Vendégszerzőnk, Káldos János szociológus, a Pázmány Péter Tudományegyetem oktatójának írása. A szerző tíz éve él muszlimként.
***
Stumpf András Mandineren megjelent cikke jól összefoglalja azt a gondolatmenetet, amit az ISIS-elleni fellépés támogatása mellett fel lehet hozni. Szerintem azonban éppen a legfontosabb kérdésben nagyon nincs igaza. Az Atlantic cikkének egyes megállapításaival lehetne ugyan vitatkozni, de két megállapítás mindenképpen lényeges:
1. Az ISIS mögött egy bármilyen zavaros és torz, de valóban komolyan vett ideológia áll. Ezen ideológia egyik sarokpontja, hogy az iszlám hagyományokban megjelenő apokaliptikus próféciákra nagyon erősen építkezik;
2. Az ISIS saját létezését elsődlegesen katonai sikerekkel és terjeszkedéssel tudja igazolni, és így férhet hozzá új erőforrásokhoz is. Ha ez a növekedés megszűnik, az ISIS fokozatosan összeomlik, hiszen mind gazdasági, mind ideológiai alapját elveszti.
És pont ez a legfőbb érv, hogy miért nem kell és miért nem szabad beavatkozni a jelenleginél nagyobb, szárazföldi erők bevezetésével. Az Iszlám Állam előrenyomulása ugyanis már megállt. Természetesen nem önszántukból, hanem a környező erők felfegyverzése, szervezettebbé válása és nem utolsó sorban az egyesült arab, iráni amerikai és francia légierők beavatkozása nyomán.
Az ISIS saját területéről már elüldözte az általa kiirtandónak tartottakat, és további területszerzésre nincs kilátása. Bár az általa uralt területeken terror-uralmat működtet, a tömeges népirtásra tőlük Szíriában jelenleg nem kell számítani. Ilyen módon – bármilyen furcsa is kimondani – a ISIS már csak egy olyan szükséges rossz, ami minden szörnyűsége mellett az újabb népirtások megakadályozója lehet az összeomlása előtt.
Egy szárazföldi intervenció, és az ISIS gyors összeomlasztása csak újra hatalmi vákuumot teremt a térségben, és azonnal magával hozza a következő népirtás-sorozatot. Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy ISIS-szel szemben álló erők maguk sem sokkal különbek ennél a csoportnál.
A szíriai kurd ellenállás legfőbb erejévé a kurd kommunista (ezen belül is a legradikálisabb sztálinista gyökerű) csoportok váltak, akik amellett, hogy maguk is egy totalitárius ideológia hívei, szintén nem riadnak vissza a terror alkalmazásától. Ők nem csak az ISIS, de általában az arabok ellen harcolnak, egy független és főleg etnikailag homogén kurd területért.
A szíriai felkelés nem kis részben azért nem járt sikerrel, mert a lázadóknak a kormánycsapatok mellett szembe kellett nézniük egy kurd fronttal is, sőt, az ISIS és az An-Nusra előretörésében sem kis szerepet játszott a háború több frontos etnikai konfliktussá válása.
A kurdok jelenleg persze együttműködnek a helyi asszír keresztény erőkkel, de az asszírok tudnának mesélni arról, hogy a PKK és egyéb kurd csoportok más körülmények között hogyan bántak el bármely más etnikai kisebbséggel.
Az iraki kurd vezetés ennél egy fokkal vállalhatóbb – bár ott is jelentős erőt képviselnek a kommunista milíciák, de maga a vezetés sokkal inkább egy pragmatikus nacionalista államépítő politikát folytat. Ami persze nem biztos, hogy megnyugtató a kisebbségek számára, hiszen az autonóm területről az elmúlt tíz évben fokozatosan szorult ki az ott élő arab és türkmén kisebbség, és a frissen elfoglalt Kirkukban is gőzerővel folyik ez a folyamat.
Szíriában az összeomló ISIS helyébe léphet még az Aszadot támogató hadsereg és az őket támogató, főleg alavitákból és síitákból álló milíciák sora, akik az ISIS minden gaztette ellenére egyelőre még mindig vezetik a tömeggyilkossági versenyt.
Irakban az állami hadsereggel egyesült síita milíciáktól kicsit enyhébb formában, de nagyjából arra lehet számítani, mint Szíriában Aszadéktól. A jelenlegi iraki szunnita felkelés – amiben az ISIS vált domináns szereplővé – éppen azért robbant ki, mert a síita vezetésű kormányzat brutális terrort vezetett be az északi szunnita népességgel szemben. Ha ezek a síita milíciák most gyorsan be tudnának vonulni az ISIS által ellenőrzött területekre, az jó eséllyel szintén népirtást jelentene.
Nem szabad elfelejteni, hogy a jelenleg ISIS ellen harcoló helyi erők alapvetően egymás ellenségei is. A kurdok nem csak az ISIS vagy a felkelő arabok, de az Aszad-féle kormányzat ellen is harcolnak, és ugyanígy ellentétesek az iraki kurdok és síita milíciák érdekei.
Utóbbi két csoport között Irakban már most is sor került összecsapásokra, tehát vélhetően a szunnita arabokkal közös erővel történő leszámolással párhuzamosan egy egymással szembeni háború is igen gyorsan kialakulna.
Egy jól felfegyverzett, szíriai hátországot szerző PKK pedig Törökország stabilitására gyakorolhat nehezen belátható hatást.
Természetesen az ISIS és a Jabhat an-Nusra (az al-Kaida szír szárnya) annyiban mindenképpen különbözik a többi helyi és regionális érdekeltségű szereplőtől, hogy globális franchise-t működtetnek, így ebből a szempontból Európa és általában a Nyugat számára mindenképpen rosszabb opciót jelentenek, mint más helyi erők. Csakhogy a hatalmi vákuummal kialakuló újabb beláthatatlan és előre láthatóan kaotikus hatalmi átrendeződések − adott esetben a konfliktus − eszkalálódása újabb országokra nagyon könnyen eredményezhet egy mainál is nehezebben kezelhető, Európára nagyobb fenyegetést jelentő helyzetet.
A megoldás ebben a helyzetben csakis az ISIS fokozatos visszaszorítása lehet, ami rákényszeríti a különböző helyi erőket (kurdok, síiták, stb.), hogy alakítsanak ki valamiféle megállapodási tervet, kompromisszumot és biztonsági garanciákat a ISIS-t elhagyni akaró szunnita arab klánoknak és népességnek.
Ez persze még mindig távol áll a konfliktus és a térség problémáinak hosszútávú rendezésétől, de kordában tartja az erőszakot, fokozatosan szűkíti a konfliktusban résztvevők körét és megakadályozza a konfliktus eszkalálódását.
Azt gondolom, hogy Magyarország esetleges részvételét egy ilyen iraki-szíriai misszióban e szempontok alapján is értékelni kell.