Tiszaeszlár, a Vespa és az ország egyik legrosszabb rendezője
2015. június 19. írta: TuRuL_2k2

Tiszaeszlár, a Vespa és az ország egyik legrosszabb rendezője

vespa_imdb_groo_diana.png

Nem támogatta tovább a Filmalap a tiszaeszlári ügyvéd életéről szóló filmet, mert a szélsőjobboldal ma egy marginális kérdés Magyarországon – leplezte le már címével is a szörnyű magyar filmes közállapotokat 444. A haladó híroldal néhány nappal ezelőtti vezető anyaga Groó Diána megpróbáltatásait mutatja be, aki csak forgatókönyv-fejlesztésre kapott pénzt a Magyar Nemzeti Filmalaptól, filmre viszont nem.

Az Az Ügyvéd munkacímen futó, tervezett film a 444 megfogalmazásában „a tiszaeszlári vérvád során az áldozatokat képviselő ügyvéd, Eötvös Károly életéről” szólna, azonban a Krúdy Gyula által is több száz oldalon megörökített (A tiszaeszlári Solymosi Eszter), hírhedt perben Eötvös nem az áldozatot, hanem a vádlottakat képviselte (hogy volt-e egyáltalán áldozat, a per során nem derült ki, a Tiszából előkerült női holttestet az édesanya és a nővér nem azonosították az eltűnt cselédlánnyal).

Bár a példás visszafogottságáról ismert 444 szerzője csak a Vespa című filmjével és a magyar állami támogatás nélkül készített Regina című dokumentumfilmjével ismertté váló Groó” fordulattal hivatkozik az alkotóra, a neve még számomra is ismerősnek tűnt. Aztán beugrott, honnan: egyrészt annak idején megnéztem a Vespát, ami komoly hatással volt rám, másrészt a film nyitóhétvégéjéről az Index, az Origo és a Vastagbőr is megemlékezett 2010-ben:
Groó Diána filmjét csak 91-en látták
Ez a Vespa nem ment messzire
769 ezer adóforint nézőnként

A rendező szerint dokumentarista megközelítésű Vespában egy cigány kisfiú megpróbáltatásait követhetjük nyomon, a filmben csak a cigány karakterek segítik, mindenki, de tényleg mindenki más ellenséges vele szemben (Budapesten például egy négyfős társaság a telefonját is elveszi). Igazi propagandafilm, ráadásul rosszul elkészített, csetlő-botló propaganda. Hogy a 2010-es Filmszemlén még a magyar mezőnyből is kiemelkedően életidegen párbeszédeket előadó, amatőr főszereplő a legjobb színészi alakításért járó különdíjat kapott, az a magyar filmipar adott korszakának jellegzetes válságtünete.

A Vespa nem csak rám gyakorolt nagy hatást, az IMDb-n versenyben van a minden idők legrosszabb magyar filmje címért. A nemes versengés pillanatnyi állása szerint az előkelő 4. helyen áll, olyan legendás rosszfilmeket előzve meg, mint az Álom.net vagy a Kis Vuk, sőt, még a Mandiner által is méltatott, minősíthetetlen Elment az Öszöd 1,8-as közönségértékét is alul tudja múlni a maga 1,5-ös mutatójával (ahogy az ott szerzett 2-es értékeléshez sem láttam még hasonlót a Porton).

A magyar haladó filmművészetet alighanem pótolhatatlan veszteség éri, ha Groó nem dolgozza fel a tiszaeszlári pert, amit alig-alig enyhít, hogy a téma nem teljesen érintetlen. Erdély Miklós 1981-es, a maga idejében betiltott kísérleti filmje, a Verzió Krúdy maestro műve alapján foglalkozik Solymosi Eszter történetével (a film az IMDb-n 7,5-ös, a Porton 7,6-os közönségértékeléssel bír jelenleg):

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr717550628

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balogh Ákos Gergely: Tiszaeszlár, a Vespa és az ország egyik legrosszabb rendezője 2015.06.19. 14:13:01

A magyar haladó filmművészetet alighanem pótolhatatlan veszteség éri, ha Groó nem dolgozza fel a tiszaeszlári pert, amit alig-alig enyhít, hogy a téma nem teljesen érintetlen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Conchobar 2015.06.19. 08:04:04

"-Reményeid szerint mikor forgatsz legközelebb?
- Ha rajtam múlna, a transzvesztitás sztorit leforgatnám jövőre, de ennek zéró esélye van, jó esetben másfél év múlva. Van egy másik filmtervem is, Regina Jonasról, a világ első rabbinőjéről, akit 1935-ben avatták fel Berlinben, és koncentrációs táborban pusztult el" - Cigányos film kipipálva, következik a meleges, majd holokausztos film. A lé dőlt (itt-ott elismerés is), az meg kit érdekel, hogy a trendi, divatos témákat feldolgozó filmekre nem vevő a magyar néző

wallenberg88051005 2015.06.19. 09:18:40

A tiszaeszlári bűnperről csak olyan filmet szabad készíteni, amely forgatókönyvének forrása megfelel az alábbi két követelménynek:

1. közvetlen forrás
2. elfogulatlan forrás

Krúdy Gyula nem közvetlen, hanem másodlagos forrás volt, Eötvös Károly a vádlottak védője közvetlen forrás ugyan, de hivatalból elfogult.
A szóba jöhető források közül az egyetlen lehetséges közvetlen és elfogulatlan forrás Bary József vizsgálóbíró, aki írt visszaemlékezést az esetről.
Ha filmet készítenek, akkor azt csak az ő könyve alapján szabad.

hacsaturján 2015.06.19. 09:24:03

ha magyarországra jössz, rendelkezzél véleménnyel groó dianáról!

maretz 2015.06.19. 09:25:59

Szédületes, hogy ilyen figurák egyáltalán kaphattak közpénzből támogatást eddig... Forduljon inkább sorosékhoz, ott biztosan bőkezűen adakoznak bármilyen pocsék cigányos/holokausztos/buzis filmekre!

Fenehorizont 667 2015.06.19. 10:25:07

a vespánál hitványabb filmet lehetetlenség készíteni.

vizipipa 2015.06.19. 12:43:32

@wallenberg88051005:

A
TISZAESZLÁRI
BŰNPER
Bary József vizsgálóbíró emlékiratai
KIR. MAGY. EGYETEMI NYOMDA. 1933.

mtdaportal.extra.hu/books/a_tiszaeszlari_bunper.pdf

Veridicus76 2015.06.19. 16:07:16

"A szóba jöhető források közül az egyetlen lehetséges közvetlen és elfogulatlan forrás Bary József vizsgálóbíró, aki írt visszaemlékezést az esetről.
Ha filmet készítenek, akkor azt csak az ő könyve alapján szabad. "

Egyetértek, pontosan így van.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.06.19. 16:35:24

na majd a kergényi, az megcsinálja a tutit

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.19. 18:57:02

1) "Tiszaeszláros" filmet Elek Judit is készített a rendszerváltozás környékén, a Tutajosokat: www.imdb.com/title/tt0098537/

2) Én úgy tudtam, hogy a "tiszaeszlározás" (értsd: a tiszaeszlári-perről beszélni) 2012 óta a közösség elleni izgatás egy eszközének és módjának számít (lásd: Baráth Zsolt-ügy).

3) A tiszaeszlári Solymosi Eszter-ügy hálás irodalmi, filmes stb. téma (olyasféle, mint a Kennedy-gyilkosság), mivel ember nincs, aki tudná, hogy mi is történt valójában. Szabad a pálya, lehet fantáziálni, kombinálni, konteózni (vagy mégsem?).

3+1) Elolvasva a 444-cikkét nekem a 444-ről, Groó D.-ről és a hozzájuk hasonló kavarógép megélhetési lélekkufárokról támadt kedvem filmet csinálni. Vajon támogatná-e a filmalap?

Bell & Sebastian 2015.06.19. 22:24:01

A körmendi eset frissebb.

Vagy ha az nem, legyen Csengey. Ha az sem, a perzekutor és az olajmanók.

Legvégső esetben a Leier- és Schiedel kémények esete.

Az utóbbiba is belefér a nosztalgia: ahogy ezek gomolyognak, nem gomolyog úgy senki!

Nem érdekel senkit egy jó forgatókönyv? Story-board? Annyi van, mint Győzelem Napján a kommunista. Túlnyomórészt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.19. 22:34:04

@Bell & Sebastian:
Nekem is van egy jó filmcímem.
Bándy Kata, a halálbüntetés és a gyász vámszedői.
Majd pont ebből a gyilkosságból nem forgatnak filmet?

Bell & Sebastian 2015.06.20. 00:40:14

@Doomhammer: De a maga sztorijaiban ritkán marad balladai homályban a tettes - az enyémekben mindig.

Emlékszik a rossz viccre (mert igaz), hogy a szocializmust nekünk találták ki, a kapitalizmust magunknak. Szerény véleményem szerint a halálbüntetést is maguknak törölték el a liberók., minden szentnek maga felé hajlik..., hát még az efféle pederasztáknak.

Kínomban a Didi World -öt nézem már csak, mivel nem direktben igyekszik bódítani. Ott még kimondják, hogy Afrika összeomlása a gyarmattartás helyébe lépő liberalizmusnak köszönhető. Elsődleges és legfontosabb hozadéka a még ott is szokatlan méretű népirtás_ok_.

Csak nehogy beelőzze ez a pusztító métely „dicső” elődeit, darabszámban. Köszönhetően a haszonleső fajtának: Amerika + Nyugat.

Bár, ahogy elnézem, gyorsan átsoroltunk a metszhető végződésre a nyírhatót lecserélve.

Nem vagyok egy nagy operett rajongó, de azért jogos a kérdés, van kalapja vagy nincs kalapja (Osztrigás Mici)? Micinek mindegy volt, ezt azért leszögezném.

Csak szólok, hogy nemrég láttunk egy bűn rossz Komámasszony... -t, úgyhogy, bütyökmagról nem akarok hallani.

annamanna 2015.06.20. 00:59:11

@Bell & Sebastian: "Az utóbbiba is belefér a nosztalgia: ahogy ezek gomolyognak, nem gomolyog úgy senki!"

@Doomhammer: "Nekem is van egy jó filmcímem."

@Disznóvári: "az elgyötörtsége ennek a problémának sokkal mélyebb bennük, mint hogy egyértelműen és ennyire jó lelkiismerettel tudnák védeni egy ilyen esetben a zsidóság érdekeit"

www.youtube.com/watch?v=S0-Y5992hLA

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.20. 06:51:17

@Bell & Sebastian:
"De a maga sztorijaiban ritkán marad balladai homályban a tettes - az enyémekben mindig."

Ugyan már, hát a tiszaeszlári ügyben Scharf Móric is beismerte. Az egy dolog, hogy homályos körülmények között a csendőrőrszobán, ahol vagy megverték, vagy nem, de aztán később mindenféle kihallgatók és a bíróság előtt is. Meg se tudták fogni, annyira konzekvens volt a vallomása.

Bell & Sebastian 2015.06.20. 08:48:34

@Doomhammer: Ne adjon stukkert a kritikusai kezébe azzal, hogy túljátssza a szerepét! A kórbonctanon vásárolt, vízi hullává avanzsált szerencsétlen nőre, akit kifogtak a Tiszából, fiatalkorú Solymosi Eszter ruháit erőltették, de szakszerűtlenül, ami, gondolom, nem azt jelenti, hogy a harisnyatartó alatt viselte a bugyit.

De ha van igazságszolgáltatás-érzete, dinamikusan változó, progresszív korunkban inkább H. Zsófia ügyét firtassa - regresszíven.

Hagyjuk a Móriczkát másra, ha már valamit felvisz a padlásra.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.20. 08:57:06

Ezek már csak utóvédharcok. A 444 ír magából valamit, a mandiner reagál.

Ha nem lenne 444 akkor a blikkre reagálnának. Hozni kell a teljesítményt. addig sincs quaestor meg budacash meg fidesz ifjúsági tagozat valutázó elnöke.

groó diána utoljára 2009-ben volt hír. ideje volt már hogy újra megjelenjen. Kéne vele egy nagyinterjú. Stumpf András felkészül. Utána meg kell keresni bartust, para-kovácsot, végól tótavé következne.

A téma ott van csak le kell érte hajolni. Jó mélyre.

Pelso.. 2015.06.20. 09:35:56

Megértem a dilemmád, Ákos.
Tudod, az "aki dudás akar lenni..." ma is érvényes. Már ha fújhatnád egyáltalán.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.20. 12:46:55

@Bell & Sebastian:
ejnye, milyen jol tudja, tan ott volt?

en csak azt tudom, hogy egy erosen felbomlott holttestet talaltak, aminek nem volt elvagva a torka. a szakertok a korat 10-24 ev koze tettek es tobbek kozott az anyja se ismerte fel benne a lanyat. abban viszont egyetertes volt a tucatnyi tanu kozott, hogy a lany ruhai voltak rajta, bar azok a ruhak nem voltak valami jellegzetesek.

tudja, engem ez a moric fiu erdekel jobban. ravallott az apjara, sot, atvitt ertelemben a nepere. nem akarhogy, hanem konzisztensen, keresztkerdesek alatt sem megroppanva. oke, eloszor talan kiverte belole peczeli (akirol kesobb kiderult, hogy mar megolt egy not), de aztan miert?

Besenyő MIV István 2015.06.20. 13:57:00

Igazából csak hálásak lehetünk a "műésznőnek" és "munkásságának", ugyanis nélküle nem születhetett volna meg pl. ez:

www.youtube.com/watch?v=JyHkX42bIVg

Mind a mai napig EPIC.

Bell & Sebastian 2015.06.20. 18:43:59

@Doomhammer: Nem vetném el azt a verziót, hogy tán azért, mert igazat mondott.

Végső soron a népszövetségi kölcsönnel zsarolás eldöntötte a pert, ugyanakkor ott ért véget a látszatfüggetlenség és elfogulatlanság. Pár ember meghasonlott / megöngyilkolták / kivonult a közéletből.

De a történelem ismétli önmagát, amint azt korábban említém vala.

Azóta nem iszok Traubit, ki tudja azt, mi van benne? Vagyis iszom az osztrákot, csak azt nem így hívják, de legalább eredeti ízű.

Na tessék, itt is van, láthatja.

pestisracok.hu/eliteltek-traubi-hamisito-berkowitzekat/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.20. 21:37:39

@Bell & Sebastian:
az "igazat mondott" ebben az esetben azt jelenti, hogy a vervad igaz lenne. tehat nem valamilyen gyakori okbol oltek meg a leanyt (pl. mert valamelyik jelenlevo viszonyt folytatott vele), hanem kifejezetten azert, hogy ritualis celbol a veret vegyek. amiben en nem nagyon hiszek olyan emberek eseten, akik olyan videkrol indulva lettek megelhetesi bevandorlok, ahol egy gyilkossagnal joval kevesebb is eleg volt egy kiados pogromhoz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.21. 00:25:24

@Doomhammer:

Ez, mondjuk, éppen nem igaz. Oroszországban a XVIII. század végéig nem voltak vérvád-perek, nem úgy mint Nyugaton (Anglia, Németország, Spanyolország), ahol már a XIII. századtól szép számmal. A vérvád-perek "a zsidókkal érkeztek" Nyugatról Lengyelországba, majd Lengyelország orosz megszállásával az Orosz birodalomba (Keleten nem élt a köztudatban a vérvád). Tudtommal Oroszországban egyetlen vérvád-per sem végződött elmarasztaló ítélettel, de nem egy évekig, sőt, akár egy évtizedig is húzódott, mivel a kahalok, a rabbikból és jómódú, befolyásos zsidókból álló zsidó tanácsok (akik a zsidó közösségek és a hatalom közötti minden kapcsolatot ellenőriztek és bonyolítottak) mindenféle eljárást ott lassítottak és szabotáltak, ahol csak tudtak. A pogromok kiváltó oka nem a vérvád volt, hanem általában a zsidók és a lakosság közötti szociális vagy a zsidók és a helyi hatalom közötti politikai konfliktusok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.21. 00:30:19

@bbjnick:

A vérvád-perek "a zsidókkal érkeztek" = A vérvád-perek "a nyugati zsidókkal érkeztek"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.21. 09:22:56

@bbjnick:
ez esetben nagyon racionalis dontes volt tiszaeszlaron bedobni a vervad-otletet. mivel szamithattak arra, hogy azert ugyse itelik el oket. a nagy kavarodasban pedig eltunt a kerdes, hogy mi tortent valojaban a lannyal.

Bell & Sebastian 2015.06.21. 09:58:16

@Doomhammer: Rálépett a tehén, de az még korábban volt.

Bell & Sebastian 2015.06.21. 10:04:25

@Doomhammer: Sok szekta terem arrafelé is, leginkább az éjsötét fejekben. Nem szeretnék profán lenni, de a holocaust szemantikai-logikai levezetése ugyanazt a hengerbucskát hordozza, amit a véráldozattal kapcsolatos téves hiedelem. Mármint a szektás zsidók részéről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.21. 20:30:16

@Doomhammer:

Már miféle kavarodásra tetszik gondolni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.21. 20:31:36

@Bell & Sebastian:

"Nem szeretnék profán lenni, de a holocaust szemantikai-logikai levezetése ugyanazt a hengerbucskát hordozza, amit a véráldozattal kapcsolatos téves hiedelem." --- írja.

Ez nem profanizálás, ez tény.

Bell & Sebastian 2015.06.21. 21:46:15

@bbjnick: Ha már leütötte a szervát akkor profátlan vagyok.

De tudom még fokozni. Mi a közös a régi ás új ügyben? Az, hogy beleavatkoztak a nyomozás menetébe, felsőbb utasításra. És miért? Hogy gátat szabjanak az antiszemitizmus terjedésének. Ebből az következik, hogy az anti-antiszemiták avatkoztak bele.

És célt értek? Hát nem. Akkor? Mi is a primer cél?

Itt éri be a kígyó a farkát.
Olyan ez, mint a Stau (= forgalmi dugó) az autópályán. Szakszerűen: dinamikusan (hátrafelé) terjedő állóhullám és a hirtelen fékezés okozza.

Innen már hadd ne extrapoláljak tovább!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.21. 22:44:54

@Bell & Sebastian:

A primer cél mindig is az volt (és ebben semmi titkos nincs és soha nem is volt), hogy a zsidó vallás előírásaihoz igazodva a zsidó elit megakadályozza a zsidók vallási, kulturális, faji beolvadását más vallásokba, kultúrákba, népekbe. Tudtommal ez Ábrahám óta nem változott. Ha esetleg mégis, arról engem nem értesítettek:-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.22. 00:21:51

@Bell & Sebastian:
"Sok szekta terem arrafelé is, leginkább az éjsötét fejekben. "

Tudja, miért nem hiszek abban, hogy rituális gyilkosság volt? Mert az olyan nagyon ritka. Vallási tébolyból fakadó gyilkosságot tudok mondani akár az elmúlt évekből is - ott van Szita Bence ügye, de van még egy pár - de ezek nem rituális gyilkosságok. Vagyis nem egy vallás vagy egy szekta rituáléja követeli meg a gyilkosságot, hanem valaki bekattan és vallásos ürügyet talál az öldöklésre. Rituális gyilkosságot egyet sem tudok mondani mondjuk az elmúlt 50 évből, vagy felőlem lehet régebbről is, csak legyen a tényállás alaposan kinyomozva. Ahogy Tiszaeszláron - Bary saját bevallása szerint is - nem volt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.22. 00:24:35

@bbjnick:
"Már miféle kavarodásra tetszik gondolni? "

A tiszaeszlári ügyet a Dreyfuss-ügyhöz hasonlították és legmagasabb állami szinten foglalkoztak vele. Innentől kezdve teljesen reménytelenné vált, hogy az igazság valaha is kiderül.

Az ügy sokféle játékosának szándékai külön bekavartak. Szatmár vármegye már korábban is tiltakozott az ortodox zsidók tömeges betelepülése ellen és most íme, az ő embereik vizsgálhatták az ügyet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.22. 00:41:49

@Doomhammer:

Ez sem stimmel.

A tiszaeszlári per 1882-18883-ban zajlott, a Dreyfus-ügy viszont 1894-ban kezdődött. Hogyan hasonlíthatták volna a tiszaeszlári ügyet a Dreyfus-ügyhöz, amikor az több, mint tíz év múlva vette kezdetét?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.22. 07:17:26

istenem, micsoda tökéletes országban élek, ha a mandiner kábé fél évente megszólaló főatyaúristenének ez a legnagyobb problémája.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.06.22. 09:48:32

ez a legfontosabb dolog, mikor a margit hídnál megint találtak hatmillió holoáldozatot?

Bell & Sebastian 2015.06.22. 14:57:06

@bbjnick: Ez így van, amióta világ a világ. Dreifuß- és Rosenberg -ügyben is pont az ellenkezője igaz annak, amit a hivatalos történelem állít. Egy ekkora bábművésznek, mint Doom, illene tudnia.

@Doomhammer: Egyet csak tud, a körmendit, 1998 -ból. Ha feltétel az elkövető épelméjűsége, először is meg kellene találni.

Van arról fogalma, évente mennyi gyerek válik köddé? Csak Magyarországon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.22. 17:08:38

@Bell & Sebastian:
Nem, a hivatalos változat szerint a körmendi nem rituális gyilkosság volt.

Az más kérdés, hogy valami láthatóan nem stimmel ott, hogy csak az írásszakértő körüli huzavonára utaljak. Nyilvánvalóan van még ott elkövető, akinek a szerepét jó minőségű (értsd: mesterségesen generált) homály fedi.

Bell & Sebastian 2015.06.22. 19:10:07

@Doomhammer: Pontosan ez a legkisebb közös osztó ezekben az ügyekben: a hivatalos változatnak köze nincsen az igazsághoz. Ahhoz képest, hogy Körmenden is mennyi gestapós nyüzsgött, csak nem terjesztettek fel senkit Arany Sakterkés -díjra a végén.

Nem hiszek a véletlenekben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.22. 19:54:55

@Bell & Sebastian:
És mi van, ha Körmenden egy közönséges köztörvényes bűnöző ténykedett, például egy pedofil vagy egy egyszerű betörő? Aztán amikor megvolt a baj, beugrott neki a vérvád, mint megoldás, hátha akkor nem piszkálják az ügyet ...

Bell & Sebastian 2015.06.22. 23:15:52

@Doomhammer: A baj az volt, hogy fültől fülig vágott, amit nem mindenki képes megtenni egy birkával, báránnyal meg végképp nem. A gyógyegér, akit beáldoztak, szépen beleillik az elterelést kifundálók logikájába, csakhogy erre nem képes közönséges halandó (nem említve a nem mindennapi, egyéb körülményeket, amit nem részleteznék).

Kizárt, hogy valaki egyszerre legyen ennyire brutális és túlművelt ezen a határ-szakterületen.
Hacsak nem...

Bell & Sebastian 2015.06.22. 23:22:13

Hacsak nem a szakmája, rutinszerűen műveli, ezért a balul elsült betörés vagy -molesztálás kizárható.
A bűncselekmény nem improvizált, hanem megtervezett és szakszerűen, hidegvérrel végrehajtott lévén.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.23. 07:19:36

@Bell & Sebastian:
A botrányt kavaró írásszakértő olyan valakit emlegetett, aki már ölt embert. Egy lehetőség, hogy valami erőszakszervezet tagjában, mondjuk egy jelen levő biztonsági emberben kattant el valami és ezért a nagy titkolózás.

Az, hogy ilyenkor szereznek egy szerencsétlent, aki mindent bevall - keresztkérdések ellenében is! - az már meg sem lep.

Egyébként volt ilyen játékos Tiszaeszláron is. Péczely Kálmán törvényszéki írnokról van szó, akiről a per során kiderült, hogy 13 évet ült korábban gyilkosságért. Egy nőt ölt meg.

Bell & Sebastian 2015.06.23. 09:02:06

@Doomhammer: Ha még az sem világos, hogy titkosították-e az aktát 50 évre vagy nem (összevissza hazudoznak), kénytelenek vagyunk következtetni.
Ha a gyereket bestiálisan leölték, mint egy vágóállatot, hogy felfogják a vérét, ráadásul az eszlári eset évfordulóján, akkor nem marad sok reális forgatókönyv.

Szerintem pontosan tudják, mi történt és a tettes is megvan. Nem egyszer betette már a politika keze a lábát nyomozati szakba, itt is ez volt / van.

Ami nem vetít előre túl sok jót bonyolult gazdasági ügyek kinyomozására.

A bírói szakba még el sem jutottunk, de már koncepcióknál tartunk. Ettől rohadt és farizeus a rendszer: meg lehet úszni akár még bestiális gyilkosságot is, ha financiális kérdéssel függ össze.

Pont, mint akkor, pont, mint úgy. Ebből még a hülye is kihallja a sátán kacaját, nem is kell hozzá antiszemétnek lenni!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.06.23. 10:08:47

@Bell & Sebastian:
"Ha a gyereket bestiálisan leölték, mint egy vágóállatot, hogy felfogják a vérét, ráadásul az eszlári eset évfordulóján, akkor nem marad sok reális forgatókönyv."

De, marad. Éppen az eszlári eset a példa arra, hogy ha elkezdenek jönni a rituális gyilkossággal, akkor szinte biztos, hogy mást rejtegetnek. Ugyancsak gyanakodhat az ember akkor, ha mondjuk rasszista hisztériát keltenek, mint Pécsen történt.

Ha semmi sem drága azért, hogy az igazság kiszivárgott kis darabkáját akár ilyen áron is belefullasszák a tömeghisztériába, akkor az a kis darabka fontos a hatalomnak.

Bell & Sebastian 2015.06.23. 10:41:41

@Doomhammer: Pontosan két eset lehetséges, azt pedig számtalanszor megbeszéltük, hogy kiknek fűződik érdekük a túlhajtott antiszemitizmushoz.

Azaz: a kettő egy.

Azért a szolgálatok sem velejükig rohadtak, ha ennyi információ szivárgott, a grafológus csak arra volt jó, hogy megingassa Tánczos bűnösségét, ami amúgy erősen kétséges volt.

Hogy vicc volt vagy komoly, ezen oldalakra sorakoztathatunk érveket - eredetileg.

Szerintem komoly, mert viccnek elég durva.
süti beállítások módosítása