Anarchokapitalizmust a taxisdinoszauruszoknak!
2014. június 19. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Anarchokapitalizmust a taxisdinoszauruszoknak!

uber.jpg

Budapestre is megérkezhet az Uber, a taxismaff taxislobbit leváltani képes okostelefonos alkalmazás, melynek segítségével a közelben járó uberes sofőröket lehet magunkhoz rendelni, a hagyományos taxis áraknál jóval olcsóbban, az árak pedig autók és sofőr szerint alakulnak. Remélem, hogy az Uber beindul és véget vet a legrosszabb szocialista és monopolkapitalista hagyományok keresztezésén alapuló budapesti taxis rendszernek − vagy legalább megroggyantja azt.

A budapesti taxizásnak mindig is rossz híre volt, különösen a szánalmas, balkáni turistalehúzós gyakorlatok miatt. A helyzet mára változott: annyiban, hogy a nagyobb kiszámíthatóság kedvéért drasztikusan megdrágították és fix árhoz kötötték a tarifát, amivel megölték az addig úgy-ahogy létező versenyt is − ahogy Turul írta tavalyi posztjában. Most már nincs verseny sem minőségben, sem árban. A bevezetett, támogatható egységes sárga taxiszínek, a nagyobb kiszámíthatóság mellett tehát mi, fogyasztók, alkalmi vagy rendszeres utasok sokat vesztettünk az új rendszeren.

Most viszont jöhet az Uber: az amerikai központú cég az új technológiák segítségével hatékonyabban és olcsóbban tudja kiszolgálni az utasokat.

Persze nem fogják itthon tárt karokkal várni − ahogy sok nyugati nagyvárosban is tüntettek a kényelmes pozícióikat féltő taxisok. Mi pedig ugye láttunk már taxisblokádot is a rendszerváltás óta. Most is várható, hogy a tutiba tavaly óta beleült itteni taxisok különböző látható és láthatatlan eszközökkel, esetleg állami, fővárosi, hatósági segítséggel meg akarják majd akadályozni az Uber betörését.

Pedig lehetne máshogy is. 2014-et írunk, néha tényleg okosan használhatnánk az okostelefonjainkat és a közösségi hálóinkat.

Elmúlt éveim legnagyobb élményei közé tartoznak a különböző internetes közösségi szállásadó hálózatokban megszervezett utazásaim, amikor ingyen és bérmentve aludhattunk egymás lakásaiban Rigától Amszterdamig, Koppenhágától Helsinkiig, valóban közelről megismerve más országok kultúráját, életmódját, társadalmát. Ugyanúgy nagy élmény a hasonló alapokon nyugvó, de már fizetős Airbnb szállásadó rendszer használata. Nagyon is hasznos a városi vagy országos, nemzetközi utakra útitársakat keresőket kiszolgáló honlapok működése, amivel megoszthatjuk egymással útiköltségeinket, és még gyorsabban is elérhetünk egy helyre, mint a tömegközlekedés igénybevételével. Annál dühítőbb volt viszont a balatoni kurtaxások koslatása egy baráti hétvégénk után, ami vakációs, kispályás keretek között mutatta be a túlterjeszkedő állam és a privát szféráját őrizni kívánó ember manapság nagyon is létező konfliktusát.

Most, a budapesti taxizás kapcsán nem maga az Uber a lényeg: nem akarom én különösebben a cég pártját fogni. Virágozzon száz virág, legyenek időben létrejövő, időben kapcsoló, hasonló magyar vállalkozások, amik az Ubert szorongatják meg, legalább a hazai piacon. Ha aztán sem az Uber, sem annak esetleges új kihívói nem felelnek meg az igényeinknek, akkor meg szálljunk be a velük megküzdő, náluk előnyösebb ajánlatot tevő sárga taxikba. Lehetnénk ezúttal mi magunk sok kicsi láthatatlan kéz.

Ideje, hogy közösségeink visszaszerezzék maguknak ezt a választási szabadságot. Az új technológia lehetőségeivel, a közösségi hálózatok, a közösségi alkalmazások igénybevételével számos dolgot meg tudunk szervezni magunknak a monopóliumra törő, erőfölényükkel visszaélő klánok, a big business vagy az állam részvétele és különböző közvetítők nélkül.

Remélem, hogy a szabadság, a szabad választás, a verseny végül itt is utat tör magának. Hajrá Uber, hajrá, Uber-kihívók!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr316299638

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Anarchokapitalizmust a taxisdinoszauruszoknak! 2014.06.19. 16:00:02

Az új technológia lehetőségeivel számos dolgot meg tudunk szervezni magunknak a monopóliumra törő, erőfölényükkel visszaélő klánok, a big business vagy az állam részvétele és különböző közvetítők nélkül.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2014.06.19. 16:23:09

Úgy látszik rg-nek még kell néhány évtized tapasztalat ahhoz hogy rájöjjön: a hű de überfasza Uber esetén sem csak a marketingelt előnyöket kéne bekajálni, hanem néhány jó előre látható hátrányon is kéne morfondírozni.

A Tündérország ugyanis nem itt van (lesz), hanem a Háry Jánosban.

Maretz 2014.06.19. 16:26:21

Félreértés ne essék, nem vagyok a taxismaffia híve, és botrányosnak tartom egyébként a budapesti árakat... DE... biztos, hogy jó lesz az, ha mindenféle előírás, szűrő, elszámolhatóság, követhetőség, stb. nélkül fuvarozó ismeretlenek kocsijaiba kezdünk beszállni tömegesen?...

A biztonság csak egy aspektusa a kérdésnek, ami hirtelen eszembe jutott...

2014.06.19. 16:26:25

Ergé: Azért remélem, tisztában vagy az anarcho-kapitalizmus valódi (bár meglehetősen képlékeny) fogalmával:

www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2014/06/murray-rothbard-az-egyenloseg-es.html

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.06.19. 16:30:43

@Ahasverus: sokan kedveljük Rothbardot, pl. (ön)kritikus is tud lenni az elveivel és azok képviselőivel szemben is :)
mandiner.blog.hu/2010/11/06/a_tipikus_libertarius_murray_rothbard_1990

unionista. (törölt) 2014.06.19. 16:37:59

az alapprobléma, hogy a helyhatóságok pártirányítás alatt állnak. ezt nem fogja megváltoztatni az uber. és semmilyen social applikáció. ahogyan a facebook sem hozza el a demokráciát, vagy mondjuk a torrent sem teremtett kultúrát. szóval ezek csak ráerősítenek a folyamatokra, de az irányt legfeljebb csak véletlen változtatják meg.

Bell & Sebastian 2014.06.19. 16:43:25

Mi ebben az új? A lengyelek már a hetvenes években továbbjutottak ennél. Kereszteződés után közvetlenül kiállni, Zuk / Nysa beszáll, cél bemond, kilométer kiszoroz, zloty leszámol, elmenés Isten hírével.

Városban van tömegközlekedés, esetleg az apostolok lova vagy bicikli aszkétáknak és szervdonoroknak.

Menthetetlenül nem értem én ezt, az is hülye, aki felvesz egy ismeretlent. Ha önhibájából okoz balesetet és megsérül az utas, szerencsétlen esetben még az unokája is fizetni fogja az életjáradékát.

Robinzon Kurzor 2014.06.19. 16:43:51

Amerikában, bár a négereket még verik, de taxik már nincsenek is ... vagy mégis?

Ez egy reklámposzt, amúgy?

A "taxismaffiát", a fővárosi taxisrendeletet és a "a legrosszabb szocialista és monopolkapitalista hagyományok keresztezésén alapuló budapesti taxis rendszert" nem az Uber fogja helyretenni.

Mert hát miért engednék beülni egy vadidegent magam mellé?
Meg miért ülnék be egy vadidegen mellé?

Ubert nem azok fognak használni, akik eddig taxival utaztak.

Ami ellenben valóban kinyírja majd a taxismaffiát: azok a mobil alkalmazások, amelyekkel valódi, engedélyes, számonkérhető taxissal lehet közvetlenül, a taxitársaság nélkül kapcsolatba lépni.

unionista. (törölt) 2014.06.19. 16:44:48

@Maretz:
ahol eleve szar a közlekedés ott valószínűleg eleve szar lesz az uber. szóval nem ez teremti meg a közlekedési kultúrát.

aszterixagall 2014.06.19. 16:46:29

@Maretz:

Ezért kellene betiltani a stoppolást is.

baliY 2014.06.19. 17:39:29

@Maretz: Nem biztos hogy minden esetben jó lesz. Egy átlagos férfi fényes nappal nulla kockázattal száll be egy ilyen "taxiba". Hajnali 3-kor egy ruhával 50 kilós, anélkül 5 dekával kisebb súlyú, egyedül közlekedő nő esetében már jóval nagyobb a kockázat, különösen ha "két söfőr" van:) Ebben az esetben az "igazi" taxi nyilvánvalóan jobb választás. A vezetők képességeit is több fórumon fikázták a taxisok, mintha ők sokkal biztonságosabban vezetnének. Van bennük egy fajta undorító felsőbbrendűség érzés, ami a vezetési stílusukon és az agressziójukon is visszaköszön, én speciel jobban bízok egy "normál" emberben. Magánvéleményem szerint nagyon veszélyesen közlekednek, tisztelet a kivételnek.

baliY 2014.06.19. 17:46:10

@baliY: Na igen, annyit akartam még hozzátenni, hogy ha az Uber nyilvánvalóvá teszi ezeket a kockázatokat (de nem úgy mint a Vodafone, kisbetűvel, és ráutaló magatartásos szerződés elfogadásaival) akkor mindenképp támogatom az Uber felfutását, és a taxis-maffia-állam-kartell hanyatlását.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.06.20. 07:30:43

Hát ha beindul, a monopóliumpárti kormányzat, majd betiltja.

Virág et. 2014.06.20. 07:40:49

Tényleg olyan botrányosak lennének a taxiárak? Tényleg? Csak mert én nem ezt tapasztalom, ma a taxi az egyik legolcsóbb közlekedésforma. Ha nem megyek messzire és/vagy órákig maradok, akkor a saját kocsim helyett legtöbbször inkább taxit hívok. A parkolás árával együtt (belváros) gyorsabb (nincs helyvadászat) és akár olcsóbb is lehet.

De nézzünk egy összehasonlítást mondjuk Berlinnel, ott volt ugye tüntetés nemrég az Uber miatt.

Berlin taxi alapár: €3.4, ami kb 1040 ft
km ár: €1.8, ami meg kb 550 huf

Berlin jegyár (2 órás, olyan nincs, mint a mi menetjegyünk): €2.4, azaz 735 huf
Berlin napijegy: €6.5, azaz 1990 huf

Ehhez vegyünk a magyart, az emelés utánit:

Bp taxi alapár: 450 ft
Bp km ár: 280 ft

Bp jegy: 350 Ft
Bp napijegy: 1650 Ft

Tehát a taxi Berlinben bő duplája a magyarnak, míg a napijegy (mivel egy utazásos menetjegyük nincs, csak 2 órás, azt meg inkább össze sem hasonlítom egy átlagos, 2 átszállásos 2 órás BKV utazással, mert annál sokkal olcsóbb lenne) alig 17%-kal magasabb csupán.

Arányaiban nálunk nem drága a taxi. Persze, ha valaki hiénához ül be, aki 7000-ért viszi a Nyugatitól a Deákig, az meg is érdemli. De a hatósági árak egyáltalán nem botrányosak az európai közlekedési árakhoz és arányokhoz mérten sem.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2014.06.20. 10:04:17

@baliY: "... ha az Uber nyilvánvalóvá teszi ezeket a kockázatokat ..." Nem ismerem teljesen a rendszert, de amit hallottam róla az az, hogy olyan jellegű értékelésrendszere van, mint pl. az eBay-nek (azaz te megnézed, hogy kivel találkozol és elolvasod róla az értékelést).

___________________________ (törölt) 2014.06.20. 10:10:43

Az lesz, hogy az adóellenőrök meg fogják b...ni az Ubereseket, bár lehet, hogy eltelik három év, mire egyáltalán észreveszik a létezését. Ilyenek, hogy számlaadás, és a magyar jogszabályoknak megfelelő számlaadás, vagy hogy miért nem lehet kápéval fizetni amikor az a törvényes fizetőeszköz stb. stb. szerintem bőven lehet rá okot, vagy ha úgy tetszik, ürügyet találni.

De lehet, hogy ezt meg sem kell várni, a taxisok hamarabb jelentik fel.

Aztán lesz majd sírás meg rívás hogy hűde balkáni ország vagyunk, de az igazság az, hogy az Uber jogszerűsége sok nyugati országban is kérdéses. en.wikipedia.org/wiki/Uber_%28company%29#Regulatory_opposition

Szerintem inkább abban különbözünk a nyugati országoktól, hogy nálunk tuti, hogy ha valami jogszerűtlen és a beágyazott érdekeknek ellentétes, akkor nálunk eléggé gyorsan lecsapnak rá, míg ők lassabbak, teszetoszábbak a teljesen jogos érdekek érvényesítésében is. Például teljesen egyértelmű, hogy a YouTube-on teljesen jogszerűtlenül van fenn kb. az összes valamirevaló zenei klip és már kb. öt éve is minden valamirevaló házibuili az YouTube-DJzés volt kb. Mégis csak mostanában kezdik leszedetni pl. az Arctic Monkeys klipjeit. Nem tudom, hogy miért. Szerintem PR. Szerintem úgy vannak vele, hogy túl rossz PR az ilyen modern technológiákat csesztetni akkor is, ha jogilag védhető.

___________________________ (törölt) 2014.06.20. 10:15:15

@Robinzon Kurzor: "azok a mobil alkalmazások, amelyekkel valódi, engedélyes, számonkérhető taxissal lehet közvetlenül, a taxitársaság nélkül kapcsolatba lépni."

Mint például az "Adok egy névjegyet, Kovács néni, legközelebb hívhat direktben is!" V0.96 public beta. Megjelent Androidra, iPhonera, valamint piros tárcsázós bakelitfonra.

totalpatec 2014.06.20. 13:44:47

Igen, hát, ha azért lesz olcsóbb, mert az uberesek nem fizetnek adót, akkor tulajdonképpen ez nem a fejlődés, hanem Balkán..
Hosszútávon bizonyosan az a legjobb a társadalom számára, ha egy szolgáltatásnak profi résztvevői vannak, akik adót fizetnek, felelőséget vállalnak stb..
A Lengyel példa jó :-) Én Moszkvában tapasztaltam ugyanazt, jó húsz éve. Hát mit mondjak, nem vágyok vissza a múltba.

Epokit Drive 2014.06.20. 14:22:33

A posztolóval értek egyet, leszámítva a bp-i taxisok minősítését, mert arra, ismeretek híján, nem vállalkoznék.
De az a tempó, ahogy azonnal a betiltás, az aggályok, az "én be nem ülnék/fel nem vennék idegenhez/idegent" szempontjai kerülnek elő, rémisztő.
Egyrészt senkinek nem kötelező az Ubert használnia, ahogy taxiba/buszra/metróra ülnie sem. A közlekedés mindenképpen veszélyes, megbízhatatlanok, csalók, parasztok mindenütt akadnak, és mi mind (a 18+-osok, ugye) felnőttek vagyunk. Talán ennyit még ránk lehetne bízni, hogy vállalunk-e ennyi (jobbára kiszámítható) kockázatot, nem?
Aki meg máris a veszélyektől tart, az nagyjából (szellemiségében legalábbis) az állam vélt mindenhatóságát és a soha be nem tartható garanciákat tartja egyedüli jó megoldásnak, úgy hiszem. Btw. ha egy taxiban hal meg egy kisgyerek, az kevésbé tragikus? Vagy az kizárható? Vagy csak azért, mert ott a sofőr számon kérhetőbbnek tűnik (tényleg, és ha vétlen volt, mi van?), akkor máris nyugodtak vagyunk?
A technika azért van, hogy könnyebb legyen az életünk, de ha egy mobilapp ilyen szinten képes gondot okozni, javaslom, kapcsoljuk le rögtön az áramot is, azzal megszűnne a netes pornó, komoly csapás lenne a szervezett bűnözésre is, nem lenne több Való Világ, tehetségkutató stb., és esténként a család gyertyafénynél beszélgethetne, miután apu felolvasott, lehetőleg a Bibliából (abból van elég példány, jut mindenhová, hiszen az újságok és a nyomtatás általában is eltűnne átmenetileg).
Szóval, beszari, gyáva banda az, amelyik egy új, még szinte ki sem próbált lehetőségtől így a gatyájába csinál. Pláne, ha a szósz, amit meg nyom hozzá, vérlázítóan cinikus. Így gondolom. És itt már szó sincs a taxisokról, ők boldoguljanak, ahogy tudnak.

tommybravo 2014.06.20. 15:02:47

@Virág et.: A magyar taxisok a piaci árakhoz képest drágák. Most persze a hatósági ár a piaci ár, de tudható, hogy mielőtt a szabad piacot sarokba állítva bevezették volna, ennél jóval alacsonyabbak voltak a díjak. Az utasok akkor mérlegeltek: lehet olcsón, kevésbé jó autóval, vagy drágábban, jobban utazni, a lényeg, hogy volt döntési lehetőség.

randomuser1 2014.06.20. 15:13:07

monnyuk az uber tényleg tiszta lurtri, ha az app földrazi koordináták alapján összemeccseli az amúgy minden adatával regisztrált utast a dettó regisztrált sofőrrel, utána majd a sofőr aszonnya, nem is ő volt, nem is volt meg az utas neki, különben is ellopták a telót meg izé meg hogyhíjják meg amúgy is semmiközehozzá.
az adózáson fog idehaza elvérezni a buli.
süti beállítások módosítása