Lett volna miről beszélnie Orbán Viktornak. A jelentős népszerűség-csökkenés, a Veszprémben elbukott kétharmados többség, Simicska Lajos magánháborúja, a külpolitikai elszigeteltség és a párt belső repedései mind-mind alkalmat adtak volna a bátor szembenézésre. Aztán nem történt semmi.
„Zászlónk magasan lobog, eszménk vezércsillaga a polgári Magyarország, ebben nem lesz változás száz évig” – mondta a miniszterelnök pénteken a Várkert Bazárban tartott évértékelőjén. Azt azonban elfelejtette közölni a miniszterelnök, hogy mit is jelent manapság a Fidesz számára a polgári Magyarország, amiről mostanában nem gyakran esett szó – amikor szó esett róla, akkor pedig éppen az derült ki, hogy ez a fogalom csak egy termék. Talán G. Fodor Gábor szavait ellensúlyozandó Balog Zoltán „emberminiszter” és Orbán Viktor szájából nagyon sokszor hangzott el most a polgár és a polgári szó.
A miniszterelnök részben kedvenc témáit ismertette újra: véleményét Európa válságáról, az illegális határátlépőkről, a „jelző nélküli”, avagy illiberális demokrácia létjogosultságáról és a pragmatikus viszonyról Oroszországgal. Ez után hosszasan sorolta a Magyarország gazdasági eredményeit: gyakorlatilag a közmédia Híradójának mint egy Best Of válogatásaként. Orbán szerint Magyarország előrébb tart mindenkinél, minket másolnak Európában, csodálják a magyar gazdaság sikereit. Ezek kötelező körök, az igazságtartalmát hosszasan lehetne vitatni. Az egyetlen vitathatatlan pont, hogy a devizahitelek forintosítása nagyon jókor jött.
A fontos kérdésekre azonban nem válaszolt Orbán Viktor. Utalt Simicskára: azt mondta, hogy sem egyéni, sem csoportérdek nem kerülhet a haza szolgálata elé. Ez vajon csak mától van így, vagy az elmúlt öt évben is így volt? A két szék között a pad alá eső magyar külpolitikát annyival intézte el, hogy egyrészről ugye minket másol mindenki, másrészről pedig egy csomó külföldi politikus járt Magyarországon, biztos nem véletlenül. Arról nem esett szó, hogy a pragmatikus oroszpolitika még lengyel barátainkat is elidegenítette tőlünk. Nem esett szó a fiatalokról sem, arról a százezres tömegről, amelyik nyugatra ment dolgozni. Volt viszont szó a nyugdíjakról: remélem, rosszul értettem, és nem a 13. havi nyugdíj visszavezetésére utalt Orbán Viktor a beszédben.
A veszprémi vereséggel már hosszasabban foglalkozott a miniszterelnök. A fő tanulság, amit leszűrt belőle, az az, hogy a párt és hívei nem harcolnak eléggé. Tehát, hogy még több harcra van szükség, mégpedig nem más ellen, mint a szocialisták ellen. Egészen elképesztő, hogy Orbán Viktor 2015-ben még mindig az elmúltnyolcév elleni harcot próbálja erősíteni, miközben a második legerősebb párt a Jobbik, a széttöredezett baloldal pedig még csak a kanyarban sincs. A Jobbikról nem esett szó konkrétan, viszont az újonnan megnevezett célcsoport, a „rendszerváltás vesztesei”, avagy a „keményen dolgozó emberek”, esetleg „melósok” pont a Jobbik táborának egy jelentős része.
Talán éppen a harcos hozzáállás az, amit egyre kevesebben viselnek el még a párt hívei közül is. Mindig háborúzni, mindig újabb legyőzendő ellenséget találni egy idő után fárasztó lesz. A párt kemény magján kívül kevesen hiszik ma el, hogy jelenleg vagy a közeljövőben az MSZP fenyegetné a Fidesz hatalmát. Ha valamit megérthetett volna a Fidesz és vezetője a veszprémi vereség kapcsán, az az, hogy azok a szép idők, amikor elég volt a szocialisták visszatérésével fenyegetőzni, véget értek. A választók egy jelentős része már csupán ennyiért nem hajlandó a Fideszre szavazni. Ráadásul az urizálás egyre inkább felidézi sokakban a luxusbaloldal egykori arroganciáját.
Orbán Viktor láthatóan nem ezt az üzenetet fogta fel a veszprémi fiaskóból. Hanem azt, hogy harcolni kell. De lehet, hogy már többen vannak ebben az országban azok, akik békét akarnak.