Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

Stumpf András nagyon érdekes és hatásos cikket írt a minapi pedagógus-tüntetés kapcsán, ahol az egyik tanár Klebelsberg Kunót „végtelen antiszemitának” nevezte.

Ez egy elég érdekes kiszólás, mi tagadás. Akár mehetnék én is az újságíró által megkezdett nyomvonalon, de nem teszem. Inkább szeretnék felidézni egy történelmi eseményt Klebelsberggel kapcsolatban.

Móricz Zsigmond riportjainak II. kötetében (Szépirodalmi Kiadó, 1958) számol be a Klebelsberggel való találkozásáról és a vele készített riportjáról. A találkozóra 1927 tavaszán került sor a Kultuszminisztériumban, s a riport május 1-én jelent meg az Est című újságban (a kötetben 417-423.) Nem hagyományos interjúról van szó tehát; az író nem csak kérdez, végig kommentálja is a beszélgetést.

Első kérdése mindjárt az, hogy „mennyi kultúra kell egy országnak?” Móricz szerint Klebelsberg „egész testével beleveti magát a vitába. Két ökle a térdén, most előre dől s hallatlanul hevesen és feleletre készen rendkívül gyorsan beszélni kezd”. Mégpedig arról, hogy „az a kérdés először is, mit értünk kultúra alatt”. Semmiképp sem (mint a régiek)csak irodalmi kultúrát. Legalább ilyen fontos a természettudományi kultúra is. A „végtelen” miniszter (hogy a hölgy szóösszetételének csupán az első tagját idézem) továbbá kijelenti: „A legkomolyabb nehézséget idézzük magunkra, ha nem rohanunk bele a modern pedagógia által előírt jövőbe… ezzel a néppel nem bírjuk az európai versenyképességet”.

De aztán folytatja a miniszter: „Felállítottunk egy katasztert, hogy milyen specialistákra van szüksége az országnak a legközelebbi évtizedekben, s most ki akarjuk termelni a szükséges embereket. Szükségünk van párezer elsőrangú szakemberre, akik ezt az országot rendbeszedjék és előrevigyék. Most folyik a kiválogatás; a legjavát kiküldjük külföldre s ott is a legkitűnőbb tanárokhoz!”

Móricz itt annyit jegyez fel: „Jegyzem a szavait, szó szerint, mert helyeslem és kitűnőnek találom”.

Aztán a beszélgetésben Klebelsberg sorra veszi az óvodától kezdődően az összes oktatási-nevelési fokozatot, és mindenütt fejlesztési terveiről beszél. „Most visszább dől, mint aki fő témájához ért” – kommentál Móricz –, amikor az egyetemek kerülnek sorra. „Nekem nem kellenek tömegdiplomák, én nem törődöm a kínlódva s rimánkodva megszerzett diplomák tömegével, mert azok el fognak hullni az életben… Én ezzel szemben a kvalitásra teszem a hangsúlyt”.

S arról is beszél a kultuszminiszter, a nevelés terén milyen különbségek vannak országok között. „Egy pedagógiai radikalizmus ledöntötte a régi épületet, különösen a forradalmakon átment országokban. Nálunk ez nem történt meg, úgyhogy én szisztematikusan fejleszthetem ki az új pedagógiát”. S beszél a nyelvtanulásról is; a latin és görög nyelvek tanulása helyett az „élő világnyelvek” tanulását szorgalmazva.

Móricz végül a következő következtetésre jut: „Nagy energia, kitűnő szaktudós, s valami egészen speciális kultuszminiszteri lelkesedés teszi kiváló jelenséggé. Trefort óta a leghatározottabb koncepciójú kultuszminiszter”.

Mindezt Móricz örökítette meg, az értékelések tőle származnak. S úgy tudom: továbbra is nagy íróként van elkönyvelve.