Baudet: Soha nem valósulhat meg Európa politikai uniója
2014. június 18. írta: Redakció

Baudet: Soha nem valósulhat meg Európa politikai uniója

thierry_baudet.jpg

Szükség van a nemzeti szuverenitásra, hogy működő joguralmat és valódi demokráciát biztosítsunk, a demokrácia megőrzése érdekében ezért korlátozni kell a nemzetek feletti intézményeket – mondta a Mandinernek Thierry Baudet holland jogfilozófus és történész, aki nem találja radikálisnak az EU megszüntetésének gondolatát. A könyvek sorát szerző Baudet az európai nemzetek kultúrájának, az európai civilizációnak a híveként ítéli el az identitásunk felszámolására törekvő, évszázados progresszív kísérletet – erről beszélt a Danube Institute vendégeként Budapesten is.

Amikor a nemzeti identitásokról beszélünk, kitérhetünk az Oikophobie című könyvére is: miről szól ez az írása?

Az oikofóbia a xenofóbia ellentéte. A xenofób elutasítja az idegen, távoli dolgokat. De el lehet utasítani azt is, ami közel van hozzád. Például az otthonod. Az „oikosz” görög szó jelentése: otthon. Az otthon az a hely, amit három jellemzővel írhatunk le. Az otthon a hely, ahol létezünk, amit egy gyönyörű, ezért egyben esztétikus helynek is szánunk. És egyúttal etikája is van: szabályokat kell követned, hogyan is élhetsz benne. Ha nem követed őket, nem érzed magad otthon. Az otthon az a hely, ahol a „mi”, én és a családom élünk. Az otthon megkülönböztet. Megkülönböztet a „mi” és az „ők” között, az esztétikus és a csúnya között, az etikus és az etikátlan között. Az élet e három kategóriáját aláásta a modernizmus. Az első világháború óta láthattuk a politikai különbségek, a „mi” és az „ők” meghaladására tett kísérleteket, ezekből született a nemzetekfölöttiség ideológiája. Az európai eszme nem a második, hanem az első világháború után született. Az esztétikában kísérlet történt a szépség nyelvének meghaladására. A modernista építészet kidolgozta a funkcionalizmus filozófiáját, amivel nem beszélhetünk szépségről és csúnyaságról, mert a ház egy gépezet, funkciókkal. Az etikában pedig az erkölcsi, morális relativizmus felemelkedésének lehettünk tanúi az első világháború óta. A kulturális antropológusok a földgolyó eldugott sarkaiba mentek, hogy megállapítsák, a nyugati civilizáció nem jobb más kultúráknál. A modernizmus mozgalma aláásta az otthon kategóriáit. Így most az oikofóbia, az otthontól való félelem korában élünk, amikor a politikai otthonunk, a nemzetünk karakterét aláássa az annak meghaladását hirdető ideológia. Az emberek most bizonytalanabbak az identitásukat illetően. De itt lehet az idő arra, hogy visszaköveteljük az identitásunkat, az esztétikánkat és az etikánkat.

Sokan mondják, hogy a '68-asok nemzedéke volt ennek a progresszivizmusnak az utolsó hulláma, akik mostanáig az európai intellektuális élet mainstreamjét alkották. Úgy látja, eljött a friss gondolatok és az új nemzedékek ideje?

Bizonyosan. De nem vagyok biztos a '68-asokkkal kapcsolatban: volt egy utánuk következő nemzedék is, akik a nyolcvanas években nőttek fel, a mai rendszer menedzsereivé, működtetőivé váltak, és ők is nagyon ellenzik az oikos, az otthon eszméjét. Mindenesetre, én látom a változást. Látom egy új nemzedék felnövekedését, látok kezdeményezéseket Európa-szerte. Nem vagyunk xenofóbok, nem vagyunk őrült nacionalisták. De szeretnénk megvédeni a nemzeti kultúráinkat, hagyományainkat, nyelveinket és önmeghatározásainkat. Minden területen látok kezdeményezéseket, politikától az esztétikáig (hagyományosabb építészetig, művészetig, zenéig és irodalomig). Az új nemzedék nem tagadja az „oikoszt”, és ez egy pozitív fejlemény, és én is azok közé tartozok, aki szerint itt az új hullám.

Rajcsányi Gellért interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr56341179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.06.18. 13:34:45

Majdnem jó. Mert kötött rá egy kék farkat és téved a multik megítélésében. Ugyanis rájuk nem vonatkoznak az általános szabályok, sőt, maguk íratják ezeket, a szájuk ízére. Nem ad ellenük orvosságot.

Lehet élni a gyanúperrel, hogy hamis, altató beszéd ez, olyasféle duplagondol. Rouge et noir, mintha valakik egyszerre tennének mindkettőre, alapos megfontolás okán.

Ahogyan elnézem a Juncker körül korbácsolt vihart (a biliben), lesz még itt egypár ciklus, mire ezen gondolatok biodiverzitása kibontakozhat.

Ha egyáltalán megéljük. Mert ennyire tartós tej nincs is.

Urfang 2014.06.18. 14:18:30

Sokan erőltetik ma ezt az Európai Egyesült Államok\Nemzetek Európája narratívát, pedig ez egy végtelenül csökött és hamis maszlag. Olyan mint a szintén értelmetlen Jobb\Bal narratíva, az se jelent semmit és csak azok erőltetik ránk, akiknek nincsen se ötletük se mondanivalójuk és ilyen debil ideákkal akarják betömni az emberek száját, hogy ne kelljen felfedniük a kiüresedett politikájukat és ilyen kamu ideológiák mögé bújva pancsolhassanak tovább.

Egyértelmű, hogy az USA mintájára nem lehet felépíteni az EU-t, ők a nulláról kezdték történelem nélküli zöld mezős beruházásként egy közös nyelv alatt, az amerikai államok egyesítése megoldható volt. Nálunk viszont különböző nyelvek, különböző történelem, különböző fejlettség mellett nincs is értelme az USA modellnek, mégis riogatnak vele mint a szabadkőművesekkel, valami gonosz földöntúli ármánnyal.

A Nemzetek Európája szintén egy bullshit, senki sem tudja mit jelent. Most is nemzetállamokból áll Európa, akkor ez már a Nemzetek Európája vagy nem? Vagy minek kéne történni, hogy a Nemzetek Európája legyen? Ha megszűnne az EU az lenne a Nemzetek Európája? Vagy mi? Valami olyan mesebeli konstrukció, hogy megszűnik a csúnya Brüsszel, de megmaradnak az EU előnyei és minden nemzet örül?

Hiába próbálják az arcunkba tömni, ez a két álidea akkor is bullshit marad. Európában csak a két szélsőséges véglet keverékének van jövője, illetve jelene mert az EU már most is az Európai Egyesült Államok és a Nemzetek Európája közti egyensúlyra épül és erre fog épülni ezután is. Ahol az integráció a hasznosabb ott arra van szükség, ahol a szuverenitás ott arra.

Ez persze nagyon bonyolult rendszer és nem lehet leírni két olcsó címkével. Csak azok erőltetik ezt a két címkét, akik alkalmatlanok az EU jövőjének a meghatározására és csak ezt a bugyuta narratívát képesek szajkózni. Aztán meg jönnek a zemberek akik utánuk ismételgetik.

Sokan megélnek abból, hogy ezt a maszlagot fújják. Gyurcsány löki a vakert az Európai Egyesült Államokról, Orbán meg a Nemzetek Európájáról, ugyanezek lökték a vakert a jobboldalról meg baloldalról is, mert ebből élnek, de az EU jövőjét nem ezek a pojácák fogják meghatározni.

Ideje lenne már komolyan beszélni az EU jövőjéről, mert nem ezek a sületlenségek jelentik a választ a kihívásainkra.

Baldrick68 2014.06.19. 09:54:34

@Urfang:
Lehet a szánkat huzogatni, de lássuk be, az EU országok külön külön gyengék kínával az usával meg az oroszokkal szemben.
Amúgy legfőképpen az oroszok csőrét böki egy egységes és erős EU, nem véletlen, hogy pénzelik az összes EU szkeptikus csoportosulást.

Robinzon Kurzor 2014.06.19. 13:17:49

Érdekes kérdések ezek, csak teljesen téves (értelmetlen) az a kontextus, amiben az EU stratégiai és operatív működési problémáit megpróbálja elhelyezni.

Ha a választ egyetlen hatalmi dimenzióban mozogva akarják megtalálni, tehát hogy ki döntsön a postások egyenruháján a gomblyukak távolságáról a falu-járás-megye-régió-(nemzet)állam-EU-Bilderberg-csoport-gyíkemberek lineárison, akkor garantáltan használhatatlan választ kapunk egy rosszul megfogalmazott kérdésre.

Mert a kérdés nem vagy-vagy, tehát vagy EU vagy nemzeti szuverenitás, hanem "és".

Erre a kérdésre pedig nem lehet abban az értelmezési tartományban választ kapni, ahol ezek a népszerű-tudományos jogfilozófusok a problémát és a lehetséges megoldást elhelyezik.

Lehet dobálni az olyen bonmotokat, hogy az EU egy nem-megoldás egy nem-problémára, de a dolog úgy áll, hogy az Európai Egyesült Államok vagy Nemzetek Európája (az egyébként mi? most is az van, nem?) dilemmára pontosan ugyanez a megállapítás illik.

Aki okosakat akar mondani ebben a kérdésben, annak. főleg mielőtt határozott véleménye lenne arról, hogy mit kellene megszüntetni, kicsit többféle típusú tapasztalatot kellene gyűjtenie, nem csak írni a sok baromságot az elefántcsonttoronyból.

Egy így semmivel sem több vagy jobb mint a "progresszív" utópiák, legfeljebb az itteni olvasók szívének kedvesebbek.
Csakhogy ettől még nem fognak működni.

unionista. (törölt) 2014.06.19. 14:06:12

@Urfang:
de, európa jövőjét ezek a pojácák fogják meghatározni.
süti beállítások módosítása