Kommentszűrés
’16 jan
16
08:50

Elhallgatás a német sajtóban? Milyen elhallgatás?! Milyen otromba hazugság?

Írta: TuRuL_2k2

koln_heti_valasz_elhallgatas.png

Lendületes megmondással indul Techet Péter Miért hallgatja el a magyar sajtó, hogy semmit nem hallgatott el a német sajtó? című cikke a hvg.hu Nyüzsi rovatában: „A magyar sajtót a kölni szörnyű események kapcsán bejárta egy csúnya kacsa, miszerint a német sajtó elhallgatta volna az eseményeket. Ez azonban – ne hallgassuk el – otromba hazugság.”

Techet elsősorban a kölni hallgatással címlapon foglalkozó Heti Választ vádolja:

„A címlap azt állítja, hogy a német média négy napig hallgatott volna a kölni szilveszteri eseményekről. Ez a vád persze másutt is olvasható volt a magyar sajtóban. Mi is igaz azonban belőle?

Röviden: semmi.”

Techet szerint hallgatásról szó sem volt, egyszerűen csak lassan derültek ki a dolgok, mivel „a szexuális molesztálásoknak azonban az a jellegük, hogy sokszor tényleg csak a feljelentések után derülnek ki” – akkor is, ha az elkövetők létszáma és az esetszám is százas nagyságrendű, és történik mindez egy német nagyváros központi terén. Arra is hivatkozik, hogy egy helyi lap már január 1-jén írt arról, hogy nőket zaklattak Kölnben, a Süddeutsche Zeitung pedig január 2-án (e két hírből még nem derül ki, hogy a zaklatók nem feltétlenül felhevült német ifjak voltak). „Aztán sorra jelentek meg a hírek az Express bulvárnapilaptól a katolikus Rheinische Poston át a neokonzervatív Die Weltig.” – írja.

Nézzük, hogy vezető német híroldalak mikor számoltak be először arról, hogy szilveszter éjjel valami történt a kölni pályaudvarnál (az Express keresőjével nem boldogultam, mivel csak az első néhány találatot mutatja, és nem lehet lapozni (frissítés: aztán a cím alapján meglett)):

Süddeutsche Zeitung: 2016. január 2., 18:36
Express.de: 2016. január 3., 9:20
Bild.de
: 2016. január 3., 9:45
Der Tagesspiegel: 2016. január 4., 14:52
Frankfurter Allgemeine Zeitung: 2016. január 4., 16:43
Die Welt: 2016. január 4.
N24
: 2016. január 4., 17:20
Spiegel Online: 2016. január 4., 17:21
Deutsche Welle: 2016. január 4.
Zeit Online: 2016. január 4., 21:57

Ezek alapján mindenki maga döntheti el, volt-e itt bármiféle elhallgatás (vagy csak szerencsétlen véletlen, hogy a 4-i sajtótájékoztatóig és dpa-hírig nem nagyon izgatták a német sajtót a történtek), és hogy a Heti Válasz, esetleg Techet Péter írása-e az otromba hazugság.

Címkék: Németország Heti Válasz Köln Techet Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr588276470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Józsi01 2016.01.16. 09:26:42

Na megy tovább a hazudozás. Mennyit kaptál ezért a firkálmányért a független és legfőképp civil szervezetektől???????

ulpius66 2016.01.16. 09:46:08

@Józsi01:

Kedves Józsi!

Na megy tovább a hazudozás! Mennyit kaptál ezért a kommentedért az igen-igen független, és legfőképp liberál-fasiszta elvtárstól, a SoroSS gyuri bátyádtól?????

ulpius66 2016.01.16. 09:51:45

@Józsi01:

Na, Józsi!

Segítek!

Mielőtt visszakérdeznél, közlöm, hogy én egy szabadnapos rendőr vagyok, és kicsike pénzért itt bérkommentelgetek...
500 forint óránként, ami nem nagy pénz, de nekem jól jön.....

Na, szóval te mennyit kapsz ezekért a hazugságaidért???
(mert azt azért feltételezem, hogy magadtól nem lehetsz ennyire hülye...)

ulpius66 2016.01.16. 09:56:37

Európa végnapjai

"Svédországban túl sok a bevándorlók által elkövetett bűncselekmény, ezért korlátozásokat vezetnek be a személyleírások gyakorlatában.
Ezentúl tilos lesz utalásokat tenni a gyanúsítottak etnikumára, nemzetiségére, bőrszínére. A svédek szeretnék elkerülni, hogy bizonyos etnikai csoportokat bűnözőknek tüntessenek fel. Nem szeretnének rasszistának tűnni.

Mert rasszistának tűnni ma Nyugat-Európában nagyobb bűn, mint lopni, rabolni vagy nőket molesztálni. Az öncenzúra, az igazság elhallgatása a mindennapjaink része lett. A sajtóban, a munkahelyen, a közösségi oldalakon. Félre kell nézni, és tovább sietni, betapasztott füllel, magunkban mantrázva: Nem vagyok rasszista, Nem vagyok rasszista, Nem vagyok rasszista…"

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2016.01.16. 10:04:36

"Az írás – mint a szerző más dolgozatai is mostanában, amikor velünk foglalkozik – hemzseg a Heti Választ minősítő jelzőktől: „adófizetők pénzéből alapított kormánypárti hetilap”, hazug, kisebbrendűségi komplexusos stb. Én aztán tényleg utálom, ha egy vita nem a tárgyról szól, hanem a másik minősítgetéséről, de pár dolgot rögzítsünk. Kedves Péter, úgy is, mint a cikkeid korábbi szerkesztője, hadd emlékeztesselek, hogy a nyomtatott Heti Válaszban 2008 és 2013 között 29 írásműved látott napvilágot szerzőként vagy társszerzőként, az online felületen pedig több mint 170. A legutolsó 2013 áprilisában. 2009-ben végeztél a Heti Válasz két féléves újságíróképzésén. Valahol a 82. és 114. cikk megírása és leadása között szemet szúrhatott volna, hogy mekkora egy hazug, komplexusos társaság közli a gondolataidat, de ez nem okozott problémát. Nem tragédia. Fogadjuk el, hogy az sem tragédia, ha valaki érzelmes Jörg Haider-nekrológot ír a Magyar Nemzetbe, netán a konzervativizmus bukásáról és a radikalizmus szükségességéről elmélkedik a Barikádon, mostanában pedig a hvg.hu-n oktat ki – gyakorlatilag mindenkit. Ellenben a színes előélet szerintem több alázatosságot és megfontoltságot követel."

valasz.hu/itthon/ki-hazudik-es-mirol-valasz-a-hvghu-nak-116893

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.16. 10:36:24

Aki már náciként is irritáló stréber volt, az liberálisként is az lesz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.16. 11:39:26

és mit keresett a mandinernél?

ez a kis szdsz-es pöcs minek irkált ide sokáig?
ahogy laknerkém . leszóltak a pártból hogy kell egy hely, amíg meg nem üresedik a másik?

I_Isti 2016.01.16. 11:40:24

Ez így nem fair. Azt is mellé kellene tenni, hogy amikor a nyári (első) Nagy Szír Menekültválság volt, akkor mondjuk a magyar határon levő zavargásokról a történések után milyen intervallumban tájékoztatott a német sajtó. Mer' ha esetleg kiderülne, hogy négy nappal az események után mintegy mellékesen, akkor az azt jelentené, hogy igen, a német újságírás és hírgyárak így működnek...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.16. 12:00:31

ki az apja-anyja techet péternek? merthogy nem véletlenül haknizhatja végig az egész magyar médiát széltében-hosszában, a mandinertől a barikádon át a hvg-ig, az biztos. tehát?

Veder1 2016.01.16. 13:25:15

ööö, tudom, hogy a lapok nem így működnek, de nem lehet, hogy az is befolyásolta az eseményeket, hogy január 4. volt az első munkanap szilvesztert követően?

Robinzon Kurzor 2016.01.16. 13:43:16

A Mandiner miért nem írta meg korábban?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.16. 13:58:47

@Vödör: akkor miért kértek elnézést?
miért derült ki egy csomó más ilyen ügy is Svédországban?

mindenhol el akarják tusolni, hogy a migránsok primitívebbek.
ez egy ilyen világ, nem lehet kimondani a tényeket.

- az a baj hogy továbbmennek - mondja a másik migráns a 444-en.

Bloodscalp 2016.01.16. 14:53:18

Haha:)

A pártpropaganda 2 hétig telehazudja az országot, és akkor egy blogon szép csendben benyögik hogy-ja, amúgy ez nem igaz. 50es évek...

maroz 2016.01.16. 16:45:16

Ezt a hírt például hogy kell olvasni?

index.hu/belfold/2016/01/16/tomegverekedes_egy_miskolci_bevasarlokozpontban/

"Verekedés tört ki egy miskolci belvárosi bevásárlóközpontban szombaton, írja az MTI a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőrség információi alapján.
A rendőrség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
Szombat délután egy óra körül a bevásárlóközpont második emeletén több mint húsz ember verekedett össze. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök megkezdték a tanúk kihallgatását, a kamerafelvételek elemzését, a bűncselekmény elkövetőinek azonosítását és elfogását."

Kik lehettek? Egy norvég turistacsoport?

gyalog.galopp 2016.01.16. 17:52:13

@maroz:

De most képzeld el a szerencsétlen rendőrt, mikor a tanúk által adott információkat át kell fogalmaznia PC-re, nem is egyszerű PC-re, hanem dupla PC-re, mert ugye nehogymá szegény menekültek keveredjenek gyanúba.

vargánya 2016.01.16. 18:58:45

Segítsetek! A fent felsorolt német lapok közül az egyik elnézést kért olvasóitól a késői és "nem pontos" tájékoztatásért. Melyik volt az? Nekem a FAZ rémlik, de nem vagyok biztos benne. Köszönöm!

Herr Stacheldraht Leger 2016.01.16. 19:55:36

rasinak saját lábon forgó kastélya lesz. turulka elhallgatja.

Bell & Sebastian 2016.01.16. 20:20:46

Hohó, a demokratikus német hírközlés nem úgy múkodik, mint a matyar. A helyi lapok ugyan fürgébbek, csak erősen korlátos a hatósugaruk. Gyakran előfordul, hogy a Hír itt be is fejezi földi pályafutását. Az országos ügyeket központilag doboltatják (szűrik) és terjedelmesebb használati utasítással látják el, mint a gyógyszertárban kapható, őrült macskagyökeret, amiből minden gyógyszer készül, csak más-más alakúak és színűek.

Ha a főcenzor szabin van (berúgott a floridai bárban és a luxusjachtján alszik), akkor addig nem csönget a villamos.

Ha előrágva és kiköpve megjelenik a Hír, onnan kezdve azt lehet visszhangozni.

Ha egyáltalán van kommentelés, vagy lezárják még az anyázás megindulása előtt, vagy egy beépített álcivil osztja az észt azzal, hogy betámad minden falsot, vagy egyszerűen gyomlálnak, mint 12 Őrültvince a sokadik hatvány természetes alapú logarítusán.

Piszkosul értenek hozzá, hogy _bármit_ kiforgassanak úgy, hogy az extrém-jobbot, vagy ritkábban az extrém-balt hozzák ki hunyónak.

A civil társalgás hangulata (ennélfogva) jobban hasonlít a Rákosi pajtással fémjelzett időkre, mint arra, amit a balga keletiek 45 évig beképzeltek maguknak.

A jogos rendszerbírálat helye a bohócpódiumon van (Hofi -effektus), salakanyagnak tekintendő, amit a Nemzettest időnként eltávolít magából.

Előre szólok, hogy zsidózásra, cigányozásra, arabozásra, merkelezésre és obamázására nem vevők, még családi körben sem.

Akinek ilyesmire van igénye, az beléphet az elhárítás által megszervezett KKK -ba, vagy ellátogathat egy vidéki kocsmába, ahol közvetlenül záróra előtt, a külön teremben, nagy szerencsével, megcsíphet egy Hitler -viccet.

Oszt ennyi az Élet.

A televízióban vagy a menekültekről van szó, vagy a gonosz nácikat köpködik, vagy egy török-német rendőr kalandozik az autópályán, válogatott BMW -jével.

Oszt ennyi a virtuális hepajdájdáj.

grafjeno 2016.01.16. 21:09:58

...mindenki mindent mindenkor olvasson el és halljon meg, és saját agytekervényei által ítéljen...SLUSSZ...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.17. 00:29:59

@Bell & Sebastian:
"A civil társalgás hangulata (ennélfogva) jobban hasonlít a Rákosi pajtással fémjelzett időkre, mint arra, amit a balga keletiek 45 évig beképzeltek maguknak."

Bámulatos, hogy maga mennyire eltalálta, mit kell mondani. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr szerint a német média kézivezérelt, ezzel szemben a magyar média szabad.

www.thelocal.de/20160112/eastern-europe-feels-vindicated-after-cologne-attacks
"Hungarian Prime Minister Viktor Orban said in his weekly radio interview that it was proof of a crisis of liberalism that reporting of the sexual assaults in Cologne had been suppressed in Germany, adding that the press in Hungary is much freer than that in western Europe."

És valóban, itt a bizonyíték a magyar sajtó szabadságára. Bayer Zsolt, Orbán szövetségese szabadon nevezheti hiénáknak a menekülteket, ami Németországban elképzelhetetlen lenne.

" Orban ally Zsolt Bayer described the Cologne attackers as “North African and Arabic animals - nothing but hyenas,” in an article for Magyar Hirlap newspaper, Spiegel reports.

German Chancellor Angela Merkel is letting her family and children get eaten by hyenas, he wrote.

Továbbá a magyar sajtóban a liberálisokat disznónak is lehet nevezni.

“There are no bastards on this earth more abominable and more destructive than these liberal pigs who are digging Europe’s grave,” wrote the conservative news site Magyar Idök."

lényeglátó 2016.01.17. 04:31:27

@Józsi01: Mind a hazugság, mind a hívő, ódal függő!

Szindbad 2016.01.17. 05:36:30

@Doomhammer: csak a szokásos. A magyar média abban az értelemben szabad, hogy nem kötik morális korlátok.

Herr Stacheldraht Leger 2016.01.17. 06:18:24

@jose maria padilla: hamarosan mandiner baka rovat várható: index.hu/belfold/2016/01/16/kover_laszlo_visszahozna_a_sorkatonasagot_is/

és akkor megtanulnak lövészárokban sírni ezek a puhányok!

2016.01.17. 08:25:12

Hagyjuk a sok mellébeszélést, inkább arról írjanak hogy lett e több terhes nő az EU-ban vagy nem?

Bell & Sebastian 2016.01.17. 09:37:48

@Doomhammer: Amennyiben a >disznó< -t rokonértelműnek tekintjük a >Judenschwein< -kifejezéssel, ami egy szókép és ami filoszemitát (is) jelent, ismerve a magyar neo-liberálisok kötődését és mentalitását, bár határeset, de elfogadható szinonima rájuk.

Neveltem disznót, többnyire párban, hogy ne unatkozzanak és mondhatom, semmi hasonlóságot nem láttam köztük és magyar neo-libsi közt, a probléma az, hogy ügyelni kell arra, ne alakuljon ki túlságosan mély kötődés irányukban, mert akkor lehetetlen levágni télen, el kell adni, mint ahogyan az a vietnámi malackákkal foglalkozók teszik - ezért a hasonlat dehonesztáló a sertésekre, mondhatni: sértés.
___

Németországban egy német akár még felsőfokú végzettség nélkül is, élete zinitjén, könnyedén elérheti a 6.000 eurós, havi jövedelmet.

Ennyiért bárki politikai analfabétának, siketnéma gyökérnek tetteti magát.

Bár még ebben az esetben is beszédes a hallgatás és testbeszéd, amit mondjuk Merkel nevének hallatán produkálnak Pavlov elvtárs, a híres, szovjet etológus és elrettendő példa, kutyáihoz hasonlóan.

A néphülyítés -a saját megfigyelésem szerint- azóta kapcsolt turbóba, miután felszámolták a saját középosztályukat és erőltetik az amerikanizálást, az élet minden területén, aminek a propaganda keményen alá van rendelve.

A bevándoroltatás (ebből megérthetően) / génturmixolás / embertenyésztés nemzetközi-szocialista (amerikai) agytrösztök terméke.

A nemzetközi szocialista már majdnem neo-libsi, csak még egy picit kell lecsavarni az értelmét és máris engedelmesen fújja a mintamókust, először másokat, majd utoljára magát irtva ki.

A neo-libsi életének egyetlen értelme, hogy meghaljon az Eszméért, de lehetőleg rántson magával minél többet a normálisak közül is.

Mint egy megbokrosodott, rákos sejt, ugyanaz a feladata és ugyanúgy is néz ki.

hacsaturján 2016.01.17. 17:23:23

ha megnövök, akkor errül a purparlérul fogok színes, szélesvásznú történelmi filmet rittyenteni és tuti megnyerem vele a büzgülvalagosi nagydíjat.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2016.01.17. 23:22:52

"MENEKÜLT" KÉRDÉS ÖSSZEGZÉSE.

Ha ez a szemita-iszlamista-arab csőcselék fegyverrel jön, akkor ellenség.
Ha pedig fegyver nélkül, akkor beengedjük, megzabáltatjuk, furikáztatjuk, öltöztetjük és a szemetet is összeszedjük utánuk.
Ostobák lennének fegyverrel jönni, ha így is jóllakottan és körülugrálva szállhatják meg Európát.
Nem kellene túlkomplikálni a jelenségre adandó választ.
A JELENSÉG NEVE:
SÉMITA-ISZLAMISTA-ARAB ÉS AFRIKAI ETNIKAI EXPANZIÓ!
Kihízták saját életterüket és most terjeszkednek.
Kihasználják a kereszténység és a liberalizmus mákonyával elhülyített európai társadalmak megbénított önvédelmi reflexének, természetes ellenállásának hiányát.
Hátulról szervezetten és finanszírozva vonulnak, mint a paraziták, hogy felfalják Európa történelmi szellemi és anyagi vívmányait és azt saját iszlamizmusuk sötétségével árnyékolják be.

TISZTELT HONFITÁRSAIM!
Ne felejtsék el, hogy Martell Károly FRANK - GERMÁN majordomus seregei 732. október 10-én, vagyis 1283 éve győzték le a poitiers-i csatában az iszlám szemita-arab csőcseléket.
A germán-frank keresztény hadak szétverték Abdul Rahman al Ghafiqi andalúziai emír hadait, melyek előzőleg végigrabolták a mai Franciaország nagy részét. A vereség következtében a terjeszkedő Omajjád Birodalom, és a vele együtt világhódító útra induló iszlám Gallia kapujában megtorpant. Martell Károly poitiers-i győzelme magát az európai görög-latin kultúrát, Európa etnikumait és kereszténységet mentette meg.

MARTELL KÁROLY 1283 évvel ezelőtt MEGMENTETTE AZ ISZLÁMTÓL AZ EURÓI LATIN SZELLEMISÉGET, A KERESZTÉNY KULTÚRÁT, A GERMÁN NÉPET.
ANGELA MERKEL ÉS Laurent Fabius és az európai nép több áruló politikusa 1283 ÉV UTÁN napról-napra elemészt mindent.
A primitív szemita-arab iszlamizmust rászabadítják az európai kultúrára,
Rászabadítják asszonyainkra és lányainkra, Európa népeire, a kereszténységre, a civilizációra, miközben azt mondják "legyetek megértőek és fogadjátok be őket."

ÁRULÁS!
Elárulták Európát.
Elárulták a tradicionális nemzetállamiságot
Elárulták a családi békénket.
Elárulták gyermekeink jövőjét és biztonságát!

De ennek az árulásnak Európa népei egymással összefogva véget fogna vetni!

Isten minket úgy segéljen!

/Karatnai Bodó Attila/

bispora 2016.01.18. 10:11:50

@Bell & Sebastian:
Szépen levezetted, lassan Te is írhatnál cikket- úgy látom megvan hozzá minden ami kell.

Csak érdekességként és téged alátámasztandó hozom fel Alice Schwarzer, elsőgenerációs feminista esetét a Breitbart-ról (ez volt az első angol nyelvű hírforrás ami lehozta a kölni szégyent).
Alice már akkor feminista volt amikor a zöldek és liberálisok még nem vették át az irányítást- azaz akkor szocializálódott, amikor a pakliban még nem a migráns volt a legerősebb lap, mert akkor még nem a multikultit játszották. Nos, ő húsz éve próbálja áttörni a hallgatás falát a német sajtóban, hogy felhívja a figyelmet az összefüggésre a növekvő muszlim horda és a nőket ért atrocitások számának növekedése között. Nem meglepő, hogy neki a kölni erőszakról nem a 6-os villamoson a hátához érő fehér farok ugrott be mint a feminfo véleménycikkében a szerzőnek és a kommentelőknek, hanem a törökök, akik Kölnben húsz évvel ezelőtt, kisebb számban ugyan, de hozták a muszlimokra jellemző számokat a nemi erőszak statisztikákban:

“20 years ago, a Cologne police officer said to me: ‘Alice, 70 to 80 percent of all rapes in Cologne go to the account of Turks.’ I was shocked and replied: ‘You absolutely must make it public! Even a Turk is not born as a rapist. There must be causes. What’s going on here? What can we do?
But the message was clear: ‘No way, that’s not politically opportune’. And it is this kind of political correctness that conceals the circumstances, she said."

www.breitbart.com/london/2016/01/16/old-school-feminist-slams-establishment-calls-for-debate-on-islam-without-political-correctness/

szekertabor · provo.blog.hu 2016.01.18. 10:33:48

A kölni esemény a politikailag korrekt gondolkodásmód terrorának csapdáját mutatta meg. Ha két olyan csoport ütközik, akik külön külön PC védettséget élveznek, sem a rendőrség sem a sajtó nem tudja kezelni a helyzetet. Bevándorlók molesztálják a nőket? Zsidók bántalmazzák a homoszexuálisokat? Melegek támadtak egy hajléktalanszállóra? Megannyi élethelyzet, amely megbénítja a PC agyat, mivel nem a cselekmény, hanem az abban résztvevők csoporthovatartozása alapján minősít.

bispora 2016.01.18. 12:22:05

@bispora:
Néztem az előbb az indexet, hát mintha csak alám játszottak volna:

"Az AI munkatársai a múlt hónapban készítettek interjút negyven, jelenleg Németországban és Norvégiában élő nővel és fiatal lánnyal, akik Törökországból Görögországon, majd a Balkánon keresztül érkeztek az európai kontinens nyugati felére. Az egyedül vagy gyerekekkel utazó nők és lányok arról számoltak be, hogy különösen Magyarországon, Horvátországban és Görögországban érezték fenyegetve magukat, amikor férfi menekültek tucatjaival kellett egy helyen aludniuk."
index.hu/kulfold/2016/01/18/eroszak_es_szexualis_zaklatas_kiseri_a_migrans_nok_utjat_europaba/

Bónus: Joób Sándor-
"A szerkesztőségben sokan óvtak attól, hogy megírjam ezt a cikket."- ilyen erős felütéssel nyit a szerző, de végigolvasva a szemetet, alaptalan az aggodalom, PC kompatibilis lett a végtermék

"Európában eddig nem létezett utcai fogdosás? Ezt a menekültek hozták be?
Ezt ugye senki nem gondolja komolyan. Csináltam egy gyors körkérdést a szerkesztőségben arról, vajon kit fogdostak már meg buszon, villamoson, tömegben. "Én már kerülöm a tömeget, amennyire csak tudom, de amikor még többször keveredtem sok ember közé, akkor szerintem pár hetente, havonta biztos volt legalább egy eset. Egyébként a legrosszabb nem is a fogdosás, olyan is simán volt nem is olyan régen a 4-6-os villamoson, hogy valaki a farkát nyomta a hátamnak, basszus" – írta bizalmas levélben egy kolléganőm. Ez a történet tehát Budapestről szól, és talán nem a kolléganőmmel történt meg egyedül ilyen. "

A vége nagyon bátor:

"A kulturális különbözőségeket ugyanakkor Norvégiában vagy Németországban is menekülteknek tartott integrációs tanfolyamokon próbálják meg áthidalni. Itt például olyan egyszerű összefüggéseket is megpróbálnak tisztázni, hogy ha egy európai nő miniszoknyában van, vagy rámosolyog egy férfira, az még nem jelenti azt, hogy szexelni akar. Vagy azt, hogy egy nő egy házasságon belül is mondhat nemet a szexre. Vagy azt, hogy a gyerekeket Európában nem szabad verni. Rostoványi Zsolt szerint ezek a kulturális különbségek taníthatók és tanítani is kell őket, de ugyanilyen fontos lenne, hogy Nyugaton is jobban ismerjék meg az iszlám civilizációt, kultúrát és vallást. És még valami: az sem lenne haszontalan, ha sok európainak is megpróbálnák megtanítani az európai viselkedés- és normarendszert."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.18. 19:07:16

@Bell & Sebastian:
"Ennyiért bárki politikai analfabétának, siketnéma gyökérnek tetteti magát."

Ne nézze le a németeket, ők ha kell, az életüket is kockáztatják a politikai nézeteikért.

Tíz szélsőjobbos elment egy tüntetésre, ami Magdeburg második világháborús lebombázására emlékezett. A tüntetésről hazatérve szélsőbalosok csoportja támadta meg őket. Négy szélsőjobbos kórházba került, egyen közülük életmentő beavatkozást kellett végrehajtani.

www.thelocal.de/20160118/right-wing-demonstrators-brutally-beaten-by-left-wing-gang

Korábban meg Lipcse belvárosát zúzta szét egy szélsőjobbos megmozdulás.

Tartok tőle, maga egy kicsit túlbecsüli a kölni molesztálás-zsebelés jelentőségét. Van itt igazi kultúrharc is életre-halálra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.18. 19:14:48

Berlinben törvény nélküli zóna jött létre, egy rendőrt megvertek, miközben parkolócédulát írt. Válaszul a rendőrség tömeges razziát végzett, mivel nyilatkozatuk szerint nem tűrhették, hogy a törvény hatálya alól egyesek kibújjanak párhuzamos kultúrára hivatkozva.

Persze szélsőbalos házfoglalók voltak a hunyók.

www.thelocal.de/20160118/500-cops-raid-berlin-house-after-attack
" Rigaer Straße 94 is one of the few buildings in Berlin to remain largely under the control of squatters from the far-left scene.

But its halls and stairways were filled with uniforms on Wednesday night as police conducted a search that they said was aimed at finding dangerous items.

Police said that on Wednesday afternoon, a policeman had been writing a parking ticket outside when he was confronted by a masked man.

When he asked to see the man's ID, the officer was attacked by two other men and a woman, who knocked him to the ground and beat him.

The officer reported that the four attackers then retreated into the house.

"We don't tolerate any places where violent offenders can hole up," a police spokesman said.

"We want to make it clear that you can't attack a policeman.""

annamanna 2016.01.19. 04:10:39

Heller Ágnes is kifejtette a véleményét www.antalffy-tibor.hu/?p=18347
sőt állítólag azt is mondta, hogy Kölnben nem történt erőszak.
www.targyalasinaplo.hu/news/heller-agnes-nem-tartja-eroszakos-cselekmenynek-a-kolnben-tortent-szilveszteri-molesztalasokat/
mandiner.hu/cikk/20160117_heller_hetven_eve_budapesten_is_molesztaltak_a_noket

Gondoltam, megnézem, hogy nézett ki Heller fiatalon; és belefutottam két olyan szövegbe, amit a szüleiről írt. Nagyon tanulságos volt elolvasni. Bár ugyanúgy meghökkentem ezeken is, mint az összes többi megnyilvánulásán, de az őszintesége határozottan tetszett. Most már jobban értem, miért olyan, amilyen. Sőt - amit leírt, az szerintem nem pusztán egy kislány egyéni tapasztalatai miatt érdekes.

"Ruhátlanul is gyakran láttam - talán valami freudi nevelés ideológiájától vezettetve, talán mert a családnak hetenként csak egy fürdővízre tellett - s együtt fürödtünk - apa és lánya, - meztelenül. Így aztán úgy gondoltam, pontos fiziológiai ismereteim vannak a férfitestről, s ezért lepett meg később az amit a férfitest csodáiból apám testén a fürdőkádban nem észleltem."
www.facebook.com/helleragi/photos/pb.35373273580.-2207520000.1453086553./10152654427768581/?type=3&theater

Ha ugyanez Brad Pittről derülne ki (mármint, hogy rendszeresen együtt fürdik a kislányaival), akkor Brad Pitt valószínűleg börtönben találná magát. Európában nem zárnák börtönbe, de hogy általánosan megvetné és perverz pedofil disznónak tartaná a társadalom, az biztos. Az ún. keresztény kultúrába ez nem fér bele.
Nem csak azért, amit Heller leírt, hanem sok más okból is azt kell mondanom - az ún. zsidóknak hajmeresztően más a szexuális kultúrájuk, mint általában az európaiaknak, és ebből nagyon sok eltérés következik.

"A világ királynője történetet akkor kezdtem el amikor anyuval kellett mennem valahova, mert nem szerettem vele lenni. Anyu folyton beszélt, főleg hogy nem szabad csoszogni, nem szabad csámcsogni, stb. A legidegesítőbb a fül, nyak é arcvizit volt, ilyenkor visítozott, hogy már megint nem mosakodtam meg rendesen és benyálazott zsebkendővel törölgette le rólam az általa odalátott piszkot. Ekkor találtam ki, hogy nem fogok odafigyelni rá, hanem szövögetem a világ királynője történetet."
www.facebook.com/helleragi/photos/pb.35373273580.-2207520000.1453086553./10152654455388581/?type=3&theater

Az anyjával való szembenálláshoz szerintem köze volt az apjával való, megítélésem szerint fülledt viszonynak. Ez pedig érthetővé teszi Freud gondolatvilágát is és még sok egyebet, ami nekem eddig nem volt érthető. Szerintem ez olyan mélyen gyökerező, alapvető kulturális különbség, amit sokan szinte az anyatejjel szívnak magukba, és nem kompatibilis a "fehér" többségi társadalom szokásaival. Sem itt, sem Németországban.

Viszont érthetővé teszi, hogy Heller szerint Kölnben miért nem volt erőszak, illetve hogy ő miért emlékszik arra, hogy bakfis korában folyamatosan szexuálisan molesztálták.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.19. 14:53:45

Civilizációk háborúja elérte Németországot: mint kiderült, tavaly újra aktivizálta magát a Vörös Hadsereg Frakció nevű hírhedt szélsőbal terrorkülönítmény egy csoportja, ami 1998 óta ismeretlen helyen tartózkodott.

www.thelocal.de/20160119/evidence-at-crime-scene-point-to-terrorists-missing-for-20-years
" In its heydey in the 1970s the Red Army Faction (RAF) was a communist terror cell that ran a bombing campaign in West Germany, the violence of which is unprecedented in post-war German history.

Over its more than two decade existence, the group killed over 30 people, and were involved in hijackings as well as numerous bank robberies.

In 1998 with the Cold War over, the group dissolved itself, but some of its members went into hiding and have never been found.

Now, 18 years later, the first traces of three members of the groups have turned up, after investigators found their DNA at the scene of a violent robbery, broadcaster NDR reported on Monday evening.

The robbery took place on June 6th 2015 in a supermarket parking place on the outskirts of Bremen - and in its audacity, was reminiscent of similar crimes carried out by the RAF."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.20. 13:38:03

Fiatal lány életét oltotta ki egy terrormerénylet Bajorországban az új év hajnalán.

Roland E.-t zavarta a zaj és az ünneplő tömegbe lőtt.

www.thelocal.de/20160120/man-held-for-shooting-11-year-old-girl-dead
"A man has admitted to shooting and killing an 11-year-old girl out of “anger” as she was celebrating New Year with friends in northern Bavaria.

But the 53-year-old from the small town of Unterschleichach said he had not intended to hit Janina, who died in hospital after a bullet struck her head, Bild reports.

Roland E. said that after splitting from his family he had spent the New Year alone."

Természetesen itt megfigyelhetjük, hogy a baj a magányos férfiakkal van, bár Roland E. egy kicsit idősebb, mint az okostelefonnal felszerelkezett tipikus migráns.

annamanna 2016.01.23. 07:19:16

Kíváncsi vagyok, milyen reakciót váltott volna ki mindez az USA-ban, ahol a viselkedési határok mondjuk itt húzódnak: kivultagasabb.blog.hu/2016/01/22/majdnem_tonkrement_az_elete_mert_megolelte_a_gyerekeit#c29207868

Ahh, tudom már. Nyilván azonnal áttelepítették volna a dakotaiakat Ohio-ba.