Az örmény népirtás emlékezetére
2015. április 24. írta: Zsigmond és Péterfy

Az örmény népirtás emlékezetére

ormeny_nepirtas_4.jpg

Száz éve kezdődött az örmény népirtás a Török Birodalom területén (Bakodi Péter részletes cikkét itt olvashatják a történetről). Az egykori külföldi szemtanúk és tisztességes török vezetők visszaemlékezéseiből átérezhetjük ezt a sokak által nem ismert, mások által elhallgatni, lekicsinyelni kívánt, emberiesség elleni bűncselekmény-sorozatot.

Száz éve történt... Ment-e az emberiség azóta előrébb? Emlékezzünk az örmények pusztulására most, 2015-ben, a 21. században, amikor ugyanazon a vidéken, a Közel-Keleten újra elvadult, begőzölt barbárok pusztítják az ott élő embertársainkat származásuk vagy vallásuk, meggyőződésük miatt.

Kemal Atatürk, a modern Törökország atyja és első elnöke:

„A korábbi ifjútörök párt maradékai nyugtalanok a köztársasági uralom alatt: el kellett volna számoltatni őket keresztény alattvalóink millióinak élete miatt, akiket könyörület nélkül tömegesen elhajtottak házaikból és lemészárolták őket. (...) Az örmények elleni első világháborús tömegmészárlás szégyenletes cselekmény volt.”

Henry Morgenthau, az Egyesült Államok korabeli törökországi nagykövete:

„A deportálások igazi célja a rablás és a pusztítás, a tömegmészárlás egy új példája volt. Amikor  török hatóságok parancsot adtak a deportálásokra, halálparancsot adtak ki egy egész fajra, és ezt jól tudták, és a velem folytatott beszélgetések során nem is próbálkoztak különösebben leplezni a tényt. (...) Biztos vagyok abban, hogy az emberi faj történetében nem történt ilyen szörnyű esemény.”

Ahmet Riza ifjútörök politikus, az első ottomán parlament elnöke:

„Nézzünk szembe azzal, mi, törökök vadember módjára öltük le az örményeket.”

II. Abdul-Medzsid, az iszlám utolsó kalifája:

„Ezekről a szörnyű tömegmészárlásokról beszélek. Ez a legnagyobb mocsok, ami valaha megszégyenítette nemzetünket és fajunkat.”

Fridtjof Nansen norvég utazó, felfedező:

„1915 júniusában elkezdődött az a szörnyűség, amelyhez nincs fogható a történelemben. Kilikia, Anatólia és Mezopotámia minden városából és falvából elhajtották az örmény keresztényeket a halálmenetükbe; a dolgot szisztematikusan végezték, egyik körzet után a másikat megtisztítva, akár közel volt a lakosság a harctérhez, akár több száz kilométerre onnan. Ki akarták söpörni az összes örményt. A férfiak többségét már elvitték munkaszolgálatra, így a dolog a nők, a gyerekek, az idősek és a rokkantak otthonaikból való elhajtásáról szólt. Néhány napot vagy órát kaptak. Minden tulajdonukat hátra kellett hagyniuk: házaikat, földjeiket, gabonájukat, teheneiket, bútoraikat, eszközeiket, tárgyaikat. Mindet begyűjtöttek a török hatóságok. Amiket magukkal tudtak vinni, pénzt, ékszert, más értéktárgyakat és még a ruháikat is, hamarosan azokat is elvették tőlük a csendőrök, ahogy a szekereiket és állataikat is. Szerencsétlen teremtményeket összehajtották a különböző falvakból és hosszú oszlopokban hajtották át őket a hegyeken az arab sivatagi pusztákba, ahol semmi előkészület nem történt ennek az éhező roncsokból álló tömegnek a fogadására és ellátására, ahogy azért sem történt semmi, hogy életben maradjanak a menetelés során. Az ötlet az volt, hogy akik nem pusztulnak el az út során, haljanak bele az éhezésbe.”

Mohammad-Ali Jamalzadeh (perzsa író és újságíró):

„Bagdadból és Aleppóból mentünk Isztambul felé szekéren. Utunk első napjaitól kezdve örmények számos csoportjával találkoztunk. A török fegyveres őrök és csendőrök hajtották őket a halál és elpusztulás felé. Először meglepődtünk ezen, de aztán lépésről lépésre megszoktuk ezt és nem is néztünk rájuk, persze nehéz is volt rájuk nézni. Korbácsokkal és fegyverekkel hajtották előre a síró, elgyengült örmény nőket, férfiakat és gyerekeket. Fiatal férfiakat nem lehetett látni közöttük, mert őket a harctérre küldték vagy már előzőleg megölték. (...) Az örmény lányok leborotválták a fejüket, teljesen kopaszok voltak, hogy az arab és török férfiak békén hagyják őket... Ha az egyik fogoly elesett a fáradságtól, gyengeségtől vagy csak véletlenül, ott hagyták őket az út mentén. A rokonaik sóhajtozása sem használt. (...) Lépésről lépésre láttuk az elesett örmény nőket és férfiakat az út mentén haldokolni, agóniában vagy halottan fekve. Később észrevettük, hogy néhány környékbeli fiatal nem tartotta meg becsületében a haldokló vagy halott örmény lányokat, kiélve rajtuk vágyukat. Az Eufrátesz nyugati partja felé tartva minden nap láttuk a hullákat, ahogy a folyó viszi őket lefelé.”

Pallavicini János, az Osztrák-Magyar Monarchia törökországi nagykövete:

„A saját hazájából elhajtott örmény népet nem csak a legnagyobb szenvedésnek tették ki, hanem a teljes elpusztítás volt a cél. (...) Az a mód, ahogy az örményeket deportálták, egyenértékű az érintettek halálra ítélésével. (...) El fog jönni az idő, amikor Törökországnak el kell számolnia ezzel a pusztítással.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr397395000

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsigmond és Péterfy: Az örmény népirtás emlékezetére 2015.04.24. 13:13:01

„El fog jönni az idő, amikor Törökországnak el kell számolnia ezzel a pusztítással.” Emlékezzünk korabeli feljegyzésekkel az örmények pusztulására most, 2015-ben, a 21. században, amikor a Közel-Keleten újra elvadult, begőzölt barbárok pusztítják az ott é…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.24. 13:10:03

Manapság az azeriek igyekeznek minden erővel folytatni az örmény népirtást. A független Karabah ellen mesterkednek folyton. Gyakorlatilag csak az orosz hadsereg örményországi jelenléte akadályozza meg az azeriek terveit, ugyanis Azerbajdzsán elemi érdeke nem szembenni az orosz érdekekkel.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.04.24. 18:34:41

"...1992. február 25-én az általuk támogatott önálló karabahi hadsereg, mely többségében szintén örményekből állt, betört egy Hodzsáli nevű, azeriek lakta kisvárosba, és lemészárolt több mint 600 embert."

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.04.24. 18:49:12

@maxval bircaman szerkesztő: Egyszer nézz rá a térképre, aztán kérj meg valakit, hogy a látottakon gondolkodjon el helyetted. Természetesen Azerbajdzsán térképére gondolok.

Azt tudtad, hogy az örmények a bibliára alapozva tartják magukénak Hegyi-Karabahot? Mer' ők bizonyíthatóan Noé fiának leszármazottai, és a bárka ott feneklett meg, mer' Karabah nem más, mint az Ararát, tehát jár nekik, mer' a Tóra megírta.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.24. 19:21:36

@Mr Falafel:

Karabah nem a Biblia miatt örmény föld, hanem azért, mert lakossága örmény.

Térkép: i1.wp.com/bircahang.org/wp-content/uploads/2015/04/jau.png

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.24. 19:23:54

@Mr Falafel:

Ismerem ezt az azeri mesét.

Háború volt. Az örmények nem várták ölbe tett kézzel, hogy az azeri agresszorok elvegyék földjüket és kiirtsák őket. A "lemészárlás" valójában hadi cselekmény volt állig felfegyverkezett azeri agresszorok ellen,

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.04.26. 10:58:48

@maxval bircaman szerkesztő: Nem nagyon érted a lényeget. Lásd Koszovó példáját. Nem mindig azé a terület, aki lakja. Vagy akár Ukrajnát is említhetnénk. Az oroszok szerinted kiirthatják az ukránokat? Még okuk is lenne, hiszen az ukránok (USA biztatásra és pénzen) kezdtek népirtásba. Szóval, ki nem szarja le az örmények sirámait, ha egyszer elfogadták a tényt, hogy Hegyi-Karabah Azerbajdzsán autonóm területe.

Háborúról beszélsz, de tényeknek híján. Először is, az örmények a SZU felbomlása után hadüzenet nélkül támadták meg Azerbajdzsánt. (Hol volt az ENSZ?) Ekkor került sor egy teljes falu lemészárlására. Ennek évfordulóján azóta is van megemlékezés, ezért volt a baltás eset is. Háború volt, ahogy írod, és háború van, teszem hozzá. Ahogy háború volt az első világháború is, mint azt a neve is mutatja. Ekkor az oszmán birodalom alattvalói fellázadtak, és az antanthoz csatlakozva irtani kezdték a muzulmánokat Törökország területén. A török hadsereg saját országrészének felszabadítását végezte, miközben az áruló és tömeggyilkos örményeket kitelepítette és öldöste. Abban a helyzetben abszolút helyesen. Te mit tennél, ha a cigányok fellázadnának, és irtani kezdenék a magyarokat a bevonuló szlovákok oldalán? - Jó, jó, a származásod miatt tudjuk, hogy nem azt, amit például én, vagy egy másik magyar. De az elvet akkor is felfoghatod. Tudod, Izrael is önvéd állandóan.
Tehát háború volt, egy népirtó agresszort kellett semlegesíteni határon belül. Majdnem sikerült, de jöttek a ruszkik, akik aztán megszerezték a területet.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.26. 13:33:08

@Mr Falafel: Az Oszmán Birodalom népeinek függetlenségi harcáról beszélsz. Miért kellett volna a területet oda ajándékozni a törököknek?

-JzK- 2015.04.26. 16:53:10

Bár a törökimádat tőlem maximálisan távol áll, és együtt érzek az örmény keresztények szenvedéseivel, teljesen megértem a török hazafiak ellenkezését a népirtás "elismerésével" kapcsolatban. Ugyanis ez nem pusztán egy történelmi igazság tudomásul vételét jelenti, hanem a Schuldkult meghonosítását, amelyet a németeknél mindenki láthat. Minden nemzetet terhelnek történelmi bűnök, és minden nemzetnek vannak áldozatai is. Viszont ha egy nemzetet örökös vezeklésre és önsanyargásra kényszerítünk, azzal a sírját ássuk meg.

gyalog.galopp 2015.04.26. 18:04:22

@-JzK-:
Így van, ez itt egy olyan gyógyszer, amit kifejezetten a mellékhatások miatt fejlesztettek ki, mert abban van a lényeg.
Amíg a németeknél megy a szekér, addig szarnak rá, de ha nagyon zötyögős lesz az út takarítani fognak.

Dr Kebab 2015.04.27. 18:39:15

@maxval bircaman szerkesztő: Nem kellett nekik odaajándékozni, már eleve az övék volt. Ha nem lett volna, akkor az örmények mitől akartak volna függetlenedni?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.04.28. 19:02:33

@maxval bircaman szerkesztő: Nyilván eldöntötted, hová helyezed a szimpátiádat, és ettől a döntésedtől a józan ész semmilyen érve el nem tántorítana. Az állhatatosság erény. Talán akkor is, ha valami irtózatos nagy ökörség mellett tartunk ki.
süti beállítások módosítása