Magyarország imázsát rendbe kellene tenni, mert ötven éve nem volt ilyen rossz Magyarország külföldi megítélése – mondja Stefano Bottoni, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa, akinek nemrég jelent meg magyarul az olasz közönség számára írt kötete Kelet-Európa 1944 utáni történetéről. A félig magyar, félig olasz származású, magyar anyanyelvű történész úgy véli: míg számos kérdés elválasztja Nyugat- és Kelet-Európát, vannak közös problémáink a demográfia, a bevándorlás és a romakérdés ügyében. Bottoni szerint a kelet-európai társadalmak egyszerűen hagyományosabb szerkezetűek, amit nem lehet csak úgy megváltoztatni, még a kommunistáknak sem sikerült, így az a kérdés, elfogadja-e ezt a nyugat?
„Értik, vagy egyáltalán akarják érteni Közép-Európát nyugaton? Vagy nem fér a fejükbe ez az egész?
A tudósok nyilván meg akarják érteni, a Kelet-Európával foglalkozó tanszékeken sok a kelet-európai vagy az olyan, mint én, aki részben kelet-európai származású; rengetegen vannak a képzettebbek közt, akik ismerik a problémákat. A politikai elit viszont nem akar problémákat látni itt. Azért idegesíti minden innen érkező hír, mert az csak növeli a problémák számát. Ők úgy gondolják: akartatok csatlakozni, hagytuk; akartatok némi pénzt, adtunk; kuss! Így minden itteni acsarkodás, problémafelvetés idegesíti őket, mert ők le akarták zárni azt az időszakot, amikor ezzel a térséggel foglalkoztak. Ezért fogják a fejüket az ukrán válság miatt is. Az orosz kapcsolatok legnagyobb fejlesztői nem a szerencsétlen kelet-európaiak voltak, és Putyin igazi szövetségesei a mai napig nem Orbán, Fico vagy Nikolić, akik kicsi és stratégiailag másodrendű országokat vezetnek. Hanem a feddhetetlen németek, az osztrákok vagy éppen az olaszok, akik tíz évvel korábban kezdték és jóval eredményesebben folytatták a gazdasági kapcsolatépítést. Ők lezártnak tekintik a múltat, a hidegháborút, és az ottani emberi jogi problémák sem érdeklik őket. Az ukrán válság viszont újranyitott sok lezártnak tekintett kérdést, és Oroszország megint problémává vált, amit a barátkozásba későn és alárendelt szereppel bekapcsolódó országok – sajnos köztük Magyarország is – nem vett tudomásul. De ha igazságosak akarunk lenni, látni kell, hogy először a nyugat-európai nagy országok fűzték túl szorosra a kapcsolatot az oroszokkal, ők csináltak Putyinból erőskezű vezetőt annak az Oroszországnak az élén, ami teljesen szét volt esve a kilencvenes évek végén. (…)
Működik-e itt a nyugati tolerancia?
A kelet-európai társadalmak egyszerűen hagyományosabb szerkezetűek, amit nem lehet csak úgy megváltoztatni, még a kommunistáknak sem sikerült. Elfogadja-e ezt a nyugat? Elfogadja-e, hogy az európai családon belül különféle érzékenységek vannak? Igazán a nyugati típusú tolerancia jele lenne, ha elfogadnák, hogy nem mindenki egyforma, és hogy nem lehet automatikusan alkalmazni a keletre a nyolcvanas-kilencvenes években felállított nyugati sztenderdeket – miközben a nyugati társadalmak hasonló problémákkal küzdenek. (...) Ugyanaz a kérdés nyugaton és keleten: szabad-e felállítani egy norma- és követelményrendszert, amihez vagy tartod magad, vagy megbüntetünk, esetleg kizárunk?”
Szilvay Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.
