Tíz évvel később: mindez már természetes
2014. december 05. írta: tempetőfi

Tíz évvel később: mindez már természetes

december_5.jpg

Olvasgatom a 2004. december 5-i gyalázatra való visszaemlékezéseket / értelmezéseket, még mindig nagy a katyvasz. Pedig ölég egyszerű a történet:

1. 2004. december 5-e előtt minden idők legocsmányabb kampányát (by Gazda Albert) tolták Gyurcsányék.

2. A magyar állampolgársági törvény megváltoztatása (az ún. „könnyített honosítás”) helyes lépés volt.

Számomra ma már magától értetődő, hogy magyar állampolgár is vagyok, ugyanolyan otthonosan mozgok Budapesten, mint Nagyváradon, Kolozsváron vagy Székelyudvarhelyen. (Kutatásaim és tanulmányaim miatt visszainteget még Szeged és Debrecen is.)

Vannak ismerőseim a Kárpát-medence minden részéről, bárhol történik valami, egy kattintással/hívással/maillel el tudok érni helyi erőt, aki képes teljesebb képet adni az eseményekről. Ezekkel az ismerőseimmel közös témákon tudunk rágódni, értelmes vitákat is folytatunk, mert végre vannak közös premisszáink.

Fizetek adót forintban is, lejben is (utóbbit egyre kedvetlenebbül, mert Románia tényleg az egyik legkorruptabb európai ország), Budapesten dolgozom, Nagyváradon lakom, Székelyföldért élek-halok.

Ez így nagyon rendben van, ezt a szót kerestem: ez így természetes.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr516959355

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyílt levél Kolozsi Ádámnak, Indexnek 2014.12.06. 10:44:20

Kedves Ádám, drága index !   A "Ha találkozik egy magyarral, adja ki magát románnak" cikked tele van ferdítéssel, hazugsággal, rosszindulattal. Remélem jó pénzt kapsz érte. Először is. Erdélyben nem vetik meg az anyaországiakat. Én, aki...

Trackback: Ha én cica volnék, száz választást nyernék! 2014.12.05. 18:15:25

Elénekled a Ha én cica volnékot, meg a Miért hagytukot, leköpöd bal váll fölött átfordulva a Hírtévés Attilát, elmormolod visszafelé, hogy "Andre, je t'aime" és a kormány már le is van váltva. Ovis mondókákból plagizált se füle, se farka rigmusokkal pr...

Trackback: Mit keres még Elkúrtuk Ferenc a politika húspiacán? 2014.12.05. 18:08:34

A mi Ferink akkora vehemenciával próbál az ál-civil ellenzéki mozgalmak élére állni, mintha abban bízna, hogy már senki nem emlékszik a Nagy Őszödi Coming Outra. Pedig a stílus ugyanaz. Ez az ember a korrigálhatatlan, súlyos jellemhibák és személyiség...

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.12.05. 14:39:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Tíz évvel később: mindez már természetes 2014.12.05. 13:13:01

Számomra ma már magától értetődő, hogy magyar állampolgár is vagyok, ugyanolyan otthonosan mozgok Budapesten, mint Nagyváradon, Kolozsváron vagy Székelyudvarhelyen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.12.05. 14:00:53

Gyurcsány kiváló politikus. A kevés magyar profi politikusok egyike. Képes távlatokban gondolkodni.

De ez a 2004-es kampány volt az egyik hatalmas melléfogása. Gyakorlatilag az első löket volt a ballib erők eljelentéktelenésedéséhez.

Akkoriban még magam is félig-meddig ballib voltam, Gyurcsányt vállalhatónak véltem, de ezzel a lépéssel képtelen voltam egyetérteni. El is mentem szavazni és IGENnel szavaztam (a másik kérdésre meg NEMmel).

Érdemes hozzátenni: a korabeli SZDSZ az állampolgárság ellen állt ki, de ugyanakkor kritizálta Gyurcsány kampányát.

freehckr 2014.12.05. 14:01:29

„az ún. "könnyített honosítás" ... helyes lépés volt”

Az is lehetett volna, csakhogy jelenleg, köszönhetően nem csak a fideszes dilettantizmusnak, de a kormányzatban és a közigazgatásban burjánzó EU-rekord korrupciónak is, oláh-, orosz- és ukrán maffiózók ezrei bűnöznek Európa-szerte magyar okmányokkal... Fidesz-KDNP „országimázs”, köszönjük szépen.

freehckr 2014.12.05. 14:04:33

@maxval birca hozzászóló: „az első löket volt a ballib erők eljelentéktelenésedéséhez”

Arra gondolsz, hogy rá két évre nagyobb fölénnyel nyerték újra a választásokat mint előtte két évvel?! :)

A magyar választópolgár világrekord ostoba egyébként.

„akkoriban még magam is félig-meddig ballib voltam”

Mint fent említettem... :)

Szindbad 2014.12.05. 15:22:54

Mocskos egy kampány volt, nem is voltam hajlandó szavazni.

I_Isti 2014.12.05. 15:24:06

Mé' agyarország nem a másik európai legkorruptabb ország?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.05. 15:57:37

@freehckr: Bűnözzenek csak. Hamarabb dől össze a minket szipolyozó nyugati liberálfasizmus, a rombolás árát meg a mieink zsebébe csorgatják be.

Annál jobb nekünk, magyaroknak, polgármestertől felfelé. (Tényleg, Érpatakon hány ezren lettek állampolgárok?)

lófüle elemér 2014.12.05. 16:00:46

Gyurcsány rossz.
orbán jó.

Mennyit kaptál azért, hogy 5 év fideszes ámokfutás, az ország szétrablása, a haveri "mutyidemokrácia" kiépítése után egy régi népszavazással gyere elő, amit ráadásul fel sem fogtál agyilag?
Idióta orbánbirka vagy.

Szaracén 2014.12.05. 16:02:48

Azt mondják, a politika a változás képességének művészete. Azért nem árt egy kis történelmi visszatekintés.
Az egész problémakör valamikor 2000-ben, a Magyarok Világszövetsége közgyűlésén kezdődött, amikor a FIDESZ jelöltjét, Boros Pétert leszavazva Patrubány Miklóst választották az MVSZ elnökévé. A már akkor is a magyar állampolgárság nemzetiségi alapon való megadását szorgalmazó Patrubányt Orbán politikai kalandornak tartotta, és az akkori FIDESZ-kormány az MVSZ-től minden anyagi támogatást megvont.
2001 tavaszán az Országgyűlésben sor került a státustörvény elfogadására (több mint 90 %-os egyetértéssel), a Magyar Igazolvány intézményének bevezetésére. Az Orbán-kormány a Velencei Bizottságnak 2001. augusztus 21-i beadványában így érvelt a státustörvény mellett:
„A státustörvény leszámolást jelent a kettős állampolgárság gondolatával, hiszen megalkotásakor a magyar kormány, valamint a parlament, amely 92 %-os többséggel elfogadta a törvényt, minden olyan törekvést elvetett, amely a szomszédos országokban élő, a magyar kisebbséghez tartozó egyének számára bármiféle kettős állampolgárságra irányulna, és ehelyett inkább egy együttműködésen alapuló kedvezményrendszert részesített előnyben… A státustörvény elismeri azt a tényt, hogy a külhoni magyarok más államok állampolgárai, és elutasítja azt a gondolatot, hogy a magyar identitás alapjául a kettős állampolgárság szolgáljon… A státustörvény egyszer s mindenkorra szakít bármiféle, a magyarlakta területeket illető állítólagos irredenta követeléssel és egyben a külhoni magyarok kettős állampolgárságának gondolatával.”
2001 novemberében a FIDESZ-vezette magyar kormány – anélkül, hogy ez az EU-hoz való csatlakozás előfeltétele lett volna – ratifikálta az 1997-es európai állampolgári egyezményt, mely többek között az alábbiakat mondja ki: „Az állampolgárság egy egyén és állam közötti jogi kötelék, mely nem utal az egyén etnikai származására… Egy adott állam polgárai nem rendelkezhetnek az állampolgárság megszerzésének módjától függően eltérő jogokkal… Honosítás esetén az állampolgárság elnyerését az illető országban való letelepedéshez kell kötni.”
Ezt az egyezményt számos EU-tag nem ratifikálta, az Orbán-kormány önként döntött a ratifikáció mellett.
A státustörvény 2002 január 1-jével való hatályba lépéséhez azonban szükség volt a szomszédos országokkal történő egyeztetésre is, így került sor 2001. decemberében az Orbán-Nastase találkozóra. A román miniszterelnök a tárgyalás során elérte, hogy a státustörvény magyarországi munkavállalási kedvezményét terjesszék ki valamennyi román állampolgárra is. Ekkor hangzott el a parlamentben Keller László szájából ez az ominózus, sokat idézett mondat: 23 millió aktív korú munkavállalót, román munkavállalót engedünk a magyar piacra”.
A 2002-es kormányváltás után az MVSZ továbbra is kitartott a kettős állampolgárság megadása mellett, és 2004-re elegendő aláírás gyűlt össze egy ügydöntő népszavazás kiírására. Közben miniszterelnök-váltás is volt, és a Gyurcsány-vezette MSZP kezdte ledolgozni azt a hátrányt, amit még az osztogató, de igen rosszul kommunikáló Medgyessy Péter szerzett a FIDESZ-szel szemben. Orbán gondolt egy merészet és nagyot, és az addig ellenfélnek tekintett Patrubány mellé állt a népszavazáson. Vagyis amit még kormányon nem tartott megvalósíthatónak, azt ellenzékben, kibicként már támogatott. Úgy okoskodott, hogy a kormány semmiképpen sem támogathatja a kezdeményezést, hiszen az éppen általa ratifikált európai állampolgársági egyezmény ezt nem teszi lehetővé. Gondolta, az emberek nemzeti érzelmét így sikerül majd az MSZP-kormány ellen hangolnia. A FIDESZ kampánya meglehetősen demagóg volt (Hunyadi Mátyás ma nem volna magyar állampolgár stb.), melyre Gyurcsány az egzisztenciális bizonytalanságra alapozó kampánnyal válaszolt (az új állampolgárok a ti kenyereteket veszik majd el).
A népszavazás eredménye ismert: csak minimális többséggel (51.5 % - 48.5 %) nyert az MVSZ kezdeményezése, de ez a 37%-os részvétel mellett eredménytelennek volt tekintendő. A népszavazás eredményét a határon túli városok főterén népviseletbe öltözve váró magyarok megalázottan, csalódottan mehettek haza. Ismét csak játékszerek voltak egy politikai játszmában.
Már a népszavazás előtt figyelmeztette Magyarországot az Európai Unió: „Magyarország az állampolgárság elnyeréséhez magyar részére nem szabhat rövidebb tartózkodási időt feltételül, mint nem magyarnak, és a schengeni egyezmény értelmében ún. nemzeti vízum sem adható kizárólag magyar nemzetiségűeknek”.

2014.12.05. 16:18:55

Poszter, mit akartál mondani?

"Fizetek adót forintban is, lejben is (utóbbit egyre kedvetlenebbül, mert Románia tényleg az egyik legkorruptabb európai ország), Budapesten dolgozom, Nagyváradon lakom, Székelyföldért élek-halok."

A magyar adót örömmel fizeted, mert Magyarország nem korrupt ország?

Amúgy, nem lenne egyszerűbb lakást bérelned Budapesten, ha már valaki itt nélkülözhetetlen munkaerőnek tart? Ha Székelyföldért élsz-halsz, miért nem halsz meg ott, minek mászkálsz Budapestre?
Tudod ki hiszi el ezt a katyvaszt...

micsoda? 2014.12.05. 16:33:48

Ami azt illeti lakóhelyemen nagy többségben székelyek élnek, és ők is "nem"- el szavaztak. A szavazatok újra számolását írták elő, mert nem akarták elhinni. Miért szavaztak így? Lehet, hogy nem felejtették el a fogadtatásukat. Meg osztozni sem akartak.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2014.12.05. 16:42:07

Ez egy kormanykozeli allasnak tunik. Egyreszt hangsulyozza a roman korrupciot, masreszrol, meg az Erdelyben elo magyarok fo migracios celpontja nem Budapest:(

"Fizetek adót forintban is, lejben is (utóbbit egyre kedvetlenebbül, mert Románia tényleg az egyik legkorruptabb európai ország), Budapesten dolgozom, Nagyváradon lakom, Székelyföldért élek-halok."

G1 2014.12.05. 16:49:39

Ennek a posztnak egy értelmes része volt... Szaracén hozzászólása...

a keresztényeket bántani tilos 2014.12.05. 16:50:30

A könnyített honosítás oké, jöjjenek, költözzenek ide, tárt karokkal várjuk őket, nyugodtan mondjanak le az ottani állampolgárságukról.

A kintről szavazás nem oké, és gusztustalan. Más faszával én is tudom verni a csalánt.

Szúnyog 2014.12.05. 16:51:05

Kár volt kitenni ezt az írást. Én értem, de annyi mocskot fog idegyűjteni... A sok hazátlan senkiházit, már hallik hangjuk. Broááááá!

Smitht 2014.12.05. 16:52:28

@Jules Verne:
"A magyar adót örömmel fizeted, mert Magyarország nem korrupt ország?"

Az attól függ. Ha az ember pl a Századvégnél dolgozik, akkor a korrupció nem korrupció, hanem csendes forradalom.

TG69 2014.12.05. 17:06:00

@tempefői: Az természetes, hogy magyarnak vallod magad és román állampolgár vagy. Ennyi. Egyébként sokan továbbra is kb ezt gondoljuk: hvg.hu/velemeny/20141205_Nem_nem_talan_hont

Azaz ahányszor leírjátok lesz leírva, hogy NEM TERMÉSZETES, hogy azok akik nem viselik/viselték a magyar állam/kormány stb döntéseinek következményét, mert nem laknak itt, sosem laktak itt azok ne szavazzanak ezekről a kérdésekről.

homoródkarácsonyfalváért 2014.12.05. 17:09:15

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK 2004. DECEMBER 5-E ELSŐ ÉVFORDULÓJÁN
1. Kell-e a magyaroknak, hogy a határon túlra került magyar közösségek a jövőben fennmaradjanak? Szeretnék-e a határon túli magyarok, hogy közösségeik a jövőben is létezzenek? Érdeke a határon belül élő magyaroknak, és vajon szeretnék azt, hogy a határon túli magyar közösségek a jövőben is létezzenek? Tudnak-e ezért tenni?
2. A népszavazás előtt az MSZP éppen akkori vezető elitje, majd ehhez csatlakozva, az akkoriban megalakított kormány hangos és lehengerlő kampányt folytatott. Az általuk sikeresen megszólított választópolgárok közül sokan úgy látták, hogy a népszavazáson az alábbi két kérdésre kell választ adnia:
Akarja-e, hogy az ellenzéki párt, a FIDESZ, a határon túl élő magyarok szavazataival nyerje meg a 2006-os választásokat?
Akarja-e, hogy a határon túl élő szegény, ugyan magyar, de azért már másfajta emberek idejöjjenek, és elvegyék-e tőlünk azt, ami már nekünk megvan, a nyugdíjat, a kórházat, viszonylagos jólétet és biztonságot?
A kormány propagandáját elfogadó emberek válasza akár az elutasító szavazatukkal, akár a távolmaradásukkal egyértelmű volt: „nem akarjuk”. Vagy egyiket sem, vagy legalább is egyiket biztos nem. Olyan szavazó is bizonyára volt, akit csak a közöny, vagy a merő rosszindulat motivált.

Az elutasítás végül még érthető is lehetne, ha nem lett volna a két álkérdés vaskos hazugság. A két álkérdésre a választ – terjedelem hiányában – csak igen röviden rögzítsük. Az Alkotmány 70. § (1) alapján a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen, valamint országos népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen. Az Alkotmány rendelkezése miatt a határon túli magyarok részére az állampolgárság megadása nem jelenti azt, hogy a külföldön élő állampolgárok szavazati jogot kapnak, mivel a szavazati jogosultság megszerzéséhez a választópolgárnak a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel kell rendelkeznie. Amennyiben a hatályos törvény (1992. évi LXVI. törvény a polgárok lakcímének nyilvántartásáról) alapján valakihez bejelentkezne külföldön élő, magyar állampolgárságot szerzett személy, ezzel a „megszerzett” lakcímmel nem kapna a Magyar Köztársaság területén lakóhelyet, csak tartózkodási helyet. Az 1992. évi LXVI. törvény 5. § (5) bekezdése alapján a törvény hatálya alá tartozó, külföldön élő magyar állampolgár lakóhelye annak a külföldi lakásnak a címe, amelyet otthonául megjelöl. A törvény szerint a lakóhely az a cím, ahol a polgár él. Amennyiben 3 hónapnál hosszabb ideig Magyarországon tartózkodik a külföldön élő magyar állampolgár, ez a hely a törvény szerint az ő tartózkodási helye, de nem a lakóhelye. Ebből következik, hogy „bejelentkezéssel” sem válik a határon túli állampolgár választópolgárrá. A választójogi törvény is összhangban van a fenti rendelkezésekkel.
Az 1997. évi LXXX törvény és az 1997. évi LXXXI törvény a nyugdíj és a betegellátási jogosultságot biztosítási jogviszonyként kezeli, nem állampolgársági jogként.
A kormány azonban jól számított: a szavazópolgárok nem ismerik a meglehetős bonyolult jogi szabályozást, hanem elhiszik, amit hallanak. A kormány kötelessége lett volna a tájékoztatás, így hittek sokan abban, amit mondott.

homoródkarácsonyfalváért 2014.12.05. 17:09:51

3. A határon túli magyarok és a magyarországi „igen”-nel szavazók két dolog miatt irgalmatlan dühösek a kormány kampányára. Azért, amit mondtak, („szavazzatok nemmel”), és ahogy mondták („ezek felzabálnak itt mindent”). A propagandisták a mai napig érzelmi síkon igyekeznek a határon túli magyarok magyar állampolgárságával, és sokszor a határon túli magyarokkal szembeni ellenszenvet fenntartani. Tevékenységüknek igen komoly hagyományai vannak Magyarországon. Még a 80-as években a pártállam „felfedezte” magának a határon túli magyarságot. A Ceasusescu-féle fasiszta diktatúrát nem tudták szó nélkül hagyni, részben Kádár-ellenes éle, részben a magyarországiak nagy tömegének valamilyen érintettsége (utazás, rokonok, ellenzéki mozgalmak) miatt. Az MSZMP máig ható tanulsággal próbálkozott a helyzet politikai kezelésével. Elsősorban propagandájában tudatosította a magyarországiak és a „románok” közötti „életszínvonal” különbséget. Ennek a politikának a megindítása a Népszabadság 1983. március 15-i, Ceausescu szatíráját közlő számához köthető. A politika igen sikeresnek bizonyult: az emberek kezdték megkülönböztetni magukat a többi szocialista tömbhöz tartozó nyomorulttól, ezzel legitimálva az MSZMP hatalmát. A 80-as évek Magyarországának lakossága sem volt gazdag, azonban politikailag sikeresnek tartotta az MSZMP, ha rá tud mutatni olyan emberekre, akik az itt élőknél nyomorultabbak. A románok mellett általában a lengyelek voltak ennek a propagandának eszközei.

Az MSZP népszavazási kampánya hasonló módon operált. A Tamás Gáspár Miklós által jól megérzett „jólétet” féltő „etnicizmusra” ható propaganda sikeressége a 80-as években felismert szégyenletes módszeren alapult. Csak most más célpont volt kéznél: a határon túli magyarok, mert Gyurcsány hatalomátvétele után rögtön következett a népszavazás.

Kádár János rendszere, a történelem szeszélye folytán, az 1956-os forradalom és szabadságharc letiprásával, a szovjet bevonuláshoz történő asszisztálással fogant. A hatalom megszerzésének ez volt az útja. Ettől kezdve nem is lehetett másképpen: Kádár rendszerének a „vallásává” az akkori hatalmi elit közös bűne lett, amelyet csak egyféleképpen szabadott emlegetni: 1956 ellenforradalom volt, a vérontással az országot védték meg. Ugyan az emberek sokasága tudta és mondta otthon, hogy ez hazugság, de a „vallást” bírálni tiltott volt. Legitimitását a kádár rendszer abban a pillanatban vesztette el, amikor azok az emberek, akikre a rendszer hivatkozott, már nyilvánosan ki merték mondani: 1956 a szabadság forradalma volt.

Gyurcsány Ferenc rendszere 2004-ben a szocialista párt hatalmának fenntartására, a 2006-os választások megnyerésére jött létre. Igazi történelmi véletlen, hogy a határon túli magyarok magyar állampolgárságával kapcsolatos népszavazást 2004. december 5-re tűzték ki, egy előre nem látható kormányváltás utánra. Gyurcsány hatalmának a megszilárdításához a határon túli magyarokkal való szolidaritás elleni fellépésen keresztül vezetett az út. Tanúi lehetünk, hogy a tettük mostanában merevedik dogmává. A hatalmat birtokló elit már nem tud kilépni abból, hogy közös bűnük, a határon túli magyarokkal való szolidaritás megtagadása hatalmuk egyik fontos összetartó erejévé vált.

A bűn dogmává lett, a dogmát pedig az emberek gondolataiban bent kell tartani. Az uszítás itt eszköz, a cél pedig a gondolkodás megszüntetése. A propagandisták érvrendszere sokszor túlmegy a demokratikus berendezkedés szabta határokon. Néha a legrosszabb magyarországi hagyományokat idézik, szélsőjobboldali retorikával.

Az MSZP politikusai a választási kampány során odáig mentek, hogy az embereket kétmillió cigány betelepedésével riogatták. Soha nem hallottam még, hogy az MSZP elhatárolta volna magát a politikus mondatától, és megkövette volna a magyarországi cigányságot azért, hogy politikai céljai érdekében a magyar lakósság cigányellenes érzelmeit próbálta felkorbácsolni. Az Info Rádióban Újhelyi István kérdezték arról, hogy miért nem követjük Románia példáját, amely ország nem csak a moldvai románoknak, hanem a mostani magyarországi magyaroknak is biztosítja törvényben a kettős állampolgárságot. A politikus válasza: „túl sokan vannak a határon túli magyarok”, míg a magyarországi románok nincsenek olyan sokan. „Ezek az eddigit felülmúló elárasztással fenyegetik Csonkamagyarország fővárosát és gazdagabb vidékeit, ha a törvényhozás ennek idejében gátat nem emel.” –olvashatunk hasonló gondolatokat az 1939. évi IV. törvénycikk 9. §-ához fűzött indokolásban, mindannyiunk szégyenére. Ha valaki nem tudná, ez a törvény Magyarország zsidó állampolgárairól szólt.

homoródkarácsonyfalváért 2014.12.05. 17:10:49

4. Sok nemzet van a Földön, amelynek tagjai nem élhetnek saját államukban. Képzeljük el, mintha Izrael állam 1948-as megalakulásakor összeült volna az izraeli kormány, és a következő határozatot hozta volna: „Túléltük a nehéz időket. A történelmi szerencse folytán mától saját államunkban élhetünk. Sok zsidó máshol él, nem Izraelben. Szeretettel gondolunk rájuk, és ha lesz pénzünk, adunk is nekik iskolára, meg amire kell. Ha kívánják, 6 hónapból 90 napra eljöhetnek Izraelbe, sőt ha ezt kevésnek találják, megfontoljuk, hogy a rokonokhoz, vagy tanulni még több időre is. Ha tudják igazolni, hogy van miből élni, költözzenek ide, állampolgárságot is adunk nekik 5 év alatt, de ha sérelmezik a hosszú időt, akkor 3 év alatt. De mint állam nem vagyunk hajlandó közjogi kapcsolatot létesíteni a nem Izrael államban élő zsidókkal, mert az állampolgárságot nem szokás csak úgy odaadni az ország területén kívül élőknek. Megsértenénk azoknak az országoknak érzékenységét, ahol élnek, így tulajdonképpen jót is teszünk azzal, ha megvédjük őket saját illúzióiktól. Egyébként is, ők már egy kicsit más zsidók, mint mi, és mivel szegényebbek (kivéve az amerikaiak, azok jöjjenek), ide ne jöjjenek, mert nem lesz pénz nyugdíjra.” Elhiszi valaki, hogy egy ilyen programot deklaráló izraeli kormány hatalmon maradt volna? Szerintem senki nem hiszi el. De azt sem, hogy egy tisztességes zsidó fejében felmerülne az, hogy ha valaki másik országban él, annak ne járjon közjogi kötelezettség Izrael Állam részéről. A magyar kormány egy szót sem hajlandó ejteni arról, hogy Románia, Szerbia-Montenegro, Szlovákia biztosította az állampolgárságot azon nemzettársai számára, aki nem élnek az adott államban, és nem is kívánnak oda telepedni. A magyar kormány igyekszik feledtetni, hogy Basescu román államfő 2004 novemberében kiállt az erdélyi magyarok magyar állampolgársága mellett.

5. Értsük meg, kedves igennel szavazók, hogy „Trianon sebeit” nem tudjuk a határon túli magyaroknak adott magyar állampolgársággal begyógyítani! Az I. világháború után az utódállamok vittek mindent boldogan, területet, vasutat, gyárat, múzeumot, amin csak tulajdont lehetett szerezni. Volt azonban ami nem kellett nekik, és nem kell a mai napig sem, ez pedig az ott élő magyar népesség. Sőt egészen pontosan ennek a magyar népességnek az emléke sem kell nekik.

Vagy ők, vagy mi!- idézi Cseres Tibor Iuliu Maniu román részről a mai napig soha nem megtagadott, Erdélyt letipró programalkotó mondatát.

Erdély magyar lakossága ma nagyjából az összes erdélyi lakos 22 %. Ha valaki nem járt ott, vagy nincs máshonnan ismerete, könnyen azt hiheti, hogy területileg a román többség mindig és mindenhol többséget jelentett. Ez azonban nem így van. A román uralmat megelőzően létezett a Királyföldön a szászok közössége, Székelyföldön, Kalotaszegen Észak Erdély nagyvárosaiban a magyar közösségek, Fogarasföldön a román közösségek. Ezek a közösségek sokszor önálló közigazgatással (autonómia) bírtak. Az impériumváltás után először a határvidéket telepítették be román lakosokkal. A legnagyobb kárt a szocializmus égisze alatt okozták. Olyan magyar többségű városban, mint Kolozsvár, a magyar lakosság létszáma 80.000, harminc éve is nagyjából ennyi volt. Csak közben betelepítettek kb. 300.000 román lakost. Ha nálunk nem tudná valaki: a szocialista építkezések célja ott az volt, hogy a magyar közösségeket szórvánnyá változtassák. A romániai forradalom alatt kerültek elő azok a dokumentumok, amelyek Marosvásárhely „román várossá” változtatásának a tervét tartalmazták. A forradalom után a román lakosság a városban többségbe került.

A szászok, zsidók többsége eltűnt Erdélyből, egyszerűen eladták őket a német és az izraeli államnak. Nagyon sok magyart elűztek, vagy egyszerűen elmenekültek. A módszer mindig más: a történelmi felfordulások idején (az impériumváltás, vagy a II. világháború után) nagy tételben tudtak megszabadulni a magyaroktól. Ha a kitelepítés éppen nem időszerű a politikai helyzet miatt, akkor a betelepítés politikája folyik. Mostanság éppen az ortodox egyház erdélyi terjeszkedésével, jól láthatóan Marosvásárhely Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy célponttal. Vagyis a cél az utolsó nagy létszámú, egységes magyar közösség, a székelység egységének megbontása, és a Székelyföld román többségének kialakítása. Román politikus szájából még senki nem hallotta, hogy Erdély etnikai térképének megváltoztatására irányuló törekvéseiket feladnák a valódi együttélés érdekében. A nemzetiségi kérdést Erdélyben a nacionalisták akkor tekintik megoldottnak, ha az erdélyi temetőkben lekaparták az utolsó német és magyar nevet is a sírokról. Úgy tenni lehet, mintha mindez nem volna.

homoródkarácsonyfalváért 2014.12.05. 17:11:48

6. Az elvett tulajdont, területet, vasutat, gyárat, múzeumot visszaszerezni csak igen kis mértékben lehet. Az valóban nagyon jó, hogy egyházak kapnak vissza ingatlanokat, közbirtokosságok ingatlan vagyonokat, egyének elvett vagyont, mégha sokszor korlátozott mértékben is. Azonban a 2004. december 5-i népszavazás, és a következő népszavazás nem ezekről a „trianoni sebekről” szólt, hanem a jövőről: a határon túli magyar közösségek fennmaradásáról. Arról, amit az írás elején feltett négy kérdés hordoz. Ezekre a kérdésekre Magyarországnak válaszolnia kell. A népszavazás eredménytelensége miatt a döntés jelenleg a politikusok kezébe került, egészen addig, amíg nem kezdeményez valaki egy új népszavazást.

El kell dönteni a magyarországi politikai elitnek, hogy milyen utat kíván követni. Ami a mostani kormánypolitikát illeti, az nem más, mint a szolidaritás megtagadása, asszisztálás a csendes fogyatkozáshoz. Közöny, amely csak annyira mozdul, amennyire fontos a hatalom fenntartása érdekében.

Sokan a szomszédos országi magyarok asszimilációtól történő megóvását Magyarországra betelepítésükkel kívánják megoldani. Ez tették a németek az erdélyi szászokkal, vagy Izrael a romániai zsidókkal. Többen érveltek a kampány során azzal, hogy a fogyatkozó magyarországi népesség utánpótlását a határon túli magyarok Magyarországi betelepedése oldja meg. Ezt ki lehet tűzni politikai célként, de szerintem tévút, legalább olyan bűn, mint hagyni elveszni a magyar közösségeket. Ebben a kérdésben a határon túli magyar közösségek tagjainak kell dönteni, nem más közösségnek. Az ottani többség pedig döntött: maradtak, immár 84 éve.

De a legnagyobb bűn annak a hazugságnak a kimondása volt, hogy a határon túli magyarokkal való szolidaritás vállalása csak a magyarországi magyarság kárára lehetséges. Haza vagy haladás. Haza és haladás.

7. A magyarországi és a többi magyar közösség közötti kapcsolatok hálója sokszínű. Ezt politikával befolyásolni nem lehet, nem is kell. Ami viszont politikai döntés kérdése, az a Magyar Állam és a határon túli közösségek és egyének közötti kapcsolat. A határon túli magyarok melletti elkötelezettség nem csak az érzelmek kategóriájába tartozik. Értelmi annyiban mindenképpen, hogy a Magyarországon lakók viszonya a határon túli magyarokhoz mindig is problémaként, közösségi vagy politikai, tehát valós társadalomszervező erőként jelenik meg a magyarországi társadalomban, és a határon túli magyaroknál is. A viszonyt jogi keretek között kell rendezni. Mind a határon túl, mind Magyarországon igen nagy társadalmi akarat van a rendezésre, a politikai rendezés azonban nem történt meg.

A tisztességes rendezés jelentős eszköze a Magyar Állam és a nem Magyarországon élő magyarok közötti viszony tekintetében a magyar állampolgárság megadása a nem itt élő magyaroknak. Állam és egyén között egyetlen szoros jogi kapcsolat létezik, az állampolgárság. Így valóban az embereket támogatjuk, nem egyik vagy másik határon túli csoportot, vagy pártot. A Magyar Köztársaság Alkotmánya kimondja Magyarország kötelezettségét a külföldön lévő magyar állampolgárok védelmére. Az állampolgárság megadása politikai deklaráció minden irányba: a Magyar Állam az egyének közjogi kötelékével kötelezettséget vállal a határon túli magyarság közösségeinek fennmaradásáért – nem területi alapon.

homoródkarácsonyfalváért 2014.12.05. 17:12:50

8. A határon túli magyar közösségek létszám csökkenésének okai közül (asszimiláció, „természetes” fogyás, elvándorlás, vagy az etnikai arányok erőszakos megváltoztatása a magyarok kárára) az elvándorlást hozták fel az állampolgárság megadása legnagyobb veszélyének – azok, akik a leginkább végül is kiálltak a határon túli magyarok állampolgársága mellett. Ez a természetes féltés-szorongás miatti habozás, nem egyértelmű kiállás a határon túli magyarok magyar állampolgársága mellett azonban hiba volt. A migráció ugyanis kőkemény piaci kérdés is, sőt elsősorban az. Nincs az a tiltás, amely megakadályozná a határon túli magyarokat, hogy eljöjjenek szülőföldjükről akár Magyarországra, akár máshová, ha el akarnak jönni. Ezzel szemben csak két, együttes dolog hat: a szülőföldhöz ragaszkodás és az, hogy a potenciális befogadó közeg (Magyarország munkaerőpiaca, szociális piaca, lakás piac) nem szív fel tömegeket.

A 90-es évek nagy elvándorlási hullámát nem akadályozta meg, hogy Magyarország adminisztratív módon akadályozza a mai napig a határon túli magyarok bevándorlását. Az adminisztratív korlátok politikájának nem az állampolgárság megadása az ellentéte, hanem az, ha Magyarország a német példát követve az erdélyi szászok vonatkozásában, vagy Izrael példáját követve a romániai zsidók vonatkozásában, anyagi és adminisztratív segítséget nyújtatna az áttelepüléshez.

9. Arra a feltett kérdésre, hogy a határon túli magyarok ragaszkodnak-e saját közösségük fennmaradásához, van egy nyilvánvaló válasz, amelyet az utódállamokban élő magyarok az ott maradásukkal megadtak. Minden embernek joga van saját kultúrájában élni, gyermekeit saját identitása szerint nevelni. A határon túli magyar emberek saját identitása azonban csak ott létezik, a határon túli közösségben. A magyarországi kulturális közeg kétségtelenül sokban azonos vagy hasonlít a határon túlihoz, de nem ugyanaz. A határon túl létező magyar közösségek kultúrája önálló és nem cserélhető be a magyarországi identitásra. Nem csak a magas kultúráról van szó, hanem az élet minden területére kiterjedő, közösségi azonosságtudatról.

10. A határon túli közösségek lehetőségeit a magyarországitól élesen megkülönbözteti az, hogy mögöttük nincs önálló államiság. Azt gondolom, hogy a magyar állam puszta létezése nélkül már eddig eltűntek volna határon túli közösségeink. Az ottaniak érdekérvényesítési lehetőségeiknek a többségi közösségekkel szemben, valamint időnként a magyarországi politikával szemben sokszor nyomorult eszköztára van. De az, hogy esetleg egy vezető határon túli magyar politikus nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy miért mentheti meg a magyar állampolgárság a közösségét az eltűnéstől, nem menti fel a Magyar Államot a támogatás kötelezettsége alól.

11. Akiknek rokonsága, baráti kapcsolatai van a határon túli magyar közösségek tagjaival, többségében szeretnék az ottani közösségek fennmaradását. Azonban a magyarországi érdek a határon túli magyarok közösségeinek fenntartásában ennél jóval bonyolultabb érdek.

Az a nép, amely közönyből, becsapottan hagyja eltün(tet)ni lélekszáma harmadának a közösségeit, elveszti azt a tartását, amely a fennmaradását biztosíthatná. Ha nem vagyunk képesek védeni mi magyarországiak a határon túli magyar közösségeket, nem vagyunk képesek magunkat sem védeni.

2004. december 5-én az a ritka pillanat következett be, hogy nem a történelemnek, nem a politikusoknak, hanem Magyarország szavazópolgárainak kellett dönteni a közösség fennmaradásáról. A döntés rossz volt. Nem vitás a politikusok felelőssége, de nem lehet nem kimondani azt, hogy a magyar nép tartását csak az egész magyar közösséggel vállalt egyértelmű szolidaritás jelentheti.

Budapest, 2005. november 30.

baldoc 2014.12.05. 17:18:11

Posztoló!
A kettős állampolgárságtól azért féltünk, mert ez választójoggal is jár majd.
Sajnos, így is lett.
Micsoda ocsmány dolog kívülről beszavazni.
Nekem vannak Ukrajnában és Szlovákiában rokonaim,DE nem szólok bele az életükbe.
Az, hogy magyar vagyok, az még nem elég arra, hogy beleszóljak egy másik magyar család életébe. Még ha rokonaim is ráadásul.
Akkor valaki, csak azért, mert magyar beleszól az életembe.
Ennek örüljek???

baldoc 2014.12.05. 17:25:14

@homoródkarácsonyfalváért: "Az 1997. évi LXXX törvény és az 1997. évi LXXXI törvény a nyugdíj és a betegellátási jogosultságot biztosítási jogviszonyként kezeli, nem állampolgársági jogként."
Akkor miért kap nyugdíjat egy fillért sem fizető határon túli magyar??
Biztosítási jogviszonyhoz befizetés is kell és biztosítási szerződés is.
Állampolgársági jognál nem kell befizetés.
Ez van most.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.05. 17:29:16

Egyre régebbi dolgokat kell felemlegetni, úgy látom.

Hozzáteszem, az a szenárió, amit a postoló ír, szerintem rendben van. Csak sok a potyautas, a fideszes javaslat pedig pont erről szólt. Ha megemlékezünk Gyurcsány aljasságáról, akkor emlékezzünk meg az aljas indokról is, amiből a javaslat fogant narancséknál. Így korrekt.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.12.05. 17:53:00

Szerintem egyáltalán nem volt ennyire egyszerű a történet.
Egyrészről, nemcsak Gyurcsányék kampánya volt ocsmány, hanem a Fideszé is. Minden televolt a demagóg szövegekkel, az egyetemek folyosóitól, a patikákig.
Másrészről, a könnyített honosítás azóta sem annyira egyértelmű. Nem csak a potenciális visszaélések miatt, hanem hogy sok volt a kérdőjel, pl. hogy kire is vonatkozna és mivel járna.
Valamint felhívnám a figyelmet egy korabeli körülményre. 2004-ben Magyarország EU-tag volt, Románia nem, emiatt a magyar állampolgárságnak sokkal nagyobb hatása lett volna, mint ma.

1349973572759 2014.12.05. 17:54:20

Orbánék azért erőltették a határon túliak ügyét, hogy több szavazóik legyenek. Azóta is csak a saját támogatóikat veszik emberszámba. Ez igaz. Lehet, hogy Gyurcsányék kampánya AKKOR nem volt szimpatikus, de AZÓTA kiderült, hogy Orbánéknál ocsmányabb és a határon túliakat megalázóbb politikai erő még nem volt Magyarországon.

1349973572759 2014.12.05. 17:55:17

Csak annyit mondok, hogy: Tőkés László.
Azonnal köpnöm kell.

_most_ 2014.12.05. 18:15:15

kétlem, hogy Románia korruptabb lenne, mint Magyarország. Ennek a posztnak gyanítom semmi más célja nem volt, csak hogy megint lehessen Gyurcsányozni, ami nem kevésbé ocsmány, mint Gyurcsány kampánya :D

conchita wurst 2014.12.05. 19:30:26

@maxval birca hozzászóló: igen, és több is lett....:)

98-1-0,5 magáért beszél Akkor is látszott hogy Gyurcsányék faszok, ma már bebizonyosodott hogy hatalmas balfaszok!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.12.05. 19:32:44

Habár rühellem viktorékat és amit ezzel kapcsolatban kitaláltak,azóta volt aki megmagyarázta,hogy ez részben miért is volt jó dolog,és tudtam igazat adni neki.
De vikiék tényleg leszarnak mindenkit a saját bandájukon kívül,még a birkáikat is.

conchita wurst 2014.12.05. 19:33:01

@Lord_Valdez: ''Magyarország EU-tag volt, Románia nem, emiatt a magyar állampolgárságnak sokkal nagyobb hatása lett volna, mint ma.'

- a románok mondjuk nem aggódnak hogy fél Moldávia román állampolgár.......de sebaj a baloldal mindig aggódik nehogy magyarnak látsszon, be is szopatták magukat ahogy a tankönyvben van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.05. 19:46:21

"Fizetek adót forintban is, lejben is, mert Románia tényleg az egyik legkorruptabb európai ország"

és a fidesz meg tőkéslászló nem engedi hogy leírd hogy a másik legkorruptabb ország az a mienk? ki a korruptabb? ott azért mégiscsak folyt a vér a rendszerváltáskor, mégha nem is volt tökéletes az átmenet

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.05. 19:48:11

@maxval birca hozzászóló: Gyurcsány kiváló szónok, ezt a szót kerested, nem politikus: szónok.
amúgy egy korrupt tolvaj, hazaáruló és hazug ahogy a többi politikus, hazaárulás mert tudjuk mi jár kultúrhelyeken

Netuddki. 2014.12.05. 19:54:53

Gratulálok! A határon túli magyarok szavazatai nélkül nem lenne most meg a tolvaj orbán rezsimnek a 2/3-a. Milyen arányban szavaztak a határon túliak a fideszre? 98%? Valójában semmi más nem volt ez a kettős állampolgárságos színjáték mint a fidesz hajtás a szavazatokra. De bejött nekik. Bocs, hogy ünneprontó voltam.

Mellesleg meg idejössz Romániából szítani az ellentétet a tősgyökeres magyarok között. Szégyellhetnéd magadat!

BiG74 Bodri 2014.12.05. 20:03:19

"Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának - 20 évre minden eldőlne ebben az országban. "

Tudományos libsizmus 2014.12.05. 20:24:36

A 2004-es kommunista kampánynál már csak a 2002-es volt ocsmányabb.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2014.12.05. 20:27:20

A 2004-es állampolgárságosdi a tipikus fideszes szarkeverések mintapéldája. A Bonsai Duce megbukott, ezt nem tudta elviselni, ezért ezzel a Patrubánnyal elkezdték keverni a szart. Gyurcsány megmondta: NE MENJÜNK EL SZAVAZNI! Nem azt mondta, hogy nem-el szavazzunk, hanem hogy NE MENJÜNK EL SZAVAZNI!
Sajnos Orbán továbbra is folytatja, amit eddig: életében egy forintot még nem adózott tisztes munkából, újra hatalmon van, s láthatjuk a tragédiát…

Tudományos libsizmus 2014.12.05. 20:28:31

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
Nem megmagyarázni kell, hanem meg kell nyerni a választásokat. Megnyertétek?

Februárban forradalom, lámapavas és Dunába lövetés nélkül megfoszthatjátok a Fideszt a kétharmadtól.

légügyi megfigyelő 2014.12.05. 20:33:06

@maxval birca hozzászóló: több kíméletet kérek az olvasók érdekében.

légügyi megfigyelő 2014.12.05. 20:36:32

@_most_: voltaképp én sem értem, mi a fene vezet embereket a gyucsányrémezésre, holott egyrészt sehol sincs, másrészt azóta sokkal ocsmányabb választás(szavazás) is volt, például a szabályok buherálásával és az ellenzék hangjának elfojtásával. (persze, Gyurcsány jó beszédtéma, addig sem a jobboldal oligarcháiról, a luxusjobboldalról és egyéb szutyokról beszélnek a népek)

quintuplet 2014.12.05. 21:46:47

Fidesz (Mikola): „ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk, az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának – 20 évre minden eldőlne ebben az országban”.

Rav Antal 2014.12.05. 22:01:41

Ja, úgy kellet nekünk 10.000 orosz, aki egy kukkot se tud magyarul, mint üveges tótnak a hanyattesés.

quisum 2014.12.05. 22:08:48

Miért is olyan rohadt jó, hogy olyan emberek akik soha egy fillért nem tettek az ország kasszájába, egy kapavágást nem tettek az ország érdekében, több százezres szavazóbázist adva /természetesen a fidesznek/,óriási pénzeket kapva, különböző kamu alapítványokon keresztül, miközben körülöttünk szétrohad az ország /eü, utak, oktatás stb/?

quisum 2014.12.05. 22:10:49

@Tudományos libsizmus: Murphy egyik fontos törvénye:

Soha ne vitatkozz hülyével, mert összetévesztenek vele.
tehát veled soha...

Kitiltottak a zusabol de LESZAROM. 2014.12.05. 22:33:34

Koszonjuk meg Feri bacsinak, hogy komplett elmebeteg, es hogy szetverte az mszpt, mert nelkule nem lenne ketharmadunk.

Tudományos libsizmus 2014.12.05. 22:37:11

@quisum:
Akartam volna veled vitatkozni? Nem emlékszem rá.

William Kidd 2014.12.05. 22:43:46

Nemzetarulo faszszopo, aki meg mindig Gyurcsany kottajabol jatszik es a magyar honfizarsak ellen uszit.A MAGYAROKNAK ADOTT TELJES JOGU ALLAMPOLGARSAG NEM AKTUALPOLITIKAI KERDES! MIKOR ESIK MAR LE VEGLEG? Az hogy mi itt melyik komcsi-zsido csapatra szavazunk (ballib vs. Fidesz) ossze nem merheto a nemzeti osszetartozas kerdesevel. Hogy meg mindig vannak itt ilyen mihaszna szarragok, akik a zsiros kenyeruket feltik... Ezt az orszagot mar kizsigerelte a "rendszervalto" politikai elitunk, nem az elszakitott teruleteken elok... Nyomorek korcs banda, szedjetek mar ossze magatokat! Szanalmas nemelyik itteni tosgyokeres...

anyadmajma 2014.12.05. 23:21:08

@Tudományos libsizmus: tévedsz megint, a ti pofátok sokkal ocsmányabb, mint bármi, amit tett az mszp az elmúlt 25 évben. Mocskos jobberbolsik.

anyadmajma 2014.12.05. 23:24:45

Ja, amúgy meg én is nemmel szavaztam. Elég sok itt a mocskos tetves hazaáruló, (szavaztak is rendesen a fideszre), nem kell hogy külföldről is jöjjenek, pláne pofázzanak.
A rendes emberek meg sajnos otthon maradnak, és tűrik sorsukat, hogy az ilyen senkiházi románok, mint a posztoló is, elbasszák a renomét egy tál rizsért leszopnak bárkit.
Respect a tisztességes rendes becsületes határon túli magyarságnak. De nem oldódott meg a problémájuk, csak rosszabb lett, hogy ezek a társadalom söpredékei jobban éljenek.

anyadmajma 2014.12.05. 23:27:45

@William Kidd: ja, és neked is a kurva anyád, takarodj haza, hülye román.
Én is tudok ám veletek így beszélni, ostoba barmok.
(csak nekem veletek ellentétben ez megerőltető, nem alapból jön, mint nektek.)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.05. 23:42:58

A faszfej blogírónak üzenem, hogy az akkori MSZP-nek annyi volt az álláspontja, hogy tessék elmenni népszavazni, és mindenki a saját lelkiismerete szerint szavazzon úgy, ahogyan gondolja.

Egyébként magam is azt vallom erről a kérdésről, mint Orbán Viktor még 2001-ben, hogy állampolgárságot az kapjon, aki itt letelepedik.

Engem roppantul dühít, hogy a külföldi magyaroknak választójoga van. Legyen annak, aki ide született, vagy letelepedett nálunk és itt él, meg annak, aki átmenetileg külföldön tartózkodik.

Ez az egyetlen oka, hogy nem támogatom ezt az állampolgársági ügyet. Orbán meg pont ezért fordult 180 fokot, és lett az ügy nagy harcosa. Pont leszarja a határontúliakat. Egyszerűen csak használja őket. Ahogy leszarja az anyaországiakat is.

Amelyik határon túli elfogadja, hogy ez az egyetlen oka az állampolgársági kérdéskör elutasításának, az megértette az elutasítókat, aki meg nem fogadja el, mert ellenségeskedést lát mögötte, az menjen a kurva anyjába!

A kérdésem az lenne a blogírótól, hogy megértette, hogy miért lett akkor elutasítva a népszavazáson az állampolgársági kérdés, vagy a kedves mama csuklik-e most?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.05. 23:45:26

@William Kidd: Azért utasítjuk el, mert szavazati joggal jár olyan embereknek, akik nem ebben az államban élnek.

Megérted ezt te istenbarma?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.12.06. 00:20:28

@tesz-vesz: "és a fidesz meg tőkéslászló nem engedi hogy leírd hogy a másik legkorruptabb ország az a mienk?"

Édes szíveim, tényleg azt hiszitek, hogy belekóstoltatok már a korrupcióba? Megy itt a nagy szöveg, hogy a másik legkorruptabb, meg hogy veszélyben a sajtószabadság, meg a többi. Hallottatok már történeteket Szomáliáról meg Észak-Koreáról? Ott a korrupció a mindennapos élet kötelező része, feltétele az életben maradásnak. Üzbegisztán, Haiti, Venezuela... De főleg egy csomó afrikai ország. Ami itt van, az csak egy kis barátkozás, kispályás módon. Majd amikor fizetned kell azért, hogy két héten belül kapjál sorszámot az önkormányzatnál, akkor elkezdhetsz nyavalyogni. Persze, mi vagyunk a legkorruptabbak. Meg a nyomor is tetőfokára hág, mert elfogyott a CBA-ban a mandarin.

incze 2014.12.06. 00:24:18

mindehhez amit leírtál tökéletesen fölösleges volt az állampolgársági népszavazás.

lehet itt is ott is élni? lehet.
lennének ismerőseid? lennének?
fizetnél adót, itt is ott is? ha a tevékenységeddel a hatálya alá tartozol, igen.

egyetlen dologban vagy rövidebb állampolgárság nélkül, az országgyűlési választásban - hacsak nem áhítoztál volna arra annyira, hogy evégett állampolgárságért folyamodsz. rendelkezésedre állt az állampolgárság viszonylag egyszerű és gyors elnyerése? természetesen igen.

az állampolgárság tömeges és kampányszerű nyomatása, melynek egyetlen extra haszna a szabványos európai állampolgársághoz képest az országgyűlési választásban való részvétel éppen ezért kérdéses továbbra is. (és most tekintsünk el attól, hogy a kivitelezés dilettáns volta miatt ezt a papírt kiszolgáltatták a maffiának, az állampolgárságból csempész cigaretta lett.)

minden tömegtermék (és az új állampolgár az) tömegével gyártja a selejtet.

most már ezzel nincsen mit tennimajd felszívja az élet ezt a hülyeséget is, mint annyi mindent, de ami itt le lett írva, az pont arra bizonyíték, hogy az egész nagy herce-hurca semmire sem volt jó. egy csomó mindent a post ennek tulajdonít, pedig nem ennek köszönheti, az egyetlen ennek tulajdonítható dolog pedig kérdéses hasznosságú, tisztességű és eredményességű - bár ez most már tényleg mindegy.

Mérges 1234 2014.12.06. 00:30:23

@William Kidd:

Az tényleg gond, hogy a mi pénzünkön vesznek szavazatot.

De ha jók a számok, nagyjából évi 100 milliárd mehet a határon túliaknak, ez csak néhány stadion ára, tényleg nem ebbe fogunk beledögleni.

Viszont van egy másik olvasata, a határon túliak kapnak beiskolázási segélyt jövedelemtől függetlenül, az itthoniak nem. És ismerek olyan családot, ahol a családfenntartó fizetése csak 80 ezer, de a semminél több támogatásra így nem jogosult, viszont az ő béréből is vonják a szavazatvásárlás ellenértékét.

Mondjuk ha nem lenne pozitív diszkrimináció csak ténylegesen egyenrangú állampolgárok lennének üsse kavics..... De így.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 00:33:56

@incze: 'az állampolgárság tömeges és kampányszerű nyomatása, melynek egyetlen extra haszna a szabványos európai állampolgársághoz képest az országgyűlési választásban való részvétel éppen ezért kérdéses továbbra is. (és most tekintsünk el attól, hogy a kivitelezés dilettáns volta miatt ezt a papírt kiszolgáltatták a maffiának, az állampolgárságból csempész cigaretta lett.)

minden tömegtermék (és az új állampolgár az) tömegével gyártja a selejtet.'

Ez igy nem teljesen igaz. Senki sem kap állampolgárságot ma sem, csak egyszerübb az eljárás. Mindenkinek kérelmeznie kell, egyénileg. Aki akarja az kéri, és miután kérte, ha és amennyiben megkapta, ha akar elmegy szavazni, ha akar nem megy el.

Igy fordulhatott elő hogy kb. 120ezer érvényes ilyen szavazat érkezett a kb. 400-500e új választójogosulttól, a 3M határon túli magyartól összesen.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 00:36:51

@Mérges 1234: Ezek még a magyar ktgvetést tekintve is bagatell összegek.

Az NSZK ennek arányaiban is a soxorosát költötte a kelentémetekre, akik nélkül most, 25 év múlva elképzelhetetlen lenne, hogy ők európa messze legnagyobb gazdasága.

Mérges 1234 2014.12.06. 00:43:11

@Kón Bandit:

Ahogy írtam is ebbe nem döglünk bele, de a mi szegényeink (érts határon belüliek) le vannak szarva.

Szavazat vásárlás van, ez itt a baj.

Hasonló jogok és kötelezettségek megléte esetén szerintem senkinek nem lenne egy szava sem.

Amúgy szerintem ha a Jobbik nem hülye ráhajt a határon túliak szavazatára 2018-ban, akkor esne csak le a Viktor álla..... :D

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.06. 00:54:37

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Ez nem csak nálunk van így. A kettős állampolgárok másutt is szavazhatnak. Az elzászi némtek is leadhátják a listás szavazatokat. Ugyanígy a besszarábiai románok is..

feketeesfeher 2014.12.06. 00:56:52

Azoknak, amiket úgy írsz le, mint jó dolog, a világon semmi köze a kettős állampolgársághoz.
Azokat anélkül is élvezheted.

Én viszont nem tartom helyesnek, hogy olyanok szavazzanak az életemről, akiknek ehhez a világon semmi köze nincs, és döntésük eredményét ők nem, de mások megszívják.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.06. 00:57:09

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Aztán meg Gyurcsány apád jól lenullázott titeket. Kétszer lettetek pofánverve kétharmaddal, és még a kettős állampolgárságot is keresztülnyomtuk végül..

incze 2014.12.06. 00:58:54

@Kón Bandit: a tömegtermék attól tömegtermék, hogy nem egyedi elbíráláson (iparban megmunkáláson) megy keresztül. félmillió kérelem egyedi elbírálásához ha egy kérlemre egyetlen napot szánunk, ami egy állampolgárság odaítélése esetében nem tűnik túl soknak, ez fél millió nap elbírálási idő. ha ehhez 10 ezer fős teljes munkaidős apparátust használunk, akkor ez a tízezer fős teljes munkaidős apparátus 5 ezer napig, azaz durván tizenöt esztendeig dolgozik az elbíráláson.

ami ehhez a kimondottan laza követelményhez (1 ember állampolgársága elbírálására fordíttassék egy napnyi idő) képest történt, az nagyjából így foglalható össze: tömegtermék, futószalag. ha ugyanezen a skálán kimérjük, azt látjuk, hogy nem félmillió munkanap, félmillói (tizenöt év helyett negyede sem, 10 ezer fős stáb helett száz se, etc.) azt lehet mondani, hogy az egy elbíírálásra eső munkamennyiség másodpercekben mérhető.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.06. 00:59:45

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Fogd már föl hogy más államok kettős állampolgárai is szavazhatnak . Ez teljesen természetes, csak a bolsevik liberálpatkányok csinálnak úgy mintha ez valami különlegesség lenne..

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 01:02:18

@Mérges 1234: Nincs szavazatvásárlás. Nem kötelező sem állampolgárságot felvenni, sem szavazni menni, sem a fideszre szavazni, határon túli magyarként.

Hogy a 120e HTM miért igy döntött, az a magánügye, bár nem nehéz kitalálni, ezen minden magyar pártnak illene elgondolkodni.

A Jobbik természetesen hajt a HTM szavazatokra, ahogy a kampányban az MSZP is megtette, ez természetes.

Egész Európa rá van szorulva a bevándorlókkra, Magyarország helyzete nagyon szerencsés, mert a kivándorlása nagy részét a szomszédos országokból érkező magyar anyanyelvüekkel tudja pótolni, akik sokkal könnyebben illeszkednek be, mint a törökök meg a kinaiak meg egyebek. Ez a mai és jövendő nyuggerek szempontjából sem elhanyagolható előny. Persze HTM törvény nélkül is létezne ez a fajta bevándorlás, de ez vonzóbb célországgá teszi Mo-t.

incze 2014.12.06. 01:04:27

@incze: bocsánat ezt elrontottam, az nem 5 ezer nap, csak ötven. (nem szabadna már fejben számolnom több dolgot párhuzamosan)

Így az eredmény annyiban módosul, hogy egy elbírálásra nem egy pár másodperc, hanem százszor annyi, néhány perc esik.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 01:07:54

@incze: A magyar apparátus meglepően jól birkózott meg a feladattal, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy leellenőrzik hogy a kérelmező mo-n eljárás alatt áll-e vagy volt-e büntetve, ill. erről nyilatkozni kell. Amennyiben később kiderül, hogy hamis adatokkal szerzett állampolgárságot, az állampolgársága megszünik. További adminisztrációs teher a magyar nyelvi/m. történelmi vizsga, bár ez alól sokan mentességet kaptak, ha magyarországi iskolai végzettséget tudtak igazolni.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 01:13:43

@incze: Az összes magyar anyakönyvi hivatal részt vesz a kérelmek fogadásában és elbirálásában, gyakorlatilag mindent ők végeznek, a kérelmek végső szignálása történik a KE hivatalában, ez utóbbi nyilván csak egy gesztus, és tömeges.

Tiborpapa 2014.12.06. 01:27:27

Annak idején Gyurcsányék meg akartak egyezni minden párttal, hogy propagálják azt, miszerint mindenki úgy szavazzon, ahogy a lelkiismerete diktálja. Egyetlen párt volt, aki ezt nem fogadta el, és akik előtte lévő időszakban nem is akarták ezt az állampolgársági dolgot. Ez az egyetlen párt azt mondta, hogy mindenkinek kötelessége igennel szavazni. Aki nemmel szavaz, az nem is magyar.
Nekem szimpatikusabb volt az első verzió. Kizárólag igennel szavaztam volna. Nem így történt. Az igen mellé tettem egy nemet is a Fidesznek, aki (megjósolható volt) azóta is csak a saját céljaira használja ezeket az új állampolgárokat. Kihasználja őket. Orbán szarik azokra a magyarokra, akik neki nem hasznosak. Neki csak szavazók kellettek. Várható volt. Beigazolódott. Gyurcsány politikai hibát követett el, amiből Orbán fegyvert kovácsolt. Azóta is ebből él. Az emberek neki csak eszközök. Bizonyított tény. Ki itt a gyalázatos?

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 01:42:41

@Tiborpapa: 'Annak idején Gyurcsányék meg akartak egyezni minden párttal, hogy propagálják azt, miszerint mindenki úgy szavazzon, ahogy a lelkiismerete diktálja.'

-majdnem olyan szarul hazudsz mint Gyurcsány.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 01:45:06

@csentecsa: 'Tehát szűklátókörűen, rövidtávú belpolitikai céljai oltárán feláldozta a szocialista párt elfogadottságát a külhoni magyarság körében. Ostoba volt és rövidlátó.. '

-2ségtelenül, bár a htm-ek egyébként már korábban is jobbosabbak voltak, mint a belmagyarok. Odaát nincs semmiféle kádári nosztalgia.

incze 2014.12.06. 01:46:26

@Kón Bandit: ez a meglepően jól annyit tesz, hogy épp erre volt idő, lényegében behúnyt szemmel regisztrálni adatokat, azaz azok valódiságáról, a kérelmező szándékairól, tényleges személyéről etc. meggyőződni ez már egyáltalán nem elég. nem véletlen, hogy a derék orosz maffia tízezerszámra gyártotta a magyar állampolgárokat, az ilyesmire ráéreznek, akik meglátják ebben a boltot:

---
Not Romanian? No problem, here's an EU passport: Agencies with links to Russian mafia offer back-door route to millions

- Some former Soviet countries are offering citizenship to ethnic minorities
- This allows them an EU passport and provides a back-door route to Europe
- Fuelled an illicit passport trade, controlled by agencies with links to mafia
- Creates many potential EU citizens who have right to live in the UK

www.dailymail.co.uk/news/article-2854525/Not-Romanian-No-problem-s-EU-passport-Agencies-links-Russian-mafia-offer-door-route-millions.html
---

nem kell ezt túlragozni, a fideszállam beregisztrált magának néhány száz K országgyűlési választási szavazót, emellé meg került, ami került tömegével.

azon az alapom követelhetnék magamnak romániai választási jogot, hiszen az apám 44-ben települt át magyarországra. hogy fingom sincsen a romániai politikai élet színéről és visszájáról? mit számít?

nem érdemes ezen már rugózni szerintem, van, ami van. ez olyan rossz, hogy már csak tovább rontani lehet. csak azért szóltam hozzá, mert a poszt egy sor olyan dolgot ennek a szerencsétlen és fals állampolgárságnak tulajdonít, ami nem ennek a szerencsétlen és fals állampolgárságnak köszönhető.

az egyetlen dolog, ami ennek köszönhető (kombinálva egy a többihez hasonlóan dilettáns és korántsem patyolat tisztaságú végrehajtási szabályozással) pedig nagyon is kérdéses.

ha tetszik, ha nem, a fidesz szavazatot vásárolt magának. a vásárolt szerető persze gondolhatja, hogy őt igazán szeretik, és én valószínűleg hiába mondom innen, hogy ez bizony nem így van.

incze 2014.12.06. 01:55:01

@Kón Bandit: értettem amit mondasz, de a számok szigorú dolgot, jött ennyi kérelem a nem egész három év alatt, akkor egy kérelemre ennyi idő esik. egy pár perc, nem több.

én ebben a becslésben a párhuzamos ügyintézések számát százra tettem, teljes munkaidőben éveken keresztül, ami szerintem bőséges túlbecslés.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 02:02:23

@incze: 'nem véletlen, hogy a derék orosz maffia tízezerszámra gyártotta a magyar állampolgárokat'

- hát persze. Erre nem is utal a brit blikk. Tárgyi tévedés viszont van benne:

'You just have to show up in Budapest to get your passport and an ID card.'

- ehelyett a valóságban az állampolgárságot megszerzők sem személyi igazolványhoz, sem útlevélhez nem jutnak hozzá, csupán egy állampolgárságot igazoló anyakönyvi irathoz (aminek a segitségével ha akarnak kérhetnek személyit az okmányirodában).

- hamis iratokat persze biztosan gyárt a maffia, de ennek semmi köze az ÁPTV-hez

'azon az alapom követelhetnék magamnak romániai választási jogot, hiszen az apám 44-ben települt át magyarországra. hogy fingom sincsen a romániai politikai élet színéről és visszájáról? mit számít?'

- hát akkor miért nem kérsz? Miért gondolod hogy a határon túliak közül az kér állampolgárságot aki nem akar vagy akinek fingja sincsen? Magyarországon talán elmegy szavazni akinek fingja sincsen? Vagy tehet xy arról, hogy a nagyfaterja elvesztette a magyar állampolgárságát, pedig el sem költözött?

Amit a szavazatvásárlásról mondasz értelmezhetetlen, minden politikus dolga az hogy annyi szavazót vásároljon amennyit tud. Azért szavazunk valakire, mert vmit akarunk tőle, vagy vmit kaptunk tőle.

incze 2014.12.06. 02:22:04

@Kón Bandit: hát nem azért fizetsz ezer dolcsikat a derék orosz maffiának, hogy ne az legyen az eredmény, amit a derék angol blikk ír. légy nyugodt, útlevelet is, igazolványt is kap érte.

a többiről nem fogunk vitatkozni, ott már ízlések vannak, ami igazából nem tartozik a tárgyhoz, ami az én részemről csak ennyi volt: semmi, de semmi másról nincsen szó ebben az egész szomorú káeurópai történetben, csak egy pőre szavazógyártó akcióról, a szokott káeurópai slampossággal kivitelezve. aztán hogy ezt ki hová helyezi az agyában és a szívében, az legyen az ő dolga.

aki itt él, az tudja, hogy ezzel párhuzamosan folyt egy másik nagy fideszakció, melynek keretében az új szavazókhoz mérhető mennyiségű embert egy hasonlóan káeurópai, hasonlóan gondos és alapos nagyüzemi eljárás keretében megfosztottak a rokkant ellátástól, vagy annak egy részétől. ha tetszik, kellett a pénz az új szavazópolgárokra. a hasonló ügyek mögött immár majd a külmagyarok szavazata is ott lesz (és ilyen ügy lesz, hiszen semjén mester szeretne még fél potenciális milkát összelapátolni az urnába). nem kell tiltakozni, hogy ez demagógia, jó lenne ha az lenne, de sajnos nem az.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 02:27:33

@incze: Még mindig nem értem mi az hogy szavazatvásárlás. Az csak természetes hogy mindenki arra szavaz, aki az érdekeit képviseli, vagy nem?

A rokkantkérdésben ezek szerint a fidesz az mszp-nek vásárolt szavazatokat, igaz?

Ez nagyszerü, hiszen könnyebb dönteni. Szerintem is hasznosabbak Magyarország érdekeinek a határon túliak, mint a rokkantellátásban részesedők.

roka 2014.12.06. 02:32:08

Kedves tempetőfi!
Ez a poszt túl magyarosra sikeredet. Ha ilyen sok ismerősöd van akikkel skypeolsz és emailezel, pár elhagyhatta volna a Kárpát-medencét csak úgy megnézni a nagyvilágot! És látnátok miért támadják a függetlenségi harcunkat, és miért logunk ki a demokratikus országok közül. A Román korrupciót itt felhozni olyan mint a"Fidesz a kommunisták is loptak"csak ez már normális embernek nem mentség!! Az EU-ban egy Román útlevél egyenértékű a magyarral. Kivétel ha felváltva mutogatják! Eltörölném azt a lehetőséget, hogy valakinek két érvényes útlevele lehessen. Válaszon egyet mindenki magának!
A kettős állampolgárok szavazásáról csak annyit, hogy döntse el melyik ország irányításába akar beleszólni és csak arra szavazhasson. Az ö szavazata se érjen duplát a világban!
A legfontosabb, az Erdélyi szavazatok 98% -t e Fidesz kapta! Ez nem szavazás ez komédia. Minek szavaztatni embereket ha ugyan az a véleményük, és a saját életükre közel nulla a hatása. Ez mutatja meg a Fidesz igazi arcát! Embereket önös érdekből kihasználni!

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 02:47:12

@roka: 'Ez nem szavazás ez komédia. Minek szavaztatni embereket ha ugyan az a véleményük, és a saját életükre közel nulla a hatása.'

- ez a szavazók hülyének nézése. Hülyék mert nem szavaztak a maszopra, aki ellenük hergelte a magyar prolikat (jórészt hazugságokkal persze, hogy a htm-ek elveszik a magyarok nyugdiját stb.). Másrészt meg azért a szavazók hülyének nézése mert azt feltételezi hogy egy kivülálló jobban tudja mi van a htm-ek életére hatással, mint maga a határon túli.

A határon túliak pontosan ismerik a kádárista szdsz-t és a maszopot, mert tapasztalták a hatásukat, pontosan úgy mint a belmagyarok.

nu pagagyí 2014.12.06. 05:49:43

Én továbbra sem értek egyet azzal, hogy bárki magyar állampolgár legyen. Aki nem itt él, nem itt született annak nem kéne teljes jogú állampolgárságot adni, néhány speciális esetet kivéve. Szavazati jogot biztosan nem adnék. Romboljuk a köztársasági elvet, elvész az állampolgári felelősség. Gyakorlatilag önként lemondtunk a határainkon túli magyar lakta területekről, mert bármikor a képükbe mondhatja az ottani többségi nemzet, hogy az ottani magyarok csak turisták.

JohnnyRebel 2014.12.06. 06:11:47

@anyadmajma: na most repulne ki a fogad te budos patkany. Az ilyen bomlaszto, sehonnaiak miatt tart itt ez a nemzet.

JohnnyRebel 2014.12.06. 06:20:54

Marpedig a vilag barmely nepenel, amelyik megadja az allampolgarsagot a sajat hataron tulihonfitarsanak (pl. olaszok, nemetek) teljes allampolgarsagot ad szavazati joggal. Es akkor mi van? A hataron tuli magyarok szavazati joganak ereje csak szimbolikus egy. Ketto mi akik, itt elunk es szavazunk nem mindegy melyik komcsi-zsido bandara toljuk az X-et? A hataron tuli magyaroknak egy oriasi tevedese van, az hogy a Fidesz feje felett gloriat latnak, hogy megadott egy olyan jogot, ami mindig is alanyi jogon jart vissza 1920. junius 20.-a ota. Ez a mocskos posztkomcsi, alnemzeti, alkereszteny part 2004 december 4.-e elott ugy lapitottt, mint szar a fuben. A Fidesz se allt ki teljes mellszelesseggel a hataron tulra szakadt magyar testverekert, csak a legvegen amikor mar tenyleg szint kellett vallani a nepszavazas elott. A Fideszrol most elmondhato, hogy aktualpolitikai celokra probalja hasznalni a hataron tuli magyarokat.DE! A HATARON TULI MAGYAROKNAK ALANYI JOGON JARO MAGYAR ALLAMPOLGARSAG SOSE VOLT AKTUALPOLITIKAIKERDES! HULYE AZ AKI BEALL, A PARTOK MOGE ES UGYANAZT TESZI MINT OK. TE MINT EGYSZERU MAGYAR EMBER GONDOKOZZ ES TEGY!

nu pagagyí 2014.12.06. 07:12:49

@JohnnyRebel: Kétféle nemzetfogalom keveredik. Magyarország Trianon után lett hosszú idő után független ország. A nemzettudat viszont megmaradt birodalminak. Utóbbi azt jelentette, hogy a nemzetet csak egy kiválasztott réteg, a nemesek képviselték, a nép többi eleme csereszabatos volt. A jobbágy mindegy milyen nyelven karattyol.

A független ország státusza lehetőséget adott arra, hogy határainkon belül, jogegyenlőségen alapuló modern nemzetet építsünk. Ezzel sajnos ezidáig nem boldogultunk és előbb ezt kéne elérni. Mindegy, hogy a határainkon belül élő polgár milyen származású: magyar, sváb, tót, cigány, zsidó, arra kell törekedni, hogy ez az ország valódi hazát teremtsen mindenki számára, a magyar nemzet az itt élő emberek közös alkotása legyen. Persze ez a nemzet magyar jellegű, hiszen ez a többségi nép és nem mondhat le a határainkon túli magyarokról sem, de az állampolgárság megadásán kívül - amely rombolja a belső nemzetépítést -, van más mód is az összetartozás kimutatására. A kulturális és gazdasági kapcsolatok építésére gondolok és politikai védelemre, ha hátrány érné őket saját országukban. Azzal is egyet értek, ha egy ottani magyar ide akar költözni, könnyített módon kaphasson állampolgárságot, azzal viszont nem, hogy felelősség nélkül állampolgár legyen.

Netuddki. 2014.12.06. 09:13:51

@Tudományos libsizmus: "Februárban forradalom, lámapavas és Dunába lövetés nélkül megfoszthatjátok a Fideszt a kétharmadtól."

Szeretnéd mi? Ha nem lenne forradalom, lámpavas és Dunába lövetés, mi?

Akkor azt ajánlom vegyetek vissza a nagy arcotokból tetves, tolvaj, hazug fideszesek!

Netuddki. 2014.12.06. 09:16:20

@A megvalósult amerikai ólom..: "bolsevik liberálpatkányok"

A fideszről beszélsz? Akkor bolsevik iliberálpatkányt kellett volna írnod...

Netuddki. 2014.12.06. 09:21:15

@Androsz: "Hallottatok már történeteket Szomáliáról meg Észak-Koreáról?"

Ja, balfasz! Kínában meg éheznek. Ja, várj csak! Kínában manapság már nem is éheznek, sőt a fizetések is lehagyták a magyarországi fizetéseket. Tudom balfasz, nem minden területén Kínának, de már tartanak ott, hogy a vajdád példaképnek tekintse őket...

egysmás 2014.12.06. 09:34:20

Nah, Orbán szerzett vendégszavazatokat és htmek belepofáznak Magyarország belügyeibe, megszavazzák nekünk a mi pénzünkből a további stadionokat, a csodás oktatáspolitikát.

Mekkora egy geci is az a Feri.

Tudományos libsizmus 2014.12.06. 09:43:42

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
Kedves náci barátom. Biztos vagy te abban, hogy tudod, mit beszélsz?

Netuddki. 2014.12.06. 10:00:06

@Tudományos libsizmus: Szerinted?
De mindegy, nácizz csak, hergeljétek a jónépet! Nekem közel az oszták határ, majd ha egymást ölitek hamar lelépünk innen a családdal...

maxval a hozzászóló birca · http://maxval.co.nr 2014.12.06. 10:06:22

@baldoc:

A világ legtermészetesebb dolga külföldről szavazni.

Netuddki. 2014.12.06. 10:14:48

@maxval a hozzászóló birca: Biztos? Aztán mennyit utaztál ottan Bulgáriában, hogy szavazhass? Nekem itthon csak 5 perc volt.
Vagy levélben szavaztál? Mér' nem? Muhaha!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.12.06. 10:46:09

Nyílt levél Kolozsi Ádámnak, Indexnek
2014.12.06. 10:30 Trompf
Kedves Ádám, drága index !

A "Ha találkozik egy magyarral, adja ki magát románnak" cikked tele van ferdítéssel, hazugsággal, rosszindulattal.

Remélem jó pénzt kapsz érte.

Először is.
Erdélyben nem vetik meg az anyaországiakat.
Én, aki évente többször is megfordulok ott, beszélek az emberekkel, ezt pontosan tudom.
Az olyanokat vetik meg, mint te.

- Akik azt írják, hogy a magyarok utálják az erdélyieket, avagy hogy az erdélyiek utálják a magyarokat.
- Akik ellentétet szítanak, indulatokat gerjesztenek.

2004-ben megtanulták az erdélyiek, hogy a hazai baloldalnak nevezett akármicsoda, a begyepesedett Kádári mentalitás alapján, kitagadta és megtagadta őket.
Ezt, ma már szavazatokban is honorálják.
Szerencsére a mai fiatalság nagyobb része immunis erre a komcsi szemléletmódra.
Gyermekeinket már úgy neveljük, hogy tiszteljék becsüljék a határon túli honfitársainkat, mert ők magyarok.
Magyarabbak sok itthoni állampolgárnál.
Mert akkor is magyarok bírtak maradni, amikor üldözték, kiközösítették, megverték, legyilkolták őket, éppen ez okból, hogy magyaroknak vallották magukat.

És nem azért írom ezt, mert Fideszes vagyok, hisz nem vagyok az. Megvetem a Fideszt a viselt ügyei miatt.
De a határon túli magyarsággal fenntartott viszonya, hozzá állása, ezerszer jobb és hasznosabb, mint a hozzád hasonló őket megtagadó, cikkekben széthúzást segítő, publicistáké, politikusoké.

Előbb-utóbb eljön az idő, mikor Magyarországon csak olyan pártok fognak versenyezni eséllyel a szavazatainkért, akik egyként büszkék magyarságukra, és becsülik tisztelik honfitársainkat, akiket egy tollvonással a nemzeten kívül helyeztek a magyarokat utáló bürokraták.

A többi maszlagot, akik kedvéért írogatsz, a többség mindig is meg fogja vetni, és soha nem fogja a hatalom közelébe se engedni.

A Fidesz ellentéte nem az anti-Fidesz minden véleményben, hanem egy normális nemzeti mentalitású, civilek által kontrollált, társadalmi kiegyezés alapjain nyugvó demokrácia.

Üdvözlettel,
Trompf
UI: Lehet nyomozni, hogy sikkasztottam-e, loptam-e, ahogy teszitek ti is, mint a Hír-TV.

maxval a hozzászóló birca · http://maxval.co.nr 2014.12.06. 11:37:06

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

Mármint idén? A követségen szavaztam. Nekem olyan 40 perc ez.

Levélben nem szavazhattam, mert ehhez meg kellett volna szüntetni a magyarországi lakcímemet.

Kandeláber 2014.12.06. 12:02:27

Gyurcsány és a szoci-szadesz bagázs a 2004-es kampány idején is bizonyította, hogy hungarofób, kozmopolita-globalista, nemzetietlen.
Zsigeri magyar gyűlöletük már '91 körül megnyilvánult (hozzáteszem, hogy ekkor a FIDESZ, az szdsz fiókszervezete is egy követ fújt velük), ekkortájt mondta Kornis, hogy "Mi jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket".
Nekik a nemzeti szimbólumok tisztelete, a tradíciók ápolása "magyarkodás", a Szent Korona svájcisapka...
Mint ahogyan Rákosi idejében Nagy Lajos csak I. Lajosként szerepelhetett a történelemkönyvben, mert ugye egy király nem lehetett nagy.
De a 2004-es, minden képzeletet felülmúlóan demagóg gyűlöletkampányukkal feltették az i-re a pontot. Addig is utáltam őket, különösen Gyurcsányt, Kunczét, Eörsi Mátyást, de ettől fogva ez az utálat egyre erősödött.
Gyurcsányra egyébként Sebeők János találta meg a legtalálóbb jelzőt egy akkor íródott cikkében: "nemzetáruló".
Valamennyien azok, az egész ún. "baloldal" prominensei, és az őket követő plebs.

egysmás 2014.12.06. 12:07:05

"Ezt, ma már szavazatokban is honorálják."

És megszavazzák nekünk Orbán Viktort, Lázár Jánost, Rogán Antalt, Semjént.

Elvégre _tőlünk_ lopnak, a _mi_ gyerekeinknek csinálnak oktatási rendszert, nem az övéknek!

Nem _nekik_ fáj, hogy a NAV elnökét kitiltják az USA-ból, nem az _ők_ a trafiktörvény kárvallottjai, nem _náluk_ történik a földmutyi, nem az _ő_ manyup pénzeit lopják el.

Köszi!

egysmás 2014.12.06. 12:10:09

@Kandeláber: a magyargyűlölet egy szó.
Ha már magyarkodsz.
A magyar gyűlölet kurvára mást jelent, mint amit mondani akarsz.
Az benned van.

Kandeláber 2014.12.06. 12:53:31

@egysmás: "Magyarkodsz"...
Pontosan a te fajtádról szól, amit írtam, kis gyurcsányista.

egysmás 2014.12.06. 13:28:42

@Kandeláber: De mé' magyarkodsz, ha nem vagy magyar?
Vagy, ha magyar vagy, mé' nem tudsz magyarul?

ezek ám a nagy kérdések!

Mert az nem helyesírási hiba, ha valaki összekeveri a magyargyűlöletet a magyar gyűlölettel!
Az simán annak a jele, hogy nem tud magyarul az illető, nem tud szavakat képezni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.06. 13:49:51

@Androsz:
nincs nagy félelem a sajtószabadság miatt, mert az soha nem is volt, valakivel összekeversz narancselvtárs.

" Szomáliáról meg Észak-Koreáról? Ott a korrupció a mindennapos élet kötelező része"

ja hogy jobban élünk mint szomália, kösz. barom.
jó lenne ha nem 3. világbéli országokkal példáloznál, te analfabéta, jó reggelt, ez már a 21. század, válogassad már meg az "érveidet" kicsit igényesebben.

milliókat és milliárdokat lopnak el a kommunista korcsok, HAVONTA, értsed már meg, itt nem csupán a lopásról van szó, hanem a pályáztatásokról, trafik, föld, foci, reklám, multi, nav.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.06. 13:51:40

@feketeesfeher: az a lényeg, hogy ezek a határontúliak a korrupt duna tévéből meg korrupt kossuth rádióból informálódnak csak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.06. 14:02:21

@roka: "az Erdélyi szavazatok 98% -t e Fidesz kapta! Ez nem szavazás, ez komédia. Minek szavaztatni embereket ha ugyanaz a véleményük, és a saját életükre közel nulla a hatása."

ezért kéne pl az erdélyieknek a netet olvasni a duna tv helyett, dehát nem fogják, mert olvasni senki nem szeret, aki meg nem szeret, alapból ne is kapjon választójogot, még a magyarok se ezekközül

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.12.06. 16:30:26

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: @tesz-vesz: Sokszor elgondolkodtatott már ez a korlátoltság, ami az ilyen, hozzátok hasonlóan bunkó fejekben tenyészik. Ha valamiben nem csatlakozom lelkesen lefetyelve azokhoz, akiknek még egy egyenes vonalról is csak annyi jut eszébe, hogy hüjeorbán, akkor én narancselvtárs vagyok.

Az elviselhetetlen korrupciót emlegetitek, holott sejtésetek sincs arról, hogy az mit jelenthet. Igem, a harmadik világban ez nagyon ott van, ezért harmadik világ még, mert a nyersanyagaik és a munkaerőtartalék alapján némelyik nyomorgó afrikai ország egész jól összeszedhetné magát. De speciel Venezuela, amit említettem még, nem a harmadik világ, hanem kimondottan jómódú ország lehetne, ha nem egy szűk réteg élne őrült luxusban, mert híresen sok olaja és bauxitja van.

De ha ragaszkodjunk Európához, akkor megkerestem a Transparency International honlapját, az ellenzék MÁSKOR előszeretettel támaszkodik az adataikra. Gondolom, a nálunk rosszabb országok közül ki kell hagynom (sorrendben) Ukrajnát, Oroszországot, Belarussziát, Albániát, Moldovát, Bulgáriát, Szerbiát, Bosznia és Hercegovinát, Romániát, Montenegrót, Macedóniát, Szlovákiát, Horvátországot, Törökországot, Lettországot, hiszen ezek nyilván nem Európa, bár ez már a többsége az EU-nak. De az USA például választ adhatna arra a kérdésre, hogy ha a felsoroltak között, nem kevéssel előttünk ott van még Görögország, Olaszország és a híres Csehország is, akkor miért is minket basztatnak ilyen nagyon is átlátszó módon a korrupció miatt. 19 ország, a listán bennünket megelőzve. Mintha valami barom azt írta volna, hogy mi vagyunk a másik LEGkorruptabb ország.

Tudom, hogy nálunk lopnak, ügyeskednek, osztogatnak. Biztos, hogy nem annyit, mint az elég egyoldalú szabad és független média rendszeres beszámolói ábrázolják, de jobban, mint amennyit én elnéznék nekik. De attól még nem kell hülyeségeket pofázni nagy magabiztossággal.

"nincs nagy félelem a sajtószabadság miatt, mert az soha nem is volt"

Az jó, csak mert én mást hallok naponta. Az RTL Klub is teljesen földbe lesz tiporva és szájkosarat tesz rájuk a kormány, állítólag. Mintha azzal, hogy kevesebb pénzt szórhatnak el szar műsorokra és senkiházi celebekre, megakadályozná azt, hogy félóránként elmondják nekünk, hogy a kormány a sajtószabadságukat akarja elvenni. A szabad és független médiától.

"ez már a 21. század"

Egyszer valamelyik ezt mondogató seggfej kifejthetné már bővebben, hogy ez mit is akarna jelenteni. Mert ha azt, hogy most már tableten levelezgethetnek azok, akiknek a folyóírást már nem sikerült elsajátítaniuk, meg hogy a tévében több a reklám, mint a műsor, meg hogy a boltok tele vannak eladni remélt szeméttel, meg hogy a bankok nem győzik a sunyi ajánlataikat harsogni, nem tudom, hogy mi másban különböznénk, mondjuk, 1990-től. És főleg hogy mindez miként is hatna az emberi viselkedésre.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.12.06. 16:34:35

Itt van a lista linkje, ha valaki szemezgetni akarna belőle. www.transparency.org/cpi2013/results/

És meg lehet nézni ezen a listán a minden földi rend előírója, az USA pontszámait is, meg hogy rendesen leelőzi őket Chile és Botswana is, például.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.12.06. 16:37:10

A másik irányból viszont leelőzi őket rendesen egy 16 olyan ország, amelyekben ezek szerint jobban tud működni a demokrácia.

Kandeláber 2014.12.06. 17:07:13

@Androsz: Ezek most el vannak szállva maguktól, azt hiszik, hogy a pár ezres tüntijeikkel az egész lakosságot képviselik.
Ezerrel nyalják a metélt jenki ügyvivőt, és arról ábrándoznak, hogy Pesten lesz az új Majdan.
És valóban, ha valaki számon kéri az ostobaságaikat, az a tolerancia nagyobb dicsőségére azonnal "narancsbolsi" meg "birka" lesz.
Föl sem fogják a szétszívott agyukkal, hogy vannak másképpen gondolkodók is.
Egyszerű kis senkik, Che Guevara-pólós szélsőbalosok, meg senkiházi dékás nyuggerek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.12.06. 18:25:45

Sok fideszpatkány hogy idetalált.
Nem haragszom rátok,de azért szájbabaszhatnátok azt a retkes telibebaszott jó édes kurva anyátokat,ti elvtelen szarházi gecik!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.12.06. 19:03:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Köszönjük, hogy hozzászólásoddal képviselted a kormányellenes erők szűk, de annál hangosabb táborát.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.12.06. 19:21:32

@Androsz: Mert te aztán tényleg nem vagy viktorfan ugye...?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.12.06. 19:24:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Tényleg nem vagyok az. Tudod, nem csak fanoknak lehet véleménye, hanem olyanoknak is, akik nem állnak be a pusztán érzelmi vagy szimpátiaalapon ideologizálók közé. Az egybites "velünk vagy ellenünk" látásmód utoljára az igazi komcsi időkben volt szokásban.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2014.12.06. 20:41:39

@A megvalósult amerikai ólom..:

Ez a kétharmadozás szokásosan magas labda, unalmas mindig leírni, hogy úgy van meg a 2/3, hogy az csak a fidesz matematika szerint a választók 2/3-a. Ennek köszönhető, hogy vagy 6 millióan utálják ezt a narancsbolsevista, gőgös, sörszagú, nagypofájú, szarházi kormányt, s a Kedves Vezetőjét.
Feri ugyan elqrta, nem is kicsit, hanem nagyon, de a történelem még egy feladatot állított elé: az orbanokrata rezsim fejét, I. (Szent Felcsúti Orbán) Viktort lehúzni maga mellé a sárba, ahová mindig is való volt ez lyukasgatyás szardarab bonsai duce!

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.06. 22:15:09

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Elsőre a régi rendszer szerint is megvolt, tudom hogy fáj ;). A jelenlegi kétharmad pedig nem lényeges. Minden fontos kétharmados döntés megszületett az előző ciklusban..

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.12.06. 23:03:15

@A megvalósult amerikai ólom..: "Minden fontos kétharmados döntés megszületett az előző ciklusban."

Épp ezért tartanám szerencsésnek, ha most már elvesztenék a kétharmados többséget. Amit eddig nem csináltak meg, azt ne ezután találják ki, és a majdhogynem teljhatalom a törvényhozásban most már elkapathatja őket, ahogy látjuk.

Ja igen, én vagyok a narancselvtárs, vagy mi.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.07. 01:04:01

@Androsz: Nincs jelentősége annak, ha most elvesztenék a kétharmadot. Áprilisban ugyanis nem számított senki kétharmados győzelemre, úgyhogy mindent amihez kellett megszavaztak (választójogi törvény, alaptörvény módosítás).
Sőt legalább a saját kemény mag sem kérhetne számon semmit a kétharmados többségre hivatkozva..

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.12.07. 08:19:22

@freehckr: Ez baromság! Látszik, hogy nem értelemből, hanem érzelemből szólsz hozzá a témához. Tudni meg éppen semmit nem tudsz róla. Nagy magyar vagy, bazmeg!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.12.07. 08:25:01

@baldoc: Számtalan kettős állampolgár járt Magyarországra szavazni, miközben sosem élt ott. Logikus lépés volt tehát a kormány részéről, ha megadja az egyszerűsített (és nem könnyített, mint a szerző nevezi) honosítás lehetőségét a határon túliakhoz, szavazati jogot is kell adnia, hiszen minden más kettős állampolgárnak is van, akárhol éljen is a világban. A diszkrimináció tilalmas a nemzetközi jog szerint is. Vagyis az ostoba judeobolsevik picsogásod totál értelmetlen.

freehckr 2014.12.07. 10:42:46

@Mr Falafel: „éppen semmit nem tudsz róla”

Amennyit már lehet tudni, az épp elég bicskanyitogató: index.hu/gazdasag/2014/09/16/magyar_nyelven_szavaltak_szep_magyar_szoveget

Kandeláber 2014.12.07. 11:24:29

@freehckr: "Ugyanakkor nem tűntek turistáknak, kicsikét sem izgatta fel őket a közeli Gödör vagy a zsinagóga, nem fényképezték a söralátéteket, nem buzerálták a térképes appjukat, és nem kötődtek a szezonokhoz, egyszerűen mindig sokan voltak."
Ez aztán a veretes magyar szöveg a zsindexbe firkálgató, feltehetően a Bálint házba meg a zsinagógába is gyakran járkáló, igazi sémi fizimiskájú Szalai Bálint nevű skriblertől. :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.07. 11:43:02

@Androsz: mi vagyunk a bunkók te ostoba kutya, ki a fene érvel szomáliával te analfabéta retardált állat? a 21. században ilyen ostoba emberek már nincsenek

kimondottan jómódú ország lehetnénk, ha nem egy szűk réteg élne őrült luxusban

www.origo.hu/itthon/20140207-lazar-janos-rogan-antal-es-szijjarto-peter-vagyongyarapodasa.html

index.hu/belfold/2014/11/24/750_millioval_tartozik_a_strategopolis_giro-szasz_andrasnak/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201411

index.hu/belfold/2014/11/25/lazar_janos_oraja/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201411

mandiner.hu/cikk/20141202_60_70_millios_lakasa_van_lazar_10_eves_fianak#comment3468645

és az mszp-sekkel is lehetne ue végigzongorázni
nemérdekel a transzparenci a posztban azz írják, románi az egyik legkorrupotabb. erre reagáltam.
ha lemaradtál, persze segítek, bemásolom akár 6x is kommentemet újra

freehckr 2014.12.07. 11:48:37

@Kandeláber: Én is amennyire lehetséges kellő távolságtartással kezelem a Zindexes írásokat, de a fent idézett cikk állításainak valóságtartalmát és a probléma létezését a cikkre adott fideszes kormányzati válaszok támasztották alá. Ugyan olyan tenyérbemászó neobolsevik ellentámadásba kezdtek mint ha valamelyik söpredék kormánytagjukat (egyébként többnyire jogosan) korrupcióval vagy közpénzlopással vádolták volna meg, tehát a Zindexes cikk attól a fideszes acsarkodástó kezdve teljes mértékben hiteles.

Kandeláber 2014.12.07. 12:10:24

@freehckr: Idén csak az önkormányzati választásra mentem el, itt Pesten, és természetesen Tarlósra szavaztam, nem egy senkiházi Bokrosra.
Ugyanakkor - noha a deklaráltan Likud-testvérpárt sem igazán szimpatikus (és még finom voltam) - ez a műbalos-libsi-anarchista bagázs egyenesen visszataszító.

freehckr 2014.12.07. 12:25:24

@Kandeláber: „ez a műbalos-libsi-anarchista bagázs egyenesen visszataszító”

Ezen nem fogunk összeveszni, de a Fidesz-KDNP és Tarlós-féle talpnyalóik is ugyan ennyire visszataszítóak... legalábbis nekem, mint családi hagyományként erősen antikommunista jobboldali választópolgár számára vállalhatatlanok. :)

Az elmúlt évek alapján normális, egészséges erkölcsi érzékkel rendelkező ember nem maradhatott a korrupt posztkommunista Fidesz-KDNP környékén sem.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.12.07. 16:26:59

@A megvalósult amerikai ólom..: "Nincs jelentősége annak, ha most elvesztenék a kétharmadot"

Talán mégis. Legalább ezután nem lenne meg a most már szükségtelenül erős eszközük a saját elképzeléseik szerinti formálgatásra. Eddig is visszaéltek vele néhányszor, ideje kikapcsolni a teljhatalom funkciót. Most már rossz irányba is használják, ez is azok közé a fontos tényezők közé tartozik, amelyek a választók egyre nagyobb részét távolítja el a politikai joggyakorlás sajnos egyetlen lehetőségétől is. A demokrácia még az Antall-kormány ideje alatt meg lett faragva, és azóta valahogy egyik parlamenti frakciónak sem jutott eszébe a négyévenkénti egyetlen lehetőségnél valamivel több döntési lehetőséget adni. A demokrácia egy naiv és buta elképzelés, de valamit mégis ki lehetne találni.

Ha a most várható polgármester-választás megszüntetné a technikai kétharmadot is, akkor persze az ellenzék a következő húsz évben minden vita utolsó utáni érveként állandóan ezt emlegetné, amivel persze csak magukat égetnék, de a sok idomított szocipitbull számára persze dicső diadal lenne. De én ezt a nem kevés árat is hajlandó lennék megfizetni az egyensúly ésszerűbbé billentéséért.

@tesz-vesz: "a 21. században ilyen ostoba emberek már nincsenek"

Ennek a furcsa és a semmiben lebegő kijelentésednek a kibontásával még bíbelődhetnél kicsit.

"nemérdekel a transzparenci a posztban azz írják, románi az egyik legkorrupotabb. erre reagáltam.
ha lemaradtál, persze segítek, bemásolom akár 6x is kommentemet újra"

Kösz, nem kell, megtalálom magam is.
"»[Románia] az egyik legkorruptabb európai ország«
... és a fidesz meg tőkéslászló nem engedi hogy leírd hogy a másik legkorruptabb ország az a mienk?"

A "leg" minden nyelvtankönyv szerint a felsőfok jele. Nincs annál magasabb. A transparenci valamelyik kimutatása tegnap is ott állt az Index oldalán a nyitóblokkban. Ők úgy gondolják, hogy lehet velük érvelgetni. Beszéld meg az Index kádereivel.

A Trancparency International hivatkozott 2013-as listáján Románia a 9., Magyarország a 17. a 46 európai ország között. Nem nagy dicsőség, de azért az, hogy ez a világon a 129. legrosszabb helyezés (Románia a 107.), sejteti azt, hogy elképzelésünk sem lehet arról, milyen egy korrupt ország.

Te nyilván tudsz egy olyan listáról, amelyben Románia és Magyarország a legkorruptabb európai országok között legalább az első ötben benne van. Azt hinném, hogy nem csak a levegőbe beszéltél, bután vagdalkozva.

Kandeláber 2014.12.07. 18:51:06

@freehckr: Tarlósra csak jobb híján, és Bokros ellenében voksoltam...
Teljesen igazad van, viszont számomra már a Jobbik is vállalhatatlan, Vona eszement iszlámimádó kijelentései miatt.
Momentán nincs olyan párt, amelyre lelkiismeret furdalás nélkül leadnám a szavazatomat.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.12.07. 20:47:14

@freehckr: Vicces vagy. Ehhez a cikkhez van némi közöm. Nálam többet ebben az országban senki nem tud a témáról. A törvény végrehajtásának voltak hiányosságai, amelyek eredményeztek nem kívánt hatást. A hibákat kijavították. Jelenleg ott tartunk, hogy már az sem mindig kap állampolgárságot, aki anyanyelvi szinten beszél magyarul. A jó magyar hivatalnok, ha nem kaphat zsebbe némi pénzt, akkor ott tesz keresztbe, ahol tud.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2014.12.07. 21:28:23

@A megvalósult amerikai ólom..:

A lényeg ugyanaz, normális ember okádik ettől a narancsbolsevista rezsimtől. Már ha nem menekült külföldre innen, ebből a fantasztikus gazdasági szuperhatalomból… Ennyit a 2/3-ról, és a "fontos" döntéseiről" meg az "eredményeiről"…

Robinzon Kurzor 2014.12.07. 23:02:17

Hogy a káp mekkora politikai giccs, arra pont ez a poszt a legjobb példa.

A felsorolt "előnyök" egyikének sem szükséges feltétele a magyar állampolgárság.
süti beállítások módosítása