Legyen-e független Skócia?
2014. szeptember 17. írta: bakó.bea

Legyen-e független Skócia?

brit skót zászló.jpg

Skócia 1998 óta rendelkezik saját parlamenttel, amely szintén egy referendumot követően jött létre: 1997-ben a szavazók 74 százaléka voksolt a skót parlament létrehozása mellett a decentralizációról szóló népszavazáson. Ezután alkotta meg – az akkor munkáspárti többségű – brit parlament a Scotland Act-et. Jelenleg így Skócia sok területen viszonylag önálló: a skót parlament például a belügy és igazságügy, a közigazgatás, az oktatás, a közlekedés, a mezőgazdaság és az energetika területén is széles körben rendelkezik hatáskörökkel. Nem dönthet viszont önállóan védelmi, külügyi, illetve az állampolgárságot és a bevándorlást érintő kérdésekben.

Az Alex Salmond vezette Skót Nemzeti Párt, miután a függetlenség mellett kampányolva megnyerte 2011-es választásokat, először alakított kormányt Skóciában, majd 2012-ben Salmond megállapodott Cameronnal a függetlenségi népszavazásról, a Westminster pedig elfogadott egy törvényt a referendumról.

A népszavazáson a 16 éven felüli skóciai lakosok szavazhatnak majd: ehhez a lehetőséghez Salmond ragaszkodott, arra építve, hogy a fiatalok általában inkább függetlenségpártiak. A skótok – és a Skóciában lakó nem skótok – tehát igennel vagy nemmel válaszolhatnak arra a kérdésre, hogy Skócia független ország legyen-e. Salmond eredetileg egyébként taktikusan azt szerette volna, hogy az elszakadás vagy maradás mellett lehessen egy harmadik opciót is választani: a maradást nagyobb fokú decentralizációval. 2012-ben ugyanis ez, az úgynevezett devo-max volt a legfőbb preferencia a közvélemény körében. Cameron azonban ragaszkodott ahhoz, hogy egy igen-nem kérdés szerepeljen a szavazólapon, vagyis ne lehessen „elmismásolni” az ügyet, hanem döntsék el, mit akarnak. Most, hogy közvetlenül a népszavazás előtt 50 százalék körül mérik a függetlenségpártiakat, Cameron persze már ígérgeti a nagyobb decentralizációt a skótoknak, csak maradjanak. Így tulajdonképpen – már ha lehet hinni az ígéreteknek – a nem-szavazattal nem is a változatlan uniót, hanem a sokak által vágyott devo-maxot támogatják a szavazók.

*

A függetlenségpárti tervek szerint Skócia az elszakadás után is megtartaná államfőjének a királynőt. Ez persze inkább formális jelentőséggel bír: a mai napig II. Erzsébet az államfője például Ausztráliának vagy Kanadának. A királynő egyébként állítólag aggódik az erős függetlenségpárti hangok miatt, de az udvar ezt többször cáfolta: a brit uralkodónak ugyanis hagyományosan semleges álláspontot kell elfoglalnia alkotmányos kérdésekben.

Nagyobb probléma, hogy a királynő mellett a skótok a fontot is meg akarják tartani. Ez már nem tetszik az angoloknak: Cameron miniszterelnök többször tett egyértelmű célzást arra, hogy „válás esetén búcsút kell mondani a közös hitelkártyának és bankszámlának is”, hiszen nem vállalhatják azt a kockázatot, hogy adott esetben adófizetőiknek kelljen pénzügyileg kisegíteniük „egy külföldi országot és annak bankjait”. Alex Salmond skót miniszterelnök szerint viszont nem csak Angliáé a font, hanem Skóciáé is. Salmond azzal fenyegetőzik, hogy Skócia nem vállalja át az Egyesült Királyság teljes államadósságának rá jutó részét, mintegy 100 milliárd fontot, ha függetlenné válása esetén nem használhatja tovább hivatalos megállapodás alapján a fontot. Annak ellenére, hogy küszöbön áll a népszavazás, erről a fogós kérdésről egyelőre nem sikerült megállapodni.

A bankok is ferde szemmel néznek egyébként a skót függetlenségre, hiszen Skócia elszakadása esetén már nem lenne ott a hátuk mögött végső hitelforrásként a Bank of England, a brit jegybank. A legnagyobb skót bankok, a Lloyds és a Royal Bank of Scotland is közölték, hogy áttelepülési terveket dolgoztak ki az elszakadás esetére: mindkét bankban egyébként jelentős részesedése van a brit államnak a válság utáni bankmentésnek köszönhetően. Kérdéses, hogy a független Skócia megállna-e a lábán gazdaságilag. A függetlenségpártiak azzal érvelnek, hogy nagy olajkészleteiknek köszönhetően ez nem lehet probléma, kritikusabb hangok szerint viszont nem lehet tudni, mennyi olaj maradt még a skót partok környékén.

*

A skótok bár most csütörtökön döntenek a függetlenségről, ez azonban csak 2016 márciusában lépne életbe. Vagyis még elszakadás esetén is szavazhatnának a skótok a 2015-ös brit parlamenti választásokon. Az időzítés több szempontból is fontos.

Annyiban a függetlenségpárti kampánynak kedvez a népszavazás időpontja, hogy a jelenleg is kormányon lévő brit konzervatív párt ellen könnyű a hangulatot kelteni. Skóciában Margaret Thatcher ipart leépítő intézkedései, főként a gyár- és bányabezárások óta meglehetősen népszerűtlenek a konzervatívok. Az utóbbi években a brit parlamenti választások skóciai eredményeinek összesítéséből az látszik, hogy egyértelműen a Munkáspárt a nyerő Skóciában, a második-harmadik helyet pedig a Skót Nemzeti Párt, illetve a Liberális Demokraták foglalják el a népszerűségi listán. A Guardian által közzétett térképekből is kitűnik, hogy az iparosodott városokban sokkal inkább függetlenségpártiak a szavazók. A skótok nagy része egyébként egyszerre tartja magát skótnak és britnek – úgy tűnik tehát, hogy a függetlenségi vágyat a nemzeti érzés mellett legalább annyira gazdasági motivációk is mozgatják.

A skót elszakadás vagy bennmaradás persze az angol választási eredményekre is hatással lesz. Ez azért sem mindegy, mert a kormányfő David Cameron azt ígérte: ha megint nyer, népszavazást írnak ki az EU-ból való kilépésről – na de mikor? A tényleges skót elszakadás (már ha lesz) előtt vagy után? Eddig csak annyit szögeztek le, hogy 2017 végéig tartanák meg a népszavazást – ebből az időtartamból tehát inkább valószínűnek tűnik a 2016 márciusa utáni időpont. De ez távoli találgatásokra vezet, hiszen az sem biztos, hogy Cameron nyer, és egyáltalán lesz-e népszavazás az EU-ból való kilépésről. A skótok mindenesetre meglehetősen EU-pártiak, tehát ha maradnak, akkor jelentős számú szavazatot jelentenek majd az EU mellett. Ha viszont a skótok függetlenednek, lehet, hogy az angolok büszkesége és EU-val szembeni harciassága is alábbhagy egy kicsit.

A Skóciában élő, más EU-tagállamokból érkezett bevándorlók egyes csoportjai egyébként épp azért kampányolnak a függetlenség mellett, mert attól tartanak, hogy ha maradnak, akkor utóbb az Egyesült Királysággal együtt akaratukon kívül kilépni kényszerülnének az EU-ból. Szerintük a függetlenedéssel arra is lehetőségük nyílik, hogy Skócia önállóan pozicionálja magát az EU-ban. Ez azonban nem annyira egyszerű. José Manuel Barroso leköszönő bizottsági elnök többször is egyértelművé tette, hogy nem lenne automatikusan EU-tag a független Skócia, hanem a szabályoknak megfelelően kérnie kellene felvételét, amihez a többi tagállamnak is hozzá kellene járulnia. Még ha a brit kormány erre „gentlemanként” áldását is adná (már ha addig ki nem lépnek az EU-ból); az valószínű, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel szembenéző Spanyolország, vagy épp a székely autonómia problémáját ide-oda tologató Románia nem szívesen látná a független Skóciát az EU-ban.

Azonban még ha csodás módon senki nem vétózná meg Skócia felvételét, akkor is rosszul járna a friss tagállam annyiban, hogy valószínűleg nem tudná magának azokat a fenntartásokat (opt out-okat) kiharcolni, amiket Nagy-Britanniának – korai csatlakozása és súlya révén – sikerült: például az eurózónához való előbb-utóbbi csatlakozás kötelezettsége alóli mentesülést, vagy a schengeni övezetből való kimaradást.

Nehéz döntés és mély társadalmi megosztottság előtt állnak tehát a skótok, hiszen a szorosnak ígérkező végeredmény után a szavazók csaknem fele így is-úgy is a vesztes oldalon érzi majd magát. Valószínűleg még Glasow-ból vagy Edinburgh-ből sem egyszerű a kérdést megítélni, nem hogy innen: úgyhogy a magunk részéről nem drukkolunk egyik oldalnak sem, csak kíváncsian várjuk a fejleményeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr596703743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2014.09.17. 15:53:45

Majd bérleti díjért állomásozhat a brit flotta a skót szigeteken.

bozon 2014.09.17. 15:57:35

Ami a vágyakat illeti: mindenképpen erősítené a hagyományos, XIX. századi nemzetállam lebontását az, ha Skócia önállósulna. Ahogy ezt minden elemző említi is, Katalónia, Baszkföld, Flandria, Székelyföld stb. egy olyan folyamatot indíthat be, amikor elkerülhetetlen lesz belátni, hogy a kulturális identitás és az állampolgárság bármilyen mesterséges összekötése fenntarthatatlan a legcivilizáltabb civilizált világban. Egy ilyen folyamat tehát csak úgy tartható kordában, Európa, a komplett Nyugat és az EU is csak úgy jöhet ki nyertesen belőle, ha végre létrejön a nemzetek és régiók Európája a nemzetállamoké helyett.

Ami az aggodalmakat illeti: mind az EU, mind Nagy-Britannia óvakodni fog a független Skócia elidegenítésétől, s ezért kb. ugyanazt a jogi státuszt meg fogja adni neki. Font lesz a fizetőeszköz, legalább átmenetileg, s az EU-tagság is meglesz 2016-ra. A skótok meg pl. nem paterolják ki a brit atomflottát. Ők sem fognak keménykedni, semmi okuk rá.
(A Schenhenből való kimaradás nem ilyen kérdés, hanem technikai. Írországhoz hasonlóan szó nélkül megkapnák.)

Mindez persze, ha Skócia független lesz. Én ennek drukkolok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.17. 16:03:45

Nem az a kérdés, legyen-e független Skócia vagy ne legyen, hanem, hogy hogyan nem lesz az? Mert, ne legyen kétségünk, nem lesz az.

S=klogW 2014.09.17. 16:07:34

a brit zászlóból ki kell majd venni a kéket

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.17. 16:08:30

Túl sok érdek van a függetlenség ellen. Nagy meglepetés lenne, ha mégis nyerne a függetlenségi oldal.

Már agitálják az össze ott élő külföldit a NEM szavazásra, azzal, hogy ha az IGEN nyer, akkor ki lesznek utasítva.

(A Skóciában élő nem-brit állampolgárok is szavazhatnak a népszavazáson.)

picur3ka 2014.09.17. 16:24:47

Hát, 49-51 arányban hozzák a felmérések az igen-nem szavazatokat. Akármi jönne ki, határeset, elfogadom...

Mindenki nemre tippelget.

S=klogW 2014.09.17. 18:12:34

@maxval a bircaman:

" nem-brit állampolgárok is szavazhatnak "

Ez a nagy csalás.

mrZ (törölt) 2014.09.17. 18:13:46

@picur3ka:
Itt egy igen tipp.

Most éppen a lufi leeresztő fázisában vagyunk, és még van benne egy kis luft.

Scotland,
Wales,
Anguilla
Bermuda
British Antarctic Territory
British Indian Ocean Territory
British Virgin Islands
Cayman Islands
Falkland Islands
Gibraltar
Montserrat
Pitcairn Islands
Saint Helena, Ascension and Tristan da Cunha
South Georgia and South Sandwich Islands
Turks and Caicos Islands
Sovereign Base Areas of Akrotiri and Dhekelia

picur3ka 2014.09.17. 18:21:10

@mrZ:

Elgondolkodtattál. Az Antarctic Territory-n például ki fog szavazni erről?

Az a helyzet, hogy valószínűleg nem éri meg nekik anyagilag és diplomáciailag. Elnyomva meg nincsenek.

Nem is nagyon lehet elképzelni, hogyan lehetnének függetlenebbek. Sok egyéb, állítólag független országnak még ennyi függetlensége sincs, és valószínű, ők is úgy járnának...

vizipipa 2014.09.17. 18:21:54

Nem vagyok érintett, így nyugodtan szurkolhatok, hajrá skótok!

Közben meg morfondírozok azon, hová vezet ez? Mert ugye nem csak Skócia, hanem Katalónia, Baszkföld, Galícia, Bretagne. Ráadásul Baszkföld egy része a franciáknál van.

Hogy a 28 fős EU mire képes arról most is tudunk egy s mást. Mit fog produkálni egy 35-40-50 fős EU?

A gazdaságban meg pont ellentétes folyamat játszódik, erősödnek a multik, a nagy halak szépen eszegetik a kisebbeket. Aminek kemény gazdasági racionalitása van.

Az államok meg egyre szemérmetlenebbül rendelnek alá minden elvet a gazdasági érdekeknek.

Vagyis melyik vonal nyer? A politikai osztódás vagy a gazdasági tömörülés? Ki lesz a nyertes és mennyi időre?

ÁrPi 2014.09.17. 19:18:36

" Ráadásul Baszkföld egy része a franciáknál van."

Ugyan-ugyan. Fransziaohszág egységes nemzetállam.
(1789) A skót ritusuak? szerintem a nem győzhet... :-D

ÁrPi 2014.09.17. 19:20:17

@picur3ka:

"Az Antarctic Territory-n például ki fog szavazni erről?"

Robert Falcon Scott?

ÁrPi 2014.09.17. 19:25:15

@S=klogW:

Igen a kék alapon fehér András-keresztet, és
a Szent György és Szent Patrik kereszt az meg még megmarad a partial union jack-ban. :)

picur3ka 2014.09.17. 23:42:38

@ÁrPi:

Az a fekete humora magának. Vagy rosszul emlékszem? Az ott halt meg bejegelve, nem?

picur3ka 2014.09.17. 23:44:17

@ÁrPi:

"Ugyan-ugyan. Fransziaohszág egységes nemzetállam."

Tehát náci.

picur3ka 2014.09.17. 23:48:29

@vizipipa:

A nagy kérdés az, hogy a Hajrá skótok! mit jelent.

Veridicus76 2014.09.18. 12:11:14

Európának jó, ha az Egyesült Államok csicskája, Nagy-Britannia gyengül. Úgyhogy hajrá, Skócia!

vizipipa 2014.09.18. 13:56:22

@picur3ka:

Egyszerű. Kívánom, hogy a skótok a mostaninál jobb helyzetbe kerüljenek, bármi lesz is az eredmény.

Az elszakadási törekvések alapja napjainkban legtöbbször gazdasági indoklású. Ez pedig arra utal, hogy a kormányok az erőforrások elosztásánál nem méltányolják valamennyi régió szempontjait. Naná hogy nem. Nekik országos politikai szempontjaik vannak.

Vagyis az ország társadalmi berendezkedése feszültségektől terhes, a problémák, ellentétek szaporodnak. Nem a jövő útja. Változást viszont csak kikényszeríteni lehet. Hol az a politikai elit amelyik felismeri az idők szavát? Volt ilyen valaha is?

Nem árt tudni, hogy a skót függetlenség pártiak eredetileg 3 kimenetű népszavazást akartak: maradunk/megyünk/több önállóság. Cameron miatt redukálták kettőre az opciók számát.

picur3ka 2014.09.18. 14:20:03

@vizipipa:

"Az elszakadási törekvések alapja napjainkban legtöbbször gazdasági indoklású."

Ha ez így van, akkor az azt jelenti, hogy több EU-s lóvéra számítanak, ha külön futnak.

Viszont meg akarnák tartani a fontot. Cameron meg mondta nekik, hogy ne ökörködjenek.

picur3ka 2014.09.19. 09:34:07

@mrZ:

"Itt egy igen tipp."

Elvesztetted. Még pedig, csúnyán, a felmérésekhez képest 55-44.

Glasgow fog csak kiválni.

mrZ (törölt) 2014.09.19. 11:46:36

@picur3ka:
Glasgow mindig önálló volt. Még az öröklázadó skóciából is kimagaslik.

A yes így is nyert, a 45% most már a nacionalistáké jóidőre. A következő parlamentben nem lesz ellenzék. És akkor megint megpróbálják. És közben ezt a 46%-ot kihasználják a további kormányzati-törvényhozási-pénzügyi leválásra.

Never, never give up!

picur3ka 2014.09.19. 12:58:03

@mrZ:

Fő az optimizmus.

"Fázunk és éhezünk
S átlove oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!"

Azt mondta erre Hofi már elég régen, hogy az embereknek ilyen nagy igényeik ma már nincsenek.

2014.09.20. 00:02:23

Hülye skótok, skót hülyék! Végül még egész jól jártak.

Két éven belül rohantak volna az IMF-hez 'hitelért' :D

picur3ka 2014.09.20. 00:42:01

@Lion K:

Ha nem is, amíg az olajuk tartana, de a szociális kiadásokat jól vissza kellett volna nyírbálniuk, ha külön válnak és nem IMF-eznek.

Skóciában a legmagasabb az egy főre jutó mindenféle állami kiadás a UK-ban.

2014.09.20. 01:06:56

@picur3ka: Tudom, ez lett volna fenntarthatatlan.

Így maradt a jó régi brit emlő. Büszkén szívható.

picur3ka 2014.09.20. 22:57:56

@Lion K:

Ja, hallottad, hogy össze is verekedtek a szavazás után?
süti beállítások módosítása