Újhullámos bevándorlás-ellenesség: a Pegidától Orbánig
2015. január 12. írta: bakó.bea

Újhullámos bevándorlás-ellenesség: a Pegidától Orbánig

pegida_tuntetes.jpg

Wir sind das Volk!”, azaz „Mi vagyunk a nép!” – skandálja rendre az egyre duzzadó Pediga-demonstrációkon hétfőnként megjelenő tízezres tömeg több német nagyvárosban. A Pegida az „Európai Patrióták a Nyugat Iszlamizációja Ellen” elnevezés rövidítése, a Charlie Hebdo elleni támadás miatt pedig bizonyára újabb löketet kapnak a tüntetéseik, főleg miután vasárnap a Charlie képeit közlő Hamburger Morgenpost szerkesztőségét is felgyújtották. A Pegidát radikális iszlámellenesség miatt támadta a legtöbb német párt, a kormánypártok azonban mégis meghallani látszanak a „nép” vagy legalábbis a Pegida hangját, mivel a bevándorlás újraszabályozására tettek javaslatot. A hangsúly a bevándorlók integrációján van – ami pont a Pegida által hivatkozott „nép” fogalmának újraértelmezéséhez vezet.

A Pegida a Facebookon közzétett 19 pontos kiáltványa szerint befogadná a háborús menekülteket, ugyanakkor rögzítené az alkotmányban a bevándorlók társadalmi integrációs kötelezettségét. Hangsúlyozzák, hogy az akár vallási, akár politikai alapú radikalizmust és a nőellenes, erőszakos ideológiát utasítják el − leszögezve, hogy mindezzel nem a Németországban élő, a társadalomba integrálódott muszlimokat támadják. A Pegida zéró toleranciát hirdet a bűncselekményeket elkövető menedékkérőkkel és migránsokkal szemben is.

Szerettünk volna bővebben is beszélni ezekről a kérdésekről a Pegidát alapító Lutz Bachmannal, ezért interjút kértünk, azonban megkeresésünkre nem kaptunk választ.

Ez nem meglepő, a Pegida ugyanis általában véve „hazugnak” tartja a sajtót, nem igazán nyilatkoznak a német médiának sem, és a tüntetéseken is gyakran kitakarják az újságírók kameráit. Kénytelenek voltunk tehát a „hazug” sajtóból és a Facebookról tájékozódni, ahol annyit leltünk fel Bachmannról, hogy egy drezdai fotós, aki honlapjának tanúsága szerint szívesen készít nem túl igényes, meztelen nős képeket. Az is kiderült róla, hogy tizenhét évvel korábban betörés miatt három év börtönre ítélték, és ez elől Dél-Afrikába menekült – ezt a Facebook oldalán Bachmann is elismerte, de azokat a sajtóhíreket cáfolta, hogy álnéven bujkált volna. Mint írta, végig a saját nevét használta, és azért tért vissza, mert lejárt a tartózkodási engedélye.

*

Akárki is Bachmann, az nyilvánvaló, hogy fontos társadalmi igényre tapintott rá a Pegida-tüntetések szervezésével – még úgy is, hogy a Németországban élő muszlimok legnagyobb része szunnita török. Ők viszonylag jól integrálódtak és távol állnak tőlük a szélsőségek, bár azért az ősszel, az Iszlám Állam előretörésével párhuzamosan a németországi muszlimok körében is megjelent az iszlám vallási szabályait betartató „saría-rendőrség”, aminek a működését rögtön fel is számolták a hatóságok.

Többségében békés törökök ide vagy oda, a német társadalom többsége tart a muszlimoktól: egy friss közvélemény-kutatás szerint a nem muzulmán németországi lakosság 61 százaléka szerint az iszlám nem illeszkedik a nyugati értékekhez, 57 százalék pedig fenyegetésnek érzi az iszlám jelenlétét az országban. A kutatás szerint a fenyegetettség érzése főleg a keleti tartományokban, a volt NDK területén erős. Türingiában és Szászországban – melynek tartományi fővárosa, Drezda a Pegida „otthona” – például a lakosság 70 százaléka tartja veszélyesnek az iszlámot. Ez azt jelenti, hogy a félelem éppen ott a legnagyobb, ahol a legkevesebb muzulmán él – mutat rá a kutatás. Ebbe a kérdésbe persze az is belejátszhat, hogy a keletiekbe – a posztszocialista Kelet-Közép-Európához hasonlóan – még nem nevelték annyira bele a „polkorrektséget”, mint a nyugatiakba. Másrészt a Pegidát élesen elutasító véleményformálók és politikusok vélhetően attól is tartanak, hogy a demonstrációk netán okot adhatnak egy németországi iszlamista terrorakcióra.

Nem csak az ellentüntetők, de a legtöbb német politikai szereplő is elítéli a Pegida tevékenységét, Angela Merkel kancellár például az újévi beszédében bírálta az idegenellenességet. A német politikusok jó része által szélsőjobboldalinak tartott AfD (Alternatíva Németországnak – a párt egyik képviselőjével készített interjúnk itt olvasható) több politikusa is kiállt viszont a Pegida mellett. A szászországi AfD meg is hívta egyeztetésre a tartományi parlamentbe a Pegida képviselőit. A szervezet egyébként mindig hangsúlyozza, hogy független a politikai pártoktól.

Az AfD után úgy tűnik, a német kormány is meghallja, vagy legalábbis kénytelen meghallani a nép, vagy legalábbis a Pegida hangját, január első napjaiban ugyani a kormánykoalíció több politikusa, és ellenzéki képviselők is a bevándorlás újraszabályozását szorgalmazták. A CDU-s Peter Tauber úgy fogalmazott: olyan emberekre van szükség, akik „tudnak és akarnak tartósan felelősséget vállalni” az országért. Ezért ki kell kidolgozni egy törvényt arról, hogy milyen „képességekkel, képzettséggel és országépítő elkötelezettséggel kell rendelkezniük a bevándorlóknak, akik németté akarnak válni”.

A „németté válás követelményét” továbbgondolva felvetődik a kérdés a Pegida jelszavával kapcsolatban, hogy mégis akkor ki a nép? Wer ist das Volk? A németországi muszlimok többsége ugyanis a már említett felmérés alapján a hazájaként tekint Németországra, vagyis a német néphez tartozónak tartja magát. Becslések szerint Németországban nagyjából a lakosság 4-5 százaléka muszlim, közülük sokan német állampolgárságot is szereztek. Az állampolgársági szabályokon egyébként épp tavaly módosítottak a második generációs bevándorlók tekintetében. A bevándorlók Németországban született gyermekei már 2000 óta automatikusan megkapták a szülők állampolgársága mellé a német állampolgárságot is, azonban az eddigi szabályok szerint legkésőbb 23 éves korukig dönteniük kellett és az egyikről le kellett mondaniuk. A tavalyi módosítás értelmében ha a gyermek a 21. életévének betöltéséig legalább nyolc évet Németországban tartózkodott vagy hat évet Németországban tanult, akkor nem kell választania, hanem mindkét állampolgárságot megtarthatja. A németek tehát – egyik legfőbb európai célországként – viszonylag reális célt tűztek ki és az országért felelősséget vállaló bevándorlókat szeretnének látni.

*

Eközben Orbán Viktor egy tranzitország miniszterelnökeként meglehetősen keresetlen nyíltsággal utasította el a gazdasági bevándorlást a vasárnapi párizsi demonstráción – ez persze szíve joga, csak épp Magyarországon a bevándorlás egyáltalán nem tartozik a fő problémák közé. Kijelentésével viszont – a rendezvényről gyakorlatilag elzavart – Marine Le Pennel került egy platformra. Franciaországgal ellentétben azonban Magyarország egyáltalán nem migrációs célország, sőt, pont a tömeges elvándorlás okoz problémát – erre nem mulasztották el felhívni a figyelmet az Orbán nyilatkozatáról tudósító külföldi újságírók sem.

Ráadásul Orbán ismét Brüsszelre mutogatott, amikor kijelentette: reméli, hogy a mostani események higgadt, nyugodt elemzése abba az irányba viszi majd el az európai vezetőket és Brüsszelt is, hogy egy szigorú, a bevándorlást korlátozni akaró politika nyerjen polgárjogot Európában. Érdemes ezzel kapcsolatban leszögezni, hogy a bevándorláspolitika alapvetően inkább tagállami hatáskör: a tagállamok maguk döntik el, hogy EU-n kívüli, harmadik országokból milyen feltételek mellett engednek be munkavállalókat. Nem véletlen, hogy a Pegida-tüntetések sem az EU-nak, hanem elsősorban a német kormánynak szólnak. Az EU általában csak annyit szabályoz, hogy ha már ezek a bevándorlók jogszerűen itt tartózkodnak és letelepedtek, akkor milyen jogok illetik meg őket – öt év után gyakorlatilag az uniós állampolgárokhoz nagyon hasonló letelepedett-státuszt nyernek, és a közeli családtagjaikat idehozhatják családegyesítés keretében.

Azonban, hogy mi kell a jogszerű itt tartózkodáshoz, azt a tagállamok határozhatják meg. Az EU csak egyes speciális munkavállalói csoportok és a diákok tekintetében alkotott néhány keretszabályt, valamint Törökországgal külön egyezményt kötött, ami alapján a munkavállalóik kedvezőbb elbánásban részesülnek. Nemzetközi egyezmények alapján pedig a menekülteket sem lehet visszatoloncolni oda, ahol az életük veszélyben van – ezt praktikusan általában nehéz igazolni, mert sokan papírok nélkül érkeznek, de ennek a kérdésnek a boncolgatása messzire vezetne.

A lényeg, hogy a bevándorlás alapvetően olyan terület, ahol a tagállamok szabadon eldönthetik, hogy milyen feltételekkel engednek be harmadik országból bevándorlókat. Orbán pedig, aki eddig az uniós túlszabályozás elleni szabadságharcos volt, most úgy látszik, mégis szeretné, hogy valamit, ami eddig főleg tagállami hatáskör volt, szabályozna az EU. Persze Orbán annyiban a realitás szintjén mozog, hogy „amíg ez a kormány van, addig biztosan nem fog megtörténni, hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország”. Ez bizony valószínű, ugyanis sem a szociális ellátások, sem a fizetések nem teszik túl vonzóvá az országot.

*

Ami az EU-val kapcsolatban releváns, az az, hogy a schengeni határoknak hála a bevándorlók is szabadon mozognak az övezeten belül. A spanyol belügyminiszter a Charlie Hebdo elleni terrorista támadás után már javaslatot is tett a schengeni szerződés módosítására. Mondjuk az övezeten belül a határellenőrzés visszaállításának nem sok értelme lenne, hiszen pont a lényege veszne el, de a külső határokon éppen lehetne szigorítani. Jelenleg ugyanis az uniós polgárokat – és uniós polgár volt a Charlie Hebdo szerkesztőségében mészárló Chérif és Said Kouachi is – főszabályként csak minimális ellenőrzésnek vetik alá a külső határokon. Azonban a Szíriából hazatérő szélsőséges iszlamisták – akik adott esetben német vagy francia állampolgárok – kiszűréséhez ez feltehetően nem elegendő.

A bevándorlóktól egyszerűen nem lehet eltekinteni – tetszik-nem tetszik, itt vannak, és ha már itt vannak, a legjobb, ha „a néphez” tartoznak; ehhez viszont jól működő integráció kell. Ha letelepedtek, családot alapítottak, akkor ők, de gyermekeik már mindenképp élvezik az EU minden áldását a szabad mozgással együtt – ettől a ténytől ideális esetben senkinek nem kellene, hogy félnivalója legyen. Mint korábban is írtam, a bevándorlók integrációjának a feladata az kell, legyen, hogy a liberális demokrácia vívmányait meggyőzően értékként állítsa az identitásukat kereső, esetleg szélsőségek felé forduló muszlim fiatalok elé. A liberális demokrácia vívmánya az is, hogy „az újságírók” kellemetlen dolgokat írnak vagy rajzolnak, meg az is, hogy „a nép” tüntet – akár a Pegida mellett, akár ellene.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr17064661

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újhullámos bevándorlás-ellenesség: a Pegidától Orbánig 2015.01.12. 15:26:02

A bevándorlóktól egyszerűen nem lehet eltekinteni – tetszik-nem tetszik, itt vannak, és ha már itt vannak, a legjobb, ha „a néphez” tartoznak; ehhez viszont jól működő integráció kell.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.01.12. 15:23:14

na, itten a liberális vaginamonológ. történhet bármi, az idegen szép.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.12. 15:23:30

A korlátozott bevándorlás hasznos, mert frissítően hat.

A túlzott mértékű bevándorlás súlyosan veszélyes, mint ez a mai Nyugat-Európa helyzet is mutatja.

Valójában a történelem során minden értelmes ország homogenizációra törekedett:
- asszimilálva az idegeneket,
- kiűzve az asszimilálhatalanokat (súlyosabb esetben: kiirtva őket).

Ez alól a birodalmak voltak kivételek, ezek azonban ritkán tudtak tartósak maradni.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.01.12. 15:26:28

@maxval bircaman szerkesztő: a bevándorlás basztardizálódáshoz vezet. ami üdvös, azt úgy hívták régen, vendégmunkás. csak elbaszták. ott maradhattak, szaporodhattak, stb. vendégmunka: dolgozik, aztán hazazavarják.

mrZ (törölt) 2015.01.12. 16:18:01

@jose maria padilla:

>>vendégmunka: dolgozik, aztán hazazavarják.

helyesen:
vendégmunka: dolgozik, aztán hazazavarni már nem tudod.

Mert a szomszéd füve mindig zöldebb, és van amikor valóban.

Urfang 2015.01.12. 16:39:53

Jóbarát András csattanós választ adott az orbáni bevándorlás-ellenességre, Szent István királyunk bölcs intelmeire intette őt, leiskolázva magyarságból Viktort.
img.444.hu/goodfriend5.jpg

Merkel is megszólalt a témában: “szívesen látunk mindenkit, aki elfogadja a törvényeket és nyelvtudást szerez, és a kormány mindent megtesz a bevándorlók integrációjának sikeréért, vallástól és a származástól függetlenül. Én minden német kancellárja vagyok, és ebbe beletartozik mindenki, aki tartósan itt él.”

És mit mond a mi Viktorunk?
„nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani”

Ez a korai jobbik színvonala. Magyarország a magyaroké. Azóta már ők is kiforrottabbak, de úgy látszik Orbán ellenkező irányba, a leépülés fele tart. Igaz, hogy nem akar ide jönni a kutya se, de azért dagadjon az ér a fejünkön a bevándorlás miatt. Van-e még lejjebb a fidesznek? Ha a korai jobbik színvonalától is lejjebb hanyatlanak, akkor hova jutnak? Valahova a kései MIÉP színvonalára. Várom már mikor lövi el Viktor a tankok-bankok poént, de azt lehet meghagyja a rezsibiztosnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.12. 16:52:40

@Urfang:

Olvasd csak el, mit is ír István!

(...) A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák. (...) Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban. Ezért, kedves fiam, apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim, mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed. Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel. (...)

mek.oszk.hu/00200/00249/00249.htm

Urfang 2015.01.12. 17:03:58

@bbjnick:

Hát ez az. Ezért szégyen az, hogy Goodfriendnek kell emlékeztetni az elnökünket Szent István elveire.

De ha a magyarságból jelesre vizsgázott Goodfriend esetleg túl sok lenne egyeseknek, akkor azt tanácsolnám a magukat kereszténynek valló fideszeseknek, kiváltképp a katolikusoknak, hogy legalább Ferenc pápa jó szándékú szavait fontolják meg:

"A menekültetek és bevándorlókat nem elutasítani, hanem elfogadni kell. Az elutasítást, az érdektelenséget és a félelmet a másik őszinte elfogadásának kell felváltania."

Szent István is ezt mondja. Ferenc pápa is ezt mondja. Miért van akkor, hogy a magukat nemzetinek és kereszténynek valló fideszesek fütyülnek rájuk és a korai jobbik szellemi színvonalát alulról súroló rigmusokat fújják?

Bell & Sebastian 2015.01.12. 17:15:00

Ez a német szemet legeltető beszervezett hálózati személy, Orbán. és vele mi, pedig akkor járunk a legjobban, ha elszavaljuk a kötelező verset és nem engedjük be a görögöt, mert kiver a házunkból. Szeretni messziről is tudjuk, majd skypolunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.12. 17:15:33

@Urfang:

Tényleg nem tudsz olvasni? István király nem menekültekről és bevándorlókról beszél, hanem vendégekről és jövevényekről. Tudod ki volt a X.-XII. században a vendég és jövevény? Ezek vagy szolgálataikat önként felajánló, az uralkodónak hűbéresküt tevő magasrangú személyek vagy olyan szintén jobb módú (valamiféle speciális tudással rendelkezők (pld. iparosok)), akiket a király bizonyos privilégiumokkal az országba csábított, mert szükség volt a tudásukra, munkaerejükre stb. Világosan le van írva, hogy ennek célja az uralkodó pozícióinak és az országnak megerősítése. István azt is elmondja, hogy ezen vendégek és jövevények az udvar körül hatalomtechnikai szempontból is fontosak, hiszen ellensúlyt képeznek egymással és a magyar elittel szemben, egyikük sem tud úgy megerősödni, hogy veszélyeztesse az uralkodói hatalmat. Ha egy korabeli szöveget olvasol, azt illik a korabeli viszonyok szerint értelmezni.

Helyes Írás 2015.01.12. 17:17:39

A szabad véleménynyilvánítás joga Orbánra is kell, hogy vonatkozzon. Miért probléma az, ha elmondta, hogy szerinte az európaitól eltérő kultúrákból történő gazdasági bevándorlás rossz dolog?

Pegida ide vagy oda, nyilvánvaló, hogy azokban az európai országokban, ahol viszonylag nagy Európán kívüli népesség telepedett meg, probléma van az együttéléssel és az integrációval. Különösen problémás az iszlám vallású arabok integrációja, mert több évszázadot átívelő a kulturális eltérés a bevándorlók és a befogadók között, ráadásul kifejezetten ellenállnak annak, hogy átvegyék az európai életmódot és gondolkodásmódot.

Nem azt mondta Orbán, hogy a már itt lévőket el kell zavarni, hanem azt, hogy a további bevándorlást kellene korlátozni. Erre Magyarország önmagában nem képes, és egyelőre úgy tűnik, hogy nem is kívánatos célpont. Ám ha a gazdasági bevándorlás ilyen ütemben folytatódik, előbb-utóbb felvetődik a nyomás alatt lévő államok (Olaszország, Franciaország, Németország és Skandinávia) részéről, hogy osszák szét a terheket, ahogy az a politikai menekültek kapcsán már felvetődött. S, ahogy a szerző maga is írja, a bevándorlók igyekeznek összemosni magukat a menekülőkkel. A kérdés tehát nagyon is aktuális.

(Özönlenek az afrikai menekültek Európába a líbiai résen keresztül, hála az "arab tavasz" által okozott anarchiának. Ez sajnos Európában használhatatlan szociális teher, jelentős mértékben törzsi kulturális szinten lévő iszlám népesség. Időzített bomba.)

Az USA 2001. szeptember 11. után megszigorította a beutazási és letelepedési eljárásait. Mi indokolja, hogy az EU ennél liberálisabb maradjon? (S mielőbb kellene egy új Kadhafi Líbiába.)

Bell & Sebastian 2015.01.12. 17:18:14

@bbjnick: Öö ja, nem kifejezetten disznópásztorok és cselédek ivadékaira gondolt, hanem nemes és bölcs idegenekre. Akik esetleg hajlandóak abból valamit széthinteni a magyaroknak.

Urfang 2015.01.12. 17:24:40

@bbjnick:

De Ferenc pápa konkrétan a menekültekről és bevándorlókról beszélt, és az mai szöveg amit a mostani viszonyok szerint kell értelmezni, és azt mondta, hogy nem elutasítani, hanem elfogadni kell őket, és nem szabad rajtuk leverni néhány terrorista bűnét.

Világos beszéd és igaza van, vagy szerinted nincs?

Bell & Sebastian 2015.01.12. 18:23:50

@Urfang: Mit is mondott Ferenc Pápa? Lefordítsam magyarra?

"- Azt kérem Európától, hogy nyissa meg szíve kapuit! Azért imádkozom, hogy a zárt ajtók megnyíljanak!"
„- A párizsi merénylet elgondolkoztat azon, mekkora kegyetlenségre képes az ember!”

Továbbá:
"A Vatikán és Olaszország azonban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyvereseinek célpontjai között szerepelhet, miután az IÁ által közzétett videókon többször is elhangzott, hogy Róma meghódítására készülnek. Az egyik videón az IÁ zászlója lobogott a Szent Péter téren."

Nem kellene beleálmodni olyasmit, ami nincsen ott.

Bell & Sebastian 2015.01.12. 18:49:24

@Urfang: Itt van a Vatikán blogja Ferenc Pápa megnyilatkozásairól,

w2.vatican.va/content/francesco/de/speeches/2014/november/documents/papa-francesco_20141125_strasburgo-parlamento-europeo.html

legutóbb november 25. -én mondott beszédet az EU Parlamentben, Európa jövőjéről.

blog.zdf.de/papstgefluester/tag/fluechtlinge/

Akárhogyan nézem, itt olyasmi nincsen, amit a libériások belelátnak a bevándorlók inváziójáról.

Fordítási huba vagy khm..., hazudnak?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.12. 18:59:59

@Urfang:

A menekülteket valóban nem kell elutasítani, hanem képességeik szerint segíteni kell őket. Ez egy általános keresztény elv, amelyet, szerintem, senki nem is vitat.

De valóban nem kell a pápa szavaiba olyat belelátni, ami nincs benne. Például, amikor arról beszélt, hogy el kell ismerni a homoszexuálisok emberi értékeit is (amelyet, szerintem, szinten senki nem vitat), azután sokan a homoszexuális házasság katolikus elismeréséről kezdtek vizionálni, holott a pápa, Buenos Aires-i érsek korában világosan elmondta, hogy szerinte a buziházasság sátáni gondolat. Nemrég egy argentin lap egy interjúban megkérdezte a pápától, hogy konkrétan mire gondolt a homoszexuálisok emberi értékeit emlegetve és hogy szándékozik-e az Egyház a buziházasságot elismerni: a pápa úgy válaszolt, hogy benne a házasság kérdése föl sem merült, ezt a kijelentést elsősorban azoknak a szülőknek szánta (ilyenekkel ő maga is találkozott lelkipásztorként), aki szenvednek gyermekeik homoszexualitása miatt...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.12. 19:01:28

@bbjnick:

képességeik szerint= képességeink szerint

Bell & Sebastian 2015.01.12. 20:27:54

Itt a bevándorlásra vonatkozó rész.

>>>
Gleichermaßen ist es notwendig, gemeinsam das Migrationsproblem anzugehen. Man kann nicht hinnehmen, dass das Mittelmeer zu einem großen Friedhof wird! Auf den Kähnen, die täglich an den europäischen Küsten landen, sind Männer und Frauen, die Aufnahme und Hilfe brauchen. Das Fehlen gegenseitiger Unterstützung innerhalb der Europäischen Union läuft Gefahr, partikularistische Lösungen des Problems anzuregen, welche die Menschenwürde der Einwanderer nicht berücksichtigen und Sklavenarbeit sowie ständige soziale Spannungen begünstigen. Europa wird imstande sein, die mit der Einwanderung verbundenen Problemkreise zu bewältigen, wenn es versteht, in aller Klarheit die eigene kulturelle Identität vorzulegen und geeignete Gesetze in die Tat umzusetzen, die fähig sind, die Rechte der europäischen Bürger zu schützen und zugleich die Aufnahme der Migranten zu garantieren; wenn es korrekte, mutige und konkrete politische Maßnahmen zu ergreifen versteht, die den Herkunftsländern der Migranten bei der sozio-politischen Entwicklung und bei der Überwindung der internen Konflikte – dem Hauptgrund dieses Phänomens – helfen, anstatt Politik der Eigeninteressen zu betreiben, die diese Konflikte steigert und nährt. Es ist notwendig, auf die Ursachen einzuwirken und nicht nur auf die Folgen.
<<<

Tatalmilag / vezérgondolatok:

Sérelmezi, hogy a Földközi -tenger tömegsírrá lesz. Az okok megszüntetésével kell sürgősen foglalkozni, nem elég csak a következményekkel. A bennszülöttek (EU) jogainak garantálása mellett keletkezési helyén kell orvosolni a problémát (induló állomás). Egységes eljárásrend kell egyedi megoldások helyett. A bevándorlással keletkező belső feszültség oldása valódi (európai) kultúrfölény felmutatásával lehetséges csak.
___

Ez azért bonyolultabb útmutatás annál, mintsem
hogy nyakló nélkül be kell fogadni mindenkit, a caritas nevében.

Az implicit megfogalmazásból következik, hogy explicit jelszavakat képtelenség kiragadni, csak együtt, a teljes egésznek van értelme.

picur3ka 2015.01.12. 20:28:17

Persze a ME Úr eztet is mondta:

"A most velünk együtt élő kisebbségekkel nincsen probléma és a számuk sem növekszik úgy, hogy "az fejfájást okozzon" - jelentette ki."

Nyilván van annak jó oka, hogy nem akar többet.

Finoman fogalmazott, asszem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.12. 21:02:12

@Bell & Sebastian:

Ebben gyakorlatilag semmi új nincs, az Egyház álláspontja ebben a kérdésben régen ez: II. János Pál és XVI. Benedek is jónéhányszor elmondta, szinte szó szerint, ezeket az elveket.

Bell & Sebastian 2015.01.12. 21:15:28

@bbjnick: De mégis mindig akad valaki, aki azt olvassa ki belőle, hogy első a befogadás, második a Fradi.

Lám-lám, reflexből gyalázni Orbánt olyan egyszerű, csak a vádat igazolni nehéz.

Egyébként a Pápa is pontosan ugyanazt fújja, mint amit Kövér László (Negyedik VH és így tovább), itt mégis az van, hogy Kövér a hülye, a magyar Igazmondó Ferencből márpedig csak egy van, bár ő ritkábban viseli a sábeszdeklit, mint ez a másik.
Talán tényleg abban van az ész.

Aki nem hiszi az utána járhat.

Éhes ló 2015.01.12. 21:29:59

Buktor obamakiról kellene példát vegyen:
jobbegyenes.blog.hu/2015/01/12/goodfriend_szent_istvan_es_az_alszentseg?utm_medium=lista&utm_campaign=bloghu_cimlap&utm_source=nagyvilag

Falat a déli határra és fegyveres őrséget, mint a nagy testvérnél!
Jóbarát nem írta meg nektek, ők hogyan csinálják?
Nem?
De kár.
Segített nektek a jobbegyenes postere, olvassátok mesügék.

Bell & Sebastian 2015.01.12. 21:40:45

Találtam egy korrekt fordítást, ami egy bekezdéssel tovább is megy annál, mint amit idéztem.

>>>
Égetően fontos továbbá a bevándorlás kérdésének együttes megoldása. Tűrhetetlen, hogy a Földközi-tenger egy hatalmas temetővé váljék! Az európai partokra érkező hajókon segítségre szoruló férfiak és nők vannak. Az Európai Unión belüli kölcsönös támogatás hiánya részmegoldásokhoz vezet, amelyek nem tartják tiszteletben a bevándorlók emberi jogait, elősegítik a rabszolgamunkát, és társadalmi feszültséget szítanak.

Olyan törvénykezésre van szükség, amelyik védelmezi az uniós állampolgárok jogait, és egyben biztosítja a bevándorlók befogadását. Korrekt, bátor és konkrét politikával kell segíteni a menekülők hazai társadalmi-politikai fejlődését és belső konfliktusaik leküzdését, mivel ez az elvándorlás kiváltó oka. Ha az egyes érdekek által mozgatott politika érvényesül, akkor csak súlyosbítjuk a helyzetet. Az okokat, és nem csak a tüneteket kell kezelni – hangsúlyozta a pápa.

Párbeszédet kell folytatni azokkal az országokkal, amelyek kérték felvételüket az Európai Unióba. Különösen a balkáni térségben, ahol a béke hosszú ideig elérhetetlen volt. Saját identitásunk tudatosítása nélkülözhetetlen a szomszédos országokkal való kapcsolatokban, főként a Földközi-tenger vidékén, ahol sokan szenvednek belső konfliktusok, valamint a vallási szélsőségesek és a nemzetközi terrorizmus nyomása miatt.
<<<

Bell & Sebastian 2015.01.12. 22:08:28

@Éhes ló: Mondok magának egy nem túl elegáns példát. Állandó vita tárgya, mikor engedjük be a kutyát, akinek egyébként önálló, komfortosnak mondható bérleménye van. Szerintem nulla fok alatt, mert a kutya alapból büdös (legalábbis nekünk, számára meg mi vagyunk penetránsak, ez a rossz hír), kutyatáptól különösen.

A jobb lelkű többieknek ezt elmagyarázni úgy tudom, hogy bár gyárilag fagyálló (az eb), benn altatom az előszobában, mondjuk három, enyhébb éjszaka.

A szomszédnak meg beadom, hogy a mienk télen-nyáron az előszobaszőnyegen kergeti álmában a macskát, mert mi már ennyire felvilágosultak vagyunk és különben is, tiszteljük Medvegyev (ez a neve) emberi jogait.

Szívja csak, teli tüdővel, ha csak ennyi esze van.

hoplita 2015.01.13. 08:00:57

@Bell & Sebastian:
:)))))))

Helyes Írás 2015.01.13. 09:25:59

@mrZ:

Kedves uram, ennyi? Ismeri a mondást a statisztikáról. Mindent és mindennek az ellenkezőjét lehet vele bizonyítani. Mondtam én olyat, hogy csökkent az USA-ba irányuló migráció?

Azt találtam mondani, hogy szeptember 11 után szigorították a beutazási és letelepedési eljárásokat. Elsősorban persze a beutazási eljárásokat, mert a letelepedési szabályok már előtte is igencsak szigorúak voltak. Épp most van napirenden egy enyhítés, mert 11 millió illegális bevándorló él az országban, akikre azonnali kitoloncolás vár, ha elkapják őket. Zömében spanyol ajkú közép- és dél-amerikaiak. És témánál vagyunk.

Az ezredforduló körüli időszakig spanyol-amerikában demográfiai robbanás ment végbe, amely szociális feszültségeket okozott és migrációs nyomást helyezett az USA-ra. A Mexikói határon falat építettek, ahol ezrével haltak meg az emberek, a tengeren fokozták a járőrözést és az elfogott embereket visszatoloncolták. A más földrészekről érkezőkkel könnyebb dolguk van, s válogathatnak köztük, de nekik is hat évet kell ott tölteniük probléma nélkül ahhoz, hogy állampolgárságot kaphassanak. A statisztikai adatok mögött a spanyol ajkú migrációs nyomást és a fáziseltolódást is látni kell. 2009 óta állítólag csökken a mexikói népesség migrációs szándéka, de változatlan, sőt növekszik az elszegényedett országokból induló gyerekcsempészet.

A spanyol ajkú népesség arányának növekedése az USA-ban is hatalmas feszültségeket okoz, mert a saját közösségeikben élnek, nem tanulnak meg angolul, nem veszik át a többségi európai származású népesség szokásait és alacsony az iskolázottságuk, s ebből következően szűk a munkaképességük. Pedig ők nem fognak lövöldözni, mint a radikális muzulmánok.

Fenntartom, hogy önvédelemből az EU-nak is az USA bevándorlási eljárásaihoz hasonló szabályozást kellene kialakítania.

Helyes Írás 2015.01.13. 09:46:23

A pápával kapcsolatban azt szeretném megjegyezni, hogy nagyon fontos ugyan, hogy mit mond, de a helyén kell kezelni. A pápa, mint a keresztény világ vezetője, tekinthető Európa lelkiismereti vezetőjének is, de semmiképp sem tekinthető politikai vezetőnek vagy iránymutatónak. Nem kompetens abban, hogy mit tegyen az EU a bevándorlásból eredő feszültségek és tragédiák megoldása vagy csökkentése érdekében. De iránymutató arra a helyzetre, amikor személyesen találkozunk szerencsétlen sorsú, szenvedő menekültekkel és bevándorlókkal. Olyankor együttérző és segítő embernek kell lennünk, nem "kvázi" politikusnak.

mrZ (törölt) 2015.01.13. 10:12:48

@Helyes Írás:

Amíg az erőforrások ide áramlanak és mi meg továbbra is szétbombázzuk országaikat és magánhadseregekkel, fizetett terroristákkal meg rabló cégekkel káoszt csinálunk náluk, addig folyamatosan jönni fognak. Megoldják, mert meg tudják oldani. A szigorított eljárás csak a bejutás tarifáit emeli, és tovább növeli a korrupció szintjét.

Személyes tapasztalat: céges munkaerő: Szálkásított nigák, mindig mozgásban, hátizsákjukban könyvek gyümölcs, beszélgetnek, vidámak. És kérdeznek, fejlődnek, tanulnak.
Ellentétnek a hr által válogatott európa krémje, tohonya soknemzetű európaiak(mind egyforma), kávéznak, egész nap ülnek, rájuk fagyott műmosoly, eszik a műkenyeret, margarinnal, műhúsokkal.

Esélyünk semmi, de kihúzzuk még egy darabig, mert az új érkezők támogatják a rendszert.
Magyarország ezért zuhan gyorsabban, ide csak a papírért jönnek, mi még a bevándorlóknak sem vagyunk elég jók.

Helyes Írás 2015.01.13. 13:12:52

@mrZ:

A személyes tapasztalat fontos, a szemléletes ábrázolás pedig nagyon tetszik!

Csak az a kérdés, hogy az ön tapasztalata általánosítható-e?

Úgy tűnik, Lampedusa szigetére nem ezek az életerőtől duzzadó emberek érkeznek, hanem a nyomorgó szenvedők. S nem tudom feledni a londoni lázadás képeit, az áruházakat kifosztó, modern kütyüket hazacipelő, láthatóan alacsony státuszú, zömében fekete polgárokkal. Gondolom, Párizs külvárosainak autógyújtogató lázadói sem a rendszer támogatói. S társadalomkutatók szerint százon felül van Franciaország-szerte azon városrészek száma, ahová "fehér" középosztálybelinek nem tanácsos belépni. Párizsi sétáim során magam is találkoztam sötét utcákban munkáért sorban álló feketékkel, és megrendítő élmény volt.

Az erőforrás-elszívásról, rabló cégekről írottakkal egyetértek, bár azt gondolom ebbe az állapotba a helyi társadalmak bizonyos történeti, kulturális elmaradásai is belejátszanak, ez pedig messzire vezető "filozófiai" probléma: vajon itt a világ kellemesebb felén milyen mértékig vállalhatjuk magunkra más kultúrák, más társadalmak gondjait?

Ezt a jelenséget (rablás, elszívás, stb.) itt a rendszerváltozás utáni világban, ha jóval elviselhetőbb formában is, mi is ismerjük, és a mi történelmi elmaradásaink is közrejátszanak benne.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2015.01.15. 13:08:45

Népvándorlás kérem szépen.

Csak most nem lovasok jönnek, meg szekereken asszonyok, gyerekek, a besenyők vagy éppen a gótok elől menekülve...

De ugyanaz.
Európa sosem lesz "fehér". Soha nem is volt.

(persze valójában az arabok meg a cigányok is fehér emberek)

♔batyu♔ 2015.01.15. 13:11:57

"Kiderítettük róla....hogy 17 éve"

Kíváncsi vagyok, ha a bevándorlás élharcosa, akkor is így kutakodtatok volna utána?

♔batyu♔ 2015.01.15. 13:14:36

@mrZ: Ja, nekünk még van némi haladékunk. Amúgy Bp. kezd népszerű lenni a nyugati bevándorlók körében.

Kis naívak:))))

Bambano 2015.01.15. 13:43:10

érdekes ez a muszlim kérdés, amikor Orbán annyit mondott, hogy ne jöjjenek ide, mindenki lexenofóbozta meg hasonlók.

olyanok szólták le Orbánt, akik bombázni szokták, meg hazaküldenék, meg szigorítanák a teljes bevándorlási politikájukat, meg totális lehallgatással és a magánszféra teljes felszámolásával harcolnak az ilyenek ellen.

egyre komolyabban kezd érdekelni, hogy nyugaton mindenkinek elmentek otthonról?

MEDVE1978 2015.01.15. 14:07:54

Ugyanúgy irányítani kellene a bevándorlási folyamatot, mint az amerikaiak. Orvos vagy? Mérnök vagy? Asztalos vagy? Informatikus vagy? Jöhetsz. Kapsz zöldkártyát, nomeg letelepedési engedélyt pár évre. Utána ha tényleg hasznos tagja vagy a társadalomnak, akkor maradhatsz. Képzetlen néger, arab, kínai vagy? Engedély megtagadva, boldogulj otthon.

Ezt hívják brain drainnek, ez az amitől az USA a világ egyik vezető hatalma.

A franciák helyében külön törvényben tenném lehetővé, hogy a szélsőséges iszlám uszítókat ki lehessen utasítani.

A fentiek miatt Orbán ismét marhaságot mondott. Gazdasági bevándorlásra nálunk is szükség van, jól jönne néhány kelet-európai, afrikai vagy arab orvos, mivel a mieink éppenhogy nyugat felé vándorolnak.
A szociális potyautasokra nincs szükség, de a high skill munkaerőre van.

igazi Ténytár 2015.01.15. 14:42:43

@MEDVE1978: Hülyeség. Akkor magyarázd mar el hogy a mitől lett a lationo réteg a második népesség a 200+ éve ott levő feketéket megelőzve?!

Ja, hogy az egyébként munkamániás amcsiknak is budos a kulimunka amit az általad kiragadott képzetlenek elvégeznek?

Hogy van az hogy a nyíltan illegális bevándorló (ugye angliatol, Olaszország ez problema az EU-ban is) mexikóikat ki sem merik tiltani. Es nem Obama, hanem Bush sem.

igazi Ténytár 2015.01.15. 14:59:04

@♔batyu♔: "Kíváncsi vagyok, ha a bevándorlás élharcosa, akkor is így kutakodtatok volna utána? "

Mi az hogy ha?!

Orbán egyenesen a LAKOSSÁG 20-30%-t KITEVŐ BEVÁNDORLÁST AKART!

____
2001. június 8.
Világgazdaság

Az elkövetkező években Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében TÖBB MILLIÓ KÜLFÖLDIT KELL BEFOGADNIA a szomszédos országokból, és lényeges, hogy az országot a legvonzóbbá tegyük a régióban -- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén csütörtökön. Át kell gondolni a bevándorlási szabályokat -- tette még hozzá egy kérdésre válaszolva a miniszterelnök.

A fogyatkozó munkaerő külföldről történő pótlásának kormányzati felvetése NEM ÚJDONSÁG, bár Orbán Viktor az április 9-i gazdasági tanácsülésen még EGYMILLIÓ munkavállaló "importálásának" SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL beszélt.
____

szvsz 2015.01.15. 15:43:49

A főcím alól: "A német Pegidától Orbán Viktorig új hulláma jelent meg a bevándorlás-ellenes szólamoknak."
Nincs itt semmiféle új hullám. Eddig is ez volt mindenkiben, pont mint a c. kategóriás bűnözéssel, holokausztbiznisszel és minden egyé szőnyeg alá söpört/tiltott/egyoldalúan szólásszabadságolt dologgal kapcsolatban, de eddig csak a 'rasszistaá-büdösnácik' merték kimondani. A ballibeknek és a polkorrekteknek nyilván ugyanolyan büdös a dolog, csak ők mindig más f@5zával verik a csalánt, könnyen polkorrektkednek.

zengjen a dalunk fajtárs 2015.01.15. 15:52:27

Sajnos éppen a tolerancia témában nyálát verő libsi példája mutatja, hova vezet a nyakló nélküli bevándorlás

Az őseik valamikor a XIX században jöttek Galíciából, ők már randszerint a negyedik-ötödik generáció. Integrálódni ma sem tudtak, hol Tanácsköztársaságot, hol Népköztársaságot, mostanában meg Libsisztánt akarnak csinálni Magyarországból. Egy közös van mindebben: csakis az ő vezetésükkel lehet szabad és demokratikus az ország. Legfeljebb valami Gyurcsány szerű csicskát tűrnek meg strómanként, akit persze szoros megfigyelés alatt tart a kebelbeli asszony

Mindezek után van még képük Szent Istvánnal példálódzni, mintha a kedvenc romkocsmáik valamelyikében velük együtt szívná a spranglit az uralkodó

picur3ka 2015.01.15. 15:56:34

@egy igazi Ténytár:

"szomszédos országokból" Ez meg is történt és múlt idő, nagyon.

picur3ka 2015.01.15. 15:57:24

@♔batyu♔:

És akkor is: 23 millió román...

I_Isti 2015.01.15. 17:08:56

""Udo Ulfkotte tagadja ezt. „Azért küzdünk, hogy az iszlámról ne csak rajzban, hanem szóban és írásban is el lehessen mondani a tényeket” – állítja a szóvivő, aki szerint pusztán azért érik halálos fenyegetések, mert leírta a tényeket az iszlámról.
„Tudom, miről beszélek: 11 évet töltöttem hadi tudósítóként a Közel-Keleten, folyékonyan beszélek arabul, közelről ismerem a vallást. Saját szememmel láttam, amint Jemenben a pénteki ima után a főváros központjában csoportosan fejeztek le olyanokat, akik állítólag bírálták Mohamed prófétát. Európában most csak az a brutalitás folytatódik, ami a muszlim országában már régóta gyakorlat. Annyi volt a »bűnöm«, hogy cikkeimben és könyveimben előre figyelmeztettem arra, hogy az európai demokráciák nem maradhatnak tétlenek ezzel a fenyegetéssel szemben.”""

úgy látszik vannak olyan újságírók is, akik jé, mégiscsak el tudják érni a Pegida vezetőit...

Éhes ló 2015.01.15. 19:23:45

@Bell & Sebastian: a magázódás a neten felesleges modoroskodás, kérem, hogy mellőzd.
Érteni vélem, amit ír.
De felénk messze nem állandó vita tárgya, mikor engedjük be a kutyát a lakásunkba, mivel errefelé a kutyáknak kisebb, nagyobb háza, jobb, vagy hevenyészett (gyakran maga kaparta) vacka van és nem ágyban alszik, hanem őrzi a házat, a nyájat.
Ha nagy hideg több ételt kap és a vackába kap még pár rongyot is, bár vannak olyan fajták, melyek igazából a farkasordító hidegben érzik jól magukat.
A többségük télre bundáját télire váltja, majd nyárra levedli.
Pudli és egyéb ölebek ügyében nem vagyok hozzád hasonlóan járatos, de nem zavar, ha bárkivel együtt alszik a kedvence, az ő ügye, de hogy a képletes beszédhez térjek én is:
Sohasem gondoltam, hogy nekem kellene megszabnom más mikor, milyen kóbor ebet, macskát gyámolítson és azt hogyan tegye, ahogy nekem se nagyon szólt még senki, hogy az ételért felénk kuncsorgó koszhadt macsekot, nyomorult kis korcsot megszánjam-é avagy elzavarjam.
Köze nincs hozzá és el is tudom dönteni, ha meg családtag dönt, akkor az ő felelősségvállalásával tudomásul vesszük.
Nem nagy a sereglet, de elvagyunk.
Egyik sem mart még meg és egyik sem marta meg a másikat.
Még a macsok és a kutyák is békében vannak, ki ki a maga posztján.
Nem toleráljuk a marakodást és a kupit sem.
Azt hiszem ezek mind mind fontos dolgok és nagyemberek se lenne baj, ha képesek lennének ezt hasonképp kezelni.
Akinek itt nem tetsz, húzzon amerre a kedve tartja, legyen zsidó, cigány bárki békétlen befogadott a magyarok országában.

Akit pedig nem hívott ide senki, az ne nagyon legyen biztos a meleg vacsorában és a szíves vendéglátásban, mert hívatlan vendégnek ajtón kívül a helye.
Még akkor is ha valaha jobban tiszteltük a vendégjogot.
Sajnos befogadtuk a tótot is, oszt kitúrt minket a házunkból, ezért manapság óvatosabbak vagyunk az idegenekkel.
Másnak, még a francúzoknak, németeknek, balgáknak, hollandusoknak, taljánoknak sem tanácsolnék mást.
A (mérges)kígyó keblen melengetése már Rejtő életműve előtt is minősített balfékség volt.

Bell & Sebastian 2015.01.15. 19:41:47

@Éhes ló: Nem zavar a csendőrpertu, ám inkább megmaradnék a saját téveszményeimnél, elégedjen meg azzal, hogy csak indokolt esetben önözöm fel.

Hogy a tengerparti rablóhordák kései leszármazottjai mit gondolnak nagy jó dolgukban a bevándoroltatásról, az sem egészen csak az ő dolguk, de ameddig nem teszik kötelezővé a hasonló hozzáállást, rajtunk, magyarokon csak áttétesen csapódik le. Annál is inkább, mert mi kivándoroltatásban utazunk pillanatnyilag, csak eddig sikerült ezt jól leplezni.

Az ellentmondást ott látom, hogy ilyen töménységben nem lehet oldatot előállítani, előbb utóbb felrobban, főleg akkor, ha melegítik.

huKKK 2015.01.16. 08:34:27

@Bell & Sebastian: 2015-01-12 22:08:28

"A szomszédnak meg beadom, hogy a mienk télen-nyáron az előszobaszőnyegen kergeti álmában a macskát, mert mi már ennyire felvilágosultak vagyunk és különben is, tiszteljük Medvegyev (ez a neve) emberi jogait."

Magánál már a spájzban vannak?

biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=40&c=15&v=26#v24

Bell & Sebastian 2015.01.16. 12:19:13

@huKKK: Ott, csak nem az oroszok. Aki a kutyáknak veti a fiak kenyerét, azt bizony karóba húzzák.

picur3ka 2015.01.17. 20:27:44

Nem engedik be az ukránokat, mert csalnak. a legtöbb belépési kísérletet a lengyelek, németek utasították vissza.

"Schengen zone visa applicants must obtain a visa from the member country where the visitor intends to stay for the longest period of time during their visit. Polish customs officials are reported to have been rejecting Ukrainians for the absence of proof that they plan to stay in Poland, such as a hotel reservation, as well as the forgery of such documents."

sputniknews.com/europe/20150117/1017026209.html
süti beállítások módosítása