„Felgyorsult az élet, nagyapáink szekérrel jártak és megvolt a munka, reggel kiszekereztek, este haza; most meg autó, repülő, mégis jobban sietünk” – elmélkedik a kocsmáros néni a világ egyik legfestőibb fekvésű kocsmájában, Gyimesközéplokon. Ha pedig már Gyimesben is a felgyorsult életre panaszkodnak...
Pedig Károly herceg szerint Erdély a bolygó megmentésének kulcsa, mivel itt még harmóniában gazdálkodnak a természettel az emberek (tegyük hozzá: már aki). Károly herceg lehet, hogy olvasta a hagyományos gyimesi gazdálkodásról nemrég megjelent kötetet. Elkapta őt is az Erdély-romantika, ami üdvözlendő, bár azért Erdély nem csak hagyomány és falu és elveszett Atlantisz (és nem szívcsakra), mert például a Ceaușescu-féle iparosítást meglehetősen belerondított az erdélyi idillbe, így ronda, lerobbant ipari komplexumokkal gazdagodott a kép. Lassan pedig a Károly által dicsért és az általunk is kedvelt hagyományos gazdálkodás is visszaszorulóban van, és az új nemzedékek sem feltétlen űzik szívesen ezt teljes állásban. Ha ugyanis harmóniában élünk a természettel, akkor erősen meg is kell küzdeni vele. Ha viszont már épp nemrég jártunk Gyimesben, ím egy képriport a páratlan Gyimes-völgyből és a gyimesi hegyekből.
Gyimes: a Kárpát-medence egyik legkisebb tájegysége, ami a 18. századtól vált állandó jelleggel lakottá, miután csíki és moldovai menekültek népesítették be. A gyimesi csángók úgy tartják, hogy ők a katonai szolgálat elől menekültek ide – írja egy Hargita megyéről szóló útikönyv.
Budapesttől az út szintideje 12 óra, ez valószínűleg az átlagos erdélyi gyorshajtással teljesíthető (a gyorshajtáson nem azt értjük, hogy lakott területen 50 helyett 60-nal mennek arrafelé átlagosan, hanem hogy 90-120-szal). Arrafelé egyébként egy táposnak nehéz elaludni vezetés közben, ahogy egy jóbarátom mondaná, Erdélyben még érdekes és érdemes vezetni.
De mi is van Gyimesben? Egy hosszú, igen keskeny völgy, a Tatros völgye, ami keresztmetszetben kb. úgy néz ki: hegy, Tatros, vasút, házsor, országút, házsor, hegy.
Ne gondoljunk hagyományos falvakra, a völgy hosszában húzódik három település, Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk (emitt van az ezeréves határ és a Rákóczi-vár − ami nem Rákóczi-vár, a Bethlen Gábor által kereskedelmi célokból építtetett várat II. Rákóczi Ferenc csak megerősíttette); továbbmenve pedig átérünk Romániába Moldovába, Kománfalvába (Comănești), aminek medvefesztiváljáról már írtunk.
A gyimesi népzene és néptánc összetéveszthetetlen mással, különleges folt a kárpát-medencei folkpalettán. A helyi fiatalok persze inkább diszkóba járnak. A zene és tánc megmentésében nagy szerepe volt Sára Ferencnek és feleségének, akik nemes egyszerűséggel Magyarországról Setétpatakára költöztek, hogy a fiatal gyimesi nemzedékeknek is megtanítsák az öregek elveszőben lévő, közösségi tudását.
A fagazdálkodás Gyimesközéplokon Twin Peaksbe illő látképet produkált, a legtöbben a faiparban dolgoznak, de sokak nincsenek annyira harmóniában a természettel, így inkább a reggeli sörüket isszák a kocsmában. Egy, a reggeli rendelését intéző, pultnál álló úrnak arról panaszkodik a kocsmában ülő cimborája, hogy a héten csak egy nap van munka, erre odaszól neki az illető, hogy nem akar-e kaszálni menni. A megoldás elsikkad.
A gyimesi településszerkezet azonban bonyolultabb: a központi falvakból ágaznak el a „patakák”, a külön falvakat alkotó völgyek, és tulajdonképpen a völgy fő települései ezen havasi szórványtelepülések közös központjai. A patakák a Nemere-hegységbe és a Csíki-havasokba kúsznak fel.
Egyes patakák családnevekről kapták a nevüket (pl. Antalokpataka). Híresebb patakmenti település Setétpataka, Hidegségpataka és Borospataka. A patakákból vezet fel az út a havasi esztenákra, ahol nyáron kajibáznak vagy a tulajdonosok, vagy az általuk felfogadott bérmunkások, akik kint, a hegyen őrzik a nyájat, sajtot készítenek, stb.
Meredek megoldások.
Ahogy sétálunk lefelé, a pásztorkutyákat gondosan kerülgetve és bottal távol tartva a Sötétpataka és Antalokpataka feletti esztenákról, elvesztjük az utat, így szóba elegyedünk az egyik útbaigazítónkkal.
A bákói családot egy falusi fogadta fel, hogy áprilistól novemberig vigyék az esztenát, azaz kajibázzanak. Azt nem tudjuk, a gyerekek mikor járnak iskolába, de pár fényképért útbaigazítást és egy hatalmas, frissen készült sajtot kapunk. Rádiójuk van, szól belőle a manele. Amilyen zordonnak tűnt a bácsi (és kutyája) messziről, annyira kedves közelről.
A természetközeli gazdálkodás jegyében az itató praktikusan újrahasznosított alkatrészből készült. Bevett megoldás.
Arra kell menni, lefelé!
Arra, ott.
Két kutya, amelyek nem veszélyesek, legalábbis a kerítés mögött vannak. Bár sosem tudhatod, hol a vége a kerítésnek. A kutyákat bottal lehet távol tartani, a havasi pásztorok persze messziről üvöltözik magyarul vagy románul, hogy nem kell félni, nem bánt.
Jó esetben a kutya terelendő csordának néz minket, megpróbál mögénk kerülni és terelgetni az úton. Utána a gazdájához siet, és várja a jutalmat a tisztes munkáért.
Rosszabb esetben ellenségek vagyunk, ekkor csoda híján kénytelenek leszünk hadakozni. A helyi állatorvos szerint a környéken csak az utóbbi időkben kezdtek el a kutyákra házi kedvencként tekinteni, eleddig haszonállatok voltak. Fokozottan igaz ez a havasi kutyákra, képzelhetjük, milyen barázdált a lelkiviláguk. Mondjuk még mindig inkább szavazok három gyimesi pásztorkutyára, mint egy idegesítően nyivákoló, torz, öleb palotapincsire és más izékre.
Kell a fa télire, de például vendéglátónk kiadott házában a fürdőszobában is be kellett fűteni. Persze ez már inkább csak az öregek régi házaiban van így. Mindenesetre a helyiek a farakás mesterei, a fenti megoldás egészen bravúros.
Mindezzel együtt Gyimesnek Erdélyen és Székelyföldön belül is megvan a maga genius locija. A viszonylag hagyományos gazdálkodás, a fatelepek, a markáns mezőgazdaság, a kommunizmus materiális és lelki relikviái, valamint a mai élet egyvelege a merész hegyekkel különleges egyveleget alkot.
Mint a kocsmáros néni mondja, elmennek ugyan innen a fiatalok, de vissza is akarnak jönni. Meg az is vissza akar menni, tehetnénk hozzá, aki nem oda való, csak ott tölt egy-két hetet. És hát van bőven eladó ház a patakákban...
Nincs Gyimes a néhány éve elhunyt Zerkula János és felesége, Regina néni zenéje nélkül.
(A képek Gyimesközéplokon, valamint a hozzá tartozó Setétpatakán és Antalokpatakán, valamint a települések feletti hegyekben, a XIX. Nemzetközi Gyimesi Néptánctábor idején készültek.)