Munkaalapú társadalom és nem liberális demokrácia, a jóléti államok vége – olyan kijelentések Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében, amelyek kiverték a biztosítékot. Fodor Gábor és egyszemélyes pártja szerint az ilyen demokrácia nem is demokrácia, az MSZP szerint Orbán újfennt kiíratkozott az európai demokráciák sorából, az Együtt-PM szerint a kormányfő Putyint majmolja, a DK szerint Orbán fasiszta, elmeháborodott hazaáruló.
Sokan máris egy autoriter korporatív állam bevezetésétől tartanak. Sokak nyugalmas hétvégéjét tette zaklatottá a magyar miniszterelnök tusnádfürdői eszmefuttatása. Felmerült az a kérdés is, mi fenét jelenthet a munkaalapú, meg a nem liberális.
Nem látok Orbán Viktor fejébe, de a közéletet nyomon követőknek nagy eséllyel be kellene tudniuk szerintem lőni, nagyjából mit lehet érteni a Fidesz elnökének kijelentésein. Nos, azt sejthetően első, majd második felháborodása után senki nem gondolja komolyan, hogy akkor most tényleg egy két világháború közti, horthysta, esetleg egy francoista vagy Mussolini-típusú diktatúrát fog bevezetni Orbán Viktor, 2014-ben, az Európai Unió tagországában, az Európai Néppárt egyik legerősebb tagszervezetének élén. Nem lesznek betiltva pártok, nem lesz a parlament hivatásrendek szerint átszervezve, nem maradnak el a 2018-as választások.
Mi lehet a nem liberális demokrácia? Hát, kérem, például többségi. A demokrácia szó előtt ugyanis a liberális jelző nem több, hanem kevesebb demokráciát jelent, amennyiben azt takarja, hogy vannak dolgok, amiről nincs vita, nincs szavazás, amiről nem a többség dönt, hanem annak is el kell fogadnia. Az elidegeníthetetlen jogok, amelyek a liberális demokrácia biztosít, például nem demokratikusak, amennyiben nem lehet róluk szavazni. Egy jakobinus demokrácia nem volna liberális, ahogy a részvételi demokrácia sem az. Azaz: például a radikálbalos mozgalmak Európa szerte több demokráciát szeretnének, mint ami egy liberális demokráciában van. Egyébiránt konzervatív szempontból nem probléma, ha nincs abszolút demokrácia, sőt. Szóval a liberális demokrácia konzervatív szemszögből még szimpatikus is lehet, minthogy nem bíz mindent a népre. A 18-19. század nagy liberálisai és konzervatívjai egyként idegenkedtek például az általános választójogtól – nem vagyok benne biztos, hogy nem volt igazuk. Ugyanakkor a tömegdemokráciák korában szerintem felesleges azon sopánkodni, hogy egy politikus populista. Miért, mi lenne más? Ha a tömegeket kell megnyerni a politikai hatalomhoz, akkor a demokráciában a legadekvátabb politikusi magatartás bizony a populizmus. Ez van, bocs, itt a konzervatívok csak alkalmazkodnak, nem ők akarták.
Mindazonáltal felesleges politikaelméleti és történeti fejtegetésekbe bocsátkozni, ha meg akarjuk érteni, mit is akart mondani a költő Tusványoson. Orbán Viktor ugyanis nem a politikai filozófiában jártas keveseknek beszél, hanem a gyakorlati józan ésszel gondolkodó embereknek. Ami annyit tesz, hogy semmi ezoterikus, gnosztikus, titkos háttérjelentést nem kell kihámozni abból, hogy „munkaalapú” meg „nem liberális”. Nem kell történeti párhuzamokat keresni, meg magas filozófiai jelentéseket. Nem kettős beszéddel van dolgunk, ahol a műveltek kihámozhatják a háttérjelentést. Persze ezzel Orbán megfosztja őket az „aha!”-élménytől, ugyanis amikor azt hiszik, hogy „rájöttem, mit akart mondani Orbán, korporatív államot!”, akkor éppenséggel tévednek. Orbán semmi olyat nem mondott ugyanis, amit józan paraszti ésszel nem lehet kihámozni, az autoriter korporatív fasiszta akármilyen bigyula pedig nem ilyen.
Az a tippem, hogy Orbán az egészet a lehető legegyszerűbben értette, pont úgy, ahogy az előző négy évben is, amikor bankadót vezetett be a kormány, amikor a „spekuláció” és az „extraprofit” ellen lépett fel, amikor „közösségi tulajdonba” vett dolgokat (magyarán államosított és centralizált), amikor a „neoliberális gazdasági rend” végéről beszélt, amikor visszanyeste a segélyeket, amikor a szakiskolákat becsatornázta a cégekhez, amikor iparosítani akart, amikor 16 százalékos szja-t vezetett be, amikor felülvizsgálta a rokkantnyugdíjakat. Amikor arról beszélt, hogy egy tízmilliós országban nem normális, ha csak 3,8 millióan dolgoznak (ez pedig ez érthető törekvés).
A kijelentései tehát nem úgy értendők, hogy vége a parlamentáris demokráciának, eltörlik a pártokat a föld színéről, stb. Hanem a lehető legegyszerűbben. Orbán viszont szereti a konfliktust, és szeret odafüstölni az ellenfelei orra alá. Azaz szokásához híven, akárcsak évértékelő beszédében, csipkelődött ellenfeleivel, fricskákat szórt nekik, had szarjanak be kicsit a szellemvasúton.
Szóval igazából semmi látnivaló nincs itt, kérem, csak egy kis nyárközepi tematizálás és koncvetés, hogy legyen min rágódni. Orbán beszéde annyit jelentett, hogy azt csinálja, amit az előző években is, megy minden így tovább.