Gyurcsányabbak Gyurcsánynál
2013. április 18. írta: Lakner Dávid

Gyurcsányabbak Gyurcsánynál

elmentöszöd.jpg

Önmagát valamire is tartó publicista nem áll neki a trash-kultúrát (?) ócsárolni: nem feketepákózik, nem kiszeltündézik, nem elemzi, mivel masszírozták a nézők agyát az Éjjel-Nappal Budapest legutóbbi adásában. Jóérzésű polgár nem jelöl ki magának efféle ellenfeleket, mert még a végén azt kell gondolja, hogy maga is csak ezen az alacsony színvonalon ismeri ki magát.

A Gyurcsány Ferencről és 2006 őszéről most készült, Elment az öszöd című filmről mégis beszélni kell, mert igazi mélypont. Ilyen az, amikor egyre mélyebbre süllyedünk a mocsokban, és a végén már leginkább csak a saját magunk által életre keltett démonokkal küzdünk, nem ismerve fel, hogy hová is jutottunk. Ez akkor is így van, ha önmagunk folyamatos alulmúlására kitűnő példa Gyurcsány Ferenc és az ő pályája. Ahogy Pintér Bence írta még januárban, a volt miniszterelnök a hazai trash-kultúra része, akinek minden második megnyilvánulása mutatja, milyen az, amikor valaki csak nem veszi észre magát és azt, hogy hova süllyedt néhány év leforgása alatt. Gyurcsánynak komoly felelőssége van a hazai közbeszéd alacsony nívóra szorításáért és a sérelempolitika folyamatos életben tartásáért.

Így, mondhatnánk cinikusan, Gyurcsány csak azt kapja, amit megérdemel: másfél órás filmben pocskondiázzák a legalpáribb módon, játsszák el, milyen lenne, ha börtönbe kerülne, mit mondana az utolsó szó jogán a bíróságon. Az ügynökök a paradicsomba mennek című trash-filmjével bemutatkozó Dézsy Zoltán most arra az elképesztő bravúrra készül, hogy gyurcsányságban múlja felül Gyurcsányt.

Az előzetest, a rövid összefoglalót és az egyes jelenetek forgatókönyveit (részletek itt olvashatóak) megtekintve az embernek az az érzése támad, hogy ilyen a valóságban nem fordulhat elő. Hogy igazából senki nem írhatja meg egy film szövegkönyvét részeg jobbikosok nagy röhögések között előadott szerepjátékára alapozva, a legendás Egy LMP-s képzeletbeli naplója sorozat színvonalán, valamint senki nem készíthet egész estés mozifilmet a Tutiblog viccesnek szánt képeinek és cikkeinek a szellemében. Mert itt ebben lesz részünk, még a zs-kategóriát is nagyon nehéz lenne a filmnek kiosztani, amiben ritka undorító és látványos módon próbálják szájba rágni mondanivalójukat. A szövegek ritka szellemtelenek, ilyeneket tizenéves gyerekek szoktak viccesnek tartani, amikor az erdei iskolában paródiavideót készítenek a Harry Potter-ről – itt felnőtt emberek, ráadásul ismert színészek járulnak hozzá az élményhez.

Csendet, vagy kiüríttetem a termet! Ha még egyszer politizál, azt szankcionálni fogom!” – csattan fel egy ponton a bírónő; később Gyurcsány így szól: „az utolsó szó jogán leleplezem ezt aljas eljárást. Ne féltsen, a demokratikus erők szolidaritása kiszabadít börtönömből. Klárának, Piroskának és a családnak  üzenem, hogy szeretem őket. És: no pasaran.”  Dézsyék szándékaik szerint nem paródiát, hanem abszurd drámát igyekeztek készíteni. Mégis inkább az előbbi sikerült, ahol nem a kritizált fél szatirikus ábrázolását láthatjuk valójában, hanem a kritizálóét. Paranoiák, démonok és ellenségképek keverednek, megspékelve mindezt rendkívül erőltetett és szánalmas párbeszédekkel, modoros ripacskodással és primitív beállításokkal. Dézsyék produkcióját látván az ember nem tehet mást, minthogy elképedve tiltakozik ez ellen az ízléstelen, szellemtelen és bunkó politikai hullagyalázás ellen. Bármennyire rossz véleménnyel legyünk is Gyurcsány tevékenységéről, ilyesfajta undorító élcelődést ő sem érdemel.

Három dolog mellett nem érdemes elmenni: közéletünk odáig jutott, hogy félig-meddig a politikai ellenfél rabláncon hurcolására (jobb esetben: elkergetésére) épüljön egy politikai oldal önmeghatározása – hogy aztán efféle filmnek csúfolt borzalmak kapcsán is csak az jusson a kommentelők eszébe, de jó lenne Gyurcsányt valóban rabláncon látni. És hogyan fordulhatott elő, hogy olyan ismertebb színészek, mint Fésűs Nelly, Szabó Sipos Barnabás és Újlaki Dénes a nevüket adják ehhez, és magukat komolyan vevő emberek nem csattantak fel a második csapó után, hogy „gyerekek, józanodjunk már ki, ez így kritikán aluli”. A legsúlyosabb kérdés pedig az, hogyan kaphat egy ilyen film bármiféle NKA-támogatást, ráadásul a miniszteri keretből? (A Magyar Nemzeti Filmalap ugyanakkor nem támogatta Dézsí forgatókönyvét.)

Dézsy szerint egy Bagi-Nacsa show-ban a politikusok többet kapnak a filmben látottaknál, ráadásul a közszereplőknek el is kell tűrniük az ilyesmit. Dézsy úr szíves figyelmébe ajánlom a negyedik alkotmánymódosítást, azon belül is a szólásszabadság és az emberi méltóság védelmének egy sajátos elegyére vonatkozó passzust (még ha nem is feltétlenül értek vele egyet). Mert ez a film szinte biztosan nem állja ki az utóbbi védelmének próbáját.

Mintha egyeseknek tényleg elment volna az eszük.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr295232339

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsányabbak Gyurcsánynál 2013.04.18. 11:26:02

A Gyurcsány Ferencről és 2006 őszéről most készült, Elment az öszöd című filmről beszélni kell, mert igazi mélypont.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nero Bianco 2013.04.19. 08:53:02

@Kandeláber:

"Azért egy átlagos Tóta Weisz íráshoz képest még mindig finoman cizellált vagyok. "

Viszont TótaW-vel ellentétben te nem mondasz semmi újat.
Visszabüfizel lejárt szavatosságú egyszerű toposzokat.

Káromkodva is lehet igazat beszélni, és cizelláltan is lehet hazudni.
Hogy ne mondjam Gyurcsány vs. Orbán, de mivel a politika ennél úgy kábé ezerszer bonyolultabb játék, inkább mégsem mennék bele ebbe az összevetésbe.

inebhedj - szerintem 2013.04.19. 09:02:38

@vantaan:

mert milyen lehetne?

minden nép ugyanilyen böszme, legyen a világ bármelyik bugyrában.

Kandeláber 2013.04.19. 09:18:50

@Nero Bianco: Tóta W.milyen újdonságokat szokott elővezetni emelkedett stílusú írásaiban?
Netán azt, hogy az úgynevezett liberális eszme még mindig überel mindent, és a történelem véget ért?
Gratula azoknak, akiknek ez a zsurnalizmus csúcsa.
A Gyurcsány vs. Orbán show már csak Somogyi András paródiáiban szórakoztató, egyébként lejárt, sercegő lemez.

Nero Bianco 2013.04.19. 10:46:47

@Kandeláber:
"Tóta W.milyen újdonságokat szokott elővezetni..."

Olvasd el és megtudod.

maskep 2013.04.19. 11:04:48

@maskep: Úgy tűnik, ennek a Gyurcsány által alacsony nívóra szorított hazai közbeszédből kiemelkedő érvelésnek mind stílusa, mind tartalma elnyerte a (gondolkozó) jobboldal figyelmét és elismerését is:

"Tegnap Szolnokon Orbán Viktor a korábbiaknál is világosabban fejtette ki gazdaságfilozófiai alapvetését. Eszerint két fajta gazdasági tevékenység létezik: a termelés és a spekuláció. A gyengébbek kedvéért: az előbbi jó, az utóbbi rossz. Ebből pedig az következik, hogy Magyarországnak elsősorban termelnie kellene. Ismerős? Ez bizony a "vas és acél" országának huszonegyedik századi változata. És éppen olyan ostoba is."

velemenyvezer.blog.hu/2013/04/19/orban_viktor_nem_erti_mibol_lesz_a_valodi_profit

marko11 2013.04.19. 11:41:23

@Kandeláber: Ne má'! Hát, te nem tudod? Szegény Jancsót üldözték (de legalábbis elnyomták) a diktatúrában. Vagy pl. szegény Koncz Zsuzsit is.
No meg Bálint András, aki azt nyilatkozta, hogy a Kádár rendszerben nem lehetett nyugati filmeket látni. (Ő csak tudja! Vagy mégsem?)
Aztán az elnyomott írók, akik sorra szedték elő az asztalfiókból a diktatúrában írott, de meg nem jelent, betiltott műveiket. (Vagy ez sem igaz?)

Kandeláber 2013.04.19. 11:55:35

@marko11: Persze, Jancsó is belülről bomlasztó szabadságharcos volt, aki az állami milliókból forradalmi hangvételű filmek egész sorát forgatta, persze kódolt nyelvezettel, és így meg tudta téveszteni a buta hatalmat.
Bálint András pedig feltehetően kizárólag a csak szovjet filmeket vetítő "Gorkij" mozi műsorát olvasta el évtizedeken keresztül, és csak oda járt, így lekésett a nyugati filmekről.
'90 után hirtelen annyi szabadságharcos lett, mint ahány partizán '45 után.
Mostanában meg már vannak '89-es demokraták is.
Mindig tanul az ember.

azbesztos 2013.04.19. 12:08:44

@Nero Bianco: Nem, csak a gyurcsányista pribékek vadászterületén.

azbesztos 2013.04.19. 12:17:40

@vantaan: A tömegtüntetéseket gyurcsány szervezte. Megrettenve az önleleplező hazugság beszéde miatti tömegfelháborodástól huligánoknak álcázott NBH-s ügynökökkel megverette a pécsi rendőr irodita lányokat a TV székháznál, majd erre hivatkozva ráuszította pribékjeit a népre. A haza mindenek előtt? Ezért taposták a magyar zászlót a beteges hajlamú poroszlók? Ezért lőttek füstgránátokat a lakásokba, babakocsikba? Ezért lőtték ki 9 ember szemét gumilövedékkel ? Ezért lőpttek sörétes puskával fél méterről éttermi vendégek hátába? Ezért kínoztak aláztak meg sok száz fiatalt a börtönökben? Gyurcsányanak csak azért nemlehet lógnia, mert nincs halálbüntetés. Azért szívesen látnám a metró kerekei alatt.

Google 2013.04.19. 13:30:21

Ennek a cikknek az a tanulsága, meg ne nézd a filmet, mert akkor lenéznek a LeMPesek? SZDSZ már nem lévén.
Hát nézzenek le, de elő ne csócsáljanak!

Nero Bianco 2013.04.19. 14:02:07

@azbesztos:

"csak a gyurcsányista pribékek vadászterületén."

Akkor csak óvatosan este hazafele.
:)))))

Google 2013.04.19. 14:13:00

Akar elegáns életet élni? Olvasson HVG-t, sétáltasson mongúzt!

vantaan 2013.04.19. 14:33:21

@azbesztos: " A tömegtüntetéseket gyurcsány szervezte. ....."
Húúúú bz+ a cionista titkos ügynököket meg kihagytad! Tudod akik békaemberek alakjában felúsztak a Szamoson Alcsútig s onnan szerencsénkre rossz repülőre szálltak s Budapest helyett Bukarestbe mentek .... de ez mind semmi mert a gaz kádárista munkásőr kommandó meg belehugyozott a Tiszába pont akkor amikor a nép-nemzeti Torgyán Józsi találkozott ...de ez csak a kezdet volt mert a vége ...nem az eleje!

No most komolyan ...hát magyar az ilyen?

lobster thermidor 2013.04.19. 15:58:17

@azbesztos:

A te bajodra sajnos az orvostudomány jelenleg nem ismer megfelelő terápiát.

azbesztos 2013.04.19. 17:02:21

@vantaan: Kínodban röhögsz, mert tudod, hogy úgy volt, ahogy leírtam. Csak nehogy sírás legyen a vége, ha visszatérne a pszichopata.

azbesztos 2013.04.19. 17:04:01

@lobster thermidor: A "debil" NBH-s ügynökök számára kellene terápia. Életre szóló.

Tehetetlen Dodó 2013.04.19. 20:25:09

@De hol van Columbo felesége?: Elegancia, hehehe, te beteg vagy.
Milyen körökben forghatsz, ha neked ez a félművelt, ócska ripacs, kávéskanál-lenyaló proli elegáns??

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.04.19. 20:38:16

@bbjnick: Csak azt ne mondd, h te alaposan összehasonlítottad. Pláne, h a többségről első blikkre meg nem mondani, h hova köthető.
Én a decemberieket hasonlítottam össze.
A 2012-esben 1 világzenei van, ami szinte biztos, h nem a jelenlegi kormányoldalhoz kötődik.
A 2009-esben viszont a jó pár református meg néptáncos támogatás azért egyértelműen jobbosnak mondható.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.19. 20:39:40

@Tehetetlen Dodó: Komparatívan írta. Mondjuk ettől még arról beszélt, hogy a kék sárgább a pirosnál, de nem abszolút értelemben írta azt, hogy Ferenc elegáns, hanem csak összehasonlította, hogy elegánsabb, mint Viktor.

A jelző persze értelmezhetetlen bármelyikükre is. Szerintem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.19. 20:43:49

@MolnarErik: Ókatolikus fundi számára a reformátusok csakis liberálkommunistáknak számíthatnak. De maradjon köztünk, jó? :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.19. 20:59:09

@MolnarErik:

Mert te alaposan összehasonlítottad?:-)

Több havi adatot átnéztem mindkettőben és a tendencia (számomra) egyértelmű. (S ez még csak a miniszteri különkeret.)

De ha ebben (esetleg) elbizonytalanodtam volna, akkor eszembe juthattak volna a tavalyi folyóirattámogatások. Többször belinkeltem a mandi kommentsorokba is (a litera.hu-ról), ezért most nem állok neki újrakeresni: nem hittem a szememnek mikor láttam, hogy mind a támogatottak számát, mind a támogatások nagyságát tekintve milyen brutális túlsúlyban voltak a (mondjuk így) progresszív-urbánus műhelyek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.20. 08:20:39

@De hol van Columbo felesége?: Ez nálad lobotómia eredménye, vagy ez nálad az intelligencia. Kicsit hajaz gyurcsány eleganciájára.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.04.20. 08:41:06

@Tehetetlen Dodó: @Mr Falafel:

Ez az eredmény, ha az olvasás problémákat okoz.
Aztán meg rögvest kard ki kard.

Kedvetekért, kedves betegezők, lobotómiázók, az eredeti szövegből újra:
"elegánsabb".

Orbánhoz képest minden bizonnyal, de vélelmezem, hogy hozzátok képest is.

Az intelligenciáról nem is szólva.
Hiszen minden relatív.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.20. 08:56:45

@De hol van Columbo felesége?: Hú, bazmeg, élek a gyanúperrel, hogy te születésileg vagy kretén, semmi beavatkozás.

Egy szülőnek mindig a saját gyereke a legszebb, legokosabb. Így van ez a judeobolsevik elitben is. A cégének törzstőkéjét előállítani képtelen gyurcsány, pápai szegény zsidó elveszi a gazdag, bolsevik zsidó lányát. Nászajándékul megkapja a magyar aluminium export 50%-át. Anyyósa, a Mossad ezredese megveszi neki a Motim Rt-t a magyarok pénzéből. Aztán több más biznisz strómanjává is teszik Ferencet, aki lediplomázni sem tudott. Két diplomát is hazudtak neki, és mindkettőnek eltűnt még a nyoma is. Ez nem elegancia és nem intelligencia. Nektek, a zsidóknak biztos nagyon tetszik a ti fiatok, ezért istenítitek. Azonban gyurcsány ettől még egy szerencsétlen szellemi éhenkórász marad, egy koszlott koldus, akiből a hon ellenségei csináltak bálványt. Ami önmagában nem lenne baj, ha csak nektek kéne imádnotok. Csakhogy ti azt szeretnétek, hogy mi is lássuk benne a géniuszt. E természetellenes vágyatok nem teljesülhet.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.04.20. 09:24:58

@Mr Falafel:

Hogy jössz ahhoz, hogy szimplán sértegetsz?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.04.20. 09:25:38

@bbjnick: Akkor sorold a 2012 decemberiből a világzenein kívül a többi egyértelmű ballib dolgot. (ha nem lenne annyira egyértelmű, mint a transzneműség konf - ami persze nincs - v a világzene, akkor azt is, h miből következik, h ballib. Tudomisén, h MISIMA JUKIO híres komcsi író, v ilyesmi.)
Én meg majd sorolom a 2012 decemberiből az egyértelműen jobbosokat.
Csak ne ollyannal gyere, h a kultúra inkább liberális dolog, tehát, ami nem egyértelmű, az biztos ballib :)

vantaan 2013.04.20. 10:13:53

"Így van ez a judeobolsevik elitben is."@Mr Falafel:

Mitől az a terheltség nálad, hogy másban nem is tudsz gondolkodni mint zsidó/judeobolsevik s azt is indulattal csak?

Nem a jelenség a lénye? Írtam neked a Fidesz offshore bizniszeiről (hallgatsz mint szar a fűben) ...vagy gondolj bele pl. MOL vétel 500 milliárdjába ahol a titkosítás miatt aár 50 milliárd is lehet az üzletkötési díj (amit valami orbán-elvtárs lenyúlhatott)

Mész vissza az időben hogy a jelen hatalmas ocsmányságait ne kelljen észre venned? Sapere aude!! - légy bátor!

vantaan 2013.04.20. 11:32:17

@azbesztos:
No nézd csak!
"Much as we saw Viktor Orbán at his best in a recent meeting with Ambassadors, this escapade (regarding the protest march - editor's note) shows that he is still equally liable to play with fire." - Der Spiegel

tudi 2013.04.20. 14:24:03

Erre nem tudom ki adhatott pénzt, de az előzetes alapján olyan rossznak ígérkezik, hogy még Dancsó Péter sem fog belőle videómánia epizódot csinálni.

Tehetetlen Dodó 2013.04.20. 21:07:21

@De hol van Columbo felesége?: Úgy látszik, még mindig nem érted: ez a fogalom, hogy elegancia, egyáltalán fel sem merülhetne, bármilyen összefüggésben az illetőkkel kapcsolatban.
Orbán nem tart rá igényt, hogy valamilyen elegáns úrnak tartsák, hozzá nagyon jól illik a közvetlen, egyszerű népfi imázsa, a pojáca viszont szeretne elegáns lenni, de hiába aggat magára bármit és hiába riszálja magát, sosem lesz elegáns, csak egy felkapaszkodott ócska proli.
Az eleganciára születni kell, ilyen egyszerű ez, azt nem lehet elsajátítani holmi gyorstalpalón, háver.

Baldrick68 2013.04.20. 21:47:30

@dr Kangörény:
A fideszben mindent a zellenségre kell fogni.
Hol is láttam ilyet?
Á már beugrott :D
www.fortepan.hu/_photo/display/17949.jpg

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.20. 22:48:52

@vantaan: Mit szeretnél, mit mondjak még a fidesz offshore dolgairól? Tegnap véletlenül láttam ezt a Horváthnét. Egy nagy büdös tahó. És még zsidó is. Azt hiszed, mert a baloldali bolsevikokat (értsd: zsidók) rühellem, a jobboldaliakat meg imádom? Lófaszt! Engem kizárólag a magyar érdek számít. Nacionalista vagyok és irredenta, mint minden rendes ember. Aki a magyar érdekeket képviseli, azzal szimpatizálok. A Fidesz külpolitikája több ponton is egyezik a magyar érdekekkel. A baloldal külpolitikája magyarellenes. Ezért a baloldalt jobban utálom a jobbnál. A Fidesz offshore ügyei is mocskos ügyek. Én kinyírnám őket, ha rajtam múlna.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.20. 22:49:29

@De hol van Columbo felesége?: Téged nem lehet megsérteni, legfeljebb bozótvágó késsel.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.04.20. 23:38:17

@Tehetetlen Dodó:

Valóban én sem és Gyurcsány sem tart rá igényt -ez csupán egy összehasonlítás volt - de ettől még Ferenc "elegánsabb" Viktornál. Írhattam volna számtalan más dolgot, amiben különböznek, de ez jutott eszembe. Ha zavar, akkor hidd csak saját meglátásaidat tuttinak, de ezzel együtt fogadd el, hogy én ezt gondolom róluk. Miközben egyikük sem kedvencem, nagyon nem.

Orbán mint egyszerű népfi?

:-))))). Móka és kacagás. De ha így gondolod, ám legyen.

@Mr Falafel:

Egy szóval nem mondtam, hogy megsértettél - annyit írtam, hogy sértegetsz. De látom, van erőd és tehetséged fokozni.

Az pedig, hogy egy komment alapján holmi "ti" halmazokba próbálsz betuszkolni, sokatmondó, de ezek után szóra sem érdemes. Ráadásul, meglehetősen nagyot is tévedtél ezzel.

Tehetetlen Dodó 2013.04.21. 07:19:43

@De hol van Columbo felesége?: Na jó, úgy látszik, képtelen vagy felfogni, hogy értelmetlenségeket hadoválsz. Isten áldjon.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.04.21. 22:12:59

@Tehetetlen Dodó:
Tényleg tehetetlen vagy.
/Dodó névvel gimis padtársam bír létezni - ő kicsit szofisztikáltabb elme nálad. Ráadásul veled ellentétben ő tehetős.

@Mr Falafel:

Ennyire futotta? Semmi konkrét, vitaképes vélemény, csak lehúzás? A szokásos parafrázis?

Szerintem, itt zárjuk le. Nincs sok értelme. Meg sem próbálod elfogadni azt, hogy van e bolygón legalább egy ember, aki a tiedtől más véleményen van.

Tehetetlen Dodó 2013.04.22. 08:40:11

@De hol van Columbo felesége?: Mi van, kreténke, egy összetett nicket már nem is bírsz értelmezni?
Na, dugulj el, hülye.
Amikor előkerül ez a prolitempó, hogy ismeretlenül minősítgeted mások anyagi helyzetét és elmeállapotát, rögtön a helyedre tudlak tenni, ostoba bunkó - menj, tapsikolj a félhülye "elegáns"prolipojácának, agyhalott.

Tehetetlen Dodó 2013.04.22. 08:44:23

@Mr Falafel: Itt még senkit sem szűrtem, mert még mulattatnak is a libbantak, ha erre járok.
De ez a félhülye bolsipalánta most most megtöri ezt a hagyományt, megy a süllyesztőbe.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.04.22. 09:12:47

@Tehetetlen Dodó:

Egy szót nem írtam az anyagi helyzetedről. A tehetősség nem anyagi értelmű volt, hiszen a tiedről fogalmam sincs. Kettőnk közül te vonsz le egyenes következtetéseket, olvasni tudsz, de szöveget értelmezni ne, ha valami nem világos, akkor kérdés helyett vagdalkozol és minősítesz.

Nyugodtan szűrj csak, nem baj, ha nem bírod a tempót. Engem nem zavar. Egyáltalán.

Másrészt, bunkó és félhülye ám az ángyod térdekalácsa. Nem a haverjaiddal sörözöl, hogy kocsmai színvonalat üss meg.

A fegyverszámodat tudod?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.22. 09:32:10

@Tehetetlen Dodó: Szerintem egy ismert nick boborjánja. Engem szórakoztat. Biztos perverz vagyok.

Baldrick68 2013.04.22. 10:29:24

Remélem majd valami mazohista megnézi a filmet és ír róla egy kritikát. Az a duma hogy Gyurcsány a háttérből mozgatta a szálakat nagyon tetszik.
Akkor nézzük csak mit csinált az ördögien agyafúrt GYF.
- Direkt kiszivárogtatta a felvételt.
- Megegyezett a B középpel, hogy gyújtsák fel az MTV székházat (Kubatov tud róla?)
- Utasította a HírTV-t hogy olyan tudósítást nyomjon az esetről, hogy itt forradalom zajlik és nem olyat hogy felheccelt focihuligánok törnek zúznak.
- Majd ezek után utasította a polgári köröket, hogy félpályás útlezárásokkal tiltakozzanak és piknikezzenek a Kossuth téren.
- Utasította Orbán Viktort, hogy vekkeres demonstrációt szervezzen.
- A végén aljas módon jól lemondott de addigra az MSZP-t annyira leamortizálta, hogy bámilyen választásban egy narancssárgára festett fakocka is leverné az MSZP bármelyik jelöltjét.

Ez a GYF baromira agyafúrt..... :D

Baldrick68 2013.04.22. 10:35:51

Érdekes módon én egy másik történetről hallottam.
Állítólag a felvételt az egyik MSZP-s funkci nyomta ki (alighanem talán Kiss Péter?) aki már a GyF megválasztásakor is szóba került. A szándék egyértelmű volt, meggyengíteni GyF pozícióját annyira, hogy más kerüljön a székébe... :D
A többit meg már tudjuk.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.22. 10:52:20

@Baldrick68: GYF-nak annyi esze sincs, hogy egy főiskolai diplomát megírjon. Aligha mozgat szálakat. Inkább őt mozgatják. Hál' Istennek kevés sikerrel.

azbesztos 2013.04.22. 18:11:23

Jövő csütörtökön már láthatjuk a filmet. Sokan fogjuk megnézni. Hajrá Dézsy! Ami meg azt a libbolsi Wajnát illeti, olyan mint a libatolvajt sunyin támogató MOL és OTP. A rájuk bízott közpénzekből jattolnak a nemzet halálos ellenségeinek. Mindegyiket farba kéne rugni.

Tehetetlen Dodó 2013.04.22. 18:19:53

@Mr Falafel: Az aprók már valószínűleg nagyon megbánták, hogy ezt az idiótát vetették be, teljes kudarc a tevékenysége. Ami nem lenne baj önmagában, azt hozta, amire képességeiből tellett, de közben nyomorba verte az országot is.

Tehetetlen Dodó 2013.04.22. 18:27:56

@Mr Falafel: Valószínűleg...
Én már kurvára unom az ilyen szépelgő idiótákat, fárasztanak. Igaz, minek nézek be ide, tele van már a blog ezekkel. Odaát a dühöngőben legalább, egy két hasonló kretén kivételével, nem játsszák meg magukat a népek, hanem mindkét oldalról körmönfont affektálás nélkül direktben nyomják a tutit.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.22. 20:22:12

@Tehetetlen Dodó: Én meg a dühöngőnek nem látom már a varázsát. Főleg, hogy 2 perc alatt troll-státuszt kapok. Azt sem tudom, kikkel baszakodok, és így nem olyan izgis.

A Ferkós témában egyetértünk. Viszont mekkora béna már a Mossad-CIA tengely, hogy egyik debil helyett a másikat favorizálják. Bajnai szerintem még Gyurcsánynál is alkalmatlanabb.

Tehetetlen Dodó 2013.04.22. 21:04:58

@Mr Falafel: Sok varázsa már tényleg nincs, unom is marhára, kivéve, amikor előkerül pár régen látott cimborám, mint ma is.

Ami a libást illeti, komplett hülye, még a pojáca eszelős karizmája sincs meg benne, csak annyiból veszélyes, hogy nem csak az aprók pénze van mögötte, hanem komoly ámerikai lobbi suskája.
Persze majd meglátjuk, mire lesz elég.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.23. 00:27:02

@Tehetetlen Dodó: volt 1 előnye a libásnak: nem akart minden áldott nap valami irdatlan fasságot mondani.
Ez üdítő változás volt a pápai idiótához képest... és a mostaniakra is ráférne időnként némi önkéntes szilencium...

Alfőmérnök 2013.04.24. 13:23:21

@Hepci: Ez a Bajnaigúnár veszélyesebb a Fletónál. Fletó idiotizmusa sok mindenkiből ellenszenvet vált ki, Bajnai látszatnyugalma és -higgadtsága viszont szimpátiát. Ezért veszélyes.Nem tudom miért, de ha meglátom, nekem először az jut eszembe, hogy jól gyomorszájon kéne rúgni ezt a faszt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.24. 16:44:50

@Alfőmérnök: amióta orrba baszták, jóval kevésbé vonzó. :)
Egyébként szerintem is egy görény, de némi távolságtartással talán azt is lehet mondani, hogy aránylag komolyan vette a feladatát.
Kérdés, mit csinált volna hosszabb távon, mert bizonyos értelemben válságmenedzsernek lenni a legkönnyebb.
A magam részéről egyébként simán lecserélném rá OV-t, ha nem kapcsolódnának hozzá a kapcsolt részei.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.04.24. 17:34:55

@Hepci: most megfenyegettél a deba bochoddal? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.24. 18:06:19

@gróf Szopatzky-Weretzky: nem, fenyegetni úgy szoktam, hogy javallom, találkozzunk, s mellékszálként megemlítem, hogy 48-as a lábam...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.24. 18:28:44

@gróf Szopatzky-Weretzky: a vascső (tudományosan: Fe-cső) Alfőmérnök és Gloire kedves eszköze.

Alfőmérnök 2013.04.24. 19:51:25

@Hepci: Bajnai egy egyszerű IMF-végrehajtó, szervilis senki.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.24. 23:55:20

@Alfőmérnök: hát, nem vagyunk túl jól eleresztve miniszterelnökökkel.
Először volt egy jóindulatú, aki a kommancsoknak adományozta a megmaradt állami vagyont.
Aztán jött a műveltségben nem kiemelkedő volt munkásőr.
Őt követte egy olyan, aki már nem volt felszálló ágban, de még nem szállt le.
Aztán nyertünk egy állambiztonsági tisztet, aki nem tudott számolni.
Őt követte a táncos lábú pápai agyahagyott-önkarikatúra.
S ekkor következett az, aki már rég leszálló ágban van...

Alfőmérnök 2013.04.25. 08:40:49

@Hepci: Szerintem az előző ciklusban még felszálló ágban volt OVi, tulajdonképpen csak a kultúrpolitikájuk volt csapnivaló. A mostani ciklusra meg még nincs rálátásom, az biztos, hogy nagyon sok balfaszságot csinálnak (oktatás, kultúra, mezőgazdaság, stb.), de inkább a kivitelezés a szar, mint az irányvonal.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.25. 08:45:59

@Alfőmérnök:
nincsen itten semmi baj.
egészségügy? dögöljenek meg a vén komcsik. mező és egyéb gazdaság? kultúra? legyenek munkanélküliek a komcsik. oktatás? takarodjanak az országból a komcsi gyerekek.
mi ezzel a baj?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.25. 10:13:04

@Alfőmérnök: mi az, hogy nincs rálátásod?
Nem látod Matolcsyt, Hoffmannt, Pintért, Némethnét, etc.?
A pávatáncot?

Ez már pont az a gusztustalan hazudozás napi érdekek mentén, mint amit az alulmúlhatatlan Gyurcsótány művelt az övéivel.

tevevanegypupu 2013.04.25. 10:14:55

@Hepci:

Ha Orban leszallo agban lenne, nem rohamozna annyira az Europai Unio es a szimpatikus maoista bukott senki altal nem megvalasztott vezetosege..vagy a leendo vezetosege, olyanok mint Reading asszony aki barmire kepes az elnoksegert vagy a tobbiek, akiket mar Europaban utalnak, csak nalunk hiszik meg azt, hogy tekintelyuk van..Europa romokban es magaval akarja rantani Magyarorszagot is..lehet, hogy hàla a magyar liberalis segitsegnek, ez sikerulni is fog neki. De ez csak reszben lesz Orban viszonylagos tehetetlensegebol adodo..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.25. 10:41:54

@tevevanegypupu: "Europa romokban es magaval akarja rantani Magyarorszagot is"

Bocsáss meg, nem szoktam bántani kedves, konzervatív embereket, de ez akkora okosság, hogy akár a rezsicsökkentési - kiemelkedően entellektüel küllemű - kormánybiztos is mondhatta volna.

Orbánra szerintem elég ránézni és összehasonlítani a fizimiskáját a 10 évvel ezelőtti önmagával.
Vagy a szövegét a 20 évvel korábbival.

Birkának lenni persze biztos jó, meleg az akol.

tevevanegypupu 2013.04.25. 10:51:58

@Hepci:

Osszehasonlitanam a maga fizimiskajat is a tiz evvel ezelottivel hallja-e. Egyebkent valtozatlanul: Europa romokban es ha dol, magaval rantja Magyarorszagot is. Egyebkent SG nekem sem zsanerem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.25. 11:04:27

@tevevanegypupu: Orbán felpüffedt.
Nem csak az arca.
Nekem nem esik jól ránézni, maga viszont könnyű szívvel fog rá szavazni jövőre.
Tudja, ízlelések és pofontok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.25. 11:35:55

@tevevanegypupu: "Europa romokban es magaval akarja rantani Magyarorszagot is."

Ne haragudjon, de ez az egész éves várható termését tekintve is kiemelkedik.

tevevanegypupu 2013.04.25. 11:56:30

@Hepci:

Nem mindenki oregszik szepen sajnos. Foleg nem az, akit a liberalbolsevikok husz even keresztul probaltak tonkretenni. Jelenleg Europaban is. igen, hacsak valami csodakonzervativ uriasszony vagy uriember nem jon, akkor valoszinuleg ra szavazok. Ugyanis zsigerileg utalom ezt a mi magyar baloldalunkat es kivetel nelkul mindenkit.

@Counter:

Ami azt illeti maga a ar Alfomernok is lehetne ezzel a hozzaallassal.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.25. 12:19:27

@tevevanegypupu: szellemileg még lehetne szépen öregedni... bár a püffedés valószínűleg összefügg más folyamatokkal...

tevevanegypupu 2013.04.25. 12:56:14

@Hepci:

A, persze a grazi ideggyogyintezet ugyebar..lehetseges persze, allitolag a xanax is hizlal. De tudja meg mindig jobb az orszagnak egy olyan miniszterelnok aki kezelteti magat mint olyanok akik nem. Na es az aztan baromira latszik rajtuk.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.25. 14:49:16

@tevevanegypupu: speciel nem grazi kezelésre gondoltam, hanem hardcore piálásra.

No mindegy, szeresd őt nyugodtan, érted van.

Nekem elég lett a fidoxból, mióta a józan hangot és adott esetben a balfaszszopóktól elszenvedett politikai vereséget felváltotta az a geciség-tahóság, amit te nyilván sikernek látsz.

tevevanegypupu 2013.04.25. 14:56:56

@Hepci:

Megnyugtat, hogy ilyen jozanul es erzelemmentesen iteli meg a helyzetet, ilyen emberekre van szuksege nemzetunknek.:)

Alfőmérnök 2013.04.25. 15:46:10

@Hepci: Na most ezt a baromságot szorozd meg tízzel - merthogy pl.teve képes tízszer ekkora baromságot is írni -, olyankor szoktam én írni, hogy ostoba liba, vagy hülye picsa. Vagy ha valaki féregként viselkedik, akkor leírom, hogy féreg, vagy lekurvaanyázom. Erre paranoid barmok kitalálják, hogy bomlasztó vagyok, vagy "küldött ember", aki szándékosan tesz tönkre egy blogot. Röhej.

Alfőmérnök 2013.04.25. 15:50:24

@Hepci: A hosszútávú következményekre nincs rálátásom (senkinek nincs, max. azt hiszik).

Google 2013.04.25. 16:00:41

@Hepci:

Ez, aki rég leszálló ágban van, ez lenne a Bajnai? Mert a táncoslábút ő követte.
Vagy ilyen nyomtalanul eltűnt magának egy év? Még egy nyálkás, ragadós nyomot sem hagyott maga után ez a Mister DATAPLEX*?
*Avanzsáltam őt egy kicsit, miért legyen csak libás, mikor lehet, hogy az informatikához sem értett

Google 2013.04.25. 16:10:17

@tevevanegypupu:

Teve, azt azért ugye észrevette, hogy ott Brüxellesben milyen szépek a népek a Parlamentben. Egyesült baloldal nőjét néztem múltkor, ahogy ütögette a mikrofont - orvosért kiáltott a jóasszony. Közben Magyarországot leckéztette persze. Vagy ott van DK-B is, Verhofstadt, Rebecca Harms és a többiek. Hát nekik tényleg nem ül ki a lelkük a képükre. Ha van egyáltalán egyik vagy másikuk.

tevevanegypupu 2013.04.25. 19:07:39

@Google:

Nezze tulajdonkeppen nem is Brusszelt hibaztatom azert ami tortenik, azok ott idegenek es legalabb olyan butak maradtak mint akkor mikor Trianonnal felosztottak az orszagot: fogalmuk nincs semmirol, nem ismerik Kozep-Europat, Magyarorszgot, nem olvassak el a kuldott anyagokat - ez bebizonyosodott mikor Orbannal vitaztak volna, ha tudtak volna - es ugy egyaltalan egymas kozott az a par nyugat-eruopai orszag annyira eltelt sajat magatol, hogy nem is varhatni toluk semmifele fejlodest. A magyarorszagi liberalbolsevikok azok akik megvetoesre meltoak es szanalmasak is egyuttal, mert az itthon elvesztett (megerdemelten elvesztett) hatalmukert Bursszelben hazudoznak egy olyan orszagra, ami anno befogadta oket, es ami nagylelkuen es rendkivul hulyen a rendszervaltasnal megbocsajtott nekik..

Google 2013.04.25. 19:51:55

@tevevanegypupu:

Én sem Brüsszelt hibáztatom, mint olyat. A szellemet, azt a baloldalit inkább, mely nem nagyon tűnik különbnek az itteniekénél; azt a lenéző, lekezelő, lesajnáló és felcímkéző hozzáállást, melyet velünk szemben tanúsítanak. Hogy ők megvédeni akarnak. Hát talán a saját érdekeiket, azt. Úgy is, mint Bartelsmann.
Se Swoboda, se Verhovstadt, de Rebeca Harms se keljen ki magából Magyarország miatt. Inkább magukért aggódjanak - a zaklatottságuk mián.

tevevanegypupu 2013.04.25. 19:59:41

@Google:

Pontosan ugy van ahogy irja, ezeknek az embereknek boven lenne mit sepregetniuk sajat tehetsegtelenseguk, a rossz gazdalkodas, rossz gazdasagpolitika es a hanyag, masok velemenyere alapozo donteseik miatt. A lenezes es az a butasag ami szinte mindegyiket jellemzi onmagaert beszel, de meg is nyilvanul egy-egy "fellepesuk" alkalmabol. Hogy a baloldal mire olyan buszke, mikor tokeletes kudarcot vallottak szinte mindenhol, azt nem tudni.

bömböcz 2013.04.25. 20:43:10

@tevevanegypupu:
Maguk sem lesznek egy Tormay Ceciliák...

tevevanegypupu 2013.04.25. 21:25:52

@bömböcz:

Azert meg nem hagyunk fel minden remennyel..es kulonben is Karolyirol egyezik vele a velemenyunk.

bömböcz 2013.04.25. 21:34:15

@tevevanegypupu:
Láttya: igaz de sekélyes...

tevevanegypupu 2013.04.25. 21:36:22

@bömböcz:

Az igazsag soha nem sekelyes legfeljebb idegesito.

bömböcz 2013.04.25. 21:39:53

@tevevanegypupu:
Minden demokratikus-igazság legalább 80 évre titkosítva van...

tevevanegypupu 2013.04.25. 21:56:08

@bömböcz:

Majd egyszer csak befuj valakinek a postaladajaba egy cd-t a szel. Aztan minden marad a regiben.

bömböcz 2013.04.25. 22:14:44

@tevevanegypupu:
Maga csak húzzon vissza a megszokott... mibe is?
Aranyos ahogy iparkodik...

bömböcz 2013.04.25. 22:33:13

@tevevanegypupu:
választási lózungok miatt hajlandó süteménysütési esetekre.
Konzervatív perverzizmus

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.25. 22:42:41

@Google: őt kihagytam, mivel Alfőmérnök már számomra elfogadhatóan jellemezte ("egyszerű IMF-végrehajtó").

Alfőmérnök 2013.04.26. 08:13:58

@Hepci: Bajnai olyan, mint Mr. Wolf, a problémamegoldó.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.04.26. 09:00:39

@Alfőmérnök: csak épp nem Mo. problémáit oldotta meg :)
süti beállítások módosítása