Párhuzamos világunk a semmibe tart
2015. december 17. írta: Novák Tamás (spanyol)

Párhuzamos világunk a semmibe tart

nyugat.jpg

Miközben az ütemesen fogyó nyugati civilizáció − peremén a miénkkel a körkörös védelemre rendezkedik be,  a népességünk és a kultúránk megtartás kapcsán üvöltve vitatkozunk egymással.

„Az ENSZ és a KSH adatai szerint Magyarország a demográfiai összeomlás felé halad. A 2050-es évekre, ha nem történik csoda, az ország lakossága kétmillió fővel fog csökkenni, és vannak ennél pesszimistább becslések is. Belátható időn belül, amikor e cikk olvasóinak jelentős része még életben lesz, nyolcmillió embernek kellene megoldania a feladatot, ami most közel tízmilliónak sem sikerül. A már most is vészesen öreg Magyarországon a korfák néhány évtizeden belül az egészséges piramisforma helyett felül szélesedő bunkósbotok lesznek. A már ma is kevés aktívan dolgozó magyar által eltartott nagy inaktív réteg arányaiban csak még nagyobb lesz. El fog jönni a pillanat, 2055-ben, 2065-ben, de ha pechünk van, akkor 2035-ben, amikor a rendszer teljesen fenntarthatatlanná válik, ha addig nem történik valami forradalmi változás. Ennek a forradalmi változásnak a demográfiai folyamatokat kellene megfordítania, mert Magyarországnak friss vérre van szüksége."

Az a baj, hogy továbbmennek - Bede Márton 444.hu

A)

„Nem akarjuk a genderőrületet”, és azt sem – fogalmazott –, hogy Magyarország olyan jövőtlen társadalommá váljon, ahol férfigyűlölő nők és feminin férfiak a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják. Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk – tette hozzá.”

Kövér László házelnök beszéde a Fidesz kongresszusán.

B)

„A most Magyarországon átvonulókban én nem a magyarok munkahelyeire leselkedőket látom, hanem azokat az embereket, akik talán lendíthetnének valamit az ország gazdaságán, amit jelenleg néhány német autógyár tart életben. Ezek az emberek között vannak írástudatlan melósok, akikből éttermi mosogató, és jól képzett mérnökök, akiből gyakorlatilag bármi lehetne. Érdemes ezt a debreceni menekülttáborban forgatott videót megnézni a líbiai fogorvosról és a hazájában havi másfél millió forintot kereső irakiról. Ha mi ezeknek az embereknek nem tudunk olyan munkát adni, amivel hasznos tagjai lehetnek a magyar társadalomnak, az a magyar társadalom szégyene, a totális kudarc beismerése. Határaink lezárása és a bejutók elüldözése helyett jobban tennénk, ha mindent megtennénk azért, hogy a lehető legtöbben itt akarjanak maradni.”

Az a baj, hogy továbbmennek Bede Márton 444.hu

*

Önmegvalósítás és befogadás vs önkorlátozás és identitás megtartás. Aki a vitában szót kér, vagy szót emel, azt gyilkos gyűlölettel semmisíti meg az ellenfél.

Kívülről biztos mosolyogtató.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr418177650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.12.17. 17:10:57

lesz valami megmondás is, vagy csak ennyi?

Imrebá 2015.12.17. 19:38:56

@jose maria padilla:
Arra magát tarcsuk.

"Párhuzamos világunk a semmibe tart"
Mivel párhuzamos?

Bell & Sebastian 2015.12.17. 20:08:19

A társadalmi rendszer módosítása emlékezetes dátum, a zuhanás kezdete, az összeolvadás Amerikával lesz utána pont, a becsapódás. Az utolsó oltsa el a villanyt.

Érzékelő 2015.12.17. 20:18:56

Ez a Mandiner leeorditgatja Azokat a személyeket. Akik a muzulmánok valásos erővonalaitt jobban ismerik egy picit. Uram az arabok nagycsaládokban nőnek fel , ahol a család feje idős férfiu .Az Iszlám szó azt jelenti hogy e vallás követője Alávetet Alah jogainak. A nagy dgyihád azt jelenti hogy ezt az alávetetséget gyakorolja a Sarijában.
A kis dgyihád pedig azt hogy az átala egyedül igaz valást továb adja a világ valamenyi emberi lényének. Ha szépen fel alálja mondjuk magának uram.És maga ezt elutsitja ő mint Alah elénsége elen Indit támadást. csak azért " Mert a koránban Alah aról bisztositja hogy nem a muszlim az aki öl, hanem Alah.
A hivőnek csak a hitét teszi próbára, ugy mond hajlandó e alávetni e magát jogainak.Nö uram egy nagy létszámu arab családban .A hol a család főnek már már patrialkális jogai vannak ez nem bizonyul szokatlan áláspontnak a jogokal szemben Az ide bevonuló tomeg kialakult egyiniségel rendelkezik .És a hasonló gondolkozásuak A VALÁS ÉS LELKISMERETI SZABADSÁG NEVE ALLAT helyet kiván bisztositani a Parizsi vérengzésekhez hasonló események nek. Ne akarjanak itt dönteni abban amihez nem értenek.

fran7 2015.12.17. 20:36:09

@Imrebá: Nincs találkozási pont, itt ezt jelenti a párhuzamosság.

Veder1 2015.12.17. 21:17:49

@Érzékelő: kérhetném magyarul? Mert ezt valami halandzsa nyelven írtad...

GNDL 2015.12.17. 21:59:55

„önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”

...és a magyarországi bérszínvonal, munkaerő-piaci helyzet és gazdasági versenyképesség mellett ki fogja eltartani azokat a kölköket?! Az adófizetők?! Akadnak még?! :)

Pelso.. 2015.12.17. 22:08:39

önmegvalósítás?
Megy az neked is. Persze vannak korlátok, meg baj se legyen belőle.

Bell & Sebastian 2015.12.17. 22:57:31

Megmondás kell? Van az is.

- Minden libsi tudatmódosítással ösztönállat szintjére züllesztett teremtmény, életének egyetlen értelme: az uralkodó faj feltétel nélküli szolgálata életében és halálával. A libsi nem Ember.

- A libsik tömeges előállításához 1 emberöltő szükséges. Ami pont most telt le.

- A nem-libsiket libsikkel irtják.

- Az USA bábállam.

Bell & Sebastian 2015.12.17. 23:02:44

@GNDL: Ebben -kivételes- van igazság. Leánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség. (Nem ismerős?)

A jólétben eddig még minden nép kihalt. Vagy a jólétet betiltani, vagy a propagandát nyomatni, vagy mindkettőt - egyszerre.

GNDL 2015.12.17. 23:29:17

@Bell & Sebastian: „Nem ismerős?”

Rákosista szocialista szar?! Manapság túl sok a hasonlóság azokkal az időkkel... :) Viccen kívül, sajna...

Bloodscalp 2015.12.18. 00:12:37

@Bell & Sebastian: és itthon akkora a jólét, hogy ezért csökken a lélekszám:D

Nyilván mindenki liberális aki nem értett egyett ákoskával, egy olyan országban ahol nincs 200.001 liberális.

Zb74 2015.12.18. 00:14:32

@Érzékelő: A Török Szultán személyesen?

Poroltó Ernő 2015.12.18. 06:26:35

@Novák Tamás (spanyol):

Nincsenek párhuzamos valóságok. Egy valóság van, amelyet minél inkább megpróbál eltorzítani vagy elfedni a médiamanipuláció (és a hatalmi önkény), annál látványosabban és nyilvánvalóbban megmutatkozik.

A konkrét ügyben: ki tudja, hogy Kövér vagy Kovács véleménye a lakosság hány százalékának véleményét fedi le? Azt tudjuk, hogy néhány tíz fizetett propagandista-provokátor véleményével nem egyezik. De az ő véleményük mióta mérvadó?

maroz 2015.12.18. 06:45:03

@GNDL: Abban az időben nem liberalizáltak ezerrel miközben szólt az elterelő propaganda. És persze maga a propaganda sem működött olyan jól, mint ma, hiszen elkövették azt a hibát, hogy egyedül játszották a színdarabot.

Ma már ügyesebben csinálják: jön az évvége, át kell tolni két tucat aljasságot sürgősen? Laci báááácsi!!! Megint mondani kéne valamit, de olyan jó kiadósat, amitől a belvárosi libcsinek láncorgazmusa lesz! De hát gyerekek, én ezt már nem bírom ki röhögés nélkül, olyan nem létezik, hogy ezek tényleg ekkora faszok lennének, megnyomom rajtuk a "vinnyogjlibsi!!!" gombot, és vinnyognak. Ezredjére is! Jóvan, Laci bácsi, ezek ilyenek, guríts le egy törkölyt, muszáj, tudod, a libsiket leszarhatnánk, de ha a sajátjaink nem a libsiken rágódnak akkor még eszükbe jutna kérdezni is...

maroz 2015.12.18. 06:48:12

@Bloodscalp: Nem az a kérdés, hogy liberális-e, hanem hogy tud-e azonosulni a neoliberális világrendszerrel. Ma szinte kivétel nélkül mindenki azzal azonosul. Ilyent kevés eddigi diktatúra tudott elérni, valami olyan érzésem van, mint ha a felvilágosodás előtt járnánk, illetve mintha mennénk belefelé valami új "sötét középkorba".

Poroltó Ernő 2015.12.18. 06:53:07

@maroz:

"Nem az a kérdés, hogy liberális-e, hanem hogy tud-e azonosulni a neoliberális világrendszerrel. Ma szinte kivétel nélkül mindenki azzal azonosul." --- írod.

Ezt, mégis, te miből gondolod?

maroz 2015.12.18. 07:03:53

@Poroltó Ernő: Mutass példát az ellenkezőjére. Majd ha mutattál, akkor nézd meg, hogy mennyire jellemző. Meg fogod látni te is, hogy egyáltalán nem jellemző, így nem nehéz kijelenteni, hogy ma szinte mindenki a neoliberális világrendszerrel azonosul.

Poroltó Ernő 2015.12.18. 07:51:48

@maroz:

"Mutass példát az ellenkezőjére. " --- írod.

Az, hogy a magyarországi reformátusok még nem kiáltották ki a genfi köztársaság mintájára a maguk keresztény köztársaságát vagy Angyalföldön nem tört ki a proletárforradalom, szerinted, annak bizonyítéka, hogy mindenki azonosul a neoliberális világrenddel?:-)

Google 2015.12.18. 08:19:45

@maroz:

Ez a neoliberalis vilagrend, azt gindolom, hogy a vegre mdgvalosult kommunizmus, hurra!Szegeny Ceausescu csak egy evtizednyit tevedett, vegre egyengondolkodik a vilag, ellenvelemenynek pedig hekye nem

Google 2015.12.18. 08:23:19

Helye nincs mas velemenynek. Vegre bekoszontott a kommunizmus, ami kesik, nem mulik!

maroz 2015.12.18. 08:25:53

@Poroltó Ernő: Egy szava nincs ellene senkinek. Mondtam, hogy mutass példát.

maroz 2015.12.18. 08:26:58

@Google: Ööö, ezt nem teljesen értem.

murcielago 2015.12.18. 08:30:13

@Bell & Sebastian

Ó, Istenem, pedig hány és hány liberális ismerősöm volt, akit kedveltem…

Bell & Sebastian 2015.12.18. 09:15:18

@murcielago: Tegnap még szaladt - ma már nyúlszőr kalap.

Bell & Sebastian 2015.12.18. 09:29:08

@Bloodscalp: Vannak persze fokozatok, mint a rákban.

@GNDL: Fene tudja. Rákosi piros cserepes tanyákat akart látni, mert alapvetően paraszt volt.

Ezek mindenről beszélnek, csak a jövedelmekről ne kelljen. Parasztba _se_ vesznek.

Gyaníthatóan azért nácik, mert érdekük azt kívánja. Ha nincsen nemzet, megint más fog lopni, a számunkra a rosszabb opció. Csalják-nyalják csak fel magukat a legfelsőbb szintig, hogy végre sercinthessenek egy hegyeset Brüsszelre - helyettem.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2015.12.18. 13:49:01

A kormány ingyenpénzt osztogatva a nőknek felpörgeti a hazai golddigger kultúrát klou.tt/4wzqkrjb2743

Google 2015.12.18. 14:35:40

@maroz:

Tényleg nem volt érthető, elnézést.
Csak annyi akart lenni a dolog, hogy ez az egész liberalizmusnak nevezett valami, egyre inkább a kommunizmusra hajaz, arra, amilyennek elképzelték ezt a kommer izét a valamikori társutas értelmiségiek. Egyenvélemény, egyennyelv, mindenről állást kell foglalni, lehetőleg a szerintük helyeset kell mondani, szóval a világ liberálisai egyesültek. És kevésnek bizonyultak, mostan is. Hiába nevezték és festették át magukat, a pc-n is átsüt a hamisság. Ahogyan ezt az egészet előadják, ez nem liberális demokrácia, hanem éppen hogy liberális diktatúra.

Jean Sol Partre 2015.12.18. 14:44:47

@Google: előbb vagy utóbb sajnos minden ideológia eljut idáig, amit emberek képviselnek, főleg, ha az az épp uralkodó nézet.

maroz 2015.12.18. 16:49:12

@Google: Na, így már világos, köszönöm, hogy pontosítottál! :)

Arra gondoltam, hogy újra kéne írni az Állatfarmot. Építik az állatok a Szabadságot, húznak, hajtanak, mindent bevállalnak, csak Marx elvtárs vissza ne jöjjön!

Google 2015.12.18. 17:18:44

@maroz:
Pedig keszul. Mars elvtars. Bocsanat, Marx elvti.
Mit is mondanak: nem voltak meg erettek az emberek, eleg megfeleloek a korulmenyek, eleg fejlett az ontudat, de az nem lehet, hogy ennyi szent Marx, Engels meg Lenin hiaba faradt volna! Es az egesz hobelevancot most dobjak a kukaba, csak azert mert nem megfelelo emberekkel akartak nyelbeutni a nagyszeru agyremeiket

Google 2015.12.18. 17:25:42

Ja, es kepzeld hozza azt is, milyen boldog lenne most Marx, akar hozza is mehetne Engelshez - hat nem ment elore a vilag?

Jean Sol Partre 2015.12.18. 17:28:50

@Google: tart már ott a géntechnológia, hogy létrehozzuk a szocialista embertipust?

maroz 2015.12.18. 17:34:49

@Jean Sol Partre: Az ember alapvetően szocialista. Most is abba gebed belé, hogy nem engedik annak lenni.

Jean Sol Partre 2015.12.18. 23:08:21

@maroz: a szocializmus alatt ez piszkosul nem látszott.

maroz 2015.12.19. 05:34:35

@Jean Sol Partre: Dehogy nem, csak mára a szocializmus emlékét a neoliberalizmus totálisan átírta.

vargánya 2015.12.23. 00:02:20

@Zb74:" @Érzékelő: A Török Szultán személyesen?"

Szerinted hányan olvasnak itt Rejtőt?
süti beállítások módosítása