Önmagát valamire is tartó publicista nem áll neki a trash-kultúrát (?) ócsárolni: nem feketepákózik, nem kiszeltündézik, nem elemzi, mivel masszírozták a nézők agyát az Éjjel-Nappal Budapest legutóbbi adásában. Jóérzésű polgár nem jelöl ki magának efféle ellenfeleket, mert még a végén azt kell gondolja, hogy maga is csak ezen az alacsony színvonalon ismeri ki magát.

A Gyurcsány Ferencről és 2006 őszéről most készült, Elment az öszöd című filmről mégis beszélni kell, mert igazi mélypont. Ilyen az, amikor egyre mélyebbre süllyedünk a mocsokban, és a végén már leginkább csak a saját magunk által életre keltett démonokkal küzdünk, nem ismerve fel, hogy hová is jutottunk. Ez akkor is így van, ha önmagunk folyamatos alulmúlására kitűnő példa Gyurcsány Ferenc és az ő pályája. Ahogy Pintér Bence írta még januárban, a volt miniszterelnök a hazai trash-kultúra része, akinek minden második megnyilvánulása mutatja, milyen az, amikor valaki csak nem veszi észre magát és azt, hogy hova süllyedt néhány év leforgása alatt. Gyurcsánynak komoly felelőssége van a hazai közbeszéd alacsony nívóra szorításáért és a sérelempolitika folyamatos életben tartásáért.

Így, mondhatnánk cinikusan, Gyurcsány csak azt kapja, amit megérdemel: másfél órás filmben pocskondiázzák a legalpáribb módon, játsszák el, milyen lenne, ha börtönbe kerülne, mit mondana az utolsó szó jogán a bíróságon. Az ügynökök a paradicsomba mennek című trash-filmjével bemutatkozó Dézsy Zoltán most arra az elképesztő bravúrra készül, hogy gyurcsányságban múlja felül Gyurcsányt.

Az előzetest, a rövid összefoglalót és az egyes jelenetek forgatókönyveit (részletek itt olvashatóak) megtekintve az embernek az az érzése támad, hogy ilyen a valóságban nem fordulhat elő. Hogy igazából senki nem írhatja meg egy film szövegkönyvét részeg jobbikosok nagy röhögések között előadott szerepjátékára alapozva, a legendás Egy LMP-s képzeletbeli naplója sorozat színvonalán, valamint senki nem készíthet egész estés mozifilmet a Tutiblog viccesnek szánt képeinek és cikkeinek a szellemében. Mert itt ebben lesz részünk, még a zs-kategóriát is nagyon nehéz lenne a filmnek kiosztani, amiben ritka undorító és látványos módon próbálják szájba rágni mondanivalójukat. A szövegek ritka szellemtelenek, ilyeneket tizenéves gyerekek szoktak viccesnek tartani, amikor az erdei iskolában paródiavideót készítenek a Harry Potter-ről – itt felnőtt emberek, ráadásul ismert színészek járulnak hozzá az élményhez.

„Csendet, vagy kiüríttetem a termet! Ha még egyszer politizál, azt szankcionálni fogom!” – csattan fel egy ponton a bírónő; később Gyurcsány így szól: „az utolsó szó jogán leleplezem ezt aljas eljárást. Ne féltsen, a demokratikus erők szolidaritása kiszabadít börtönömből. Klárának, Piroskának és a családnak  üzenem, hogy szeretem őket. És: no pasaran.”  Dézsyék szándékaik szerint nem paródiát, hanem abszurd drámát igyekeztek készíteni. Mégis inkább az előbbi sikerült, ahol nem a kritizált fél szatirikus ábrázolását láthatjuk valójában, hanem a kritizálóét. Paranoiák, démonok és ellenségképek keverednek, megspékelve mindezt rendkívül erőltetett és szánalmas párbeszédekkel, modoros ripacskodással és primitív beállításokkal. Dézsyék produkcióját látván az ember nem tehet mást, minthogy elképedve tiltakozik ez ellen az ízléstelen, szellemtelen és bunkó politikai hullagyalázás ellen. Bármennyire rossz véleménnyel legyünk is Gyurcsány tevékenységéről, ilyesfajta undorító élcelődést ő sem érdemel.

Három dolog mellett nem érdemes elmenni: közéletünk odáig jutott, hogy félig-meddig a politikai ellenfél rabláncon hurcolására (jobb esetben: elkergetésére) épüljön egy politikai oldal önmeghatározása – hogy aztán efféle filmnek csúfolt borzalmak kapcsán is csak az jusson a kommentelők eszébe, de jó lenne Gyurcsányt valóban rabláncon látni. És hogyan fordulhatott elő, hogy olyan ismertebb színészek, mint Fésűs Nelly, Szabó Sipos Barnabás és Újlaki Dénes a nevüket adják ehhez, és magukat komolyan vevő emberek nem csattantak fel a második csapó után, hogy „gyerekek, józanodjunk már ki, ez így kritikán aluli”. A legsúlyosabb kérdés pedig az, hogyan kaphat egy ilyen film bármiféle NKA-támogatást, ráadásul a miniszteri keretből? (A Magyar Nemzeti Filmalap ugyanakkor nem támogatta Dézsí forgatókönyvét.)

Dézsy szerint egy Bagi-Nacsa show-ban a politikusok többet kapnak a filmben látottaknál, ráadásul a közszereplőknek el is kell tűrniük az ilyesmit. Dézsy úr szíves figyelmébe ajánlom a negyedik alkotmánymódosítást, azon belül is a szólásszabadság és az emberi méltóság védelmének egy sajátos elegyére vonatkozó passzust (még ha nem is feltétlenül értek vele egyet). Mert ez a film szinte biztosan nem állja ki az utóbbi védelmének próbáját.

Mintha egyeseknek tényleg elment volna az eszük.