Nem szép, nem új és nem világ
2014. augusztus 15. írta: Redakció

Nem szép, nem új és nem világ

facebook_fuggoseg.jpg

Vendégszerzőnk, Kardos Gábor filozófus írása.

Mitől lehet hoax gyakorlatilag bármilyen hír a neten, a social vagy tömegmédiában és mennyiben válik evolúciós zsákutcává átköltözésünk a mátrixba?

Érdekes esettanulmány lehetne a „fertőző Balaton-víz” mém elterjedése idén nyáron, ami lényegében hoax, annak ellenére, hogy vannak valós mozzanatai. A masszamédia message is the medium bulvárlogikája bármit, egy tartalmilag mégoly valós hírt is strukturálisan ugyanúgy mémként (vagyis formailag hoax-ként) terjeszt.

Rajcsányi Gellért cikke elég húsbavágó kérdéseket vet fel, viszont addig nehéz érdemben válaszolni és változtatni ezen a globális helyzeten, amíg nem nézünk szembe azzal, hogy a net nyilvánossága strukturálisan és természeténél fogva hoax-fórum. Részben már a McLuhan szlogen („The message is the medium”) jelezte a váltást, civilizációnk átköltözését a mátrixba, viszont a nettel jött létre ennek a kamugépezetnek a totális technológiája.

*

Képzeld csak el Jézus kereszthalálát vagy bármilyen közösségteremtőnek tartott eseményt élő egyenes tévéadásban és online streamingben közvetítve, virtualizálva, ami pont az adott esemény legfontosabb mozzanatát, valóságosságát teszi valóságshow-vá, vagyis strukturálisan hoax-szá. Nem csak „tartalmilag” kamuesemény lehet hoax, hanem a valós hírből is hoax lesz formailag, ha belenyomjuk a mátrix-bulvárba!

Az Index tesztje − a konteónap − nem csak azt mutatja, hogy a magyar publikum nem ismeri az iróniát (ami ugye előfeltételezi a valóság és a róla szóló beszéd különbségének ismeretét!), hanem azt is mutatja, hogy a net népe erre már globálisan és szervileg képtelenné vált. Hiába legyintenek erre sokan kit érdekel?! felkiáltással, mert véleményünktől függetlenül ezen a bolygón evolúciós zsákutcába kerülnek és idővel kiszelektálódnak az olyan fajok, amelyek valós természeti környezetüktől elidegenedve egy képzelt világhoz adaptálódnak.

A tét végső soron az adott civilizáción túl az adott faj fennmaradása. A net népe egyre durvábban egy elektronikus fantazmagóriafelhőt tekint übernormatív valóságnak a valós természeti léte és környezete helyett, mintha valami keménydrogos tripben lenne. Leginkább mert abban van. A virtualizálás keménydrog. Elég lenne az elektromos hálózat globális összeomlása, hogy azonnal szembesüljenek a realitással. Hogy az sose következhet be?

Ugyan... Kétszáz éve még nem volt villany, és semmi biztosíték arra, hogy néhány évtized múlva még lesz. Az a kérdés, hogy mi mindentől függ és alapjaiban mennyire sérülékeny a civilizációnk, illetve milyen túlélési stratégiákkal rendelkezünk minden eshetőségre. Egyre gyengébbekkel, mert a fogyasztói társadalom lényege szerint függőségre, illetve passzivitásra „szocializál”, amivel brutálisan csökkenti az egyén és a közösség túlélési képességeit biológiailag és kulturálisan egyaránt. A valóság globális virtualizálása pedig végleg felszámolja (illetve elfogyasztja) valós túlélési képességeinket, biológiai és kulturális túlélési tartalékainkat.

Nem kell az elektromos hálózat összeomlása vagy a fosszilis energiakészletek kimerülése sem, ha például sikerül evolúciós szempontból totálisan inadaptált, biológiai és kulturális túlélésre képtelen tömegeket, generációkat kinevelni. A fő kérdés a valósághoz való viszony átalakulása, illetve felszámolása. A téveszmés állapot, illetve az elmezavar egyik fő ismérve egyéni szinten (de ugyanígy közösségek esetében és globálisan is!) a valóságérzék megszűnése, illetve diszfunkciója. Evolúciós szempontól ma ennek ékes példáját adja a globális kommunikáció „forradalma”, az evolúciós zsákutcát jelentő net-droidizáció, melyben az egyének és közösségek természeti létét (életfeltételeinek valóságos állapotát) látványosan felülírja a virtualizálás mátrixa (a reklámok és a netes fórumok felelőtlenül pszeudo közszereplésének világa).

A megoldást nem a mátrixon belüli figyelemfelhívó akciók hozhatják el (mivel ezek maguk is virtuálissá, a kamugépezet részeivé válnak), hanem az, hogy a bioszféra valósága rendezi a virtualizálással egyre tetemesebb globális számlánkat. Mert attól még, hogy százmilliók valami egészen más valóvilágba haluzzák bele globálisan magukat, attól még az így maguk alá csináló fogyitársadalom tagjai a bolygó természettörvényeinek ugyanúgy kiszolgáltatott élőlények, a kozmosz és a bioszféra polgárai maradnak − ha már nem is nagyon tudnak róla. Ha rendesen, alaposan kizoomolunk a hoax kapcsán felvetett perspektívából, akkor nagyjából ezt látjuk. Azért is írtam válaszcikket, mert a Mandiner is olyan fórum, ahol még pont lehet és érdemes ilyen kérdéseket felvetni, anélkül, hogy totálbulvár kommentböfögésbe fulladna az egész.

*

A régi római Forum vagy az athéni Agora nem virtuális tér és nem csupán fogyasztói piactér volt (mint másik mai megfelelőjük, a pláza), hanem valós közösségi tér: egyszerre volt az eszmecsere és az eleven társadalmi interakció tere és vásártér. A közösségi oldalakon viszont mindenkit szendvicsemberré, hirdetési felületté tesz a tulajdonos cég, adja-veszi ismeretségeinket, lákjainkat, stb. Ehhez még hasonló se volt a Forumon vagy az Agorán. Ennyiben nem közösségi tér ez, hanem inkább a fogyitársadalom Cloaca Maximája, ahol a véleménynyilvánítás mint olyan (a kommentkultúra szintjét és alakulását tekintve) kábé az ürítés szintjére alacsonyul.

Immár nem egy polgártársaival valós interakcióban levő polgár valós közösségi cselekvése, illetve állásfoglalása egy poszt vagy komment, hanem lényegében öncélú és totálisan manipulált (illetve multi-kontrollált) énkielégítés, minden valós közösségteremtő funkció és következmény nélkül.

Szép új világ? Nem szép, nem annyira új és nem világ − különben minden stimmel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr346604081

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: EOS Uzsora Rt. 2014.08.17. 10:39:16

  a szemléltető kép a civilcontroll.com-ról származik Miért uzsoraság az EOS tevékenysége? Egy tanpélda: Azért mert a Tigáztól mondjuk egy 540.000 Ft-os, "követelés" megvásárlása szerintem ilyen esetekben körülbelül 10%-on történik. Tehát általa 5...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.08.15. 07:48:42

"Érdekes esettanulmány lehetne a „fertőző Balaton-víz” mém elterjedése idén nyáron, ami lényegében hoax, "

Megfoghatatlan, honnan vehették az emberek, hogy a Balaton vízétől fertőzést lehet kapni. Óvatosan megkockáztatom: mi van, ha a Birodalom terjesztette el azért, hogy a magyaroknak rossz legyen?

Az egyszerű emberek nevében követeljük az internetes média sokkal szigorúbb ellenőrzését, hogy a titokfegyvert a Birodalom többé ne tudja a nép ellen bevetni!
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/07/titokfegyver.html

teknős 2014.08.15. 08:27:23

Jézusom! Ti annyira meghülyültetek, hogy azt el se lehet mondani. Ti vagytok azok, Rg-vel az élen, akik teljesen elvesztettétek a valóságérzékeléseteket.

Ez a "hoax" hogy a "Balaton vize fertőző" 50 évvel ezelőtt is létezett volna. Csak akkor "olvasunk a sorok között" vagy rémhír illetőleg pletyka néven cáfolták volna az illetékesek. Rémlik még nektek valami ilyesmi?

Ami változott, az a média, amelyik egyre kevésbé képes befolyásolni az embereket. Vannak a régi nethuszárok, akiknek még mindig az Index a kezdőlapjuk, ők (mi) még úgy szocializálódtunk az internethez, hogy ismertük az Index stílusát, de a net populárissá vált és egy nagy tömegnek, az Index csak egy a sok közül, nem ismeri és nem is érti a szerkesztési elveit. Sőt, nem is olvassa!

bee.normal 2014.08.15. 09:00:15

@teknős: "Ami változott, az a média, amelyik egyre kevésbé képes befolyásolni az embereket. "
- én ezt a helyedben átgondolnám még egyszer.

egyetmondok 2014.08.15. 10:08:11

Jézus kereszthalálát valakik leírták, s az írás kezdett terjedni, úgy, hogy az emberek törpe kisebbsége volt képes olvasni. A hír eljutott azonban mindenkihez, ahhoz is, aki nem tudott olvasni, úgy, hogy lett mindig valaki, aki elmondta, hogy mit kell látni, ha a hírt meghallja, arról tudomást szerez, azt felolvassák.

Ez nem ugyanaz-a a matrix?

pocaklakó minimanó 2014.08.15. 10:33:00

Kíváncsi vagyok, vajon Arany János megértené-e ezt a szöveget? :)

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.08.15. 11:34:02

cuki, mikor hazugságból élő és hazugságot terjesztő média pestispatkányok makognak a net fals világáról.
ha egy pillanatra is komolyan vennék magukat, körömreszelővel kéne szeppukuzniuk.

Robinzon Kurzor 2014.08.15. 11:46:39

"A net népe ..."

Az meg ki?

A T. Szerző saját maga csapdájába esik, amikor néhány karakteres válaszreakcióból általánosít.

Vagyis lényegében fogalma sincs "a valóság és a róla szóló beszéd különbségéről".

Bell & Sebastian 2014.08.15. 12:21:08

Az itt tenyésző pszichopaták kiváló jellemrajza kocsmafilozófusi szinten, belső nézőpontból. Stanislavski -módszer.

legeslegujabbkor 2014.08.15. 13:08:12

A szerzőnek csak annyit, hogy régebben nagyon nehéz volt megoldani a pletykák terjesztését adott lakókörnyezeten kívül, de aztán egyes rádiók meg tévék bekapcsolódásával ez egyre jobban ment.
Ebben a felgyorsult világban miért nem lehet annak örülni, hogy egy pillanat alatt eljuthat már minden hülyeség bárkihez, aki hajlandó elolvasni?

Erzsi néni meg kapkodja a fejét ölében a laptopjával.

panelburzsuj 2014.08.15. 13:08:26

"valami egészen más valóvilágba haluzzák bele globálisan magukat"

Ez a "belehaluzni" valamiféle netmátrix-neologizmus -vagy pórias sajtóhuba?

panelburzsuj 2014.08.15. 13:11:04

@pocaklakó minimanó:
Az a fontos, hogy Alvin Toeffler olvasói értsék.

Ugyanaz a zsurnalo-halanzsa, csak patrióta-konzi bőrbe kötve.

Bell & Sebastian 2014.08.15. 13:26:22

@panelburzsuj: Nyet, a hallucinál pszichiáter zsargonban.

bömböcz 2014.08.15. 13:38:00

@Bell & Sebastian:
Néha-néha... azt lehet halucinálni, hogy a szektatévén a mandis fiúk idióta fejjel bólogatnak a túlmozgásos -tudjukkik típusú- profi hazugsággenerátoroknak....
És a kis makik, mint a szivacs szívják magukba a "tudást"!

panelburzsuj 2014.08.15. 13:39:22

@Bell & Sebastian:
Na lám, ezt teszi a szesz-maradiság a kultúremberrel: még meg is süketül...

(Nekem a valóvilágba hálózzák bele magukat pont olyan jól megtette volna - de hát íme, Kardos halódóbb nálamnál.)

teknős 2014.08.15. 14:41:50

@bee.normal: Az index konteo napja - és annak totális félreértelmezése a populáció többségében - fényesen bizonyítja a mondatom helyességét.

bömböcz 2014.08.15. 15:19:38

@jm padilla:
egyszerű "figyelemelterelésről" van szó jól látó májszter uram/asszonyom:
ami igaz az hamis és fordítva, de ha élni akarsz akkor akkor kuss.
Pofád befogod: felmosod a szart, vagy független nagyfiúnak érzed magad, tök mindegy.
(legeltetett marhából való szegy, hátszín van eladó...)

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.08.17. 10:42:43

Valaki összefoglalná két mondatban a nagy okosságot?

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.08.17. 10:45:24

@jm padilla:

Olyan ez, mint amikor az ATV-n azért beszélnek valamiről, mert arról beszélnek a tévében, így nem kerülhetik meg a témát. Például A Szobrot, vagy az illiberális demokrácia kérdését 47563985 nappal az esemény után is. Vagy mint amikor Imre Kertész díjat kapott egy 50 évvel korábbi "könyvéért", és utána nem tudott úgy beülni egy kocsmába, hogy ne kapott volna ott is egy kitüntetést. Kitüntették, mert kitüntették.

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.08.17. 10:50:25

Egyébként ez a terjengős felületesség mindig is jellemző volt a bolsi/szélsőliberrált álértelmiségiekre.

A valódi értelmiségi pontosan, röviden beszél, nevén nevezi a dolgokat.

Ha valami érthető, az nem lesz attól még imperialista is.

phaszfej 2014.08.17. 11:23:21

A netezés egy számítógépes játék. Mindenki ül egy monitor előtt és elmerül benne. De attól az emberek még tudják, hogy csak egy monitor előtt ülnek. AKi komolyan veszi, az ezelőtt ötezer évvel is komolyan vett minden pletykát.

nincs semmi baj! 2014.08.17. 12:07:39

@Istóczy Győző: "Valaki összefoglalná két mondatban a nagy okosságot?"

Hogyne, akár egyben is:

Kiszera méla bávatag.

Szívesen :)

Cifu78 2014.08.17. 12:22:02

Azon kéne elgondolkodni, hogy milyen "volt" az a világ, amihez képest ez "rosszabb"? Valahogy mindig az jön le, hogy volt egy "ideális" világa az adott korosztálynak (jellemzően a 30 éveseknek az 1990-es évek, a 40 éveseknek az 1980-as évek, az 50-60 éveseknek az 1970-es évek, stb.), és ahhoz viszonyítja az "új" világot, és szörnyülködve néz körül, hogy milyen "dekadens" és "evolúciós zsákutca" a jelenlegi társadalom.

Miért probléma az, hogy manapság Facebookon, Skype-on és egyéb online cseten társalognak a népek, és nem a vonalas telefonon, mint 20 éve, vagy nem levélváltással, mint 30 vagy 50 éve? Hogy úgy oszthat meg képet vagy akár videót a másikkal, hogy közben akár földrészek választhatják el őket, miközben hajdan erre esély sem volt a fizikai találkozón túl?

Természetesen ebbe az is beletartozik, hogy miért probléma, hogy ha kiderül az, hogy az emberek nagy része fogékonyabb a konteóra, pletykára, mint a rideg valóságra, és adott esetben az iróniára. Ugye emlékszünk még arra, amikor egy Árkus József írás a Gellérthegyi földrengésről tényként kezdett el terjedni. Mert akkor ugyebár nem volt fogékony a nép a hülyeségre...

Cifu78 2014.08.17. 12:27:44

@Istóczy Győző: Ma is megtudtunk valamit. Hogy a valódi értelmiséghez nem tartozott hozzá ezek szerint Kazincy vagy Deák...

panelburzsuj 2014.08.17. 12:28:42

@Cifu78:
Van abban valami, hogy a "romlás" kimutatása roppant könnyű úgy, hogy a "technikai nyomokat" méricskéljük - mert csak azt tudjuk méricskélni. Azt meg nem, hogy - hasraütve -130 éve mennyi fantasztikumot hordtak össze egy faluban akár a "világtörténésekről", akár a szomszéd szénapadláson történtekről, és mindezekből mekkora kalamajkák keveredtek. Vagy mennyi téves döntés.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 12:38:38

"A téveszmés állapot, illetve az elmezavar egyik fő ismérve egyéni szinten (de ugyanígy közösségek esetében és globálisan is!) a valóságérzék megszűnése, illetve diszfunkciója. "
Na ja, de hogy magyarázod el valakinek, hogy egy téveszmében szenved, sőt horribile dictu, honnan ismered fel, hogy te magad nem?

Ha viszont mindenki szenvedhet, akkor a polgártársaival rendszeresen érintkező ember se védett ezzel szemben, sőt lehet, hogy épp most kapja el az egyiküktől. Azaz, ha úgy tetszik, akkor az egyetlen változás, hogy korábban élőszóban terjedtek a téveszmék, most elektronikusan.

Félreértés ne essék, engem is zavar és veszélyesnek tartom, hogy a hülyeség ennyire mainstreammé vált, de nem hiszem, hogy ez elkerülhető.
Illetve egy módot látok csak rá: az elitizmust. Különválasztani az akadémikus világot és a plebset, de ennek is megvannak a maga hátulütői.

panelburzsuj 2014.08.17. 12:42:58

@Lord_Valdez:
Mér, most nincs "különválasztódva"?

Te úgy tapasztalod, hogy az "akadémia fejek" - és itt az angol academic játszik - rendszeres, fölismerhető résztvevői a "plebs" bulváros, netes, pletyis hancúrozásainak?

panelburzsuj 2014.08.17. 12:49:38

@panelburzsuj:
Értve ez alatt azt is, hogy "amúgy" academic figurák milyen lelkesen vetkezik le ebbéli minőségüket, és csobbannak bele lelkesen a "fertőbe", "dagonyába"...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 13:20:54

@panelburzsuj:
Alapvetően külön van, de nem egészen erre gondoltam, hanem a klasszikus platóni megoldásra: a világot irányítják az okosok, a többi meg mond, amit akar.

panelburzsuj 2014.08.17. 13:29:25

@Lord_Valdez:
Mindenképp az a okosok irányítanak, legfeljebb a technika különbözik: te a dirigálást preferálnád (vélhetőleg az okosok közé gondolván magadat...), a "tömegek" inkább manipuláltatják, meggyőzetik, orrnálfogvavezettik magukat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 14:42:02

@panelburzsuj:
Sajnos, nem egészen. A vezetőket a plebs választja és mint a tapasztalat mutatja, nem feltétlenül azokat, akik a legokosabbak. Sőt, a "nép fia" imázzsal több szavazatot lehet szerezni, mint azzal, hogy valakinek vezetési, vagy egyéb érdemei vannak.

Nem, én nem akarok része lenni a vezetésnek, bőven elég lenne nekem, hogy ha a vezetés jó lenne.
Ami a "manipuláltatják magukat"-ot illeti, még csak ez se. Pont az a szerző bánata, hogy minden vélemény egyenlőnek jelenik meg, akármennyi is az alapja. Tehát, még csak azt se mondhatjuk, hogy a vezetés az orránál fogva vezeti az embereket, hanem az van, hogy az emberek összevissza mindenfélét és nem lehet valami eléggé nagy baromság ahhoz, hogy ne terjedjen el, mint "igazság".

panelburzsuj 2014.08.17. 14:58:01

@Lord_Valdez:
Istenem, ha legalább az okosok azt olvasnák, amit írok... :) vagy :((( ?

Mondtam, hogy része akarsz lenni "a vezetésnek"? Nem. Azt mondtam, hogy azt preferálnád: inkább választanád az okosok dirigálását, mint a kevésbé okosok totózásán alapuló demoszkodást.

A vicc az, hogy mindkét választás ugyanarról szól: "én választó" nem vállalom fel a "kezeim bemocskolását". Vagy annak kockázatát. Hogy személy szerint rám kenjék: hülye voltál, leülhetsz.

Mert így megmarad a "becsaptak, átvertek, megvezzettek" reservatio mentalisa. Elég átlátszó mosakodás persze ez, de éppen Magyarországról szépen leosvasható, hogy milyen tartósan "rendszerben tartható" tömeges alapmagatartás.

Összeomlástól összeomlásig.

De - így mindig más lehet a hibás. A sokadik után is.

Hogy ez a lepöckölősdi-kimosakosósdi "történelmileg" hány kört futhat, az éerdekes spekulációkra nyit ajtót, de a végállomás eléggé nyilvánvaló: előbb megszűnő államiság, majd megszűnő nemzetiség. Vagy maximum egy "etniakaikisebbség"-maradvány.

mrZ (törölt) 2014.08.17. 15:25:25

>>Az Index tesztje − a konteónap...
A sok kamu között még az volt a legvalósabb, azt legalább milliók formálják olyanra. Olvasd már végig egyszer mi marhaságot és hazugságot raknak össze a szerkesztők.

Igen a net maga egy hoax.
Mint jézus, a biblia, a mondák, a történelem.

oszt akkó mi van?

incze 2014.08.17. 15:50:08

a fertőző balaton azért lehetett hoax, mert minden eleme példásan illeszkedi a magyar valóságba:

- minden ami "köz" szemetes és elhanyagolt (néhány puccbavágott főteret leszámítva)
- minden baj azonnal letagadtatik, sőt azonnal a nyilvánvaló ellenkezője állíttatik hivatalosan, a hiteltelenséget pedig hatványozza, hogy a hazugságot a centralizált média sulykolja, a kegyelemdöfést pedig az adja meg, hogy milyen szellemi minőségű emberek hiszik el az egészet.

a hoax melegágya a hiteltelenség. mivel magyarországon lényegében nincs hír (nincsen a hiteles tájékozódásnak intézményrendszere), csak hoaxok vannak, melyek egyike-másika utóbb igaznak bizonyul.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.17. 16:02:36

"ezen a bolygón evolúciós zsákutcába kerülnek és idővel kiszelektálódnak az olyan fajok, amelyek valós természeti környezetüktől elidegenedve egy képzelt világhoz adaptálódnak."

Megalol :)

Tudna a kedves szerző EGYETLEN olyan fajt mondani a Föld bolygó történetéből, ami úgy került zsákutcába és szelektálódott ki az evolúció során, hogy elidegenedett a környezetétől és egy képzelt világhoz alkalmazkodott?

Ha nem tud konkrét példát mondani, akkor mire alapozza az állítását, és miért teszi ezt ilyen magabiztosan?

panelburzsuj 2014.08.17. 16:13:10

@incze:
Hogy milyen szédületes perspektívák vannak még ez irányban, azt szépen példázza az ebolatagadó libériai fegyveresek fellépése.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 16:13:38

@panelburzsuj:
Nem arról van szó, hogy bemocskolom-e a kezem, hanem hogy a választás egy szükséges rossz. Azért vannak választások, mert Törpapa csak a mesében létezik. Ha létezne, akkor lenne egy olyan vezetőnk, akit mindenki szeret, mindent tud és mindig lehet rá számítani. Ekkor a lecserélése csak rontani tudna a helyzeten, tehát a demokrácia kimondottan káros lenne.
Mivel nem létezik, ezért magunknak kell megpróbálni a legjobb vezetőt megtalálni.

Ugyanakkor vannak bizonyos dolgok, amik tényszerűleg eldönthetőek, ezekről nem lenne szabad vitát nyitni. Most viszont ezeket is kétségbe vonják és bármilyen alternatív faszságról elvárják, hogy egyenrangúan kezeljék vele ld. intelligens tervezés. Vagy több évig ilyen volt Nagy Britanniában a homeopátia.

panelburzsuj 2014.08.17. 16:23:55

@Lord_Valdez:
"vannak bizonyos dolgok, amik tényszerűleg eldönthetőek"

De evidenciák módszeres levezetéshez nem kell Törpapa. Vagy nem Törpapa kell, hanem Okostojás, vagy hogyhíjják (Brainy Smurf).

Törpapa a bizonytalanságok kezeléséhez kell.

panelburzsuj 2014.08.17. 16:28:44

@panelburzsuj:
(Az egy másik kérdés, hogy azért előnyös a az okos (nagytudású) Törpapa, mert az ilyenféle hamar (és jó eséllyel helyesen) el tudja dönteni, hogy mit lehet az Okoskák elé vetni szétcincálás végett, és mi maradjon a saját gondja.)

Alkibiadesz 2014.08.17. 17:22:08

Persze az is lehet, hogy nem az egyén, de még csak nem is a kultúra alkalmazkodik a természethez, hanem egy olyan rendszer, amely éppen azzal növeli a saját adaptációs képességeit, hogy az egyéneket és a kultúrákat képes a létfeledés állapotában tartani.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.17. 19:27:05

@panelburzsuj:
Jelenleg az a bajunk, hogy az evidenciák megszűntek evidenciának lenni, mert elvesztek a zajban.
Okoska törp.

panelburzsuj 2014.08.17. 20:36:43

@Lord_Valdez:
Igen, ez is a "bepiszkolódás" témakörbe köthető. Különösebb erőszak nélkül.

Csináljátok a liberatorium blogot. Néha-néha rá sziktam nézni, és úgy tűnik szóba is álltok a betévedőkkel. Nem is föltétlenül a lesbenálló pók mentalitásával.

Máshol is meg megjelenik a csapat, így Lord Valdez kommentje is.

A kérdés ugye aza, hogy az efféle nyüzsi minek minősül? Lord Valdez is csak a zajkeltők egyike - (nem kell sok fantázia, milyen "beállítottságú" kórus zúgná: miazhogy!!) - vagy önzetlen kultúrmisszionárius?

Nekem nincs kész válaszom, Okoska kollégám.

Csimpifon 2014.08.17. 22:45:21

orulok hogy belekevertuk a jezuskat a maga groteszk valojaban szinte biztos hogy szettepnek a trollok. illetve
szanalmas hogy 2000 eb utan vannak emberek akik a foldon csuszvamaszva terdepelnek es hajlonganak egy ilyen hoax elott... ennel nagyobb hoaxot elkepzelni sem tudnek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.08.19. 09:02:32

@panelburzsuj:
Köszönöm, csinálgatom, de be kell, hogy valljam, igencsak megcsömörlöttem a politikától. Nem szívesen ülök neki posztot írni.

"Lord Valdez is csak a zajkeltők egyike - (nem kell sok fantázia, milyen "beállítottságú" kórus zúgná: miazhogy!!) - vagy önzetlen kultúrmisszionárius?"
Zajkeltő: feltétlen.
Kultúrmisszionárius: remélem.
Ha van egy termed, amiben 20 zenész játszik ötfélét, és emellett van 100, aki csak zajong. Végső soron, az a 20 zenész is csak fokozza a lármát.
süti beállítások módosítása