A már egyszer visszaszolgáltatott erdélyi vagyonok elkobzása is szóba került az Európai Parlament kisebbségügyi munkacsoportjának ülésén, amelyen felszólalt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is – olvasom a hírekben. Eközben Markó Attila Budapesten bujkál. Nos, ilyenkor szoktam nagyot sóhajtani. Mert vajon mit gondol az egyszeri, kívülálló EP-képviselő, amikor azt látja, jogsértésekre panaszkodnak a felvidéki és az erdélyi magyarok, a magyarországi magyarok pedig nagyban helyeselnek nekik? Kommunikációs hibák vagy sem (nem), a határon túli magyarok ügyei képviseletének nem tesz jót, hogy más ügyekben ennyire rázzuk az EU-s pofonfát. Ha megbecsült tagok lennénk, akiket nem „értenek félre” állandóan, talán jobban odafigyelnének szavunkra határon túli ügyekben is.
Mert amúgy ez nem volna rossz dolog, hiszen eleve hendikeppel indulunk: az uniós kisebbségvédelem csak szavakban erős, jogban nem, az ellenzői között ott van Spanyolország, Franciaország és a szomszédaink... Hagyományos barátaink, a lengyelek, akikkel úgyszintén sikerült kockára tenni a jó viszonyunkat, sosem érezték magukénak a magyarok kisebbségi tematikáját, maximum jófejségből állnának mellénk, ha amúgy nagyszerű lenne az együttműködés. Ha pedig tőlünk nyugatra kiejtjük a szánkon a kisebbség szót, mindenkinek a bevándorlók, esetleg az életmód-kisebbségek fognak eszébe jutni.
Ez ügyben tehát eléggé egyedül vagyunk, s csak akkor tudnánk kiállni igazán a határon túli magyarság ügyei mellett, ha nem nem vinnénk magunkkal egy bozótot az EP-be, hogy ha nem lenne bozótharc, akkor is kreáljunk már egyet. Szerintem is lehet vitatkozni a halálbüntetésről, és volna is helye egyes esetekben, de a kérdés sokadlagos fontosságú. Sokkal fontosabb volna, hogy hatékonyan fel tudjunk lépni például erdélyi ügyekben. A románok eközben ugyanis egyszerűen kiszolgálják az amerikai hadsereget, aminek meglesz a gyümölcse számukra az amerikai támogatás formájában. Ezt hívják reálpolitikának.
Mert most nem pusztán a szokásos kisebbségi „mantrák” vannak terítéken, nyelvhasználat és hasonlók, amelyek egyébként igenis fontosak. Miközben mi szépen elvesztettük a reputációnkat az EU-ban és EP-ben, addig a románok kitalálták, hogy megpróbálják újra elvenni, amit már egyszer visszaadtak, és életre-halálra játsszák a bírósági társasjátékot.
Reméljük persze, hogy az EP-s bizottság tagjai és mások is el tudnak vonatkoztatni az egyéb magyar ügyektől, de ettől még mindenki emberből arrafelé is. Fontos lenne, hogy olyan nehezen képviselhető ügyben, mint a határon túli magyaroké, tekintéllyel rendelkező anyaország tudjon fellépni. Nem úgy tűnik hogy így állna a helyzet. Kár érte.
