Migráció, kultúrharc, németbűnözés − Menekültválság 1709-ben!
2015. október 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Migráció, kultúrharc, németbűnözés − Menekültválság 1709-ben!

migracio_pfalz.jpg

„A nép Ellenségei... mindenféle Vallást követő Idegenek nagy Számát hívták be az országba; akik nem értenek sem a kereskedelemhez, sem a kézművességhez; akik inkább a koldulást választják a munka helyett; akik megfertőzik Utcáinkat...” (Jonathan Swift)

 

Jönnek a csóró idegenek, akik elveszik a munkánkat, nem tisztelik a kultúránkat, aláássák a biztonságunkat és még betegségeket is behurcolnak? Még mindig van, aki azt hiszi, hogy van új a Nap alatt? Még mindig bízunk abban, hogy nem léphetünk kétszer ugyanott és ugyanúgy a történelem nagy folyamába? Azt hisszük, hogy példátlan a jelenlegi európai migrációs hullám?

Nos, nem példátlan. Annyira nem, hogy van egy elfeledett európai történelmi epizód, egy régi európai migrációs válság, amiben lépésről lépésre ugyanaz történt, mint ma; ugyanazok az ellentétes álláspontok csaptak össze, mint ma; és ugyanolyan elvetélt kísérletekkel próbálkoztak a válság megoldására, mint ma.

Csak akkor nem Németország volt a migránsok számára az ígéret földje, hanem éppen elszegényedett és háborúktól gyötört németek voltak azok, akik tömegesen felkerekedtek, hogy máshol − az akkori Angliában keressenek menedéket a csapások elől, nagy felfordulást okozva a szigetországban.

Ismerkedjenek meg a Szegény Pfalziak migránshullámával, az Úr 1709-edik esztendejéből!

migracio_pfalz_4.jpg

Némethon, a kora újkor európai Közel-Keletje

Ugyan mindenkinek vannak némi ismeretei az európai történelemről, hogy Nyugat-Közép-Európa sem volt mindig egy tejjel-mézzel folyó Kánaán, hogy az élet ott sem volt mindig játék és mese; de néha elfelejtjük a szikár tényeket. Azt, hogy Németföld tulajdonképpen évszázadokig Európa „Közel-Keletje” volt, egy lehetetlen országocskákra szabdalt, politikai, vallási és társadalmi villongásoktól, polgárháborúktól és járványoktól pusztított hatalmas, összetett régió. Amíg a kisebb és nagyobb német fejedelmek területekért csatáztak vagy vallásháborúkat indítottak el egymás ellen, addig alulról vallási fanatikus mozgalmak és dühös parasztlázadások bomlasztották a rendet, kívülről pedig a kor nagyhatalmai, a franciák, az angolok, a svédek, vagy épp a lengyelek és az erdélyiek avatkoztak bele az eseményekbe. A végén már mindenki teljesen belebonyolódott a szövevényes politikai és háborús játszmákba. Mint ma a Közel-Keleten. Meg lehet például fogalmazni egy mondatban, miről szólt és mi értelme volt például a pusztító harmincéves háborúnak?

Németföld megpróbáltatásai nem is értek itt még véget: a 17-18. század fordulóján a kilencéves háború és a spanyol örökösödési háború további évtizedekig pusztították a német területeket. A Rajna völgye a francia seregek átjáróháza lett. És jött egy újabb csapás: súlyos, fagyos telek egész sora pusztította el a termést, folyamatos ínséget és tömeges éhezést okozva akkor még nem a teszkóban lehetett megvásárolni a világ összes ehető és iható javát, ugyebár.

Ebből lett elege 1709 tavaszára Rajna-vidéki, elsősorban pfalzi németek tömegének.

Jönnek az idegenek!

Beindult a migráció: tutajokra ültek, hogy lehajózzanak a Rajnán Hollandiába, majd átkeljenek az akkori világ legfejlettebbnek és legfelvilágosultabbnak számító országába, Angliába. Pfalz választófejedelme ekkor halálbüntetés és vagyonelkobzás terhe mellett tiltotta meg a kivándorlást az alattvalóinak, de ez már nem számított semmit. A német migránsok útja 4-6 hétig tartott Angliáig, csakúgy, mint manapság a közel-keletiek utazása Európa szívéig. Az első hajók 1709 májusában kezdték ontani angol földre a menekülteket. A pfalziak nyomorogva, betegségekkel küzdve érkeztek meg Angliába. 

Hogy a fent felsorolt háborús és természeti csapásokon túl mi indította útjára a Szegény Pfalziakat? Nos, egyrészt az, hogy addigra eljutott hozzájuk az információ: Angliában béke, jólét és vallási türelem uralkodik, s ha valahogy eljutnak odáig, akkor jó ellátásban is bízhatnak. Ezt a hírt küldték az addigra már Angliába jutott pfalziak is haza a rokonoknak és ismerősöknek, de még Anna királynő arcképével nyomtatott röpiratok is Anglia előnyeit ecsetelték. Ismerős? Emellett állítólag az észak-amerikai angol gyarmatok ügynökei is járták a Rajna vidékeit, hogy olcsó munkaerőt toborozzanak nincstelen német tömegekből a gyarmatokra.

Joshua von Kochertal, egy pfalzi lutheránus lelkész már 1708-ban menedéket kért negyven szegény pfalzi számára egy angol ügynökségtől Frankfurt városában. A pfalziak meg is kapták az útlevelet és a menedéket Angliától. Anna királynő gondoskodott róluk és segítette őket az Amerikába való hajózásban is. Ez hozzájárulhatott a kivándorlás tömegessé válásához. Az 1708-as elszivárgás 1709-re emberfolyammá változott.

Hogy, hogy nem, Angliát akkoriban éppen egy gyermektelenül maradt nő, Anna királynő kormányozta az utolsó Stuart-uralkodó, aki után aztán a hannoveri német választófejedelem, György került az angol trónra. Anna királynő vallási toleranciára és a protestáns menekültek számára az állampolgárság megszerzésének könnyítésére törekedett.

migracio_pfalz_3.jpg

A német migránsok sátortábora London falainál

Legyünk toleránsak, a migránsok gazdagítanak minket!

A London falai alá érkező első német migránsokat először jó szívvel fogadták: vagyonos angolok szállást, élelmet és más ellátást biztosítottak számukra. Londonban először is ellátták őket németre fordított anglikán imakönyvekkel, aztán raktárakban helyezték el őket. Amikor ezek beteltek, ezer katonai sátort állítottak fel számukra London falain kívül. Egy whig-párti, és így migránsokat támogató pamflet szerint a táborozó migránsok nagyon vallásosan töltötték a napjaikat, zsoltárokat énekelve és prédikációkat hallgatva elkötelezetten; s az egész csoport ártalmatlannak, dolgosnak, békésnek és egészségesnek tűnik, áldást és nem terhet jelentve a nemzetnek. Middlesex grófság békebírói azonban petíciót írtak, hogy több támogatást kérjenek a migránsok ellátására.

A migrációs hullám nem csitult: az első százak után további ezrek érkeztek 1709 folyamán Angliába, és megváltozott a közhangulat: az angol tömegek egyre elégedetlenebbek lettek az idegenek beáramlása miatt, és kitört a politikai vita is.

A whigek, a mai liberálisok távoli elődei, a vagyonos polgárság és a kereskedők képviselői támogatták a migrációt: szerintük a szegény németek beáramlása gyarapítja az angliai munkaerő létszámát, a nagyobb népesség nagyobb vagyonosodást eredményezhet, Anglia prosperitása csak növekedhet a migránsok befogadásával. A whigek nem csak gazdasági érveket vettek elő: pamfleteket írtak, hogy a Szegény Pfalziaknak a meggyőzödésük miatt kellett elmenekülniük Némethonból, hiszen ők a katolikus elnyomás és intolerancia áldozatai. A whigek szerint a toleráns Angliának ezért be kellett fogadnia a migránsokat: még jótékonysági mozgalmat is szerveztek a „Szegény, Szomorú Pfalziak” megsegítésére, miután a királynő kincstárát már túlzottan megterhelték a migrációs kiadások.

A whig álláspontot képviselte és terjesztette egy bizonyos Daniel Defoe nevű publicista is, aki Review nevű újságjában vitatta a kritikusok nézeteit, melyek szerint a Szegény Pfalziak „járványokat behurcoló katolikus banditák, akik kieszik a kenyeret az emberek szájából". A Robinson szerzője azt írta: „Javaslatom röviden: a pfalzi idegeneket kisvárosokba, mint kis gyarmatokba kellene letelepíteni Anglia erdőibe és pusztaságaiba, ahol gazdagok és jók a földek... Ezek a kis gyarmatok 50-100 családból állhatnának... nyelvüket és szokásaikat, mivel idegenek, nem kellene túl sokáig megtartaniuk, így idővel, velünk elkeveredve olyan emberekké válhatnának, mint mi...”.

Nem is, a migránsok elveszik a munkánkat és nem tisztelik a kultúránkat!

A már akkor is létező tory párt, a mai konzervatívok elődei viszont aggodalommal figyelték a migráció egyre növekedő hullámát. Szerintük a migránsok nem járulnak hozzá Anglia gyarapításához, épp ellenkezőleg, rögtön csak rendkívüli kiadásokat jelentenek az államkincstár számára. A toryk szerint a migránsokat a whigek hívták be Angliába, hogy gyengítsék velük az anglikán egyházat. A konzervatívok propagandakampányt is indítottak, hogy meggyőzzék a nemzetet arról, soha nem kellett volna beengedni az országba a német migránsokat. A tory érvek a szegényebb társadalmi csoportok előítéleteire játszottak rá. London szegényei néhol rá is támadtak a pfalzi migránsokra.

A toryk vitatták azt az érvet is, hogy a migránsok hasznosak lennének, mert a korábbi hugenottákkal ellentétben a pfalzi migránsok nem képzett szakemberek, mesteremberek voltak, hanem jellemzően egyszerű, földet túró parasztok, akik leginkább szőlőmíveléshez és borászathoz értettek − erre pedig akkoriban sem volt túl sok szükség a kies-ködös Angliában. A toryk szerint a migránsok idegenek voltak, akik veszélyeztetik az anglikán egyház biztonságát.

Különösen azután, hogy kiderült: sok ezer német migráns valójában katolikus vallású volt. Vagy nem is pfalzi. Csak kiadták magukat üldözött protestáns pfalziaknak, de más német tartományokból érkeztek és esetleg a gyűlölt Róma hívei voltak. Bár a katolikusnak talált migránsok nagy részét azonnal visszafordították a Csatornán túlra, de egyes katolikus beszivárgók így is a szigetországban maradhattak.

S ha már megszólaltattuk Defoe-t a whigek oldalán, álljon itt a Gulliver szerzője, Jonathan Swift által szerkesztett, tory párti The Examiner kirohanása a migránsok ellen: „Néhány személy, akiket a Nép Hangja által felhatalmazva érzek arra, hogy a nép Ellenségeinek nevezzek, előnyt kovácsoltak az általános honosítási törvényből és mindenféle Vallást követő Idegenek nagy Számát hívták be az országba; akik nem értenek sem a kereskedelemhez, sem a kézművességhez; akik inkább a koldulást választják a munka helyett; akik megfertőzik Utcáinkat, fertőző Betegségeket terjesztenek, amiben Helyiek halnak meg, háromszor annyian, mint amennyi Idegen jött”.

Migránskvóta 1709-es módra

Az 1709-es év folyamán sorra érkeztek a hírek az Anglia felé közeledő több ezres tömegről. Pár hónap múlva a helyzet kezdett kicsúszni az ellenőrzés alól. Mindig többen érkeztek, mint amennyi ellátására pénz akadt. A whig kormányzat a kezdeti hurráoptimizmus után irányt váltott és korlátozni kezdte a bevándorlást.

„A Királynőt különösen érzékenyen érintette ezeknek a szegény Embereknek a nyomorúsága, de figyelembe véve az elosztásuk és letelepítésük nagy nehézségeit, azt a lármát, amit a hiány időszakában ilyen nagy számok keltenek, s azt a kiadási költséget, amit a Kormányzat számára jelentenek lehetetlen Őfelségének az eltérése attól a Döntésétől, hogy jelenleg nem tud többet befogadni. Így Őfelsége arra kéri Önt, hogy legyen nagyon nyílt velük, elmondván nekik, hogy ne várjanak befogadást Angliától, mert az bizonyos, hogy ha a Királynő valaha eltérne ettől a Döntésétől, soha nem lenne vége a bevándorlásuknak” − közölte Sunderland earlje Mr Dayrolle-lal, Anglia hágai követével.

S hogy milyen megoldásban gondolkodtak Anglia vezetői? Hát migránskvótában!

London népének ugyanis addigra már elege volt a város előtt táboroztatott, állam pénzén eltartott migránstömegekből. Kezdtek attól is félni, hogy a menekültek elveszik előlük a munkát, aláássák az anglikán ország békéjét és biztonságát, no és persze hogy betegségeket hurcolnak be közéjük.

Ugyan a német migránsok egy jelentős része egyenesen az észak-amerikai gyarmatokra akart menni, hogy ott kezdjenek új és lehetőleg szabadabb életet, a migránsok többségét végül akaratuk ellenére a Brit-szigeteken tartották. Először tervszerűen szét akarták osztani őket a birodalomban, de a tervek megbuktak a valóság próbáján. Végül jellemzően lakatlan vagy munkaerőhiányban szenvedő térségekbe irányították őket, hogy mezőgazdasági munkát végeztessenek velük. A Szegény Pfalziak azonban hamarosan visszaszivárogtak Londonba rosszabb állapotban, mint amilyenben elindultak. Írországban is le akartak telepíteni pár ezer pfalzit, hogy ott dolgoztassák őket, de a projekt itt is megbukott. Dublin érseke így panaszkodott rájuk. „Úgy látom, az a tervük, hogy Őfelsége költségein egyenek, igyanak, lustálkodjanak és azokra panaszkodjanak, akik eltartják őket”.

new_york.jpg

New York a 18. században

Új világ, szebb jövő

A pfalziakat végül nagy tömegekben tényleg hajókra rakták, hogy az Újvilágba vigyék őket. Ugye 1709 még nem volt az általános emberi jogok és a fejlett higiénia kora, így szerencsétlen német migránsok tömegesen pusztultak el a hajóutak során és utána. 1710-ben tíz hajóval 2800 Szegény Pfalzit vittek egyszerre New York kikötőjébe − ez volt az amerikai szabadságharc előtti időszak legnagyobb egyszeri migrációs hulláma Amerikába.

Az Amerikába jutott és túlélni képes pfalziakat végül a vadon peremén fogták munkába, hogy ültetvényeket, nagybirtokokat fejlesszenek, vagy épp faipari munkát végezzenek, elsősorban a brit flotta építésének, fejlesztésének céljából.

A végül megkapaszkodott pfalzi migránsok és utódaik Amerika dolgos polgárai lettek de egy-két évszázadig még külön, párhuzamos társadalomban éltek, nyelvüket őrizve, egymás között házasodva. Mai, távoli utódaik itt-ott az interneten is megírják családtörténetüket.

Időközben Angliában a whigek hamarosan belebuktak a kormányzásba és a toryk nagy többséget szerezve átvették a hatalmat. Az 1710-es választási kampány során a konzervatívok fel is használták az idegenellenes érzelmeket a választók meggyőzésére. El is kezdték kivizsgálni a whig kormányzat zűrös ügyeit. A toryk még évekkel később is felhánytorgatták a whigeknek, hogy „egzotikus, idegen oltványokat akartak elültetni, hogy teljesen megváltoztassák az öreg, becsületes angol törzset”.

S hogy mi lett az otthon maradó, Rajna-menti, dél-németországi parasztokkal és polgárokkal? Egy-két nemzedék múlva, ha akarták vagy ha erre kötelezték őket, a vad nyugat helyett a Vadkelet felé vehették az irányt: megkezdődött a Habsburg Birodalom betelepítési hulláma, hogy életre keltsék a török háborúk után pusztán maradt Kárpát-medencét a sváb és egyéb telepesekkel.

De ez már egy egészen más történet.

Vagy nem is annyira.

***

A cikk forrásai:

The poor Palatines and the parties (The English Historical Review; 1967)

German Palatines (Wikipedia);

The Poor Palatines: an 18th-century refugee crisis (British Library).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr378022870

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Migráció, kultúrharc, németbűnözés − Menekültválság 1709-ben! 2015.10.26. 12:52:03

Jönnek a csóró idegenek, akik elveszik a munkánkat, nem tisztelik a kultúránkat, aláássák a biztonságunkat és még betegségeket is behurcolnak? Semmi új a Nap alatt: 1709-ben ugyanerről vitáztak Angliában, a szegény német migránsok beözönlése miatt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrus Saxonus 2015.10.26. 15:34:15

Hamis és hazug párhuzam, mint az 1956-os magyarokkal, a velük kapcsolatos félelmekkel (a magyar gengszterek bécsi fosztogatásai) való párhuzam és hamis extrapoláció. A kérdések ugyanazok, de van különbség, hisz a civilizatórikusan és vérségileg rokon népek hamarabb asszimilálódnak és/vagy integrálódnak. A cigányok zöme 600 éve képtelen erre (ahogy 40 éve képtelenek a pakisztániak Angliában, és 400 év múlva is képtelenk lesznek), ellentétben velük a cikkben említett németek, ha egy batyuval is érkeztek, szorgalmuk, saját kultúrájuk, és vérségi habitusuk miatt pár generáció után integrálódtak a Szent Korona testébe. Nem véletlen írta le ezt is Aquinói Szent Tamás, pontosabban maga Isten a Tórában. Bizonyos idegenek egy része bizonyos népek számára asszimilálható a 3. generációtól, egy része egy-egy nép számára mindig asszimilálhatatlan és problémagóc marad:
Ezért a Törvény úgy rendelkezett, hogy olyan népek, amelyeknek van bizonyos kapcsolatuk a zsidókkal, mint az egyiptomiak, akiknél a zsidók születtek és nevelkedtek, és az edomiták, Jákob testvérének, Ézsaunak leszármazottai, a harmadik nemzedékben legyenek befogadva a nép közösségébe; más népek pedig, amelyek ellenségesen viselkedtek, mint az ammoniták és moabiták, sohase legyenek befogadva a nép közé. Az amalekitákat pedig, akik inkább ellenségeik voltak, és velük semmiféle vérrokonság nem állt fenn, örök ellenségnek kellett tekinteniük. Ezt mondja ugyanis 2 Móz [16]: "Az Úr háborút visel Amalek ellen nemzedékről nemzedékre".

Kandeláber 2015.10.26. 16:18:22

Ezt akár Bartus is írhatta volna az Amerikai nemMagyar AljaNépszavába.
Teljesen elhibázott párhuzam, ugyanúgy, mint ahogyan az '56-os magyarokra mint "migránsokra" történő hivatkozás egyes ballibek részéről.

2015.10.26. 16:19:16

Bukás kezdete! Széchényi szerint! (az első modern kori kivándorlás cári Oroszországból!)

Ez a népcsoport, a jogtalanság „mindegy mindegy” hangulatában, folyamodott csalásokhoz, a jobbágyság eladósításához, tömeges elárverezésekhez, --- de úgy látja, hogy nem lett volna szabad az elmúlt évtizedekben olyan hatalmas tömegekben beengedni őket, melyikre egyetlen más országban nincs példa. S hogy mindez megtörtént, a nemzeti közömbösségnek tudja be Ez az újonnan felduzzadt népcsoport, annyira idegen még a magyarságtól, másrészt akkora nagy gazdasági erő van a kezében, …nagy részük német névre cseréli fel a galíciait!
Nagy Magyarország, az ő tíz%-al éri el a lakosságban 51% magyarul beszélők arányát! 1920 idegen ajkú tömegek levágásra kerülnek! Magyarok is! Városi vállalkozó nép nyakunkon marad, arányuk egyből minimum megduplázódik!
"A zsidókat felszabadítják, Magyarország az ő birodalmuk lesz, az új Paradicsom négy folyóval, három heggyel és a kettős kereszttel. És az Apokalipszisben én, szerencsétlen, főszerepet játszom." Anglia, Francia, Németország útólér bennünket? Megérik a maguk Trianonját! Megérdemlik!

Bell & Sebastian 2015.10.26. 16:21:18

@Doomhammer: Lári-fári!

Emeljük ki első helyen, hogy ez a mostani cécó nem másért, mint _Izrael biztonságáért_ vagyon, semmi másért!

Erre való a feltápolt IÁ, hogy irtsa a megerősödő, ellenséges népséget, minek a fedősztorija a zsidók megszorongatása, mire összefogással legyőzik a saját Gólemüket.

Végülis, miért is ne szívjon mindenki e nemes cél érdekében?

Adolf idejében még a túlszaporodás volt a baj, most meg a kihalás réme fenyeget.

Maga tudja, mi a helyes zsé/gój arány? Ha nem, esetleg a sémita/másik sémita arányról valamit?

Szerintem az itt már senkit nem érdekel, milyen ízesítésben adják el a kutyaszart nekünk, jó példa erre RG fenti böffenete, akinek valószínűleg halvány fogalma nincsen arról, milyen körülmények közt csorogtak le a Dunán ide ősei, a kriptokommunisták ősi hitbizományába.

Másodszor mondom, hogy maga is értse: ne a csomagolást nézze, hanem érezze a kutyaszar ízét is a szájában!

Ha még egyáltalán van otthon valaki, mármint a fejében.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.10.26. 17:06:04

@bbjnick:
1. Mondjuk lehet, hogy akkor nem élt 500 millió ember Európában. Ehhez viszonyítsa a 13.000 pfalzit.
2. Azóta eltelt 300 év, az elpfalzosodott brit és amerikai kultúra, illetve annak helye megtekinthető Angliában és Amerika keleti partján. Ugye.

Nehogy így járjunk mi is.

Imrebá 2015.10.26. 17:11:49

@Bell & Sebastian:
" Emeljük ki első helyen, hogy ez a mostani
cécó nem másért, mint _Izrael
biztonságáért_ vagyon, semmi másért!
Erre való a feltápolt IÁ, hogy irtsa a
megerősödő, ellenséges népséget, minek a
fedősztorija a zsidók megszorongatása,
mire összefogással legyőzik a saját
Gólemüket."

Grimm?

Kandeláber 2015.10.26. 17:19:35

@Bell & Sebastian: Nem igazán értem...Izrael '56-ban és '67-ben, valamint a többi kisebb konfliktusban is teljes biztonsággal rúgta seggbe a teveszarrágók csapatait, anélkül, hogy holmi Iszlám Államot kellett volna alkotnia, esetleg több százezer négert és arabot küldenie a nyakunkra.

Bell & Sebastian 2015.10.26. 17:20:02

@Counter: Távollétében én válaszolok, kissé fésületlenül. Hitler is erre apellált, amikor elengedte őket és csak ímmel-ámmal bombázgatott, mert mégiscsak rokonok. Az amcsikról sem gondolta, hogy vérfürdőt rendeznek a saját soraikban a közvélemény megdolgozása céljából. Nem először és nem utoljára.

A migráncsoltatás egyetlen értele Európa elsilányítása, koncként vetése az ördögnek és az éledő anticionizmus átterelése a próféta szakállára, ami már három az egyben.

Úgy kezdődik, hogy Németország padlót fog és nagyot koppan, mire gyorsan beszalad a Mekibe. (Ingyen budi - gondolom.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.26. 17:27:36

@Bell & Sebastian:
"Erre való a feltápolt IÁ, hogy irtsa a megerősödő, ellenséges népséget, minek a fedősztorija a zsidók megszorongatása, mire összefogással legyőzik a saját Gólemüket."

Meggyőzőbb összeesküvésteóriákat tud gyártani történelmi távlat birtokában. Ajánlom ezt itt:
www.europakiado.hu/konyv/724792/a-keresztes-haboruk-arab-szemmel/

A libanoni szerző könyvének a legérdekesebb tanulsága az, hogy a diskurzusában a keresztes lovagok és azok államai szinte mellékszereplők. Muzulmán fejedelmek és városok irtják egymást nagy lelkesedéssel, bevetve olyan egzotikus segítőket is, mint az asszaszin szekta és nincs igazán idejük vallásháborúra. Így fordulhat elő az, hogy a keresztes háborúk egyes csatáiban keresztes lovagok mindkét fél oldalán harcoltak. Még az iszlám ügyének olyan bajnokai, mint Szaladin szultán is többet harcolt a saját hitsorsosaival, mint a hitetlenekekkel.

A jelenlegi káosz megmagyarázásához sincs szükség különös összeesküvésteóriára, csak annak a megértésére, hogy az USA máshogy képviseli az érdekeit. A Pax Americana csak a Nyugat területére vonatkozik, ahová mi is tartozunk, bár vadul dolgozunk, hogy kikerüljünk onnan és fájó szívvel, de el is fognak ereszteni, ha nem térünk észre. A világ fennmaradó részén közép- és nagyhatalmak marakodnak egymással és az USA csak arra vigyáz, hogy egyik se erősödhessen meg túlságosan, mert így tartják sakkban egymást. Ezeken a területeken az örök háború, a forever war zajlik, mint a római limes-en túli területeken. Amíg a barbárok egymást ölik, addig se a római légiókra támadnak.

Mi is megkaphatjuk, ha nekünk ez kell.

Bell & Sebastian 2015.10.26. 17:28:52

@Kandeláber: Akadt már, aki jól elmagyarázta, Perzsia a végcél, azt szeretnék kiütni.

@Imrebá: Akár, gyűjtésnek is nevezheti, egyenesen Merkel ügynök szájából.

Imrebá 2015.10.26. 17:38:57

@Counter:

azonkívül, hogy a németek is migráltak valamikor valahova állítható más párhuzam is a mai eseményekkel?
ők is rettegtek a regisztrá
cicótól?
zöldhatáron érkeztek albionba?
ők is megkövezték az angol rendvédelmi szerveket?
lincselték saját menekülttársaikat vallási okokból?
létrehoztak no~go övezeteket a befogadóik településein?

Mi a cikk tanulsága?
Szervezzünk gyűjtést Anna királynőnek kerítésépítésre?
Legalább számlaszámot adjanak!

Bell & Sebastian 2015.10.26. 17:40:22

@Doomhammer: Világos beszéd. Európa beültetését amcsi ügynökökkel - ez kimaradt, a keresztben lenyelése pedig most jön.

Hol van az megírva, hogy az amcsi cionisták fingják a világ végéig a passzátszelet - érdekelne.

Kandeláber 2015.10.26. 17:43:25

@Doomhammer: No és milyen módon kerülhetjük el - természetesen a többi keleti országgal, elsősorban a v4-ek további három tagjával együtt - hogy "kikerüljünk Nyugatró", ha soha nem is tartoztunk oda igazán?
Esetleg olyan kollaboráns vezetők kellenek, mint Merkel vagy Hollande?
Lengyelország esetében ezt máris el lehet felejteni, Fico is bosszantja a bevándorló-imádó Muttit, és a csehek sem lelkesednek azért, hogy Prágában mondjuk az Orjolban müezzin üvöltözzön. Orbánról ne is beszéljünk.
Az "arab tavaszt" szervező és levezénylő CIA gondban van...

Imrebá 2015.10.26. 17:45:18

@Bell & Sebastian:
" Akár, gyűjtésnek is nevezheti,
egyenesen Merkel ügynök szájából."

Ez az.
Ez az!
Szervezzünk gyűjtést a cionisták megsegítésére.
Aki kimarad lemarad!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.26. 17:56:46

@Kandeláber:
" No és milyen módon kerülhetjük el - természetesen a többi keleti országgal, elsősorban a v4-ek további három tagjával együtt - hogy "kikerüljünk Nyugatró", ha soha nem is tartoztunk oda igazán?"

Ha maga így gondolja, akkor pakolhatja a konzerveket. Javaslom még a zsidó menekülők visszaemlékezéseinek olvasgatását, tele vannak hasznos ötletekkel. Például érdemes kis méretű, de értékes dolgokat belevarrni a kabát bélésébe, mert azzal gyorsan lehet új életet kezdeni máshol, ha futni kell.

Komolyra fordítva a szót, mert ez egy komoly téma. Lehet, hogy maga nem tartozott oda, de én oda tartozom. Ebben a pillanatban roppantul örülök, hogy egyelőre a Pax Americana ernyője alatt vagyok és nem lesz kellemes, ha futni kell, amikor onnan kikerülünk. Akkor majd együtt ülhetünk a szírekkel és a nigériaiakkal valami nyugat-európai menekülttáborban, miközben kívül a helyiek uszítanak a menekültek ellen, de még mindig jobb lesz, mint Magyarországon, amelyen éppen keresztül gázol a fene tudja milyen eredetű horda.

Úgyhogy gondolja meg, hová akar tartozni. Ha háborúzni akar, ott van Szíria, már mehet is holnap. A déli határon megnézheti, hogy néznek ki azok az emberek, akik voltak olyan hülyék és háborús övezetté tették a hazájukat. Azóta biztos ők is bánják, akárcsak a németek a 30 éves háborút, amit egy mondatban úgy lehet összefoglalni, hogy a németek nagyvonalúan átengedték a német területeket egy európai vallásháború megvívására.

Imrebá 2015.10.26. 17:57:39

" Hol van az megírva, hogy az amcsi cionisták
fingják a világ végéig a passzátszelet -
érdekelne."

Nem irígykednünk kéne, meg töketlenkedni, hanem nekünk is jól be kéne épülnünk minden kormányba, oszt vagy megpuccsolnánk üköt, vagy mögvönnénk kilóra.
Merjünk má nagyot álmodni, he!
Há nöm jobb ha mi osztjuk a lapot?
Inkább űk emeljenek nékünk kalapot.
Hát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.26. 18:05:42

@Bell & Sebastian:
"Hol van az megírva, hogy az amcsi cionisták fingják a világ végéig a passzátszelet - érdekelne. "

Hát egyszer a Római Birodalom is megbukott. Tudja, hogyan? Az utolsó nyugat-római császár csetepatéba keveredett a gótokkal, akik maguk is menekültek voltak, a hunok elől futottak.
en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Adrianople

Bell & Sebastian 2015.10.26. 18:06:37

@Doomhammer: Maga következetesen összemossa Amerika érdekeit a cionizmussal! Ami nem baj, csak szögezzük le. Vinszentéknél lehet ennek örülni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.26. 18:13:31

@Bell & Sebastian:
"Maga következetesen összemossa Amerika érdekeit a cionizmussal! "

Már bocsánat, de én nem beszéltem cionizmusról. Mivel nem is érdekel. Egy kis nép nacionalizmusa ugyan miért kellene érdekeljen engem, elég szórakoztató a magyar nacionalizmus vadhajtásaira rácsodálkozni.

Izrael egy kis ország, a zsidó egy kis nép, akárcsak a magyar. Ezt azonnal felismerni, ha olvassa a "világhírű felfeldezőink/tudósaink" típusú ömlengéseket - érdekes módon angolok vagy németek ilyeneket nem írnak, ha ilyet olvas, az garantáltan egy kis nép kisebbségi komplexusaira utal. A Közel-Keleten se kellenek ők hozzá, hogy öldöklés legyen, a muzulmánok simán tudják irtani egymást mindenféle segítség nélkül.

Kandeláber 2015.10.26. 18:26:06

@Doomhammer: Mi az a "Pax Americana"?
Kizárólag az USA-nak és a CIA-nak "köszönhető", hogy iszlamista betolakodók százezrei özönlenek Európába.
Ők ölették meg Kadhafit, ők buktatták meg Mubarakot, ők robbantották ki a polgárháborút Szíriában.
Kadhafi Líbiájából nem indulhattak embercsempész hajók ezrei, dugig megrakva bantu négerekkel, Szíriában és Egyiptomban békében élhettek a keresztények, és nem létezett "Iszlám Állam" Irak és Szíria területén.
Ja, és Ukrajnában sem volt háború, az ukrán kormány pedig kizárólag ukránokból állt, a pénzügyminiszter például nem volt amerikai.
Az USA a világ legnagyobb és legagresszívabb terrorista állama, amelyet egy félvér kenyai muszlim vezet.

Imrebá 2015.10.26. 18:34:11

@Doomhammer: Szamaritánus testvérünket (B&S-t) a túláradó felebaráti szeretet hajcsa.
Ha tehetné, mindenhol játékba hozná a cionistákat, meg a zsidókat.
Kevesen tudják milyen áldott jó lélek.

Bell & Sebastian 2015.10.26. 18:38:05

@Doomhammer: Rossz válasz. Jó válasz: az Ószövetségben, ami miránk nem vonatkozik.

Imrebá 2015.10.26. 18:42:56

@Kandeláber: " Kizárólag az USA-nak és a CIA-nak
"köszönhető", hogy iszlamista betolakodók
százezrei özönlenek Európába."

"Kizárólag" a rossebeket.

Bell & Sebastian 2015.10.26. 18:45:49

@Doomhammer: Maga nem tudja, mi fán terem a cionizmus? Akkor én vagyok itt a máriás huncut, minden cinizmus nélkül.

Szóval, miért volt útban Amerikának Izrael hatókörzetében ez a hét, tavaszi primőr? Ha pont nem ölték egymást, egy jól irányzott seggberúgás csak sokat segített a tarthatatlan állapot feloldásában.

Kandeláber 2015.10.26. 18:47:48

És a majom beleugrott a vízbe...
Blair egy amerikai televíziós interjúban beszélt az iraki háborúról. A volt munkáspárti miniszterelnök elnézést kért a a Szaddám Husszein 2003-as eltávolítása utáni hírszerzési hibákért.
Arra a kérdésre, hogy az iraki háború volt-e a fő oka az Iszlám Állam felemelkedésének, Blair azt válaszolta: „Azt hiszem van benne némi igazság.” Hozzátette, nem lehet azt mondani, hogy azok akik részt vettek Huszein elmozdításában, nem felelősek a 2015-es helyzetért."

nol.hu/kulfold/blair-elismerte-a-felelosseget-az-iszlam-allam-felemelkedeseben-1571195

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.26. 18:59:00

@Bell & Sebastian:
"Maga nem tudja, mi fán terem a cionizmus?"

Tudom, de nem érdekel különösebben. Egyike a kelet-európai kis népek nacionalizmusainak (amelyek közé a magyar is tartozik).

Bell & Sebastian 2015.10.26. 19:12:34

@Imrebá: Bírom a humorát, ha józan.

Bell & Sebastian 2015.10.26. 19:16:57

@Doomhammer: Szeretne kitolatni? Hát tessék.

bispora 2015.10.26. 19:26:45

Német migrációs példabeszéd maradt még elvarratlan. Az 1870 körüli időkben a cári birodalom nyugati vidékéről elindult a zsidók migrációja Poroszország felé, amit kolerajárvány és éhínségek váltottak ki. A poroszok adománygyűjtésekkel segítették az 1870-es évek végéig több tízezerre tehető jövevényeket. Az 1881-után indult oroszországi pogromok miatt a migráció felgyorsult: Nyugat-Európa és az új világ felé 1914-ig több mint kétmillió zsidó vette az irányt. A németek pedig úgy működtek, mint most a balkáni lélekkufárok: sokat kerestek a zsidók utaztatásán: Brémán és Hamburgon keresztül több százezer zsidó utazott Angliába és az USA-ba.

Tündér_Lala 2015.10.26. 19:31:08

@Bell & Sebastian: agent provocateur

Imrebá 2015.10.26. 20:57:20

" az Ószövetségben, ami miránk nem
vonatkozik."

Pontosítanék, Jézus bácsi szavaira hivatkozva:

"Nem azért jöttem, hogy eltöröljem a Törvényt+Prófétákat (=Ószövetséget), hanem, hogy beteljesítsem.

Tudja, kedves B&S, szerintem ez a biblia úgy működik, mint a KRESZ.
Az ismeretének hiánya nem mentesít a hatálya alól.

"Maga nem tudja, mi fán terem a
cionizmus?"

Ön tudja?
Az mindenesetre valószínű, hogy az ön cionizmusértelmezése eltér a bibliai Jézus bácsiétól.
De ez nem tragédia.
Szentpéternek is voltak önálló ötletei.

Bell & Sebastian 2015.10.26. 21:06:31

@Imrebá: Unatkozik, tata? Válasszon egyet, oszt kitárgyaljuk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.10.26. 21:54:05

@Imrebá:
1. Bizonyára rettegtek volna, ha lett volna, hiszen voltak köztük álprotestánsok és aligha nem voltak köztük piti vagy nem annyira piti bűnök elkövetői is.
2. A sajátos földrajzi adottságokra tekintettel ők nem a zöld-, hanem a kékhatáron érkeztek.
3. Miért, a magyar rendvédelmi szerveket megkövezték? Nem emlékszem díszes temetésre mostanából.
4. Nem tartom kizártnak, hiszen a protestánsok akkoriban jobban utálták a katolikusokat és viszont, márpedig mindkét felekezetből voltak jelen, ld. 2.
5. Egy cikk végén márpedig tanulságnak kell lennie, máskülönben a magafajta nyugtalankodni kezd. Hogy ez a nemes szokás a komonizmus tanulságokkal bőségesen ellátott tanulmányainak gyakori olvasása miatt eresztett-e gyökeret a magafajták fejében, azt ki-ki maga eldöntheti.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.26. 22:53:42

@Tündér_Lala: @Bell & Sebastian:
Mi van, maguk James Bond-ost játszanak? Keveseknek áll jól.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.26. 22:56:06

@Counter:
"Nem emlékszem díszes temetésre mostanából."

Halálos veszélyben forognak a határ védői.
www.origo.hu/itthon/20151021-szen-monoxid-mergezest-kaptak-a-keszenleti-rendorok.html
"Szén-monoxid-mérgezést kapott a Készenléti Rendőrség nyolc munkatársa Marcaliban. Négy rendőrnő tünetei annyira súlyosak voltak, hogy a kaposvári kórházba kellett őket szállítani.

Marcaliban, egy családi házhoz tartozó apartmanban egy cserépkályhából kiömlő füst és gáz okozta a szén-monoxid-mérgezést. Az épületben nyolc, a határon szolgálatot teljesítő készenléti rendőrnek béreltek szállást."

Bármelyikünkkel megtörténhet.

Bell & Sebastian 2015.10.26. 23:03:50

@Doomhammer: Ne vegye ennyire a szívére, mert volt, aki jótállt magáért (Doom), én még ahhoz tartom magam.

bloglegelő 2015.10.26. 23:13:14

okádok minden grafomániás "párhuzamtól"

fogjátok már fel húgyagyú, hasznos idióták, hogy mi zajlik most

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.26. 23:13:54

@Bell & Sebastian:
Mert különben? Kiküldték volna a teherautót?

Ez egyre izgalmasabbnak hangzik. Szólok a többi Doomhammereknek, hogy csak zöldben menjenek át a zebrán és csak akkor, ha nincs teherautó a közelben.

Bár az egyikük csak röhögne ezen, mert ő rendszeresen jár tankkal. Az üti a teherautót.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.10.26. 23:23:09

már csak a fáraó gázszerelőjének latifundiumairól kéne egy független, értékelvű, polgári elemzés (gurulva röhögök)

E.Katolnai 2015.10.27. 02:14:58

rajcsányi! te nem érted a "párhuzamos társadalom" fogalmát és direkt összekutyulsz tényeket, azaz ferditesz.
a germán emberek bárhova is mentek a történelem folyamán 1-2 generáció után bizonyitották szorgalmukat, alkotóképességüket, hasznosságukat. evvel szemben menj el Marseilles 14-15 kerületében és nézd me a mohamedánok harmadik generációját; lusta, kártékony, agressziv, követelöző, gyülöli az őket befogadó franciák müveltségét, kultúráját, olyanok mint a svábbogarak.
menj, nézz körül aztán gyere vissza összehasonlitani az európai embert az ázsiai vagy az afrikai undormány mohamedánokkal ...

Imrebá 2015.10.27. 03:21:48

@bispora: úgy gondolja hogy a zsidók vérét szívva gazdagodtak már akkor is?
Úgy tűnik, manapság is a zsidókeresztény kultúra feladásában, eladásában látnak egyesek nagy bizniszt.

@Counter: 5. ki-ki maga.
4. Erre a tippre fel merné tenni a vagyonát?
3. " Miért, a magyar rendvédelmi szerveket
megkövezték? "
Nemcsak kőhajigálás, hanem fém és betondarabok röptetése is szerepet játszott a súlyos sérülések okozásában.
"Nem emlékszem díszes
temetésre mostanából."
A halálesetek nem a bűnelkövetői szándék hiánya miatt maradtak el, hanem a védőfelszerelések alkalmazásának köszönhetően.
2. kékhatár.
Lufthansa-val nem mehettek.
1. " Bizonyára rettegtek volna..."
Ez egy feltételezés. Ne vegyen rá mérget, vagyonát se tegye fel rá.

@Bell & Sebastian:
" Unatkozik, tata? "
Magának (is) köszönhetően nem.
"Válasszon egyet,
oszt kitárgyaljuk."
Péter ötletei (*)közül, vagy Jézus állításai (**)közül?
Melyik körülmetéltre tetszett gondolni szamaritánus bácsi?

*" És Péter előfogván őt, kezdé feddeni,
mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem
eshetik ez meg tevéled." (Máté 16,22)

" Azért van meg az Írásban: Ímé
szegeletkövet teszek Cionban, amely
kiválasztott, becses; és aki hisz abban,
meg nem szégyenül." (1.Péter 2,6)

**" Mert megvígasztalja az Úr Ciont,
megvígasztalja minden romjait, és pusztáját
olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét
olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és
vígasság találtatik abban, hálaadás és
dicséret szava!" (Ézs.51,3)

" Mégis kiálts, mondván: Ezt mondja a
Seregeknek Ura: Bővelkedni fognak még
városaim a jóban, mert megvígasztalja még
az Úr a Ciont , és magáévá fogadja még
Jeruzsálemet!" (Zak.1,17)

Imrebá 2015.10.27. 04:06:24

@E.Katolnai: ez általánosítás.
@bloglegelő: élni kell valamiből.

Imrebá 2015.10.27. 04:20:05

@Doomhammer: ebből a gótos sztoriból azt szűrtem le, hogy ha már nem lesz hova hátrálnia, menekülnie a nemzetnek, akkor kénytelen lesz legyőzni az egész világot.
Felkérném tisztelettel az összes jelenlévő nagyhatalmat, hogy szorítsanak bennünket sarokba sürgősen, hogy felszínre törhessen belőlünk a rettegett, mindent elsöprő ogrevér!

Ad Dio 2015.10.27. 07:51:15

Ez a párhuzam messze a legjobb azokból amiket mostanában erőltetnek.

És elképzelhető, hogy valóban ez is lesz a kifutása a dolognak. És akkor én kérek majd elnézést.

Sajnos a mostani helyzet egy-két fokozattal komolyabb. A nyugat távolsága gazdagságban és jólétben SOKKAL nagyobb mint annak idején Anglia-Rajnavidék viszonylatban, ami jóval nagyobb szívóhatást fejthet ki. A potenciálisan megmozduló tömegek is SOKKAL nagyobbak (arányaiban is) mint annak idején elképzelhető volt.

Szóval simán lehet, hogy a mostani migráció nem válik népvándorlássá és hasonlóan zárul, mint a 18. századi előképe, de sajnos vannak olyan faktorok, amik egy ennél sokkal rosszabb kimenetelt prognosztizálnak.

Én inkább félek mint megijedek. Mert a tömeget út közben már nem lehet megállítani. Az egyetlen megoldás azt elérni, hogy el se induljon. És azt gondolom ezért tenni kell, nem pedig várni hogy majd magától így lesz...

preshaz.blog.hu/2015/09/25/elfernek_sokkal_tobben_is

Bell & Sebastian 2015.10.27. 09:11:32

@Doomhammer: Biztos alacsony növésű, befér a Merkawába.

Érthető, ha ekkora Amerika-barát, mert nélkülülük nem szelné felhőtlen boldogságban lánctalpon a sivatagot.

A Pax Americana -t betéve tudja, a megelőző csapás elvét jogosnak tartja, a megrendezett provokáció igazolásnak kóser, ha a cél szent, a szándék nemes.

Értem.

Bell & Sebastian 2015.10.27. 09:21:17

@Imrebá: Nem idézet-metélkedőre gondoltam, inkább a saját kútfeje érdekelt - volna. Nagyon nem bírom, amikor próbálják beadni a kereszténynek, hogy tkp. zsidó gyökerei vannak és a szolidaritás kötelező. Egy fenét van ott gyökere.

De ettől még nyugodtan káromold az Urat, viseld az ódiumát.

midnight coder 2015.10.27. 09:29:39

Rossz párhuzam.

Egyrészt, mert itt a németek és az angolok között akkoriban nem volt jelentős kulturális különbség.

Volt persze a nyelv - de az sem volt annyira más mint az arab vs bármilyen európai nyelv - és volt egy nagyon halvány vallási különbség, de mindkét csapat keresztény, sőt református volt. Ez azért picit más felállás.

Ráadásul picit kevesebben is voltak, picit rövidebb ideig tartott a történet, és a végső megoldásnak ott volt Amerika ahová lehetett telepíteni őket. Ja, és nem volt a mai értelembe vett liberalizmus ami lehetetlenné tette volna a kitelepítést.

chrisred 2015.10.27. 10:03:15

Megtévesztő és becsapós különböző korok társadalmi viszonyait összevetni. A XVIII. század elején nem létezett a mai értelemben vett nemzetközi jog, így egymás létezését kölcsönösen elismerő szuverén államok sem. Ahogy nem létezett állampolgárság sem, ennélfogva minden tényező hiányzott, ami az 1951. évi genfi egyezmény létrehozását eredményezte, vagyis hogy szabályozni kellett az olyan személyek jogállását, akik egyetlen állam védelmében sem részesülnek. Akkoriban ez volt a természetes állapot.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.10.27. 10:31:16

@chrisred:

"A XVIII. század elején nem létezett a mai értelemben vett nemzetközi jog, így egymás létezését kölcsönösen elismerő szuverén államok sem. Ahogy nem létezett állampolgárság sem..." --- írod.

Te tényleg ennyire ostoba vagy vagy csak az a hobbid, hogy nyilvánosan hülyét csinálsz magadból? Természetesen létezett a XVIII. század elején nemzetközi jog (államközi egyezmények, békeszerződések stb.), léteztek egymás létezését kölcsönösen elismerő szuverén államok és létezett állampolgárság (alattvalói jogviszony) is. Természetesen nem mai értelemben, hanem XVIII. század eleji értelemben. Mai értelemben az 1951. évi genfi szerződés sem az, ami az 1951. évi értelemben volt, mert nagyban megváltozott körülötte a jogi, társadalmi, politikai környezet...

♔bаtyu♔ 2015.10.27. 11:23:10

Te most direkt csinálsz úgy, mintha egy német pontosan ugyanolyan bevándorló lenne mint egy muszlim?

A németekkel kifejezetten jól jártunk, nincs olyan aki ellenezné nálunk a németek bevándorlását.

Tudod nagyon nem mindegy kik vándorolnak ide-oda, kiket fogadunk be, vannak tapasztalataink olyanokról, akik teljesen beilleszkedtek és olyanokról, akik ma sem, sőt szinte úgyanúgy követelőznek, mint azok, akik most elárasztják Európát.

chrisred 2015.10.27. 11:24:22

@bbjnick: Annyira azért nem csináltam hülyét magamból, mint te, aki egy ilyen megnyitás után tételesen bizonyítja azt, amit írtam. :)

Bell & Sebastian 2015.10.27. 11:28:24

@bbjnick: Nem is beszélve egyéb, államok fölötti szupremáciákról.

Például a németek magyarországra hozatalát _közvetlenül_ a magyar püspök és német Landknecht bótóta le, kemény feltételeket támasztva az egyik (német vagy svájci) oldalon és indulási kedvezményeket adva a fogadónál.

Továbbá menlevél is kellett, amivel átpámpiztak az Ösztbirodalmon. Már amelyik nem fulladt egy örvénybe.

Olyan szépen dokumentált minden, hogy 300 évre visszamenőleg, névre visszakereshető az összes mozzanata.

♔bаtyu♔ 2015.10.27. 12:02:25

Egyébként annyira nem kell ragozni, arról van szó, hogy senki nem akar újabb pár százezer cigányt. Azt sem, hogy a területünkön átvonuljanak.

A szerbek annak idején még azt sem engedték meg a németeknek, hogy buszokkal szállítsák át a koszovói cigányokat a területükön, amikor a németek vissza szállították őket. Maradt a repülő.

Azon pedig az összes libsi gondolkodjon el, miért csak egyes népcsoportoknál van ez a megkülönböztetés.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.10.27. 12:36:54

@chrisred:

Vedd olybá, hogy ugyan neked címeztem, hiszen a te kommentedre reagáltam, hozzászólásomat, de nem neked szól, hanem azoknak, akik képesek megérteni az abban foglaltakat!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.10.27. 12:42:07

@Bell & Sebastian:

Természetesen erősen szabályozott, egyeztetett és ellenőrzött módon zajlottak a korabeli népmozgások, hiszen még adott országon belül sem lehetett szabadon kóricálni, csak megfelelő dokumentumokkal és engedélyekkel. Egy olyan mértékű népmozgást, mint a korabeli betelepítések, nyilván, alaposan megterveztek, egyeztettek, megszerveztek és dokumentáltak.

Bell & Sebastian 2015.10.27. 12:43:58

@♔bаtyu♔: Erre roppant egyszerű a válasz, a kultúr-rasszista a funkcionális analfabétát nem tekinti teljes értékű embernek.
(Még a libsi se tekinti annak, mert ccavart tekertet vele Mercedesbe, adót fizettet, és reméli, rá fog szavazni, a többi nem érdekli, a dzsungel majd szelektál, addig is ő az állatok királya: a libsi.)

Erre fel a válasz: majd jól átneveljük. Hol? -kérdem én. Előre, a múltba? Vissza, a jövőbe?

Bell & Sebastian 2015.10.27. 12:51:29

@bbjnick: Így van, még azt is figyelembe vették hol mutatkozik rés a termelési elosztás pajzsán, azaz még az sem véletlen, hová került egy bunyevác, tót, oláh vagy éppen német, mert mindegyiknek más volt a portfóliója.

(A cigányság legnagyobb tragédiája az, hogy amihez értett és feküdt az életmódjának, arra manapság semmi szükség, mást pedig nem találtak helyette.)

Imrebá 2015.10.27. 15:41:14

@Bell & Sebastian:
" 1.Nem idézet-metélkedőre
gondoltam, inkább a saját kútfeje érdekelt -
volna. 2.Nagyon nem bírom, amikor próbálják
beadni a kereszténynek, hogy tkp. zsidó
gyökerei vannak és a szolidaritás kötelező.
3.Egy fenét van ott gyökere.
4.De ettől még nyugodtan káromold az Urat,
viseld az ódiumát."

1. A saját kútfőből származó véleményem
4. Istent nem érintik fájdalmasan a vele kapcsolatos bibliai tények.
Ő nem szégyenli, hogy körülmetéltnek mutatja be a saját könyve.
Ön szégyenli?
Bátran, félelem nélkül felvállalhatja a Krisztusról szóló újszövetségi megállapításokat, szó szerint:

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.10.27. 16:37:56

@chrisred: Azért Hugo Grotiusnak meg Jean Bodinnek szóljál már...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.10.27. 16:38:46

@♔bаtyu♔: Illyés Gyula például nagyon, de nagyon ellenezte.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.10.27. 17:06:54

@Counter:

Illyésnek (és sokan másoknak) nem az volt a problémája a németekkel, hogy nem tudtak beilleszkedni, hanem az, hogy túlságosan is beilleszkedtek:-]

Bell & Sebastian 2015.10.27. 17:20:25

Pesten elkunczézták a becsületüket, megesett, hogy csak a lájbi volt rajtuk német.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.10.27. 17:27:52

@bbjnick: Francokat, Illyés nagyon is egyértelműen be nem illeszkedett, idegen testként írta le a németséget.

mek.oszk.hu/02500/02522/02522.htm#3

"A völgyből fölfelé két legény baktat, ingben-gatyában; megvárom őket, köszönök s megkérdezem, jó útban vagyok-e itt A.-felé.

Összenéznek és nem válaszolnak. Megismétlem a kérdést, az egyik végre megszólal nyújtott, bár elég dallamos, orrhangú nyelven, melyről csak a hanghordozás után sejtem, hogy miféle. Ebből a nyelvből viszont én nem értek egy szót sem. Vállukat rángatják, nevetnek rajtam. Végre csak a falu nevét szótagolom, kérdésképpen föl-fölütve a fejemet. Nevetnek, vidáman, kicsit öntelten vonogatva vállukat, magamra hagynak. Csodálkozva bámulok utánuk és homlokom törlöm. Visszanéznek, folyvást nevetve; végre az egyik karját a kis völgy irányába, kelet felé nyújtja."

Satöbbi. Maga állítólag tud olvasni, hát akkor csak feltalálja magát innentől. Beilleszkedésről, elmagyarosodásról szó sincs.

Bell & Sebastian 2015.10.27. 17:38:45

Na jó, az igazság az, hogy amikor bevezették a pénz pénzt szül -törvényt, ezzel párhuzamasan -vidéken- a föld földet szül -alapigazsága kezdett körvonazódni, ami gyorsan szét is szakította az addig monolit szigeteket, aminek a vége az lett, hogy aki lemaradt, az beugrott a Volksbundba, a kondérközeliek pedig lojálisak maradtak Horthyhoz. Aminek meg az lett a következménye, hogy a duplán rossz végét megragadók jó drágán vonatoztak egyet, összességében a kapitalizmushoz szükséges szaktudással rendelkezők -ami bőven sok volt a szocializmusban- maradtak.

Így határozta meg a lé a tudatot. Meg a csendőrök ugyebár, akik kénytelenek voltak a falusi rögvalósághoz igazítani az ideológiájukat.

chrisred 2015.10.27. 17:41:07

@Counter: Ha találkozunk, feltétlenül. De azért figyelmedbe ajánlom, azért, mert Leonardo tervezett repülő szerkezetet, attól még a reneszánszban nem volt légiközlekedés.

Bell & Sebastian 2015.10.27. 17:41:38

@Counter: Zsidóból is annyiféle van, hogy még zsidó is akad köztük. Most szorozza ezt meg legalább tízzel - na, ők a németek.

Imrebá 2015.10.27. 18:08:12

@Bell & Sebastian:

Érdekes poszt, elgondolkodtat, megengedi, gogy rossz következtetéseket vonjon le az olvasó.
uff:
" 1.Nem idézet-metélkedőre
gondoltam, inkább a saját kútfeje érdekelt -
volna. 2.Nagyon nem bírom, amikor próbálják
beadni a kereszténynek, hogy tkp. zsidó
gyökerei vannak és a szolidaritás kötelező.
3.Egy fenét van ott gyökere.
4.De ettől még nyugodtan káromold az Urat,
viseld az ódiumát."

1. A saját kútfő.
Hogy elejét vegyem a hátuljának, hadd szegezzem le, nem hiszek az eredetiségben, mint kizárólagosan humán produkcióban.
Egy ember sem tud olyan kijelentést tenni, aminek ő az egyedüli és elsődleges forrása ~ szerintem.
A sors iróniája, hogy néha ippeg a silány emberi másolatok másolataiból dolgozók áhítoznak mások saját kútfejére.
Természetesen önről csak szuperlatívuszokat tudnék mondani.
2. Semmi sem kötelező.
3. Vitázzunk a Bibliával?
4. Istent nem érintik fájdalmasan a vele kapcsolatos bibliai tények.
Ő nem bánja, hogy körülmetéltnek mutatja be a saját könyve. (Lukács 2,21)

Önt ez zavarja?
Bátran, félelem nélkül felvállalhatja a Krisztusról szóló újszövetségi megállapításokat, szó szerint:

~Zsidók közül származik az üdvösség. (János 4,22)
~ Aki hisz benne, mint Cion szegletkövében, az nem szégyenül meg. (1. Péter 2,6)
~ És mikor betölt a nyolcz nap, hogy a kis
gyermeket körülmetéljék, nevezék az ő nevét
Jézusnak, amint őt az angyal nevezte,
mielőtt fogantatott volna anyja méhében. (Lukács 2,21)

Hiába próbálom győzködni, hogy én jobban tudom ki ő (pl. pártus herceg stb.), nem hisz nekem.
Maga meg tudta győzni?

Un?(off-on~uff-un)

paráznabillegető 2015.10.27. 18:29:14

nahát, ezek a pflazi cigányok!... :o
még ilyet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.10.27. 18:38:47

@Counter:

Talált Illyés többezer oldalas életművében két röhögő sváb suttyót, akik még "németül sem tudnak"? Gratulálok magának! Ennyi fáradsággal azért odáig is eljuthatott volna, hogy az ormánsági "egykézés" --- sem Illyésnél, sem Kodolányinál, sem Fülepnél, sem Móricznál stb. --- nem "németkérdés", hanem "magyarkérdés" volt. A "németkérdés" a középosztályban és attól felfelé volt érdekes. Például így:

„Ön, Asszonyom, igazán szívbeható hazafias tremolóval szokott megemlékezni, hogy milyen kár Adyért, milyen kár Móricz Zsigmondért, milyen kár Szabó Dezsőért, hogy annyi tehetséggel destruktívak, és nem valók a hazafias magyarság kezébe, vagy veszélyesek. Közben Ön szelíd bátorsággal analizálja műveinket a magyar psziché szempontjából, és zsenge megjegyzéseket tesz: hogy ilyen magyar nincs, magyar ember ezt nem teszi stb. Teszi ezt Ön, akinek a pszichéje minden csücskében abszolúte német, Ön, akinek az írásaihoz képest az Óh du, lieber Augustin nyers ősi turáni káromkodás. Teszi Ön, akinek annyi fogalma sincs és nem is lehet a magyar lélekről mint nekem a hottentotta nőegyletek mai financiális viszonyáról.” (Szabó Dezső, 1923)

Azzal nem engem, hanem a témát tisztelné meg, ha legalább olyan komolyan venné, mint, mondjuk, a nemzetközi jog, a szuverén államok és az állampolgárság kérdését:-)

Bell & Sebastian 2015.10.27. 18:50:58

@Imrebá: Magának mi is problémája, pontosan? Annyi itt a beteg, hogy már keverem őket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.10.27. 18:59:56

@Bell & Sebastian:

:-D

Biztos, hogy akarja tudni, mi a baja? Szerintem, addig jó, míg nem tudjuk.

Bell & Sebastian 2015.10.27. 19:21:18

@bbjnick: Ha csak hisztériás, arra lenne egy ötletem.

Imrebá 2015.10.27. 19:23:00

@Bell & Sebastian:
Végigolvasta?
Ha ki akar hátrálni, egyszerűbben is megteheti.
Pusztán az illendőség kedvéért ne fárassza magát.
Szebb jövőt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.10.27. 19:23:43

@Bell & Sebastian:

Olvastam a Jósdán:-D

Imrebá 2015.10.27. 19:32:02

@Bell & Sebastian:
Fogorvos úr, végig tetszett olvasni a "leleteimet"?
Tudom, drága az ideje, meg már a fogfájás is elmúlt, ezért nem is zavarnám.

Szebb jövőt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.10.27. 19:33:04

@bbjnick: Értem, tehát maga csak tetteti, hogy olvas.

Azt hazudta, hogy Illyésnek a németek túlságos beilleszkedésével volt a baja. Hát akkor olvassa Illyést, mert eddig alighanem csak fantáziált felőle...

"...évente törvényszerű pontossággal mégis tanyát ver három-négy betelepült család. A szomszédos falvakból költöznek be, de tart még a beszivárgás erre a vidékre külföldről is. Egész családok húzódnak át Szerbiából és a Bánságból. Szorgalmas, törekvő és kisigényű népek; öntudatosak és gerincesek. Megvesznek egy-egy roskadozó házat, valamelyes földet, aztán bevonulnak, apraja-nagyja egy-egy fénylő kapával. Ez mindenük, de mire a gyerekek felnőnek, kész három-négy új raj, mely aztán szintén elvégzi a magáét, hőskölteménybe illő hősiességgel. Neheztelhetünk rájuk? Én bámulom őket, látom, amit maguk sem látnak: megannyi rezdülései egy hatalmas erőnek, mely szemünk előtt fúr, turkál, veti a földszintre vakondok-házait a határban és foglal új s új kolóniát.

- Most már itt a felső végen is ők vettek házat, - mondja J. J. bátyánk, aki a hetven körül jár s emlékszik, midőn még színmagyar volt a falu.

A felső vég, ez talán fáj egy kicsit, azelőtt csak a völgyben laktak németek, horvátok. De nem, J. bátyánk nyugodtan, derűsen magyarázza, hogy szaporodtak, hogy nyomultak fölfelé s ennek arányában, hogy vándoroltak el a magyarok még feljebb, oda a temetőbe."

Nem a beilleszkedés bántja...

"A bomlás ék-alakban terjed. Talpát a Drávának vetve nyomul Pest felé, már fele útján van, Fejér megye határán. Útjában kemény, életerős szigetecskék várják, puhítják előtte a talajt"

Itt se.

Sertéshólyagból való volt ez az ábránd-érvelése is. Hozzon újat!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.10.27. 20:39:30

@Counter:

"A felső vég, ez talán fáj egy kicsit, azelőtt csak a völgyben laktak németek, horvátok. De nem, J. bátyánk nyugodtan, derűsen magyarázza, hogy szaporodtak, hogy nyomultak fölfelé s ennek arányában, hogy vándoroltak el a magyarok még feljebb, oda a temetőbe."

S én nem tudok olvasni, trollpofa?

Bell & Sebastian 2015.10.27. 20:56:47

@Counter: Mondja, magának már semmi sem jó? Végre egy magyar író, aki egyként utálta Horthyt és Hitlert!

Igaz, az egyiket azért, mert zsidóbérencnek tartotta, a másikat meg azért, mert német imprelapistának. Így lett hungarista.

Lett volna kommunista, most nyalogatná a féldomborát a Púnijós szivarszobában, ahová Gyula vitéz is került, mint arra érdemes politikai kaszkadőr, kezében a csigatárassal.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.10.27. 23:20:54

@bbjnick: Emlékeztetem az elsőnek bedobott véleményére, miszerint "Illyésnek (és sokan másoknak) nem az volt a problémája a németekkel, hogy nem tudtak beilleszkedni, hanem az, hogy túlságosan is beilleszkedtek:-] "

Mutassa már meg, hol van ez benne Illyés szövegében.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.10.28. 11:16:40

@Counter:

Fentebb válaszoltam. Ha trolletetőt keres, kereskedjen máshol, mert felőlem nyugodtan éhen dögölhet.

Bell & Sebastian 2015.10.28. 13:12:54

@Counter: Magát nyilván Szamizdat máme csecsén nevelték tematikus demokratává, mert elég nyilvánvaló, hogy azt a polcot le sem porolta takarítás közben, ahol Nagyságosék az irodalmat tartják - folyóméterre.

Vitának úgy van értelme, ha hasonló műveltségűek a felek. Mivel erről itten szó nincsen, szorgalmas keresgéléssel azt támaszt alá, amit csak akar, feltéve, hogy ízlésének megfelelő forrást talál.

Mivel magyar irodalomról van szó, esélyes, hogy minden recenzió posztkommunista és a forrásjegyzéke a Petri György Testnedvei Baráti Körrel záródik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.10.28. 16:08:59

@Bell & Sebastian: Ha jól értem, maga szerint bbjnick jobban tudja, mit írt Illyés, mint maga Illyés.

Miért nem mennek maguk ketten szobára?

Bell & Sebastian 2015.10.28. 17:27:08

@Counter: Jogos az érdeklődése. Miután _maga_ legyűrt egy kengurut, majd megpróbálom és is.

miles_Christi 2015.10.28. 18:40:50

Egy ceh oldalon találtam:
Kik a világ legjobb mezőgazdászai?
Természetesen a németek! Hisz egyetlen tehenük teleszarta egész Európát.

E.Katolnai 2015.11.14. 06:02:09

jó reggelt párizsi!
Felébredhetne már végre a jellemtelen, erkölcstelen liberális csürhe, mert az áldozatok halála, sebesülése annak a liberál-náci erőszakosságnak, mohamedán-imádatnak (mohamedán jogok, mohamedán betelepítés, szociális juttatások stb,) következménye, melynek megvalósításáért már évek óta küzdenek.
remélem büszkeségtől dagad minden liberális keble ...

Szindbad 2015.11.14. 06:39:47

@E.Katolnai: nesztek wilkommenskultur. Mi megmondtuk elore, hogy ez lesz!

annamanna 2015.11.14. 07:36:40

"1307. október 13-án pénteken IV. „Szép” Fülöp francia uralkodó egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a rend vagyonát, bezáratta a tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia stb. miatt. Fülöp segítője, a per fővádlója egy kathar (katar) volt, akiket a templomosok vertek le Dél-Franciaországban. Fülöpnek sikerült elérnie, hogy a V. Kelemen pápa a Vienne-i zsinaton (1312. március 22.) feloszlassa a templomosok rendjét. A rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben elevenen elégettette. A templomosokat megkínozták, majd hamis tanúvallomások kicsikarásával egymás ellen is vallatták őket. Aki nem írta alá a vallomásokat (és legtöbbjük így tett), azt máglyára küldték. A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a Johanniták kezébe került, párizsi központjukat lerombolták."

chrisred 2015.11.14. 08:15:02

@annamanna: A bűnbakképzés klasszikus példája volt. A templomos rend voltak az akkori multicégek, bankok, liberálisok és migránsbarátok együtt egy személyben, akiktől az ébredező illiberális állam megmentette Európát.

Pelso.. 2015.11.14. 08:19:45

@E.Katolnai: Alátámasztanád, hol van közvetlen összefüggés párizsi események és a migráns hullám között?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.14. 10:26:23

@Pelso..: Moszkvában, ha a cui prodest mindig alkalmazható, sohasem hibázó, az igazságot mindig világosan megtaláló módszerét alkalmazzuk.

Egy valag pénzt fektettek a FN-be.
Most történt valami, amitől a FN még esélyesebbé vált a francia választásokon.
Vajon ki húz ebből hasznot?

Pelso.. 2015.11.14. 11:17:14

@Counter: Hát a tudjukkik, és kiszolgálóik.
Fogadjunk, hogy napokon belül néhány felkent agyhalott diszkréten, de ellentmondást, kételyt nem tűrően levezeti ezt.

E.Katolnai 2015.11.15. 02:51:56

@Pelso..: nem szükséges direkt összefüggés: ellenséges, befogadó népek kultúráját elutasitó, lelkileg-szellemileg lezüllött mohamedánokról van szó, akik nem kellenek európába, mert csak bajt és problémát jelentenek.
Az indirekt összefüggés meg maga az aljasságoktól megspékelt mohamedán ideológia, amit minden modern, józan gondolkodásu embernek a szemétdombra kell vetnie. Csak is odavalo!
süti beállítások módosítása