Ha Károlyi, akkor leöntés − Ilyen ország pedig nincs CDIII.
2014. augusztus 22. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Ha Károlyi, akkor leöntés − Ilyen ország pedig nincs CDIII.

karolyi_istvann.jpg

Vörös festékkel öntötték le Károlyi szobrát Fóton. A szobrot tegnapelőtt, augusztus 20-án állították fel − írja az Index.

A szoborrongálás politikai oldalaktól független magyar hagyomány. E hagyomány ismeretében feltehető, hogy a fóti vandálkodás elkövetői nyilván Károlyi Mihálynak képzelhették az alig két napja felállított szobrot. A nem csekély bibi ott van, hogy a szobor nem ám a mérsékelt politikai tehetségű vörös grófot ábrázolja − már nem mintha az ő szobrának leöntése ne lenne vandalizmus −; hanem a főúri família egy másik tagját, az 1797 és 1881 között élt Károlyi Istvánt. Ez egyébként oda is van írva nagy betűkkel a szobor talapzatára, csak ennek értelmezéséhez, úgy tűnik, olvasni is tudni kellene.

Ezen Károlyi gróf nevéhez olyan cselekedetek fűződnek, mint Újpest megalapítása; a Magyar Tudós Társaság megalakulásának 20 ezer korabeli forinttal való támogatása; az Országos Magyar Gazdasági Egyesület megalapításában való részvétel; 1848-ban nemzetőrök oktatása, lovak ajándékozása a honvéd seregnek; a fóti Károlyi-kastélynak, könyvtárának, parkjának és a település híres templomának a felépítése; majd a kiegyezés után Pest vármegye örökös főispánsága, haláláig. Tevékenysége, életműve elismeréséül Szent István Renddel tüntették ki.

Csupa vállalhatatlan, elítélendő tett, vörös festékkel leöntendő emlékezet.

Itt tartunk a süllyedésben.

Ti szerencsétlen, fogalmatlan, ostoba, vandál prolik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr496625879

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ha Károlyi, akkor leöntés − Ilyen ország pedig nincs CDIII. 2014.08.22. 14:13:02

Vörös festékkel öntötték le Károlyi szobrát Fóton. Csak ez nem Mihályt, hanem az Újpestet megalapító, Fótot felvirágoztató, '48-as honvédséget megsegítő Károlyi Istvánt ábrázolja. Oda is van írva.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2014.08.22. 14:16:16

Mit vársz a kurucon érlelt analfabétáktól? Annyit látnak, hogy Károlyi és beugrik a pavlovi reflex, hogy valamelyik álneves billentyűzetharcos az aktuális chemtrail-leleplező portálon azt mondta, hogy ez komcsi volt, azt' már repül is a vörös festék.

Kaszinótojásos Dániel legalább névvel meg képpel vállalta a saját hülyeségét - ki is zárták a kamarából.

Dzsentrisvihák 2014.08.22. 14:33:15

Egyesek tényleg nagyon hülyék... És persze utána ezekkel a marharépákkal azonosítják a hazafias érzelmű embereket, gyász :P

Tehéntőgy 2014.08.22. 14:40:52

@Dzsentrisvihák: Nincs új a nap alatt, Budán az I. kerületi Haydn-mellszobrot is nekiállt egyszer abuzálni egy nagyon észlény társaság, aztán a rendőrségen kiderült, hogy részegek voltak, és azt hitték, Haynau :-)

Poroltó Ernő 2014.08.22. 14:57:25

@rajcsányi.gellért (ergé):

Miért evidens, hogy politikai okokból rongálták meg a szobrot és föltétlenül "hazafias" elemek? Mert az Index azt feltételezi? Holott, ha visszakeresnénk az elmúlt évek emlékműrongálásainak, jóval több balos akcióval találkoznánk, mint nemzeties hevületből elkövetettel! A rongálások többsége pedig mezei vandalizmus, amit olyanok követnek el, akiknek fogalmuk sincs arról, épp kit/mit rongálnak. Ha kiderül, hogy szarpöcsű beszívott barmok vagy a helyi DK partizántagozata mocskolta be a szobrot, mert zavarta őket annak antiszemita bajusza, akkor fog valaki bocsánatot kérni valakitől?

Ez az előítélet, nem a numerus clausus!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.08.22. 15:15:31

@Poroltó Ernő: "Miért evidens, hogy politikai okokból rongálták meg a szobrot és föltétlenül "hazafias" elemek?"

Hol írok erről?

Azt írtam, ez egy pol. oldalaktól független "hagyomány", és Mihállyal (akinek a szobrát korábban többször leöntötték már) keverhették össze Istvánt, és ez egy vandál proli cselekedet.

Poр40 2014.08.22. 15:21:24

Rohadt ballibsik csinálták. Ilyet ők szoktak.

wantaan 2014.08.22. 15:40:29

A bunkó magyar márpedig ilyen! Tudatlan, bunkó mucsai , büdös lábú és szájú.
Ezért tart itt ez a szerencsétlen nemzet. Itt némely csoportoknál sikk bunkónak lenni. Lásd Szakály történész vagy Balog miniszter ...vagy ez a leöntőgetős fszkalap.
A tudatlanság felemel! ..... a mai Magyarországon.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2014.08.22. 15:41:24

Újlipócia proletaritiátusa leszámol a feudálkapitalista nemesi burzsoázia jelképeivel....

Szindbad 2014.08.22. 16:13:29

Nem kellett volna lezülleszteni az oktatást az elmúlt 5 évben. Kösz, Orbán.

S=klogW 2014.08.22. 16:42:25

@rajcsányi.gellért (ergé):

Ezzel a képmutató, alakoskodó kommenttel te is alulmúltad magad.

S=klogW 2014.08.22. 16:56:57

@rajcsányi.gellért (ergé): (@S=klogW:)

"Hol írok erről?"

Vagy nem érted, amit saját magad írsz? Lehet, hogy tényleg meg kell magyarázni?

K. Mihályt leönteni nyilván nem az internacionalista-globalista ballib fogja (másmilyen meg nem létezik). Ha arról lamentálsz, hogy akik leöntötték, összekeverhették az alakot K. Mihállyal, azzal elég nyilvánvalóan azt vélelmezed és sugallod, hogy radikális nemzeti érzelműek tették.

Ha ezt valóban el kell magyarázni, akkor nem biztos, hogy a nyilvánosság számára kellene írnod.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.08.22. 17:04:27

@S=klogW: aki egy köztéri szobrot rongál, az nemzeti érzelmű?

Bell & Sebastian 2014.08.22. 17:04:32

Nagyon sok pénzbe lefogadnám, hogy nem az itt butuskának beállított nemzeti oldal műve. Inkább a polgármester ellenfelei közt. A tavasszal megismételt választáson a függetlennek álcázott fideszes nyert, de csak egy paraszthajszállal végtett a gyurcsányisták előtt.
Hogy ez milyen indulatokat kavart, annak vizualizálásához még csak nem is kell fótinak lenni.

Én inkább ott keresgélnék, hol van mit. A szoborgyalázás ősi, neofita szokás.

Az összes gyöngytyúknak, ami lecsapott a takonyra, gratulálok, a vezérüknek külön kiemelten. Hiába no, gyöngykalárisba nézték.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.08.22. 17:37:34

Szobor(rongáló)parkot kellene létrehozni vitatott és ellenszenves történelmi személyiségek szobraival, melyeket a rongáló kedvű közönség belépti díj ellenében könnyen lemosható festékkel rongálhatna. Hajnalban egy csapat közmunkás lemosná a szobrokat, így azok nyitásra újra rongálható állapotba kerülnének. Felárért szobordöntés is lehetséges.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.08.22. 17:48:14

De ez nem segítene azon, h a tisztelt jobboldali közönség összekeveri a vitatott és ellenszenves történelmi személyiségeket a nem vitatott és nem ellenszenves történelmi személyiségekkel.

aeidennis 2014.08.22. 17:50:20

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Mihály néven több tisztességes tagja is volt a Károlyi családnak, lásd: www.regnumportal.hu/node/721

Ellenben a helyzetet nagyban leegyszerűsíti, hogy a családban a vörös gróf volt az egyetlen akinek a Jóisten nem adott semennyi észt a küldetéstudat mellé.

Mr. Waszabi 2014.08.22. 17:52:46

Ugyan már. Egyszerűen csak hallották, hogy Károlyi-szobrot avattak, sötétben meg nem tudták elolvasni, hogy ez nem az a Károlyi. Zsebláma az nem volt, az agyuk meg nem világított eléggé a jelek szerint. Esetleg a jövőben lehetne nappal alapos terepszemlét tartani, egyeztetni a személyes adatokat az ilyen melléfogások elkerülésére.

mingyá beszólok! 2014.08.22. 17:57:43

Az fel sem merült még senkiben, hogy maga az alkotó tette egy újabb megrendelés, illetve zsírosan leszámlázható restaurálás reményében. Vagy akár a ki nem fizetett szobrászművész így állt bosszút a szobortendert megnyerő és azt alvállalkozásba kiadó vérbecsületes vállalkozón? Iparos körökben a festékkel/kátránnyal leöntött késztermék egyértelműen jelzi a többiek számára hogy a megrendelő egy szélhámos...

béla a görög (törölt) 2014.08.22. 19:49:55

Észlény nacionalista magyar volt, a ti kutyátok kölyke.
Miheztartást végett ha már prolizol te kis eltartott ujjú dzsentri.
Teljesen mindegy ki volt, gyakorlatilag egy (funkcionális) analfabéta aki sem a (év)számokat sem a történelmet, nem ismerte viszont kellően fanatizált.

Bell & Sebastian 2014.08.22. 20:00:07

@béla a görög: És ha szabadna tudnom, mire alapozod ezt a teóriát, lokális Darwin?

béla a görög (törölt) 2014.08.22. 20:00:36

@Poр40: Tudod, hogy az nem lehet, mert a rohadt ballibsik elinnák a festék árát, vagy kultúrára költenék a tudjukkik :D
Legalább legyél konzekvensen ostoba.

béla a görög (törölt) 2014.08.22. 20:21:39

@Bell & Sebastian:
1) Nem szabad tudnod. Udvarisabban:
2) Miért, más mire alapoz, bármit is?! Mondja amit gondolni szeretne.
3) Olvasd végig a kommentet - "Teljesen mindegy ki volt..."
---
Az kurta fel az agyamat, hogy a szerző még egy kis 'proli'-t odanyomott a végére.
És ha ő úgy én így. Gondotok van a PC-vel?! Hát akkor nem leszek PC. Ilyen egyszerű. Nem kell feltétlen többet gondolni bele.
(egyébként még valóban lehetett a) bolsi provokávió b) politikai indok nélküli nagyon ittas állapotban elkövetet randlirozás - bár én sörözni ritkán járok festékkel és szerintem más ballibsi is, a sörrel meg egymással szoktunk elfoglalva lenni - de c) a valószínűségét annak látom, hogy nagyon részeg (opcionális) agymosottnak elborult az agya egy rossz asszociáció miatt)

Elég kimerítő és részletgazdag válasz volt egy amúgy a történet szempontjából teljesen lényegtelen kérdésre? (milyen politikai nézete van annak aki leöntötte a szobrot)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.08.22. 20:30:53

Azért alapból annak, akinek szobrok leöntésétől áll fel úgy általában, nem sok esze lehet. Mit várunk tőle? Örüljünk, hogy a vezetéknevet el tudja olvasni a zokniagyúja.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.08.22. 20:32:36

@Poroltó Ernő: Így van. Károlyi szobrokat tipikusan baloldaliak szoktak leöntögetni. Mondjad meg nekik Bélám.. bocs Ernőm!

Bell & Sebastian 2014.08.22. 20:47:22

@béla a görög: Bélám, ha megnézni méltóztatnál, mi minden kötődik Fóton Károlyi Esteban nevéhez, eleve kizárnád a helyi Erőspistákat, valószínűségi alapon, egyúttal a polgármester elvtársi körét is, szintúgy.

Akkor mi marad? A helyi ellenzék, amelyik tudja, hol a kamera és mit lát?

A kőbunkó, nemzeti radikális téves képzetét terjeszteni a továbbiakban nem ajánlanám, mert egyrészt nem igaz, másrészt aki mondja.

egyetmondok 2014.08.22. 20:48:36

Nézzük Kedves Ergé az egész jó oldalát:
Raktak kipát a szobor fejire ? Na ugye,nem.
Tehát ez nem antiszemita jelenség,hanem csak lelkes antikommunista.
Istenem, nem tudják,hogy a szobor kit ábrázol? Fontos ez ?
Nem,mert az untig elég, ha azt tudják, hogy nem Orbán Viktort.

Poroltó Ernő 2014.08.22. 20:53:29

@Pocakos focista:

"Károlyi szobrokat tipikusan baloldaliak szoktak leöntögetni." --- írod.

Ezzel arra célzol, hogy a baloldalon nem tudnak disztingválni Károlyi és Károlyi között, szopós trollocska?

Poroltó Ernő 2014.08.22. 20:57:11

Néhány "vörös festékes" önkifejezési kísérlet egy 2012-es Index-válogatás nyomán:

--- Ismét vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját a VIII. kerületi Kőfaragó utcában, a még szerdán történt rongálás miatt a rendőrség ismeretlen tettes ellen eljárást indított, tájékoztatott Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

Május 20-án ugyancsak vörös festékkel öntötték le az írónő emléktábláját, a rendőrség akkor is eljárást indított ismeretlen tettes ellen.

--- A szél leleplezte, Dániel Péter pedig vörös festékkel öntötte le Kerekiben szerda hajnalra az életnagyságú Horthy Miklós-faszobrot.

--- 2000. október 31.-én ismeretlen vörös festékkel öntötte le az egykori köztársasági elnök Parlament mellett álló, sok vitát szülő szobrát, amit azóta el is távolítottak onnan. 2003. július 30-án is leöntötték, de ekkor a helyszínen elfogták a tetteseket. Károlyi szobrának 2007-es leöntésekor az MTI beszámolója szerint az emlékművet "vagonvörös alapozó festékkel" színezték be.

--- 2003-ban egy ismeretlen tettes az éjszaka folyamán fekete festékkel öntötte le a Szovjet Hősi Emlékművet a Szabadság téren. Az emlékművet 2004. november 9-én egy férfi fekete festékkel öntött le, a tettest ekkor a rendőrség a helyszínen elfogta. 2006. szeptember 19-én a megrongált az MTV akkori székházát megrohamozó tüntetők éjjel vésőkkel estek neki az emlékműnek lebontották a szovjet címert és a feliratot a katonákat ábrázoló domborművet pedig leverték róla. Az obeliszket fehér festékkel leöntötték vörössel lefújták és különféle feliratok kerültek rá. 2011. november 23-án Erdélyt vissza Mindent vissza Le a megszállókkal Függetleség! (a szóból az n betű kimaradt) felirattal díszítették ki az emlékművet.

--- 2004. március 19-én megrongálták Antall József a rendszerváltás első szabadon választott miniszterelnökének mellszobrát a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum melletti parkban. Veres Gábor szobrászművész alkotását vörös festékkel öntötték le és műanyag zsákot húztak a szobor fejére.

--- 2004. április 4-én fekete műanyag fóliával takarták le Winston Churchill volt brit miniszterelnök városligeti mellszobrát miután kora reggel ismeretlen tettesek vörös festékkel öntötték le. A Churchill-szobrot ekkor már másodszor gyalázták meg vörös festékkel.

--- 2004. december 8-án piros festékkel öntötték le ismeretlenek a két világháború között a volt vallás- és közoktatási miniszter Klebelsberg Kunó szobrát a XI. kerületben.

--- 2005. március 15-én nemzetiszínű szalaggal takarták le az ünnepségre a debreceni Petőfi-szobor talapzatán a vandálkodás nyomait, mert ismeretlen tettesek horogkereszteket festettek a debreceni Petőfi-szobor talapzatára a Kálvin téri Kölcsey-szoborra a Bem téri Országzászló talapzatára és festékkel öntötték le Nagysándor József 1848-49-es honvédtábornok emléktábláját a hadkiegészítő-parancsnokság falán.

--- 2007. május 2-án a fővárosi Fiumei úti temetőben lévő munkásmozgalmi panteonra fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: gyilkos és áruló szent földben nem nyughat. Ezzel egy időben a temetőben meggyalázták az egykori pártfőtitkár Kádár János síremlékét.

--- 2007. június 29-én ezüst festékkel lefestették a gellérthegyi víztározón található Buda-király és Pest-kisasszony bronzszobrot Lesenyei Márta szobrászművész alkotását.

--- 2007. szeptember 4-én gázolajjal öntötték le Erzsébet királyné Döbrentei téren álló szobrát.

--- 2007. szeptember 17-én vörös festékkel leöntötték a budapesti '56-osok terén álló emlékművet. A Városliget szélén található az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak emléket állító műre mintegy három méter magasságban a Gy. F. red handed szöveget írták.

--- 2008. március 2-án vörös festékkel öntötték le a Wass Albert erdélyi író mellszobrát védő üveget az V. kerületi Hazatérés templomának bejáratánál.

--- 2008-ban két méter hosszúságban vörös festékkel öntötték le a felszabadulási emlékművet Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky téren. Ebben az évben vörös festékkel öntötték le az 1956-os emlékművet a Kossuth téri sortűz áldozatainak emléket állító jelképes sír fedelét Budapesten. 2008-ban a Böszörményi út és Istenhegyi út kereszteződésénél álló turulszobrot vörös festékkel öntöttek le, szlovák és magyar nyelvű szöveget festettek rá.

--- 2009-ben Hollán Sándor a Lánchíd egyik pillérén elhelyezett emléktábláját vörössel festették le. Az emléktáblán az áll: Ezen a helyen végezték ki a kommunista különítményesek kislődi Hollán Sándor ny. államtitkárt és fiát dr. Hollán Sándor államtitkárt a Szent István-rend vitézeit 1919 április 22-én.

--- 2011-ben Weöres Sándor szombathelyi köztéri szobrát festékkel összemázolták. A bronzból készült alkotást rózsaszínűre mázolták.

Stb.

egyetmondok 2014.08.22. 21:05:05

@Bell & Sebastian:
El nem viselem a tényleg éleslátásúakat.....,
bocs,hol itt kijárat, rosszul látok....:-)))

Szindbad 2014.08.22. 21:07:41

Áh, ezt a lúzert. Komolyan mondom, IQ teszthez kellene kötni a szoborrongálást.

egyetmondok 2014.08.22. 21:11:03

@Bell & Sebastian:
Nem viselem jól az éleslátásúakat, ván pár, akad, de magát különösen nem viselem jól...:-)))

Fekete Mamba 2014.08.22. 22:10:57

@Poroltó Ernő: gyönyörű sorozat. Egy szánalmasan sikertelen kis ország, ahol a saját butaságától, tudatlanságától frusztrált lumpen csőcselék szarik saját népének az arcába. Az meg hagyja.
,
És ez még nem a vége.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.08.22. 22:32:29

Talán megoldás lehet, ha a jövőben a szobrok a Rolls-Royce orrdíszének módjára minden közeledőre belesüllyednének a talapzatba.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.08.22. 22:53:04

@Szindbad: Most is IQ-hoz van kötve. Ponthatár fölött nem rongálunk.

2014.08.22. 23:08:43

Elemes, mozgó, önjáró köztéri szobrokat kell állítani mindenhova. Amely el tud futni. Ady annak idején megcsöcsörészte a szfinxeket az operánál, kapott volna pofont vajon? Medgyessy Ferenc pedig a győri Szent István szobrot amint elkészítette, a heveder hasi részénél alig láthatóan, rovással belevéste a nem épp hízelgő véleményét Istvánról. Lehet rongálni kíméletesen, festék és durva nyomok nélkül is:)

S=klogW 2014.08.23. 02:39:07

@rajcsányi.gellért (ergé):

Kifejezetten K. Mihály szobrot megrongálni jellemzően radikális nemzeti érzelmektől fűtve szoktak. Ha azt írod, hogy K. István szobrát K. Mihály miatt, tévedésből helyette rongálták meg:

"a fóti vandálkodás elkövetői nyilván Károlyi Mihálynak képzelhették az alig két napja felállított szobrot",

akkor te magad állítod be politikailag motiváltnak az esetet.

Zavarba ejtő a saját írásoddal szemben tanusított értetlenséged. Tényleg magyarázni kell neked, mit jelent az, amit te magad írtál?

rexter 2014.08.23. 04:43:14

én teljesen meg tudom érteni h valaki leönti annak a szobrát aki egy olyan fertőt alapított mint Újpest. beteg az a hely, mindig is az volt.

David Carradine 2014.08.23. 07:40:57

Legnagyobb f*szság: a szoborgyalázás "magyar szokás". Minden embernek (értsd: homo sapiens sapiens) szokása emléket állítani elődeinek, mindenkinek (szintén homo sapiens sapiens) pedig szokása ezt "gyalázni", aki nem tekinti elődjének, nem ért vele egyet (explicite akkor is, ha éppen félreértette). Ez a "magyar szokás" terminus már maga a gyalázat, aki ilyet ír, van néminemű gondja a nemzettudatával. Nem kéne. Vagy monjonle.

gaboraron 2014.08.23. 07:54:21

Fóton és környékén ismerik a Károlyi családot. Mindenki tudja, hogy az egyetlen "fekete bárány" Mihály volt. És hetek óta tudott volt, hogy kinek a szobrát fogják avatni. Az avatás nagy nyilvánosságot kapott. Az avatáson sokan vettek részt, köztük láthatóak voltak a közismerten széljobbhoz tartozó emberek is.
Egyértelmű, hogy a szobrot azért öntötték le, mert a jobboldalhoz köthető inkább (a többi fejlesztéssel együtt, ami azóta van, mióta új polgármester van).

dr Smittpálelnökúr 2014.08.23. 08:03:35

@gaboraron: Fóton mindenki jobboldali, mindenki pánintelligens, Fóton mindenki ismeri a Károlyi család minden tagját.
Hülye pedig csak ballibsi proli lehet.

Na elmész te az anyádba, mocskos agyhalott birkamenetelő!

gaboraron 2014.08.23. 08:04:45

@Szindbad: Vajon a baloldal hőse, Dániel Péter megbukna ezen a teszten?

gaboraron 2014.08.23. 08:07:45

@dr Smittpálelnökúr: Látom, értelmezési gondjaid vannak.
1. Nem mindenki jobboldali, ez abból is látszik, hogy valaki leöntötte a szobrot.
2. Nem, nem csak ballibsi prolik lehetnek hülyék, erre Dániel Péter a legjobb példa, hisz ő nem proli.
3. Látom, pont előtted fogyott el az utolsó adag, amikor az intelligenciát osztották.

gaboraron 2014.08.23. 08:11:40

@dr Smittpálelnökúr: Még annyit: Károlyi leszármazottja most is a fóti Károlyi kastélyban él. Fóton 2011-ben Károlyi emlékév volt, sok rendezvénnyel, sok részt vevővel.

Ez mind az én teóriámat bizonyítja.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.23. 09:47:13

@gaboraron:
Bármilyen teóriát leginkább az igazolna, ha P. Sándor hős rendőrei - ezek azok, akik a környezetünkben történt mintegy 10 betörésből egyet se derítettek fel, sőt, kísérletet se tettek rá - előállítanák az elkövetőt.

Bloodscalp 2014.08.23. 10:58:13

@S=klogW: erre már ne várj reakciót:) nem az eszéért került oda ahova:)

@aeidennis: miért olyan bonyolult hogy több Károlyi Mihály is volt? a biztonság kedvéért minden Károlyi szobrot le kellene önteni? Ezekszerint...hiszen ő ugye István volt.

Steve the Great 2014.08.23. 11:28:14

@S=klogW: "és sugallod, hogy radikális nemzeti érzelműek tették."

Szerintem inkább azt sugallja, hogy egy fogalmatlan, fődbuta seggfej volt. Csak remélni tudom, hogy nem mosod össze magadban a "nemzeti érzelműeket" az előző halmazzal... :)

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.08.23. 14:46:32

kár, hogy szemtanúk állítása szerint két kaftános suhanc szaladt el magyar naranccsal a hóna alatt és a szakállukba röhögve sziszegték, na jól befűtöttünk a gyilkosnácifasisztásosoknak, a buzi kis ergé biztos bedől...

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.08.23. 14:53:23

gellért, mi a véleményed kedvenc mácsó költőd, faludi, szoborrobbantásáról? töketlen.

gaboraron 2014.08.23. 15:06:59

@Hepci: Igen, én is remélem, hogy mielőbb meglesznek a tettesek.

Kandeláber 2014.08.23. 15:18:51

Elnézést, de már ismert a rongáló személye és politikai elkötelezettsége?
Mert ha nem, akkor több mint felelőtlenség prejudikálni, és eleve jobboldali elkövetőt vizionálni.
A végén még megismétlődik a nyolcvan kilós cigányfiú, a megszúrt Józsika esete, aki miatt a liberális csőcselék azonnal palávert tartott a Moszkva téren, de balszerencséjükre kiderült, hogy szó sincs rasszista indítékról, mert Mortimer is cigó volt.
A mandiner kezd a zsindex szintjére süllyedni.

Dzsentrisvihák 2014.08.23. 16:19:08

@Tehéntőgy:

Ehh, erre már nem is tudok mit mondani... :P

@Kandeláber:

Vagy a tavalyi Radnóti-szobor "fasiszta indítékból" történt ledöntése. Milyen égő volt már, amikor kiderült, hogy valami részeg dzsipó robbant bele autóval :3

Aztán ugye Klebelsberg szobrát is öntötték már le vörös festékkel, és nem éppen szélsőjobbosok, szóval igen, addig amíg nincs tettes, és ismeretlen az indíték, csak öncélú hőbörgés, a saját világnézet kényelmes megerősítgetése bárminemű találgatás.

Ettől függetlenül maga az aktus továbbra is egy türhő seggség marad...

Kandeláber 2014.08.23. 17:28:34

@Dzsentrisvihák: Emlékszem a tavalyi visításra, az majdnem annyira égés volt nekik, mint Józsika esete...
Elképzelhető, hogy most ugyanebbe a csapdába esnek, de már megy a szélsőjobbosozás...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.24. 18:35:46

pedig ez a fehér szobor nagyon kéri a vörös színt. sokkal szebb így a szobor, de komolyan. szép színes lett.
ez túlzott kompenzálás meg olyan ciki, még károlyit is megvédik ezek a jótét lelkek.

ma amúgy Károlyi Mihálynak ki állít szobrot? csak a szerencsétlen, fogalmatlan, ostoba prolik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.24. 18:38:04

@Disznóvári: így van. se sztálin-szobor, se károlyi-szobor nem kell. eldöntése nem alemberség.
vajon gellértke mit gondol az 56-os szoborrongálókról?
fúj, csúnya buta nácik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.24. 18:41:01

ja már megszoktam hogy ergét nem kell olvasni, mert nem érdemes. öreg hiba volt. hát ez nem az a károlyi.

BŐS 2014.08.25. 23:31:56

annyira azért nem lepődtem meg, Spiró ezt már 5 évvel ezelőtt leírta ---

annamanna 2014.08.26. 03:16:26

@Poroltó Ernő: "Az első pillanattól kezdve egy éven át mi a saját pénzünkből álltuk az őrzést és a karbantartást, pedig a szerződés szerint az államnak kellett volna
– ez havi 670 ezer forint volt, ennek a 90 százalékát Herner szerint az őrzés összege tette ki, mert meg kellett védeni az időkereket a graffitisektől." index.hu/belfold/2014/05/01/idokerek/

S=klogW 2014.08.26. 08:23:16

@annamanna:

Még nem láttam olyan emlékművet, amit őrrel őriztetnének a festékezők ellen.

S=klogW 2014.08.26. 09:22:01

@annamanna:

Még nem láttam olyan emlékművet, amit őrrel őriztetnének a különböző festékezők, pláne szimpla grefitizők ellen.

>>A KVI már 2007-ben túladott volna a tulajdonjogon, ha valaki vállalta volna az egymillió forintos havi karbantartási költséget. A meghirdetett pályázatra azonban nem érkezett komoly érdeklődő, így a kerék az államon maradt a havi 900 ezer forintos karbantartási költséggel. Herner szerint viszont az állam ennek a kötelezettségnek nem tett rendszeresen eleget.

"Az első pillanattól kezdve egy éven át mi a saját pénzünkből álltuk az őrzést és a karbantartást, pedig a szerződés szerint az államnak kellett volna" – ez havi 670 ezer forint volt, ennek a 90 százalékát Herner szerint az őrzés összege tette ki, mert meg kellett védeni az időkereket a graffitisektől.<<

Most akkor havi 1millió, 900e vagy csupán 670e is elég volt a költségekre?

Normális embernek ez az időkerék már akkor is semmitmondó ostobaságnak tűnt. Még olyasmire sem emlékszem, hogy az uniós csatlakozásunkat az állampolgárok tömegei részéről örömteli vagy akár csak szolidan ünnepélyes hangulat kísérte volna.

annamanna 2014.08.26. 16:39:12

@S=klogW: lehet, de a graffitizés valós veszély.
Ezt csak kiegészítésképp hoztam arra a felsorolásra, hogy hány szobrot rongáltak már meg.
Tképp nem csak szobrokról van szó, hanem egész városképekről. Vagy mondhatok bármit, tájsebeket is.
Ha én nem dolgozok meg valamiért, nem fogom tudni értékelni azt. És nagyon úgy tűnik, hogy egy (elég jelentős számú) részünk képtelen értékelni azt, amit mások összehoztak.
Ilyen a háború is - azokat az embereket, akiket ott megölnek, mások iszonyú nehézségek árán szültek és neveltek fel, azok az emberek valakik számára életük fő művét, legnagyobb befektetését jelenti. Hogy merészeli őket valaki csak egy darab húsnak nézni?
Vagy a házakat, amiket építettek, a gyárakat, amiket szétlőnek stb. Azt valakiknek nagyon nehéz volt összerakni.
Az egész világ így működik - vannak, akik összeraknak valamit, aztán jönnek mások, akik azt szétdúlják.
Ha én tudom, milyen nehéz volt valamit felépítenem, rendbe raknom, felnevelnem, kitalálnom, megvalósítanom, akkor értékelem azt is, amit más összehozott (még az időkereket is).
Ha viszont semmit sem raktam hozzá a világhoz magamtól, akkor lerombolom azt is, amit más épített.
Ez még akkor is így van, ha amúgy Kovács elvtárs baromságokat beszélt. ("Aki könyvet éget, embert éget"). Ez így nem igaz, csak az, hogy vannak pusztítók és építők. Aki elpusztítja a más munkáját, az önmagától mit tud felmutatni?

S=klogW 2014.08.27. 09:20:13

@annamanna:

Ez a grefitizés meg egyéb módú szoborrongálás nagyon más téma, mint amiről a poszt szól, jellemzően nem politikailag/ideológiailag motivált.

Természetesen létezik, sőt nyilván gyakoribb, de teljesen más a kontextusa.

annamanna 2014.08.27. 13:12:15

@S=klogW: nem hiszem, hogy más, mert valaki vagy épít valamit az életben, vagy politizál (azaz mások fölötti hatalomról képzeleg, esetleg szerez is). Minél semmirekellőbb valaki, annál inkább "politikus". És minél inkább "politikus", annál inkább a pusztításról szól az élete. Mert fogalma sincs az építésről. Valaminek a felépítéséhez nem kell politika, csak munka.
Egyre inkább úgy látom, hogy a világ úgy működik, ahogy azt Karinthy leírta a Capilláriában, csak az oihák nem nők, a bullokok nem férfiak. De tényleg van kétféle embertípus. A bullokok építenek, güriznek, és amikor már eljutnak vele valahová, akkor jönnek az oihák, ellopják, lenyúlják, beleköltöznek, felhasználják a maguk hasznára vagy egyenesen szétrombolják és csókolom, a bullokok kezdhetik elölről. És érdekes módon az oihák tűnnek felsőbbrendűnek, a bullokok meg "sáskának" az oihák szemében, és a saját szemükben is. (4Móz 13,34)
Ahogy József Attila írta:
"Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra."
Egyébként észrevettem még valamit, ami nagyon érdekes. A bullokok nem adják fel. Amikor az oihák elveszik tőlük, amit építettek, elkezdik újra vagy elkezdenek valami mást építeni. Túl lelkesek ahhoz, hogy belefáradjanak az életbe. Régebben csodálkoztam, hogy az elődeim, akiktől az utolsó szögig elvették a kovácsműhelyt, házat, földet, akiket kitelepítettek, államosítottak, hogy voltak képesek tovább hajtani és még mosolyogni is. Most már nem csodálkozom. Ilyenek a bullokok. Tovább mennek, tovább építenek. Nyilván bullokok tértek vissza Gázába és építik újjá a romokat. Újra és újra és újra és újra.
A szobrok megrongálása, festékkel való leöntése szerintem nem más, ez is pusztítás. És SZIMBÓLUM. Az oihák élete SZIMBOLIKUS, a szimbólumok megszállottai. Számukra az egész világ nem más, mint egy nagy és összetett szimbólumrendszer, semmi sem önmaga, hanem valami másnak a szimbóluma. Mert önmagában semmi sem ér semmit, semmi sem IGAZI, mert semmi sem IGAZ. Minden súlytalan, csak jelkép, minden csak álom, amiből a halál az ébredés blablabla, az oihák folyton ilyesmiről képzelegnek.
Bármit tesznek, az szimbolikus. Most már odáig jutottak, hogy saját maguk nyakon öntése is politikai performansz. Ők is cselekszenek, ugyebár. Nyakon öntik magukat egy vödör vízzel. Ez is egy cselekvés. Például Bush. Ő is hozzátett ám valamit a világhoz, nem telt eseménytelenül az élete - elpusztította a fél világot és nyakon öntötte magát egy vödör vízzel. Ja nem, még azt is a neje vitte véghez.
Amúgy tudok még egy szimbólumot a kétféle embertípusra: www.youtube.com/watch?v=BkSX7l_sAKo És remélem, hogy igaz - ha már nem lesz mit enni, a patkányok eltakarodnak és az ember visszatérhet újraépíteni a házát.

Mellesleg nekem is eszembe jutott egy szoborról, hogy a legszívesebben leszaratnám a kutyával, mert provokálónak gondolom. De nem járok arra, úgyhogy szerencsére nem idegesítem rajta magamat. Amúgy meg, ha folyton arra járnék, úgyis megszoknám és nem érdekelne.

Azért hirtelen eszembe jutott egy nemrég elkövetett politikai célú szoborrongálás: nepszava.hu/cikk/1013707-a-magyarok-megfelemlitese-a-vereckei-emlekmu-rongalas-celja

Ja és még egy: hvg.hu/itthon/20140720_Tojassal_dobaltak_meg_a_megszallasi_emlek

S=klogW 2014.08.27. 15:26:40

@annamanna:

a grafitis tagelés, vagy a színesfémlopás vagy a szimpla részegen rongálás nem politikai aktus

ne válaszolj, nem érdekel a logorrhoea (sem)

annamanna 2014.08.27. 16:02:33

@S=klogW: Már másodszorra küldesz két választ ugyanolyan szöveggel.

Hady Endre: A Törpe-fejűek

Nem dolgozni jöttem ide
Nem dolgozni jöttem ide
Törpe-fejű, mit akarsz tőlem?

Nehéz munka az enyém
Nehéz munka az enyém
Mi vagyunk az Új Undokak.

De jött hozzám egy törpe
De jött hozzám egy törpe
S kérdezte, mit akarok?

„Ti vagytok az Új Undokak
Ti vagytok az Új Undokak
Menjetek dolgozni ti is.”

Felgerjedt szittya vérem
Felgerjedt szittya vérem
S rászóltam Törpe-fejűre:

Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?

2014.09.06. 09:03:14

Igaza van a szerzőnek, bunkó igénytelen proli aki ilyen faxságot csinál. A markát tartja és hőzöng mert neki kell nyugati bér meg életszinvonal, de nem becsüli meg azt ami a közösségé. Valamikor a gyárakat, hivatalokat lopkodták szét ezeknek a szülei... :(
süti beállítások módosítása