Lecsúsztunk? − Velünk élő rendszerváltás XIV.
2014. október 25. írta: Redakció

Lecsúsztunk? − Velünk élő rendszerváltás XIV.

rendszervaltas_12.jpg

1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt, most 25 éve. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Erről kérdeztünk magyar véleményformálókat, publicistákat Velünk élő rendszerváltás sorozatunkban.

*

Lecsúsztunk-e, s ha igen, miért?

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása.

csizmadia_ervin_1.jpgDaron Acemoglu és James A. Robinson Miért buknak el nemzetek? című méltán híres könyvében van egy nagyon megfontolandó (ha tetszik: módszertani) megállapítás. Így szól: „A legtöbb közgazdász és politikai döntéshozó arra koncentrál, hogy „hogyan lehet jól csinálni”, pedig valójában arra lenne szükség, hogy megértsük, a szegény országok miért „csinálják rosszul”.

Miért is jutott mindez eszembe, amikor a Mandiner tiszteletreméltó felkérésére a magyar rendszerváltás utáni 25 év fejlődéstörténetéről írok? Talán azért, mert mi viszont az utóbbi időben túlságosan is arra koncentrálunk, hogy megtaláljuk az okát, hol fuseráltuk megint el. Egyre szélesebb (főként ellenzéki) körökben újra virul a „valahol utat vesztettünk” vagy a „zsákutcás magyar fejlődés” elmélete és világmagyarázata.

Ám számomra annál a kérdésnél, hogy miért csúzunk megint le, sokkalta érdekesebb annak a kérdésnek a feltétele, hogy egyáltalán: miért „emelkedtünk” fel?  Valóságos felemelkedés, tényleges változás történt itt, avagy az egész pozitív olvasatnak inkább valamiféle káprázat-jellege van?

Nem kétséges: ahhoz képest, ami az első évtizedben történt, a második évtized vége felé minden súlyos visszaesésnek tűnik. Nem sorolom fel a visszaesés tüneteit, köztük is mindenekelőtt azt, ami miatt a legtöbb kritika, sőt vád éri a regnáló kormányt: a jogállam kikezdését. Ezt (mint sok mást) tünetnek tekintem: a rendszerváltás idején volt egy elképzelésünk s ahhoz képest most nagyon nem ott vagyunk.

De mi volt ez az elképzelés?

*

Nos, az átmenet idején magának az átmenetnek volt egy tágabb európai és annak részeként egy kompakt hazai elmélete. Ez valahogy úgy szólt, hogy a diktatúra után a demokrácia Európának ezen a felén minden további nélkül megteremthető. Nem térek ki most arra (habár bőven megérne egy misét), hogy ez az elmélet egy olyan másik (nem kevésbé kompakt) korábbi elmélet helyébe lépett az 1980-as évekre. Ez a korábbi elmélet még egyáltalán nem hitt univerzális megoldásokban, így eszébe nem jutott kitűzni „a liberális demokráciát mindenütt” grandiózus perspektíváját. Azok a tranzitológusok azonban, akik az 1980-as évek közepére uralkodó helyzetbe kerülnek, már egyértelműen ebben a modellben hisznek, s ennek következtében ez a modell lesz a vezérlő csillaga a késő Kádár-rendszer hazai ellen-elitjeinek is.

A magyar átmenet sikerét visszamenőleg nézve nem is egyfajta kivételes társadalmi, gazdasági teljesítmény, hanem a korszellem adja: Európa végre kikecmereghet a történelem hányattatásaiból és Európa új demokráciájaként mi boldogan benavigálhatunk egy új világba, amelyben előtte sosem jártunk. Ez a világ a liberális demokrácia boldog világa, amelynek ígérete a rendszerváltás idején a béke, a konszenzus és a fejlődés. Irtózatosan nagy energiák szabadulnak fel és az első évtized sikereit az adja, hogy ez a korszellem (mint Hegelé a maga idején) emelkedőnek tűnik, és abban a boldog tudatban ringat minket, hogy a történelmi konfliktusokat (amelyekről mit sem tudunk az átmenet idején) magunk mögött hagyhatjuk.

Aztán jön az első figyelmeztető jel, egy „átmenet az átmenetben”, úgy a '90-es évek végén. Amikor a Fidesz először nyer választást és „rendszerváltásnál több” szlogenjével belerondít ebbe az idillbe, sokan átmeneti heveskedésnek gondolják mindezt. El nem tudjuk ugyanis képzelni, hogy egy liberális demokráciában  értelemmel bírna az a kitétel, hogy „kormányváltásnál több”. Elvégre ennek a formációnak az a lényege, hogy kizárólag csak szimpla kormányváltás lehetséges. Erre jönnek ők, akik éppen hogy átmeneteltek a jobboldalra, s valami olyanról kezdenek beszélni, ami egyáltalán nem illeszkedik a demokráciáról alkotott felfogásunkba. 

2010-re pedig be is végzik, amit 1998-ban megindítottak. Az elmúlt négy év szinte „megfordítja” a liberális demokráciát: ami 1990 után evidensnek és egyértelműnek tűnt, mára épp az ellenkezőjébe fordult. Ott úgy tűnt, vége a történelemnek, most egyre inkább csak történelem van. Akkor a jelenre esküdtünk, ma a múlttal kokettálunk. Azokban az években a liberális demokrácia volt a megváltó elméletünk, ma egyre többen akarnak elfordulni a liberális demokráciától és kezdenek sóvárogni egy másfajta demokrácia után. Ha van abban valami, hogy a liberális demokrácia győzelmének univerzális elve maga is egy korszellem terméke, akkor most azt mondanám: megváltozott a korszellem és mi most ezt érezzük a pórusainkon. Ettől persze még az Orbán-kormány folytathatna más politikát, és letérhetne a Nyugattal való koncentrált összeveszés útjáról, de szemmel-láthatóan ezt azért nem teszi, mert egy másfajta korszellem leheletét érzi, és ez dagasztja a vitorláit.

Hová akarok kilyukadni? Oda, hogy ahogyan rendszerváltáskori „felemelkedésünk”, úgy mai „lecsúszásunk” is viszonylagos. 1990 körül nem azért voltunk előnyös helyzetben, mert a magyar társadalom hirtelenjében megtanult volna nyugatos módon viselkedni; hanem azért, mert a rendszerváltást olyan elitek menedzselték le, amelyek magukévá tették az akkor uralkodó korszellemet. S a mostani helyzet is valami hasonlót mutat: mivel a nyugatos elitek szinte semmit nem tudtak elérni a társadalom nyugatossá tételében, nem csoda, ha a történelem visszatérésének idején olyan elitek lépnének előtérbe, akik elődeikhez hasonlóan a mai korszellemet képviselik.

Ez a korszellem mintha kezdene újra érzékenyebb lenni országok közötti különbségekre. Egyre több nemzetközi tanulmányban, könyvben olvasni, hogy 25 éve a Nyugat nem igazán reálisan mérte fel a felzárkózó országok adottságait. Liberális demokráciát vizionált ott, ahol ennek legfeljebb a formális keretei, nem pedig a magatartásbeli feltételei voltak adottak.

*

Csodálkozunk, hogy 25 év után nem beszélhetünk fejlett vagy továbbfejlődő liberális demokráciáról? A magam részéről nem csodálkozom, mert mindig is azt vallottam, hogy a történelem erősebb társadalom- és politikaformáló faktor, mint a jelen. Egyre inkább úgy látom: egy bűvölt állapotban lévő magyar társadalom lépett át a demokráciába, és alig-alig történt valami, hogy ebben a negyedszázadban reális alapra helyezzük a demokráciánkat. Mi lehetett volna a reális alap? Annak felmérése, hogy a politikai osztály és a társadalom interakciójában milyen változásoknak kell történniük, ami miatt a társadalom támasza lehet a liberális demokráciának. Támasszá pedig a társadalom a szabadság növekedésén keresztül válhatott volna, mivel azonban ez is egy megvalósulatlan álom, a kétezres évek közepére minden adottá vált, hogy ez a rendszerváltás idején megindult kísérlet a visszájára forduljon.

Most egy olyan korszellembe sodródtunk, amely a tekintélyek révén próbál közösséget képezni. Ha a liberális demokrácia reprezentatív elitjeinek lett volna terve (a szabadság növelése mellett) a közösség új alakzatainak kialakítására, talán mindez nem, vagy nem így következik be. Ám nem volt. A legfájóbb ebben a 25 évben, hogy a politikai osztály és a mögöttük álló holdudvar éppen a nyugati 20. századi fejlődésről adott egy leegyszerűsítő, lényegében csak a formális elemekre szorítkozó, ezért használhatatlan képet. Amiből „csak” az maradt ki, hogyan emelkedtek fel a nyugati nemzetek.

Pillanatnyilag úgy látom: ilyen tényezők következtében mindebből csak visszaesés lehetett. A rendszerváltás utáni adaptációnk felszínes volt, s nem hatolt le a társadalom pórusaiig. Talán nem is hatolhatott, ami persze egy újabb komoly történeti kutatás témája lehetett.

Valami egészen más percepcióra lenne szükségünk ahhoz, hogy egyáltalán értsük magunkat. Mindenekelőtt nem a mostani „lecsúszást”, hanem a korábbi „felemelkedést” és a közöttük meglévő logikai kapcsolatot kéne alaposan mérlegre tennünk. Most úgyis „nyugalmas” évek jönnek. Épp alkalmas idő a számvetésre. Újra kellene tanulnunk azt is, amiről úgy hisszük, tudjuk.   

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr206787685

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem tudunk annyit adózni, mint amennyit loptok! 2014.10.26. 10:27:20

Tiltakozunk az internetadó ellen, mert;  Nem tudunk annyit adózni, mint amennyit loptok! Továbbá bűnözőknek sem adózunk!

Trackback: Lecsúsztunk? − Velünk élő rendszerváltás XIV. 2014.10.25. 08:52:01

Egy bűvölt állapotban lévő magyar társadalom lépett át a demokráciába, és alig-alig történt valami, hogy ebben a negyedszázadban reális alapra helyezzük a demokráciánkat.

Trackback: Fidesz-Quisling 2014.10.25. 08:34:30

Milyen véletlen, a norvég civilek és a norvég Qusiling! Orbán átlépett egy határvonalat, Komolyan elhitte, hogy az EU és a NATO más, mint a KGST és a VSZ volt, s ezekben a szervezetekben demokratikus döntéshozás van, a kisebbségi vélemények tiszteletb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.10.25. 08:16:44

nahát, már vége? azt hittem a formátlan makogás után kezdődik az írás. erre, nem.

BigPi 2014.10.25. 08:37:00

Azt hiszem a hazai események helyes értékelése nem, csak nekünk tenne jót, hanem a mindenbe beleszóló USA-nak is. Ha már beleszól dolgokba azt tegye jól már mint a manipulált ország szempontjából.
A téma írójával egyet értek, így azzal nem tudok vitatkozni.

Tündér_Lala 2014.10.25. 10:54:49

A Magyarországon megvalósított neoliberális demokrácia kezdettől fogva bukásra volt ítélve. Azért, mert a neoliberelizmus és a szociális intézkedések olyan kevercsét állította össze, amelyek nem illeszkedtek egymáshoz. Ez gazdasági összeomláshoz, a vagyonelemek feléléséhez és eladósodásához , az ország teljes kiszolgáltatottságához, az emberek megélhetési lehetőségeinek elvesztéséhez ( az ország szempontjából káros egyéni menekülőutak kereséséhez) vezetett.

Egészen nyilvánvalóan ezen változtatni kellett, ha élni, fejlődni akarunk.

Pelso.. 2014.10.25. 12:30:01

@Tündér_Lala: -fejlődni? Akkorát fejlődünk pl EON visszavásárlástól meg a közmunka programtól, hogy na.

Tündér_Lala 2014.10.25. 13:23:27

@Pelso..: Igaza van. A valódi fejlődés az, amikor emberek százezreit segélyre ítélünk, annak pótlását rájuk bízzuk. (Megélhetési bűnözés ugye, amelyet legalizálunk, bátorítunk valamiféle hamis szolidaritás jegyében.)

marko11 2014.10.25. 13:36:09

"Egy bűvölt állapotban lévő magyar társadalom lépett..."

Hogy hova, mibe lépett, azt most hagyjuk, de a "bűvölt állapot" az elég jó.
Ugyanis azt soha nem értettem, hogy a jónép (a magyar társadalom), hogyan tudta bevenni a brutális rendszerváltó hazugságokat. Mind a múltjára, mind a jövőjére vonatkozóan.
Persze, ha bűvölt állapotban volt, az más.
Csak az a nagyon nagy baj, hogy a fő-bűvölő az szdsz és köre volt. (Írók, újságírók, színészek, filmesek, közgazdászok, jogászok. Műszaki emberek persze nem. Nekik hiába mondják a feketére, hogy fehér.)

wantaan 2014.10.25. 14:09:08

@Tündér_Lala: Minden amiben a liberális szó szerepel az bukásra van ítélve. Lásd neoliberális vagy pl az illiberális gazdaság politika Magyarországon. Persze arról lehet ma még vitatkozni ,hogy melyik károsabb a neo- vagy az illiberális a magyarságra. .... szerintem az illiberális ,de még ugye kevés idő telt el kezdete óta.

wantaan 2014.10.25. 14:14:56

.... ja és talán egyszer megírja valaki azt is ,hogy milyen szerepet játszottak - játszanak ezek a hivatásos megmondó emberek és intézeteik a lecsúszásban. ...a csizmadiaervinek, a kolositamások, mrázágostonok, horngáborok, a század és seggvégek és a többi államseggén-testén élősködők.

Bbogas 2014.10.25. 14:31:13

"Annak felmérése, hogy a politikai osztály és a társadalom interakciójában milyen változásoknak kell történniük, ami miatt a társadalom támasza lehet a liberális demokráciának. Támasszá pedig a társadalom a szabadság növekedésén keresztül válhatott volna"

Édes Istenem, járt már ez az illető a budaörsi Tescon túl?

♔bаtyu♔ 2014.10.25. 15:52:35

@Pelso..: Egy liberális ezt ugyan nem nagyon érti, de az elmaradt integrálatlan csoportoknál az integráció szempontjából nagyon sokat jelent az, hogy környezetüket úgy tartják rendben, hogy még pénzt is kapnak érte.

Az a lényeg, hogy azok értsék, akik nem liberálisok, azok pedig értik.

Netuddki. 2014.10.25. 16:10:59

@Tündér_Lala: Fejlődni? Neoliberális demokrácia? Lófaszt!
Tolvajok és bűnözők vannak az ország élén 25 éve. Ezért nem bír az ország fejlődni. A helyzet a fidesszel csak rosszabb lett. Úgy nem fog fejlődni az ország ha a becsületesektől, termelékenyektől elveszi a rablókormány a profitját aztán elszórja fasságokra, stadionokra! A liberális demokrácia kikiáltása ellenségnek csak egy fedősztori amivel még többet akarnak lopni. ostoba aki ezt nem látja...

wantaan 2014.10.25. 16:20:58

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: 25 éve azért nem, de 10-óta biztosan. Ez tényleg egy tolvaj banda és ezt nem holmi média agit-prop mondatja hanem a saját bőrön tapasztalt valóság. Azért 10 előtt csak a média által gerjesztett indulat alapján tudtad mondani, de most már látod s érzed is hogy lopnak pofátlanul állami segítséggel és "gazságügyi" támogatűással.
Ez egy KLEPTOKRATA KORMÁNY ÉS RENDSZER.

lavór 2014.10.25. 16:35:51

Igen, lecsúsztunk. Köszönet érte az értelmiségnek nevezett társadalmi rétegnek - ebben benne foglaltatnak a tanárok különös súllyal -, a semmihez nem értő politikusainknak, akik mérhetetlen magánvagyonokat szedtek össze, a számon kérhetetlenségük és mentelmi jogukkal visszaélve az országot nem szolgálva pöffeszkedtek az ország legszebb épületében, a Parlamentben. Köszönet a romáknak, hogy 2 tál lencséért eladták szavazataikat, köszönet illeti azon magyar állampolgárokat, akik alkotmányos kötelességüket nem teljesítve nem voksoltak. Végül is csak a saját sorsukról döntenének, minek is ilyen marhaságon részt venni. És sorolhatnám tovább az okokat, de minek...

paráznabillegető 2014.10.25. 17:31:06

@lavór: "...köszönet illeti azon magyar állampolgárokat, akik alkotmányos kötelességüket nem teljesítve nem voksoltak. "
anyád picsája.
válassz! vastagbélrákban halnál meg vagy inkább tüdőgyulladásban?
hülye.

Mr. Waszabi 2014.10.25. 17:40:20

A demokrácia nem magától értetődő állapot. Az emberi törekvések alapvetően erőszakosak, önzők - ezt láthatjuk megannyi ország saját népét elnyomó, kizsigerelő, s többnyire véres történelmében ma is, tegnap is, emberöltőkkel, vagy évszázadokkal ezelőtt is. A demokrácia valami magasabb látásmód elsajátítását jelenti - az értelem diadalát az önzés felett. Mármint ennek az egyes emberben kell kialakulnia, mivel az önzés is egyéni.
A magyar társadalom a 80-as évek végére legfeljebb addig jutott, hogy mi nem értelmes, ami a kommunizmusban bénán működött. Akkor, amikor még a rendszer jellegéből és évtizedekig tartó uralmából adódóan nem voltak nagy különbségek az életek és egzisztenciák között. Mondhatni, mindenki, de legalábbis sokan ugyanazt akarták megváltoztatni.
Megtörtént, ám az utána következő valósággal sokan nem tudtak megbarátkozni. Nem értették, hogy a demokrácia nem egyik napról a másikra alakul ki magától, hanem azt az embereknek, az egyes egyéneknek azonos hozzáállása - legalábbis bizonyos alapértékekben - alkotja, azon az alapon tud állni. A széthúzáson, önzésen nem tud alapulni. A kudarc okai közt az első számú, hogy még ki sem lábaltunk a szocreál csődjéből, már az első kanyarban sokan "ráuntak", nehéz volt az út már a hegy lábához is. Elkezdték hát favorizálni ismét a közponi hatalmat, ész és gondolkodás nélkül, hívén, hogy majd az jó lesz. Visszamenekültek a kommunizmusba Horn és Bokros után - Orbán erre alapozta első kampányát. De csak Orbán nyert, az emberek akkor kezdtek veszíteni - önmagukat, jövőjüket. Később az MSZP-től is azt várták, hogy jobbat csináljon, azok meg belementek a játékba - holott nem kellett volna. De addigra már ott is önző kiskirályok vették át az uralmat, amiből nem volt , nem lehetett a felemelkedés útja.
S az emberek nem beszélnek erről, gondolják, ha nem beszélnek, akkor nem kell beismerni sosem, hogy maguk voltak a gyengék, a hitetlenek, s hogy ez sosem fog kiderülni. Pedig de - mert a közös szemlélet létrehozta valóság ocsmánysága erről árulkodik.
Sokan ugatják a briteket, ameriakiakat, hogy az így meg úgy, s hogy mire vannak úgy fel a demokráciájukkal. Hát pont azért, mert ott is harcok árán sikerült alakítani, fejleszteni, megőrizni - és nem tökéletes, gyökerénél fogva nem az. Nem is lesz. De a kommunizmusnál, fasizmusnál bizonyosan jobb.
Szóval, a belharcokat, polgárháborúkat, konflikusokat meg kellett vívniuk amazoknak is, még pár évtizede is (pl USA a 60-as években). Vajon nem az a hülye, aki itt pampog, ellenségeskedik, miközben a mannát várja, hogy majd akként jön el itt a gazdagság, jólét, miegymás? Butaság.
A mostani történések ( az emútt16 év) arról a devalvációról szól, amit az önzés uralma, dominanciája okozhat egy országban. Ezért van lejtőn az ország ennyi ideje. Ebből vagy felébrednek az emberek, vagy majd az életük ébreszti rá őket. Ahogy nézem, a pesszimális forgatókönyv valósul meg - vissza 89 elé, aztán majd idővel a bőrükön fogják tapasztalni, mit is pazaroltak el. Csak másodjára nem a lájtos Kádárral kell megküzdeniük, hanem egy sokkal agresszívabb vezető grémiummal. Mert abban a rendszerben még számított, mit gondolnak az emberek, illett takargatni a szemétséget, meg nem túlzásba vinni - a mostaniban viszont nincs ilyen korlát. Emez inkább Ceausescu rendszerére hajaz. Nem szép a kép.
Kérem mellőzni a hozzászólásokat, nem érdekelnek, unom már az óvódás vitákat, főleg az agymosott komcsikét. Csak a poszthoz szóltam hozzá.

bölcsbagoly 2014.10.25. 17:55:36

@lavór: A Bokros/Békési/Kupa/Simor/Surányi/Bajnai, stb. közgazdászokról, pénzügyi zsenikről egy jó szavad sincs, ha már a tanárokat és a politikusokat ekézed?

lavór 2014.10.25. 17:56:54

@bölcsbagoly:

Elég hosszú lenne a sor, ha mindenkit részleteznék.
Így kiragadtam a sorból kettőt.

bölcsbagoly 2014.10.25. 17:58:00

@Mr. Waszabi: az a sanda gyanúm, hogy fingod sincs a Ceausescu rendszerhez/ről! S kb. ennyire igaz a többi halandzsád is.

bölcsbagoly 2014.10.25. 17:59:09

@lavór: rosszul tetted. DE pótolhatod a hullamosókkal és a faesztergályosokkal, stb.

lavór 2014.10.25. 18:00:24

@bölcsbagoly:

Úgy látom, különösen zavar a két példa közül valamelyik.

De ha gondolod, folytasd csak a sort nyugodtan.

cenzuratroll bosszanto 2014.10.25. 18:03:08

" s nem hatolt le a társadalom pórusaiig. "

Valamit félreértettél. Nem kell odáig lehatolnia.
A társadalmat mindenhol irányítják, csak nálunk a fidesszel egy olyan hányadék aljanép került hatalomba, akik normális társadalmakban max. a seprűt irányíthatják az udvaron. Tudatlan buta tahó a teljes fidesz vezérkar, amelyiknek valami csoda folytán nem vett diplomája van, az is alkalmatlan a versenyszférában, ezért lett politikus. Nem kell csodálkozni, hogy a buta néprétegeket manipulálják, teljesítmény alapján sehol nem lennének.

kiir 2014.10.25. 18:10:54

@jm padilla:
nahát, már vége? azt hittem a formátlan makogás után kezdődik a komment érdemi része. erre, nem.
:)

lavór 2014.10.25. 18:39:17

@bölcsbagoly:

Esetleg azon is elgondolkodhatnál, lehet, én látom jól.

kiir 2014.10.25. 18:41:11

A poszthoz: jó kérdés, hogy vajon mi mást lehetett volna csinálni a rendszerváltás pillanatában, mint követni a korszellemet. Talán előre elképzelni a következő korszellemet? Vagy vezérlő csillagul választani a párezer éves múlt valamelyik tetszés szerinti korszellemét? Senkinek nem volt tapasztalata a szocializmusból való kijövetelre, nem volt kitől tanulni (sőt: minket néztek, tőlünk akartak tanulni Szlovákiától Kínáig). Nem volt korszellemtől független valóság. Mindent, ami lett, mi hoztunk létre.

Természetesen elrontottuk. És szerintem is ott rontottuk el, ahol a szerző írja: azt hittük, hogy a korszellemben gyökerező intézmények automatikusan megteremtik a maga társadalmi bázisát. Most már tudjuk, hogy nem. Azt bizony ki kellett volna termelni/nevelni. Most már késő. Most egy darabig egy hülye társadalom hülye kérdéseire válaszol a politika.

De tényleg nem tudom, hogy lehetett volna-e másként. Lehet-e valakit azért hibáztatni, hogy megfelel a korszellemnek, ha egyébként a probléma megoldásához nincs tényanyag, nincs tapasztalat? Jó, lehetett volna sokkal színvonalasabb a korszellem megvalósítása, mert mi csak az átlagot hoztuk (de állítom, hogy azt hoztuk).

Most már egyébként van tapasztalat. Látjuk Bulgáriától Észtországig a teljes spektrumot: ki honnan kezdte és ki hova jutott. Voltak jó idők, és volt a válság. Már látunk jó példát, látunk rossz példát. (Nekem különösen mellbevágó Szlovákia. Ha megnézzük: alapsejtjeiben, alapmechanizmusaiban semmivel sem különb ország az, mint Magyarország - és fordítva: akár itt is lehetne egy Meciar. Nagyon sok minden ugyanúgy működik náluk, mint nálunk. Mégis, az intézményrendszer lett úgy összerakva, kb. pár sikeres év alatt, hogy egyszerűen a végeredmény több azóta. Persze nem sztárolom őket - ha már muszáj választani, legyen inkább Észtország.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.25. 18:55:56

Lecsúsztunk, mert posztkommancs komprádorok közreműködésével kifosztottak minket. Ilyen egyszerű ez, sajnos.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.10.25. 19:03:05

ennyi történelemértékelés között elveszik a valóság, és formátlanul lebegünk ellenzéketlenül.

paráznabillegető 2014.10.25. 19:12:36

@lavór: ó, dehogynem.
mindig van más út.
ráléptem, leléptem...
ni a szavazatom.

Netuddki. 2014.10.25. 19:13:24

@bölcsbagoly: Mér'? Te hogy látod tetves, tolvaj fideszes?

lavór 2014.10.25. 19:13:39

@paráznabillegető:

Te is érvénytelen szavazatot adtál le? Értelme nem sok.

igazi Ténytár 2014.10.25. 19:18:56

@marko11: "Csak az a nagyon nagy baj, hogy a fő-bűvölő az szdsz és köre volt. "

Maradjal mar a hulyeseggel! Kiveve ha a Fideszt is bele szamolod.

Igaz az szdsz nagy EU tamogato, de ENNYIRE MEG OK SE voltak soha!

____
Orbán Viktor november 21-i rádióinterjúja, 2001. november 21. 17:51

2001-2006.orbanviktor.hu/hir.php?aktmenu=3_4&id=799&printing=1

Mivel szeretnének bejutni az Európai Unióba, NEM SZABAD, hogy MAGYARORSZÁG a kelleténél vagy az önérdeke által megköveteltnél KÖVETELŐZŐBB vagy önzőbb LEGYEN.

Tehát mi mindenkit szeretünk, mindenkit támogatunk, mindenkivel együtt érzünk, de egy dolgot nem tudunk elfogadni: azt, ha bármely más ország nálunk lassabb fölkészülése miatt várakoznunk kell a tagságra.
____
Orbán Viktor november 14-i rádióinterjúja, 2001. november 14. 15:53

mno.hu/migr/orban-viktor-november-14i-radiointerjuja-819296

Magyarország szeretne belépni az Európai Unióba. Az Európai Unióhoz való csatlakozásnak előfeltétele, hogy Magyarország egy olyan országgá váljék, amely alkalmas arra, hogy része legyen az Európai Uniónak. Ezt pedig azok tudják megállapítani rólunk, és azok is fogják megállapítani, akik közé mi be akarunk lépni, vagyis az Európai Uniós tagállamok.

Bár van egy kis bizonyítvány jellege az értékelésnek - ami sok embert kicsit talán bánt Magyarországon -, de a magyar miniszterelnök úgy gondolja, hogy ezt LE KELL NYELNI, ezzel most együtt kell élni, ÖSSZE KELL SZORÍTANI A FOGUNKAT - és BE KELL LÉPNI az Európai Unióba.
____

paráznabillegető 2014.10.25. 19:28:04

@lavór: leadtam a lakcímem, bazze!
ennyire nem lehetett érteni, amit írtam?...

igazi Ténytár 2014.10.25. 19:28:29

@cenzuratroll bosszanto:

Nem hülyék ok, nagyon is tudjak milyen a nép és direkt arra játszanak rá!

___
BENCSIK András (fidesz tag) :
Demokrata, 2004. december 9.

"A MAGYER NÉPESSÉG ALAPVETŐEN a homo kádáricus alfajához tartozik. Erre a speciesre a tudósok szerint az alábbi tulajdonságok a jellemzők:
GYÁVA, ÖNZŐ, IRIGY, LUSTA, kicsinyes, SUNYI, HAZUDÓS."
___
BAYER ZSOLT (fidesz alapító)
2006-07-19

„MAGYARORSZÁG FELE, ha van egy SEGG valahol, odaszalad, és KINYALJA.”

"a MAGYAR TÁRSADALOM FELE proletármentalitással él. „Az pedig nem más, mint a magabiztos, feltörhetetlen ostobaság. Olyan HÜLYE vagyok MINT A FÖLD, ellenben rettenetesen magabiztos - jellemezte.”
_________
KÓSA Lajos (Fidesz legsikeresebb polgármestere)

www.hetek.hu/belfold/200905/kosa_es_a_politikai_ellentmondasok

Az a legfőbb probléma, hogy legfeljebb 3-4 millió embernek van valamilyen elképzelése az életről, 3-4 millió embernek van komoly tartása, identitása, a többi 6-7 MILLIÓ viszont NEM RENDELKEZIK EZZEL.

Kósa szerint a társadalom többsége NEM IS IGÉNYLI, hogy rendelkezzen MORÁLIS TARTÁSSAL.

lavór 2014.10.25. 19:29:30

Ha leléptél, már tök mindegy neked.
Ha régebben megtetted, már azért sem kell aggódnod, ha Kövérék kiugranak az EU-ból.

igazi Ténytár 2014.10.25. 19:39:09

@cenzuratroll bosszanto: "Tudatlan buta tahó a teljes fidesz vezérkar, amelyiknek valami csoda folytán nem vett diplomája van, az is alkalmatlan a versenyszférában, ezért lett politikus. "

Ez még a nem párttag Simicskara, Pintérre, Kövér testvérére, Stumpfra stb. is érvényes, nem csak a vezérkarra!

Versenyszférában tönkremennek, csak a korrupt állami megrendelésékkel sikeresek.

___
index.hu/belfold/simicskapeh0/

Az adóhatóságnál lefolytatott vizsgálat szerint 20 vállalkozás, amelyek többségében feltűnt Schlecht Csaba, Kövér Szilárd, Simicska Lajos, Stumpf János és Josip Tot, összesen közel 230 millió forintnyi köztartozását könyvelték el behajthatatlanként.
____
internetfigyelo.wordpress.com/2009/12/03/meginditottak-a-felszamolasi-eljarast-pinter-es-gergenyi-elvtarsak-cege-ellen/

Fizetésképtelenség miatt a bíróság megindította a felszámolási eljárást a 2006-ban Pintér Sándor korábbi belügyminiszter, valamint volt kabinetfőnöke, Valenta László cége és az egykori budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter által alapított Admiral Tours Hungary Utazásszervező Kft. ellen, értesült a HVG.
____

igazi Ténytár 2014.10.25. 19:40:31

@paráznabillegető: A gyávák és/vagy tojokbele illetők kifogása!

paráznabillegető 2014.10.25. 19:54:16

@lavór: nem ugranak.
ez olyan blabla, mint a skót függetlenség.
pedig a skótok azért tökösebbek a magyarnál, oszt mégis, lám.

@a Ténytár: kedves minősítő barátom, magasról telibeszarom a véleményedet! tudod, olyan igazi magyar módra! :D

lavór 2014.10.25. 19:57:43

@paráznabillegető:

Hajszálon múlt a skót választás is.
De itt nem csak a kiugrásról vagy az uniós szankciókról van szó.
Magyarországot is képviselik a világban a politikusok, a az aktuális miniszterelnök. Most jól képviselnek bennünket. Szemlesütve járhatnak ismét a magyarok.
Mert: "Magyarország (ebben is) jobban teljesít!"

ronintill 2014.10.25. 20:13:43

@lavór:
"Köszönet" a szösszenetért...különös tekintettel a tanárokra való utalás hibás, mert ők aztán nem voltak a nyertesei a genxterváltásnak.
Aprópopó:
Krassó György már annak idején kimondta(más nem merte), hogy Maffia váltott rendszert '89-ben. Akkor az "Ellenzékinek hazudott Kerekasztal" tárgyalásai is zárt körűek voltak, így átmentettek mindent és csak "más nevet adtak a gyereknek". A Fideszt és az SZDSZ-t is képmutatónak tartotta már akkor Krassó, mert a fenti pártok ugyan nem írták alá a nemzeti kerekasztal-tárgyalások végén a megállapodást, de elfogadták az új választási rendszert. Krassó szerint mindenek előtt egyetlen alapkérdésről kellett volna szavaznia a népnek! -és nem az ellenzéki kerekasztal lovagjai általi paktumok alapján- azaz, hogy kommunistákat akarnak-e a hatalmon, vagy nem kommunistákat, ha már rendszerváltásról volt szó....
De mivel nem így történt, tehát milyen demokrácia is van itt Megyerisztánban, ha már az alap sem az?
www.youtube.com/watch?v=NkvomqNovZ8

lavór 2014.10.25. 20:15:40

@ronintill:

Ki írt nyertesekről? Közvetett és közvetlen felelősökről lenne itt szó...

ronintill 2014.10.25. 20:27:36

@lavór:
Mi is a felelőssége az általad értelmiséginek tituláltaknak?

lavór 2014.10.25. 20:28:33

Esetleg a kialakult helyzet? Hm?

kiir 2014.10.25. 20:28:55

@bbjnick:
És hát messze nincs még vége. Mert amíg a nép ugye erre szavaz... és a kezdetektől erre szavaz.

Szeretjük mi a kommunizmust, na. Ugyan ki akart itt rendszerváltást? Mi csak jólétet akartunk: és azt hittük, a kommunizmus kommunisták nélkül egyenlő lesz a jóléttel.

ronintill 2014.10.25. 20:32:13

@lavór:
Melyik helyzet? A genxterváltásé vagy az azóta eltelt 25 évé ?

paráznabillegető 2014.10.25. 20:37:00

@lavór: semmit sem számít a hajszál már. történt, ami történt, lett, ami lett.
sem a skót, sem a magyar esetben ez igazából semmi különöset nem jelent. megy minden a régi kerékvágásban...
skótéknál szerencsére, magyarban meg sajnos...

Pelso.. 2014.10.25. 20:38:24

@♔bаtyu♔: Foglalkoztatás politikai és statisztika kozmetikázási szempontból, ugye?:)
@Tündér_Lala: Nocsak, ki bátorított bűnözésre?
Nem állítottam, hogy a segélyezés a fejlődés. A "változtatni kellett" kijelentés mögötti tartalmatlanságra utaltam.

ronintill 2014.10.25. 20:45:02

@lavór:
Tehát a tanárok a felelősek az elmúlt 25-ért ?
Nevezd meg őket, kikre gondolsz? Ezen kívül miben áll a felelősségük? Pl: Mennyiben felelős egy a fiamat '94-től nevelő óvónő?

lavór 2014.10.25. 20:49:24

@ronintill:

Ők is. De tudod, mit? Visszatértünk a magyar szokásokhoz. Nincs felelős. Ha nem tudod, mi a tanárok felelőssége az ifjúságnevelésében, nincs miről beszélni.
Hja, tudom, a romák meg a nyugdíjasok miatt van az egész.

lavór 2014.10.25. 20:52:38

@ronintill:

Ja, elrontottam. Tök igazad van. A tanárok kihaltak, ma már pedagógusok vannak. Látszik is.

ronintill 2014.10.25. 20:55:40

@lavór:
De van felelős, nem is egy, ott ülnek 25 év óta az országgyűlésben. Ha azok között van tanár, akkor O.K., de nemcsak azok vannak. Akad ott más foglalkozás is "bő nyállal" . Az ifjúságnevelésben tudom mi a tanárok felelőssége 32 éve az vagyok. Felesküdtem rá... még az átkosban....

lavór 2014.10.25. 20:59:50

@ronintill:

Emlékeim szerint a politikusokat is említettem.
Nem szeretném átfogalmazni a véleményemet, mert ijesztő számomra az, hogy a magyarországi értelmiség - köztük a pedagógusok - a mai erkölcsi, szellemi színvonalat támogatják. Régen rossz akkor ennek az országnak... Aki még tud, meneküljön, amerre lát!

csárlszbrunzol 2014.10.25. 21:12:55

@ronintill: Kicsit bővítsük a kört: 10 millió (vagy mittudomén, mennyi maradt); itt élnek a határokon belül.

lavór 2014.10.25. 21:26:37

@csárlszbrunzol:

Manapság kínos kérdés, mennyien is vagyunk pontosan. Már országhatáron belül.

ronintill 2014.10.25. 21:50:02

@csárlszbrunzol:
A kisgyerekeket kihagyom, de 1-etértek azzal amire utal a hsz.

ronintill 2014.10.25. 22:07:53

@lavór:
Kérdezném, hogy mennyiben támogatják a tanárok a mai erkölcsi, szellemi színvonalat? Szappanoperát rendeznek? "Celebnek hazudott" műsort propagálnak, netán szerepelnek benne? "Porhót" hintenek fel a netre? Vagy egyéb?
Egyébként milyen is a mai szellemi, erkölcsi színvonal? Általánosítások azok amit írsz.

ronintill 2014.10.25. 22:12:15

@lavór: Általánosítások amiket írsz.
Mennyiben támogatják a tanárok a mai erkölcsi, szellemi színvonalat? Ez a színvonal milyen is?

ronintill 2014.10.25. 22:13:36

offtopik: Bocsánat de nekem nem jelent meg az előző hsz, hiába frissítettem az oldalt többször is.

lavór 2014.10.25. 22:15:34

@ronintill:

Amire utalsz, pont nem szeretném megélni, mint írtam.
Itt élsz? Akkor tudod, milyen szellemi és erkölcsi színvonalat képvisel a társadalom. Vagy nem?
Hogy értsd: szemét színvonal.

prolee 2014.10.26. 04:55:30

Szerintem két oka van annak, hogy elrontottuk:

1.) Az MSZMP-t és a KISZ-t nem lett volna szabad átmenteni SZDSZ-ként, FIDESZ-ként, MDF-ként és MSZP-ként, hanem politikától teljesen szűz (szak)emberekből kellett volna felépíteni a politikai elitünket.

2.) A "Nyugatnak" segítenie kellett volna a társadalmi minimumban való konszenzus létrehozásában, nem pedig ellenőrizetlenül tolni a pénzt a rovott múltú és erkölcstelen politikai elitünk bőre alá. (Kb. olyan a szitu, mint amikor magas pozícióban lévő, folyton elfoglalt, de jólszituált szülők pénzzel pótolják a nevelést és csodálkoznak, ha drogos, bűnöző, erkölcsi hulladél lesz a kölykükből. Liberális demokrácia helyett korrupt oligarchákat és kleptokráciát neveltek/hizlaltak a nyakunkba Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Romániában, stb.)

Hegyimеdve 2014.10.26. 05:37:26

@marko11: " Műszaki emberek persze nem."
A fineszben mennyi is a műszaki ember?

Hegyimеdve 2014.10.26. 05:39:36

Valaki le tudja írni mi az a liberalizmus? Mert itt mindenki ezen a szón pörög, de szerintem senki sem a valódi értelmében használja.

Hegyimеdve 2014.10.26. 05:42:39

@bölcsbagoly: Járai/Matolcsy nevű zsenikről nincs egy szavad se?

Hegyimеdve 2014.10.26. 05:44:11

@bbjnick: Ja, mert 4 millióan a fideszre szavaztak.
2 millió párlistán, 2 millió egyéniben. Ahogy írtad.

prolee 2014.10.26. 05:51:18

liberalizmus szabadelvűség.
Én a liberális demokrácia kifejezést használtam, ami
egy politikai rendszertípus.
A liberális demokráciában a működési szabályok a liberalizmus eszmerendszerére épülnek, így az egyén szabadsága a legfontosabb politikai cél, a politikai ellenzék szabadon működhet, a gazdaság alapja a magántulajdon és a magánszerződések alapján működik. Jellemzője a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiac, de bizonyos közjavak esetén megmarad az állam un. "éjjeliőr"szerepe.

♔bаtyu♔ 2014.10.26. 08:27:37

Gugli harmadik találata:

"Szentpéteri Nagy Richard, a Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársa"

Gondolom, Csizmadia, sem jobbról jött.

Nincs több kérdésem, biztosan kibaszottul pártatlanok.

Netuddki. 2014.10.26. 09:00:02

@♔bаtyu♔: Hát az írás alapján biztos nem a századvégtől, vagy a politikal kapitaltól...

csárlszbrunzol 2014.10.26. 09:21:18

@lavór: Sikerült megfogni a hozzászólásom lényegét.

Tündér_Lala 2014.10.26. 09:43:01

@Pelso..: Hogy min kellett változtatni ?
Például azon az állásponton, hogy termelő tevékenységre nincs szükség az országban. Merthogy a szolgáltatóipart kell fejleszteni (a legnagyobb munkarő felszívó). Csakhogy ebben a tevékenységben a pénz csak belül forog (a tevékenység bizonyos perifériáit leszámítva), új jövedelem nem kerül az országba, sőt a kereskedelem révén a behozott árúk ellenértéke külföldre kerül. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre szegényedünk.
Természetesen nincs pénzünk (hála az elődöknek) saját ipar létrehozására egyelőre, de elérhetjük, hogy megérje befektetni nálunk. Akkor legalább a munkabér és járulékai, a cégek adóbefizetései itt maradnak, ha a profitot el is viszik. Később ha összeszedjük magunkat legalább valamelyest el kell kezdeni a saját ipar újbóli létrehozását (pld. élelmiszer feldolgozó ipar), ahol a profit is belföldön marad és új saját beruházásokra teremt anyagi alapot.
Ez lenne az üres állítás ?

Ki bátorított a bűnözésre ?
Például akik az áramlopáson kapott fiatal párnak gyüjtést rendező "értelmiségi körök". Akik a legkülönfélébb lopásokat (porta, szántóföld, bolt) a mélyszegényeknek is élni kell felkiáltással mentegették. Akik olyan közhangulatot teremtettek, hogy bizonyos embercsoportokra a törvények nem vonatkoznak.
Mondja, hol élt maga az elmúlt években ?

nemecsekerno_007 2014.10.26. 10:13:28

"Egyre inkább úgy látom: egy bűvölt állapotban lévő magyar társadalom lépett át a demokráciába, és alig-alig történt valami, hogy ebben a negyedszázadban reális alapra helyezzük a demokráciánkat."

Végre egy értelmes írás.

Szabványok 2014.10.26. 10:29:02

@bölcsbagoly: Bármelyiket elfogadnám pénzügyminiszternek, jegybankelnöknek, gazdasági miniszternek, miniszterelnöknek. Szerintem sokkal jobb lenne az országnak.
Hát még ha összeállnának! Ha ez lenne a kormány névsora.... Akkor sokkalkevesebb értelmiségi gondolkozna a kivándorláson, mert jobban bizna a jövőben. Mert elég ezek mellé odaállitani Matolcsyt, Vargát, Orbánt, Lázárt, Pintért és rögvest látszik melyik oldal a sötét és melyik a világos.

Tapsi75 2014.10.26. 11:24:08

Szerintem végre külön kene választani dolgokat! Teljesen más az, amikor egy ország gazdaságilag sikeres, gazdag, es teljes más amikor erkölcsről, humanizmusrol, akar liberalizmusról vitatkozunk. Szerintem a rendszerváltás óta, egyik területen sem sikerült fejlődni. Nem sikerült gazdagabbnak lenni, es nem sikerült gondolkozás módján változtatni nagyon sok embernek. Mindkét területen megbuktunk, es a Fidesz ezt használja ki rettenetesen ügyesen. Sokan nem tudjak megfogalmazni mi a baj, de azt érzik hogy nagy a baj. Mi, magyarok, viszont olyan ügyesek, okosak, szépek stb... vagyunk, hogy ez csakis valamilyen külső tényező, hatalom armanykodasa lehet, hogy lassan mar az ország fele el létminimum alatt, es a gondolkozásunk sem valtozott egy fikarcnyit sem...

bölcsbagoly 2014.10.26. 11:48:48

@Szabványok: a puding próbája a megevése! A kedvenceid már sikeresen tönkretették az országot. Menjetek a francba mind ahányan vagytok.

Pelso.. 2014.10.26. 21:05:35

@Tündér_Lala: Az élelmiszer ipar újraélesztésével max egyetértek. Megjegyzem, semmi nem tiltja a hazai tőkének, hogy ezt elkezdje.
Még mindig jobb a szolgáltatóipar fejlesztése, mint a semmi.
Az nem bűnözésre bátorítás, minden részletét én sem helyeslem. (bizonyos törvények meg pont azok alkotóira, alkalmazóira nem vonatkoznak mostanság.)

igazi Ténytár 2014.10.27. 11:48:40

@paráznabillegető: Pontosan. Csak akkor ne pofázz itt hogy jaj nem volt kire szavaznod ezert ne tetted.

paráznabillegető 2014.10.28. 14:36:53

@a Ténytár: ugyan nem panaszkodom én!
engem oszt nem zavar, nem hiányzik szavazni járni már.
jobb is így tán...

KissGecihuszár 2014.10.28. 15:40:15

@a Ténytár: Sajnos a Bencsik, a Bayer, illetve a Kósa meglehetősen lényegretörően fogalmazta meg az átlagmagyar mentalitását, épp ezért látom én egyre reménytelenebbnek a valódi RENDSZERVÁLTÁST, mert a humánmassza jelentősebb része (ebbe már beleértem a mai 20-30 közti generáció jelentősebb részét is, ami már eleve elrendeli az elkövetkező 10-20 év lehetőségeit) genetikailag alkalmatlan arra, hogy kitűzzön REÁLIS célokat, s azok mentén kezdje el felépíteni a saját tetves életét! Hogy is énekelte anno a Bikini? "Mindenki mindenki ellen; mindegy, csak dolgozni ne kelljen..." Maximális ríííszpekt a Németh Lojzinak, illetve a többi szövegírojuknak, mert sikerült valódi evörgrín szövegeket alkotni, sajnos...

igazi Ténytár 2014.10.28. 17:25:45

@KissGecihuszár: Itt bukott el vegleg a dolog!

____
Azon múlik a következő kormány sikere, hogy a sajátjait illetően is kemény tud-e lenni - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
index.hu/belfold/2014/01/23/pokorni_nem_lesztek_kihuzva_a_szarbol/

nol.hu/belfold/pokorni__aki_belenyul_a_penztarba__annak_le_fogjuk_vagni_a_kezet-601071

Ezért az elszámoltatás a jövőről szól - mondta az ellenzéki politikus Ajkán egy lakossági fórumon. Megjegyezte: "a mieink előtt is világosnak kell lenni", hogy ha ők lesznek hatalomban, az nem jelentheti azt: "eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni".

Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" - fogalmazott a Fidesz politikusa, hangsúlyozva, hogy "ezt kell nagyon világossá tenni".

_____
süti beállítások módosítása