A középosztály alig létezik − Kivonuló középosztály IV.
2014. május 09. írta: Redakció

A középosztály alig létezik − Kivonuló középosztály IV.

kozeposztaly_3.jpg

Papp László Tamás cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott az elmúlt napokban. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában. Várjuk a személyes, szubjektív írásokat a mandiner kukac mandiner pont hu címre kedves olvasóinktól, különösen azoktól, akik a cikk kapcsán megszólítva érzik magukat. Beszélgessünk, vitatkozzunk, ki miben ért egyet és miben nem a kiinduló írások állításaival, kinek mi a személyes története és véleménye a közélet és a fiatal középosztály viszonyáról. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Békéscsabai olvasónk kommentárja.

*

A középosztály alig létezik

Nincs nagyon miről beszélni, mivel Magyarországon a középosztály alig létezik. A középpolgárság létszáma egyedül Budapesten lehet talán 5 számjegyű, míg a vidéki városokban, főleg ahol nincs felsőoktatás, városonként mindössze kb. pár tucat lélekről beszélhetünk.

Ahol élek (Békéscsaba, 60 ezer lakos), talán 2-3 családot tudnék mondani, akik kulturálisan is és anyagilag is megütik az EU-középosztály átlagát. Szerintem maximum a leendő középosztálybeli fiatalokról beszélhetnétek.

Az a tömeg, akiről a cikkben szó van, szinte kivétel nélkül napi megélhetési gondokkal küzd, pont ezért vándorolnak ki és pont ezért fogják be a szájukat. Az sajnos kevés, ha a fiatal kulturálisan középkategóriás − ha ez itthon kontraproduktív, akkor be kell kussolni, vagy ki kell vándorolni.

Üres zsebbel nem fognak politizálni. Annál már jóval kevésbé macerás kimenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr396126682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.05.09. 15:40:46

Igazából semmit nem tudok hozzászólni a témához, de mégis muszáj vagyok kommentelni.

Csak úgy. Csak úgy megszokásból. Mert mi birkák így csináljuk...

S=klogW 2014.05.09. 15:43:09

Az első értelmes, nem valamely rétegérdek-sérelmen hüppögő poszt a sorozatban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.09. 15:53:53

@S=klogW:
nem, ez egy proli. több pénzt az embereknek! hát egy lófaszt. ez egy szegény ország. így is jobban él ez a csabai tökfej legalább hárommilliárd embernél. mit akar még. ejrópai középpolgár. na persze.

Sátraké a jövő 2014.05.09. 16:06:01

@jose maria padilla: mégis hol olvasol olyat, hogy bárkitől pénzt követel?? Csak leírja hogy mi van, ne legyél mán túl okos...

S=klogW 2014.05.09. 16:14:39

@jose maria padilla: Hmm. Nos igen, ez igaz, hogy az átlag magyar polgár a jelenlegi helyzetével a világ lakosságának a felső harmadába tartozik, de azért ne hasonlítsuk magunkat pl. egy fűtést nem igénylő éghajlatú, tengerparttal rendelkező országhoz, ahol a magyar átlagnál kevesebb pénzből is lehet h jobban el lehet lenni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.09. 16:21:56

@Békéscsabai:

"Ahol élek (Békéscsaba, 60 ezer lakos), talán 2-3 családot tudnék mondani, akik kulturálisan is és anyagilag is megütik az EU-középosztály átlagát." --- írod.

Ha így definiálod a középosztályiságot, azzal magadat hitelteleníted el! Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy az EU nagyrészén nincs számottevő középosztály, mert hiába tartoznak vagyoni-jövedelmi mutatóik alapján a középosztályba, de nem ütik meg kulturálisan a békéscsabai átlagot.

Bibó István írja: a húszas években nem az volt a szégyen ha egy középiskolai vagy egyetemi tanár varrott kézelőben járt, hanem az, ha a felesége nem varrta meg a kirojtosodott kézelőjét. Nem volt Magyarországon középosztály a húszas években?

tableno 2014.05.09. 16:35:36

Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy ha így megy tovább, a magyar középosztály 100%-a külföldön fog élni. Az óhazában pedig lesznek urak és jobbágyok, mint a régi szép időkben.

tableno 2014.05.09. 16:37:42

@bbjnick: "Nem volt Magyarországon középosztály a húszas években?" - nem volt, illetve csak Budapesten volt. Ja és FYI: azóta eltelt majdnem 100 év...

Bell & Sebastian 2014.05.09. 16:51:42

Bérolló (menedzser aránylik az alkalmazotthoz)

- dinamikusan fejlődők: 10x fölött
- lengyelek-románok: 9x
- balti bagázs: max. 3x
________________________

- magyarok: 8x

Itt a nem mindegy, mennyi a szocdem, állami tintanyaló és mennyi a magyar vállalkozó. Ugyanis a nyomort egy valami magyarázza: legnagyobb munkaadó az állam és a dinamikus réteget gyakorlatilag kinyírták.
Levágták az aranytojást tojó tyúkot, Rőtmanó elvtársat megidézve.

Úgy kellene kibabrálni a rohatt álammal, hogy értékén cserélni munkát nulla pénzforgalom mellet, abból nem bír hasznot húzni. Ha nem tiltaná törvény. :)
(mondjuk az anyagot ekkor is meg kell venni)

Vissza a felvetéshez! Az űrből szemlélve itt statisztikailag minden rendben van, ezt bárki tanúsíthatja a kormányból. Annál is inkább, mert maguk hamisítják.

Ez egy ugrani készülő puma, olyan kiscicányi méretben tessenek elképzelni, vagyis inkább patk..., nem is, egeret mondanék.

Egy ordító egér.

S=klogW 2014.05.09. 16:54:17

@bbjnick: @tableno:

Kedves bbj, egyet kell értsek a kritikával, a középiskolai és egyetemi tanárok elenyésző töredékét alkották a 20as évek magyar társadalmának.
Horthy-klientúra, zsidóvircsaft a csúcson és magyar paraszt- és magyar, szláv, román munkás-, zsellér- és cselédtömeg.

Bell & Sebastian 2014.05.09. 16:56:03

@bbjnick: Békéscsaba, ó! Az egy több faluk egymás mellett. Éjjel sötét, csak szempárok villannak a dzsungelben, majd fényhíd a rendőrautón.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.09. 17:13:41

@tableno: @S=klogW:

1920-ban a lakosság 10%-a volt értelmiségi és 30%-a volt iparból, kereskedelemből élő (csak önálló iparból 1000000 iparos és hozzátartozója élt Magyarországon!), a 20 hold fölötti birtokkal rendelkező parasztgazdák szintén masszívan középosztálybelinek számítottak.

Miről beszélünk kedveskéim?

Bell & Sebastian 2014.05.09. 17:25:06

@bbjnick: Leginkább arról, hogy visszafejlődünk. Lassan el lehet kezdeni a "másik emútnyócévezést".

Hihetetlen de igaz, adóbevételért (némi adóbevételért, mert a javát azért nem adják oda) multikat importálnak, ahelyett, hogy a leghalványabb kísérletet is tennék önálló gyártásra és piacszerzésre.

Átadják az elsőbbséget a birkanyírásra és megelégszenek az ez után kapott tizeddel. Ha valami, hát ez tényleg nem hagyományos megoldás. A termelési központosulás lényege. Persze az ökörség után, közvetlenül.

Bell & Sebastian 2014.05.09. 17:29:20

Mely tünde lény nyelé le az korszakos hozzászólásomat, mellyel megvilágítám az földi létezés végső célját is?

Köpje ki, de izibe, mer hátba verek!

Bell & Sebastian 2014.05.09. 17:30:10

Mögmonttam, hát mögmonttam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.09. 17:34:04

@Bell & Sebastian:

"Leginkább arról, hogy visszafejlődünk." --- írja.

Ez így van, de ettől még az állami adminisztrációban tevékenykedők, a szolgáltatásban-kereskedelem dolgozó magánvállalkozók, az agrárvállakozók és az értelmiségi pályákon mozgók masszívan középosztálybelinek számítanak. Hogy a tulajdonosi rétegekről ne is beszéljünk!

S=klogW 2014.05.09. 17:45:16

@bbjnick:

Szerintem érdemes ahhoz a piaci környezethez viszonyítani, ahova termelünk és ahonnan vásárolunk. Ott a maga sorolta mogyorórszági középosztály kitörölheti magának dolga végeztével anélkül, hogy le kellene tolnia a nadrágját (értsd: a segge is kivan).

Tündér_Lala 2014.05.09. 18:17:41

akik kulturálisan is és anyagilag is megütik az EU-középosztály átlagát.

Egy társadalmon belül - ez tényleg egy szegény ország európai mértékkel mérve - a középosztály anyagi viszonyait csak a társadalom egyéb rétegeinek anyagi helyzetéhez lehet hasonlítani. Tessék már elfogadni, hogy hazudtak, amikor Bécsben cukrászdát igértek.
Németországban egy kezdő mérnöki fizetés 2500-2800 euro között van valahol. Ez ugye 7-800 eFt. Ennyit nálunk a kistulajdonosi réteg és a menedzserek alsó rétege keres. Ez nem középosztály szint nálunk.
A kulturális szintek összehasonlítása pedig ugyancsak kérdéses. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ott lényegesen jobban állnának.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.09. 18:19:08

@S=klogW:

Viszonyíthatja a magyar középosztályt ahhoz a piaci környezethez ahová termelünk és ahonnan vásárolunk, de adót, járulékot itt fizetünk, az államadósság törlesztését itt termeljük ki, az inaktívakat itt tartjuk el, a külföldiek a profitot innét viszik el tőlünk stb.

Urfang 2014.05.09. 19:40:38

A szabad zsellérek és a hétszilvafás nemesek kora óta nem volt olyan viruló a középosztály sora mint most.

Bell & Sebastian 2014.05.09. 19:56:39

@bbjnick: Jót, mond, csakhogy! Teljesülnek-e a polgári-értelmiségi-középosztályi lét egyéb feltételei?

Mert nem elég _annak_ látszani, azzá kell válni, úgy kell(ene) élni?
- Tud-e felhalmozni, vagy évente vetkőztetik gatyára?
- El tudja-e itt költeni igényei szerint a pénzét, vagy viszi külföldre? (Csak nehogy azt gondolja, hogy ez kis probléma!)
- ...
- Végül, mennyien lehetnek ezek? Mennyi belőle a második generációs? Mennyi ebből a magyar?

Hogy ebből az annyira áhított "létből" mennyien csúsztak ki az egészen közelmúltban, azt még nem is firtattam akkor, amikor a szolgáltatói kikapcsolások újabb ás újabb csúcsokat döntögetnek.

Ez egy akadémikus vita és teljesen mindegy, kinek van igaza. Mert nincsen trendfordulás, a lecsúszás folytatódik. Ez a lényeg. A propaganda állítása ellenében: nagy szarban vagyunk! Általában is és konkrétan.

Csendes rohadás, csak ez a jó szó erre.

Bell & Sebastian 2014.05.09. 20:04:25

@bbjnick: Na most akkor globalizmus van vagy nincs? Esetleg lokális sabbat, körülöttem 2 méteres körben, hogy a pénztárca még pont beleessen és fölvehessem?

Ezt csak arra mondom, hogy vagy a szép szobában alszunk és hetente fürdünk, mint az elsőszülött, vagy a jászolban alszunk és az itató vályúra járunk nyaranta, mint a béreslegény?

Mert ha az utóbbi állandósult (nagyon úgy néz ki), akkor fusson, ki merre lát! A szép jövőről és nadrágszíj meghúzásról szóló mese már uncsi, virítani kéne valamit, hogy mozduljon végre a szekér!

Mert negyven éve állunk, a többi meg halad és rajtunk röhög.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.09. 20:12:23

@Bell & Sebastian:

A kézelős példát azért hoztam fel, mert jól mutatja, szerintem, a probléma velejét. A két háború közötti középosztály semmivel sem indult jobb pozíciókkal, mint a mai, de számukra iszonyatos sértés-számba ment volna, ha középosztályi státuszukat kétségbe vonják. Milyen középosztálybéli az, aki arról sír, hogy országában nincs középosztály? Akkor ő micsoda? Ha a Horthy-kor középosztályának nincs az a fránya keresztény úri tudata, akkor '19-ben, de legkésőbb '20-ban kimegy a fészerben és felakasztja magát. De nem ezt tette!

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.05.09. 20:17:45

„Az igazi irodalmi tevékenység nem igényelheti, hogy irodalmi keretben maradhasson – sőt, ez épp terméketlenségének szokásos kifejezése. Jelentős irodalmi hatékonyság csak cselekvés és írás szigorú váltakozásában formálódhat; feladata, hogy művelje azokat a jelentéktelenebb formákat, amelyek a tevékeny közösségekre gyakorolandó befolyásának mégis alkalmasabb eszközei, mint a könyv igényes, egyetemes gesztusa: legyen röpcédula, nyomtatvány, újságcikk, plakát. Csak ezek az azonnaliságok szólhatnak valóban hatásosan a pillanathoz.”

Robinzon Kurzor 2014.05.09. 21:03:01

Jellemző, hogy ezen a semmitmondó és totál érdektelen poszton nagyobb a pörgés, mint eggyel odébb, ami legalább alkalmas a vitára.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2014.05.09. 21:06:03

Ennyire nem kéne, hogy a lét határozza meg a tudatot...

Persze mindig jó kifogás.

Bell & Sebastian 2014.05.09. 21:50:03

@bbjnick: Most nagyon nem értjük egymást. Teljesen más a helyzet, ezért a citált párhuzam nem releváns.

Hol van itt ma úri, keresztény öntudat? Vagy Horthy akkoriban talán fokozatosan elszedte mindenüket, hogy a haverjainak adja?

Értse meg, ha korrigálunk az inflációval, nulla a bővülés. Ami azt is jelenti, hogy még visszakapaszkodni sem sikerült a válság előtti vakondtúrás tetejére.

Ez a bénázás nem rajtunk kívülálló okokból elszenvedett istencsapása, hanem a folyamatos vérszívás eredménye.

Jön a Pinyócás Embör, és csapol. Nahát, most sárgáról fehérre váltott a páciens, már olyan rosszul van! Nem baj, hívjunk hát egy borbélyt, vágjunk még eret is!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.09. 22:25:13

@Bell & Sebastian:

A Horthy-kor polelitje, ha akarta volna sem tudta volna elszedni a középosztály mindenét, hogy a haverjainak adja, mert attól a középosztálytól nem tudta volna elszedni. S az is az igazsághoz tartozik, hogy a Horthy-rendszer is csak egy paktumrendszer volt: akkor is szépszámmal voltak elvárások, igények, kényszerigazodási pontok, csak a középosztály volt annyira öntudatos, hogy ő is kikövetelte a maga helyét a szereplők között (nem mészárolta le húszban a "progressziót", nem juttatott hatalomra harmincban egy diktátort, cserében az ő szempontjai is érvényesültek). Én nem akarok okosabb lenni, mint vagyok, de azt azért bizton merem állítani, hogy önmegtagadásból soha nem lesz érdekérvényesítés.

Szindbad 2014.05.09. 22:47:39

@bbjnick: Hehe, milyen önmegtagadásról beszél, Atom Anti?

Szindbad 2014.05.09. 23:41:55

@bbjnick: Inkább önmegtagadok, bármit is jelentsen ez :-)

Szindbad 2014.05.09. 23:49:40

@bbjnick: Ja, hogy a BS-re gondol?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.09. 23:58:29

@Szindbad:

Magára gondolok. Maga nyikhajkodik és henceg, mert szorong.

Bell & Sebastian 2014.05.10. 00:38:32

@bbjnick: Eddig úgy tudtam, hogy _annak_ a középosztálynak ha írmagja maradt, mára már az is elpárolgott, réges-régen. Ami itt körvonalazódni tetszett, az egyelőre még elég identitászavaros, vagy ha nem, zárványos formában létezhet csak, ugyanis egyetlen szervezetét sem tudom megnevezni, ami a legnagyobb, közös osztóját hordozná magában.

A felső kezdeményezésre alakult polgári köröket gyorsan felejtsük is el, mert azokra csak addig volt szükség, amíg a mintamókus -nótát fújták.
Gyurcsány -kergetésre már gyávák voltak felhasználni őket Fideszék, pedig rövid űton meg lehetett volna fektetni még akkor is, ha Rice Abramson lovagolva menekíti Szolnokra.

Szóval, ez a középosztály is olyan, mint a lúdvérc, mert mindenki ismer valakit, aki még látta azt az embert, akinek fényképen mutatták.

Bell & Sebastian 2014.05.10. 00:42:17

@Szindbad: Mit szeretne, hogy szorongjak? Van az a pénz, csak hozza.

gyalog.galopp 2014.05.10. 06:10:26

A középosztály az , ahol zongora van a nappaliban horgolt csipke terítővel.
Nem tartozik ebbe a kategóriába, ha a zongora lábát B30 -as téglával pótolták ki, illetve a zongora csillogó hófehér, aranyozott szegéllyel, rajta a családalapító emberpár festett gipsz szobrával.

Na!

hoplita 2014.05.10. 06:41:43

@gyalog.galopp:
Na bassza meg.
Most horgolhatok, mert zongora még csak van - igaz a gyerekek szobájában, ami nem hátrány - de az a kurva csipketerítő hiányzik.:)

gyalog.galopp 2014.05.10. 07:08:32

@hoplita:
A gyerekszoba még elmegy, de a csipke az kell. A csipke a tradíciókat jelzi, enélkül kiszúrja a proliszög a zsákot, tessék ügyelni a részletekre.

hoplita 2014.05.10. 07:35:20

@gyalog.galopp:
Hát ez fel sem ötlött a kis cucu agyamban, sürgősen orvosoljuk.

lüke 2014.05.10. 07:46:45

Ny-Európában is csökken, itt meg honnan lenne?

gyalog.galopp 2014.05.10. 11:32:18

@hoplita:
Na, nem kell kétségbe esni, nem kel sok időt, pénzt pazarolni horgoló, meg csipkeverő tanfolyamokra.
A kínain ócsóé lehet venni műszálas, nyomottat, régiség boltokban meg lehet kapni dédis, ükis fotókat magas, zárt nyakú csipke gallérral, romantikus konttyal , ezeket a zongora köré rakva sokat lendíthetünk a hitelességen.

Változnak az idők, a 90-es évek elején a díszmagyarszabóság, meg a kutyabőr ipar volt a menő.
süti beállítások módosítása