Az Országos Széchényi Könyvtárban nagyszabású kiállítás nyílt az első világháború időszakának propagandájáról. Ennek mintegy előhangjaként Zeidler Miklós, történész, az ELTE és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársa, a két világháború közötti magyar propagandaszervek működéséről tartott előadást a könyvtár dísztermében.

Ez év szeptemberétől az ország legnagyobb könyvtára külön előadássorozatot szentel a meggyőzés és a befolyásolás „művészete”, a propaganda egyes aspektusainak bemutatására. Amíg a sorozat első előadója, Kepes András a propaganda „léketani mechanizmusait” mutatta be; ez alkalommal a magyar revízió legavatottabb szakértője, Zeidler Miklós adott elő a két világégés közti propaganda intézményeinek kialakulásáról.

A propaganda, mint olyan

A ruhatár mellett méricskélő díszletesek, a lépcsőházban grandiózus díszletek, az emeleten gondterhelt biztonsági őr: az utolsó simításokat végzik a megnyíló kiállítás „fizimiskáján”. A díszteremben a színpadon az előadás után koncertet adó Hot Jazz Band zenekar hangszerei, akik idén ünneplik a zenekar harmincadik jubileumát, az előadás után pedig döntően két világháború közöti slágerekkel idézik fel a kort.

Noha a propaganda esetében nem újkeletű jelenségről van szó, „az első világháború előtt országos méretű propaganda-szervek nem működtek, ezek csak a háború alatt nőttek hatalmas méretűvé, abból a célból, hogy az ország lakosságának lehető legszélesebb rétegét sikerüljön elérni” – hangzott el mindjárt az előadás bevezetőjében. Az első nagy világégés időszaka alatt alakultak ki azok a működési mechanizmusok, amiket azután a két világháború között sikerrel tudtak alkalmazni.

„Az új Eldorádó”

A propaganda iránt megnövekedett igényt mutatja, hogy a hivatalba lépő Károlyi-kormányzat már két héttel a hatalomra jutását követően felállította az Országos Propaganda Bizottságot. Az új országos hivatal feladata nem csak a háború következtében felkorbácsolódott közhangulat lecsillapításán való munkálkodás volt, de attól a kormányzati intézkedések megmagyarázását is remélték és lényegében állandó propagandaszervezetként akarták működtetni.

Ennek eszközeként több mint húsz „népművelő röpiratot” bocsátottak ki. Ezek egy része az antikorszakos logikának megfelelően a korábbi rezsimet bírálta, mások pozitív üzenetekkel operáltak vagy a királyságból köztársaságba való átmenet és államformaváltás előnyeit ecsetelték.

Csak néhány hangzatos cím ezek közül: „A Habsburgok rejtett bűnei”, „A forradalom tízparancsolata”, „Mi a köztársaság?”, „Az új Eldorádó”. A közhiedelemmel ellentétben ekkor keletkezett a később ismertté vált jelszó, a „Nem, nem, soha!” is. A belpolitikai kormánypropagandát segítették a kormánypárti újságok is, valamint az 1918 előtt magánvállalkozásként működő, az őszirózsás forradalmat követően a kormánypárt szolgálatába szegődött Est című napilap híradó-filmvállalata is. Ez utóbbinak, az Est Film némafilmjeinek elfogultságát többnyire a hírekhez főzött magyarázataiból érzékelhetjük.

„Éljen a nemzetközi Szovjet Köztársaság!”

Az 1919. március 21-én kikiáltott proletárdiktatúra még központosítottabb propagandát használt, amit egyrészt a külföld irányába használt fel (nemzetközi szocialista propaganda), másrészt a belföldi lakosság meggyőzését célozta. A tulajdonviszonyok átalakításával és a szabadságjogok erőszakos megnyirbálásával kitűnő radikális változások indokolták, hogy a kommün mindvégig nagyon erősen sulykolta a világforradalom eszméit és a változás szükségességét. Még azzal az eszközzel is éltek, hogy külföldieket toboroztak (nem is sikertelenül) a magyar Vörös Hadseregbe, a szemben álló hadseregek katonái közé pedig olyan agitátorokat juttattak be, akik szimpátiát igyekeztek ébreszteni a kommün céljai és a világforradalom eszméi iránt.

A hazai lakosságnak szánt propagandát a Tudományos Propaganda Osztály és a különféle továbbképző tanfolyamok mellett egyes „specializált” propaganda szervek segítették: a fiatalok meggyőzését az Ifjúmunkás Propaganda Osztály, a katonákét a Hadsereg Propaganda Osztálya, az újságírókét és más véleményformálókét pedig a Munka című lap szerkesztőségének bázisán felállított Sajtó Osztály. A kormánypárt álláspontjának hatékony terjesztését segítette az is, hogy az ellenzéki lapok többségét beszüntették; a Népköztársaság időszakához hasonlóan pedig a proletárdiktatúra is épített a film „erejére”, amit a némafilmként hiánytalanul felmaradt Vörös Riport Film híradói biztosítottak.

A propaganda nagyszabású vállalkozásának számított a munka ünnepe, május elsejének megünneplése. A korabeli képekből és felvételekből jól látszik, hogyan alakították át Budapest városképét: munkásmozgalmi vörös drapériák és szocialista üzeneteket hordozó kulisszák lepték el a főváros főbb csomópontjait. A mai Ferenciek terén, a Kodály-köröndön vörös golyóbisokat állítottak fel, a Hősök terén hatalmas vörös obeliszket emeltek, a királyszobrokat és a parlamentnél álló gróf Andrássy Gyula lovasszobrát pedig paravánnal takarták el. Ezenkívül városszerte a munkásmozgalom szimbolikus eseményeit bemutató festményeket, hőseinek szobrait és jelszavait helyezték a központi helyekre.

A propaganda gondolt a fiatalabb korosztályokra és a gyermekekre is. Például a Jó pajtás című képes gyermeklapban számukra is közzétettek politikai tartalmú szövegeket, amelyekben az ifjúmunkásokról és a proletárgyerekek öröméről értekeztek. Feltehetően a nyomdai munkálatok elhúzódása miatt a Tanácskormány utolsó napján jelent meg ugyanitt a Szebb lesz holnap című szöveg is, amely éppen a másnapi bukás miatt kap ironikus felhangot.

Cél: a külföldi véleményformálók befolyásolása

A forradalmak átmeneti, zavaros időszakát követően 1919 nyarától berendezkedő ellenforradalmi rendszer az államforma rendezésével és Horthy Miklós kormányzóvá választásával a húszas évek elejére a konszolidáció útjára lépett. A magyar állam képviselői 1920. június 4-én aláírták a versailles-i kastélykert Nagy-Trianon palotájában a békeszerződést, amit a nemzetgyűlés 1921. július 26-án cikkelyezett be (1921: XXXIII. tc.).

A közvélemény befolyásolása iránti igény tekintetében a Horthy-rendszer miniszterelnökei között éles különbségek mutathatók ki. Amíg a rendszer alapjainak lefektetésében élenjáró arisztokrata miniszterelnök, Bethlen István nem igazán törődött a közvéleménnyel és kevéssé élt a propaganda eszközeivel, Gömbös Gyula intenzíven épített a befolyásolás és a meggyőzés modern eszközeire, sőt magát a kormányprogramját is addig példátlanul először a rádióban és csak azután a parlamentben ismertette. A filmhíradók mellett évente több tízezer embert mozgósító tömegrendezvényeket is szervezett, a Nemzeti Egység Pártjával pedig olyan országos tömegpártot szervezett, amelynek a korabeli kilencmilliós Magyarországon nagyjából kétmillió tagja volt. Utódai – mindenekelőtt Imrédy Béla miniszterelnök – szintén aktívan élt a propaganda eszközeivel.

Erőteljes revíziós propaganda bontakozott ki a külföld irányába is, amelynek célja a trianoni békeszerződés igazságtalanságainak hangsúlyozása és befolyásos támogatók jóindulatának megnyerése volt. Nem a külföldi közvélemény befolyásolására törekedtek elsősorban, hanem olyan közéleti személyek, újságírók, politikusok és véleményformálók megnyerésére, akik az adott célközösség tagjaként „sokkal hatásosabban tudták a saját társadalmuk felé közvetíteni a szerződés megváltoztatásának ügyét”.

„Magyarországot a propaganda fogja feltámasztani”

Az itthon működő revíziós propaganda célja a honi lakosság és a határon túlra került magyar kisebbségek – addig is létező – Trianon-ellenes beállítódásainak fenntartása és karbantartása volt.

Egységes központi állami külpropaganda 1918–1921 között nem létezett, a legtöbb propaganda jellegű feladatot egyes hazafias társadalmi szervezetek látták el. A legismertebb a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája volt, de emellett létezett a Magyar Nemzeti Szövetség és a Védőligák Szövetsége is, az egyik legszínvonalasabb – a kérdéshez tudományosan is közelítő szervezet – pedig a Magyar Külügyi Társaság volt. A magyar külpolitikai elszigetelődésnek véget vető olasz-magyar barátsági szerződés 1927-es aláírását követően még ugyanebben az évben létrejött a Magyar Revíziós Liga; a Nagy-Britanniában kibontakozó – Lord Rothermere grófhoz köthető – magyarbarát sajtókampány pedig jelezte, hogy a magyar revíziós mozgalom befolyásos külföldi partnert talált. A gróf Daily Mail című lapjában hitet tett az mellett, hogy Magyarország tekintetében új határokat kell húzni, ellenkező esetben olyan háború fenyegethet, mint amilyen az első világháború volt.

A Magyar Revíziós Liga elnöke Herczeg Ferenc volt, aki maga is elcsatolt területről, a bánsági Versecről származott, tiszteletbeli díszelnöki posztját pedig 1932 májusától gróf Bethlen István volt miniszterelnök látta el, aki inkább csak szimbolikusan vett részt a szervezet működésében. A propaganda eredményességéhez komoly reményeket fűztek, maga Herczeg egyenesen úgy vélte, hogy Magyarországot az első világháború után propaganda fektette a sírba, de a „propaganda fogja feltámasztani is” – tudhattuk meg az előadásból. Ennek eszközeként nagy európai nyelvekre lefordított könyveket és folyóiratokat („hírleveleket”) bocsátottak ki és néhány fős személyzettel működő propaganda-irodákat, úgynevezett külföldi titkárságokat hoztak létre (London, Párizs, Milánó, Berlin, Genf, Varsó, Amszterdam, New York). A titkárok feladai közé tartozott a már létező magyarbarát klubokkal és a helybéli sajtóval való kapcsolattartás, ezen kívül újságcikkeket is írtak a helyi és országos lapokba, vagy újságírókat béreltek fel magyarbarát cikkek írására, és gyakran „felvilágosító” előadásokkal igyekeztek a közvélemény szimpátiáit megnyerni.

„Justice for Hungary!”

A Magyar Revíziós Liga a húszas évek végére országos méretűvé vált, és a legtöbb településen alapszervezettel bírt, magyar nyelvű hírleveleket adott ki, nagygyűléseket szervezett és közel kétmilliós tagsága volt, akiktől tagdíjat szedtek („revíziós pengő”).

Számos példát ismerünk arra, hogy a külföldre irányuló propaganda a trianoni békeszerződés igazságtalanságait hangsúlyozó cikkekkel, új- és igazságosabb határokat ábrázoló térképek és statisztikai adatok bemutatásával hogyan próbálta a külföldi közvéleményt kondicionálni. Legalább ilyen hangsúlyt fektettek arra is, hogy a magyar kulturális, tudományos és sportteljesítmények bemutatásával bizonyítsák, Magyarország felette áll a szomszédainak. Ilyen módon tehát a magyar „kultúrfölény” hangoztatása is klasszikus visszatérő elemnek számított. Ennek egyik jellemző példája az a képeslap, amellyel Endresz György és Magyar Sándor 1931-es óceánrepüléséhez igyekeztek támogatókat szerezni. A Lord Rothermere támogatását élvező két repülős a Justice for Hungary nevű gépükön végül rekordidő alatt repültek Amerikából Magyarországig.

A revíziós kultusz

A két világháború között igazi revíziós kultusz alakult ki Magyarországon, amely a legkülönfélébb aspektusokban volt megragadható. Irredenta jelszavak („Nem, nem soha!”, „Így volt, így lesz!”, „Mindent vissza!”, „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország, mennyország”) terjedtek el, az 1920-ban született Magyar Hiszekegyet pedig a minden iskolakezdéskor és ünnepségeken is skandálták. A kultusz sajátossága ugyanakkor, hogy a közös szlogeneken túlmenően az a dísz- és használati tárgyak és a közterek szintjén is jelen van. Ez utóbbinak ékes bizonyítékai a Szabadság téren 1921-ben felállított Irredenta szobrok (Észak, Nyugat, Dél, Kelet), az Ereklyés Országzászló és az új köztérelnevezések is.

Azzal, hogy 1927-től a magyar politika – ahogy azt Bethlen István miniszterelnök megfogalmazta – az „aktív külpolitika” szakaszába lépett, a hazai revíziós elképzeléseket a külföldi nyilvánosság előtt is nyíltan felvállalták, idehaza pedig a revíziós propaganda területén is mennyiségi és minőségi változás történt. Évente több nagygyűlést is szerveztek, a korábban kihirdetett országzászló-mozgalom 1928-ban ténylegesen elindult, számos közteret és főútvonalat pedig revizionista ihletésű elnevezésekkel láttak el.

A Trianonra való megemlékezés és a revízió szükségességének hangsúlyozása az ünnepi megemlékezéseken is rendre előkerült. Ilyen ünnepeknek számított Trianon évfordulója (június első vasárnapja), Szent István ünnepe (augusztus 20-a), a Hősök emlékünnepe (május utolsó vasárnapja) és időnként a kormányzóhoz kötődő évfordulók (március elseje – a kormányzóvá választás dátuma; november tizenhatodika – a budapesti bevonulás évfordulója; december hatodika – a névnapja) is.

Nagy-Magyarország puzzle

Zeidler előadásából megtudhatták az érdeklődök, hogy az ünnepnapokon túl az irredenta kultusz a hétköznapokban is jelen volt: iskolai színdarabok, dalok és gyerekjátékok (Nagy-Magyarország puzzle) is épültek a revíziós tematikára. A tantervekben hangsúlyos pozíciót foglalt el Trianon és a revízióval kapcsolatos témakörök, majdnem minden harmadik érettségi tétel pedig összefüggésbe hozható a Szent István-i Magyarországgal vagy a trianoni békével és az első világháborúval.

Sőt: a revízió olyan kereskedelmi márkának is számított, amivel nagyobb sikert lehetett remélni. Egy vállalkozó például revízió névvel bocsátott ki nyomdai gépet, és számos használati tárgy közvetített valamilyen módon a revíziós állásfoglalást (feliratok, térképek). Észak Erdély 1940-es visszacsatolásakor pedig a fővárosból Erdély nagyobb városaiba induló légiközlekedést kihasználva a Magyar Légiforgalmi Rt. új reklámszlogennel állt elő: Magasból Akarja Látni Erdélyt? Repülőgépről Teheti (=MALERT).

De arra is találunk példákat, hogy Magyarország veszteségét a passiótörténetbe ágyazták. Ez a verbalitás szintjén túl („Magyarország kálváriája”, „Magyar feltámadás”, „Magyar Miatyánk”) a képzőművészetben is jelen volt. A Pesti Hírlap 1928-ban kiadott revíziós albumában elhelyezett képen töviskoszorúval a „fején” Magyarország van a keresztre feszítve.

„Az ország maga lesz az ára a revíziónak...”

– Teleki Pál ezzel a kijelentésével a visszacsatolt Észak-Erdély fejében a németek melletti végleges háborús elköteleződés veszélyeit fogalmazta meg. Magyarország második világháborús veresége pontot tett nemcsak a revízió korszakára, de a kortársak dilemmáinak végére is. A Revíziós Liga a működését a német megszállást követően beszüntette, az angolbarát érzelműnek tartott szervezet tagjai szétszéledtek, egyik tagját, Bajcsy-Zsilinszky Endrét a Gestapo letartóztatta.

Az 1947-es párizsi békeszerződés visszaállította a trianoni határokat, és még három falut Csehszlovákiához csatolt. A szovjet csapatok berendezkedését követően a propaganda – immár ellenkező előjellel – de, úgy lehet, ugyanolyan virulensen átszőtte a mindennapokat, mint a második világháború előtt.

***

Képek innen:

1. http://www.bacs-kiskun-leveltar.hu/V3/SP07_mbn/Gallery/boag-01t-1-03p-n. jpg, 2.www.fotomuzeum.hu/media/fenykep/01210003.jpg, 3.http://www.americanhungarianfederation.org/images/AHFHistory/justiceforhungary_airplane7. jpg, 4.http://cedrusart.hu/files/files/igazságot_mo.jpg)