Megmenthető-e még a határok nélküli Európa?
2015. szeptember 13. írta: TuRuL_2k2

Megmenthető-e még a határok nélküli Európa?

migransok_a_hataron_560b.png

Most, hogy Ausztria és Dánia után a németek is a határellenőrzés ideiglenes visszaállítása – értsd: a határ lezárása – mellett döntöttek, lehet, hogy elbúcsúzhatunk az elmúlt években megszokott szabadságtól, amivel az EU-n (pontosabban: a Schengen-zónán) belül utazhattunk. A határok nélküli Európától. Hogy csak átmenetileg, huzamosabb időre, esetleg végleg? Ezt ma még nehéz lenne megmondani.

Hogy mennyire volt bölcs dolog Angela Merkel minden szírt befogadunk nyilatkozata, meg tapssal fogadni Münchenben a migránsokat szállító vonatokat, azzal most ne foglalkozzunk. De meg lehet-e menteni a határok nélküliség mind praktikus, mind szimbolikus szempontokból nagy jelentőségű vívmányát? Számunkra pláne fontos kérdésről van szó, nem értékelhetjük elég nagyra, hogy határellenőrzés nélkül mehetünk Szlovákiába és Szlovéniába, az ott élők pedig szintén ellenőrzés nélkül Magyarországra – és milyen jó lenne, ha a romániai (aztán a horvát, a szerbiai, és talán egyszer az ukrajnai) határon is ugyanez lenne már a helyzet.

Szerintem nincs veszve az EU-n belüli szabad mozgásunk, a helyzet kulcsa a külső határok nagyon szigorú védelme – és külső határokon nem a jelenlegi külső schengeni határt értem, hanem egy provizórikus külső határt. Hirtelen a következő intézkedések jutottak eszembe, amivel ezt meg lehetne valósítani:

- Bulgária és Románia azonnali csatlakozása Schengenhez (az EU-n kívüli migrációs nyomáshoz képest marginális problémák azok, amik miatt egyes országok eddig vétózták a csatlakozásukat);
- az EU várható külső határainak kijelölése, lehetőség szerint a régióban például Szerbia külső, nem uniós tagországgal közös határain (ezzel a szerb határon épült magyar határzárat is rögtön zárójelbe lehetne tenni, akár el is lehetne bontani – a magyarlakta területeket magyarlakta területektől elválasztó kerítés szükségmegoldásnak megtette, de nagyon nem szeretném, ha hosszú életű lenne);
- a komoly fizikai határvédelem kiépítésének azonnali megkezdése;
- közös uniós határvédelmi szervezetek felállítása (rendőrségi és katonai egyaránt);
- az EU-ban jogosulatlanul tartózkodókkal szembeni eljárások gyors lefolytatása, a menekültstátuszra nem jogosultak szigorú kitoloncolása;
- EU-s finanszírozású és működtetésű menekülttáborok létesítése Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, a konfliktuszónák közelében, amik addig állnak a menekültek rendelkezésére, amíg nem tér vissza valamelyest a stabilitás a hazájukba (ezek életszínvonal-optimalizálás miatt aligha lesznek vonzóak, tényleg csak azok fognak oda költözni, akiknek menekülni kell otthonról).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr297785312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2015.09.13. 19:07:18

Nem, de ez nem is baj.

Így legalább az ÁFA-csalósdi is megnehezedik és talán a külföldi munkavállalást is kevesebben választják, és energiájukkal inkább a hazájukat építik, nem a külföldet gazdagítják.

Bell & Sebastian 2015.09.13. 19:10:50

Schengen halott.

Ha ezt a főcímet látom, önkénttelenül arra kell hogy gondoljak: már nem él az elhunyt.

Orbánpatás ezt is megdöglesztette, fogadjunk!

hazafias blog szerk. · http://hazafias.blog.hu 2015.09.13. 19:21:24

@TuRuL_2k2:

Európa-erőd?:-)

Nem fog működni, nem tudsz ekkor határszakaszt hermetikusan zárni.

Ennél már tényleg az is jobb volna, ha újra bevezetnénk Európán belül a határellenőrzést. A többszörös szűrő jelentősen csökkentené a szervezett bűnözést és a migrációs nyomást is.

GNDL 2015.09.13. 19:31:27

@==T==: „talán a külföldi munkavállalást is kevesebben választják”

Nem arról volt szó, hogy kilépünk az EU-ból, hanem a határok ellenőrzésének a visszaállításáról álmodoznak egyesek. Ettől függetlenül uniós állampolgár még szabadon dolgozhat majd más uniós tagállamban.

„energiájukkal inkább a hazájukat építik, nem a külföldet gazdagítják”

Ha erre az „energiára” szüksége lett volna a két évtizede egymást váltó posztkommunista kormányoknak, már tettek volna lépéseket az európai felzárkózás ügyében. De nekik elég annyi, hogy 13. havi nyugdíjjal/kommunista rezsiharccal/gyedextrával megvásárolják az erre fogékony prolik szavazatait.

CÖF tünti képei megvoltak?! :D Esküszöm, lassan a DK szavazói is fiatalabbnak néznek ki a Fidesz kádárista nyugdíjasai mellett. :)

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.13. 19:37:56

kőműves kelemen példájából tanulva egyszerűen élő anyagot kell beledolgozni a kerítésbe, hogy bírja a népek tengerét

önkénteseket keresünk ehhez a szerkesztőségből

access denied 2015.09.13. 19:42:09

A határellenőrzés nem jelenti a határok lezárását. Lesz akit megkérnek hogy mutasson fel igazolványt, belenéznek a rakterekbe, a jogosulatlant visszafordítják.

Schengen előtt sem voltak lezárva a határok.

==T== 2015.09.13. 19:45:55

@GNDL: de nehezebb lesz pl. ingázni.

A többivel egyetértek.

Bell & Sebastian 2015.09.13. 19:46:36

@acces denied: Na jó, ez csak a beszaratás, nyilván Bublinon, vagy min farigcsálnak kicsit, feltehetően kizárólag a mi előnyönkre.

GNDL 2015.09.13. 19:47:00

@==T==: Semmivel nem lesz nehezebb... legfeljebb pár perccel hosszabb. :)

==T== 2015.09.13. 19:50:20

Kedves @TuRuL_2k2!

Kuruc.info, de forrásokkal:

Az Iszlám Állam terrorszervezet ismert támogatójának elgáncsolása miatt hurcolják meg László Petrát a magyar hatóságok
Forrás: kuruc.info/r/6/148278/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.13. 20:01:08

Nem is kell megmenteni a határok nélküli Európát, a túl sok szabadság megöli a magyar katonanépet.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/04/tul-sok-szabadsag.html

Orbán nagyon helyesen járt el, hogy segített beverni az utolsó szeget ebbe a haladár utópiának a koporsójába.

hazafias blog szerk. · http://hazafias.blog.hu 2015.09.13. 20:20:21

@==T==:

A nemzetközi helyzet fokozódik!

A náczifásisztárászistámagyaroperatőrnő felbuktatta (hogy nem? az nem számít, hiszen bizonyosan fel akarta buktatni, hiszen náczifásisztárászistá) a radikálisiszlamistaszírkisgyerekesfutballedzőcsaládapát.

Feszítsd meg!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.13. 20:21:47

"(ezzel a szerb határon épült magyar határzárat is rögtön zárójelbe lehetne tenni, akár el is lehetne bontani – a magyarlakta területeket magyarlakta területektől elválasztó kerítés szükségmegoldásnak megtette, de nagyon nem szeretném, ha hosszú életű lenne);"

Ez a mozgásszabadság túl van lihegve. Én éppenséggel Magyarországon belül is kerítéseket építenék. Felejtsük már el a polkorrektséget, Pannónia és Hunnia más szociokulturális és történelemfilozófiai háttérrel rendelkezik, nem szerencsés, ha csak úgy ide-oda utazgatnak az emberek mondjuk BAZ megye és Zala megye között.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.13. 20:54:18

"Orbán Viktor miniszterelnök a Bild című német lapnak nyilatkozva üdvözölte a német kormány vasárnap este bejelentett döntését a határellenőrzés ideiglenes visszaállításáról."

Nagyon ideje volt már ennek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.13. 20:55:58

24.hu/kozelet/2015/09/13/szijjarto-peternek-a-magyar-hatar-vedelme-csak-level-1-volt-most-szintet-lepett/
"A magyar kormány kezdeményezte Brüsszelben, hogy az Európai Unió haladéktalanul hozzon döntést az EU külső határát is jelentő görög határ védelmének közös erővel történő biztosítására, jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap este a dunakeszi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter egyúttal üdvözölte azt a berlini döntést, hogy Németország ideiglenesen ismét határellenőrzést vezet be."

Ez a magyar érdek is.

Bell & Sebastian 2015.09.13. 21:01:10

@Doomhammer: Ha részvétét fejezi ki, nagyon kilóg a lóláb. De így se örülnek neki, mert a zsizsi sajtónak semmi se jó, amit a Patás mond.

Mondja, ha tömeges felkérést kapna, nem vállalná el helyette?
Ha Merkel és Orbán puszipajtások (mindkét oldal szerint), akkor hol itt a problem, Doom?

Hogy parasztvakítás folyik, azt egyébként is tudjuk. Azt nem tudjuk, de sejtjük, hogy ki nevet a végén. Nem?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.13. 21:07:22

Úgy tűnik Orbán megnyerte félig a csatát. A második fele már csak tőle függ.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.13. 21:09:04

@Bell & Sebastian:
Megvádolom a világ vezető hatalmait, hogy a menekültválságot ők idézték elő. Talán nem kellett volna lebombázni Líbiát, akkor most nem lennének menekültek.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/06/a-vilag-rakja.html

Ez hogy tetszik? Ezt szívesen elmondom én is mondjuk a szigetvári városháza előtt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.13. 21:11:05

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
Ez nem fél győzelem, ez Orbán ellenségeinek teljes veresége. Közben sikerült a magyar nemzetstratégiai érdekekkel ellentétes schengeni szerződést is kiiktatni.

Zseniális. Orbán politikai ellenfelei követni sem tudják a finom cseleket.

Bell & Sebastian 2015.09.13. 21:18:32

Doom, már sokadszorra segítem ki a kutyaszorítóból egy mentőkérdéssel. Örülnék, ha boldogulna végre magától is!

- Maga szerint Orbi az európai zsidók szekerét (azon belül is a németekét) tolja, vagy az amerikaiakét? Induljon ki abból, hogy melyik brancs tüntette ki a másik emberét (és nem fordítva), mialatt ugyanez megpróbálta a Szentatyának is elmagyarázni, hogy nem mind menekült, aki migráncs.

A dolog pikantériája, hogy ugyanezek (akik nem bluegrassra járják), a Cár atyuska mögé is betették az erszényüket.

Ebből nem az a tanulság, hogy döglött lovon ül, Doom?

Bell & Sebastian 2015.09.13. 21:21:15

@Doomhammer: Jó helyen kapizsgál, de nem feltétlenül akar minden zsidó megboldogulni a halála előtt - még Izraelben sem, figyelembe véve azt a tényt, hogy sokak szerint Amerika a valódi ígéret földje.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.13. 21:33:38

@Bell & Sebastian:
Nem, ebből az a tanulság, hogy a világunk önfelszámolta magát morális züllés által. Nem baj, jön egy új, egészségesebb világ, ahol rend lesz. Ezért a katyvasz, morál nélküli Európáért nem kár.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/09/pitbull.html

Bell & Sebastian 2015.09.13. 21:46:31

@Doomhammer: Van egy olyan német mondás (amit sosem lehet elégszer idézni): összevesztek a zsidók, elmarad a vásár.

Én nem tudom, maga hogy (vagy egyáltalán: hol?) van vele, de én nem az Obama -nevű bábnak szurkolok az előadáson.

Morált emlegethet (ha az esze kiadja), csakhogy előtte van még az etika, amiből leszármazik. Érti?

Szép is lenne, ha önként ugranánk bele az Amerika által kevert örvénybe, Amerikáért. Nem ez a dolgunk.
Hogy magának ez tetszene, az legyen a maga baja. Van erre is kifejezés, mint a rákfene kiterjedésére.

Bell & Sebastian 2015.09.13. 22:18:37

@hazafias blog szerk.: Meg kell, hogy jegyezzem, mint hazafias bogok olvasója, hogy ezek nem tyúkszarért hempergetik egymást a porban, hanem a világuralomért, ami egyben nagyon sok ember életét vagy halálát is jelenti. A baloldal lakmusznak jó, mert vanne benne szuicid hajlam, nem is kevés, ez tény.

Elég, ha csak a saját, szocialista szalonnát növesztettekre gondolunk, vagy nyíltan a CIA zsoldjában álló formációkra.

Hogy most a magyar zsidó forgolódik, mint vasorrú bába az elektromos viharban, az sem megy csoda-számba, láttunk már ilyet.

Hol egy segg, amit hamar-gyorsan kinyalhatnék? -gondolják ők. De mivel Orbáné nem nyerte el tetszésüket, sajnos csak fekete maradt. Sötétben úgyis mindegy -alapon.

access denied 2015.09.13. 22:19:12

Amerikáról társalogtok?

Ez is róluk szól:

www.ntv.ru/novosti/1501576/

panelburzsuj 2015.09.13. 22:29:36

@Bell & Sebastian:
Te nekiszántad magad, hogy egymagad kieszed a mandit az összes kommentjéből?

Bell & Sebastian 2015.09.13. 22:36:36

Csiki-csuki

Már régen malmot kaptak volna, ha nem tesznek egy babot Ukrajnára. Már régen malmot kaptunk volna, ha más helyre teszik a kukoricát (ún. válság).

És így tovább.

Kétségtelenül Orbán marhaságainak az érdeme, hogy Mutti padlót fogott. Csak nehogy visszakérjék a német aranyat, ezen felbátoodva, hehe. Egy biztos, nincsen ez még lefutva, a Birodalom visszavág.

Bell & Sebastian 2015.09.13. 22:39:08

@panelburzsuj: Lényegében misszión vagyok. Igyekezni kell, mert már hozzák a kondért.

Veridicus76 2015.09.13. 22:45:29

Közös EU-s haderő kell a görög-török határra, ott kell feltartóztatni a migránsokat. És el kell felejteni a migránsszopó lihegést. Önvédelem kell.

annamanna 2015.09.13. 23:29:57

@Doomhammer: a kerítések értelméről, ezt ide is lemásolom:

A probléma lényege a határok áthágása. A probléma megoldása a határok húzása. Orbán megoldása a kerítés. Szerintem is a kerítés a megoldás, csak nem kizárni kéne őket, anélkül, hogy egy pohár vizet is adnánk nekik; hanem a kerítésen belül kellene biztosítani az ellátásukat. Aki kér, annak adj! Aki a legalapvetőbb biológiai szükségleteket megtagadja éhező, fázó embertömegektől, az kvázi gyilkos. Pláne, hogy még mindig lazán megtehetné Európa, hogy ad, gond nélkül el lehetne látni mindenkit. Félmilliárd ember lakik az EU-ban, az idén kb félmillió menekült érkezett. Ez azért nem túl vastag szám ahhoz, hogy az Eu összeroskadjon a súlya alatt.

Ami hiányzik a politikai akaratból, az a rend. Ezek az emberek olyan helyről jönnek, ahol megszűnt a rend, a STRUKTÚRA, a társadalom szövete, a rokonok, barátok, ismerősök, szomszédok, munkatársak szociális hálója, és egyáltalán minden rendezettség összeomlott, káoszba süllyedt. Ők pedig úgy rohannak át földrészeken, mint a disznócsorda. Ez nyilván nekik sem jó.
Ahhoz, hogy teljesen ne essen szét a személyiségük, és ne zuhanjanak bele az anómiába, az kell, hogy minél előbb minél átláthatóbb, rendezettebb struktúra részeivé váljanak.

Elvesztették a nevüket, a papírjaikat, az identitásukat, a múltjukat, a házukat, a kutyáikat, a fényképeiket és mindent az égvilágon.
Aki ilyen helyzetbe kerül, az joggal érzi úgy magát, mint a törvényen kívüli - őrá nem vonatkoznak a törvények, a társadalmi normák és viselkedési szabályok, hiszen ő maga kikerült a társadalomból.

Egy új, rendezett közösség részévé kell válniuk, ehhez pedig keretek és határok kellenek, tudni kell, hol van a közösség határa.
Arra pedig egy zárt menekülttábor a legmegfelelőbb.

Mire jó mindez?
Egy zárt táborban idő van arra, hogy
- a menekülteket rendesen regisztrálják
- orvosilag megvizsgálják, ellássák, a járványveszélyt kiküszöböljék
- felkészüljenek az integrációjukra, ezen belül:
- tanuljanak nyelvet, esetleg szakmát, esetleg írás-olvasást
- elsajátítsanak európai szokásokat (pl. hogy itt a nők is dolgoznak!)
- alaposan megfigyeljék őket és kiszűrjék közülük a közösségre veszélyes elemeket, rendbontókat, terrorista gyanúsakat (mint amilyen pl. a fellökött pacák)
- és fokozatosan engedjék rá őket az eus lakosságra, annak arányában, ahogyan megszerezték az alap nyelvtudást, van számukra munkalehetőség, tiszták, dolgosak, a közösséget előreviszik és nem hátráltatják.

Erre lehetne szánni egy záros határidőt, pl. egy hónaptól egy évig terjedő időt, amit zárt táborban kell tölteniük; akiket egy év múlva sem lehet onnan kiengedni, azokat ki kell toloncolni az EU-ból.

Mire volna jó még mindez?
Arra, hogy azok az emberek, akik ide potyalesőként érkeznek, el se induljanak.
És azok közül is, akik már idejöttek, sokak kedvét el lehetne venni a további itt maradástól, ha kiderülne, hogy csak azokat fogadja be az EU, akik itt dolgozni fognak, akár férfiak, akár nők.
- Tehát eleve nem kellene sokmilliós áradatra számítani,
- és az EU lakossága sem volna terrorveszélynek, pániknak, káosznak, járványveszélynek, mocsoknak, erőszaknak kitéve,
- ugyanakkor a menekültek is pöpecül el lennének látva. Nem a Hilton hotel szintjén, hanem szimpla, egyszerű tábori körülmények között
- ahol könnyebben lemondhatnak arról az ábrándjukról, hogy ide valami mesevilágba érkeztek, ahol szájukba repül a sültgalamb.

Ha hazamennek, akkor sem töltötték haszontalanul itt az időt.
Mert végül is a végső cél csak az lehet, hogy közülük minél előbb minél többen hazatérhessenek.
De akármeddig is maradnak, azt az időt STRUKTURÁLTAN töltsék, nem káoszban, félelemben, zűrzavarban, éhezve, fázva.

A táborok rendszere mellékesen nagyon sok európainak is munkát adna, most aztán minden szociális munkás végzettségű bölcsész elhelyezkedhetne, és az eus katonaságot sem kerítésépítésre vagy lövöldözésre kellene használni, hanem a táborok őrzésére.

vizipipa 2015.09.14. 00:18:45

@annamanna: "Elvesztették a nevüket, a papírjaikat, az identitásukat, a múltjukat, a házukat, a kutyáikat, a fényképeiket és mindent az égvilágon."

Az okostelefonjaikat nem.

Nem lehet Európa "határait" lezárni. Abszurdum. Most is folyik embercsempészés a Fekete tengeren, Bulgária, Románia, Ukrajna, az oroszok felé. Nem tévedésből került 300 bevándorló a sarkkörre az orosz-norvég határnál.
Persze ez elenyésző ahhoz képest ami Röszkénél van. MOST. De később is?
A védelem szükségszerűen azt jelenti, hogy a törököktől jövő csónakokat vissza kell fordítani. Meg a Líbiából jövőket is. E nélkül nem megy. És sokkal több pénzt kell adni a meglévő menekült táboroknak. Amiknek nagy része Törökországban például zárt.

annamanna 2015.09.14. 00:27:45

@vizipipa: a csehek zárt táborokba vitték a migránsokat és elvették a mobiljaikat és pénzüket. Meg lehet csinálni.

"Nem lehet Európa "határait" lezárni. Abszurdum."

Eszem ágában sem lenne. Mindenkit befogadnék, aki idejönne. Csak nyilván hamar meggondolnák, akarnak-e jönni, ha elterjedne, hogy aki jön, azt elnyeli egy tábor. De senkit sem utasítanék vissza.
A zárt táboron belül hamar elválna a szar a májtól, és könnyű lenne kiválogatni az ocsút, a terrorista zavargókat, randalírozókat, fékezhetetlen agresszívokat; őket lazán börtönbe lehetne zárni. De ha mindenki vissza van szorítva, akkor továbbra is szabadon grasszálnak a terroristák.
És amíg szabadon grasszálnak, addig szabadon juthatnak fegyverhez is: www.youtube.com/watch?v=xn-UCR5p0y0
Akár az EU-n belül, akár azon kívül jutnak fegyverekhez, azzal embereket ölnek.

@Doomhammer: példák arra, milyen szokásokat kellene itt megtanulniuk, amihez muszáj egy átmeneti idő, egy várakozóhely, egy felkészülési tábor, mielőtt beléphetnek az EU valós világába:
1. tisztaság: nemzeti.net/adalek-a-nemet-hatarzar-megertesehez-3412973.html
2. erőszakmentes viselkedés: nemzeti.net/igy-arasztja-el-a-saskahad-europat-utos-videomontazs-3413043.html

2015.09.14. 02:05:23

"a magyarlakta területeket magyarlakta területektől elválasztó kerítés szükségmegoldásnak megtette, de nagyon nem szeretném, ha hosszú életű lenne"

Na ez egy nagy butaság, a magyar Szerbiából határátkelőn közlekedik Magyarországra és a magyarországi is határátkelőn megy Szerbiába. A kerítés akár maradhatna is, legális utazó észre se veszi, hogy ott van.

2015.09.14. 02:22:35

"közös uniós határvédelmi szervezetek felállítása"

Ez nem jó ötlet, egy ilyen szervezet a globalista uniós vízfej meg a német multikulti politikai vezetők kénye-kedve szerint járna el. Kimentenének mindenkit a Földközi-tengerből, puhapöcsködnének, tevékenységüket meghívásként értékelné minden harmadik világbeli, kitoloncolni senkit se akarnának.
A spanyolok védik az afrikai határaikat, a magyarok a sajátjukat, a görögök is a törökországi határt. Miért? Mert saját nemzetükért cselekszenek.
A szerbek is védik magukat. Ugyan a határ nyitva, de gyorsan áthajtják az illegálisokat az országon, ők így csökkentik a káraikat.
Egy uniós határvédelmi szervezet teszetosza lesz, meghatározzák majd az uborka görbületét nagyon kompromisszumosan, de ez nem állítja meg az illegális bevándorlást.

"EU-s finanszírozású és működtetésű menekülttáborok létesítése Észak-Afrikában és a Közel-Keleten" - igen, ez fontos lenne. Ezzel egyidejűleg mindenkit, aki abból a térségből jön, visszadobni oda. Aki Európában hozzászokik az ingyen banánhoz, az sose tér vissza Szíriába, Bangladesbe, Pakisztánba.
Egyetlen menekültkérelmet se szabad elfogadni, amit állnak az uniós menekülttáborok Afrikában és a Közel-Keleten. Ugyanakkor megszüntetni minden menekültellátást Európában, amíg ugyanis munka nélkül jut egy illegális migráns több százezer forintnyi euróhoz havonta a dán, svéd, német államtól, addig nincs remény a bevándorlás kezelésére.

Vannak működő, sikeres modellek: Kanada, Ausztrália. Nem kell nekik menekült, inkább a képzett munkaerőt vonzzák be.

2015.09.14. 02:31:20

Schengen fel kell számolni. A német, osztrák, cseh, francia, dán már megtette efelé a lépéseket.
Lehet úgy is szabadon mozogni, hogy felmutatod az útleveledet, személyi igazolványodat.

Virág et. 2015.09.14. 07:29:26

A schengeni belső határellenőrzés visszaállítása nem érinti az EU-s állampolgárok szabad mozgását. Annyi történik, hogy most nem hajtasz át a határon simán, hanem felmutatod előtte a személyidet és aztán hajtasz át simán.

Románia és Bulgária felvétele, hogyan orvosolná a problémát? Abból az irányból alig jöttek eddig is, eztán se fognak sokan. Aki nyugatra tart, az a Balkán felől fog jönni, nem kerül keletre.

A német és az egyelőre még meg nem lépett osztrák döntés csak annyit fog elérni, hogy a) zöldhatáron mennek oda is a menekültek majd vonat helyett, b) a határátkelőn kérik a menedéket a pályaudvar helyett Németországban.

Sárika tanuló, 6/b 2015.09.14. 08:04:16

Csókolom a néninek, Virág bácsi, azt mivel tetszik megmagyarázni, hogy mindezek után még mindig az Orbán bácsit szidják mindenhol, ahelyett, hogy a randa pofájukat bámulnák a tükörben? -kérdezi apukám.

2015.09.14. 08:32:55

@Sárika tanuló, 6/b: nem tanultad még meg, hogy Orbán és a gecinácimagyarok a hibásak mindenért?
Ha Merkel megnyitja a határt, ha azt mondja jöhet mindenki, senkit se fognak elküldeni, ha megy is mindenki frissen hamisított szír útlevéllel, ha megtagadja a regisztrációt, ha eldobálja a magyaroktól kapott kaját és vizet, ha nem tud/akar sorbaállni ételosztáskor, ha megsemmisíti a papírjait, ha lemaratja savval az ujjbegyét, ha két éve még ISIS vagy al-Nusra fegyvereseként pózolt, ha áttöri a rendőrök sorfalát, ha megdobálja kővel a vonatot, ha Merkel lezárja a határt, ha Faymann osztrák főgeci is lezáratja a határt, leállít minden közlekedést, ha az illegális migráns lefekszik a busz elé, ha a franciák, spanyolok verik az illegálisokat a kerítéseik mentén, ha a németek csőbombával, benzines palackokkal várják az illegálisokat, felgyújtják a szállásaikat, ha München megtelt és a németek már nem tudnak és nem akarnak több szír agysebészt, ha az osztrák és a német kormány naponta mást hazudik... Jegyezd meg, mindenért a gecinácimagyarok és a patás Orbán a hibás. Ez nagyjából minden közéleti problémánál működő recept.

Érdekes látni, ahogy az illegális arab és néger beáramlás nyugaton nem a bevándorlóelleenességet növelte, hanem a hungarofóbiát. Jól dolgozott a lakájmédia (Der Spiegel, Süddeutsche Zeitung, ARD, ZDF, CNN, Channel 4), sikerült a népharagot becsatornázni a magyarok ellen. Az agymosás működik.

Virág et. 2015.09.14. 08:53:30

@Sárika tanuló, 6/b: Hát, talán meg kéne apukádnak mondani, hogy amikor legközelebb megy CÖF-gyűlésre, akkor a Bayer fényképre kért autogram-vadászat mellett vesse már fel, hogy ha nem akarunk rossz sajtót, akkor talán ne tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy rossz sajtót kapjunk.

Mondjuk fél - egy éve, amikor Vátesz Viktor már előre látta a krízist (ettől hangos most a jobber média), akkor talán nem plakátolni meg Gucci Antallal haknizni kellett volna, hanem építeni egy konténertábort a déli határnál. Kb. amit most kezdenek talán-talán el. Ahol rendes, civilizált ellátás lehetne. Ahová befére akár 100 000 ember is, fűtött, van fürdési lehetőség, esetleg áram is. Fél év alatt ilyet könnyen fel lehetett volna húzni, ez azért nem a Four Seasons. Ahol tudják fogadni a civil adományokat is, így nem ment volna semmi veszendőbe. Az ún Alföldön még hely is van és - bónusz! - az Alföld közel is esék a déli végekhez. Hihetetlen egybeesés!

De ha mi sz.runk az egészbe bele, csodálkozunk, hogy egy drótkerítés nem fog meg 160 000 embert, aztán szajkózzuk, hogy de menjenek a 3000 férőhelyre, amink van (ezt is csak a sajtónak szajkózzuk, mert a helyszínen annyira azért már nem erőltetik azok, akik tudják, hogy 3000-re a 160 000 sehogy nem fér el). Ha csinálunk egy olyan tábort, ahová a sajtót nem engedjük be, ahol nincs elég sátor, nincs elég élelem még a rendőröknek sem (!), nincs fűtés, de cserébe elvesszük az okmányokat, nehogy már kint tudja igazolni magát, akkor ne lepődjünk meg a rossz sajtón. Senki nem azon problémázott, hogy Magyarország őrzi a külső határokat, ez normális. A kerítés is inkább megosztó meg felesleges intézkedés volt, mint botrányos. A röszkei állapotok, a Keletinél lévő káosz, a csiki-csuki a vonatokkal, a gyér ellátottság és az olyan kirívó esetek, mint az ultrák petárdázásai vagy László Petra, esetleg a napi írások a lakájmédiában (nehogy azt higgyük, hogy ez nem jut ki csak mert magyarul van) megteszik a hatásukat.

Virág et. 2015.09.14. 08:58:03

@Заграница нам поможет, запад с нами.: @Sárika tanuló, 6/b: Egyébként mielőtt elájultok az örömtől, Merkel a kvótarendszer kierőltetése miatt vezette újra be a határellenőrzést az osztrák határon. Ezzel presszionálják a renitenseket, pl. minket.

Orbán már a múlt héten is sokkal megengedőbb volt a kvótarendszerrel kapcsolatban. Lesz ennek eredménye.

Sárika tanuló, 6/b 2015.09.14. 09:18:03

@Virág et.: Tetszett volna varnyúnak menni a semlegesnemű elvtársnak, akkor még tokos korában megeszik a cigók és több sajt marad.

@Заграница нам поможет, запад с нами.: Ezt érti az apukám, csak azt nem, hogy miért? Szerinte a judeo-bolsevik bácsik és nénik fújják a sófárt, a réz után (ezt nem tudom, mit jelent?), akik itt tengelyek akarnak lenni két kerék között, az egyik Amerika, a másik Júdea.

De miért akarnak ezek mindenáron elköltözni, ha a végén úgyis maradnak? Nem jutott nekik cenzori stallum (erről se tudom, micsoda, ha nem Haribo?), mert az mégse járja, mondja az anyukám is, hogy mindenkit fölizgatnak, csak nekik legyen jó a végén.

Szerintem nézegessenek inkább Justin Bieber képeket, tudok kölcsönbe adni.

access denied 2015.09.14. 09:19:44

@Заграница нам поможет, запад с нами.:

Túlzások, feltételezések, féligazságok.

>>Jól dolgozott a lakájmédia....

Azt ismételgeted. Hazai verziót.

na most szépen tükör felé fordul, igen, ez az, látod azt a zombit? na az te vagy ott.

Virág et. 2015.09.14. 09:31:22

@Sárika tanuló, 6/b: Ja, hogy hülye vagy? Én kérek elnézést, hogy válaszoltam.

Bell & Sebastian 2015.09.14. 09:31:49

@acces denied: Tételezzük fel, hogy minden úgy történik, ahogyan a lakájmédia és Gy. Fegyenc szeretné.

Mi lesz utána? Jó ez nekünk?

Mert a magam részéről szívesebben járőrözök most a határ mellett, mint hasalok a sivatagban arra várva, hogy lőtávolba érjenek.

Bell & Sebastian 2015.09.14. 09:33:34

@Virág et.: Már kiosztottam neki két pofont a sajtért. Alapvetően tájékozatlan szájbantartási-ügyekben.

Virág et. 2015.09.14. 09:36:04

Csak én tartom viccesnek, hogy azzal a Strache-val van most már napok óta kidekorálva a mandiner, aki pár hónapja, még a munkákat lenyúló magyar vendégmunkások miatt sikongatott? :)

Sárika tanuló, 6/b 2015.09.14. 09:42:59

Holló vagy varnyú, nem mindegy...

Bell & Sebastian 2015.09.14. 09:44:03

@Sárika tanuló, 6/b: Kuss, gyöntytyúk, te kis takonypolc!

access denied 2015.09.14. 09:49:48

@Sárika tanuló, 6/b:

Júdea nem kerék, hanem pöpec internáló tábor. Ott tároljuk az izgága zsidókat, akik közben kiélhetik deviáns hajlamaikat, lophatják a betont, ingyen kantin, mozgó céllövölde, piromániás játszóterek, játéktankok, rejtő jenő is megénekelte már. Megszökni senki sem tud mogorva őrök, kerítés, körben felizgatott darázsfészek, a tenger tele cápákkal, a reptérnek közelébe sem mehet.

Bell & Sebastian 2015.09.14. 09:50:23

@Virág et.: Na most béke van, lerendeztem.
___

Ha kettő, mezei kártevő közt választhatunk, mi is a kisebbet szoktuk, mint ez a Strache. Az egér csak nem zabál annyit, mint mondjuk a hörcsög. Ámbár, attól függ, mennyire szapora állat.

Sárika tanuló, 6/b 2015.09.14. 09:56:25

@acces denied: Tudom, Móricz mesélte, egy évig ingyen volt kint, a buzi-kommunában kapálta a tarhonyát.

Úgy jár a busz, hogy előtte is dzsip, mögötte is dzsip. És középen robban.

Bízunk benne, itt ilyen nem lesz.

access denied 2015.09.14. 10:07:36

@Bell & Sebastian:

Persze hogy jó. Ultimate challenge.

In god we trust

www.pewforum.org/files/2012/07/in-god-we-trust_large1.jpg

Felkészülni, karabinereket a vezetősínre, ugrás, 3,2,1 .....

Bell & Sebastian 2015.09.14. 10:16:03

@acces denied: Jó-jó, de melyik?

Olyat már hallottam, hogy rágyújtottak vele, de megenni azért nem lehet. Gondolja, hogy így titkolják el, már nincs meg az arany? Nem kellett volna odaadni.

Brix 2015.09.14. 11:16:08

@Заграница нам поможет, запад с нами.:
Szerintem nincs "népharag " nyugaton a magyarok ellen, hiába próbálta a média ellenünk hangolni az embereket, az átlagpolgár a saját szemének és tapasztalatainak hisz.. Sőt , úgy látom egyre többen adnak igazat Magyarországnak, vagyis: éppen ellenkező hatása lett a lejárató propagandának

A való világ realitásaival nem tud sokáig szembemenni senki, ezért hamarosan drasztikus intézkedésekre számítok Európa-szerte , de attól tartok, ez már nagyon késő lesz...

Május 40. 2015.09.14. 12:28:25

Nem mindegy, hogy megállítanak-e egy igazolvány felmutatásának az erejéig pl az osztrák-német határon? Ezek a betolakodók eddig sem a kijelölt határátkelőkön jöttek, nekik tök mindegy, hogy Hans mutogatja-e a papírjait a határokon, vagy sem. Ők csak jönnek tízezrével, amíg tehetik. Ezért kell(ene) már a tengereken megállítani őket. Ha elindul egy illegális hajó, csónak, bármi az európai partok felé, azt szépen vissza kell(ene) vontatni oda, ahonnan elindult.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.14. 12:31:27

@Virág et.:

Sokan mentek Bulgáriába, a bolgár kerítés előtt.

A határintézkedéseket pedig Bulgária bevezette pár hónapja hírverés nélkül. Az illegálisok 80-85 %-ának esélyt se ad a bolgár hatóság a menekültkérelem beadására, hanem visszadobja őket Törökországba - nemhivatalosan, a zöldhatáron. Ha nem megy, gumibot a pofába, s megy.

Azóta elterjedt Törökországban: nem érdemes BG felé menni. Innen a hatalmas tengeri csónakforgalom.

Jean Sol Partre 2015.09.14. 12:53:22

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: tulajdonképpen szuper módszer, sokkal veszélyesebb ótra terelni őket. Hátha meghalnak, annyival is kevesebbel kell aztán küzdeni. Te mint igazi vérkeresztény gondolom üdvözlöd a módszert.

Mészáros Laci 2015.09.14. 13:10:51

bennem is felmerült egy olyasmi fal, mint ami Gázaváros és Izrael határai mentén áll -- folyóméterenként kb 300 ezer forint -- de valóban ez a megoldás?

Ad Dio 2015.09.14. 13:19:45

A határok lezárása önmagában nem jelent megoldást. Egy komplex rendszerben viszont az egyik legfontosabb elem. Jelen krízisben pedig az egyetlen amitől a káosz uralhatóvá szelidülését várhatjuk. Lassítani kell a mozgást mindenáron és emelni kell az ingerküszöböt a származási területeken. Meg kell akadályozni, hogy tömegek számára tűnjön megoldásnak az, hogy Európába jönnek. Mert látszik, hogy tömegesen ez nem megoldás, csak újabb problémákat generál.

A jövőben ez a migráció Európa felnőtté válásának kiindulópontjává válhat. Nem csak a szavak szintjén, hanem VALÓBAN fel kell vállalnunk a fejlett nyugat felelősségét az világ élhető szinten tartásában. Mint látszik, a magunk érdekében is. És ebben a kérdésben hiába is bámulunk az USA-ra, ez a mi feladatunk lesz.

Komoly áldozatokkal fog járni. Orbán 1%-ot mond, én inkább 3-5. Lesz ennek komoly böjtje is... de meg kell lépni.

Alapfeladatokat kell belőle ellátni hogy az élet alapvető dolgai elérhetőek legyenek a térségben. A kulcs a _víz_. Kutak, csatornák, öntöző és szállító rendszerek. Lehetőleg decentralizálva. Szíriában békét kell teremteni, ami egyelőre Asszad

Ad Dio 2015.09.14. 13:20:22

restaurálását jelenti.

KUHULIN 2015.09.14. 13:21:08

"Megmenthető-e még a határok nélküli Európa?"
Nem. De a repülőre sem szállhatunk fel úgy, hogy ne tekintsenek potenciális terroristának. :/

maroz 2015.09.14. 13:24:57

@Mészáros Laci: Megoldás nincs, de addig is valamit csinálni kell, hiszen tényleg furcsa lenne az, ha a hatalom nem csinálna semmit.

Ráadásul ez a kerítés most még demokratikus is, hiszen jó eséllyel megkapná a kétharmadot, és hát igen, nem emberséges. Hanem államságos, de könnyen meglehet, hogy alapjában véve az államnak államságosnak, míg az embernek emberségesnek kéne lennie, és nem biztos az, hogy a fordított szerepelvárások üdvösebbek lennének.

Mészáros Laci 2015.09.14. 13:27:49

@maroz:

Emberségességről nehéz beszélni (hiszen másképpen ítéljük meg a magánember felelősségét és a vezető felelősségét).

Egyébként a 6 méteres vasbeton elemek tényleg kb ennyibe kerülnek, vagyis maga a betonelem a gyárban átvéve 200 ezer körül, 100 ezret számoltam az odaszállításra, felállításra, párszáz méterenként őrtoronyra.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.14. 13:30:07

@Jean Sol Partre:

Igen, a visszaúton grizlik és krokodilok vannak, így valóban sokan meghalnak.

access denied 2015.09.14. 13:31:18

@Bell & Sebastian:

Istenből sok van.
Legegyszerűbb ha megkérded az első kopót miben kapja a fizetését, na az lesz a helyi isten.
Utána megkérdezed az országodat megszálló katonát miben kapja a fizetését, az meg a regionális isten.
A végén megkérdezel egy zsidót a rokonságodból miben tartja a tartalékokat, na az lesz a főisten. Ha azt mondja hogy arany akkor arany, ha dollár akkor dollár, ha rubel akkkor hazudik.

tralalala 2015.09.14. 13:32:47

@Virág et.: "Orbán már a múlt héten is sokkal megengedőbb volt a kvótarendszerrel kapcsolatban. Lesz ennek eredménye. "

Persze, hogy lesz, Orbán rájött, hogy a németek nem csak megjátsszák, hanem tényleg ilyen hülyék, és abból értenek, ha beleverik az orrukat a szarba. Ahogy most is addig ugattak, hogy mindenki jöjjön, amíg a magyarok szépen félreálltak, és tényleg mindenki jött. És jé, egy hét múlva meg határzárás.

Mert hogy mi lesz a kvótákkal? Az, hogy az a "szír menekült", akit Portugáliába, Szlovéniába, vagy Magyarországba osztanak be, fogja magát, felszáll az első vonatra, és átmegy Germoney-ba. Ha nem a határon, akkor majd máshogy.

Aztán majd a németek rájönnek, hogy jé tényleg, ez se jó. Nohát, ezek a menekültek még mindig nem úgy viselkednek, mint egy zsák krumpli, vagy egy jogkövető német állampolgár.

De úgy látszik, tényleg végig akarják szopni az összes faszt, mert anélkül nem hiszik el, hogy mindegyikből jön a geci. Hát hajrá.

Exploiter 2015.09.14. 13:34:41

@Virág et.:

Azért halkan kérdezem, hogy tudod te mennyi 100.000 ember? Illetve mekkora konténertábor kell 100.000 embernek?

Tudod, hogy 100 ember itthon hány városban lakik?

KUHULIN 2015.09.14. 13:37:26

@tralalala: Pontosan. Ha a "menekült" kizárólag Svéd vagy Németországban érzi biztonságban magát, akkor nyugodtan beoszthatják Lajosmizsére, nem fog ott maradni.

panelburzsuj 2015.09.14. 13:41:38

@maroz:
Kétségtelen, hogy meg lehetne osztani a szerepeket: az állam kerítést épít - a zemberek meg nyomják a lóvét a menekülteknek oda, ahol már épp nem lőnek rájuk.

Utóbbinak nem sok jelét látom. Talán ha az állam kezdeményezné, szervezné és propagálná? Hiszen annak csak hisznek, nem?

fidesz a mutyipárt 2015.09.14. 13:47:36

"ezzel a szerb határon épült magyar határzárat is rögtön zárójelbe lehetne tenni, akár el is lehetne bontani"

Hööö
Csak óvatosan. A kerítésnek fontos szerepe van, már az építéssel sikerült kisíbolni a közösből legalább 20 milliárdot, a fenntartás is be van kalkulálva egy igazhitű orbánseggnyaló maffiatag bankszámlájába.
Semmi bontás. A NER fontos része, lopni kell.

vizipipa 2015.09.14. 13:48:54

@Virág et.: "ha nem akarunk rossz sajtót, akkor talán ne tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy rossz sajtót kapjunk"

Drága jó Virág elvtárs! Áruld már el hogy lehet ezt elérni. Mert építhetsz te 100 ezres konténervárost (a mostani állás szerinti +80 ezret meg te hazaviszed, ugye?), csak épp ha nem zárod le a kutya se marad ott. Ha meg lezárod megint te vagy a fekete seggű.

Szóval, hogy is kéne ezt csinálni? Elő a farbával!

IdomitottFoka 2015.09.14. 13:51:52

@KUHULIN: "akkor nyugodtan beoszthatják Lajosmizsére, nem fog ott maradni"

Meg lehet oldani, hogy ott maradjon, de ez a munka (is) mindenkinek büdös. Így marad a menekült malom, a tili-toli, csak elveszik útközben az okosabbja. A legszerencsétlenebbek meg a nyakunkon maradnak.

@Exploiter: Egy konténer kb 13-14 nm, kell belőle nagyjából 30e db, nettó 420e nm, a köztes terek plusz egyéb építmények miatt legalább 2x ekkora terület kell, szóval 1 nkm, de legyen 2. Tájul: Mo. 93e nkm. Egy menekülttábor nem város.

Mészáros Laci 2015.09.14. 14:25:55

@vizipipa:

azért nem lehetetlen feladat :-) három fontos szabály:

1. ne rúgjunk bele lépten-nyomon a sajtómunkásokba.
2. ne rúgjunk bele lépten-nyomon a sajtómunkásokba.
3. ne rúgjunk bele lépten-nyomon a sajtómunkásokba.

panelburzsuj 2015.09.14. 14:34:02

@maroz:

Emberségről számokban:

A már meglévő táborok fenntartására közben kínkeservesen nehezen gyűlnek össze a felajánlások. Az ENSZ 2012 óta 14 milliárd dollárt gyűjtöttek, ebből 4 milliárdot az Egyesült Államok, 1,5 milliárdot az Európai Unió ajánlott fel.

Magyarország eddig 735 ezer dollárt, vagyis nagyjából 200 millió forintot adott, de idén tavasszal már egyáltalán nem szállt be a költségekbe.

www.szeretlekmagyarorszag.hu/minden-amit-tudni-akartal-a-menekulthelyzetrol/

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.14. 14:37:45

@Jean Sol Partre:

Na és?

Ha te bezárod a házas ajtaját, s emiatt a tolvaj megbotlik a másik telek kerítésében, a te hibád ez?

KUHULIN 2015.09.14. 14:49:12

@IdomitottFoka: "Meg lehet oldani, hogy ott maradjon, de ez a munka (is) mindenkinek büdös."
Tényleg? A határok lezárása nélkül? Valami "levehetetlen" azonosítóra gondolsz?

maroz 2015.09.14. 14:58:14

@Mészáros Laci: Attól tartok, hogy a vezetőt is korlátozzák a struktúrák. A vezető igyekezhet emberséges lenni, de az állam ettől még nem nagyon fog tudni. Az állam polgárai lehetnek emberségesek, de akkor meg ők legyenek azok, ne lőcsöljék ezt az államra.

Ha jól saccolom, akkor ez az általad említett kerítés kijönne 200 millió euróból. Szerintem ezt még a német Macskaügyi Minisztérium Alomfejlesztési Főosztálya is ki tudná nekünk fizetni, saját keretből. És ahogy kinéz a helyzet szívesen ki is fizetné.

Aztán hogy picit hangulatosabb legyen az a fal teleragaszthatnánk színes papírokkal, mondjuk az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával, meg efféle bohóságokkal.

Mészáros Laci 2015.09.14. 15:01:39

@maroz:

...arra gondoltam, hogy egy mentőcsónak parancsnoka esetleg akkor emberséges, ha a 60 fős csónakba NEM vesz fel még 20 embert, mert akkor egy közepes hullám mindannyiukat beborítja. Nem csak önmagáért felel, hanem a hatvan utasáért is.

Mészáros Laci 2015.09.14. 15:02:51

@maroz:

...de a tényleges megoldás költségei olyan magasak, hogy attól visszariad a macskaalomügyi minisztérium.

lbalazs 2015.09.14. 15:11:28

@annamanna: Ezeket a táborokat a konfliktuszónák szélén kellene létrhozni. Akik integrálhatóak, azoknak papirokat kellene adni és azokkal hivatalosan utazhatnának Európába. Ettől függetlenül az EU kölső határát meg kell védeni amihez közös határőrség szükséges. Ezzel értelmetlenné válik a Dublin III hiszen nem nemzeti hastáskör a határvédelem, ezért ki kell találni helyette valami közösségi megoldást. Például a kvótarendszert.

MEDVE1978 2015.09.14. 15:22:49

A legfontosabb az lenne, hogy le kellene ülni Erdogannal legmagasabb szinten és kirakni elé az ajánlatot:

1. Kap X milliárdot arra, hogy a menekülttáborokban javuljon az ellátás. Amennyire lehet emberi körülmények legyenek, mindenki kapjon eleget enni és legyen fedél a feje felett.
2. Kap Y milliárdot, amit bármire költhet. Ossza szét korrupt bázisának, építsen belőle mecsetet, tök mindegy. Ennek a feltétele az, hogy a török katonaság többé-kevésbé zárja le a tengeri utat - vigyék vissza a menekülteket a táborokba. Persze ez nem megy erőszak nélkül.

Ezzel a balkáni útvonalon vándorlók mennyisége drasztikusan csökkenne.

Hátra van még a mediterrán térség, ahol Líbiát és Tunéziát kellene megerősíteni. Itt igazából fegyverrel és pénzzel kellene megtömni a helyi mérsékelteket, majd hagyni, hogy leszámoljanak kegyetlenül az iszlamistákkal, ha ez működik. Tunézia még működőképesebb, ott ez egyszerűbb lenne, Líbia a nehezebb.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.14. 15:24:54

@Jean Sol Partre:

Illegális bevándorló, ez a lényeg. A bevándorlást minden ország a saját hatáskörében engedélyezi vagy tiltja. Nem kötelező bevándorlót beengedni. Még akkor se, ha legálisan próbál bejönni, s akkor meg végkép nem, ha határt sértve.

maroz 2015.09.14. 15:24:58

@Mészáros Laci: A Snowpiercert lattad? A karlevagas vs. gyerekek elfogyasztasa moralis dilemma igen erdekes...

Tudom, szelsoseges analogia, de attol meg van benne valami. Ha a polgart ugy kerdeznek meg, hogy akkor is tamogatod a migraciot, ha az neked konkretan hatranyt okoz akkor szerintem a nemet embersegessegbe vetett bizalom is meginogna kisse...

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.14. 15:25:51

@MEDVE1978:

Oroszország már intézi az igazi megoldást: segít a legitím szír kormánynak leverni a terroristákat.

Jean Sol Partre 2015.09.14. 15:34:56

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: senki nem mondta, hogy kötelező. De vannak következményei, amikkel szembe kell nézni. És a te hited szerint majd valamikor el is kell vele számolni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.14. 15:45:54

@Jean Sol Partre:

Nem része a keresztény erkölcsnek a bevándorlás támogatása.

Jean Sol Partre 2015.09.14. 15:49:10

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: játék a szavakkal. Úgy sejtem, ha a vallásod igaz, te a pokolban fogsz elrohadni.

videki gyerek 2015.09.14. 16:06:46

A tegnapi magyar narancs elleni tüntetésen jutott eszébe az embereknek, a Szózat éneklése után, hogy néhány sort lekéne fordítani arabra, és messziről olvasható nagy betükkel kiírni a határra.

Például ezt :

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar.
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez mindjárt jelezné a betoduló tömegeknek, hogy hogyan viszonyulunk mi az országunkhoz, és egyuttal tanácsot is adunk nekik, hogy nekik mit kéne teniük.
TÖRTÉNJEN BÁRMI, MINDENKINEK A SAJÁT HAZAJÁBAN KELL ÉLNIE HALNIA.
NEM NÉMETORSZÁGBAN VAGY HOLLANDIÁBAN ÉLÜNK HALUNK.

Menjenek haza, védjék meg az országukat, és ha kell segítünk rajtuk, a saját hazájukban.

IdomitottFoka 2015.09.14. 16:10:05

@KUHULIN:
"Tényleg?"
Aha

"A határok lezárása nélkül?"
Mindegy, ez nem paraméter.

"Valami "levehetetlen" azonosítóra gondolsz?"
Inkább arra, hogy ne legyen érdekükben eldobni.

Persze rengeteg rendészeti feladattal járna, amihez erőforrásokat kellene biztosítani (ez nem megy láthatólag). Ha már huszadszorra visznek vissza/toloncolnak ki, csak rájön, hogy máshogy kellene csinálnia vmit.

Mészáros Laci 2015.09.14. 16:12:28

@maroz:

láttam.

a németeket nem ilyen egyszerű megítélni.
egyébként az dilemmaszituációk elemzése nagyon jó kulcs emberek erkölcsi érettségének felmérésére. most nincs időm kifejteni, de ha érdekel, Lawrence Kohlberg munkássága kapcsán nagyon jó dolgokat lehet találni erről, iskolai alkalmazásról pl itt:

www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=27

turbólyuk 2015.09.14. 16:59:46

@videki gyerek:
Nem gondolom, hogy jó ötlet milliónyi muszlim bevándorló Európába engedése. Ezt azért szögezem le, mert enélkül a következő pillanatban sütik rám, hogy ballib. Pedig nem. Szóval szerintem nem jó ötlet.
Ugyanakkor a logika lyukas. A magyar "haza" (mármint a mai formájában, de volt ez másmilyen is az elmúlt ezer évben, sokféle, nemcsak nagymagyarország alakú) 1100 év ittlétünk alatt, háborúkban és békében alakult.
Szír "haza" nincsen, annak határait, amit Szíriának nevezünk, asz oszmán birodalom széthullásakor rajzolta meg francia és angol európai testvérünk vélt vagy valós érdekből. Na most ott egymást lövik (mind "szír" és egyikük sem az) az emberek.
Mintha itt most a katolikusok rakétával lőnék a reformátusokat és viszont, de a csetepatéba bekapcsolódna néhány jász, valamint tűzoltó is.
S rajtuk kívül a jezsuiták, az USA, Oroszország és Törökország.
Elég könnyű azt mondani, hogy oldja meg otthon...

(Ezzel együtt persze a gond az, hogy Európa sem tudja/akarja megoldani, mivelhogy igen drága emberbaráti szeretet lenne ez.
Különösen annak fényében, hogy a Róma utáni európai történelem keresztény-muszlim háborúk sora volt. )

Virág et. 2015.09.14. 17:02:16

@tralalala: A stílus maga az ember. Gondolom lazának gondolod magad, de akkora türhő sudribunkó vagy ezzel a stílussal, hogy a gumicsízma kifigyel a szádból. Pedig lenne értelmes dolog abban, amit írtál, de így inkább nem.

@Exploiter: 100 ember akár 100 városban is lakhat, ha mind másik városban laknak. Mit szeretnél mondani? Hogy 100 ezer sok? Az, de mások is megoldották már helyettünk. Kisebb országok is, talán nekünk is menni fog. Konténerekből mondtam, mert azok kész blokkok, könnyen felhúzhatóak, fűthetőek.

@vizipipa: Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Orbánék retorikája, hogy de nálunk ott a tábor, csak be kéne vonulni, az hitelesebb lett volna, ha valóban van ott tábor és nem csak fantáziában létezik.

Mert 3000 férőhellyel komolytalanra van véve az egész bagázs és ezt mindenki látja. És itt mindegy is, hogy ki marad és ki nem. Ha mi, a részünkről betartjuk a szabályokat, akkor a dolog pipa. Ha képtelenek vagyunk és mellébeszélünk csak, akkor meg ez lesz az eredmény, ami ma van.

bontottcsirke 2015.09.14. 18:37:02

Már azon is jóízűt röhögtem, amikor néhány eurobalfasz azt hitte felveheti a versenyt az USA val ha alapít egy Eu-t. Nem veheti. Amerikának pont az a lényege, hogy szakít az európai dekadenciával és fosik a világra. Szegény marhák meg azt hitték ha kitalálnak egy kamupénzt és eltartatják magukat a germánokkal az megold mindent.Ilyen portugál-olasz-satöbbi cigánynéppel meg a mieinkkel elárulom nem fog sikerülni.

maroz 2015.09.14. 18:43:33

@Mészáros Laci: Köszönöm szépen! (Amúgy egyszer már beszélgettünk Kohlbergről, akkor meséltél az erkölcsi gondolkodás 3x2 kohlbergi szintjéről, valamint azokról az irányított diskurzusokról, amelyek hatással lehetnek az erkölcsi fejlődésre. A te hatásodra ennek azóta már alaposan utánaolvastam, és most ott tartok, hogy a lét és a tudat kölcsönhatásán keresztül is megpróbálom átgondolni a morális dilemmákra adott emberi válaszokat.)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.14. 18:43:34

@Jean Sol Partre:

Nem játék a szavakkal, hanem az igazság. Egyetlen keresztény hitelv sem foglalkozik se a lakóhely kiválasztásának jogával, se a határátkeléssel.

panelburzsuj 2015.09.14. 18:46:26

@bontottcsirke:
Bakker, melyik puhány "mageurópai" tudna egyetlen nap alatt ilyen faszogányos drótostankot összemókúni, mit az a röszke-horgosi mesterremek?

Mekkelek-Bubódoktor koalíciót Európának!

Meg fognak ők még alázkodni a kultúrfölényünk előtt, akárki meglássa! ...

access denied 2015.09.14. 19:30:50

@bontottcsirke:

Az úniót folyamatosan temetik.

Meg az únió gazdaságát és az eurót is.

A karaván halad, ....

Virág et. 2015.09.14. 21:11:10

Emlékszik még itt a nagyérdemű a múltheti hisztire a MANCS Orbán-bajszáról? Akkor jött a haza nagy Vátesze, Holger első számú olvasmányélmény és Igaz Magyarja, Bayer írása, hogy ugye a sok nácizás az mennyire undorító már.

Na, mindezt csak ezért a retardált miatt hoztam itten fel: @Disznóvári: , akinek esze semennyi, de abból is csak egy kis komcsizásra futja, meg az idióták non plus ultrájára, az antimagyarozására. A komcsizás, az nem unalmas? Csak kérdezem. Mert hisztizte tele a jobber sajtót mindenki, de tényleg mindenki, aki számít meg főleg azok, akik egyáltalán nem, hogy ez milyen piti dolog már, az érvek hiánya stb.
A komcsizás az micsoda? Mert az megy már vagy 20 éve, ha valakinek a véleménye nem tetszik nekünk. Az se baj, hogy főként olyanok komcsiznak, akik aztán szaladnak a KGB-s főtiszt országához és szalutálnak a vöröscsillag-kalapácsos felvonuláson, közben persze végig azt gondolva, hogy ezekmárnemazok. Vagy csak az utalást várják, de azt nagyon.

Mert szerintem Orbán nácizása pont akkora seggfejség, mint bárki jelenlegi magyar politikus komcsizása (most magam nem is említem, mert én nem számítok, az átlag mandis troll meg még kevésbé). Az érvek hiánya. Amikor már nincs mit mondani, eszünk se sok van, de valamit azért oda akarunk mondani. És mondjuk ebbe azért mindig élen járt a jobboldal. A komcsizásban. Olyanokat komcsiztak, akiknek még annyi közük se volt a KISZ-hez, mint nekik a maguk idején. Amikor kezdtek kihalni, akkor jöttek a második generációs komcsik, mert ugye a kommunizmus az öröklődik. Namost a fasizmus az ugye meg nem. A nemzetiszocializmus sem. Csak a kommunizmus.

Ennek fékezett habzású verziója, amikor Holger akárki elkezdi válogatni, hogy szerinte ki tartozik a nemzethez. Ezt egyébként jobboldalon nagyon szeretik megmondani, hogy ki a nemzet része. Mert azt ugye csak ők tudják megmondani. A nemzethez tartozás egyetlen rendező eleme (hogy, hogy nem) az Orbánra szavazás.

Szóval ez az egész egy nagy vicc és óriási képmutatás.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.09.14. 21:59:48

@Virág et.: A komcsit jelzőt te magad állítod ki magadról a nickneveddel, retardált.
Antimagyar meg azért vagy, mert Orbánék - magyar nép által demokratikusan választott kormány - minden lépését megpróbálod dilettantizmusnak, vagy hatalmi arroganciának beállítani. Na, most hogy az EU kezd ráébredni, hogy Orbánék a tűzvészt próbálták megfékezni, nagy szarban lehetsz.

Tizenötmillió Magyarok 2015.09.14. 22:45:23

Szeptember 15-én egy ÚJ NEMZETI ÜNNEP született.
Augusztus 20, Március 15, Oktober 23 után, mostantól
Szeptember 15-t is, hasonló rangos körülmények
között kell megünnepelnünk !!
SZEPTEMBER 15 A LIBERALIZMUS LEGYőZÉSÉNEK HAZAI
VAGY NEMZETKÖZI ÜNNEPE LESZ EZENTÚL.
SZEPTEMBER 15-ÉN A NEMZET KIFEJEZTE, HOGY NEM TŰNÜNK EL A SEMMIBE.
Megmenekültünk, a liberális métejnek, NEM sikerült
elpusztítani NEMZETÜNKET, HAZÁNKAT !!!!

De még nem pihenhetünk, gyökerestül kell kiírtanunk
a maradványaikat.
TŰZZEL, VASSAL KELL ÍRTANUNK ŐKET.

access denied 2015.09.14. 22:45:54

@Disznóvári:

>>....hogy Orbánék a tűzvészt próbálták megfékezni, ....
Próbálták. Szép volt fiúk, a részvétel a fontos....

access denied 2015.09.14. 23:10:00

@Tizenötmillió Magyarok:

Te még itthon vagy?
Adok referenciát is, új nyitás, nincsenek elvárások, menni fog.

www.gumtree.com/p/kitchen-jobs/wanted-kitchen-porters-liverpool-new-opening-turtle-bay/1133551003

keress meg privátban, ne tudja meg mindenki.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.09.14. 23:53:25

@Virág et.: Ja, és te seggfej, jól eldiskurálsz aristoval, aki komcsizik, zsidózik, disznópásztorozik ezerrel. De neki ugye van esze, kurva sok, legalábbis a te retardált értékrended alapján.

annamanna 2015.09.15. 00:00:35

@Virág et.: "nálunk ott a tábor, csak be kéne vonulni, az hitelesebb lett volna, ha valóban van ott tábor és nem csak fantáziában létezik."

Ismerek valakit, aki régebben az egyik fidesz irodán dolgozott. Fizetést alig kapott.
Időnként kikapcsolták a villanyt, fűtést, telefont, mert a fidesz nem fizette a számlákat.
Időnként nem volt fénymásolópapír se, nemhogy a gép működött volna.
Az illető (hölgy) igen finomlelkű, de meglepően hosszan káromkodott, amikor ezt mesélte.

Tulajdonképpen egyáltalán nem csodálkozom a migránskérdés ilyeténképpen való kezelésén:
hvg.hu/gazdasag/20150914_Nesze_ez_jar_az_adoforintokert

Orbánék egy mesét biztosan ismernek, a Kőlevest:
www.youtube.com/watch?v=8HvcHaKYo40

A határon újságírók meg angol önkéntesek vezénylik a migránsokat, mert Balog még mindig a tavaly idehozott ezer kopt családot bújtatja.

Elképesztően ügyes trükk, hogy lehet semmittevéssel Európa megmentőjének szerepében tetszelegni.

panelburzsuj 2015.09.15. 00:04:00

@annamanna:
A tükör sose pofázik vissza.

A kérdés nem is ez: hanem hogy ki és meddig fogja finanszírozni a ripacskodást?

annamanna 2015.09.15. 02:04:06

@panelburzsuj: Meddig működik egy kapcsolat, ahol az egyik fél mindig csak ad, ad, ad, és semmit nem kap cserébe?
Egyáltalán melyik fél fog előbb kiszállni egy olyan viszonyból, amiben nagyon féloldalas a teljesítés? (Mármint ahol csak az egyik fél teljesít, a másik pedig folyton elvár).
Ez nem könnyű kérdés, mert szinte sosem elég hozzá a racionális döntéshozás. Mindig van rengeteg rejtett, tudatalatti indíték, ami a két félt összeköti, még akkor is, ha a kapcsolatban az egyik fél nyíltan kihasználja a másikat.
Különös, de az egyik oka annak, hogy vannak, akik nagyon sokáig hagyják kihasználni és megalázni magukat, az, hogy ehhez vannak hozzászokva, ebben nőttek fel, számukra ez a természetes, és egyáltalán nem tudnak elképzelni mást, mert bármilyen más felállás kényelmetlenül idegen volna a számukra.
Tehát sok esetben egyáltalán nem elég valakinek azt mondani, hogy "te hülye vagy, hát nem látod, hogy megcsal, megver blablabla, minek vagy még vele stb". Sokan képtelenek kilépni még egy bántalmazó kapcsolatból is, mert fogalmuk sincs arról, hogyan kéne az élethez másképp viszonyulni, tehát milyen az, amikor nem az a norma, hogy neki állandóan présben kell lennie, és mindent eltűrnie, és még akkor is ő van kikiáltva rossznak és semmirevalónak, aki nem tesz meg eleget a másikért.

A változáshoz kegyetlenül lassú szemléletváltozás vezet. Nagyon lassan válik az a kihasznált fél számára normává, hogy neki joga van a saját életéhez, joga van saját maga rendelkezni azzal, ami az övé, vannak határai, amiket joga van a másikkal betartatni, és nem neki kell a másik boldogságáról 100%-osan gondoskodni, nem az ő feladata a másiknak való szolgai alárendelődés, és végképp nem kötelessége eltűrni a megalázást és bántalmazást.

Tehát változtatni csak az fog, az tud, akit kihasználnak. De nem úgy, hogy elmenekül a bántalmazótól, mert ha egyik nap így tesz, másnap már egy másik bántalmazó kapcsolatban találhatja magát.

A megoldás annak a felismerése, hogy van méltósága, vannak jogai, van saját élete, vannak határai, van saját terve, és joga van ahhoz, hogy azt megélje, joga van rendelkezni a saját dolgairól, joga van korlátokat szabni stb.
Erre akkor fog valaki eljutni, ha még a bántalmazó kapcsolaton belül elkezdi megélni a saját életét, elkezdi csinálni a saját dolgait, azokat előreveszi a fontossági sorrendben, és az őt kihasználó kéréseit fokozatosan háttérbe szorítja.

Ez egy kínosan lassú folyamat, nagyon lassú szemléletváltás, de ha elér egy bizonyos pontot (ahol az illetőnek már elég önbizalma és méltósága van); akkor könnyen előfordulhat, hogy az őt eddig kihasználó fél fogja feladni a viszonyt, az lép ki belőle, tehát nem kell elmenekülni tőle sehová sem.

Ezt szerintem bőven lehet alkalmazni politikai szinten is, például Deák Ferenc mintájára; amit ő tanácsolt, az szerintem nagyon hasonló ehhez. Nem kell elmenekülni sehová, csak igyekezni kell a saját dolgunkkal törődni, és a követeléseket a fontossági sorrendben háttérbe szorítani.

Hogy ez a konkrét helyzet hová futhat ki, arról fogalmam sincs, legfeljebb jósolni lehet. Keresztény létemre szó sem lehetne arról, hogy jósokra hallgatok, de egy mégis elgondolkoztatott. Ez a nő 1992-ben elég érdekes (leginkább baljós dolgokat) jövendölt az ország számára: www.youtube.com/watch?v=pTVS3WSD6MQ
Számomra a legfontosabb a szövegéből az a momentum, amiről följebb írtam: a kínos lassúsággal bekövetkező szemléletváltás. A többi részét nem kommentálnám, de a szemléletváltás sose árt.

Tehát még egyszer: nem a politikai elit ripacskodása a lényeg, hanem én magam, tehát hogy én saját magam úgy éljem meg a saját életemet, hogy lehetőleg minél jobb legyen a lelkiismeretem.
Minél jobb a lelkiismeretem, annál kevésbé fogok bedőlni annak, hogy rossz vagyok és haszontalan, és másoknak joguk van átgázolni rajtam. Mármint mindegy, kik ezek a mások - senkinek sincs joga átgázolni rajtam.
Minél inkább tisztába jövök saját értékes voltommal, annál kevésbé hajlok arra, hogy másokkal szemben lázadjak, agresszívan követelőzzek; annál inkább megtanulom az asszertivitást, ami a megoldás kulcsa.

panelburzsuj 2015.09.15. 02:33:24

@annamanna:
Ily késői órán megpróbálom rövidebben összefoglalni, hogy én mire gondoltam:

Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán,
S töprengett az idôk változandóságán.
Éppen arra kószált a bús, sovány róka.
Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta.
Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott:
- Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod ?
- Nincs - felelt a holló. - Rég nem ettem sajtot,
Viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod.
Tudom kedvedre volt múltkor is az ének.
- Sajttal !- Szólt a róka. - gy kell a fenének !.

(elütésekkel együtt innen: grin.hu/mindburp/rimhanyo/roka_hollo.html )

Szóval a kérdés ugyanaz marad: ki finanszírozza azt a sajtot, amiért a kéretlen nyekergést érdemes elviselni?

(Oké, kereszténység: ha tényleg eleget tanultál, méláztál és tapasztaltál e témában Magyarországon, akkor pontosan tudod, hogy miért mondom: a "magyar nemzet" töredéke krisztuskövető, a magukat vallásosként definiálók zöme legfeljebb afféle "folklórkeresztény". És tömegek legyintenek még erre is. A zöm brutálisan és materiálisan önközpontú. És addig "szerelmes" a gazdiba, amíg megkapja a keszkenőcskét meg szagosszappant...)

annamanna 2015.09.15. 06:57:40

@panelburzsuj: Megpróbálom másképp.
Tehát az alaphelyzet: tagja vagyok egy csoportnak, aminek vannak elvileg kitűzött céljai; én magam (és a tagság jó része) alárendeli magam az elvi céloknak, de tudom, hogy a vezetők hazudnak, és becsapják a csoportot, valójában rosszindulatúak. Mit tehetek?
Ha nem rúgok fel semmilyen együttműködést, hanem úgy tekintek a csoportra, mint ami halad az elvileg kitűzött céljai felé (akármennyire is nyilvánvaló, hogy a vezetői hazudnak), az a magatartás a vezetőket is rákényszeríti arra, hogy megfeleljenek az elvileg kiszabott feltételeknek, betartsák az elvileg meghozott szabályokat, hiszen teljesen nyíltan nem mehetnek szembe a csoporttal, ha maga a csoport nem lázad fel ellenük.

Ha a csoport vezetője hamiskártyás, akkor az ő kezébe ütőlap kerül azzal, ha a csoport tagjai lázadnak ellene, mert ebben az esetben igaza van, ha küzd a lázadók ellen, és azt bizonygatja, hogy a lázadók rosszindulatúak.
Ha a csoport nem lázad, hanem naivan továbbra is tartja magát az elvekhez, akkor a hamis vezető a lehető legtovább kénytelen színjátékot játszva együttműködni, tehát a csoport céljait a lehető legtovább sikerül mégiscsak megvalósítani.

Ha pedig a vezető mégsem képes tovább titkolózni, akkor ő fog magától eltávozni, és a csoport (vagy egyén) minden baj nélkül tovább haladhat az eddig is kitűzött céljai felé.

Tehát szerintem itt nem a finanszírozás az alapkérdés, hanem a közösen kitűzött célok. Az elvileg kitűzött cél nyilván a közösség jóléte és biztonsága. Ha mondjuk meggyőződök arról, hogy a vezetőnek egyáltalán nem ez a célja, és úgy döntök, hogy szembefordulok vele, hogy a vezető nélkül a közösség tovább haladhasson a közös biztonság és jólét megvalósítása felé, akkor sajnos nagyon könnyen előfordulhat, hogy hasonló helyzetbe kerülök, mint a Dózsa-féle parasztfelkelők. Sem a vezetők elleni lázadásuk nem volt sikeres, sem az ország védelmét nem erősítették ezzel, sőt ha lehetséges, csak még tovább gyengítették. Ha a parasztok nem lázadtak volna fel közvetlenül Mohács előtt, akkor talán némileg több erő maradt volna a török ellen küzdelemre. Nem biztos, persze; de így utólag elég szerencsétlenül jött még a Dózsa-féle lázadás is, a többi baj mellé.

Ha elég nagyvonalú vagyok a vezetővel, és nem pocsékolom arra az energiát, hogy még ellene is küzdjek, akkor talán több várható tőle az ország védelmében.
Legyen erre példa mondjuk Sztálin, aki egy rohadt gazember volt, de ha a háború alatt az oroszok még azzal foglalkoztak volna, hogy Sztálin egy valódi vérszívó, elviselhetetlenül mocsok diktátor, akkor valószínűleg elvesztették volna a háborút. Muszáj volt megengedni Sztálinnak, hogy olyan hatalmat bitoroljon, amit valójában nem érdemelt meg; és nem Sztálin érdekében, hanem az egész ország érdekében volt muszáj ezt megengedni. Sztálin így kénytelen volt az ország érdekében cselekedni, és legalább a háború alatt nem a Gulágra koncentrálni.

Szíria vesztét is az okozta, hogy az emberek közül sokan (nyilván jogosan) fellázadtak Asszad ellen. Biztosan volt rá okuk, de emiatt az egész országuk romhalmazzá vált, és ők mit nyertek? Halottak százezreit, menekültek millióit. Lehet, hogy Asszad egy szemétláda, de meg kellett volna engedni neki, hogy eljátssza a vezető szerepét, mert azzal még hasznára lehet az országnak, de ha teljes joggal harcol a lázadók ellen, akkor az biztosan az ország vesztét okozza.

Ugyanígy az amcsik mást se csináltak az elmúlt években, mint megtámadták a muzulmán diktátorokat, és mindenfelé exportálták a demokráciát. Ezzel azt érték el, hogy az emberek egy része, az USA biztatására szintén fellázadt a diktátor ellen, az ország megosztott lett és belezuhant egy szörnyű káoszba.

Ezekben az országokban nem azért kellett volna békén hagyni a diktátort, mert ezeknek a népeknek a diktatúra való (ez nem igaz); hanem azért, mert a vezető elleni küzdelem végzetesen meggyengíti az országot.
Meg kell engedni minden vezetőnek, hogy eljátssza a maga szerepét, igyekezni kell támogatni; és ha a vezető saját maga belátja valahogy, hogy az irányítást nem akarja, vagy nem tudja tovább vállalni, akkor majd önként feláll és eltávozik, az ország meg megy tovább halad a maga útján.
De ha a vezetőt igyekszik az ország kibillenteni a maga helyéből, akkor arra az egész ország rámehet.

Az persze könnyen előfordulhat, hogy hiába próbál valaki a lehető legtovább együttműködni, ha a vezetés célpontjává válik, mint pl. Ángyán, aki nagyon hosszan és kitartóan igyekezett együttműködni és a közösen kitűzött, elvi célokhoz ragaszkodni; de egy idő után megszabadultak tőle. Mégis, azt gondolom, még így a legjobb, ez jár a legkevesebb kárral, és sokkal nagyobb bajt okozott volna Ángyán, ha valami új kisgazda pártot alapít és folyton tüntet stb a kormány ellen.
Azt persze tudom, hogy Ángyán nélkül minden állami földet elpotyáznak, és ez nagyon nagy baj; de perpill Sándor Mária tüntetése se érdekelt senkit, és ez érthető is, mert ennél több problémára már nem lehet egyszerre figyelni.

Virág et. 2015.09.15. 08:00:29

@Disznóvári: Medgyessyt és Gyurcsányt is ugyanúgy a magyar választók többsége választotta. Ez nem akadályozta meg a hídfoglaló retardáltakat sem a molotovos futballforradalmárokat semmiben.
Egyelőre ez még egy olyan ország, ahol az ember szabadon kritizálhatja a kormányt. Pláne, hogy mindezt - veletek ellentétben - erőszakmentesen teszi. Ha ez neked nem tetszik, elhúzhatsz a fenébe. Amúgy is.

Aristo soha nem személyeskedett velem. Mondhat hülyeségeket, de vitakultúrában a mezét nem viheted.
Takarodj vissza annak a seggébe,a honnan előmásztál és többet ne írj nekem, te senki. Köszönöm.

Jean Sol Partre 2015.09.15. 09:24:18

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: se az elesettek segítésével, se hasonlókkal. Mondom, játék a szavakkal.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 09:44:47

@Jean Sol Partre:

Az elesettek segítése nem foglalja magában a bevándorolni szándékozás támogatását.

Jean Sol Partre 2015.09.15. 09:49:47

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: tényleg? Van erre valami külön passzus a Bibliában?

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.09.15. 10:16:28

Nem értem a cikk hangvételét. Schengen az uniós polgárok életét könnyíti meg. Normális helyzetben. Ha nem normális helyzet merül fel, akkor kivételesen be lehet vezetni az ellenőrzést. Ha egy VB rendezés elég ok erre, akkor nem hiszem hogy a mostani ne lenne elegendő indok.

Attól még nem esik szét a Schengeni rendszer. Ez is része.

A fokozott ellenőrzés egy kis kényelmi áldozat a biztonságért. Kár elvi problémát csinálni belőle...

Jean Sol Partre 2015.09.15. 11:44:03

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: hát, ha van egy általános szabály, akkor a kivételeket illik megindokolni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 11:54:05

@Jean Sol Partre:

Nincs általános szabály a vándorlásra. Nincs mi alól legyen kivétel.

Jean Sol Partre 2015.09.15. 11:59:53

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: az elesettek segítésére van általános szabály.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 13:05:40

@Jean Sol Partre:

Így igaz.

Szerinted:
- aki határon átkel illegálisan, az automatikusan elesett?
- aki elesett, azon az egyetlen segítése mód a lehető leggyorsabban Németországba, Angliába, Skandnáviába utaztatása?

Jean Sol Partre 2015.09.15. 14:00:01

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: szerinted aki a háború és a borzalmas életkörülmények elől menekül, akinek se háza, se hazája, az nem elesett?
Aki annyira kétségbeesett, hogy más lehetőségek híján akár az életveszélyes tengeri utat is vállalja, az nem elesett?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 14:27:50

@Jean Sol Partre:

A világ 60 %-a szegénységben él, s nem magyarországi típusúban, hanem valódiban, sokszor nagyon rossz körülmények között. (Mo. szerényen gazdag ország, nem szegény.) Gondolod, hogy mindenkit át kellene költöztetni Németországba?

Nincs háború se Szerbiában, se Bulgáriában, se Macedóniában, se Görögországban, se Törökországban.

Ha Szerbiában háború lenne, elsők között követelném mindenki befogadását. Mo. már egyszer befogadott több tízezer szerbet pár évszázada egy háború miatt, jól tette.

Aki vállal a pénz miatt egy veszélyes utat egy biztonságos, béke országból egy másik biztonságos, béke országba, az nem rászoruló, hanem kalandor.

Jean Sol Partre 2015.09.15. 14:54:08

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: "Nincs háború se Szerbiában, se Bulgáriában, se Macedóniában, se Görögországban, se Törökországban."

De egyik ország sem fogadja be őket. Így definíció szerint nem is biztonságosak, hiába nincs háború.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 15:25:19

@Jean Sol Partre:

De, befogadják őket. Ők nem akarnak ott maradni.

Bulgária pedig még a dublini szerződés értelmében is biztonságos.

Jean Sol Partre 2015.09.15. 15:28:20

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

"Bulgária pedig még a dublini szerződés értelmében is biztonságos. "

aha:

"maxval bircaman megbízott szerkesztő · bircahang.org 2015.09.14. 12:31:27
Sokan mentek Bulgáriába, a bolgár kerítés előtt.

A határintézkedéseket pedig Bulgária bevezette pár hónapja hírverés nélkül. Az illegálisok 80-85 %-ának esélyt se ad a bolgár hatóság a menekültkérelem beadására, hanem visszadobja őket Törökországba - nemhivatalosan, a zöldhatáron. Ha nem megy, gumibot a pofába, s megy."

akkor most mi van? nem innen indultunk? vagy összevissza beszélsz?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 16:04:22

@Jean Sol Partre:

Aki bejut, s megkapja a menedékjogot, az maradhat. Csak szinte senki se akar maradni, mert a segély 20 ezer Ft körül van.

Ennek ellenére van párszáz valódi menekült aki maradt.

Jean Sol Partre 2015.09.15. 16:20:03

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: "Aki bejut"

innen indultunk. gumibot a pofába. meg az elesettek és rászorultak segítése. meg a képmutatás és a játék a szavakkal.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 16:39:43

@Jean Sol Partre:

Nem rászorultak, ezt értsd meg.

Aki menekültnek néz ki, azt beengedik.

Jean Sol Partre 2015.09.15. 16:42:52

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: az általad leírtak ennek az ellenkezőjét támasztják alá.

panelburzsuj 2015.09.15. 17:30:55

@annamanna:
Vezetésről dióhéjban, Tó Tav Tibor röszkei plébános nyomán:

Az iszlám veszélyt az az Európa tudja legyőzni, ahol a hit nem erőteljes elvárás, hanem szabadon választott lehetőség. Van olyan humanitárius kérdés, aminek a politikai oldala másodlagos. A felebaráti szeretet által diktált kötelesség néha megköveteli, hogy döntsünk, és ha úgy adódik, akkor ne a törvényt, hanem a segítségnyújtást válasszuk.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 18:41:56

@Jean Sol Partre:

Nem. Pl. a terhes nőket, gyerekeket sosem dobják vissza, A huszonéves vad srácokat meg elég gyakran.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.09.15. 20:02:27

@Virág et.: Aristo és vitakultúra...LoL meg a Gyurcsány-rezsim hasonlítása a mostanihoz. (Ősződi beszéd és választási csalás után - ilyenkor szólod el magad ostoba komcsi)"Személyeskedés" nicknevekkel.
Te tényleg egy korcs szellemi éhenkórász vagy.

Ha visszaolvasnál, láthatnád, hogy tudok vitatkozni, érvelni. De a fajtáddal nem "vitázni" kell - mert hiába üti egyik érv az összes feltevésedet, újabb kamu-érveket gyártasz és azt hiszed, "győztél". Téged alázni kell és élvezni, hogy vergődsz.

annamanna 2015.09.16. 05:40:57

@panelburzsuj: Az iszlám veszély a török hódoltság idején sem volt veszély, amikor a vallásos hit erőteljes elvárás volt. Akkor sem jutott az emberek eszébe, hogy Jézust Allahra cseréljék, most se fog.
Ezek a migránsok még csak nem is tartják magukat a vallásukhoz, nem rendeznek tömeges imajeleneteket napi ötször, eszük ágában sincs Mekka felé leborulni.

"Van olyan humanitárius kérdés, aminek a politikai oldala másodlagos."

Lehet, hogy van ilyen kérdés, de ez nem az.

"A felebaráti szeretet által diktált kötelesség néha megköveteli, hogy döntsünk, és ha úgy adódik, akkor ne a törvényt, hanem a segítségnyújtást válasszuk."

Remélem, nem fog erre sor kerülni, mármint remélem, nem kell törvényt szegni a segítséghez.

Jean Sol Partre 2015.09.16. 11:12:11

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: eddig más tényeket írtál. pofára meg nem lehet eldönteni, ki menekült, ki nem, ki rászoruló, ki nem.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.16. 11:23:03

@Jean Sol Partre:

Valójában egyik se az, de a terhes nőkkel és a gyerekekkel humanitárius okokból kivételt tesznek.

Jean Sol Partre 2015.09.16. 11:48:30

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: valójában te sem vagy normális. szerintem kezdd előlről olvasni amit írtunk, rögeszmésen visszatérsz a hülyeségeidhez.
csá.
süti beállítások módosítása