Semmibe vezető utakra költöttek 7-16 milliárd forintot a magyar-román határon, adta hírül az Átlátszó. A nagy lélegzetvételű, helyszíni utánajárással készült anyag aztán elindult a megszokott úton, és megszülettek az online médiás értelmezései:

Milliárdokat költöttek el semmibe vezető utakra a magyar-román határon (VG)
Semmibe vezető utakra szórtak el milliárdokat Kelet-Magyarországon (hvg.hu)
Legalább hétmilliárd forintot költöttek semmibe vezető utakra a magyar-román határon (444)
Uniós milliárdok mentek semmibe vezető utakra (Hír24)
Milliárdokból építettek semmibe vezető utakat Kelet-Magyarországon (Propeller)

„Legkevesebb 7 milliárd, más becslések szerint 16 milliárd forint uniós támogatást költött el a két szomszédos ország olyan utak megépítésére, amelyek a semmibe vezetnek, autó csak elvétve jár rajtuk, értelmük és hasznuk egyaránt erősen megkérdőjelezhető” – írja bevezetőjében az Átlátszó. A cikk bőségesen el van ugyan látva diagramokkal és infógrafikákkal, én a magam szerény eszközeivel mégis melléjük tennék hat egyszerű ábrát az erősen megkérdőjelezhető értelemről és haszonról:

Út Elek és Ottlaka (Grániceri) között: 48 km helyett 5 km 

Út Körösnagyharsány és Körösszeg (Cheresig) között: 48 km helyett 5 km 

Út Garbolc és Szárazberek (Bercu) között: 40 km helyett 4 km

Út Ömböly és Szaniszló (Sanislau) között: 61 km helyett 13 km

Út Dénesmajor és Nagyzerind (Zerind) között: 37 km helyett 14 km

Út Pocsaj és Biharfélegyháza (Roșiori) között: 37 km helyett 14 km 

És hogy miért vezetnek ezek az utak mégis a semmibe ma még? A válasz egyszerű: Románia 2007-ben csatlakozott ugyan az Európai Unióhoz, a schengeni övezetbe azonban azóta sem vették fel, az EU igazán szigorúan őrzött határa így továbbra is Magyarország és Románia között húzódik. Amikor ezeket a fejlesztéseket tervezték, még bőven a 2010-es kormányváltás előtt, senki sem számolt azzal, hogy még 2015-re sem jön össze Romániának Schengen.

Ez a mellékes magyarázat – bár az egyik szerző szerint részletesen foglalkoznak vele cikkükben – se az Átlátszó-cikk címében, se a bevezetőjében nem jelenik meg, s a törzsszövegben is el kell jutni a 21. bekezdésig, hogy előkerüljön. Nem csoda, hogy a hvg.hu és a Propeller összefoglalójából már ki is maradt ez az egész Schengen-dolog, és a 444 is elég sajátos formában ismerteti ezt az apró, zavaró tényezőt („Ami miatt igazán felfoghatatlan az egész jelenség, az az, hogy ha még el is készültek volna ezek az utak, használni akkor sem lehetne egyiket sem. Az utak a magyar-román határon vezetnek át, de mert Románia még nem csatlakozott a schengeni országokhoz, határátkelőket kéne telepíteni rájuk.”).

Szomorú ez az értetlen – rosszabb esetben rosszindulatú – hozzáállás. Ha valami nem épült meg, ellopták a felét, azzal foglalkozni kell. A Nem készült el a pócsaji út!!! címnek összehasonlíthatatlanul kisebb a húzása, mint az Így költöttek el 7-16 milliárd uniós forintot a semmibe vezető utak építésére a magyar-román határon változatnak, ez kétségtelen. Megéri az a néhány indulatos plusz kattintás és online médiás hivatkozás, hogy ennyire félrevigyék az olvasóikat a dolgok megértésében?

A határvidékek rendszerint nem a legfejlettebb részei az országnak: messze vannak a központtól és a határok hosszú évtizedekre vágtak el egymástól szomszéd falvakat, városokat. Az EU szomszédos országok együttműködését elősegítő programjai, így a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) az egyik legjobb lehetőséget kínálják a határon innen és túl élő magyarok, valamint – ahogy Sronti teljes joggal megjegyezte – az ott élő románok számára az elszigeteltségük mérséklésére, a régi közlekedési, kulturális és gazdasági kapcsolatok újraélesztésére. (Hasonlóan fontos Szlovákia felé az Ipoly-hidak ügye, amik hol épülnek, hol nem.)

Magyarország érdeke, hogy Románia minél előbb csatlakozhasson a schengeni övezethez, és ugyanolyan könnyű legyen átlépni a román határt, mint a szlovákot, a szlovént vagy éppen az osztrákot. A kérdéses utak a csatlakozás pillanatában értelmet nyernek, addig viszont aligha lenne értelme határátkelőt telepíteni rájuk, mivel azok kialakítása, pláne működtetése felettébb költséges mulatság, és mi van, ha (legyünk derűlátók) például 2016. január 1-től teljesen feleslegessé válnak?

És végül még egy szempont ahhoz, hogy miért jó dolog ezeknek a térségeknek a fejlesztése, felpezsdítése: mert a budapestinél jóval magasabb arányban élnek ott azok, akikről a fent sorakozó orgánumok oly' nagy és őszinte együttérzéssel számolnak be, amikor a Blahán vagy Miskolcon ételért sorban állva fotózzák őket. Igen, a szegények.

*

A poszt nyitóillusztrációjának forrása: Nagyzerind Facebook-oldala.