Ciprasz egész Európának megmutatta – mit is?
2015. július 17. írta: bakó.bea

Ciprasz egész Európának megmutatta – mit is?

greek_democracy.jpeg

Egész Európának megmutattuk, hogyan kell harcolni a demokráciáért”, mert legalább nem harc nélkül fogadtuk el a hitelezők akaratát! – hősködött Alekszisz Ciprasz szerda éjjel a görög parlamentben, mielőtt elfogadták volna az újabb mentőcsomag feltételéül szabott brutális megszorításokat. Nos, ha Ciprasz attól érzi magát demokratának, hogy csak „harcok árán” hajlandó visszafizetni a felvett hitelt, akkor elég nagyot fordult a világ Görögországban, az európai demokrácia szülőhazájában.

Ez a cikk nem arról szól, hogy jobb lett volna-e, ha kilép az eurózónából Görögország, vagy hogy a hitelezők által követelt megszorító intézkedések jók-e vagy sem. Inkább azokra a nagyívű kinyilatkoztatásokra és jóslatokra szeretnék itt reagálni, amelyek az európai demokráciára vonatkozóan vonnak le messzemenő következtetéseket a görög ügy kapcsán.

Első helyen a megszorításokról tartott népszavazást kell megemlíteni, amit a népszerű narratívákkal ellentétben két okból sem lehet a demokrácia fényes győzelmeként értékelni. Egyrészt nyilvánvalóan nemet mondtak a görög választók egy megszorító csomagra, utána pedig sokkal szigorúbb intézkedéseket kényszerült elfogadni az elméletileg az enyhébb verziót is ellenző „népet” képviselő parlament. Nem túl elegáns húzás: megkérdezzük mit (nem) akartok, aztán tíz napra rá elfogadunk egy még rosszabb verziót. Persze értem én, hogy ez szükséghelyzet, csak akkor talán nem kellett volna a beleszólás lehetőségével vakítani az embereket, meg – főleg egy csőd szélén lévő országban – egy csomó pénzt elkölteni a népszavazásra. Ciprasz ráadásul minden felelősséget elhárít magáról és a hitelezők „bosszúvágyának” tudja be a második csomag szigorúságát. De mielőtt bárki a szememre vetné, hogy utólag könnyű okosnak lenni, van itt egy másik dolog is.

A másik ok, amiért nem volt ez a népszavazás a demokrácia győzelme, már a szavazás napján is látszott és Dani Rodrik remek cikkben foglalta össze: a görögök ezzel a húzással a saját demokráciájukat a többi európai fölé helyezték. Holott az EU és az eurózóna is arról szól, hogy ha belépünk, akkor az előnyökért cserébe elfogadunk bizonyos játékszabályokat – és persze mi (legalábbis kormányaink és EP-képviselőink útján) is részt veszünk a későbbi szabályok kialakításában. Tény, hogy az EU-s döntéshozatal messze van a tökéletestől és bőven lenne rajta mit javítani, de ez attól még egyik tagállamot sem jogosítja fel arra, hogy egyoldalúan próbáljon magának kedvezményeket kiharcolni a többiek pénztárcája terhére. Pedig a görögök pontosan ezt csinálták: szuverén módon döntöttek (vagyis próbáltak dönteni) a többi, eurót használó ország adófizetőinek rovására. Meg is lett az eredmény, amit a „nagy demokrata”, önkritikával kevéssé megáldott görög miniszterelnök „bosszúállásnak” nevez. Pedig ha Ciprasz akkora demokrata, akkor talán a franciákat, a németeket és főleg a kelet-európai eurózónás országokat – a balti államokat, a szlovéneket és a szlovákokat – kellett volna megszavaztatni a csomagról.

Egyébként a görög eset arra is rámutat: nem véletlen, hogy léteznek a legtöbb országban úgynevezett „tiltott népszavazási tárgyak”. Bár szokás szidni a magyar népszavazások szabályait – szoktam én is –, két dolog biztosan nem hülyeség nálunk: sem költségvetési kérdésekről, sem nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről nem lehet népszavazást tartani.

Előbbi oka nyilvánvaló: mint a görög példa is illusztrálja, a választók úgyis nemet mondanak arra a kérdésre, hogy akarnak-e mélyebben a zsebükbe nyúlni (kivéve Svájcban, de az az ország demokratikus kultúra és anyagiak szempontjából is egészen más kategória).

A második tilalom is érthető, különösen a görögök fényében: nálunk pont azért nem lehet nemzetközi kötelezettségről (vagyis egy már megkötött szerződés utólagos nem teljesítéséről vagy másként teljesítéséről) népszavazást tartani, mert így más szuverén országokkal tolnánk ki. Ehhez pedig a magyar választóknak nincs joga: bármennyire is méltatlannak érzünk egy nemzetközi szerződést, annak legfeljebb a megkötése előtt lehet reklamálni. (Az más kérdés, és a politikai elitről állít ki bizonyítványt, hogy sokszor a megkötése előtt nem is tudjuk, mi van benne: elég például a paksi szerződésekre gondolni.) Ugyanígy a görög választóknak sincs joga ahhoz, hogy a német, a lett vagy a szlovák adófizetők pénzéről egyedül és önkényesen döntsenek, bármennyire is demokratikusnak tetszik ez számukra az „európai demokrácia bölcsőjében”.

S hogy a görög válságban megszületett volna a régóta várt európai démosz? Nagyobbat nem is tévedhetne Pogátsa Zoltán. Hiszen a görög nép – ha tényleg rajta és a népszavazáson múlt volna – felteszi a csizmáját az asztalra és azt mondja: „nem érdekeltek, kedves német, finn, szlovák stb. adófizetők, én bizony nem fizetek”. (Sőt már ezt üzenték akkor is, mikor az ezzel kampányoló Cipraszt kormányra segítették.) És akkor német, finn, szlovák és többi eurózónás adófizetők (illetve az ő kormányaik) azt mondják, hogy „Igen? Akkor én meg miért legyek szolidáris egy ilyen adóssal?” A vágyott európai démosz nem így működik: az állítólagos európai népnek legelőször polgárok közösségévé válva azt kellene megtanulnia, hogy felelősséget vállaljon a saját döntéseiért. Persze nem kell ehhez olyan messzire menni, nem csak a görögök vannak híján ennek a készségnek…

Végezetül a nagy demokraták reakciói közül még Schiffer András huhogását érdemes kiemelni, aki máris azzal riogat, hogy a megszorító csomag kikényszerítése miatt a szélsőjobbos Arany Hajnal fog helyzetbe kerülni Görögországban, és ez bizony Juncker, Schäuble, meg az Igaz Finnek hibája. Egyébként az Arany Hajnal tényleg nagyon megerősödött az utóbbi időben egy nem reprezentatív kutatás szerint, de azért hadd mutassunk itt rá Schiffer érvelésének pár visszásságára.

Először is, ezek szerint a kommunista Sziriza a görög népszuverenitás és demokrácia letéteményese, de ha adott esetben ne adj’ Isten egy szélsőjobbos pártot választanának meg egy hasonlóan demokratikus választáson a görögök, az már maga a demokrácia lábbal tiprása és diktatúra lenne. Én nem örültem a Sziriza hatalomra jutásának és nem örülnék az Arany Hajnalénak sem, de talán hadd döntsék ezt el a görögök. Másodszor pedig őszintén remélem, hogy az államok és nemzetközi szervezetek nem az alapján követelik vagy épp nem követelik vissza a más országoknak adott hitelt, hogy ott aztán majd emiatt milyen pártra szavaznak az emberek. Ugyanis pontosan ez lenne az, ami a demokrácia megcsúfolását és kiárusítását jelentené.

Persze Ciprasz előbb-utóbb belebukik ebbe a játékba: ha a ciklust ki is húzza (bár ez sem nagyon valószínű), az szinte kizárt, hogy ezek után a megszorítások után még egyszer bizalmat kapna a választóktól. A hős balos „demokraták” ezt úgy értelmezik, hogy Brüsszelből „megpuccsolták szegény Cipraszt” és a kormányát. Én úgy értelmezem, hogy Ciprasz rosszul számított, nyilvánvaló lehetetlenségekkel kampányolva jutott hatalomra és miniszterelnökként felelőtlenül politizált: a demokrácia pedig úgy működik, hogy az ilyen alkalmatlan politikusokat utóbb leváltja a nép. Ez továbbra is változatlan az európai demokrácia bölcsőjében.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr77632148

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bakó Bea: Ciprasz egész Európának megmutatta – mit is? 2015.07.17. 11:00:01

Ciprasz rosszul számított, nyilvánvaló lehetetlenségekkel kampányolva jutott hatalomra és miniszterelnökként felelőtlenül politizált.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2015.07.17. 10:42:34

... hogy nyakkendő nélkül, sarló-kalapáccsal is le kell feküdni.

Az auravámpírok elégedetten dörzsölhetik össze a szakállas bácsikat. Egy a jelszónk: tartós béke, állj közénk és harcolj érte!

Velemenyem szerint.... 2015.07.17. 11:13:16

Végre egy értelmes összefoglaló a témában.

Utólag félelmetes látni hogy mennyire nem volt semmi stratégiájuk.

Normális demokráciákban az ilyen ingyenélő bagázs behúzza fölét farkát, amint reális esélye van hogy komoly kárt tehet (most egyébként Farage is ezt teszi).

Itt meg kormányra szavaztatták magukat, de mindez semmi ahhoz képest amekkora arccal nekivágtak. Emlékszünk még Varufakisz tapló húzásaira az első menetekben? Mintha ő adná a zsozsót és nem ő menne kuncsorogni.

Most itt az eredmény...

hacsaturján 2015.07.17. 11:28:28

én mán előre örvendezek a görög reformok sikerének, fölszabaditottam a klozetba egy faldarabot, oszt ki is plakátolom mintegy kampányként.

hacsaturján 2015.07.17. 11:29:23

@hacsaturján:

(kívánság szerint persze be is kerithetem)

mikimackó 2015.07.17. 11:35:39

megmutatta, mekkora seggfej......., ez is valami !

gyalog.galopp 2015.07.17. 12:42:40

Nincs ebben az egészben semmi különleges, azok akik lopták, csalták az országot évtizedeken keresztül most visszaléptek, bedobtak egy strómajmot, akivel elvégeztetik a piszkos munkát.
Aztán, ha lecsillapodnak a kedélyek 1-2 év múlva újból előjönnek a régiek és rendbe teszik az előző kormány által hátrahagyott trágyadombot.

maretz 2015.07.17. 14:01:55

Így jár az, aki tökéletesen félreérti az erőviszonyokat... aki csőd szélén álló kuncsorgóként úgy viselkedik, mintha ő szarta volna a spanyol viaszt, az csúnyán bukik a végén.

Már az elején látszott, hogy ez a "ha mi tönkremegyünk, akkor ti is szívtok" típusú politika nem fog menni... nem 2012-t írunk ugyanis.

BISMARCK 2015.07.17. 14:27:38

ki ez a végtelenül buta nő???
a sziriza kommunista? anya, láttál te már igazi kommunistát???

és igen, a válságok a szélsőségeket segítik hatalomra, a németeknek, hollandoknak, stb. azért kell(ene) megértőbbnek lenni, mert ha nem, akkor a játék vége az,h több millió elszegényedett görög indul meg észak felé
és ennek elkerülése lenne a lényeg

hollókő 2015.07.17. 15:26:38

@Bell & Sebastian:
Nagy győzelmeket aratnak a BÉKEHARC frontján.

Bell & Sebastian 2015.07.17. 16:10:43

@hollókő: Sok kérdést már megoldottunk, nem volt soha ilyen jó dolgunk, énekelték a görögök.

Nekem erőltetettnek tűnik az elképzelés, hogy Izraelig terjesszék ki az Uniót.

Ezeket eleve bele se veszem (mekk ne gebedjenek), úgyis csak azt árulják ki drágán, amin csücsülnek.

De ha már belekerültek Adolf nyanya álmába, mint Emesébe a griffmádárdéjenes, miért mart beléjük Sorosvéreshurka?

Lesz nekik is finom koncentrációs tábor seggbetengersünnel és buzukivonulással, oszt csavarozhatják a pléhwágeneket, hajrá hélóták!

vizipipa 2015.07.17. 16:14:44

„európai demokrácia bölcsőjében”

Mikor lesz vége ennek a sztereotípiának? A mai általános választójoghoz hasonlítgatni egy rabszolgatartó társadalmat?

Bell & Sebastian 2015.07.17. 16:22:00

Já és még valami!

Ez a Sipsirica egy illiberális barom! De mit fáj nekünk a másé, ha itt a sajátunk? Lett volna külügyesebb & szart volna a belügyre.

Bell & Sebastian 2015.07.17. 16:25:38

@vizipipa: Ez az! Kuntakinte véleménye a gyapotfelvásárlás relációjában kurvára nem releváns.

IdomitottFoka 2015.07.17. 16:29:38

@vizipipa: miért szerinted hol alkalmazták először ezt a szavazósdi dolgot? mitől általános most a választójog? most se szavazhat mindenki.

Bell & Sebastian 2015.07.17. 16:33:46

@IdomitottFoka: Meg aztán minek? Ha 's ennyit ér.

IdomitottFoka 2015.07.17. 16:43:31

@Bell & Sebastian: találj ki jobbat, ha az a cél, hogy vhogy minden érintett felelősen bele tudjon dumálni a felmerülő kérdések megválaszolásába.

Bell & Sebastian 2015.07.17. 16:54:49

@IdomitottFoka: Mármint a műdemokráciánál? Valódi cenzus, az hogy tetszene? Egypár kiegészítéssel: számonkérhetőség és visszahívhatóság, jogok és kötelességek összekapcsolása, csak hogy bele ne mélyedjünk.

Mert ez így kérem csak vetített képes parasztvakítás zongorakísérettel, pereccel és pacsuli fújkálással.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.17. 17:09:49

Ez a történet nem a görögök buktája, hanem a Trojka buktája. A görögök, amit mozgásterük engedett lemozogták. A Trojka (A Valutaalap, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank) erőltetett olyan konszolidációs programot Görögországra, amitől öt év alatt 100-ról 170%-ra emelkedett a GDP arányos államadósságuk. Nem a beteg szégyene, ha az orvosok, nyilvánvalóan hibás volta ellenére, erőltetnek egy kezelést.

IdomitottFoka 2015.07.17. 17:09:53

@Bell & Sebastian: Nem a kotta a szar, ha hamisan játsszák a darabot.

IdomitottFoka 2015.07.17. 17:18:01

@bbjnick: A másik változat a csőd. A trojkának egyáltalán nem dolga kézen fogva vezetni a görögöket. A görög kormány folyamatosan lopott az európai közösből, a görög nép ezt elnézte neki mert volt jólét hozomra. Most nem basszák ki őket, mert egyrészt szolidaritás, másrészt politika, de azért ennek is vannak feltételei. A hasonlatoddal élve a beteg saját magát fertőzte meg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.17. 17:18:21

@IdomitottFoka:

Maga a Valutaalap is beismerte, nem egyszer, többször, nem kicsit, nagyon, hogy ezt a kottát még soha egyetlen zenekar sem tudta, semmilyen fölállásban, lejátszani --- ettől, persze, ez még lehet egy remek kotta, remekül lehet papírrepülőt hajtogatni belőle vagy segget törölni vele, csak amire kitalálták, arra, speciel, nem alkalmas.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.17. 17:38:57

@IdomitottFoka:

Ez szar szöget, te sem hiszed el, amit mondasz. Egyrészt, mi az, hogy a görög kormányok loptak a közösből, másrészt, mi az, hogy a görögök ezt elnézték? Szerinted, az EU intézményrendszere annyira inkompetens, hogy képtelen ellenőrizni a tagállamok gazdálkodását, a görög kormányok lophattak volna, ha nem hagyják nekik? Ugyan már! És hogy a görögök elnézték a kormányaiknak a linkelést? Konkrétan kik? Ha, állításod szerint, az EU nem látta át a görög stikliket, akkor hogyan várhatod el egy közgörögtől, hogy átlássa azt? Sehogyan sem stimmel ez, akárhogy is forgatjuk!

A történetben egyébként az a legszebb, hogy a németek, akik most a legnagyobb arccal osztják Görögországot, annak köszönhetik, hellyel közel, működőképes gazdaságukat, hogy az 1950-es évek elején adósságaik kb. 80%-át elengedték (többek között épp a görögök, akik a német háborús kártérítés nagyobb részéről lemondtak, egy európai egyezmény keretében). Szóval, vicc az egész, méghozzá elég durva vicc.

Conchobar 2015.07.17. 18:26:49

"Ugyanígy a görög választóknak sincs joga ahhoz, hogy a német, a lett vagy a szlovák adófizetők pénzéről egyedül és önkényesen döntsenek" - Csakhogy igazából nem a német, a lett vagy a szlovák adófizetők kölcsönözték, mint ahogy nem is a görög adófizetők havajozták el azt a pénzt. Ezek között a kétoldali adófizetők között volt még sok egyébb áttétel is (pl.bankok, politikusok). Amúgyis hazug dolog 'a német, a lett vagy a szlovák adófizetők'-re hivatkozni, hiszen ők egy centivel se lesznek beljebb avval, hogyha Görögország visszafizeti az eddigi kölcsöneit az IMF-nek meg másoknak, igazából avval se lennének megrövidítve a 'a német, a lett vagy a szlovák adófizetők', hogyha az IMF és és társai nem kapnák vissza a pénzüket görögöktől

Bell & Sebastian 2015.07.17. 18:36:01

@IdomitottFoka: Hányszor mondjam még, hogy aki eurót akar, az dollárt kap és mindent látó Samet.

Bell & Sebastian 2015.07.17. 18:42:53

@bbjnick: Öö, from 120 to 170, de végülis mindegy. Emígy is visszafizethetetlen - amúgy is.
Érdekes módon a miénk is, pedig csak a fele, mert 170 -nek 85 a fele.

Amerika 300 -on, Japán 500 -on, mégsincs nyervákolás. Hogy is van ez?

pitcairn (törölt) 2015.07.17. 19:22:47

@bbjnick:

ok, de az nem adósság volt hanem a kollektív bűnösség elvére alapozott "kártérítés"

a németeket a XX. század folyamán kétszer is tövig rabolták

néhány évvel ezelőtt még az I világháborús kártérítésüket is törlesztgették, ami aztán tényleg egy ocsmány igazságtalanság volt

Why does Germany still owe money for the first world war?
In a few days Germany will pay its final reparations to the Allies for the first world war, 92 years after it finished
www.theguardian.com/world/2010/sep/29/germany-reparations-first-world-war

Bell & Sebastian 2015.07.17. 19:25:30

@pitcairn: Ennél már csak az a jobb, mi kiknek és mennyit fizetünk, in real time.

pitcairn (törölt) 2015.07.17. 19:26:17

@bbjnick:

pont most lehetett látni azt, hogy a "beteg" készségesen részt vesz ebben a játékban (vmi 80%-os igennel ment a törvényjavaslat a görög parlamenten)

a görög politikai-gazdasági elit számára létfontosságúak ezek a források (eddig is leginkább ők nyúlták le ezt, nem pedig a nagybetű nép...)

bármikor eladják ezért a nemzeti függetlenségüket

pitcairn (törölt) 2015.07.17. 19:29:29

@Bell & Sebastian:

azt "legalább" adósságként vettük fel, nem pedig vmi győztesek által összeálmodott 33 milliárd aranydolláros "kártérítési" tétel volt

különben felettébb érdekes, hogy még így is a tövig rabolt, kisemmizett, porrábombázott fritz-ek lettek a leggazdagabbak...

Bell & Sebastian 2015.07.17. 20:24:05

@pitcairn: Arra céloztam, hogy a győztesek négyhatalmi diktátuma alapján még mindig megy a lóvé Amerikába és még ki tudja hová?

Korántsem olyan biztos az, hogy csak a saját adósságunkat nyögjük, mert rajtunk keresztül finanszírozta magát egypár, döglődő KGST háver is.

Számomra csak az tűnik érdekesnek, ki milyen fedezet képes nyújtani a hiteleiért?

Van ugyebár a munka és a jövőbe vetett bizalom, ami állandó növekedést feltételez. Egy csökkenő demográfia és lekonyuló GDP mellett (ide nem elég a nominális javulás), aligha nő a befektetői bizalom.

Szóval, vannak az eleve feketeseggűek és vannak a falkavezérek. Egyáltalán nem a görgetett adóssághegy a legfontosabb. Inkább az összetétele.

Ha majd a Fikusz rendelkezik majd afelől, hogy mikor-kinek-mennyit vissza, mert történetesen az uniós umbuldákból megvette a magyar államadósság jelentősebb részét (plusz még ugyanannyi a háztartások tartozása is), kíváncsi leszek arra, mit szólnak majd egy elengedéshez?

Csak hogy érezzük a szexet, ez úgy mehet csak, hogy a elveszik a lakosságtól - maguknak. Azaz hiába csökken az összes fele, ami mégsem csökken, a másik fele megmarad.

A macskatolcsyzmusnak ez a lényege, a pártdruida megolgya, hogy a büdös életben ne kelljen többet választást nyerni, mert anélkül is el tudják húzni a nótánkat.

Hogy mi lesz a lakósággal? Mennek egy kört a békemenettel (az ökrök), oszt lesz, ahogy lesz.

Ez így lesz.

Bell & Sebastian 2015.07.17. 21:09:50

Látom, nem akar leesni, hogy miről van itt szó?

A nagy hal megeszi a kishalat.
Ha egy multi a számára jelentéktelen kölcsönével (ugyan honnan szerzett rá pénzt?) befolyásolni tud egy kisebb államot, hát meg is teszi és lenyeli keresztben.

Az a szép (mint a láma szeme), ha a saját kormányával képes ezt megtenni egy óriávállalat. Onnan kezdve háváj-dizsi-napfény és aranyeső a családjára.

Ezek után megkérdezném, ki bánt el ily csúfosan a görögök hátával és minek ajánlgatják ennek a Ciprusinak (nem zsidó ez?) annyira az orbáni kiutat?

Hogy dögöljön meg az ő birkájuk is, csupaszon, télvíz idején, nem?

Ezek után csak megkérdezném, minek ide Unió, ha running szusiban járkálhatnak az egerek a kamrába?

Nevezzék el Globálbrutálmarsiinváziónak, hogy legalább tudjuk, három lába van, kurva nagy feje és bőg, mint a tehén.

klacus 2015.07.18. 04:39:21

Van azért ennek egy olyan oldala is, hogy végre kiderült,nem csak a magyar nép birka, hanem a görög is. Működik a rendszer, nincs kitörési pont. Egy normális világban, ha ilyen útra viszi a választott elit a népet, akkor felkelés tört volna ki, az utcán vér folyik, a tolvajokat felhúzzák, nem most hanem már négy éve. De ahogy máshol sem, így ott sem dübörög, sem a felelősségvállalás, sem az elszámoltathatóság. Nyugodtan hátradőlhet a globalizált világ, a fogyasztói társadalom civilizációs fékjei mérnöki módon működnek. Mindenki attól retteg mi lesz a megszokott mindennapokkal, nincs társadalmi, gazdasági, civilizációs alternatíva. Merőben más, és új dolgokon sem töpreng senki, mert olyan falak közé szorítjuk a jóembert 3 éves korától, hogy képtelen ebből kitörni. Igazi remekmű.
Ha ezt valakik szándékosan tervezték ilyenre, akkor hátradőlhetnek, ha csak úgy lett, akkor ismét egy dologgal több kérdés van az univerzumban. Eggyel több X-akta, a teremtés kontra evolúció, a valóság és párhuzamos univerzum, húrelmélet mellé fel lehet venni a spontán módon kialakult szar demokrácia kontra pénzügyi összeesküvéssel működő össztársadalmi manipulációt is. Gratulálok!

vizipipa 2015.07.18. 14:35:27

@IdomitottFoka:

Ha már egyszer pont most írják:

AZ ÓKORI GÖRÖGÖK TALÁLTÁK FEL A DEMOKRÁCIÁT! JA PERSZE, CSAK SZÉGYELLTÉK

index.hu/tudomany/til/2015/07/18/gorogorszag_valsag_athen_demokracia/

Bell & Sebastian 2015.07.18. 15:19:27

@vizipipa: Én meg úgy emlékszem, Spárta és Athén állt egymással állandó ideológiai harcban, permanensen ment a huzavona, vajon a köz- vagy az egyén érdeke élvezzen elsőbbséget? Pontosabban: milyen arányban keverjék? Ha lettek volna akkoriban liberálisok, ebből a dobásból kimaradnak, máig bambán álldogálnának a startmezőn.

Tényleg, miért nem hübriszistáknak híják a génmódosultakat?

IdomitottFoka 2015.07.20. 11:42:20

@vizipipa: Akkor most ők találták ki vagy nem ők? Az ókori demokrácia sem egy jó állami rendszer, de nem erről van szó.

IdomitottFoka 2015.07.20. 11:45:49

@Bell & Sebastian: Lehet, hogy a rendszer szar, de nem a görög esetben lehet ezt tetten érni. Előre elitták a hitelt, ebből a szempontból mindegy hogy a hitelező uzsorás vagy Jézus.

Amúgy a görögök kiléphetnének a cipőből, csak nem akarnak a parázson mezítláb járni.

Bell & Sebastian 2015.07.20. 23:04:21

@IdomitottFoka: Nincs ez még lefutva. Nem lennék meglepve, ha Cipraszról is kiderülne, hogy a Goldman küldte / vette.
süti beállítások módosítása