Természetet, fantáziát! Jegyzetek Békés Márton utolsó lázadásához
2014. július 09. írta: pinter.bence

Természetet, fantáziát! Jegyzetek Békés Márton utolsó lázadásához

lazadas_1.jpg

Kőtáblán, papiruszon vagy barlangrajzon szamizdatban terjesztve az aluljárókban mondjuk meggyőzőbb lenne ez a szöveg” − írtam a Jobbklikk Facebook-falára, amikor megosztották Békés Márton Az utolsó felkelés című könyvének előszavát. Vicces dolog a szilícium természettel szembeni határsértéseit felhánytorgató pamfletet laptopon olvasni. Aztán a Chrome Instapaper-kiegészítőjét használva lementettem a könyv egy részének alapjául szolgáló három őszi cikket az okostelefonomra. A cikkek jó részét a villanymeghajtású metrón olvastam el. A metrón nem láttam állatokat, a lelkemben azonban egy aranyos kiscicás animgif kezdett bólogatni, ahogy a harmadik cikk végére értem. Már akkor éreztem, hogy nincs mese, nekem kell ez a könyv.

Akadémikus elemzés helyett most arra koncentrálok, mennyit is fog meg az én életemből Békés könyve. Foglaljuk össze röviden, mi is a téma! A korábban többek között Németh Lászlóval és az amerikai neokonokkal foglalkozó történész, ifjúkonzi publicista szerint az egyre gyorsabb ütemben fejlődő technológia káros a társadalomra, fásulttá teszi a lelket, kiöli a kalandot a világból és ész nélkül szennyezi a természetet. Nem mi uraljuk a Gépet, a Gép ural minket. Ez ellen Békés Márton szerint harcolni kell, és ebben a harcban két szövetségese maradt az embernek: a természet és a fantázia. A városokat visszafoglaló állatok. Az elhagyott épületekbe bekúszó növények. A gépek önkéntes kikapcsolása. Azt sejtem, hogy Békés Márton feltehetőleg nem egy Budapest környéki erdőben él vadászó-gyűjtögető életmódot és nem is lúdtollal írta pergamenre a könyvet. Még az is lehet, hogy van mobiltelefonja a Facebookot is szokta használni.

De el lehet intézni ennyivel a könyv témáját? Nehezen.

Ha csak egy átlagos napomat nézem, akkor reggel a telefonom csengésére ébredek, majd reggeli után bekapcsolom a laptopom és átfutom a szokásos hírcsatornákat. A metrón tízből nyolc ember a telefonját vagy a tabletjét böködi. Ezután a Mandiner szerkesztőségében 4-6 órát a laptop előtt ülve híreket szerkesztek. Ebéd közben néha megint csak átfutok egy-két obskúrusabb hírforrást, de mondjuk az ebédemet még sosem fotóztam le. Aztán ha éppen nem egy könyvbe vagyok eltemetkezve, akkor hazafelé a metrón szintén a telefonomon olvasok hosszabb-rövidebb cikkeket.

Otthon bekapcsolom a laptopot, és nekiállok írni valamit vagy megnézek egy sorozatepizódot. Ha a kanapén olvasni kezdek, nagyjából húsz percenként valami eszembe jut az éppen olvasottakról és leülök böngészni a Wikipédiát. Vagy csak egyszerűen őrülten csipog a Facebook. Este elmegyünk mondjuk sörözni, de ha kicsit leül a beszélgetés, rögtön előkerül a romkocsmák félhomályában a derengő kis monitor, ellenőrizzük az emailjeinket, lájkolunk a Facebookon: merengünk.

Az uralkodó világnézet szerint ez jó nekünk. Én egyre kevésbé érzem így.

Pearl Jam - Do The Evolution (1998)

A hatvanas évek sci-fi lázálmait éljük: összezsugorodott a világ, minden információ csak egy kattintásra van, monitorok vesznek körül bennünket. Ha már a természetet nem sikerült megtörni, alkottunk magunknak sajátot, ami viszont egyre inkább eluralkodik rajtunk. Naponta születik több száz, többnyire értelmetlen új okostelefonos alkalmazás. Jönnek a viselhető eszközök, az okosruhák, az önmagukat vezető autók, a drónok, már feszültségeket szül Kaliforniában a Google Glass.

A minap belefutottam ebbe a cikkbe, ahol az értelmetlen okostelefonos alkalmazásokból gyűjtöttek össze párat. Van itt öngyújtó- és borotva-alkalmazás, ostor-szimulátor, vagy az Értelmetlen Játék, ahol minden másodpercért pontot kapsz, ha nem emeled fel az ujjad a képernyőről. Nem került be a cikkbe, de a söröskorsó-alkalmazás is hasonló magasságokat ostromol. Van aztán egy sereg olyan app, amivel a többi alkalmazásunkat tarthatjuk kordában. Vagy éppen a magunkat: a BreakFree alkalmazás figyeli, hányszor nézzük meg naponta a telefont és hogy melyik alkalmazást mennyiszer használjuk.

Eközben a természet pusztul körülöttünk. Fajok halnak ki, jégsapkák olvadnak, ömlik a szenny a folyókba, tűnnek el az esőerdők. Mindez persze a fejlődés, a piacgazdaság és a demokrácia nevében. Akinek ez nem tetszik, az álmodozó. A technika segítségével vírusként szaporodott el az emberiség a Földön, önmagunk fenntartásához egyre több gépre, minél kifinomultabb technológiára van szükségünk. Persze manapság arra is használhatjuk a fejlődés csodáit, hogy csökkentsük a pusztítást vagy éppen hogy jóvá tegyük. Nehéz lesz.

Elefántok vagyunk a porcelánboltban. Pontosabban: bárcsak az elefántok lennének inkább a porcelánboltban. Egyetértek Békés kalanddal és unalommal kapcsolatban tett megállapításaival is. Azt mondhatnám, hogy a manapság már az a kaland, hogy elgyalogolsz a Minecraft-világ végére. Pedig egész egyszerű némi kalandot kerekíteni magunknak: múlt szerdán okostelefon nélkül próbáltam megtalálni egy kávézót, amiről annyit tudtam, hogy egy bizonyos környéken van. Három koppintás (de hülye szó) lett volna persze megkérdeznem ezt barátunktól, a Google-től, de nem akartam. Húsz perc bolyongás lett a történet vége. Kaland. A Street View világában már a fél föld bebarangolható anélkül, hogy elhagynánk a szobát. Hősies tetteket hajtunk végre a számítógép képernyőjén Batmanként; gyáván, névtelenül gyalázkodva nyilvánítjuk ki véleményünket a kommentszekciókban; szegény pixeldisznókat abúzálunk mérges pixelmadarakkal a telefonok kijelzőin.

És miközben minden itt van egy karnyújtásnyira, egyre inkább bezárkózunk. Itt írtam például arról, hogy a tavalyi év leglátványosabb filmje, a Gravitáció milyen pesszimistán viszonyul az emberi fantázia utolsó nagy határvidékéhez, az űrhöz. Csakis a fantázia megölésére tett újabb kísérletként tudom értelmezni azt a Google Glassre fejlesztett alkalmazást, amely lehetővé teszi, hogy szex közben a szintén Google Glasst viselő partnerünk szemszögéből láthassuk magunkat aktus közben. Irány a szép új világ.

bekes_borito_k.jpgAz utolsó felkelés egy gördülékenyen megírt, olvasmányos vitairat mindennapi világunkról. A szövegben bőségesen idézett szerzők sora bizonyítja, hogy Békés nem az első forradalmár a világon a konformizmus, a technika és a televízió ellen, azt viszont meg kell hagyni, hogy Magyarországon nem sok erről szóló könyvet olvashattunk magyar szerzőtől. Néhol kicsit túl sok a ciráda, vagy túl van tolva egy-egy bicikli, de magunk is láthatjuk, hogy például az állatok nap mint nap jönnek és félelmet keltve bűnöznek.

Visszafoglalják a várost? Vagy csak idomulnak a modern környezethez és nemsokára elkezdenek tévét nézni? Ki tudja?

És tartom, hogy a könyv meggyőzőbb lenne kőtáblán, papiruszon vagy barlangrajzon, szamizdatban terjesztve az aluljárókban.

*

Békés Márton: Az utolsó felkelés; Századvég Kiadó, 2014.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr316470735

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Természetet, fantáziát! Jegyzetek Békés Márton utolsó lázadásához 2014.07.09. 14:26:01

A hatvanas évek sci-fi lázálmait éljük: összezsugorodott a világ, minden információ csak egy kattintásra van, monitorok vesznek körül bennünket. A technológia káros a társadalomra, fásulttá teszi a lelket, kiöli a kalandot a világból és ész nélkül szennye…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.07.09. 14:21:10

"Nem mi uraljuk a Gépet, a Gép ural minket. "

És a Gépen keresztül uralkodik rajtunk a Birodalom.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/02/oselemek.html
"A világerő érti ezt. A Birodalom is 3000 éves időskálán gondolkodik, neki megéri kivárni, hogy a Kondratyev-ciklus végére ér és a Birodalomnak oly sok gondot okozó szkíta-hun-avar-magyar ősszakralitás hamis ontológiák által mételyezve, hamis technokütyük, lapostévék, Suzuki Swiftek fogságában vergődve saját magát emészti fel az ősföldön. Akkor végre az ölébe hullhat, amire 3000 év óta vágyik.

Az őselemek: a föld és víz. Néhány okostelefonért és forradalomért cserébe a Birodalom szinte ingyen kapja meg."

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.09. 14:29:05

Az már megvolt, hogy „eleve amiben elektromosság van, az a sátántól származik”? (Ezt biztosan tudom, nevezetesen Pozsonyi Ádám nertárstól.)

___________________________ (törölt) 2014.07.09. 14:42:38

@kesztió: jesszusom, van még aki Bucót komolyan veszi?! Milyen iróniamétere lehet, hogy erre nem leng ki?

Bucó egy punk, akinek a tekintély elleni lázadás, a polgárpukkasztás az élete. De egyrészt egy idő után rájött, hogy a régi tekintélyeket sikerült annyire lerombolni, hogy már nem is poén lázadni ellenük, márészt bizarr módon pont egyfajta lázadó, liberális, polkorrekt, '68-as világkép vált az új tekintéllyé, az új establishmentté. Mert ahogy régen egy konzervatívabb nyárspolgári establishment pukkadt, ha a punk pinát rajzolt a padra, ma egy liberális nyárspolgári establishment pukkad, ha a punk megkérdőjelezi a demokráciát, az egyenlőséget, vagy beszól valami rasszistát (utóbbit Bucó mondjuk nem szokott, csak úgy példaképpen mondom). Úgyhogy Bucó most őket pukkasztja. Ennyi.

Dzsentrisvihák 2014.07.09. 14:50:14

@kesztió:

Hát, ha Pozsonyiból ennyit (és az is így) sikerült fölfognod, akkor az agyi funkcióidat illetően rossz híreim vannak...

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.09. 14:53:21

@Shenpen: Egy fészkes fenét. Én is azt hittem a legelején, hogy tömény irónia az egész. Aztán, amikor rájátszottam egy kicsit arra a bizonyos megelőlegezett úgymond iróniára, le lettem tiltva a facsebúkjáról. Ezel után erőst nem jön azt hinnem, hogy polgárpukkasztásból csinálja az egészet.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.09. 14:58:55

@Dzsentrisvihák: Én pedig mindjárt gondoltam, hogy ebben a kérdésben pont egy náci troll lesz a referencia. (Ó, bocs, nem náci vagy, csak fasiszta, mi, tudatlan liberálisok mindig keverjük ezt a kettőt.)

___________________________ (törölt) 2014.07.09. 15:08:09

Engem igazából azért nem zavar a mai technológia, mert valahogy nagyon hatékonyan tudom távoltartani magam nagyon aspektusától, annak ellenére, hogy 26-28 éve napi szinten használok számítógépet (Commodore-ral kezdtem).

Főleg a "szociális" média csábításának sikerült ellenállni, Facebook kéthavonta egyszer (babafotó feltöltése, kilépés), Twitter, Tumblr abszolút nem, de még az e-maileket is többnyire a feleségem unszolásra nyitom meg és takarítom ki. Mivel a mobilt is ritkán veszem fel, ezért a jó szokásaimért eléggé anyázni is szoktak barátaim és rokonaim, feleségemnek szoktak írni, hogy csesszen már le hogy olvassak e-mailt végre vagy a telefont vegyem fel vagy valahogy legyek már elérhető.

Na, hát így ugye könnyű :)

Az Android játékok csábításának azért könnyű ellenállni, mert még nem láttam olyat, ami ne dedós lenne... viszont azt be kell ismernem, hogy még 35 éves vén fejjel is PC-n és PlayStation-ön nagyon tetszik az Assassins' Creed sorozat (mármint a megvalósítása - mert a történelmi világképe, politikai filozófiája nevetséges), a Medieval - Total War 2 és modjai, és hasonlók.

Gyakorlatilag azt mondanám, hogy paradox módon számomra a technika a történelem átélését jelenti, mivel időgép hiányában ez élőben nem lehetséges és könyvben sem tökéletes, ezért marad a képernyő, ahogy Ezio Auditore fel-alá rohangál a reneszánsz Firenzében vagy vonulnak a lándzsás várkatonák az MTW2-ben...

Tehéntőgy 2014.07.09. 15:19:12

@kesztió: De, polgárpukkasztásból csinálja. Pozsonyiból nem az iróniára való hajlam hiányzik, hanem a tehetség, hogy legalább minimálisan szórakoztató legyen - ehelyett halálosan unalmas, ami egy punk esetén... hát, nem szerencsés :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.09. 16:01:53

@Tehéntőgy:

Hja, hogy kit te nem értesz, az tehetségtelen!:-D Pozsonyi Bucó egyáltalán nem egy nagy szám, de amit csinál az összehasonlíthatatlanul plasztikusabb, kerekebb, koherensebb, értelmesebb, szellemesebb, mint a magyarnarancs-444-vonal szellemharcosainak vergődése (hogy olyanokat, mint a fatokos mauserükkel szerelmi életet élő vincentesek, már ne is említsünk). Pozsonyi is ugyanolyan kukabúvár volt, mint amazok, csak idejében rájött, hogy az igazság mellett könnyebb és mutatósabb érvelni:-)

Bell & Sebastian 2014.07.09. 16:26:19

Lehet áram nélkül élni. Kipróbáltam. Hirtelen lett idő mindenre. Mint tudjuk, a kommunizmus egyenlő szovjethatalom, plusz villamosítás. A szovjet (= tanácsrendszer) az olyan fejlett, népképviseleti demokrácia -féle.

Pozsonyi nélkül is lehet élni. Ha van villany.

Göntér László 2014.07.09. 16:31:09

Amióta az idősebb nemzedéket a fiatalabb váltja, azóta mindig voltak, és mindig is lenni fognak olyanok, akik az ifjabb nemzedéket elfajzottnak, az új kort az arany kortól eltávolódónak értékelték, értékelik. Én a mostani szemétdombot nagyobbnak láthatom, mint a sajátomat, de biztos vagyok abban, hogy a mai fiatalok is megtalálják az ő gyémánt félkrajcárjukat. Az idővel változhatnak az értékek és az értékmérők is, de a valóság mindig valóság marad.
ktkj.blog.hu/2012/02/13/az_ertekekrol

___________________________ (törölt) 2014.07.09. 17:18:18

@Göntér László: az tényleg igaz, hogy már vmelyik híres régi római költő is írt olyasmit, hogy atyánknál silányabbak vagyunk és utódaink nálunk is silányak, és belegondoltam már én is, hogy ha ez tényleg így menne kétezer évig, akkor már rég galandférgek lennénk emberek helyett... szóval ez így ebben a formában azért nem stimmel.

De mi van akkor, ha ez csak bizonyos időszakokra vonatkozik? Mondjuk ha ez igaz a dekadencia, elpuhulás időszakjaira, olyankor jön az elmúlt aranykor siratása, de mondjuk vannak ezzel ellentétes időszakok is, amikor pont fordítva, az öregek mondják a fiataloknak azt, hogy hej, bizony ti mokányabb gyerekek lettetek valahogy, mint mi voltunk? Voltak vajon ilyen időszakok? Gondolta-e azt egy 70 éves ember 1848-ban, hogy a fiatal honvédek alapvetően egy jobb generáció, mint az övék?

Tehéntőgy 2014.07.09. 18:27:59

@bbjnick: Már miért ne érteném? Érthető, csak most már szar. Illetve egyszer még jópofa egy-egy Keskeny Károlyos marhaságot elolvasni, vagy tizenkét-tizenhárom éve volt még, amikor a Demokratába írt cuccain is el-elmosolyodtam néha, de egyszerűen Pozsonyi olyan, mint egy elakadt lemez. Egyébként mi köze ennek egy netes bulvárlap (444.hu) stílusához? Vagy a 444-nek mi köze a Mancs stílusához? Tűz és víz. Mi a hékomadta lócsöcsről beszél már megint maga :-) ?

Tehéntőgy 2014.07.09. 18:41:36

@Shenpen: Lehet, hogy volt nyolcvan felé közelítő ember, aki 1848-ban arra gondolt, hogy bezzeg a kalapos király halála után a koronát hazakísérő megyei bandériumban, ott tisztességesen néztek ki a legények, valódi daliák voltak ő meg a barátai, nem úgy, mint ez a sok rissz-rossz szarbarna atillába bújtatott büdös paraszt meg magát tisztnek hívő takonypóc jurátus :-) Amúgy nem tudom, vannak-e jobb vagy rosszabb generációk - pechesebb és szerencsésebb generációk biztos vannak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.09. 18:42:18

@Tehéntőgy:

Ugyanilyen szar volt az már tizenéve is, ill. most sem szarabb, mint akkor volt; ahogy tetszik.

Ami pedig összeköti a magyarnarancsot, pozsonyibucit és 444-et az az, hogy valamennyien publicisztikát tolnak. Méghozzá közös gyökerű publicisztikát, csak más utakat választottak.

Bell & Sebastian 2014.07.09. 19:14:51

@bbjnick: Pester Lloyd - Judapest vonal.

Dzsentrisvihák 2014.07.09. 19:29:49

@kesztió:

Á, valaki méltóztatott elolvasni a házi feladatát, netán? Jutalmad egy lesajnáló félmosoly, oszd be, hogy elég legyen karácsonyig, mert többet nem kapsz, oké? :)

Göntér László 2014.07.09. 19:50:34

@Shenpen: Úgy gondolom, hogy napjaink idősebb generációja az utánunk jövő generációt sok vonatkozásban jobbnak tartja önmagánál. Sokan gondolják azt, hogy én könnyen éltem az életemet a szocialista rendszerben, de a mostani kapitalista rendszer követelményei számomra teljesen érthetetlenek és elfogadhatatlanok. Sokan nem tudunk mit kezdeni a bennünket körülvevő technikai eszközökkel, ajánlat csomagokkal, banki és egyéb szerződésekkel, nem látjuk a jövőre vonatkozó elképzeléseket. Marad az, hogy feltételezzük az utánunk jövőkről, hogy mindezt ők ismerik.

komolytalan samu 2014.07.09. 21:30:27

@poszt

"a fantázia megölésére tett újabb kísérletként tudom értelmezni azt a Google Glassre fejlesztett alkalmazást, amely lehetővé teszi, hogy szex közben a szintén Google Glasst viselő partnerünk szemszögéből láthassuk magunkat aktus közben."

Szerintem aki dugás közben magára kíváncsi, annak messze nem a fantázia hiánya a legnagyobb gond.

Stohl András 2014.07.10. 14:01:45

Be kell tiltani a mobiltelefont meg a fosbukot.

AskmeLater30 2014.07.10. 16:01:54

Érdekes cikk, elolvasom a könyvet. Hol lehet letölteni?

Tyreo 2014.07.10. 16:22:47

@AskmeLater30: Tusé :D

Amúgy meg a könyv szerzője bekaphatja. Épp a többiekre várok, hogy csörögjenek, hogy indulhatok én is, és elindulunk GPS-es geoládát keresni az okos telefonomon a természetben. Ez például egy olyan elfoglaltság amit a technika teremtett meg, és ha nem lenne én se mennék ki.
Futni továbbra is természetben fogok, de a kezemen ott lesz megint a telefon, hogy Endomondón tudjam követni, hogy mennyit és adott esetben merre futottam, milyen sebességgel.
Meg kell tanulni használni a technikát és akkor hasznos dolog.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.07.10. 16:32:15

nyenyenye nyavajgás, bezzeg a zsebben a mobil, és facebookon a fotó.

www.youtube.com/watch?v=mVHvx1ngmk8

randomuser1 2014.07.10. 16:42:25

régen minden jobb volt...
süti beállítások módosítása