A Mandiner az elmúlt napokban különböző irányultságú véleményformálók cikkeit közölte az elmúlt négy év értékeléséről. A választás után rátérünk a következő, 2014-2018-as ciklusra: egy új cikksorozatban a Mandiner szerzői, bloggerei mondják el, mire számítanak, mit várnak, mit várnak el a következő évektől a magyar politikában.

*

Soha nem volt 1990 óta olyan mértékű változatlanság választás után, mint 2014. április 6-át követően. Ahogy az éjszakába nyúló eredményvárás után reggel felébredtünk, minden pontosan ugyanúgy megy tovább, és pontosan ugyanaz várható a legrövidebb és hosszú távon is, mint az előző ciklusban. Még a parlamenti erőviszonyok is megismétlik nagyjából a négy évvel ezelőtti eredményeket. A világ előrébb ment négy évvel, de a magyar politikai erőknek és az ország vezetésének nagyrészt ugyanazokkal a dilemmákkal kell szembenézniük, mint 2010-ben. Hozzátéve − és fenntartva − korábbi állításomat: Magyarország 2014-ben jobban teljesít, stabilabb és fenntarthatóbb pályán mozog, mint a 2010-hez vezető utolsó, válságos, semmibe vezető években.

*

A nagy magyar politikai játszmában a régi balliberális oldal rálépett a Menj vissza a startvonalra mezőre. Négy év alatt olyanok voltak, mint a semmit sem tanuló és semmit sem felejtő Bourbonok. Most ugyanúgy a súlyos vereséggel és az eddigi zsákutcával kell szembenézniük, mint 2010-ben. A megújulás elmaradt, sőt, az utolsó hónapokban teljes visszarendeződés történt. Ebben nagy felelőssége van annak a veterán baloldali-liberális értelmiségi csúcselitnek, amelynek tagjai − a Népszava információi szerint − konkrétan egyikük lakásán beszélték rá az összefogókat arra, hogy a győzelem esélye érdekében engedjék vissza Gyurcsányékat a fedélzetre. A választás eredménye azt mutatja: a magyar valóság pontosabb ismeretének játszmájában Orbán és köre kiütéses győzelmet aratott a balliberális értelmiség fölött. A baloldal következő négy éve a valódi megújulást célul tűző, csekély befolyású körök; a bukott és enervált régi mamelukok; valamint a már most is láthatóan újra vezéri szerepre törő, a teljes vereségben is politikai étvággyal bíró Gyurcsány Ferenc közötti belső meccsről fog szólni. Amiben akár Gyurcsány is győzhet 2018-ra − vele viszont csak egy újabb 2010-et és 2014-et érhet el a baloldal. A következő évek arcai a baloldalon ismét Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy (és Fodor) lesznek. Az elmúltnyolcév az elmúltnégyévben is velünk maradt, és a következő négy évben is kísérteni fog. Ez a baloldal csapdahelyzete, amiből nem látszik az egyszerű kiút. Nem lennék most egy őszinte, idealista baloldali aktivista helyében.

Jobbik: a vasárnap esti közvetítések alapján meglehetősen csalódottak voltak, hogy nem tudtak második erővé válni és nem győztek egy egyéni kerületben sem. 2006-ban még sehol nem voltak, 2010-ben jött a nagy áttörésük, de innen most már csak kisebbet tudtak előre lépni. És lehet, hogy ennél előrébb már nem is fognak jutni: ha az ország a következő években képes lesz a konszolidáció, a gazdasági kibontakozás útjára lépni, az egyszerűen el fogja szívni a radikális szólamok elől a levegőt. Ha ez történik, akkor könnyen megtörténhet: a Jobbik előbb lép a zsugorodás útjára, minthogy kormányképes/kormányzó erővé válna. Amire egyébként sincs nagy esély: nemzetközileg mind most, mind a jövőben vállalhatatlan lenne egy Jobbikkal kötött koalíció. Ez a radikalizmus csapdahelyzete.

LMP: ez az LMP Schiffer Andráson kívül nem a négy-öt évvel ezelőtti LMP. Egy kitartó maroknyi szavazói kör és sok helyről (balról, jobbról, akár széljobbról) érkező protestszavazó segítségével a teljesen átalakult, Schifferen kívül szinte ismeretlen arcokból álló új LMP becsusszant a parlamentbe. A függetlenséghez és bizonyos elvekhez mindvégig ragaszkodó Schiffer és köre ezzel a ténnyel kiütéses győzelmet aratott a kudarcot vallott baloldali összefogásból legrosszabbul kijövő, teljesen hiteltelenné vált PM-esek fölött. Az új LMP szinte tiszta lappal indulhat neki a következő négy évnek, kidolgozva egy új, kerek programot, arcot, arcélet a pártnak. Mégse tartom valószínűnek, hogy a kispárti létből nagyot tudnának előrébb lépni a következő években. A mostani választáson is épp hogy megugrották, szinte kizárólag fővárosi szavazatokkal a küszöböt, vidéken a zöld és agrártémák futtatása ellenére szinte nem is látszanak. Az LMP-t a következő években önmaga − eredendő szervezeti gyengesége, tapasztalatlan új gárdája és kiforratlan üzenetei − akadályozhatja meg abban, hogy felnőjön a nagyobb pártok közé. De elég kihívás lesz életképes, fenntartható kispárttá is válni.

*

A Fidesz és a harmadik Orbán-kormány: ahogy eddig, úgy ezután is a magyar jobboldal helyzete és állapota a legfontosabb számomra. A Fidesz-gépezet, ahogy várható volt, nagy győzelmet aratott a választáson. Ez 25, de főleg az utóbbi 12 év kitartó, szívós építkezésének, valamint négy év kíméletlen hatalmi politizálásának és professzionális kommunikációs stratégiájának az eredménye. Az elmúlt négy évről írtam korábban, nézzük a jelenbe és a jövő lehetőségeit. Az, hogy a Fidesz 600-700 ezer szavazót vesztett 2010-hez képest, a győzelmi öröm mellett azért elgondolkodtathatja a stratégákat. Kikből állhat ez a sok százezres réteg, miért nem szavaztak a Fideszre és hol vannak most? Idősek vagy fiatalok? Vidékiek vagy fővárosiak? Aktív, dolgozó emberek vagy inaktívak? Meghaltak, kivándoroltak, otthon maradtak, más pártra szavaztak? Ez alapos vizsgálatok tárgya lehet. Az már az elmúlt években is látszott (akár a békemeneteken is), hogy a Fidesz legelkötelezettebb szavazóivá a jellemzően vidéki, alsó középosztálybeli, idősödő, vagy már idős társadalmi rétegek váltak. Nagy változás ez a 10-15 évvel ezelőtti Fideszhez képest. A párt elkötelezett szavazótábora és kitartó rajongói köre gyorsabban idősödik a párt vezetésénél. Csak a Fideszen múlik, hogy a következő években újra komolyabb hangsúlyt helyez-e a fiatalabb, aktívabb korosztályok megszólítására vagy sem.

És van egy, már a rendszerváltozás után szocializálódott vagy született új nemzedék, tanulmányai végén vagy immár több év munkával, karrierrel a hátuk mögött, akik meglehetősen kritikusok saját helyzetükkel és az őket körülvevő világgal. Körükben igen nagy az apolitikusok aránya is. Ha a Fidesz nem tudja megszólítani őket, előbb-utóbb más teszi ezt meg helyettük. A magyar jobboldal politikai ereje 2010 után 2014 tavaszán újra ellenfelei romjain ülhet tort. A következő évek nagy kérdése az is lesz, hogy képes lesz-e a jobboldal végre enyhíteni a kilencvenes évekből itt ragadt ostromlott kicsiny vár vagyunk mentalitást, megbékélve a megismételt nagy arányú győzelemmel elért nagysággal és a jobboldal eredendő sokszínűségével. Kevesebb kicsinyességet, több nagyvonalúságot várnánk a következő években.

Mindez magára az új Orbán-kormányra is igaz lehetne. Ismerjük Orbán Viktor politikai személyiségét, személyzeti politikáját, a Fidesz politizálási stílusát. Naív álmaink nincsenek arról, hogy a Fidesz szocializációjához szokott politikusok majd szinte homlokegyenest más felfogásban fognak cselekedni a következő években. De érdemes lenne realistán számba venni a választásokon megteremtett stabilitásban rejlő lehetőségeket: az elbukott gyurcsányi reformkezdeményezések, majd a Fidesz elmúlt négy évbeli, valóban véghez vitt nagymértékű rendszerátalakítása után ráférne az országra egy nyugalmasabb, kiszámíthatóbb időszak. Igaz ez mind a tízmillió magyar állampolgár és az állam, a közigazgatás viszonyára; de ugyanúgy igaz a kultúra világával; a gazdasági élet szereplőivel; a kormány belföldi és külföldi partnereivel fenntartott viszonyokra is. Mivel azok a bizonyos fékek és ellensúlyok nem éppen ideáltipikusan működnek (és még szavakban sem tanúsítanak különösebb érzékenységet irántuk); belső politikai ellenfél pedig még sokáig nem liheg a Fidesz nyakán; tényleg csak és kizárólag a Fideszen és annak vezető döntéshozóin múlik, hogy a választásokon elért, ország-világ előtt büszkén felmutatható politikai stabilitás végre a hétköznapok, a jobban tervezhető jövő alapjává válik-e − vagy sem.

Ha már az ország népe hosszabb távra elfogadni látszik a 2010-ben megalapozott rendszert, ideje, hogy a kormány is egy méltányos kiegyezés felé mozduljon el minden partnere, köztük minden magyar állampolgár és a gazdasági élet szereplői felé. Nevezzük ezt mondjuk új dealnek. Ha ez kimondva-kimondatlanul megvalósul, az a kibontakozás, a gazdasági és szellemi gyarapodás megalapozója lehet. Ha nem valósul meg, és mindenki pontosan annak folytatására számíthat, ami az elmúlt négy évben történt, továbbra is olyan Münchhausenek leszünk, akik egyik kezükkel mindent megtesznek a mocsárból való kiemelkedésért − a másikkal pedig vissza is nyomják magukat oda. Az újabb (közel) kétharmados Orbán-kormány lehet a stabilizáció, a kibontakozás biztosítéka avagy akadálya is; és csak rajta áll, melyik úton indul el. Új dealt a következő korszakra − és a haza fényre derülhet.