjakra pedig kis vörös sipkákat varrattak a bibor gúnyjára. Egyszerre igy öltözködött az egész ország, annyira, hogy ez a posztófajta elfogyott.59 A kormányzónő előbb tréfára vette, aztán eltiltotta e tüntetést. Ekkor más díszítést választottak, egy csomó nyilat azon felirattal: concordia res parvae crescunt. Granvella már ekkor panaszkodott a lázadás szellemének terjedése miatt."

"Ekkor mondta Barlaymont, hogy kár tőlük megijedni, bottal kellett volna fogadni azokat a koldusokat. A víg nemesség végzett munka után ünnepi lakomához ült, melyen egy rövid időre Egmond és Hoorn is megjelentek.64 Láttuk, mily divatja volt a jelképes neveknek és öltözetnek, most a koldus, gueux nevet kapták fel. A koldusbarátok jelvényét, a tarisznyát vették fel és jelmondatuk az lett: «A királyhoz híven a koldustarisznyáig»."
mek.oszk.hu/01200/01267/html/08kotet/08r01f03.htm

annamanna 2016.02.21. 04:43:30

@Josagos: de a kockás ingben grasszáló tanerőkön a borosta mégiscsak sokkal könnyebben észlelhető (még egy 75 éves úr számára is nyilvánvalóan):
www.fashiongonerogue.com/wp-content/uploads/2013/09/jachsgirlfriend-plaid-shirt.jpg
ecdn1.shoptiques.net/products/bb_dakota-plaid-shirt-dress-3-multicolor-cda76b85_l.jpg

Túlsúlyos változatban (csakhogy ne diszkrimináljunk):
http://hottopic.scene7.com/is/image/HotTopic/10469250_hi?$pdp_hero_zoom$

A kínos malőrök elkerülésére legjobb viselet a csizma:
s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/3f/33/79/3f33790439561b94bd4e49d762c93608.jpg

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.21. 06:14:42

@Herr Stacheldraht Leger: @vakapad:

Ha egy (egyszerű) összetett mondatban nem jött át nektek, miről beszélek, 1200 oldalon kifejtve sem tudnátok vele mit kezdeni.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.21. 08:38:58

@bbjnick: itt nem vaksipadsival folytatok gruppen diszkurzust. neked kéne még mindig alábbi felvetésre érdemben reagálni:

nyugat alkonya? szerintem inkább annak az országnak fellegzett be, ahonnan elhúznak az ifjak. jellemzően amúgy keletről, nyugatra. erre kéne gombot varrni.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.21. 08:43:45

@Philip F. Queeg: a szociális juttatások terén már most is konkurencia mindenkinek nyugaton a házon belüli iszlám tömb, melóban jóval kevésbé: disznópörköltes lábast nem fog a sivatagi sugárfizikus elmosni, günter bácsi keresztény popsiját se pelenkázni az öregek otthonában,, stb. magasan kvalifikált melóknál meg eleve szivacsként szippant a piac a világ minden szegletéről alkalmas keveseket.

maroz 2016.02.21. 08:46:49

@Bell & Sebastian: A gyerekeim elitiskolája úgy nyomatta az elitista indoktrinációt hogy anno a párttitkár elvtárs balfasz vállfaárus kiscsákó volt hozzájuk képest. Az elittudat elültetésén túl kialakították bennünk még az ellenségképet is: ha nem embereled meg magad, akkor mehetsz te is át az XY iskolába az alemberek közé! Mire leérettségizett az elitcsemete pörfektül tudta, hogy hol a helye és ki az ellensége.

Állítólag huzatos helyen nem túl praktikus az, ha a szervezetünknek csak egy része ellenálló. Baszhatjuk a kínkeservesen megvédett felsőtestünket ha közben elfagynak a tökeink. A mai elit elitizmusa megfigyeléseim szerint erről szól és ezt az elitet reprodukáljuk.

Pelso.. 2016.02.21. 09:22:37

@Herr Stacheldraht Leger: Ki gondolta volna xx éve, hogy a magyarok majd a migránsokkal versenyeznek nyugaton, mosogatás és pelenkacsere projektekben...?
Az előbbiek szerencsések valamelyest, hisz ugyanezt idehaza is lehet csinálni, br. 100e körül. Életpálya modell, nem utolsó fejezet.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.21. 09:33:33

@Pelso..:

"Ki gondolta volna xx éve, hogy a magyarok majd a migránsokkal versenyeznek nyugaton, mosogatás és pelenkacsere projektekben...? "

hát mi illuminátusok. nem véletlenül választottuk ki jó érzékkel azt a csuti gyereket helytartónak, ellát minket rabszolgával határon innen és túl, ráadásul meg is tapsolják érte. most is lendületből aláírta a kvótabetelepítést, miközben szájkaratézza teli torokból a minemhaggyukot. minden terv szerint halad, soha többé jobb ügynököt a vekkernél :D

M_R 2016.02.21. 09:33:47

Ezt a blogot is Habonyárpi szerkeszti?

Philip F. Queeg 2016.02.21. 10:14:21

@Herr Stacheldraht Leger:

Vigyázzon kend, mert itt baj- és elvtársai kitapossák hitét, lelkét, ha ilyeneket ír.

Fogalmazzon pontosabban, mert a "... disznópörköltes lábast nem fog a sivatagi sugárfizikus elmosni, günter bácsi keresztény popsiját se pelenkázni az öregek otthonában ..." résznél könnyen arra gondolhatnak, hogy kegyelmed arra akar célozni, hogy a jólképzett 1 millió honfitársunk ilyen melóra ruccant ki.
Ez pedig szembe megy a fősodorral.
A "... szociális juttatások terén már most is konkurencia mindenkinek nyugaton a házon belüli iszlám tömb ..." rész pedig egyenesen felháborító, hisz arra utalni, hogy a "korai" iszlám migránsaink beilleszkedése csak imígyen sikerült, egyszerűen skandallum.
Nem beszélve arról, hogy könnyen arra gondolhat az egyszeri olvasó, hogy "késői" migránsaink is erre utaznak.
Kérem pontosítson, nehogy bajba kerüljünk itt mindannyian.

Bálna69 2016.02.21. 10:27:30

Klassz írás, ergé. Ergo mehetsz a kasszához a pénzedért.

Philip F. Queeg 2016.02.21. 10:39:00

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

A ma az tegnap volt.
Jó lenne, ha összeszednéd magad és odafigyelnél.

Kandeláber 2016.02.21. 10:57:06

Kocka hadának a lépte dobog...

Netuddki. 2016.02.21. 11:24:39

Ki az a roma csávó a képen kockás ingben a rózsaszín sezlonyon?

Netuddki. 2016.02.21. 11:29:46

"Csak gratulálni lehet az antiorbánista mozgalom újabb sikeres önlelohasztásához!"

Az orbán egy piti tolvaj. Nem kell ahhoz "anitorbánistának" lenni, hogy ezt valaki belássa. De gondolom a cikk szerzője is arra szavazott, hogy az orbán és haverjai a választáson kapott hatalmukkal visszaélve, a közpénzt elsikkasztva, családjukból és haverjaikból létrehozzák Magyarország újgazdag arisztokráciáját és földesurait.
Na, ez a momentum amiért ajánlatos lefosni a bokátokat, és nem a kockás ing. A kockás ing csak azt jelképezi, mennyien vannak akik nem értenek egyet az orbáni oktatáspolitikával, de a dolog sokkal többről szól.

profilo 2016.02.21. 11:38:39

@________________:

Szomorú, de a kockás ing a tehetetlenség és az ötlettelenség szimbóluma.

Netuddki. 2016.02.21. 11:42:39

@profilo:
"- Akármit is teszel, annak sosem lesz nagyobb hatása, mint egy árva cseppnek a határtalan tengerben!
- De hát mi is a tenger, ha nem cseppek sokasága?!"

profilo 2016.02.21. 11:47:47

@________________:

A remény hal meg utoljára. Persze ettől még a vízcsepp reménykedhet, bízhat abban, hogy cunamit okoz.

Pelso.. 2016.02.21. 12:34:56

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Merre tolják,
saját gondolatuk szerint, a híveknek tetszően, vagy felfelé megfelelve?)

rognork 2016.02.21. 12:41:48

T. Mandiner és egyéb szolgák,

kapjátok be a faszt és szopjátok,
rohadtgeci kágébésok!

Conchobar 2016.02.21. 12:54:08

"Egyáltalán, miről is van szó? Klinghammer István volt (volt, v.o.l.t.) államtitkár adott egy rosszkedvű interjút a Magyar Nemzetnek, melyben ugyan kiszólt a tanárokra" - Abban teljesen igaza van a szerzőnek, hogy tulajdonképpen nyugdíjas/kívülálló Klinghammer (amúgy a KLIK-rendszert is bíráló) nyilatkozatát egyszerűen rátolták a kormányzatra. Csakhát azért tehették ezt meg, mert a kormányzat és a kormánypárt is éppúgy áll hozzá, mint Klinghammer (még ha nem is mondják ezt ki). Vagy mint Gyurcsány: 'tüntessenek, majd hazamennek, ha elunják' (az eredménytelenségét). Egyébként nem érteni, hogy mit akar a szerző avval a fotóval mondani, a kockásinges-orbánossal.

Móg 2016.02.21. 12:56:46

Tévedni teccik Szerző Úr!
Ami nem baj.Lehet.
Ellenben ha tévedni is akar!?

2016.02.21. 13:17:00

@zwekedli: Tényleg gyomorforgató....mint 1848-ban , mikor az itáliai felkelőktől elloptuk a kokárdát, hogy nevetséges módon kitűzve a mellyünkre a Habsburgoktól való elszakadást a saját, magyar hazát demonstráljuk vele. Nevetséges volt!
Vasgy 1956-ban, smikor kivágott közepű zászlók lengtek a szélben, milyen nevetséges már! A lázadást az új iránti igényt jelentené, ha átfúj a szél a zászlónkon, ahelyett , hogy lengetné? Undorító, ballib picsogás! Méghogy liberális állam a Habsburgok ellen! Méghogy a zimperalista nyugathoz vonzódás '56-ban! Undor!

ZöldszemM 2016.02.21. 13:27:39

@Mr. Waszabi:
Hát nem az okosság csúcsa vagyol !!

2016.02.21. 13:30:33

@A megvalósult amerikai ólom..: Nem e ? ;) "

Neked otthon borostásak? Biztos, hogy lány?

bloglegelő 2016.02.21. 13:35:15

Volt már jobb poszt is a mandineren.

Az szdsz-meszp szimbóluma a nokiás doboz, a nemistudom milyen kreténeké a vakkomondor, a behódolt, puhatestű oktatási vízfejek meg a kockás ingekben láthatják meg önmagukat.

kár ezen fanyalogni

2016.02.21. 13:35:54

@ZöldszemM: Nem haza, el.....aztán maradsz a sok fideszes hívővel, egymás ellen... mert akkor is kell valaki, akit utálni lehet.
Orbán persze kiváló vezetője az országnak, megoldja. Csak ne te legyél az!
Annyira eltökéltek vagyunk az EU ellen, hogy mindent végrehajt, amit mondanak neki....annyira együtt menetelt Cameronnal, hogy az úgy leszarta, hogy nem látszik ki a lepény alól...
Nem fogadjuk el a kvótát! na jó, mégis....
Nem fogadjuk el az angliai megkülönböztetést! na jó, mégis.
Azon sem csodálkoznék, ha Orbán végül visszatáncolna a paksi beruházástól, mert az ellenség, az EU elmeszeli....
annyira szabadságharcol, amennyire apóráz engedi. Csahos kutya.

2016.02.21. 13:37:35

@ZöldszemM: Hát nem az okosság csúcsa vagyol !! "

Hát, hozzád képest filozófus....

annamanna 2016.02.21. 14:24:21

"Minden okom megvan rá, hogy azt higgyem: a bolygó, ahonnét a kis herceg jött, a B-612-es kisbolygó. Távcsövön ezt a csillagocskát csak egyetlenegyszer észlelték: 1909-ben egy török csillagász.

Fölfedezéséről akkor nagy előadást tartott a Nemzetközi Csillagászati Kongresszuson. Öltözéke miatt azonban nem hitt neki senki. Mert ilyenek a fölnőttek.

A B-612-es kisbolygó hírnevének nagy szerencséjére azonban egy török diktátor utóbb halálbüntetés terhe mellett megparancsolta népének, hogy öltözködjék európai módra. A csillagász 1920-ban megismételte előadását, ezúttal fölöttébb elegáns öltönyben. És ezúttal egyet is értett vele mindenki."

Ez egy érdekes videó: www.youtube.com/watch?v=4FPkVl_aeOM#t=03m56s
Tolkien azt írta, Frodó még az útra viselt szürke köpenyében ment el a koronázásra, úgyhogy eléggé kilógott az ünneplő tömegből, a sok gyönyörű ruha közül. Aragorn pedig leborult előtte, mert azt mondta, a szürke köpeny többet ér, mint a díszes ruhák, mert ők a nehezebb utat választották.

@Doomhammer: Nem csak nálunk ütötte fel a fejét a kockásinges romlottság, a vész vészesen terjed Angliában is. Itt az állami könyvtár előtt tüntetnek kockás ingesek:
www.facebook.com/CamillaDuchessOfCornwall/photos/pb.320778254681220.-2207520000.1456026671./994360740656298/?type=3&theater

egy újabb tüntető:
www.facebook.com/CamillaDuchessOfCornwall/photos/pb.320778254681220.-2207520000.1456026717./993983914027314/?type=3&theater

ez is meg akarja dönteni a monarchiát:
www.facebook.com/CamillaDuchessOfCornwall/photos/pb.320778254681220.-2207520000.1456026870./992236010868771/?type=3&theater

ezt nem is csodálom, nigger pedagógustól mit várhat az ember:
www.facebook.com/CamillaDuchessOfCornwall/photos/pb.320778254681220.-2207520000.1456027298./852854894806884/?type=3&theater

árnyékgyuri 2016.02.21. 15:04:15

@Mr. Waszabi: Három gyermekem van. Egy 500 fős borsodi faluban élek. 2 jár egyetemre, de egyiknek se kell fizetni érte. Az iskolákkal ,a tanárokkal nagyon elégedett voltam, rendesen normálisan felkészítették a gyermekeimet az egyetemre. Én nem látok a magyar iskolarendszerben problémát. Nyilván, mivel nem vagyunk gazdagok, a gyermekeknek olyan szakmákat kellett választaniuk ami nem fizetős, azaz a jog meg a közgazdaság sajnos nem jött szóba, de egy csomó más meg igen.

Lesből Támadó Szárítókötél 2016.02.21. 15:05:06

Magyar oktatás finanszírozása helyett: villamost Nairobiba és Addisz-Abebába, magyar pénzen!

citizentv.co.ke/news/nairobi-to-get-urban-passenger-train-service-in-june-115307/

"In line with Hungary’s new foreign policy for Africa to reinforce economic relations..." - valakinek elgurult a gyógyszere a Külügyben? Mi lesz a következő? Nagykövetség az Antarktiszon, hogy elmélyítsük a pingvinekkel való diplomáciai kapcsolatokat???

nemszólokmégegyszer 2016.02.21. 15:11:13

Ez a lap mindigis seggnyaló jobbos kormánypárti portál volt. Most, egy tiszta ellenzék hiányában erősebben hallathatják az ugatásukat /vagy inkább bégetés?/ és szórhatják a baromságaikat, mint a Pesti Srácok. /Innentől én inkább Pesti Fiúknak hívom magam, mert ezzel a sz@rházi, hazug, gyülevész, fizetett bandával egy néven futni szégyen./ Persze a péklapát jó időben, jó helyen olcsó megoldás lehet.

annamanna 2016.02.21. 16:10:51

@maroz: Addisz Abebában ilyen villamosok futnak, lehet velük versenyezni:
www.railwaygazette.com/news/urban/single-view/view/first-addis-abeba-tram-rolls-out.html

"To cope with the effects of strong sunlight at altitudes of 2 400 m, the trams have tinted windows designed to filter out 90% of the ultraviolet rays, and the rubber components and cables are specified to avoid premature ageing. The roof is designed for rapid drainage to cope with sudden heavy downpours, with roof-mounted components in weather-sealed housings. Reflecting typical year-round temperatures between 6°C and 28°C, the trams will have opening windows to save the energy and maintenance costs of air-conditioning."

www.railwaygazette.com/news/news/africa/single-view/view/addis-ababa-opens-second-light-rail-line.html

És ez a magyar: www.railwaygazette.com/news/news/africa/single-view/view/hungarian-company-builds-tram-for-africa.html

Nyilván speciálisan az afrikai időjárási viszonyokra tervezve.

willcox 2016.02.21. 16:36:18

KLIKK elképesztően sz@r rendszert erőltet a pedagógusokra, a nyalonc média rutinját felhasználva próbálja menteni a helyzetet, de szerintem a pedagógusok elszántak és megszorongatják mindenható vezetőnket.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.02.21. 16:39:01

@nemszólokmégegyszer: Jaj már miért fáj hogy kivételesen nem 100 %-ban Soros bácsi által pénzelt ballib blogok vannak kint az index főoldalon, hanem csak 99-ben.
Kissé sajátosan értelmezitek a szólásszabadság fogalmát..

Bell & Sebastian 2016.02.21. 16:56:56

@nemszólokmégegyszer: Hülye Marosán, maradj is a péklapátnál.

Bell & Sebastian 2016.02.21. 17:26:15

@maroz: Vezetőkre minden államformában szükség van, úgy 1:6 arányban. A Talmud ugyan mást mond, mert 8 gójt ír elő egy zsidónak a jóléthez.

A játéktér, ami bejátsszható, tehát pontosan egyhatod mínusz egynyolcad.

Ezzel el is érkeztünk a probléma lényegéhez, a felsővezetők felsőbbrendűségi tudatához.

Ha valamit, ezt kellene sürgősen kitörölni mindenhonnan, nemcsak az iskolából.

Erre találták ki a cserkészetet, úttörőmozgalmat, Hitlerjugendet, mert parancsosztogatásból sosem lesz együttműködés, ugyanakkor a vezetési ismeretek sem betanulható készség, ha születési előjog, függetlenül a pólya minőségétől.

Ebből csak az következik, hogy a társadalmi mobilitás is alapkövetelmény. A vezetők kiválasztására a legrosszabb módszer a szavazás - demokrata módra.

Mert a valódi megoldás a svájci módszer lenne, ahol a kisközösség (ami organikusan állítja be a saját hierarchiáját) mondja meg elsőként, ki mászhat egy szinttel feljebb a szamárlétrán.

Ennélfogva ott elképzelhetetlen, hogy egy összeférhetetlen, nagyképű barom bekerüljön a politikai vezetésbe.
___

De hagyjuk a dagadt ruhát..., amelyik ország kidob egy avíttnak gondolt rendszert, például a királyságot, számoljon azzal, hogy vele együtt, a vezetők kiválasztására tervezett alrendszert is kidobja, ami az oktatásba van belekódolva, jó eséllyel a világ összes pontján.

Ezért, hacsak nem sanda célok vezérlik (például a teljes elit lecserélése szimbiótákra), kötelessége jobbat kitalálni a réginél, pént-paripát-fegyvert nem kímélve.

Mindezek után kimondható a Fatva: ki nem tud jobbat Kádáréknál, az kussoljon, vagy legalábbis ne szidja.

Orbán számára pedig az a tanulság: mit nem tanult meg Viki (életében egy percet nem dolgozott, valódi tanulmányi versenyt nem nyert), nem tudja azt Viktort.

Erre tart szekérderéknyi habonyit (Klinghammert), legalább hallgasson rájuk, ha már sokat fizet az instrukciókért.

A másik tanulság pedig az kellene hogy legyen Orbánéknak: két urat egyszerre nem lehet szolgálni. Ha csak harmadik a zemberek, az amcsi és izraeli cionisták után.

A történelem ura kockás ingben fogja elvinni, amennyiben a Sátánra gondolt.

élhetetlen 2016.02.21. 17:39:09

@emberkécske: „Lehet, hogy az események miatt át kell csoportosítani valahonnan, az viszont onnan fog hiányozni. „ Hát igen, de ha a Várba költözéstől, lovarda építéstől, Liget projecttől kéne elvonni, nem sírnám tele a kispárnámat esténként.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.02.21. 17:40:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem tudlak követni, de úgy érzem jobb is ez így..

élhetetlen 2016.02.21. 18:06:28

@árnyékgyuri: Két gyermeked egyetemista. Tanulhat, bár nem szabadon választottat, csak az ingyenest. Elégedett vagy. Az nem jut eszedbe, hogy a KLIK csak három éve tevékenykedik, és a te gyerekeid, csak megúszták? Még nem rohadt az iskola a fejükre, mert ahhoz kell pár év. Ha majd beázik a tető, és nem holnap csinálják meg, csak több hónap múlva, akkor szétázik. És ezek csak a fizikai körülmények. Hogy a gyerekeid még kimaradtak a heti öt kötelező testnevelés tornaterem nélkül, a kötelező úszásoktatás uszoda nélkül projectből? Ma olvastam, hogy a horgászszövetség azért lobbizik, hogy a horgászás legyen kötelező tantárgy az általánosban, aztán jöhet Semlyén, hogy a vadászat is legyen az. Csak számold össze, tesi, ének, hittan, úszás, és az újabb lehetséges ötletek. Mikor tanuljon meg a gyerek írni, olvasni, számolni? Ja, az nem kell az élethez.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.21. 18:18:36

@Herr Stacheldraht Leger:

Ott van a válasz, abban a mondatban. Ha nem vagy hajlandó megérteni, a te problémád. Olyan jóban nem vagyunk, hogy csak azért toljam kilóra a kontentet, hogy te trollkodhass:-)

Netuddki. 2016.02.21. 18:19:56

@A megvalósult amerikai ólom..: Ostoba fidesztroll! A szólásszabadságot pont a gazdáid értelmezik "sajátságosan", amikor közpénzből nyomatják a félrevezető, hazug agitációs propagandátokat az összes, régen köznek hívott médiában.

maroz 2016.02.21. 19:09:02

@Bell & Sebastian: Ha megkaparom, akkor a demokrácia mai gyakorlata mintha nem a vezetők kiválasztásáról szólna, hanem egy jellemzően ideológiai csatározásról amelyek során a nép megkapja azt az illúziót, hogy vezetőt választ, de milyen hely már az, ahol nem a vezető dönt, hanem egy fölötte álló, megfoghatatlan, arctalan entitás, akire aztán piszkosul nem szavaz soha senki.

Nemrég nézegettem a KSH valamelyik legfrissebbjét és már ott tartunk, hogy a kutatás-fejlesztés ötven százalékát deklaráltan is a tőke uralja. A maradék meg megy ez után, és ez a rendszer lesz az, amelyik meghatározza, hogy milyen legyen a közoktatás. Van pénz rá, hiszen a multik nem otthonról, a párnacihából hozott pénzeket raknak bele ebbe, hanem azt, amit mi odaadunk neki. Az államnak nem adjuk oda, a multinak odaadjuk. Az államnak választunk vezetőt, de nem adunk neki pénzt, a multinak még csak beszólhatni se szólhatunk be ellenben ott a pénz. Nem mondom, időnként jól esik Orbánt utálni, amint hogy a többit is, de nem hinném, hogy számukra opció lenne az, hogy ezt vagy azt az urat szolgálom. Legalábbis én ilyesmire a félperiférián még rövid távon se nagyon láttam példát. Nem megfelelő szolgálás esetén dolgok szoktak potyogni az égből, és nem cigánygyerek az a dolog, hanem valami más.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.02.21. 19:18:12

@________________: Nézz már végig az indexen te szerencsétlen idióta! Ballib agitprop az egész, napi 24 órában. Miért olyan nagy baj, ha néha más vélemény is megjelenik te seggfej?

anyadmajma 2016.02.21. 20:31:56

@A megvalósult amerikai ólom..: Miért, a hozzád hasonló hazaáruló bolsevik gecinek mi a véleménye? Mit mondtak a pártközpontban nektek, mi a véleményetek, agyatlan barmok?
:)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.21. 20:57:06

@bbjnick: nincs benne. várom az értelmes, felvetésre érdemben reagáló választ.

picur3ka 2016.02.21. 21:01:25

@Herr Stacheldraht Leger:

Próbáljon meg tájékozódni, mielőtt okoskodik.

1. próbálja meg a kultúrkört a forintokon kívül értelmezni

2. Nem számít a továbbiakban Magyarországra a migránskrízis megoldásában Martin Schulz. Az Európai Parlament elnöke a ZDF-nek azt nyilatkozta, hogy Magyarország biztosan nem fogad be menekülteket. Az EP-elnök mondatai a magyar kormány kijelentéseit támasztják alá, amely szerint a Jobbik és a DK hamisan vádolja Orbánt azzal, hogy elfogadta a betelepítési kvótákat.

Heute.de Schulz schreibt Ungarn ab

nyünyüge 2016.02.21. 21:13:35

hirado.hu:
A német szociáldemokrata politikus vasárnap a ZDF német közszolgálati televízióban azt mondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök "egyértelműen elhatározta", hogy a saját útját járva nem fogad be menekültet de sok politikai kérdésben "nagyon szorosan" Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett áll. Vele ellentétben a térség több országa hajlandó lenne arra, hogy mint Portugália, mégis befogadjon menekülteket.

Motorhead 2016.02.21. 21:24:53

@feketeesfeher: De alulról lehetnének......

Pelso.. 2016.02.21. 21:51:42

@picur3ka: sőt, ahol van kultúrkör, ott nincs forint, s fordítva szintén:)

Tisztességes Természettudomány 2016.02.21. 22:11:30

A kormány már nem akar többet kockástatni, minden tanárnál ott van már a borostáska. Józanság, elvtársak, a jobboldali kormány miatt jutottunk tömegesen Angliába.

picur3ka 2016.02.21. 22:36:57

@Pelso..:

Tudtam, hogy hiba volt így fogalmazni. Kopjál le.

Különben is Florence.

picur3ka 2016.02.21. 22:41:13

@picur3ka:

Csak összezavarod az illetőt.

Bell & Sebastian 2016.02.21. 22:44:30

@maroz: Tomahawkok szoktak, amik egy bizonyos nézőpontból terrorizmusnak minősülnek, mert istenítéletnek mégsem nevezhetik, ennyi évvel Napóleon előtti (egyenesen vissza, majd derékszögben jobbra), első forradalom után.

Mégiscsak úgy van ez, hogy a "demokrácia" paravánja mögött lezajlott az elitcsere Bólogató Jánosokra, ennélfogva az (álamellnöki) oktatás funkciója a teljes elhülyítés maradt.

Hogy a viharba ne esne jól Orbánt szidni, ha hiába játszik teltházas darabban első sírásót, mikor Rosencrantz és Guildenstern súgja, hol ásson.

Hogy meglelje jó Flórisunk éreccségijét.

Bell & Sebastian 2016.02.21. 22:59:24

Csak úgy, az eszembe jutott, idáig ketten mentek téli kalandtúrára Moszkva alá, mire ők adják a mostani tengelyt.

Trockij (amerikai zsoldban) levezényelte a NOSZF -ot, mire beleírták Iljicset (német zsoldban) a mesébe, pont meg is mászta Mexikó jeges csúcsát - egyetlen csákánnyal.

Azt mára megoldották, hogy Trockijnak 32 nevet adtak és ott van már minden kilométerkőnék, mint egy jugoszláv partizán.

De Putyint és Orbánt csak nem mászták még meg - eddig. Teljesen ingyen tartjuk a várat.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.02.21. 23:49:10

@anyadmajma: Valami értelmeset is hozzá akarsz esetleg fűzni a vitához, te ócska hazaáruló ballib féreg?
A "központból" pedig neked küldözgeti Soros bácsi stábja az utászokat. De nem minden kommentelő olyan alávaló pénzéhes ganéhegy mint amilyen te vagy. Ne magadból indulj ki folyton..

pitcairn2 2016.02.22. 09:22:26

@Bell & Sebastian:

Iljicséknek pedig a gyermekkori haver készítette elő a terepet:)

"Kerensky's father was the teacher of Vladimir Ulyanov (Lenin), and members of the Kerensky and Ulyanov families were friends"
en.wikipedia.org/wiki/Alexander_Kerensky

PS.: a Zurich-i bankszámlára meg a frász se tudja, hogy ki utalta a pénzt:)

maroz 2016.02.22. 10:28:25

@Bell & Sebastian: Most Borisz elvtárs táviratával lehetnek elfoglalva. Azért ez mintha már picit meredek lenne: ha London polgármestere telegráfozza meg az alábbiakat, akkor az azt jelenti, hogy már a testesebb eszkimók is egyre ingerültebben marják egymást az egyre keszegebb fókák miatt:

"Ötszáz évig dolgoztunk azon, hogy megakadályozzuk a kontinentális európai hatalmak ellenünk való összefogását. Nincs értelmes indok arra, hogy most miért ne tegyünk így."

Kíváncsi vagyok a német fordítására.

pitcairn2 2016.02.22. 11:33:09

@maroz:

brit "kilépés" = az EU összeboronálása a NAFTÁ-val és a Brit Nemzetközösséggel

és persze a spanyolok, a portugálok és a franciák is követik majd a jó példát

így épül az angol-amerikai dominancia mellett működő világállam

EU = az az angol-amerikai dominancia mellett működő világállam prototípusa/magterülete

picur3ka 2016.02.22. 11:34:03

@Pelso..:

Moderálom magam, mivel nem használok szmájlikat, még Assziszi Pelso durváskodom.

Ne humorkodjál, légy szíves, mert csak összezavarod az illetőt.

Veder1 2016.02.22. 12:51:02

@pitcairn2: tetelezzuk fel hogy ez igy van. Akkor mar nem jobb benne lenni, mint kimaradni belole? A birodalmak peremkeruletei ha nem veszik fel oket altalaban a senkifoldjeve valnak, a keritesen belul legalabb idonkent ki lehet fogni nehany prosperalo evtizedet

pitcairn2 2016.02.22. 13:26:55

@Vödör:

a politikai hatalom globális szintű monopolizálása meglehetősen veszélyes irány

Bell & Sebastian 2016.02.22. 14:48:44

@maroz: Suche nicht nach Fehler, suche nach Endlösung.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 14:52:48

@pitcairn2: Minden politikai eposzban van egy önzetlen támogatója az igaz ügynek, aki utólag nem nyújt be számlát. Elviszi a jussát anélkül is.

Veder1 2016.02.22. 15:43:59

@pitcairn2: aztan megis mindig a helyierdekeltsegu vastagnyakuak okozzak a legtobb szenvedest, csak jo ezt is valami sotet hatterhatalomra fogni. Voldemort minden bajunk forrasa.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 16:07:23

@Vödör: Melyik szó nem volt érthető? Ahhoz mit szólsz, tárolóedény, hogy éppen most cserélnek el téged, mint kelet-európait, egy afgánra és két szíriai agysebészre.
Ezeket kockacukorral csalogatják, téged meg bottal vernek ki.

Tipikusan európai tempó, mi?

2016.02.22. 16:16:37

@Bell & Sebastian:

Nem kár érte.
Mégha agysebész helyett csak böllér jön, az is sokkal jobb lesz.

Rossznak képzelitek, aztán persze hogy rossznak érzitek.
www.youtube.com/watch?v=j30sWIOMIak&t=0m59s/watch?v=j30sWIOMIak

'It wasn't a lie, it was in my imagination'

pitcairn2 2016.02.22. 16:20:56

@Vödör:

igen érdekes gondolatmenet az amikor a túlzott centralizáció által kiváltott problémákat, további centralizációval próbálják kezelni...

ha a nemzeti szint problematikus akkor nemcsak felfelé a szupranacionális szintre lehet kompetenciákat delegálni hanem lefelé a (nép felé is)

virágozzék száz virág, éljen a verseny meg hasonlók...

Bell & Sebastian 2016.02.22. 16:27:57

@260: Ezúttal tetszőlegesen választhat egy kommentet alóla, ha nem -relativizál és -tagad, pont az enyém - is lehetne.

Pelso.. 2016.02.22. 16:32:33

@picur3ka: Jól van, na. Nehéz lett volna kihagyni.
Pont őt összezavarni, hát soha meg sem kísérelném.

2016.02.22. 16:42:06

@Bell & Sebastian:

Nemcsak neked szólt, de gondoltam segít megérteni furcsa helyzetet, mert a migráncsellenes propaganda célt ért el, oszt amúgy is skizó személyiségek tovább hasadtak.
Nem hazudsz, áááá dehogy, mert hiszel benne. Rossz sem vagy, hát nem megmondta a tv is? A templomot nem tudom, egy ideje nem járok oda.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 17:08:18

@Philip F. Queeg: óóó ha bajba kerülünk mindannyian itten, akkor semmi szükség pontosítani, TROLL-LA-LAAA

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 17:17:05

@picur3ka: magácska sem érti a felvetésem lényegét, tehát akkor mégeccer, szájbarágósan:

van ugye egyrészt az állítólag összeomló nyugat, másfelől a truságos értékőrző kelet. csakhogy mégis keletről özönlenek nyugatra, nem fordítva. emberek nélkül pedig nincs társadalom, szóval a dolgok jelenlegi állása szerint inkább keleten van alkony. ugyan lehet és érdemes azon filózni, mit baszarint el a nyugat (pl: transzgenderbudifétis), CSAKHOGY ezzel együtt is még mindig nagyobb a vonzereje (pl: jobb becsületes megélhetés). No ezen a részén kéne filózni.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 18:06:04

@Herr Stacheldraht Leger: Ott több mézet kennek a madzagra, ezért ragadnak rá a sok legyek. Az elképzelés lényege, mire lehanyatolnak teljesen, átköltöznek ide, mert ócó lec a telek. A migráncsok meg tekerhetik a kötélpályát kézzel, ha kimegyünk síelni, mert nem lesz áram.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 18:27:59

@Bell & Sebastian: hó sincs. eltüzelhetjük a sílécet, csak nehezen passzol a kályhába. inkább gúlába rakva nagy törzsi máglya, oszt körbetáncoljuk a sivatagi sámánokkal egy nagy boldog családként. (fakultatív erőszakolósdi a lángok fényénél, másnap ráfogjuk a kumiszra meg a pálmaborra)

Pelso.. 2016.02.22. 18:36:38

@Bell & Sebastian: Nem többet. Egyáltalán valamennyit kennek, pontosan adagolva, takarékosan, ami több a semminél.

gyalog.galopp 2016.02.22. 18:39:22

@Herr Stacheldraht Leger:

a síléc veszélyes hulladék, csak úgy mellesleg, nem lehet csak úgy tüzelgetni vele
Csak úgy eszembe jutott, miközben alpesi sípályák zárnak be az enyhe idő miatt, nálunk "élelmes " vállalkozók hóágyúznak sípályákat. ???

maroz 2016.02.22. 18:48:01

@gyalog.galopp: Meglepne, ha uniós pénzből? :)))

Nem tudom, nem néztem utána, de könnyedén el bírom képzelni.

maroz 2016.02.22. 18:53:28

@Vödör: Nyilván, ki más okozná közvetlenül? Majd idejön a Bunge International főnöke és ő fogja a magyar melóst kizsákmányolni, nem?

Mindenhol és mindig is így ment ez, a félgyarmaton helytartókkal intéztették az ügyeket, és nyilván, a nem túl megfontolt bennszülött ennek alapján simán elhitethette saját magával, hogy a helytartók a rosszak, mert bennszülöttből nem lehet jó helytartó.

picur3ka 2016.02.22. 18:53:54

Meg akartam jegyezni, hogy a diákok petíciója értelmesebb, konstruktívabb, mint a tanároké, erre ez:

lh3.googleusercontent.com/EtF6LusFNKT_GTijOX1TcKWuHiIPIUXFGwGAxRKt-J_G28Y8PjTxa93X49iwzMBB-4Mh=s85

Egyébként csodáltam, hogy Balogot még nem csinálta ki a romacumi brigád, állítólag be fogják áldozni. Lehet, egy darab pedagógos szavazója nem marad az ellenzéknek aztán.

picur3ka 2016.02.22. 18:57:17

@picur3ka:

Nem tudom, ki tudják-e nagyítani, káromkodásokból állít katedrálist: Bazd meg, elmegyünk innen.

Remélni merem, ezek nem tanárok, hanem a bal széle.

picur3ka 2016.02.22. 19:00:39

@Herr Stacheldraht Leger:

Szerintem menjen le a déli határra inkább, a meddő viták helyett, kell az erő hamarost.

picur3ka 2016.02.22. 19:25:30

Az utolsó kenetre gondolok.

A minap valaki kérdi: Szerintetek, ha befogadnánk 5 millió eritreait, akkor azok a befogadó ország kultúrája iránti tiszteletből integrálódnának?

Azt hittem, hülyéskedik, erre ezt olvasom:

Lehetetlen a muszlimok integrálása

Maróth Miklós: Európa 2050-ig egymilliárd iszlám bevándorlóra számíthat.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 19:36:39

@picur3ka: inkább árpival megyek ibizára bulikázni, vagy a mandikákkal borkóstolni. mert ugye amíg a forradalom krémje se áll a sereg élére:

a) nem lehet olyan nagy a baj,
b) akkora a baj, hogy inkább pápá

de megfelelő közbeszerzési összegért megdumálhatjuk, a határ mekkora részét védjem meg a kéretlenül be, vagy kilépni szándékozóktól (közvetítési díjra számíthatsz)

Veder1 2016.02.22. 21:39:06

@maroz: nincs szükség távoli háttérhatalmak körmönfont machinációjára ahhoz, hogy tönkrevágjuk ezt az országot szerintem.

De mondok egy nem túl messzi példát, ott van a Nokia esete a Microsofttal aminek több olvasata is lehet:

1. A Bill Gates elhatározta, hogy úgy vág alá a kevés megmaradt, de pimaszul erősödő európai gyártásnak, hogy elfoglalja a Nokiát és kivérezteti, mindezt persze a büszke független finn nép letörése érdekében.
2. A Microsoft miután régóta háborúban áll az almával és a guglival megpróbált teret nyerni ezek ellenében a mobil fronton és ehhez kapóra jött, hogy a finnek tőkét kerestek az androidot használó mobilgyártókkal szemben. A szemét Microsoft beédesgette magát hozzájuk, majd felvásárolta az egész mobilos üzletágat és kisemmizte a finneket.
3. A Nokia érezte hogy a technológia elterjedésével egyre szűkösebb lesz a mobil piac, a dél-koreaiak után már a kínaiak is beszálltak a buliba. Sejtette, hogy ezen a téren a drága fejlesztési költségeivel és gyártásával már nem sokáig fog labdába rúgni, ezért keresett egy kísérletező kedvű balekot akit megfejhetett egy kis pénzzel, nem mellesleg rásózhatta az egyre veszteségesebb üzletágát. Így is történt, a multit jól lehúzta, és a networking üzletágat meg felpörgette a kapott pénzből. A tohonya óriás meg iszapbirkózzon a többi benga állattal a telített piacon ahogy akar.
4. A Nokia és a Microsoft is próbált valami okosat kitalálni az alma meg az android ellen, és hát ennyire futotta. Kezdetben jó ötletnek tűnt, most meg mindenki a földet nézi és zavartan söpröget a lábával, hogy hát izé, nem ezt akartuk.
4. Ja és van egy ötödik is, hogy az egész mögött a zsidók állnak, akik így próbálják az antikrisztus eljövetelét felgyorsítani, vagy valami hasonló.

maroz 2016.02.22. 22:17:20

@Vödör: Oké, de mi köze ennek ahhoz, hogy ma Magyarországon nincs tér se a munkásnak se a kisvállalkozónak, mert gigantikus méretű globális multik foglalják el azt? Mi a csoda csodálkoznivaló akad azon, hogy ha egy országban nincs legitim életcél akkor gazembernek mennek az emberek?

A helyiérdekű sötétnyakúak a félgyarmati betagozódásunk következménye. A félgyarmati betagozódásunk nem rajtunk múlik, nem a mi döntésünk, hanem tőlünk független, távoli és kifejezetten háttérhatalmaktól. Ennek te próbálod valami kínos karikatúráját felmutatni, és azt nevetségessé tenni, de a valóság ettől még az, hogy a hatalom nem ott van, ahol sokan gondolják, hanem a háttérben, rejtetten.

picur3ka 2016.02.22. 22:38:56

@Herr Stacheldraht Leger:

El is várom a részemet. Most menekülsz vagy határvédsz?

Ki az az árpi? ka?

emberkécske 2016.02.22. 22:40:42

@élhetetlen: Költhetnék kormányzati negyedre is.

Veder1 2016.02.22. 23:03:19

@maroz: ezek a körülmények adottak. Mint ahogy adottak voltak a finneknek is, vagy a dél-koreaiaknak. Mégis kezdenek ezzel valamit. Lehet, hogy nekünk még ennél is nehezebb, mert szem előtt vagyunk, meg átjáróház, stratégiai pont stb. De akkor is ez a helyzet, ezzel kell főznünk, és a jelenleginél jóval többet el lehetne érni. Én már azzal is megelégednék, ha a térségünkben a vezetők között lennénk, ügyesen lavírozva, és nem mindig valakire mutogatva.

2016.02.22. 23:38:49

@Vödör:

Az usa mindig azokat az országokat segíti, ahol gyengíteni akarja a szomszédot. Nyugatnémet, ausztria, finn, norvég, török, korea. Pénz, fegyver, lopott technológia, beruházások, kereskedelmi kedvezmények, valuta stabilitás, jó sajtómegjelenés,...

Csodák nincsenek.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 23:42:55

@picur3ka: attól függ, melyik fizet éppen jobban. az ibizai árpi meg kiguglizható.

Bell & Sebastian 2016.02.23. 01:03:14

@Herr Stacheldraht Leger: Száz balfasszal több, mit számít? Menjenek a Muttihoz reklamálni, együtt nem érnek annyit, mint egy sivatagi kecskebaszó.

Idomuljanak az új világrendbe, hiába tanultak, így sem viszik semmire. Rosszul születtek, időben, térben és felekezetben. Ez itt a fekete lyuk. Varrhatnak rá gombot.

Bell & Sebastian 2016.02.23. 01:04:44

@Herr Stacheldraht Leger: Maga nem véletlenül tudathasadásos, mein Herr? Kissé skizoid mostanában.

maroz 2016.02.23. 04:28:26

@Vödör: Tautológia. Igen, körülmény mindig van, de Finnország nem félperifériás félgyarmati betagozódású ország és a dél-koreát is teljesen fölösleges idekeverni, mert akkor már idehozhatnád a tatárjárást is. Körülmény az is, ugye.

De ugyanilyen alapon azt is mondhatnád, hogy a keménnyakúak is körülmény és Orbán is körülmény, ez van, ebből hozd ki a legjobbat. Végső soron amit te itt sugallsz az valami olyasmi, mint hogy fogadjuk el Isten akaratát, mert ez van. Oké, de akkor Orbánt is fogadd el és ugyanígy érvelj esetében is.

maroz 2016.02.23. 04:31:28

@Herr Stacheldraht Leger: Ezzel mi van? Duzzog az elit? Ki nem szarja ma le azt, hogy diákolimpikon? Mindjárt a KISZ-tagok is tiltakozni fognak...

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.23. 07:19:35

@Bell & Sebastian: biztosíthatom, teljesen koherensen trollkodok.

pitcairn2 2016.02.23. 09:27:53

@Vödör:

a finn és dél-koreai példákkal két totálisan különböző sztorit sikerült összepárosítanod

pl. a finnek a II. vh alatt megvédték a függetlenségüket (gyakorlatilag megverték a szovjeteket)

Dél-Koreát meg a Pentagon és a USAID találta ki...

(a japán gyarmatosítók által kiépített rendszer továbbgondolásával...)

pitcairn2 2016.02.23. 09:29:53

@260:

ez lenne a jó öreg anglo-amerikai geopolitika (ami inkább brit machináció)

pitcairn2 2016.02.23. 10:05:02

@Vödör:

a szupranacionális intézmények megjelenése óta már legális háttérhatalom is van szép számmal, szóval nem kell különösebben fantáziálni róluk, ezek között olyan is van ami lényegében semmilyen külső kontroll alatt sem áll (lásd a jegybanki függetlenség elve mentén működő BIS-t)

jaaskinnen (törölt) 2016.02.23. 10:43:44

kronológia sorrendben az "azonosak":)
Klinghammer István=Rajcsányi (ergé) Gellért=Szánthó Miklós
díjat Nekik (ilyen sorrendben)

maroz 2016.02.23. 11:35:56

@Doomhammer: A régi szép időkben, amikor még volt annak értelme, hogy baloldal akkor az ilyen helyzetek sem jelentettek komolyabb problémát. Ha ott volt húsz kigyúrt kopasz, akkor odament hatvan markos melós és megoldotta.

Pelso.. 2016.02.23. 12:44:00

@Herr Stacheldraht Leger: "A b közép mozgósítása célszerűbb, azok magánemberek, nemde?"
index.hu/video/2016/02/23/kopaszok_egy_mszp-s_es_egy_neni_harcol_epp_most_egy_nepszavazasert/

Na, ugye. - mondta valaki nemrég.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.23. 14:36:14

@maroz:
Ma már egyszerűbb egy adag futballrajongót mozgósítani.

És mondja valaki, hogy a futball csak egy hobbi vagy hogy a stadionokra költött pénz nem térül meg.

Attól tartok, a kockásinges tanárok is kezdhetnek félni. Ha sztrájkba lépnek, esetleg egy ilyen erősfiú tartja meg a matekórát.

2016.02.23. 15:01:07

@Doomhammer:
- a tanár az állam része.
- érinthetetlen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.23. 15:18:29

@260:
A tanár addig az állam része, amíg tanít. Mihelyt sztrájkol, hőzöng, kockásingezik már nem az állam része, hanem egy anarchista.

maroz 2016.02.23. 15:54:52

@Doomhammer:

Mondjuk nem is igazán értem, hogy egy nevében szocialista párt mögé miért is kéne egy melósnak felsorakoznia, pláne egy ilyen ügyben.

Mondjuk ha egy nevében szocialista párt mondjuk a kereskedelmi multik nemzeti tulajdonba vételét népszavaztatná, akkor körülbelül a baráti és üzletféli körömmel én magam is elintéztem volna, hogy első legyen a sorban a benyújtó. Egyáltalán nem kenyerem az erőszak, de dogmatikus békegalamb se vagyok. Ha lenne ügy, akkor lenne ember is, aki nem hogy húsz, de akár kétszáz ellenérdekű félből is kiverné a szart, mert egy ügyért érdemes. Marhaságokért minek.

picur3ka 2016.02.23. 16:40:53

@maroz:

Van már "Ki tud többet a Holokausztról?" verseny?

Veder1 2016.02.23. 16:46:41

@maroz: tautologia,irod. Szerintem nem az. A belso viszonyainkra van hatasunk, meg a mindent lato szem feltetlezese eseten is legalabb minimalis mozgasterunk, ennek nem kihasznalasa a mi hibank nem mase. Az sem igaz hogy finnorszag ne lett volna felperiferias orszag. A XX. szazadban alacsonyabb szintrol indult mint Magyarorszag.

Pont hogy nem tartom azonos korulmenynek a nagyhatalmi rendszerek kenyszerito erejet a sajat belso korulmenyeinkkel. Szerintem a nagyhatalmak nem kenyszeritik rank hogy hajbokoljunk a feldebil politikai donteseknek es donteshozoknak. Ha magyar lop magyartol es ennek nuncs semmilyen kovetkezmenye furcsa ezt kulso hatalmakra fogni.

Veder1 2016.02.23. 16:54:49

@pitcairn2: nem elfogadva az altalad irtakat, meg ebbol is az kovetkezik hogy egy finnorszag meretu felperiferia is tud a kenyszerito erok kozott jol lavirozni.

A szupranacionalis intezmenyek letet nem tagadom azt vitatom hogy ezek egy kozponti akaratot hajtananak vegre es ha lenne is ilyen akarat akkor ez kepes lenne a folyamatok befolyasolasara. Ha zuhog az esso az nem biztos hogy a saman tancatol van hiaba is gondolja ezt o igy.

Veder1 2016.02.23. 16:57:08

@maroz: a kigyurt kopaszok a mostani markos melosok, nem? ;)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.23. 17:18:14

@Pelso..: ehhez képest a b-közép ezt kikéri magának és kubatov kommandót lát a maskara mögött:

fradimob.hu/index.php/friss/aktualis/item/5022-politikai-akci%C3%B3ban-a-fradi-security

és te még a szegény drukkereket basztatod

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.23. 17:50:00

@maroz:
"Mondjuk ha egy nevében szocialista párt mondjuk a kereskedelmi multik nemzeti tulajdonba vételét népszavaztatná,"

Miért tenne ilyet? Lenne ettől több munkahely úgy általában vagy a kereskedelemben különösen?

Egy baloldali párt a munkavállalók érdekét képviseli. A munkavállalók meg oda mennek, akik munkát tudnak adni. Errők a nemzeti tőke nem különösen híres. Se arról, hogy különösen szívén viselné a munkakörülmények javítását.

maroz 2016.02.23. 18:07:59

@Doomhammer: Lenne. Kiszámoltam.

A munka többféleképpen is megkonstruálható, hiszen az valójában egy konstrukció. Én nem ambicionálom azt, hogy a mai rendszer javítható lenne, így a fogalmait sem használom valamint az értelmezési keretét sem fogadom el. A nemzeti tulajdonba vételhez, vagy baloldaliaknak: államosításhoz nem passzolnak a mai fogalmak, ezt te is beláthatod. Radikális váltás többnyire radikális paradigmaváltást is igényel, tehát a javaslatom a mai paradigmák között a mai fogalmakkal sajnos nem értelmezhető.

Pelso.. 2016.02.23. 18:23:10

@Herr Stacheldraht Leger: Kérje.
Inkább, mint hogy szegény kopaszokat diszkrimináljam efféle célzással, jaj.

pitcairn2 2016.02.23. 20:26:59

@Doomhammer:

speciel nem a munka hiánya fáj az embereknek hanem a pénzzé:)

mindeni kiegyezne egy efféle __munkanélküli__ léttel:)

Arthur (1981) Trailer
www.youtube.com/watch?v=zH3tG5t9cN0

pitcairn2 2016.02.23. 20:29:54

@Vödör:

Finnország még az EU előtt emelkedett fel:)

a lényeges dolgok pedig már rég szupranacionális szintre kerültek

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.23. 21:21:08

@Pelso..: inkább vegyél fel egy tucat true-ultrát a zöldgárdába, utána nem lesz gond a beadványozással, ha kubikopaszokba botlanának a kapuban.

picur3ka 2016.02.23. 23:52:20

@annamanna:

Kösz. Mindig így járok, mikor viccelni próbálok manapság.

Szürreális.

annamanna 2016.02.24. 03:03:02

@picur3ka: egy információt biztosan sok magyar megjegyzett Izraelről, mégpedig, hogy "bátran mondhatjuk, hogy Tel Avivban mindenki meleg" (by Steiner Kristóf); de most az index jóvoltából újabb gyöngyszemre bukkantam:

"Bíróság mondta ki, hogy elviselhetetlen Netanjahu felesége"
index.hu/kulfold/2016/02/12/netanjahu_izrael/
index.hu/kulfold/2015/01/29/netanjahu_felesege_zsebre_rakta_a_miniszterelnokseg_ures_uvegeibol_befolyt_penzt/
index.hu/kulfold/2016/02/23/netanjahu_felesege_miatt_ujabb_botrany_tort_ki_izraelben/

pocaklakó minimanó 2016.03.11. 15:01:57

@Mr. Waszabi:

"...ha nem jut be a kölök az államilag finanszírozott körbe."

Ucsityszja, mondotta volt Lenin et. 3x is.

picur3ka 2016.03.12. 00:11:27

Mikor fogják a tüntető(diákok, tanárok) és támogató(szülők) felek megtudni, mik is a követelések?

Mi lesz akkor, mikor megtudják, hogy csak egy Szadesz program zúdúl rájuk?

picur3ka 2016.03.13. 02:17:41

@260:

Hát találkozzatok, istenem, de telefonon is megbeszélhettétek volna.

2016.03.13. 11:17:27

@picur3ka:

Miért? (gondolod úgy)

picur3ka 2016.03.14. 01:36:51

@260:

Mindegy, én mit gondolok. Idézek egy tagot, nem én mondom, tanáltam:

"Ha élményszerűbbek lennének a rajzórák, akkor biztos nem vernék egymást és a többieket az orkok. Hát még ha szabad lenne a tankönyvválasztás!

Teljesen jogos, hogy minden osztályba be akarnak tenni 2-3 ilyet "a pedagógusok", és hogy ennek érdekében, a nemzeti egyetértés biztos tudatában ultimátumot intéznek a kormányhoz."

meg egy másikat:

"Kirúgni az összest. Negyedszázad róluk szól."

meg egy harmadikat:

"az egész a tanárok egzisztenciájáról szól. eleve ezért lettek 6 meg 8 osztályos gimnáziumok a csökkenő gyerekszám mellett. a Klikkel van a baj, nem akarnak teljesítmény ellenőrzést, az összes többi csak körítés.

ki kell rúgni vagy 25%-át a rosszul teljesítőket. nálunk van a legtöbb tanár, diák/tanár arányban, a legkevesebb iskolai óra."

annamanna 2016.03.14. 05:29:18

@picur3ka: "Kirúgni az összest. Negyedszázad róluk szól."
"ki kell rúgni vagy 25%-át a rosszul teljesítőket. nálunk van a legtöbb tanár, diák/tanár arányban, a legkevesebb iskolai óra."

Hallottam egy katolikus gimiben tanító matektanárnőről. New Yorkban jelentek meg versenyfeladatai. A katolikus gimit egy szerzetes vezette, akit leváltottak, a helyére egy öreg komcsit ültettek. A tanárok és a szülők aláírásokat gyűjtöttek a korábbi igazgatóért protestálva. A matektanárnő volt a hangadó. Az új igazgató első dolga volt kirúgni a nőt, teljesen mindegy, milyen munkát végzett. A lényeg a behódolás.
Milyen kontextusban is hallottam mostanában ezt a szót? Csak nem így?
kiadok.lira.hu/kiado/magveto/index.php?action=konyv&id=139436009

nol.hu/kultura/houellebecq-rejtelyes-mosolya-1528809

"Nem szerettem Juditot. Úgy járt-kelt a világban, mintha plakátról lépett volna le. A plakát nyúlánk, szalmaszőke hajú, keményarcélű hölgyet ábrázol, olcsó fekete marokenben, aki haragosan néz a világba. Alatta: Fel a fejjel proletár – ellenséges szemek figyelnek. Ilyen volt: szegénységével hivalkodó, lakkozott körme hegyéig osztálytudatos nő, au gout americain, egy forradalmi filmscenárió Jeanne d’Arcja, Turnovszky rendezésében. A gőgre szüksége volt, hogy össze ne roppanjon. Nappal esernyőket csinált, este begyújtott, takarított, mosott, foltozott, merev mozdulatokkal, a nagy leszámolásról álmodozva, mint a brechti matrózlebuj kiszolgálólánya. Igen, Judit is azt a választ adta volna, ha a kalózhajó kapitánya megkérdezi tőle, kit húzzanak fel: Mindet.”
(NÉMETH ANDOR, 1944)
www.litera.hu/hirek/szanto-judit-naplo-es-visszaemlekezes

LUCHENI: 1853-at írunk. Bécsben az ifjú Ferenc József császár uralkodik. Hatalma a
biztos lábon álló hadseregen, az ücsörgő hivatalnokokon, a térdeplő papokon, és a csúszó-mászó besúgóhadon nyugszik. No meg az anyja tanácsain, aki a rossz nyelvek szerint az egyetlen férfi az udvarnál.
Édes egy nő!

SOPHIE: Légy jég! Légy kő!
(F. JÓZSEFHEZ) Vaskéz! Erő!

SOPHIE, UDVARHÖLGYEK,
GRÜNNE, KEMPEN,
UDVARONCOK: Megkap a méltó érdem
bármit, amit csak kérjen,
Isten óvjon, Isten védjen
ifjú császár téged!

GRÜNNE: Felség! Rauscher bíboros!

RAUSCHER: Szentegyházát bántják, felség,
javaslom tehát...

SOPHIE: Csak mondja!

RAUSCHER: ...hogy a klérus felügyeljen
minden iskolát!

F. JÓZSEF: Jóváhagyom!

SOPHIE, UDVARHÖLGYEK,
GRÜNNE, KEMPEN,
UDVARONCOK: Megkap a méltó érdem F. JÓZSEF: Én mindezt egyben látom,
bármit, amit csak kérjen, népem így szolgálom,
Isten óvjon, Isten védjen bölcsen titkolom
ifjú császár téged! az érzéseim!

GRÜNNE: Egy nemesasszony, Magyarországról!

MAGYAR ANYA: Börtön mélyén gyermekem,
mert szabadságot kért!

SOPHIE: Hát persze!

ANYA: Fényes császár, kérlek téged,
hagyd meg életét!

Sophie: Légy jég!F. JÓZSEF: Ha rajtam múlik, tán segítek, Légy kő!
de mást kíván az államérdek! Vas kéz!
Mit szívem diktál,
meg nem hallhatom! Erö! Légy jég! Légy kő!
Elutasítva!

ANYA: Nem! Könyörülj, uram!

SOPHIE: Mi van még?

GRÜNNE: A politikai helyzet megbeszélése.

SCHWARZENBERG: Felség, egyre súlyosabb a háború a Krímben,
attól tartok, tétlen szemmel nem nézhetjük innen!
Megmentett a forradalomtól minket Oroszország,
ráadásul Törökföld egy részét átadnák!

F. JÓZSEF: Hogyan ítéljük meg a helyzetet, Grünne gróf?

GRÜNNE: Ez fölbosszantja majd az Angolt,
de így viszont a cártól tartok -
itt minden döntés nagy veszéllyel jár!

SCHWARZENBERG: Muszáj határoznunk, felség!

SOPHIE: Ausztria császárának semmit sem muszáj!

MIND: Megkap a méltó érdem
bármit, amit csak kérjen,
Isten óvjon, Isten védjen
ifjú császár téged!

Megkap a méltó érdem SOPHIE: Légy ravasz!
bármit, amit csak kérjen, Légy ügyes!
Isten óvjon, Isten védjen Légy hamis!
ifjú császár téged!

F. JÓZSEF: Most még e döntés várhat,
rossz a túl gyors válasz!
"Oszd meg és uralkodj!" -
ez jelszavam!

GRÜNNE: Szabadjon emlékeztetnem felségedet,
hogy várja a Bad Ischl-be induló kocsi!

SOPHIE: Vége a kihallgatásnak, uraim!

SCHWARZENBERG: De mit csináljak az orosz küldöttel?

SOPHIE: Mások csak háborúzzanak!
A boldog Ausztria házasodik!
www.youtube.com/watch?v=4J-X2WhogY8

2016.03.14. 17:59:50

@picur3ka:

ne terelj légyszi.

a téma, ideidézlek:

"Hát találkozzatok, istenem, de telefonon is megbeszélhettétek volna."

ebben akkora adag lemondás-félelem-bizonytalanság van, hogy megérne egy két további gondolatot.

Ha nagyon fáj csak passzold.

picur3ka 2016.03.15. 01:54:08

@260:

Nem. A hobbitüntetőkre gondoltam. Lemondás, igen. Meg gúny.

2016.03.16. 09:40:31

@picur3ka:

Nyuszikám, milyen gúny, meg hobbitüntetők?

Lapítasz mint aki beszart. Aztán majd olvaslak 20 év múlva hogyan vezetted a változást.

Gratula.
De most komolyan.

annamanna 2016.04.02. 02:31:15

"Gyerekeket ijesztgetett az Obama-házaspár

valasz.hu/data/cikk/11/7965/cikk_117965/Obama_hazaspar_husvet2016.jpg

Barack Obama amerikai elnök és neje, Michelle Obama szörnyeket imitál meseolvasás közben a washingtoni Fehér Ház déli szárnyának kertjében megrendezett húsvéti tojásgörgető-versenyen húsvéthétfőn, március 28-án. Az 1878 óta minden évben megtartott versenyen a résztvevők fakanállal hajtják előre a füvön a színesre festett tojásokat"
süti beállítások módosítása