Vendégszerzőnk, Mezei Balázs vallásfilozófus, egyetemi tanár írása.

Válasz Hörcher Ferenc megjegyzéseire.

Előzetesen: a Fidesztől nemcsak Hörcher tanár úr távolodott el, hanem mintegy milliónyi választópolgár is. Egyetértek az okok listájával, noha nem mindegyiket tartom egyformán erősnek.

Mindenekelőtt a sorrenden változtatnék, mivel úgy gondolom, hogy Mr. Goodfriend tavaly őszi bejelentései nélkül a párt körül már régóta lappangó feszültség nem tört volna ki olyan élesen, mint történt ez Simicska Lajos médiaszereplése kapcsán. Az a kérdés, hogy valóban létezik-e a korrupció oly módon a kormány köreiben, ahogyan azt a volt budapesti ügyvivő megfogalmazta, elég bizonytalan. Realistán nézve elképzelhetetlen, hogy a kormány – vagy bármely kormány – teljesen mentes legyen a korrupciótól. Ami idehaza történt, az valami más: a Fidesz éppen a szocialista-szabaddemokrata mélykorrupcióval szemben igyekezett kiépíteni a saját struktúráit.

Eközben – s ezt elegendő itt csupán feltételeznünk – nem egyszer elszabadultak a folyamatok és olyan személyek kezébe kerültek döntések, akik elsősorban a saját érdeküket tartották szem előtt. A Simicska-ügy kezeletlensége nagyon fájdalmas. Önmagában az, hogy egy harminc éves barátság ilyen csúfos véget ér, szomorú. De ez a barátság a mai magyar politikai élet egyik alapvetése is volt, ezért minimum elvárható lett volna, hogy a felek e felelősségük szerint járjanak el. Talán egyikük sincs annak tudatában, hogy mindez milyen súlyos következményeket váltott ki, konkrétan valószínűleg felelős a Jobbik határozott megerősödéséért.

De nézzük a többi okot is, először azokat, amelyeket nem osztok.

*

Az alkotmányozó voluntarizmus vádjával korábban sem értettem egyet, most sem. Világosan kétharmadhoz volt kötve az alkotmányozás, s mivel a Fidesz ezt megszerezte 2010-ben, jogszerűen hozta létre az új alkotmányt. Ez az alkotmány ráadásul legnagyobbrészt standard európai alapszöveg, igen csekély lokális színezettel, mint amilyen a preambulum. A konfliktus-élező politikai technikát nem tartom a Fideszre jellemzőnek, nem is értem, pontosan mire gondol itt a kolléga – különösen 2006 után.

A populista retorika és a plebejus öntudat a politikai PR része, s nincs egyetlen olyan politikai párt sem a mai demokratikus világban, amely adott érdeke szerint teljesen nélkülözné e vonásokat. Elég csupán a brit pártretorikát megfigyelnünk. Nem látok „nyugatellenességet” a Fideszben, csupán tiltakozást oly lobbibefolyás ellenében, amely legutóbb képes volt az Altus cégcsoportot megbízni a magyar kormány EU-támogatású kiadásainak ellenőrzésével.

Amit egyáltalán nem értek, az „a hagyományos nehézipar érthetetlen erőltetése”. Az autógyártásról van szó? Ha Szlovákiának ez bejött, nekünk mi lehet a problémánk? Az „ifjúságpolitika” hiányolása nekem az 1960-as éveket idézi, amikor az akkori pártvezetésnek meg kellett oldania „az ifjúsági problémát.” Persze, ma is van mit megoldani, de ha körülnézünk, a Lendület programtól kezdve a Gyere haza, fiatal! programig éppenséggel számos kezdeményezést látunk. Romániából, Lengyelországból milliók költöztek Nyugatra az elmúlt évtizedben, hasonló kritikát mégsem hallunk szomszédainktól. Tény, hogy amikor egy mosogató Írországban annyit keres, mint idehaza egy egyetemi tanár, az elvándorlás akárcsak lassítása is igen súlyos feladat. De éppen ezen a téren, a gazdaság fokozatos rendezése terén tette a legsikeresebb intézkedéseit a mai kormány.

*

S amelyekkel részben egyetértek: Az mára világossá vált, hogy a külhoni nemzetpolitika rossz irányba indult el. A Fidesz által korábban támogatott alakzatok a saját országukban periférián maradtak. De éppen e téren történtek változások az elmúlt időszakban, s helyesen. A „nemzeti elkülönülés” politikáját ekképpen nevezni az eredeti irányvonalat tekintve is túl erősnek tartom, ma pedig már egyáltalán nem jellemző. Az, hogy a külhoni állampolgárság mindent összevéve sikeres, éppenséggel támogatandó. Vegyük csak a horvátokat s nézzük meg, ők hogyan szervezik meg a horvát állampolgárság megadását Dél-Amerikától Nyugat-Európáig!

Részben egyetértek a közmédia kezelésének kritikájával, különösen azt követően, hogy a Magyar Nemzet-csoport levált a kormányt támogató médiablokkról.

A „putyini politikával való kokettálás” e megfogalmazása túlzó. Világos, hogy a mai kormány abban a harapófogóban, amelynek két kapcsa az „Altus” és az „EB”, szükségképpen kiutat keresett. Érdekes módon miközben Merkel és Hollande hetente találkoztak az orosz vezetővel, igen kevés kritikát hallottunk. Ugyanez a helyzet a görög miniszterelnök „kokettálásával” is. Amivel itt egyet lehet érteni, az a diplomáciai rafinéria hiánya: Alexisz Ciprasz sokkal okosabban használja eszközeit, mint mi tettük eddig. A hiba konkrétan úgy fogalmazható meg, hogy míg a görögök nem engedik meg, hogy az orosz vezetés eszközként használja őket, a mi vezetésünk sajnos belecsúszott egy ehhez hasonló hiába. A keleti/déli nyitást én felhabosított álproblémának tartom. Kis túlzással: az egész nyugati világ Kelet-Ázsiában termeltet.

Végül azok a megjegyzések, amelyekkel egyetértek: a hatalmi arrogancia szembetűnően elterjedt, különösen az időközi választásokat megelőzően. Ezt saját köreimből részletesebb tényanyaggal is meg tudnám világítani. A személyzeti politikában azt látjuk, hogy az intellektuális színvonal fokozatosan süllyed. Nem tudom, hogyan lehet ezt megfordítani, de az eredmény kézzel fogható pl. a felsőoktatási reformok előtárása majd sietős törlése kapcsán. Ez is rámutat a szakpolitikák háttérbe szorítására, amivel nem lehet egyetérteni.

Tény, hogy a Fidesz, a második kétharmaddal induló ciklusa első évében, úgy tűnik, nem képes beváltania azt a reményt, hogy ténylegesen létrehozza a „nemzeti együttműködés rendszerét”, mert éppen az együttműködés, az ehhez való figyelem, türelem, méltányosság, körültekintés hiányzik többször, mint indokolt lehetne. S idekapcsolódnak olyan jelenségek is, amelyek felvetik legalábbis a morális korrupció gyanúját.

*

Amikor azonban a Fidesztől való generális eltávolodásról van szó, mindenekelőtt objektivitásra kell törekednünk.

Tegyük csak egymás mellé a Fidesz-kormányok sikeres lépéseit és a sikerteleneket. Olyan alapvető területeken, mint a gazdaság vagy a pénzügy, a Fidesz-kormányok kiválóan teljesítenek. Aki deviza alapú kölcsönben volt eladósodva, tudna mesélni a megkönnyebbülésről, amit a kormány lépései hoztak a számára. Ahol több gyermeket nevel a család, a családtámogatás szinte önálló kereset nagyságú pluszbevételt jelent. Az infláció ténylegesen megszűnt, ami önmagában is egy közgazdasági csoda, tekintve, hogy ezzel együtt a gazdaság növekszik. De nézzünk körül a kultúra terén is, hiszen – a Nemzeti felépítés után – az Erkel színház újranyitása, a Zeneakadémia felújítása, a múzeumi nagyberuházás tervei magukért beszélnek. S alaposan körültekintve még folytathatnánk.

Mindennek pontos értékeléséhez világosan kell látnunk a környezetet, amelyben élünk: Németország 1945 után tíz év alatt visszaépült a fejlett nyugati világba. Mi negyed évszázaddal vagyunk a rendszerváltás után s még mindig alapvető nehézségekkel küzdünk. Csak endogén okokról van itt szó? A brókercégek üzelmeinek feltárulása nem erre enged következtetni. A terep tehát nehéz, s az országnak objektív érdeke a Fidesz-kormányok sikeres teljesítménye. De ahhoz, hogy a siker igazi legyen, meg kell fontolniuk a kritikát és sok ponton lényegileg kell változtatniuk.

S akkor még nem is említettem, hogy a Fidesz-kudarc milyen belpolitikai következménnyel járna. Létezik olyan szcenárió, amelyben az erősödő Jobbik a baloldallal összefogva ütheti ki a mai kormányt a nyeregből. Láttunk erre példát elégszer: a baloldal és a szélsőjobb összefogását a centrális erő leváltása érdekében. Ezért is jobb lenne, ha a segítő szándékú kritika kellő felelősséggel és tárgyszerűséggel fogalmazódna meg.

A Jobbik erősödése intő jel. A mai kormány felelőssége óriási.