Kommentszűrés
’14 máj
28
07:01

Fel kell tűrni az ingujjat − Kivonuló középosztály XXIII.

Írta: Redakció

ingujj.jpg

PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Németh Áron blogger (DiploMaci, hello.idea) írása.

*

Fel kell tűrni az ingujjat

Remek kezdeményezésnek gondolom a Mandiner cikksorozatát; amibe ahogy eddig, úgy vélhetően ezután is őszinte és érdekes írások fognak megjelenni arról, hogy most tényleg vonulgat-e a hazai fiatalság/középosztály vagy sem, és ha igen, akkor pontosan hova.

Közel harminc év alatt éltem és tanultam három városban (egy hazai, két külföldi), illetve dolgoztam egy neves multinál. Szüleimnek hála, amíg el nem hagytam a családi házat, kizárólag arra kellett koncentrálnom, ami érdekel és ami előrevisz egy olyan élet irányába, aminek az elérése nekik még rengeteg munkával, lemondással, nehézséggel és verejtékkel vált csak elérhetővé. Ezzel szemben nekem soha nem kellett mást tennem, mint tanulnom, a kínálkozó lehetőségeket elérnem és azokban teljesítenem. A rendszerváltás óta hozzám hasonlóan felnőtt itthon egy olyan fiatal generáció, akiknek a szülei lehetővé tették azt, hogy ők már ne nehéz anyagi körülmények közül, a felsőoktatás (vagy akármilyen oktatás) lehetősége nélkül, kínkeservesen tudjanak a társadalmi ranglétra fokai között ugrálni. Ezzel nálunk is kialakult egy olyan, aktív politizálásra alkalmas középosztályú réteg, ami bár a statisztikák szerint nem valami népes, legalább létezik. Persze e rétegnek része a szüleink generációja is, azonban az ő államról, vagy demokráciáról alkotott képük nem feltétlenül azonos azzal, amit a mostani 18-35 közöttiek gondolnak.

Ez baj lenne? Alapvetően nem. Változtatni kellene? Egyértelműen igen.

Egy: nem gondolom, hogy baj lenne, hogy sok fiatal nem úgy gondolkodik, mint a szülei, hiszen a jövő változásait nem a középkorúak hozhatják el nekünk, hanem mi magunk. Kettő: erős a meggyőződésem, hogy az ország elmúlt 25 évét meghatározó politikai elit és választói réteg, akik még döntően a múlt rendszerben szocializálódtak, nem szolgálják, mert nem értik azokat a társadalompolitikai és gazdasági kérdéseket, ügyeket, amelyek minket, fiatalokat valójában foglalkoztatnak. Ez komoly probléma, hiszen azért vándorol el sok honfitársunk, vagy azért vonul el − Voltaire szavaival élve − kertet művelni sok itthon maradt fiatal, mert a politikusok a választók többségének támogatása mellett a múltban ragadtak.

Valahol persze megértem azokat, akik elmennek, akik kivonulnak, akik különböző fórumokon, blogokon, cikkekben anyáznak, mert a helyzet tényleg, sok szempontból siralmas. De önámítás lenne azt gondolni a részünkről, hogy ez csak az ötvenesek, hatvanasok, hetvenesek generációjának, esetleg Trianonnak, a Don-kanyarnak, a DK elnökének, vagy a miniszterelnöknek a hibája. Ez tudniillik mindegyikünk hibája, és emiatt siránkozni és másokat hibáztatni nem érdemes, mert ez nem visz előre. Politikát ugyanis szinte egyik napról a másikra lehet csinálni olyan országban, ahol több mint kétszáz éve demokrácia létezik és alapvető a konszenzus arról, hogy kik vagyunk és milyen a közös múltunk. Nem lehet viszont egy olyanban, amit először a nácik, majd a kommunisták nyomorítottak meg, ahol a közügyi gondolkodás és szerepvállalás hagyományát évtizedekig behintették sóval, és ahol a minimum ügyekben sincsen társadalmi megegyezés. Homo homini lupus est, vagyis ember embernek farkasa − mondta egykor Plautus, majd Thomas Hobbes, és ez a mondás nekem valahol tökéletesen leírja a mai Magyarországot.

Ez a megállapítás azonban az önsajnálat és lemondás helyett a lehetőséget tartogatja. A jövő politikáját – akár a parlamentben, akár a mindennapokban – ugyanis nem a mostani miniszterelnök és pártja, avagy a régi baloldal fogja csinálni; hanem egy új nemzedék, aminek a sorsa és boldogulása a saját kezében van, és ezt érdemes lenne végre tudatosítani magunkban. Persze a fiatal politikusainkat elnézve, akik legalább annyira demagógok, ideológia-semlegesek és cinikusok, mint elődeik, sok jóra nem lehet számítani. De érdemes aláhúzni, hogy a politikában és a társadalomban felfogásom szerint nincsenek előre elrendelt dolgok, ezért rájuk nem is kell várni.

Ehelyett érvelésnek, meggyőzésnek, vitának kell lennie, mint például itt a Mandineren, mert a változás esélyét csak ezt tartogathatja számunkra. Fel kell tűrni azt az ingujjat és − ahogy „Zorro” fogalmazott írásában  mindenkinek tennie kell a saját dolgát a saját területén azért, hogy Magyarország végre élhetőbb és jobb hely legyen, a változás pedig így jönni fog magától. Nyilván lehet mutogatni is az osztrákokra, németekre, britekre és még sok más nemzetre, hogy nekik mennyire jó, hogy jól élnek,  hogy ott minden mennyire európai, polkorrekt és sikeres, nálunk meg eközben szárazkenyér, mucsaröcsöge és tablettás bor van.

Ez a hozzáállás azonban nem vezet sehova. Kevés olyan gazdag történelemmel és hagyományokkal rendelkező ország van ugyanis a világban, mint hazánk. Jó lenne ezt felismerni, megbecsülni, tenni érte, hogy fenn is maradjon. Ám nem azért, hogy ezt mások elismerjék, hanem azért, hogy mi normálisan éljünk, beszéljünk, álmodozzunk benne.

Én ebben hiszek.

Címkék: politika közélet társadalom fiatalság ifjúság középosztály kivonuló középosztály

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr186198396

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fel kell tűrni az ingujjat − Kivonuló középosztály XXIII. 2014.05.28. 07:26:01

A jövő politikáját nem a mostani miniszterelnök és pártja, avagy a régi baloldal fogja csinálni; hanem egy új nemzedék, aminek a sorsa és boldogulása a saját kezében van, és ezt érdemes lenne végre tudatosítani magunkban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Faszerkezet 2014.05.28. 07:42:40

"mindenkinek tennie kell a saját dolgát a saját területén azért, hogy Magyarország végre élhetőbb és jobb hely legyen, a változás pedig így jönni fog magától."

Igen, ez már sok helyen látványos eredményeket hozott.:)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.28. 08:05:43

Esetleg először a kurva politikusok is tehetnék a dolgukat! Mert a lopás az nem a dolguk, tudtommal.

Mérges 1234 2014.05.28. 09:08:42

Ez szánalmas, látni kell, hogy 25 éve bármit tehetsz bárhol lehetsz te jó az irszág gazdaságilag de morálisan mindenképpen lejtőn robog.

Az ilyen romantikus képzelgés nem vezet sehová. Az elmúlt 25 év a legjobb bizonyíték rá.

kill004 2014.05.28. 10:21:52

A kedves szerző baromságokat ír. Ennek az országnak annyi. Aki nem hiszi látogasson el egy hhh környékre.

lavór 2014.05.28. 14:00:23

"Magyarország végre élhetőbb és jobb hely legyen."

LOL Az évszázad vicce díjra jelölhető poszt.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.28. 14:00:51

@Mérges 1234:
Akkor mi vezet valahová? Csak mond az alternatívát!

Mérges 1234 2014.05.28. 14:10:57

@Narancskommunista:

Sajnos én sem látok alternatívát.

De mondom ez a romantikus képzelgés, hogy majd én jó és segítőkész leszek, teszem a dolgom, na ez csak oda vezet, hogy az ilyen embert átbasszák kihasználják.

És a Lázár félék kerekednek felül.

Ne hiszem, hogy forradalom kellene, de önmagában én meghúzom magam és hajtok, semmire nem vezetett.

Igazából nem magyar magyarnak farkasa, hanem magyar hivatal faraksa a magyar embernek. Ezt pedig csak jópofizással megváltoztatni nem lehet.

Pl. a rendőr hiába végzi kurvára jól a mukáját, ha az a dolga, hogy szétszopassa a magyar állampolgárokat.

Én úgy látom, hogy ez alulról nem megváltoztatható. Hacsak nem az egész társadalmi közgondolkodás változik meg úgy, hogy a hivatalok farkasskodását, társdalmi nyomásra megakadályozzák.

Ez azonban nem történik meg, mert ennek nem adanak teret a regnáló politikai "elit" tagjai.

Itt nem is a gazdasági katasztrófa a fő baj, hanem a morális romlás. És vegyük észre, hogy ezen a Fidesz nem javított sőt....

J.László 2014.05.28. 14:32:18

Elsőként a monomániás ajvékolók elhúzhatnának innen pl. Londonba. Legfeljebb onnan is kipaterolják őket, de legalább akkor majd nem (csak) mi leszünk a nácik.

Nélkülük valamivel gördülékenyebben mennének a dolgok.

tudjukkik 2014.05.28. 20:49:10

@J.László: En Londonban vagyok, nincs itt semmi gond, szepen keresek. Egyszer majd hazamegyek es penzt, energiat fogok aldozni arra, hogy az ilyen tetu nacik, mint te a hatterbe szoruljanak es joerzesu ember csak rohogjon rajtatok, legyintsen vagy kopjon egyet.

J.László 2014.05.28. 21:05:27

@tudjukkik:
A niggerek és a pakik előttetek vannak megítélésben. Legalábbis, ha hiszünk egyes brit politikusoknak, akik most megnyerték az EP választást. Szar ügy.

tudjukkik 2014.05.28. 23:00:36

@J.László: penz beszel, kutya ugat :)