Intézményesített veszteség – Revíziós propaganda a két világháború között
2015. október 22. írta: bödők.gergely

Intézményesített veszteség – Revíziós propaganda a két világháború között

justice_for_hungary.jpg

Az Országos Széchényi Könyvtárban nagyszabású kiállítás nyílt az első világháború időszakának propagandájáról. Ennek mintegy előhangjaként Zeidler Miklós, történész, az ELTE és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársa, a két világháború közötti magyar propagandaszervek működéséről tartott előadást a könyvtár dísztermében.

Ez év szeptemberétől az ország legnagyobb könyvtára külön előadássorozatot szentel a meggyőzés és a befolyásolás „művészete”, a propaganda egyes aspektusainak bemutatására. Amíg a sorozat első előadója, Kepes András a propaganda „léketani mechanizmusait” mutatta be; ez alkalommal a magyar revízió legavatottabb szakértője, Zeidler Miklós adott elő a két világégés közti propaganda intézményeinek kialakulásáról.

boag-01t-1-03p-n.jpg

A propaganda, mint olyan

A ruhatár mellett méricskélő díszletesek, a lépcsőházban grandiózus díszletek, az emeleten gondterhelt biztonsági őr: az utolsó simításokat végzik a megnyíló kiállítás „fizimiskáján”. A díszteremben a színpadon az előadás után koncertet adó Hot Jazz Band zenekar hangszerei, akik idén ünneplik a zenekar harmincadik jubileumát, az előadás után pedig döntően két világháború közöti slágerekkel idézik fel a kort.

Noha a propaganda esetében nem újkeletű jelenségről van szó, „az első világháború előtt országos méretű propaganda-szervek nem működtek, ezek csak a háború alatt nőttek hatalmas méretűvé, abból a célból, hogy az ország lakosságának lehető legszélesebb rétegét sikerüljön elérni” – hangzott el mindjárt az előadás bevezetőjében. Az első nagy világégés időszaka alatt alakultak ki azok a működési mechanizmusok, amiket azután a két világháború között sikerrel tudtak alkalmazni.

„Az új Eldorádó”

A propaganda iránt megnövekedett igényt mutatja, hogy a hivatalba lépő Károlyi-kormányzat már két héttel a hatalomra jutását követően felállította az Országos Propaganda Bizottságot. Az új országos hivatal feladata nem csak a háború következtében felkorbácsolódott közhangulat lecsillapításán való munkálkodás volt, de attól a kormányzati intézkedések megmagyarázását is remélték és lényegében állandó propagandaszervezetként akarták működtetni.

Ennek eszközeként több mint húsz „népművelő röpiratot” bocsátottak ki. Ezek egy része az antikorszakos logikának megfelelően a korábbi rezsimet bírálta, mások pozitív üzenetekkel operáltak vagy a királyságból köztársaságba való átmenet és államformaváltás előnyeit ecsetelték.

Csak néhány hangzatos cím ezek közül: „A Habsburgok rejtett bűnei”, „A forradalom tízparancsolata”, „Mi a köztársaság?”, „Az új Eldorádó”. A közhiedelemmel ellentétben ekkor keletkezett a később ismertté vált jelszó, a „Nem, nem, soha!” is. A belpolitikai kormánypropagandát segítették a kormánypárti újságok is, valamint az 1918 előtt magánvállalkozásként működő, az őszirózsás forradalmat követően a kormánypárt szolgálatába szegődött Est című napilap híradó-filmvállalata is. Ez utóbbinak, az Est Film némafilmjeinek elfogultságát többnyire a hírekhez főzött magyarázataiból érzékelhetjük.

01210003.jpg

„Éljen a nemzetközi Szovjet Köztársaság!”

Az 1919. március 21-én kikiáltott proletárdiktatúra még központosítottabb propagandát használt, amit egyrészt a külföld irányába használt fel (nemzetközi szocialista propaganda), másrészt a belföldi lakosság meggyőzését célozta. A tulajdonviszonyok átalakításával és a szabadságjogok erőszakos megnyirbálásával kitűnő radikális változások indokolták, hogy a kommün mindvégig nagyon erősen sulykolta a világforradalom eszméit és a változás szükségességét. Még azzal az eszközzel is éltek, hogy külföldieket toboroztak (nem is sikertelenül) a magyar Vörös Hadseregbe, a szemben álló hadseregek katonái közé pedig olyan agitátorokat juttattak be, akik szimpátiát igyekeztek ébreszteni a kommün céljai és a világforradalom eszméi iránt.

A hazai lakosságnak szánt propagandát a Tudományos Propaganda Osztály és a különféle továbbképző tanfolyamok mellett egyes „specializált” propaganda szervek segítették: a fiatalok meggyőzését az Ifjúmunkás Propaganda Osztály, a katonákét a Hadsereg Propaganda Osztálya, az újságírókét és más véleményformálókét pedig a Munka című lap szerkesztőségének bázisán felállított Sajtó Osztály. A kormánypárt álláspontjának hatékony terjesztését segítette az is, hogy az ellenzéki lapok többségét beszüntették; a Népköztársaság időszakához hasonlóan pedig a proletárdiktatúra is épített a film „erejére”, amit a némafilmként hiánytalanul felmaradt Vörös Riport Film híradói biztosítottak.

A propaganda nagyszabású vállalkozásának számított a munka ünnepe, május elsejének megünneplése. A korabeli képekből és felvételekből jól látszik, hogyan alakították át Budapest városképét: munkásmozgalmi vörös drapériák és szocialista üzeneteket hordozó kulisszák lepték el a főváros főbb csomópontjait. A mai Ferenciek terén, a Kodály-köröndön vörös golyóbisokat állítottak fel, a Hősök terén hatalmas vörös obeliszket emeltek, a királyszobrokat és a parlamentnél álló gróf Andrássy Gyula lovasszobrát pedig paravánnal takarták el. Ezenkívül városszerte a munkásmozgalom szimbolikus eseményeit bemutató festményeket, hőseinek szobrait és jelszavait helyezték a központi helyekre.

A propaganda gondolt a fiatalabb korosztályokra és a gyermekekre is. Például a Jó pajtás című képes gyermeklapban számukra is közzétettek politikai tartalmú szövegeket, amelyekben az ifjúmunkásokról és a proletárgyerekek öröméről értekeztek. Feltehetően a nyomdai munkálatok elhúzódása miatt a Tanácskormány utolsó napján jelent meg ugyanitt a Szebb lesz holnap című szöveg is, amely éppen a másnapi bukás miatt kap ironikus felhangot.

Cél: a külföldi véleményformálók befolyásolása

A forradalmak átmeneti, zavaros időszakát követően 1919 nyarától berendezkedő ellenforradalmi rendszer az államforma rendezésével és Horthy Miklós kormányzóvá választásával a húszas évek elejére a konszolidáció útjára lépett. A magyar állam képviselői 1920. június 4-én aláírták a versailles-i kastélykert Nagy-Trianon palotájában a békeszerződést, amit a nemzetgyűlés 1921. július 26-án cikkelyezett be (1921: XXXIII. tc.).

A közvélemény befolyásolása iránti igény tekintetében a Horthy-rendszer miniszterelnökei között éles különbségek mutathatók ki. Amíg a rendszer alapjainak lefektetésében élenjáró arisztokrata miniszterelnök, Bethlen István nem igazán törődött a közvéleménnyel és kevéssé élt a propaganda eszközeivel, Gömbös Gyula intenzíven épített a befolyásolás és a meggyőzés modern eszközeire, sőt magát a kormányprogramját is addig példátlanul először a rádióban és csak azután a parlamentben ismertette. A filmhíradók mellett évente több tízezer embert mozgósító tömegrendezvényeket is szervezett, a Nemzeti Egység Pártjával pedig olyan országos tömegpártot szervezett, amelynek a korabeli kilencmilliós Magyarországon nagyjából kétmillió tagja volt. Utódai – mindenekelőtt Imrédy Béla miniszterelnök – szintén aktívan élt a propaganda eszközeivel.

Erőteljes revíziós propaganda bontakozott ki a külföld irányába is, amelynek célja a trianoni békeszerződés igazságtalanságainak hangsúlyozása és befolyásos támogatók jóindulatának megnyerése volt. Nem a külföldi közvélemény befolyásolására törekedtek elsősorban, hanem olyan közéleti személyek, újságírók, politikusok és véleményformálók megnyerésére, akik az adott célközösség tagjaként „sokkal hatásosabban tudták a saját társadalmuk felé közvetíteni a szerződés megváltoztatásának ügyét”.

„Magyarországot a propaganda fogja feltámasztani”

Az itthon működő revíziós propaganda célja a honi lakosság és a határon túlra került magyar kisebbségek – addig is létező – Trianon-ellenes beállítódásainak fenntartása és karbantartása volt.

Egységes központi állami külpropaganda 1918–1921 között nem létezett, a legtöbb propaganda jellegű feladatot egyes hazafias társadalmi szervezetek látták el. A legismertebb a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája volt, de emellett létezett a Magyar Nemzeti Szövetség és a Védőligák Szövetsége is, az egyik legszínvonalasabb – a kérdéshez tudományosan is közelítő szervezet – pedig a Magyar Külügyi Társaság volt. A magyar külpolitikai elszigetelődésnek véget vető olasz-magyar barátsági szerződés 1927-es aláírását követően még ugyanebben az évben létrejött a Magyar Revíziós Liga; a Nagy-Britanniában kibontakozó – Lord Rothermere grófhoz köthető – magyarbarát sajtókampány pedig jelezte, hogy a magyar revíziós mozgalom befolyásos külföldi partnert talált. A gróf Daily Mail című lapjában hitet tett az mellett, hogy Magyarország tekintetében új határokat kell húzni, ellenkező esetben olyan háború fenyegethet, mint amilyen az első világháború volt.

A Magyar Revíziós Liga elnöke Herczeg Ferenc volt, aki maga is elcsatolt területről, a bánsági Versecről származott, tiszteletbeli díszelnöki posztját pedig 1932 májusától gróf Bethlen István volt miniszterelnök látta el, aki inkább csak szimbolikusan vett részt a szervezet működésében. A propaganda eredményességéhez komoly reményeket fűztek, maga Herczeg egyenesen úgy vélte, hogy Magyarországot az első világháború után propaganda fektette a sírba, de a „propaganda fogja feltámasztani is” – tudhattuk meg az előadásból. Ennek eszközeként nagy európai nyelvekre lefordított könyveket és folyóiratokat („hírleveleket”) bocsátottak ki és néhány fős személyzettel működő propaganda-irodákat, úgynevezett külföldi titkárságokat hoztak létre (London, Párizs, Milánó, Berlin, Genf, Varsó, Amszterdam, New York). A titkárok feladai közé tartozott a már létező magyarbarát klubokkal és a helybéli sajtóval való kapcsolattartás, ezen kívül újságcikkeket is írtak a helyi és országos lapokba, vagy újságírókat béreltek fel magyarbarát cikkek írására, és gyakran „felvilágosító” előadásokkal igyekeztek a közvélemény szimpátiáit megnyerni.

„Justice for Hungary!”

A Magyar Revíziós Liga a húszas évek végére országos méretűvé vált, és a legtöbb településen alapszervezettel bírt, magyar nyelvű hírleveleket adott ki, nagygyűléseket szervezett és közel kétmilliós tagsága volt, akiktől tagdíjat szedtek („revíziós pengő”).

Számos példát ismerünk arra, hogy a külföldre irányuló propaganda a trianoni békeszerződés igazságtalanságait hangsúlyozó cikkekkel, új- és igazságosabb határokat ábrázoló térképek és statisztikai adatok bemutatásával hogyan próbálta a külföldi közvéleményt kondicionálni. Legalább ilyen hangsúlyt fektettek arra is, hogy a magyar kulturális, tudományos és sportteljesítmények bemutatásával bizonyítsák, Magyarország felette áll a szomszédainak. Ilyen módon tehát a magyar „kultúrfölény” hangoztatása is klasszikus visszatérő elemnek számított. Ennek egyik jellemző példája az a képeslap, amellyel Endresz György és Magyar Sándor 1931-es óceánrepüléséhez igyekeztek támogatókat szerezni. A Lord Rothermere támogatását élvező két repülős a Justice for Hungary nevű gépükön végül rekordidő alatt repültek Amerikából Magyarországig.

4_093a.jpg

A revíziós kultusz

A két világháború között igazi revíziós kultusz alakult ki Magyarországon, amely a legkülönfélébb aspektusokban volt megragadható. Irredenta jelszavak („Nem, nem soha!”, „Így volt, így lesz!”, „Mindent vissza!”, „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország, mennyország”) terjedtek el, az 1920-ban született Magyar Hiszekegyet pedig a minden iskolakezdéskor és ünnepségeken is skandálták. A kultusz sajátossága ugyanakkor, hogy a közös szlogeneken túlmenően az a dísz- és használati tárgyak és a közterek szintjén is jelen van. Ez utóbbinak ékes bizonyítékai a Szabadság téren 1921-ben felállított Irredenta szobrok (Észak, Nyugat, Dél, Kelet), az Ereklyés Országzászló és az új köztérelnevezések is.

Azzal, hogy 1927-től a magyar politika – ahogy azt Bethlen István miniszterelnök megfogalmazta – az „aktív külpolitika” szakaszába lépett, a hazai revíziós elképzeléseket a külföldi nyilvánosság előtt is nyíltan felvállalták, idehaza pedig a revíziós propaganda területén is mennyiségi és minőségi változás történt. Évente több nagygyűlést is szerveztek, a korábban kihirdetett országzászló-mozgalom 1928-ban ténylegesen elindult, számos közteret és főútvonalat pedig revizionista ihletésű elnevezésekkel láttak el.

A Trianonra való megemlékezés és a revízió szükségességének hangsúlyozása az ünnepi megemlékezéseken is rendre előkerült. Ilyen ünnepeknek számított Trianon évfordulója (június első vasárnapja), Szent István ünnepe (augusztus 20-a), a Hősök emlékünnepe (május utolsó vasárnapja) és időnként a kormányzóhoz kötődő évfordulók (március elseje – a kormányzóvá választás dátuma; november tizenhatodika – a budapesti bevonulás évfordulója; december hatodika – a névnapja) is.

Nagy-Magyarország puzzle

Zeidler előadásából megtudhatták az érdeklődök, hogy az ünnepnapokon túl az irredenta kultusz a hétköznapokban is jelen volt: iskolai színdarabok, dalok és gyerekjátékok (Nagy-Magyarország puzzle) is épültek a revíziós tematikára. A tantervekben hangsúlyos pozíciót foglalt el Trianon és a revízióval kapcsolatos témakörök, majdnem minden harmadik érettségi tétel pedig összefüggésbe hozható a Szent István-i Magyarországgal vagy a trianoni békével és az első világháborúval.

Sőt: a revízió olyan kereskedelmi márkának is számított, amivel nagyobb sikert lehetett remélni. Egy vállalkozó például revízió névvel bocsátott ki nyomdai gépet, és számos használati tárgy közvetített valamilyen módon a revíziós állásfoglalást (feliratok, térképek). Észak Erdély 1940-es visszacsatolásakor pedig a fővárosból Erdély nagyobb városaiba induló légiközlekedést kihasználva a Magyar Légiforgalmi Rt. új reklámszlogennel állt elő: Magasból Akarja Látni Erdélyt? Repülőgépről Teheti (=MALERT).

De arra is találunk példákat, hogy Magyarország veszteségét a passiótörténetbe ágyazták. Ez a verbalitás szintjén túl („Magyarország kálváriája”, „Magyar feltámadás”, „Magyar Miatyánk”) a képzőművészetben is jelen volt. A Pesti Hírlap 1928-ban kiadott revíziós albumában elhelyezett képen töviskoszorúval a „fején” Magyarország van a keresztre feszítve.

igazsagot_mo.jpg

„Az ország maga lesz az ára a revíziónak...”

– Teleki Pál ezzel a kijelentésével a visszacsatolt Észak-Erdély fejében a németek melletti végleges háborús elköteleződés veszélyeit fogalmazta meg. Magyarország második világháborús veresége pontot tett nemcsak a revízió korszakára, de a kortársak dilemmáinak végére is. A Revíziós Liga a működését a német megszállást követően beszüntette, az angolbarát érzelműnek tartott szervezet tagjai szétszéledtek, egyik tagját, Bajcsy-Zsilinszky Endrét a Gestapo letartóztatta.

Az 1947-es párizsi békeszerződés visszaállította a trianoni határokat, és még három falut Csehszlovákiához csatolt. A szovjet csapatok berendezkedését követően a propaganda – immár ellenkező előjellel – de, úgy lehet, ugyanolyan virulensen átszőtte a mindennapokat, mint a második világháború előtt.

***

Képek innen:

1. http://www.bacs-kiskun-leveltar.hu/V3/SP07_mbn/Gallery/boag-01t-1-03p-n. jpg, 2.www.fotomuzeum.hu/media/fenykep/01210003.jpg, 3.http://www.americanhungarianfederation.org/images/AHFHistory/justiceforhungary_airplane7. jpg, 4.http://cedrusart.hu/files/files/igazságot_mo.jpg) 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr347991229

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bödők Gergely: Intézményesített veszteség – Revíziós propaganda a két világháború között 2015.10.22. 15:39:02

Az első nagy világégés alatt alakultak ki azok a propaganda-mechanizmusok, amiket azután a két világháború között sikerrel tudtak alkalmazni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.10.22. 16:10:52

A cikkíró összekeverte az elemzést a bevásárlólistával.

Kepes András a volt indiai nagykövet gyereke, természetesen kiválasztott, ki más mint egy kiválasztott tartson előadást a buta gójoknak a propaganda veszélyeiről.

Az egészből a liberális gettóértelmiség dögletes bűze árad.

A két háború közötti revízió nem egy 'szociálpszichológiai trükk' volt, hogyan lehet az embereket megvezetni és agymosni, hanem az igazság hirdetése és népszerűsítése.

Azt mindenki eldöntheti magának hogy 3 millió magyar külföldre szakítása, a legfőbb ipari és egyéb területekkel együtt, a tengernyi szenvedést beleértve, például hogy emberek laktak és fáztak és éheztek évtizedekig az elhasznált vasúti kocsikban a pályudvarok mentén, az Magyarország keresztrefeszítése, vagy sem, mint a plakát ábrázolja.

A liberális gettóértelmiség szerint NEM. A magyarok szerint meg IGEN.

Téma lezárva.

PS

Továbbra is várjuk a fergeteges előadásokat a propaganda veszélyeiről, különösen ami a fasizmus elleni lankadatlan küzdelmet illeti.

volt már holo-emlékév, lesz makkabi-olimpia, a szünetet valamivel ki kell tölteni.

Bell & Sebastian 2015.10.22. 17:43:06

Hmm. Eddig úgy tudtam, a románok remekeltek ebben a műfajban (külföldi véleményformálók megdolgozása). Úgylehet, a mai napig.

Mi itt a probléma? Elvtársak, a húsdaráló tekerőjénél, nem megy a kolbásztöltés?

bödők.gergely 2015.10.23. 12:35:20

@Nemzetstratégia:
Kedves Nemzetstratégia,
azt hiszem végletesen leegyszerűsít bonyolult történeti problémákat, és bátorkodom azt feltételezni, hogy az egyszerű válaszok nyújtotta (ál)biztonság „zárványvilágában” él. Az előadás egyáltalán nem arról szólt, hogy „szociálpszichológiai trükk” lett volna a revízió hirdetése, sokkal inkább arról, hogy a jogos igények, hogyan politizálódtak át egyre nagyobb mértékben, és a magyar társadalom hogyan lett kondicionálva a „mindent vissza” érzületre, ennek révén pedig hogy sodródott a németek „járszalagján” az első világháborúnál is nagyobb infernóba. Ezek tények, minden más amivel Ön itt „csapkod”, bornírt vélemény, amivel meg sem kísérlek vitatkozni, mert nem érdemes. Az pedig, hogy a trianoni veszteséget, több mint hárommillió magyarnak a határo(ko)n túlra való kerülését mihez hasonlítjuk, megint csak más kérdés. Ennek egyik eklatáns példája volt a Pesti Hírlap háborús albuma (amelybe a korszak megbecsült írói és közszereplői írtak), amelyben Magyarországot Krisztushoz hasonlították, amire az előadó is kitért. De voltak más mindennapos ábrázolások is: evőeszközkészleten, vázákon, pénzen, róán, falvédőn, jelvényeken, társasjátékokon, ceruzán, hamutartón, szódásüvegen, ruhán, kártyán, lottón, kirakatban, kiállításokon és sok helyen másutt. Az pedig tévedés, hogy évtizedekig éheztek és fáztak az elcsatolt terültekeről menekült emberek (kb. 450 ezer) a vasúti pályaudvarok mellékvágányain rostokló vagonokban. Sőt, az 1920 áprilisában létrehozott Országos Menekültügyi Hivatal, a szükséglakásépítések segítségével huszas évek közepére sikerült őket elhelyezni új lakóhelyükre.
És végezetül: mások magyarságának megkérdőjelezése roppant irritáló. Ezt ha teheti, kérem hagyja abba, mert a permanens kirekesztés sehova nem vezet, viszont kirekesztő és bugyuta. Ha nem is akkora az országunk, mint a múlt századfordulón, még mindig elég nagy ahhoz, hogy sokan megférjünk benne. Még akkor is, ha időnként nem is értünk egyet.
És ahogy fogalmazott: „Téma lezárva”. BG.
süti beállítások módosítása