A Mandiner az elmúlt napokban különböző irányultságú véleményformálók cikkeit közölte az elmúlt négy év értékeléséről. A választás után rátérünk a következő, 2014-2018-as ciklusra: egy új cikksorozatban a Mandiner szerzői, bloggerei mondják el, mire számítanak, mit várnak, mit várnak el a következő évektől a magyar politikában.

*

A kormányt végül nem váltók kínlódására nem érdemes sok szót vesztegetni; lesz négy évük, hogy végre megértsék a rezsicsökkentés népének nem túl bonyolult lélektanát. Az egyes környező országok polgáraihoz viszonyítva is szegény, ezért a megoldásokat állam bácsitól váró társadalom többségének megnyerése még jó ideig a ki ad több pénzt alapján dől majd el. Ha valaha képesek lesznek rá, ezen a vonalon kapcsolódhatnak be a tömegigények kielégítésének dicstelen versenyébe.

Értékalapú politizálásra, a nagy elosztórendszerek fenntartható egésszé alakítására, korrupciómentesítésre, 15-20 éves távlatra vonatkozó jövőkép megfogalmazására nem számítok. Zsákmány hiányában (köztestületi pozíciók, számottevő vagyonelemek) további zsákmányszerzésre sem. Az egy szóba sűrített program: folytatjuk, legalábbis ezt vetíti előre. Lesz rezsicsökkentés és − amint azt Tát polgármesterének levele is mutatja − a nagyszerű intézkedés kritikája látszatának is kínos kerülése. Szerencsés esetben a nemzeti együttműködés rendszerének részleges konszolidációja várható.

Nem meglepő módon a vasárnapi választás egyetlen izgalmát az LMP szolgáltatta. Az a párt, amelyet a saját vezetősége két éve az alapokig visszabontott, hogy a benne lévő humán tőkét szatyorban átvigye a Gyurcsány-Mesterházy-Bajnai alakulat térfelére. A most bejutó LMP tehát már nem a négy évvel ezelőtti LMP. Ezt a formációt a konkrét programjától és ideológiájától függetlenül részben a 2010-es Fidesz-szavazó nagyvárosi középosztály csalódott kisebbsége segíthette át az 5%-os küszöbön és tolta be a parlamentbe, régi pártjának küldött figyelmeztetésként.

Azok a kevesek, akik megengedhetik maguknak a hűvös kívülállás úri gesztusát. Akiknél a Jobbik rasszizmusa éppúgy nem játszik, mint a gyurcsányi tempó, a „haladó” észosztók arroganciája és látványos alkalmatlansága, de a totális térfoglalás és párbeszédre való fittyet hányás sem. Akiket dühít az állambiztonsági hálózat takargatása, a nemzeti dohányboltok kiosztása, a demagóg nemzeti konzultáció, az alkotmány átalakításáról pedig az azt megerősítő népszavazás jut eszébe, nem egy asztal.

Magyarország rövid távú jövője nem sok titkot rejt a hétköznapok emberének. Miután az elmúlt ciklusban a gránit szilárdságú alapokat már letették, a közélet előttünk álló évei is összesen két kérdést tartogatnak csupán: 1. Mikor dönti be Gyurcsány Ferenc egója az MSZP-vel tető alá hozott Barátok Közt-klubszobát? 2. Schiffer András pártja a taktikailag helyesnek bizonyult kétirányú távolságtartó politikáját meg tudja e támasztani pitypangos zöldségeken túli, a szélesebb közönséget is megszólítani képes elképzelésekkel, valamint rétegpártként képes lesz e az összetett válaszokat igénylő, fontos kérdésekkel és ügyekkel tematizálni a közbeszédet? A fennálló médiaviszonyok között ez igazán szép kihívásnak látszik.

Fotó: Fortepan.