Első a munka!
2014. augusztus 01. írta: Redakció

Első a munka!

munka_1.jpg

Vendégszerzőnk, ma-ki írása.

*

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Máté 9:37-38)

 

A munkaerőpiacon sajnos pont nem ez a helyzet: a munkásnak nem jut elég aratnivaló, mert állítólag akkora a verseny a munkások között. Állítólag. Mit is gondoljunk erről mostanság, amikor a munkanélküliségről gyakran úgy beszélünk, mintha rajtunk kívül álló jelenség lenne, ami néha felüti a fejét, mint egy járvány, itt-ott lesújt szerencsétlen áldozataira, aztán odébb áll? A beszédmód, ahogy a kifejezést használjuk, elidegeníti tőlünk a jelenséget. A munkanélkülieket ambivalens viszonyulások veszik körbe: hol szánalommal vegyített elismeréssel, máskor mint ápolásra szoruló beteg emberekre tekintünk rájuk.

A munkavállalók munkaviszonnyal kapcsolatos elvárásai gyakran köszönő viszonyban sincsenek a munkával. Hiszen mi is lehet a célja a sikeres munkaviszonynak? A munkaadó és a munkavállaló közös érdeke, hogy a munkahely a lehető legsikeresebben teljesítse a feladatát és így az igényeket a lehető leghatékonyabban elégítse ki. Az eredmény működőképes és produktív viszony munkavállaló és munkaadó között.

A munkával kapcsolatos törvénykezés ehhez képest a munkavállaló érdekvédelmén túl annak szánalomra méltó istápolását képviseli. Eközben a munkaadó lehetőségei olyan mértékben leszűkítettek, hogy a szabályok betartása szinte a munkahelyek teljes ellehetetlenüléséhez vezetne, ezzel rengeteg lehetőségtől megfosztva az egyébként állandó aggodalom tárgyát képező munkavállalót. A munkavállalót megilleti a munkája, teljesítsen bárhogyan is. Ez pedig nonszensz. A törvénykezés olyan helyzetet teremt, mintha a munkavállalónak teljesítménytől függetlenül járna a munka. Ez alig kezelhető, lehetetlen helyzeteket teremt. A munkaügyi törvény gyakorlatilag nem ismeri el az elbocsátást, és a hivatalos keretek között a munkaadónak alig van lehetősége a teljesítmény, szorgalom, rátermettség szerinti minősítésre.

*

Az eredmény: jogokat és kötelezettségeket tartalmazó kétoldalú megállapodások helyett a teljesítménytől független jogosultságok a meghatározóak. A munkavállalónak jár. A munkavállalót megilleti. A munkavállalónak joga van. Ilyen mondatokkal vannak telipakolva a különböző munkaügyeket szabályzó szövegek és magában a közbeszédben is ez a gondolkodásmód a jellemző. De mégis, milyen alapon? A  másik oldalon ennek pont a fordítottja látható. A munkaadók számára abszurd elvárások tömkelegei, amelyek arra irányulnak, hogy alkalmazottaik semmilyen módon ki nem érdemelt juttatásait biztosítsák.

És hogy mindebből mi következik, vagy ami még fontosabb, mindez miből is következik? Az, hogy sajnos elvesztettük realitásérzékünket. Munkaadó-munkavállaló viszonya rendszerint csapnivaló, az egyes emberek képességeihez mérten elvárható teljesítménye minősíthetetlen. Lustaság, motiválatlanság, igénytelenség és a teljesítményünkhöz mért irreális elvárások jellemzik munkamorálunkat. Munkavállalóként nem az élet rendjeként éljük meg azt, hogy dolgoznunk kell, hanem teherként, plusz feladatként, időpazarlásként tekintünk az előttünk álló feladatokra.

Minél könnyebben minél többet. Megúszni, leegyszerűsíteni, megkönnyíteni mindent.

A sikertelenségnek több oka is lehet. Az egyik talán az, hogy az emberek egy jelentős részével képességeikhez, képzettségükhöz képest nehezebb, bonyolultabb munkát végeztetnek. Természetes, hogy ez állandó kudarcélményt és elégedetlenséget okoz. Másrészről az állandó követelőzés, a felelősségvállalás teljes hiánya és a meggyőződés, miszerint bizonyos dolgok érdemtől függetlenül járnak, annak a következménye, hogy  viselkedésünkben ezeket az álságos, teljesítményromboló és minden realitást nélkülöző hozzáállást visszük tovább. A munkanap nyolc óra, a munkahét pedig negyven. A munkavállaló úgy tartja maga elé a munkaidő nevű értelmetlen kifejezést, ahogy az ördögűzők a keresztet a középkorban. Fel sem merül senkiben az, hogy – természetesen normális, két fél által elfogadott keretek között – a munkaidő akkor jár le bizony, amikor a munka el van végezve. Nem, ehelyett a legnagyobb sikerélményt egy olyan munkanap okozza, ami leginkább egy reggel kilenctől délután ötig tartó ebédszünethez hasonlítható.

Szünet nélkül arról beszélünk, hogy alig lehet munkát találni. De mit is tapasztalhat a munkaadó? Leginkább azt, hogy abban a pillanatban, hogy a munkavégzés váratlan leterheléssel, plusz felelősségvállalással járna, az alkalmazott köszöni szépen a részvételt és hazaballag. Képtelenek vagyunk megérteni, hogy igyekezet és áldozat nélkül nincsen eredmény. Se kicsi se nagy. Évszázados közhelyek puffognak itt, tudom, de mégis ez a tapasztalat.

*

Az egyetemistának a pincérkedés derogál, a felszolgálónak a mosogatás, az egyetemi oktatónak pedig az, hogy időnként megírjanak egy könyvet. A kertész képtelen megjegyezni, mi mindent kell megcsinálni, ha a fűnyíráson kívül véletlenül egy-két bokrot is vissza kell még metszeni. Az áramszolgáltatós ügyintéző azt hiszi, hogy egy általános iskolában a két napos szintidő pont megfelelő egy áramszünet kijavítására. A titkárnőnek sokévi tapasztalat után is meglepetést okoz, ha arra kérik, adjon már nevet az általa készített, elmentett és tovább küldött Excel-táblázatnak. Az újságíró meglepődik, ha valakit az utcán talál délelőtt tíz óra előtt, a színikritikus meg azon, hogy a színészeken kívül is akadnak olyanok, akik nem érnek rá minden nap este héttől. Imádunk a munkanélküliség és az ebből adódó plusz terhek miatt aggodalmaskodni, de még életemben nem láttam nyugat-európai nagyvárosban fehér embert seprűt fogni. Egyrészt a végtelen motiválatlanság, másrészt a lustaság az, ami minket leginkább jellemez.

Persze öntudat, az van. Abban a pillanatban, ha a kormány – akár csak gesztusértékűen is – könnyít egy keveset a munkaadók helyzetén, rendszerint vége a világnak. Hihetetlen felháborodást okozott, amikor az évi 200 engedélyezett túlmunkaórát 300-ra emelték. (Az emelkedés mértéke heti kettő darab plusz órát jelentett.) De hasonló volt a reakció a munkanélküli járadék kilenc hónapról háromra való csökkentésére és a fizetett szabadság növekedési ütemének a lassítására is, a közmunkaprogram mondaköréről nem is beszélve.

Ki gondolhatja egy percig is komolyan, hogy bármeddig is fenntartható a nem dolgozást támogatni a dolgozással szemben? Miért gondoljuk még mindig azt, hogy ez belefér?

Pedig ezeknek és az ezekhez hasonló lépéseknek semmi más értelmük sincs, mint kicsit közelíteni a munkával kapcsolatos szabályozott elvárásokat a környező világ kihívásaihoz. Itt volna az ideje, hogy a különböző munkaügyi lobbicsoportok is megértsék: a jólét kulcsa talán nem a már most is tarthatatlan szociális és egyéb juttatások fenntartása, a munkaidő folyamatos megnyirbálása és a fizetett szabadság mennyiségének növelése. Szép dolog a szociális érzékenység. De el kell fogadni, hogy vannak helyzetek, amikor nem sok mindent tudunk tenni azon kívül, hogy nem „ápoljuk”, hanem munkára és teljesítményre bírjuk azt, aki erre szorul, ezzel önbizalmat és hitet adva neki. Van itt még munka bőven.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr556561725

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Első a munka! 2014.08.01. 07:26:01

Ki gondolhatja egy percig is komolyan, hogy bármeddig is fenntartható a nem dolgozást támogatni a dolgozással szemben? Miért gondoljuk még mindig azt, hogy ez belefér? Vendégszerzőnk, ma-ki írása.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bigmax 2014.08.01. 19:28:53

@picur3ka: "A munkaköri leírás meg a személy képességei és végzettsége, két külön dolog. A munkaköri leírás ez utóbbitól nem függ, tehát a kérdésfeltevése helytelen."
Maga valamit nagyon nem ért a munkáról és ,hogy a munkakörhöz miért szokás előírni ,hogy milyen végzettségű és képességű embereket keres a munkáltató.
Maga még nem dolgozott soha olyan munkakörben ahol elvárták ,hogy értsen a munkájához?

wantaan 2014.08.01. 19:41:02

@picur3ka: Még az átkosban is a törvénytelen, nép ellenes parancsot pl a seregben meg kellett tagadni ...ha kétely volt föl kellett hívni rá a figyelmet,
Tehát a sok zsebbe fizetett melósnak stb meg kellene tagadni a munkát .....csak a Maffia állam nem védi meg mert a maffia kezében van az államirányítás.
Gondolj bele .... egy nem maffia államban pl meddig maradhatna miniszter Fazekas Sándor (antrax fertőzés!) ???

picur3ka 2014.08.01. 19:54:10

@Bell & Sebastian:

Tényleg törökök vannak benne, azt hittem, az csak vicc vót?

Hááát, nem tudom, hogy aki eddig vállalt munkát azt retrospektíve haza fogják-e küldeni. Attól tartok, nem.

Könnyű a feladvány, csak nem PC a megoldása. Én kivárom az őszi választások után lesz-e valami, aztán kész. Ha akkor se, az már túl sok.

picur3ka 2014.08.01. 19:56:20

@bigmax:

Az hogy volt, mikor be akartad injekciózni a cukros tejet?

picur3ka 2014.08.01. 19:57:30

@bigmax:

Demokrácia:

MINDENKI választható.

egysmás 2014.08.01. 19:57:32

A munkát GÉPEK végzik.

Néhány ember elkezelgeti a gépeket, azok meg fossák az árut.

Így megy ez, nem másként.

Ha a túlórakeretet felemelik, azzal MUNKANÉLKÜLISÉGET generálnak.
Azzal is MUNKANÉLKÜLISÉGET generálnak, ha csökkentik a szabadságok számát.
Ez is csak így megy.

A munkavállaló jogairól: Tegyük fel, hogy nincs rögzítve a munkavállalónak a jogosultságai.
pl.
61. § A munkavállaló jogosult megkövetelni a munkáltatójától
a) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit, a veszélyes tevékenységhez a munkavédelemre vonatkozó szabályokban előírt védőintézkedések megvalósítását;
b) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges ismeretek rendelkezésére bocsátását, a betanuláshoz való lehetőség biztosítását;
c) a munkavégzéshez munkavédelmi szempontból szükséges felszerelések, munka- és védőeszközök, az előírt védőital, valamint tisztálkodószerek és tisztálkodási lehetőség biztosítását.

Ha ez nincs rögzítve, akkor ezeket nem köteles biztosítani a munkáltató, a munkavállaló pedig nem követelheti meg ezek betartását.
Mert nem lenne hozzá joga.

62. § A munkavállalót nem érheti hátrány az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósítása érdekében történő fellépéséért, illetve a munkáltató vélt mulasztása miatt jóhiszeműen tett bejelentéséért.

Ugye, milyen szar egy dolog, hogy ezt is leírták???

63. § (1) A munkavállaló jogosult megtagadni a munkavégzést, ha azzal életét, egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ha a munkáltató utasításának teljesítésével másokat veszélyeztetne közvetlenül és súlyosan, a teljesítését meg kell tagadnia.

Meg ezt! Felháborító, mit nem jogászkodnak a helóták!

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott veszélyeztetésnek minősül különösen a szükséges biztonsági berendezések, az egyéni védőeszközök működőképtelensége, illetve hiánya.

És még kobak is kell, meg szemüveg, ami mind pénzbe kerül...

picur3ka 2014.08.01. 20:00:34

@wantaan:

Ez komoly dolog, ne humorizáljál. A munkamorál hiánya valós probléma. Semmilyen magyarázat nem segít rajta.

bigmax 2014.08.01. 20:03:46

@picur3ka: ?????????
Ez ,hogy jön a me kemény munkájához?
Ja a kérdéseimre nem mer válaszolni........ez is válasz,értek belőle.

bigmax 2014.08.01. 20:05:17

@picur3ka: ez mire vonatkozik?talán arra ,hogy a demokráciában mindenki megválasztható me-nek?Ez most komoly?Ha hülyeségeket ír akkor lezárom,idiótákkal nincs kedvem!

egysmás 2014.08.01. 20:05:55

@stim: Az a tanulós eszmefuttatás nagy butaság ám!

Ha a mostani munkanélküliek mind tanultak volna és vállalkozók lennének, akkor lenne nekik FELADAT?
Mind mérnök-informatikus-orvos-kőműves lenne, akkor mindegyiknek lenne meló?

Mind ki tudna találni magának valami olyan dolgot, amit el tud adni?
És lenne, aki megveszi?
A te szakmádból el tudna tartani az ország-világ még hatvanezer embert?
Vagy neked is felkopna az állad?

egysmás 2014.08.01. 20:10:01

@picur3ka: A munkamorálhoz minőségi munkások kellenek.
Minőségi munkást nem kapsz szaré-húgyé'.

Ha megfizeted a melóst, dolgozni fog.

Amíg viszont nem fizetik, nem fogja magát odatenni.
Ez elég egyszerű : a teszkógazdaságos virsli olyan, amilyen.

wantaan 2014.08.01. 20:14:25

@picur3ka: Szerinted milyen munka morálja lehet egy megvett miniszternek? ....

..... megvett hatósági embernek, ügyésznek, ügyintézőnek stb, stb. ????

bigmax 2014.08.01. 20:23:51

@egysmás: a pénz,fizetés az fontos de nem egyedüli ok a munkamorálra!A munkavezetői és szervezői olyan fokú dilettantizmusa ami megmérgezi a dolgozók morálját.
Idevezet ha haveri alapon és nem képesség alapján kerülnek ki az irányítók.Lásd a kecskeméti merci gyárat vagy a samu gyártósorán az operátorok embertelen munkakörülményeit.Nem a külföldi irányítók azok akik rabszolgaként tekintenek rájuk hanem a magyar vezetés.
Lehet keveset adni a dolgozóknak de emberi körülmények között és elismerve a munkájukat.

bigmax 2014.08.01. 20:29:58

@wantaan: "megvett hatósági embernek, ügyésznek, ügyintézőnek stb, stb. ???? "
Ezek az emberek nincsenek lefizetve csak meg vannak félemlítve!Nem tudod ,hogy működik az orbáni gépezet?:D

egysmás 2014.08.01. 20:32:24

@bigmax: A "kevés" relatív fogalom.

Ha nem éri el a (nettó) fizetés létminimumot, akkor nem lehet elvárni sem a rendes munkavégzést, hiszen a dolgozónak azon KELL agyalnia, hogy miből fog megélni, nem pedig azon, hogy rendesen kéne dolgoznia.

picur3ka 2014.08.01. 20:33:44

@egysmás:

ennek felét magam is megírtam fentebb

_most_ 2014.08.01. 20:35:31

vicc, mikor olyan kormány vezetője beszél munka alapú társadalomról, amely 100! darab helyettes államtitkárt, azaz fizetett léhűtőt nevezett ki, amely olyan rendszert teremtett, ahol az előremenetelt a párthűség és nem az elvégzett munka minősége határozza meg, ahol a közpénzeket, nem a munka alapján, hanem haveri alapon osztogatják.

picur3ka 2014.08.01. 20:39:07

@wantaan:

Attól még remek munkamorálja lehet - sőt -, hogy megvették, az csak annak a kérdése, hogy kinek dolgozik.

Én tudom, hogy végeredményben a fejétől bűzlik a hal, de a dolgozók jó sok jogaiért, nagyobb öntudatukért mint a munkamoráljuk, meg munkájuk minősége szintén a rendszer a felelős. És ez is létezik, mint egy alapprobléma.

picur3ka 2014.08.01. 20:46:06

@egysmás:

"A munkát GÉPEK végzik.
Néhány ember elkezelgeti a gépeket, azok meg fossák az árut. Így megy ez, nem másként."

Bezony! Lásd chartista mozgalom és egyebek. Ezért csapták keletre a kommunistákat anno.

És ezért jött létre a modern liberalizmus.

Akit egy-két gép könnyen helyettesít, annak nem lesz munkája. Aztán még az önkiszolgálást is feltalálták, majd gépesítve tovább fejlesztették.

no_successful2 2014.08.01. 20:46:29

@mikorkakalman:

"Ennek a posztnak abban a pillanatban lesz létjogosultsága, amint a becsületes és jól elvégzett munka TISZTESSÉGESEN MEG LESZ FIZETVE. Akkor jogos, de ADDIG NEM!"

Lássuk csak, a japánok hogyan jutottak oda, ahol most tartanak ?

Az 50-es 60-as években, hugyér szarér dolgoztak nem napi nyolc órákat, hanem 10, 12 órákat. (Most már nem hugyér szarért, de a napi 10 12 azért összejön nekik most is) A kevés bérük egy részét pedig a bankokban pihentették, nem elköltve, hanem ily módon közvetlen visszaforgatva a pénzrendszerbe, amit a bankok további fejlesztési hitelekbe nyomhattak .

A fejlődés kulcsa sajnos jelenleg is ez, először hugyér szarér megszakadni, aztán ha a gazdaság már megizmosodott (igen a mi zsírunkon,) akkor lehet markot is tartani, mert a termelékenység és hatékonyság jóval magasabb lett.

Jelenleg az a helyzet, ha itt a minimálbért mondjuk a duplájára emelnék, a legtöbb multi kitiplizne mondjuk Romániába, vagy egyenesen Kínába.
Aztán akkor tényleg nem lenne hol a markodat tartani.

egysmás 2014.08.01. 20:58:16

@picur3ka: Márpedig nem lehet mindenkinek olyan munkája, amiben nem lehet helyettesíteni egy-két géppel.

Kamionos, orvos, statikus, csőhegesztő, stb.

Előbb-utóbb lejár az idejük nekik is.

Aztán majd magyarázza valami hülye a munkaalapú társadalom jóságát.

no_successful2 2014.08.01. 20:59:04

Sajnos még most is az a mentalitás, mint a kádári korszakban. (Fizessenek meg, akkor többet dolgozok.)
Egy nagy szart dolgozol többet. A japánokon kívül nagyon kevés emberben van annyi öntudatosság, hogy a több pénzért csak úgy hálából többet is dolgozna.

Sandor Akarki 2014.08.01. 21:00:00

Ilyen bő lére ereszteni ennyi badarságot...

program készítő 2014.08.01. 21:02:26

Kezdődött a béren kívüli járandóságokkal(cafeteria stb),az órabéred nem emelkedett
Túlóra megváltása napban
Akinek volt hitele annak csökkent a nettója,újabb hitelre már nem volt elég(pl A,B hitelt lecsökkentették)
Hogy konkrétumot is ondjak világhírű cég,feketemunkásokat foglalkoztat szakemberek helyett.mert abból csurran a főnökségnek.
A gyárbontásnál ellopják a vashulladékot,eltemetik a szennyeződést amit el kellene szállítani,és lehetne sorolni.MSZPFIDESZ-élőskődők

na4 2014.08.01. 21:04:16

@no_successful2: Pontosan. Ahhoz, hogy aratni tudj, elöbb vetni kell, akár tetszik, akár nem.

egysmás 2014.08.01. 21:04:57

@no_successful2: Érték-e az a munkahely, ahol dolgozva nem tudsz megélni?

És az a munkahely érték, ahol dolgozva megengedhetsz magadnak évente két hét nyaralást a Balatonon?

Sandor Akarki 2014.08.01. 21:07:40

@no_successful2: Dolgoztál már japánokkal? Egy európai 3 óra alatt végez és hazamegy. Japán meg még mindig zabot (rizst) hegyez. Nem a munka, a technológiai fejlettség számít. És a japánok aztán csak meg tanulták ezt két atomgomba után.

egysmás 2014.08.01. 21:09:23

@na4: Jah, Mészáros Lőrinc is pl. így gondolja.

A magyar beruházások nem olcsóbbak, mint a nyugat-Európaiak, lásd autópálya, metró, stadion, csatornázás, csak itt nem adnak annyit az árból a melósnak.

Ausztriában sem drágábbak a boltban a cuccok, mint itt, csak ott jut bérre a pénztárosnak, árufeltöltőnek, takarítónak.

Érdekes egy világ.

Sandor Akarki 2014.08.01. 21:10:29

Kiküldesz 5000 parittyást meg íjászt két T-54 ellen aztán megnézed az eredményt fél óra múlva. Menekülés meg veszteséglist pl.

]{udarauszkasz 2014.08.01. 21:11:34

A baj az, hogy ez az ugynevezett munka alapu tarsadalom manapsag a gepek koraban kezd okafogyotta valni.
Arra hasonlit, amikor annak idejen mindenhol modernizaltak a mezogazdasagi termelest, gepekkel, stbval, a nehez, es a konnyuipart, addig a keleti felteken arrol hoborgott a tv, hogy igy meg ugy dolgoznak a melosok, ontik a femet, meg kezzel szedik a gyapotot, meg hogy ez milyen jo, meg hogy duborog. Ma mar ezeknek a java reszet gepek csinaljak, meghozza jobban, mint az ember.
Ja, hogy ez allandosult munkanelkuliseget okoz? Kerem szepen, arra talaltak ki a gepeket, hogy ne kelljen annyit melozni, es kevesebb erofeszitessel lehessen fenntartani, egy joleti, szocialis allamot.
Ha nincs annyi munka, akkor lehet dolgozni mondjuk napi 6 orat, vagy akar napi 15 orat, de csak 3 napig, a 4. napon meg mondjuk 8 orat, igy is kijon a 40 oras het, es az embereknek lesz idejuk ELNI.
Ugyanis sok munkaadonak odaig kene eljutni, hogy az emberek java resze nem azert el, hogy dolgozzon, hanem azert dolgozik, hogy elhessen.
Mindenhol felemelik a nyugdijkorhatart az egekbe, de kozben az 50 folottiek mar a kutyanak se kellenek, nyugaton sem. Igy keszul a kukazo nyugdijas, nyugaton is. Ez nem csak Magyarorszag problemaja, viszont itt sok mindent ugy akarnak megoldani, hogy Putyin-Kinai diktaturafelet kezdenek epiteni. Ez a MUNKA MUNKA, meg ELORE ELORE ez mar ismeros valahonnan. Heti 40 ora, es ne kelljen mar ven trottyos korunkig melozni.
Mindjart lenne allas mindenkinek. Ehelyett mindenhol ugy mukodnek a dolgok, hogy keremszepen van egy melos, ronggya melozza magat 2-3 masik munkanelkuli helyett, aztan o is munkanelkuli lesz, mert kikeszul, aztan az utcarol behoznak helyette egy masik munkanelkulit, aki szinten csak fel evig, egy evig birja, aztan o is kikeszul, es igy tovabb. Ja, es ez NEM CSAK MO-n van igy! Ausztria, Nemetorszag ugyanez, csak epp a berek magasabbak. De az egy helyen evtizedeket ledolgozo sofor, melos, acs, vellanyszerelo, miegymas mar reg a multe.
A munkaalapu tarsadalom halott. Ennyi.

bigmax 2014.08.01. 21:12:04

@egysmás: ebben tökéletesen igazad van!Azok akik törvénykeznek és fogalmuk nincs arról ,hogy a megbízójuk hogy él az őket minősíti.47 ezerből jól meg lehet élni ahogy a képviselőink kiszámolták.....Vajon ők miért nem próbálják ki a 47 ezres életet?
Ha lenne egy csepp tisztességük és magyarok lennének akkor nem ennyiért kellene dolgoznia a munkásoknak.
Már csak az a kérdés ,hogy a sok munkás miért szavazta újra ezeket........vagy csak az összeszámláló software hibázott ekkorát?Bár a baloldali balfaszok se voltak különbek mikor nekik adott lehetőséget a nép.....
Egy biztos:ész nélkül és szív nélkül országot se lehet irányítani!

]{udarauszkasz 2014.08.01. 21:17:52

@no_successful2: "A japánokon kívül nagyon kevés emberben van annyi öntudatosság, hogy a több pénzért csak úgy hálából többet is dolgozna."

En pont ezt csinalom. 800 Euroert kamionoztam itthon, jo esetben, unioztam, havonta 1x voltam itthon. Tojtam bele az egeszbe, nem erdekelt mar, pedig viszonylag egyszeru munka volt, annyira nem volt stresszes sem.

Ma: Ausztria, 2000 Euro, napi 15 ora melo, ennek csak a fele vezetes, a tobbi rakodas, epitkezesen, ponyvazas, esoben, hoban, kanikulaban fagyban. (talan, ha megerem, es nem vesznek fel helyettem valaki mast....) Manapsag mar nem lehet a kovetkezo honapra se tervezni.

]{udarauszkasz 2014.08.01. 21:19:19

@bigmax: Nem szavazta ezeket ujra senki sem. Sot Europaban sehol sem. Brusszelben meg plane nem.

Sandor Akarki 2014.08.01. 21:21:43

@]{udarauszkasz: Pontosan. Egy dologban nincs csak igazad - méghozzá abban, hogy a gépesítést az "emberek jólétéért" alkalmazzák. Egy privilegizált, ún. "tulajdonos" réteg kedvéért van, a többiek le vannak ejtve.

Sandor Akarki 2014.08.01. 21:25:39

@program készítő: A cafeteria olyan mint a jegyrendszer. Most még nem úgy kapod, hogy 3 kiló zsír meg két kiló liszt, de határozottan erre halad a dolog.

$pi$ 2014.08.01. 21:25:40

@Sandor Akarki: Nézz körül a lakásodba, nézd meg, hogy milyen gépek vannak körülötted és gondolkozz el azon mennyivel élsz jobban mint mondjuk Mátyás király. :)

$pi$ 2014.08.01. 21:31:03

@egysmás: "Ausztriában sem drágábbak a boltban a cuccok, mint itt, csak ott jut bérre a pénztárosnak, árufeltöltőnek, takarítónak."

Érdekes elnézni, ahogy külföldön a takarító harminccal robog a takarítógéppel az utcán. Meg lehet próbálni megbecsülni, hogy mik az esélyei Józsi bácsinak a cirokseprűvel, amikor megpróbál ugyanannyi bérre szert tenni.

]{udarauszkasz 2014.08.01. 21:33:20

@Sandor Akarki: A tulajdonos reteg kedveert van jelenleg, de elvileg nem erre lettek kitalalva. Ha ezt az alfacsimpanz mentalitast kepes lenne kontroll alatt tartani az emberiseg, a problemaink nagyresze mar szinte magatol megoldodna, mert az ember esze meglenne ra, csak nem jol hasznalja.

bigmax 2014.08.01. 21:34:50

25 év alatt ábrándoztak már itt pannon pumáról ....csak a puma sose fog megszületni amíg hülyék vannak döntési helyzetben és gyávák meglépni azt amit 25 éve meg kellett volna tenniük!
Itt hivatkoztak a japánokra ,hogy miből mivé fejlődtek......Na de miért voltak képesek erre?Lehet az is közrejátszott amit itt említettek ,hogy spóroltak és befektettek de az csak a pénz......pénze minden baromnak lehet attól nem lesz High-tech!
Az ázsiaiak az értelmiségüket rákényszerítették ,hogy eladható termékekre koncentráljanak és a technológiát az alkalmazott kutatásukkal tudták fejleszteni.(Bár a ma sokat szidott Usa-ban is az alkalmazott kutatáson van a hangsúly és nem az alapkutatáson mint itt.)Amíg a magyar politika nem meri átalakítani egészséges arányra a magyar kutatást addig sose fog megszületni a pannon puma és továbbra is csak összeszerelők lesznek a magyarok.
Na persze a magyar politikus annyira hülye műszakilag és természettudományilag ,hogy képtelen felfogni ,hogy miért fontos ez.Nekik megvan a fizetésük akkor is ha az ország népe éhendöglik hisz a fizetésüket önmaguknak állapítják meg.....
Ki kell tiltani a jogászokat az ország vezetéséből és szakembereket kell megbízni ,hogy haladjunk.....25 év el lett vesztegetve de 1x csak el kellene már kezdeni ésszel is magyarkodni ,mert ebből nagy baj lesz így.

Sandor Akarki 2014.08.01. 21:38:54

@$pi$: A gépeket szívesen nélkülözném, az áramot is. A fogorvosi ellátás talán az egyetlen ami hiányozna. Akkor már üveg is volt, úgyhogy az ablak is volt, igaz drágán, de volt.
Ha megengeded, akkor inkább a 800-1050 közötti idősávot választom francia lovagként, mondjuk Normandiában. Ha már a jelen helyett a történelmi mesevilágról elmélkedünk.
A jelenben pedig egy rakétakonzol marad csak nekem, hősies karddal, bárdal vívott csaták helyett csak néhány gomb és radarkép.
LOL, mi értelme erről gondolkodni, nem értem.

Sandor Akarki 2014.08.01. 21:45:27

@bigmax: A lényeg nem ez, a jogi rendszer olyan amilyen. A gond az a közgaz"da"ságtan részével van, a pénz rendszerével van, mióta fedezetlen lehet kibocsátani, az euro és a dollár mögött sincs semmi, csak "bizalom". Egyébként arab eredete van (mint ahogy a számoknak is); asszem a perzsák fizettek először "cetlikkel" arany helyett, bár akkor minden cetli konvertibilis volt (aranyra) és aki megtagadta a beváltását annak komoly problémával kellett szembenéznie (vitték adósrabszolgának).
Szóval, kezdhetnénk úgy, hogy a pénzkibocsátás helyett vissza a nemesfém alapú pénzverésre és a konvertibilis pénzhelyettesítőre. Meg, mondjuk a hitelezés teljes betiltása is segítene ahhoz, hogy az emberek ne évtizedes adóssággal kelljen élniük (akkor lennének valósak az árak ha mindenki a rendelkezésére állóból vásárol, az egy messze igazságosabb rendszer mint a jelenlegi).

$pi$ 2014.08.01. 21:46:01

@Sandor Akarki: "A gépeket szívesen nélkülözném, az áramot is. A fogorvosi ellátás talán az egyetlen ami hiányozna."

Valószínűleg már rég nem élnél, meghaltál volna a születéskor vagy valami gyermekkori betegségben.

"közötti idősávot választom francia lovagként"

Jah, ha megmondhatod, hogy mi legyél, az úgy más. :)

Bár gyanítom, hogy a francia lovag élete leginkább azért tűnik vonzónak, mert csak a szépre emlékezünk. A valóságban a romlott hústól kapott hascsikarást kibekkelni a súlyos és kezeletlen aranyereddel a zuhogó esőben a bokrok közt nem lenne olyan nagyszerű élmény... főleg ha nem sok szerencséd van és nincs idő levenni a páncélt. :D

picur3ka 2014.08.01. 21:46:52

@Bell & Sebastian:

Tényleg törökök vannak benne, azt hittem, az csak vicc vót?

Hááát, nem tudom, hogy aki eddig vállalt munkát azt retrospektíve haza fogják-e küldeni. Attól tartok, nem.

Könnyű a feladvány, csak nem PC a megoldása. Én kivárom az őszi választások után lesz-e valami, aztán kész. Ha akkor se, az már túl sok.

kvadrillio 2014.08.01. 21:47:55

"Az Independent szerint azonban egyelőre elképzelhetetlen, hogy a nemzetközi közösség – elsősorban az ENSZ Biztonsági Tanácsa – tudomásul vegye a Krím orosz annexióját, ahogyan azt az állítólagos megállapodás szorgalmazná."

:O))))))))))))))))))...IZRAEL IS SZARIK AZ ENSZ-RE !!!!! :o)))))))))

bigmax 2014.08.01. 21:50:08

@$pi$: Ha te nem látod a fejlődést az baj.:)

bigmax 2014.08.01. 21:52:28

@Sandor Akarki: én nem említettem a jogrendszert....

kvadrillio 2014.08.01. 21:54:48

@_most_: MUNKA ALAPÚ TÁRSADALOMRÓL CSAK AKKOR BAROMSÁG BESZÉLNI, AMIKOR NINCS IS MUNKA !!! ÉS AKKORA A MUNKANÉLKÜLISÉG, MINT IDE IZRAEL !!! :o)))))
12 CUKORGYÁRBÓL MARADT 1, MINDEN HÉTEN EZREK KERÜLNEK UTCÁRA...., HOSSZÚ ÉVEK ÓTA, 5-6 ÉVE MUNKANÉLKÜLI EMBEREK AKARNAK ÉLETBEN MARADNI A 3 HÓNAP UTÁN "KIMERÍTETT" MUNKANÉLKÜLI SEGÉLYNEK CSÚFOLT BAKSIS MEGSZŰNÉSÉVEL.....
...DE...HÁÁÁÁT VIOKTOR BÁCSIKA MINDIG IS MEGNEVETTETTE AZ EMBEREKET BÓDULT ÁLMAIVAL.......

kvadrillio 2014.08.01. 21:58:26

@kvadrillio: nopersze.......az ÁFA-CSALÁSOK TEREBÉLYESEDÉSÉRE IS RÁ LEHET FOGNI, HOGY "MUNKA-ALAPÚ" :o)))))))))...sőt....a CSÁNYI-FÉLE ÉVENKÉNTI 1 MILLIÁRDOS "FÖLDALAPÚ TÁMOGATÁSOKRA" IS......:o))))).... CSÁNYI MÁR ÚGY AGYONDOLGOZTA MAGÁT EZÉRT, HOGY LASSAN 900 MILLIÁRDJA LETT NEKI ! :o)

Mérges 1234 2014.08.01. 21:58:28

Ez a cikk kormányzati megrendelésre íródott .... :D

Persze így van.

Nem ám úgy, hogy a mocskos hmultik kizsákmányoéák a népeket, és nem is fizetik meg.

Teli a net azzal, hogy az IT cégek nem találnak megfelelő munkaerőt. Pedig de van rengeteg, csak, aki ért hozzá nem dolgozik havi 300 ezer alatt, oszt az is baj.... De persze ők egy munkaórát, 15.000 Ft-ért számláznak tovább.

Röhej bazdmeg, röhej ez a cikk.

$pi$ 2014.08.01. 21:59:16

@bigmax: "Ha te nem látod a fejlődést az baj.:) "

Ezt szűrted le abból amit írtam? Ez súlyos.

$pi$ 2014.08.01. 22:01:46

@kvadrillio: "LASSAN 900 MILLIÁRDJA LETT NEKI ! "

Miért írsz marhaságokat?

kvadrillio 2014.08.01. 22:03:44

...SESZTÁK BÁCSIRÓL NE IS SZÓLVA.....Ő IS ANNYIRA AGYON DOLGOZTA MAGÁT, HOGY 30 DIOPTRIÁT ROMLOTT A SZEME ÉS EZÉRT NEM VETTE ÉSZRE, HOGY AMIKET ELLENJEGYEZ, AZOKON A PAPÍROKON EGY ÉPÜLETCÍMRE 500 CÉG VAN BEJEGYEZVE ! PEDIG Ő EGY IGEN ALAPOS EMBERKE AMÚÚÚÚGY....., EZÉRT IS FEJLESZTHETI TOVÁBB EZT A KÉPESSÉGÉT, MINT FEJLESZTÉSI MINISZTER ! :o))))))))))))

MAJD OTT IS ALÁFIRKANTJA KÉZJEGYÉT AZ ORRA ELÉ TÓÓÓÓÓLT IRATOKRA, PAPERROKRA.....A HAZA JAVÁRA, HASZNÁRA ! :o)

bigmax 2014.08.01. 22:05:45

@$pi$: én erre írtam válaszként:
"Nézz körül a lakásodba, nézd meg, hogy milyen gépek vannak körülötted és gondolkozz el azon mennyivel élsz jobban mint mondjuk Mátyás király. :)
"
Ha te nem tudod ,hogy mennyit fejlődött Mátyás kora óta az átlag ember élete és ,hogy ezáltal mennyivel él jobban akkor a súlyos gondok nálad keresendők.

kvadrillio 2014.08.01. 22:05:48

@kvadrillio: Nem enyhül a szorítás Seszták körül
Nem enyhül a szorítás Seszták körül

A Magyar Nemzet és a Népszabadság is napirenden tartja a Seszták Miklós fejlesztési miniszter körül felbukkant ügyeket. A Nemzet szerint a miniszter offshore-hátterű cége 20 milliós támogatást kapott az offshore-ellenes harc kellős közepette, a Népszabadság pedig nem talált arra bizonyítékot, hogy Seszták bármelyik egykori céges társa kérte volna, hogy ügyvédként és kültagként írjon alá céges

VIKTOR BÁCSI MAFFIA-SLEPPJE IGEN JÓL M,ŰKÖDÖTT MINDIG......UGYE....UGYE.........

kvadrillio 2014.08.01. 22:07:58

@$pi$: MÉÉÉÉÉR ? CSAK NEKED SZABAD ???????

...egyébként sem annyija van neki......hanem sokkal több a bevallottnál ! :)

$pi$ 2014.08.01. 22:08:20

@bigmax: "Ha te nem tudod ,hogy mennyit fejlődött Mátyás kora óta az átlag ember élete és ,hogy ezáltal mennyivel él jobban akkor a súlyos gondok nálad keresendők. "

Dehát épp én hívtam fel a figyelmet arra, hogy mennyivel jobban élünk mint Mátyás király! Hogyan bírtál ebből arra következtetni, hogy nem tudom mennyit fejlődött az ember élete azóta?

Nagyon úgy néz ki, hogy nem nálam vannak a súlyos gondok. :(

$pi$ 2014.08.01. 22:09:32

@kvadrillio: "...egyébként sem annyija van neki......hanem sokkal több a bevallottnál !"

900 milliárd? Normális?

Makkasz 2014.08.01. 22:13:22

A jolet kulcsa az ertekteremtes.

Tudassal, otlettel, innovacioval, vallalkozassal, munkaval.

A kozmunkaalapu tarsadalom 10%-os munkanelkuliseggel, allami cegekkel es stadionokkal, alacsony hozzaadott erteku bedolgozassal egy rakat szart er.

A hazafias gazdasagpolitika, a butasag, bezarkozas politikaja, ami az egyszeri embernek szenvedest, nyomort, kiszolgaltatottsagot hoz, a gazdasagban tartos lemaradast. Mobil helyett vezetekes telefont, Toyota helyett Ladat.

A munkaalapu tarsadalom azt jelenti, hogy a fideszes elit kihasznalhassa a tarsadalom 95%-at, nyilvanvaloan urizalhasson, baratoknak milliardokat adhasson.

Az allam szerintuk akarattal bir (nem am a lopnivagyo politikus:)).

Nem a szocialis halot kell erositeni, valoban, nem halat kell adni, hanem halaszni kell megtanitani.

Toket, vallalkozast kellene vonzani, tiszta, kovetheto, nem allamosito gazdasagpolitikaval.

A sallangot le kell vagni, a hazugsagfosast amivel a nem erdekszavazo fideszeseket etetitek egyszer be kell fejezni.

A csod fele rohan az orszag. Amig az egyenek nem gazdagok, onalloak, erosek, addig az orszag sem lesz az.

En nem adom a gyermekeim oligarcharabszolganak, fideszes beteg allamelkepzeles rabszolgajanak, es azt sem hogy cinkoskent haszonelvezoi legyenek ennek a rakat szarnak.

bigmax 2014.08.01. 22:16:23

@$pi$: végig néztem és igazad van.Én tévedtem!sorry!

$pi$ 2014.08.01. 22:17:17

@Makkasz: "A hazafias gazdasagpolitika, a butasag, bezarkozas politikaja"

Mi a fenétől van "bezárkózás politikája"? Igazán kíváncsi vagyok ezt meg hogy a fenébe sakkoztad ki, mert nyilván nem kevés képzelőerőt igényelt. :)

Egyszerre mondani, hogy eladósodunk, sok a külföldre menekülő szegény, eu segélyekből élünk, lepaktálunk az oroszokkal meg a kínaiakkal és ugyanakkor abban hinni, hogy dúl a "bezárkózás politikája", nos ez azért nem sámli!

bigmax 2014.08.01. 22:21:40

@Makkasz: "A jolet kulcsa az ertekteremtes.

Tudassal, otlettel, innovacioval, vallalkozassal, munkaval."
Ez lenne a megoldás az ország bajára de ugye ez 25 éve csak fantazmagória.......
Itt a ki tud többet lopni a közösből című nagy népi játék a nyerő hisz ahhoz nem kell tehetség csak pofátlanság.

kvadrillio 2014.08.01. 22:23:30

@]{udarauszkasz: MERT NEKJED JOBB, HA 5 MULTIMILLIÁRDOS EMBER KEZÉBEN VAN AS NEMZETI VAGYON 75 %-A ! ÉS UNALMÁBAN HALÁLRA KOKAINOZZA MAGÁT, MÍG A 6.999.999.995 NÉZI ŐKET ÉS ÉHEZIK, MINTHA EZEKNEK LENNE NORMÁLIS MUNKÁJUK, HÁZUK, TELKÜK, KOCSIJUK ÉS ÖRÜLNÉNEK AZ ÉLETNEK !

..... te...egy elavult, idejétmúlt emberfajta vagy már régen......:)

Bell & Sebastian 2014.08.01. 22:25:08

@picur3ka: Nem vicc. Még előmunkás sem lehet magyar, minden vezetési szint kizárólag németeké.

Mi lenne itt, milyen változás? Ahogyan elnézem a viharfelhőket, valami készülődik, csak az nekünk nagyon nem jó lesz.

Emlékszik még a hárommillióra, mint a magyarok optimális számára?

Makkasz 2014.08.01. 22:30:00

@$pi$: Lehet rosszul ertelmeztem, de mi mast jelent a hazafias gazdasagpolitika, mint piacvedelmat?

Hogy valosul meg a piacvedelem, mint hogy nem engedik a versenyt?

Az hogy fuhoz-fahoz rohanunk hitelert nem egy versenykepes politika, sem az hogy mindenki menekul amerre jar.

Mi szerinted a hazafias gazdasagpolitika? Mert szerintem nem jelent semmit a protekcionizmuson es versenykeptelensegen tul. Mikor azt hazudjuk, a magyar dinnye jobb. Igaz dragabb, igaz nincs alapja az allitasnak, de jobb!

picur3ka 2014.08.01. 22:31:01

Igen, emlékszem. (Kapcsolja már ki ezt az izét)

$pi$ 2014.08.01. 22:39:38

@Makkasz: "Hogy valosul meg a piacvedelem, mint hogy nem engedik a versenyt?"

A verseny valamilyen szinten mindenütt korlátozva van. Olyan nincs, hogy nincsenek szabályok, korlátok.

"Az hogy fuhoz-fahoz rohanunk hitelert nem egy versenykepes politika"

Ki a fene mondta, hogy versenyképes? Azt mondtam, hogy nem állíthatod, hogy a bezárkózás politikáját folytatjuk miközben azt állítod, hogy fűhöz fához rohangálunk hitelért. Nem olyan bonyolult ez.

"Mikor azt hazudjuk, a magyar dinnye jobb. Igaz dragabb, igaz nincs alapja az allitasnak, de jobb!"

Szerintem a magyar dinnye jobb. Akkor ez most "bezárkózás politikája"?

Makkasz 2014.08.01. 23:11:12

@$pi$: A kapitalista piacon korlatozasok pint az oligopolium, monopolium, kartell ellen vannak. Ha USA vamolja kinai arukat az nem versenyellenes, hanem a domping aron (pl. kornyezetvedelmi koltsegekkel nem szamolo) eladando ellen vedi azokat, akik valodi versenyben kuzdenek a vasarlokert.

Kiforgatod a szavaim, tudod te is hogy a bezarkozas arrol szol, hogy kulfoldi toket, vallalkozast, innovativ termeket nem engednek hazai piacra. Ez atmenetileg segitheti hazai vallalkozasokat, de egy ido utan lemaradast okoz (KGST, cocom lista, emlekszel meg?).

A bankok, multik eroszakos kiszoritasa nem eukonform es semmire nem jo.

Hat, szerinted lehet a magyar dinnye jobb. Szerintem eppen olyan, csak rovidebb a szezonja.

A kerdesem csak az, hogy a kartellezes a magyar dinnyevel, a hungarikumozas a hazafias gazdasagpolitika? Mi az, nem valaszoltal ra.

Egyebkent, az oroszoktol felvett hitel abszolute bezarkozas. Biztositja a 100%os energia es gazdasagi fuggest az oroszoktol

Egyebkent Paks II nem tipikusan a munka alapu tarsadalom ellentete (ertekteremto ellentete szerintem).
Magyarorszagnak 0 a hozzaadott erteke benne. Eromuvet epiteni nem tudunk. Tokenk nincs ra. Futoanyagunk nincsen, Dusitonk nincsen. Radioaktiv hulladeklerakok futoelemekhez nincsen.
Targyilagosan, a helyszint adjuk a Dunaval (vissza lesz duzzasztva), az uzemelteto szakembereket, es vallaljuk a kockazatot, ami a kozhiedelemmel szemben nem alacsony, hanem tobb mint 2% esely reaktorrobanasra 50 evben belul.

Ahelyett hogy pl. 0 allami penzbol, magyar hozzaadott ertekkel, bioenergiaval, decentralizalt modon, hot is hasznositva allitanak elo aramszuksegletunket.

Ugyeskedessel, korrupt modon, hazat eladva atomeromu.

Koncepciotlan, tartalom nelkuli mondatok, csodtomeg.

Mond mar meg, mi az orbi altal emlegetett hazafias gzdasagpolitika?

Mit jelent hogy a nemzet erdeke elobbre valo mint az egyene (bizonyos egyeneke meg meg elobbre valo:)).

A nemzet furcsa mod egyenekbol all.

Erdeke, lelkiismeret, penze csak az egyennek van, az allamnak egyik sincs. Aki mast allit csak egy kozonseges csalo.

Krisz11 2014.08.01. 23:42:50

"Lustaság, motiválatlanság, igénytelenség és a teljesítményünkhöz mért irreális elvárások jellemzik munkamorálunkat"

Kiét? Hogy ez mekkora hülyeség. Én egy multicégnek dolgozom a versenyszférában. Egész nap pörögni kell, állandó stressz, meg hajtanak, és ha egyszer nem lesz rád szükség, akkor kiraknak. Plusz ott van az alapból elvárt túlóra, amit ki sem fizetnek, de maradj csak bent.

"Fel sem merül senkiben az, hogy – természetesen normális, két fél által elfogadott keretek között – a munkaidő akkor jár le bizony, amikor a munka el van végezve"

Nemtudom a szerző dolgozott-e életében, de egy multicégnél sosincs elvégezve a munka, mert mindíg van mit csinálni.

"A munkavállaló úgy tartja maga elé a munkaidő nevű értelmetlen kifejezést, ahogy az ördögűzők a keresztet a középkorban."
A multicég mindíg több terhet rak az emberre, mint amit 100%-osan alaposan meg tud csinálni. És ha rajtuk múlna napi 16 órát kellene dolgozni, és ha belerokkannál akkor meg kirúgnának, mert ez szolgálja a tulajdonosi érdeket meg a nagyobb profitot.
Pontosan ezért kell (kellene) az állami szabályozás a munkavállalók védelmére.

kvadrillio 2014.08.02. 00:20:03

"1276
Feltörték az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszert
PÉNTEK 11:10"

..akkkoooo...most ez azt jelenti-e.....VASKUPOLA volt-nincs ??????????

$pi$ 2014.08.02. 00:22:55

@Makkasz: "A bankok, multik eroszakos kiszoritasa"

Magyarországon van vagy 45-50 bank. Ki a fene szorította ki őket? Erőszakkal? Nem vagy te normális...

$pi$ 2014.08.02. 00:29:02

@Makkasz: "Ahelyett hogy pl. 0 allami penzbol, magyar hozzaadott ertekkel, bioenergiaval, decentralizalt modon, hot is hasznositva allitanak elo aramszuksegletunket."

Jah, bioenergiával száz megawattokat... decentralizálva.

Én nem tudom te milyen csatornákat nézel vagy mit szívsz, de szerintem le kellene állnod mindkettővel egy pár napra.

feketeesfeher 2014.08.02. 00:56:16

A szerzőnek mintha nem lenne se munkaadói se munkavállalói tapasztalata, viszont jól fejlett prekoncepciókkal rendelkezik.

Én voltam munkavállaló és munkaadó is, illetve bizonyos szempontból vagyok is.

A szerencsémnek és talán a tudásomnak is köszönhetően viszonylag sokfelé dolgoztam a világban, és magyarországon is.

Hát kurvára nem az a probléma magyarországon, mint amit a szerző vizionál.
Ennél úgy kábé ezerszer összetettebb és ezerszer bonyolultabb a dolog.
Ja, és nincs neki megoldása egy csapásra.
A sikeres vállalkozások, ahol mind a munkaadó mind a munkavállaló elégedett, egy viszonylag bonyolult iterációs játék után jutnak el az optimális működéshez.

Ez a faék egyszerű gondolkodás, hogy a munkavállaló lusta, a munkaadó meg okos de kiszolgáltatott, az nagyjából az esetek 0.0001%-ra igaz.
Ugyan ne kezdjünk már el azon filozofálni, hogyan lehet az elhanyagolható részen segíteni.

Makkasz 2014.08.02. 02:27:48

@$pi$: Nyilvan onkent adtak oda a takarekpenztarak, magannyugdijpenztarak magukat.

MKB sem azert mert fidesz tartosan vesztesegesse tette oket.

Raiffeisen es erste sem ezert fontolgatja a kivonulast. Biztos nem vagyok normalis.

Makkasz 2014.08.02. 02:39:37

@$pi$: Engem a bioenergia felfuttatasaert fizetnek az USA-ban. A cel nem bonyolult 15 milliard gallon hagyomanyos biouzemanyag, 22 milliard gallon celluloz alapu es 5 milliard gallon fejlettebb (pl. alga) biouzemanyag eloallitasa 2022-re. Obama ezt megfejelte 30% CO2 csokkentessel 2030-ra.

Magyarorszag termoteruleteinek 15%-an elegendo biomassza termelheto fenntarthato modon a mai teljes aramellatashoz+ mivel devcentralizalt, hohasznositas. A decentralizacio jelentosen csokkenti a kockazatokat. Teljesen maganerobol, magyar beszallitokkal megvalosithato. orokre megoldja. A cikkemben reszletesebben elolvashatod.

Itt egy magyaroknak irt cikkem, elso indulatbol:

mihazank.wordpress.com/2014/01/20/meg-a-fold-nem-hordott-a-hatan-paks-bovites-alternativa/

mellebeszelni konnyu, tenni kicsit nehezebb.

Makkasz 2014.08.02. 03:33:00

@$pi$:
Tudod miert van szukseg Paks II-re? Ami tobbek kozt a munkaalapu tarsadalom (ez egy fasiszta ideologia, szo szerint) ellentete?

- 3700 milliardol ellophato korrupcios penz,
- a centralizalt energiaeelatasbol mindig kvazi adokent fejni lehet a nepet, vallalkozasokat,
- a centralizalt energiaellatas fenntartja a hitet az allami gondoskodasban, a csak a "nagyban" megoldhatoban,
- az eladositas, a draga energia, a hozzaadott ertek nelkuliseg fenntartja a szegenyseget, kiszolgaltatottsagot, a kegyes urak szuksegesseget,
- a decentralizalt energiaellatas, az energiafuggetlen kis telepulesek veszelyeztetik a hatalmas gondoskodo allam hatalmat.

Mi az ar?

- oriasi kockazat, 4%-nal nagyobb esely hogy 50 even belul felrobban az egyik reaktor,
- totalis orosz ES ukran kiszolgaltatottsag (futoelem orosz, hulladeklerako ukran),
- felesleges kapacitas, ingyen aram szomszedainknak,
- draga energia,
- elpusztitott alduna,
- a tobbi eromu ellehetetlenitese miatt aramhiany, vagy dragan vett aram (az ingyen adott mellett),
- 1500 mrd Ft penzkidobas Paks I korabbi leallitasa miatt (2037 helyett 2023).

Na mi az a hazafias gazdasagpolitika, mondd mar el.

gyalog.galopp 2014.08.02. 05:51:43

" Első a munka", ha már ezt a címet adja valaki az irományának, nem ártott volna egy kicsike történeti visszatekintés.

A munka elsődlegessége ugyanis nem valami újkeletű agyrém hanem a keresztény kultúrkör alaptétele. ( mert ugye a keresztény kultúra nem a pedofil papokról szól)
A keresztény dolgozik és imádkozik, nem pedig fordítva, mint a többi vallásnál. A munka eredményét is összekötötték a vallással, a jó keresztény az gyarapodik és rendesen fizeti adót.
Mivel a munka önmagában istennek tetsző dolog nem kell óránként eldobni a szerszámot és leborulni imádkozni, elég étkezés előtt , meg este lefekvés előtt elmondani néhány mondatot, meg vasárnaponként a templomban eltölteni egy órát.
Ennek kultúrának köszönhető a polgárosodás, ami látszólag paradox módon, de a szekularizációhoz vezetett. Nem mellesleg ez a kultúra tette lehetővé, hogy a kereszténység nevében a fehér ember letarolja a világot, ami folyamatot aztán liberalizmusként kezdtek emlegetni.

Fekete Pestis 2014.08.02. 08:16:50

Elég demagóg írás, mert nem boncolgatja az okokat.

Csak egy dologhoz szólnék hozzá:

"de még életemben nem láttam nyugat-európai nagyvárosban fehér embert seprűt fogni. Egyrészt a végtelen motiválatlanság, másrészt a lustaság az, ami minket leginkább jellemez."

Ennek az az oka, hogy a "nem-fehér-ember" [vagyis a marrokkói esetleg török bevándorlók] nem ismerik az adott ny-eu társadalmat. Nem tudják, hogy nekik kell kezdeményezni, hogy a lehetöségekkel éljenek. Azt sem tudják, hogy a Rif-hegységi normák p.l. Rotterdamban kifejezetten károsan hatnak a boldogulásra.
Ennek következtében aluliskolázottak, és csak a sepregetés jut nekik.

És ha már itt vagyunk, a cikkszerzö Orbán kedvenc tökését, Demján Sándort is idézhette volna, aki szerint a szegénység jó, mert olyan dolgokra viszi rá az embert [i.e. Trigránit építkezéseken bagóért való robotolás], amit nem tenne meg ha nem volna szegény.

A cikk természetesen nem szólt a szar magyar fizetésekröl [ami p.l. megmagyarázza hogy miért nem akar ember M.o-n a mosogatásra, míg Londonba özönlenek a magyar mosogatók], nem szól az innováció hiányáról, a csekély hozzáadott értékü termelésröl [ugye csak azt lehet elosztani ...]. Az elégtelen oktatásról/kutatásról sem szól.
Mint ahogy arról sem, hogy a magyar munkaadó jelentös része a munkavállalót kutyába sem veszi. ( P.l. mi a homoszexualitásban fetrengö nyugaton értékelhetjük a fönökeinket, akik ennek alapján kapják a bónuszt, és némi nyugtalansággal vágnak bele az értékelési szezonba ;) minden évben pont ezért. )

Sajnos a téma eléggé Népszabadságos [i.e. n.sz az 50s-60s években] lett kifejtve. Kár érte.

csergolec 2014.08.02. 08:46:53

A cikk írója jó esetben tájékozatlan,a témából felkészületlen,vagy megkérték ,írjon egy propaganda
cikket.

Van rálátásom,voltam munkaadó,és voltam munkavállaló is.
Két eset a "szegény" munkaadók helyzetéről:

barátom(szakmunkás)egy éve nem tudott elhelyezkedni(55 éves).
volt kollégája szólt,egy cég húsz főt vesz fel,jelentkezzen Ő is,elment,a húsz helyre több mint százan jelentkeztek,szerencséje volt,értesítették,elsején jelenjen meg a felvételen.
Egy teremben beültették a húsz embert,és elkezdődött a
felvétellel kapcsolatos tájékoztató,így hangzott az első mondat:itt nincs olyan,hogy valami "jár",akinek ez nem tetszik máris felállhat,és elmehet.
Mondta ezt a "szegény",jogfosztott munkaadó,és a "gaz" munkavállalók közül,senki sem állt fel.

Másik:
barátom,aki szintén 55 éves,fél év munkanélküliség után,elment vagyonőrnek,mert szakmájában a kora miatt esélytelen volt.
240 óra munkával keres havonta,96000 forintot.
Öt éve van ugyanazon a helyen,és ez idő alatt,ötször változott (papíron) a munkaadója,mert persze egy alvállalkozóhoz van-vannak bejelentve.
Szabadság persze csak papíron jár,még alá is kell írniuk,hogy kivették,miközben egyetlen alkalmazott sem volt soha fizetett szabadságon.
Szegény munkaadó,minden egyes alkalmazottján,a nem kiadott szabik révén min. egy havi bért nyel be,miközben a galád alkalmazott,ugyanennyit veszít.

ezeket,és a hasonlókat,estig lehetne sorolni

Fekete Pestis 2014.08.02. 09:06:46

@no_successful2:

amit mondasz, ahhoz bizalom kell.
a bizalom ebben a társadalomban pedig [okkal] hiánycikk.

megjegyzem az sem baj, ha az ember szereti amit csinál [én is többet dolgozok mint 8 óra/nap, de csak azért mert érdekel amit csinálok, és vannak 5leteim]

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.08.02. 10:15:45

Első a munka!

:D

Másodikkk!:::

Nincs!

Ha van!Szar!:D

Pont az ilyen okoskodók miatt mint a posztoló.

A másik kedvencem a lifetime adócsaló, szürke gazdaságban vitézkedő aki szerint minden hibás az ország bajaiért csak épp az adócsalás meg a szürke/feketézés nem!:D

dollárpapa2 2014.08.02. 10:51:03

Már megint sír a munkáltató, akinek "muszáj" megfizetnie a dolgozót, cserébe a luxusprofitért amit zsebrerak, természetesen adót lecsalva. Hüpp-hüpp...

Mindenki próbál minimális munkával maximális jövedelmet elérni, nemcsak a dolgozó, hanem a munkáltató is. Adóoptimalizálás az mi? Megdolgozott érte? Nem. De ha a munkása is ugyanezt csinálja, akkor már sír a szája hogy miért szabad neki is. Meg a fizetés. Vagy inkább zsebpénz. Azt nem szeret adni. De a munkás azért szeressen dolgozni, csak úgy puszira... Aztán csodálkozik hogy a bérnek megfelelő munkamorált kap. Még szép. Akit csak fizetgetnek, az csak dolgozgat.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.02. 11:54:49

de hogy kerülnek bármilyen főoldalra ilyen fosposztok, most komolyan?
ennyire rossz a helyzet?

picur3ka 2014.08.02. 11:55:11

Érdekes szemléletmódot prezentálnak itt többen: a munkáltató, aki a törvényt tartja szem előtt, az egy hülye, elmebeteg, retardált barom.

Mondjam? Jobban bizonyítani nehéz lenne, hogy igaza van.

Albrecht Ens 2014.08.02. 12:07:22

Erősen elfogult az írás. Szinte csak a munkáltatók szemszögéből nézi a dolgokat.
Vannak persze igazságok is benne. Például sokan nem szeretnek megmozdulni a munkahelyen, csak akkor, ha ott van a "főnök". Ezt tapasztaltam én is és rendkívül zavaró, hogy ugyanannyi a javadalmazása az ilyen embereknek is, mint a becsületesen dolgozóknak.
(Mint fentebb már írták: javadalmazás=munkamorál. Vagyis meg lehet-e normálisan ((nem luxus szinten!)) élni a fizetésből, egy normálisan élő ((nem italozó,drogozó,stb.)) embernek, családnak?)
A többire válaszként pedig egy rövid történetet idéznék fel. Évekkel egy kkv-nál voltam vezető. Amikor még én érkeztem oda egy kicsi családi vállalkozás volt, egy tehetősnek mondható vállalkozó többedik vállalkozásaként,amely kb.12 főt foglalkoztatott. Nagyon megindult a cégnek, 2 év múlva már 4-szer annyi alkalmazott kellett, de a bevételek a sokszorosára emelkedtek. A kezdetben normális, de önbizalomhiánytól sosem szenvedő tulajdonos(ok) életszínvonala az erős felső-középosztálybeli szintről nagyot ugrott. Kezdetben mindenki be volt jelentve, ha nem is a fizetésével megegyezően,de minimálbérrel (nem volt jelentősen magasabb a bérezés sem). Akkor amikor ment a cégnek, már elkezdődött a siránkozás,hogy neki sem könnyű. El is ismertem,hogy tényleg nem az, az ő szemszögéből nézve,de hozzátettem néha,hogy nem annyira rossz a helyzet (sőt!). Gyakorlatilag csak akkor láttam bent a tulajt és a feleségét,amikor pénz kellett. "Most vegyél ki a széfből ennyit meg annyit!"
"Úristen! Ennyi járulékot fizetünk?" (Halkan megjegyzem havi milliós tiszta nyereség mellett.) És onnantól a lelépő munkatársak (minimálbért épphogy meghaladó fizetés,évente 10nap fizetett szabadság, 0(nulla) táppénz miatt) helyére felvetteket már nem jelentették be. Persze utána az lett a szlogen, hogy "örüljön az ember, ha manapság van munkája" és "úgysem lesz nyugdíj",valamint "úgyis cserélődnek az emberek". Természetesen az ott sohasem tevékenykedő feleség és a tevékenységet végző férj magas összeggel volt bejelentve. Majd erről a bejelentésről meg is feledkeztek. Időről időre felhoztam,hogy legalább a lelkiismeretesen, jól dolgozó embereket jelentsük már be,mert elmennek. Mégiscsak szakemberek,a betanulásuk idő,pénz, nem lopnak, időben megjelennek, nincs bajuk a munkával,valamint nem elhanyagolható módon ki lehet velük jönni, stb. Nem mondták,de tudtam,hogy jön másik,mert ugye munkanélküliség van és elvállalja ilyen körülmények között is. Sok céggel ellentétben itt a munkához szükséges jó eszközök nagyrészt rendelkezésre álltak és a tulaj nem cseszlette az embereket feleslegesen. Bent se volt. Pár év után egy munkaügyi ellenőrzésen fennakadtunk és be kellett fizetni a munkaügyi bírságot. Onnantól le voltak fizetve az ellenőrök is és tudtuk mikor jönnek, valamint a lehető legminimálisabb összeggel (8órás minimálbér maximum) az alkalmazottak zöme is be lett jelentve.
Ezek után egy takarító leányzó,aki 5 éve dolgozott ott, (rendesen,munkáját tisztességesen elvégezve) bejött hozzám, hogy tanácsot kérjen. Szerette volna,ha 5 év után megemelné a tulaj az órabérét (Ő egyáltalán nem volt bejelentve.Többször szóltam az Ő érdekében is,de sikertelenül.),mert még ugyanannyit keres,mint amikor felvettük. Pont bejött a tulaj és a hölgyet támogatva felvetettem a "főnöknek"a kívánságot és ami ezután jött azt nem felejtem el: letette az x milliós autójának a slusszkulcsát az asztalra,majd levette a fejéről a százezres nagyságrendű napszemüveget, a többszázezres órának a csatja koppant az üvegasztalon amint az akkor még szintén sokszázezres okostelefonját letette az asztalra. Majd az Ausztráliából nemrég hazaért napbarnított karját összefonva a fejét rázta: "Nem tudok többet fizetni. Találok mást. Ha el akarsz menni, szólj időben, ne szopass meg azzal, hogy egyik napról a másikra lelépsz."
A cégnek akkoriban már kevésbé ment jól.Azok helyére akik elmentek,vagy el kellett küldeni,már nem kellett új ember,de azért még mindig bőven nyereséges cégről beszélhettünk. Emiatt egyre többet volt ott a "főnök" és a felesége. Beindult a bűnbakkeresés is.
Még fél évet voltam ott,majd sok év után otthagytam a céget. Nem vagyok irigy a volt tulajdonosra. Éveken keresztül ott dolgoztam.Kisvállalkozásként indult és jókor voltunk jó helyen,de elfelejtették,hogy a normálisan termelő munkásokból élnek ők is olyan szinten. Természetes,hogy ha jól él az ember,akkor olyan dolgai vannak,amelyet a többség nem tehet meg.
Övé volt a cég ötletet,amelyet elvitatni nem lehet tőle,de a rendes,normális dolgozót meg kell becsülni.Anyagilag és erkölcsileg is a lehetőségek határain belül. Ezen okok hiányában külföldre megy a legjobb szakemberek zöme. Ezt fel kellene ismernie a munkáltatóknak, hogy a munkavállalók zöme nem milliomos akar lenni (nyilván csak nehezen elérhető álom), hanem tisztességesen el akarja tartani magát,vagy a családját. Ennyi.
Kicsit hosszú lett, de remélem jól érzékeltettem mondanivalóm lényegét.

manyuska 2014.08.02. 15:51:56

@Albrecht Ens: Ilyen hosszút senki se olvas el. Pusztába kiáltottad a karaktereidet. Ráadásul kinek szól? A munkaadóknak. Ők NEM tanulnak ilyen tanmeséből.

laci_52 2014.08.02. 16:27:10

Nem tudom, a szerző melyik országban él és honnan veszi a sok hülyeséget, amit leírt.

Kis hazánkban manapság - elsősorban a még mindig magas munkanélküliségi ráta miatt - a munkavállalók kizsákmányolása és kiszolgáltatottsága évszázados rekordokat dönget.

Kiírt, de ki nem adott szabadságok, ki nem fizetett, de kikényszerített túlórák, késve fizetések, bejelentés elmulasztása stb. - mind tömeges jelenségek. A hideg vízre sem elegendő bérekről nem is beszélve.

Ehhez képest hol van a munkavállalói érdekviselet? Sehol!

Legfeljebb egymaga próbálkozhat a dolgozó, hogy kifejezze nemtetszését. Ekkor pedig egyetlen válasz lehetséges a főnök részéről: "Ha valami nem tetszik, el lehet menni! Nem kötelező itt dolgozni!"

feketeesfeher 2014.08.02. 16:29:44

Ma Magyarországon kurvára nem a munkavállalói oldalon van a gond.

Mondom ezt munkaadóként.

Én is basztam el dolgokat, de nem kentem a léha alkalmazottra.
Ugyanis én döntöttem, nem ő.

Illetve az első esetben volt erre késztetésem, de aztán az angol üzletfelem felhomályosított.

Az életemben annyi szarrágó, tehetségtelen, másokat állandóan hibáztató cégvezetővel, mint itthon, talán csak Irakban találkoztam. Ahol nekik minden járt, mert a családba tartoznak, bezzeg a léhűtők, akik 10 dollárért nem hajtják ki a belüket.
De előbb vett V8-as Land Cruisert, mint hogy kifizesse a melósait.

Nekem is volt olyan ügyfelem, aki Lexusból panaszkodott, hogy milyen nehéz az élet, és mivel elbaszta az üzletet, és a saját hibája miatt bukott, hát baszik kifizetni az alvállalkozót.

Hagyjuk már ezt a hülye rizsát.
Persze, a munkavállaló a hibás.
Mégis ki a faszom dönt?
A munkavállaló?

Albrecht Ens 2014.08.02. 16:47:27

@manyuska: Igen, túl hosszú lett. Miután kitettem a kommentet meglepődtem. Te is elolvastad,remélem más is így tesz.
"Ők NEM tanulnak ilyen tanmeséből."Miből okulnak?
Majd amikor a több ok között,az ilyen vállalkozóknak is köszönhetően külföldön élő Magyar szakemberek hiányában, majd Ahmed-et, Chen-t és Lakatos Gonzálezt próbálják betanítani alap munkákra, lehet, hogy elgondolkoznak. De lehet, hogy túlságosan optimista vagyok.
A gyerekkori, becsületesen dolgozó, büntetlen előéletű,káros szenvedélyektől mentes, családos haverjaim,barátaim felével már csak skype-on beszélünk. Van aki már évek óta nem volt itthon.
@csergolec: a második barátod dőzsöl! :-)
Itt a keleti végen egy ismerősöm 300óra őrző-védő munkával kevesebbet keres...4 órás bejelentéssel, 0 táppénz,0 fizetett szabadság. Sajnos az első történet is fedi a Magyar valóságot.

wantaan 2014.08.02. 17:45:39

Első a munka .... a munka szabaddá tesz ..... aki nem dolgozik az ne is egyék!

Idáig jutott a magyar De(nagy)mocsokrácia????
S halkan kérdezem újra nyitnak a Gulágok .....vagy Hortobágy .... netán Recsk? ..... s lesznek újra börtönversek? (de hol az új Faludy???)
S Pol Pot elvtárs kötelező olvasmány lesz?
Átnevelő táborokban szabad lesz a vallás gyakorlás ....vagy csak a NER által kijelőlt Isten lesz imádható???

Megannyi kérdés s még nincs válasz!

picur3ka 2014.08.02. 19:49:12

@wantaan:

Maga nem az egyetlen, de hát ezekkel mindig is tele volt a világ meg van is. A politikai történelemmondás az oka, hogy ilyen naívságokat hisznek, meg kérdeznek sokan.

A bevándorlók táborai most is remekül néznek ki sok helyen.

A börtönökben és elmeintézetekben a munkaterápia és átnevelés egy modern, humánus, évszázados módszer és virágzik.

valasz.hu/vilag/atnevelotabor-18560/

Na nem Gulág, de nálunk a Holokauszt törvény óta újra van agymosó tábor, mint az 50-es években, erről itt a mandineren írt valaki egy pár éve, keressen rá, ha érdekli.

De ezeket nem kell összekeverni a fizetett munkával. Van, akinek derogál dolgozni, viszont ingyenebéd nincsen.

Van még a bűnözői vagy a segélyes életmód egyelőre, amíg csődbe nem megy az állam.

Ezen kívül, meg lehet nyerni a lottót vagy Soros fiának születni (mindkettő dolgozik mellesleg, amint tudom).

picur3ka 2014.08.02. 19:52:21

@Albrecht Ens:

"Majd amikor a több ok között,az ilyen vállalkozóknak is köszönhetően külföldön élő Magyar szakemberek hiányában, majd Ahmed-et, Chen-t és Lakatos Gonzálezt próbálják betanítani alap munkákra, lehet, hogy elgondolkoznak. De lehet, hogy túlságosan optimista vagyok."

Attól tartok, a szerző már most erről a fajta problémáról beszél. Nézze csak meg, a munkanélküliség problémájával indít, s a túl nagy a feladat a munkavállalónak problémával folytatja.

Pelso.. 2014.08.02. 19:54:58

@laci_52: Nincs min csodálkozni; az írás kompatibilis a e téren a párt állásponttal.

@feketeesfeher: Szintén személyes tapasztalatok alapján, hasonló pozícióból: maximálisan egyetértek.

wantaan 2014.08.02. 20:24:12

@picur3ka: Válaszokat várok! Kim Jong Un vagy Pol Pot a sztár? Orbán a koreai atom arzenált irigyli vagy utálja a szemüveges embereket amiért munkatáborrá alakítaná át az országot?

Orbán már volt kommunista. liberális, polgári ....mi minden még? Már csak tényleg a náci mivolta hiányzik a palettáról,

Albrecht Ens 2014.08.02. 20:32:27

@picur3ka: Ezt a munkaterápiát jó ötletnek tartottam én is, de mintha már leállították volna, mert a liberálisok nagyon tiltakoztak ellene.

"Nézze csak meg, a munkanélküliség problémájával indít, s a túl nagy a feladat a munkavállalónak problémával folytatja. "

Minden szakmának megvannak a rejtelmei, a saját fogásai. Ha az adott szakmáján belül akar valaki dolgozni és egy másik céghez kerül, a legtöbb esetben szükséges több-kevesebb időt a betanulásra fordítani, mert egy foglalkozáson belül többféle módszer létezik-létezhet egy adott termék létrehozásához.
Vagyis szakmán belül a legtöbben el tudják látni a feladatukat. Nyilván, ha személyes képességeit meghaladva plusz terheket tesznek az emberre, akkor csökken a minőség és az eredmény is.
Egy jó szakember, aki látja,hogy hétről-hétre nem hibázik (vagy ritkán,de ez minden munka velejárója) és nem becsülik(fizetés,bejelentés,stb.), ezt megelégelve, egy idő után elmegy. A jók egy része már elment és igen, most már minőségi problémák léptek fel, mert kevesebb jó szakmabeli maradt. A piacon lévők egy részét kellene betanítani, ami plusz pénz és idő a vállalkozónak. Ez pedig nem nagyon van ínyére. A meglévő jót nem becsülte, most pedig már érzi, hogy a gazdasági válság utáni fejlődéshez kellene a jó szakember,aki tud és hajlandó is dolgozni.

picur3ka 2014.08.02. 23:11:59

@Albrecht Ens:

Nem hallottam, hogy leállították volna, de lehet. Viszont a linkelt cikk frissnek mondja magát.

2014.08.03. 05:44:59

Eltakorodott már ez a Seszták? Hétfőig van kis ideje.

Samott 2014.08.03. 12:20:47

Van az a penz, amiert a fenti problemak megszunnek. De amig csak fizetgetnek, addig a munkas is csak dolgozgat. Meg kell talalni az egyensulyt... jo penzert jo munkasembert is talalsz.

2014.08.03. 16:19:04

444.hu/2014/08/03/bamulatos-az-a-teljesitmeny-ahogy-12-elfoglalt-hivatalnok-tuloraban-elbiralt-15-ezer-palyazatot/

gondolom így kéne dolgoznia mindenkinek, haha - ez a teljesítmény, ez a munkamorál fantasztikus
süti beállítások módosítása