Szükség van a nemzeti szuverenitásra, hogy működő joguralmat és valódi demokráciát biztosítsunk, a demokrácia megőrzése érdekében ezért korlátozni kell a nemzetek feletti intézményeket – mondta a Mandinernek Thierry Baudet holland jogfilozófus és történész, aki nem találja radikálisnak az EU megszüntetésének gondolatát. A könyvek sorát szerző Baudet az európai nemzetek kultúrájának, az európai civilizációnak a híveként ítéli el az identitásunk felszámolására törekvő, évszázados progresszív kísérletet – erről beszélt a Danube Institute vendégeként Budapesten is.
Amikor a nemzeti identitásokról beszélünk, kitérhetünk az Oikophobie című könyvére is: miről szól ez az írása?
Az oikofóbia a xenofóbia ellentéte. A xenofób elutasítja az idegen, távoli dolgokat. De el lehet utasítani azt is, ami közel van hozzád. Például az otthonod. Az „oikosz” görög szó jelentése: otthon. Az otthon az a hely, amit három jellemzővel írhatunk le. Az otthon a hely, ahol létezünk, amit egy gyönyörű, ezért egyben esztétikus helynek is szánunk. És egyúttal etikája is van: szabályokat kell követned, hogyan is élhetsz benne. Ha nem követed őket, nem érzed magad otthon. Az otthon az a hely, ahol a „mi”, én és a családom élünk. Az otthon megkülönböztet. Megkülönböztet a „mi” és az „ők” között, az esztétikus és a csúnya között, az etikus és az etikátlan között. Az élet e három kategóriáját aláásta a modernizmus. Az első világháború óta láthattuk a politikai különbségek, a „mi” és az „ők” meghaladására tett kísérleteket, ezekből született a nemzetekfölöttiség ideológiája. Az európai eszme nem a második, hanem az első világháború után született. Az esztétikában kísérlet történt a szépség nyelvének meghaladására. A modernista építészet kidolgozta a funkcionalizmus filozófiáját, amivel nem beszélhetünk szépségről és csúnyaságról, mert a ház egy gépezet, funkciókkal. Az etikában pedig az erkölcsi, morális relativizmus felemelkedésének lehettünk tanúi az első világháború óta. A kulturális antropológusok a földgolyó eldugott sarkaiba mentek, hogy megállapítsák, a nyugati civilizáció nem jobb más kultúráknál. A modernizmus mozgalma aláásta az otthon kategóriáit. Így most az oikofóbia, az otthontól való félelem korában élünk, amikor a politikai otthonunk, a nemzetünk karakterét aláássa az annak meghaladását hirdető ideológia. Az emberek most bizonytalanabbak az identitásukat illetően. De itt lehet az idő arra, hogy visszaköveteljük az identitásunkat, az esztétikánkat és az etikánkat.
Sokan mondják, hogy a '68-asok nemzedéke volt ennek a progresszivizmusnak az utolsó hulláma, akik mostanáig az európai intellektuális élet mainstreamjét alkották. Úgy látja, eljött a friss gondolatok és az új nemzedékek ideje?
Bizonyosan. De nem vagyok biztos a '68-asokkkal kapcsolatban: volt egy utánuk következő nemzedék is, akik a nyolcvanas években nőttek fel, a mai rendszer menedzsereivé, működtetőivé váltak, és ők is nagyon ellenzik az oikos, az otthon eszméjét. Mindenesetre, én látom a változást. Látom egy új nemzedék felnövekedését, látok kezdeményezéseket Európa-szerte. Nem vagyunk xenofóbok, nem vagyunk őrült nacionalisták. De szeretnénk megvédeni a nemzeti kultúráinkat, hagyományainkat, nyelveinket és önmeghatározásainkat. Minden területen látok kezdeményezéseket, politikától az esztétikáig (hagyományosabb építészetig, művészetig, zenéig és irodalomig). Az új nemzedék nem tagadja az „oikoszt”, és ez egy pozitív fejlemény, és én is azok közé tartozok, aki szerint itt az új hullám.
Rajcsányi Gellért interjúját híroldalunkon olvashatják.
