Ugyanakkor nagy örömködésre sincs okunk. Nem a legszebb álmainkat testesíti meg a csoportbesorolás. Főleg a románok miatt, akikkel megint hőzönghetünk egy nagyot, de focizni is tudunk vajon? Legutóbb Bukarestben ugyanis a szurkolók erősebb küldöttséggel képviseltették magukat, mint a nyúlszívű Egervári-csapat, amely harmatgyenge produkcióval kapott egy sima hármast. A román sajtó mindenesetre minket tett a kívánságlistája élére, és most biztosra is veszik, hogy a magyarokon újfent könnyedén átlépnek. Sajtóhírek szerint ugyanígy általános megkönnyebbülés fogadta F-csoportos jelenlétünket a csoportesélyes görögöknél és a finneknél is.

És ne tagadjuk: az amszterdami 1-8 után Észak-Írország, sőt a Feröer-szigetek csapata is a magyarok ellen kívánja összeszedni meglepetéspontjait. Pintér kapitányt azonban nem érdekli különösebben a leendő ellenfelek véleménye, szerinte mindegy, kivel játszunk, úgy kell pályára lépni, hogy mindenki ellen nyerhessünk. A jól hangzó szlogent olyannyira komolyan vette, hogy magán a sorsoláson sem tartotta fontosnak megjelenni (ellentétben a szövetségi kapitányok túlnyomó többségével), hanem inkább a csapatépítés jegyében megtekintette a Haladás-Ferencváros Liga-kupa rangadót (0-0).

Pintér más tekintetben is következetesen szembe megy a nemzetközi trendekkel, nem kis meglepetést (és a szurkolók körében ellenszenvet) keltő decemberi kinevezése óta. Évtizedek óta nem látott folyamatos összetartásokon próbálja kiválasztani a hazai bajnokságra építve az általa „harcosnak” ígért válogatott gerincét adó játékosokat. Sorra hívja be a korábban mellőzött hazaiakat, miközben háttérbe szorítani látszik a nevesebb bajnokságban pallérozódókat. Az összetartásokon az alapoktól kezdve igyekszik begyakoroltatni játékszituációkat, és azokhoz megtalálni az elképzeléseket úgy-ahogy megvalósítani tudókat. Mert hogy csapatunk, az jelenleg nincs. A hollandiai blamázs óta csak egy kötelezően lejátszandó selejtezőn szenvedett Magyarország Andorra ellen, hogy aztán a kudarckerülő Magyar Labdarúgó Szövetség ügyesen kivonja a nemzetközi vérkeringésből a nemzeti csapatot, mivel a lehetséges időpontban esze ágában sem volt mérkőzést lekötni.

Így nem csak az ellenfelek, hanem a magyar szurkolók is csak találgatnak, hogy mennyit ér Pintér elképzelése, miszerint az eddig mellőzött játékosok majd kettőzött erővel harcolnak a selejtezőkön. Ez akár jól is elsülhet, de azért ne hunyjunk szemet afelett sem, hogy nem véletlenül sorolják jelenleg a világ 72. „legerősebb” bajnokságának pozíciójába a hazai pontvadászatot. Az ilyen minőségből kikerülő játékosok tudásáról pedig Guzmics Richárd és Devecseri Szilárd (gólpassz Bukarestben az ellenfélnek, illetve érthetetlen öngól Amszterdamban) látványos bemutatót tartott az őszi selejtezőkön. Pintérnek ráadásul nem sikerült visszaédesgetnie a válogatottságot korábban lemondó, Hannoverben játszó Huszti Szabolcsot sem, ahogy nem tűnik felhőtlennek a viszonya a jelenleg legtöbbre taksált idegenlégiósokkal, Szalai Ádámmal és Dzsudzsák Balázzsal sem. A többi légiósunk pedig jobbára ül a kispadon (vagy ott sem) és panaszkodik a kevés lehetőségre.

De mindennel együtt mégis óriási a sansz rá, hogy Pintér harminc év után végre egy sikeres kapitány legyen. A kilenc darab hatcsapatos csoportból az első kettő helyezett, a kilenc csoport legjobb harmadik helyezettjével együtt automatikusan kijut az Európa-bajnokságra. A maradék nyolc harmadik csapat pedig egymás közti pótselejtezőn dönt a maradék négy helyről. Vagyis Magyarországnak semmi mást nem kellene tennie a pótselejtezőért, csak amit az Egervári-csapat a korábbi két selejtezősorozatban már megtett: elérni a harmadik helyet. Az már más kérdés, hogy a pótselejtező korántsem biztos esély a kijutásra, hiszen ott már jó eséllyel jönne szembe egy Csehország kaliberű válogatott.

De azt se tagadjuk, hogy kiemelkedő sztárcsapat nincs a csoportunkban. A görögök masszívak ugyan, de mégsem egy Hollandia kaliberű alakulat. Látszott az utóbbi években, hogy egy-egy igazán harcos, balkáni válogatott simán elverheti őket. A románok pedig nem azért léptek le minket, mert túl ütőképesek lennének mostanában, hanem mert mi voltunk képesek összehozni a pesti zártkapus meccs utolsó másodperceiben nekik egy nevetséges gólt. Mulatságos találat ügyben pedig talán számíthatunk 1997 óta a finnekre is, akik akkor három érintésből mattolták magukat és juttattak minket váratlanul pótselejtezős mészárlásra az akkor még létező Jugoszlávia ellenében.

Így még jelenlegi, csapat nélküli mivoltunkban is azt mondjuk, hogy minimum a harmadik helyért kötelező lenne a versenyfutás a finnekkel ebben a csoportban. Az észak-írek és a feröeriek azért vélhetően csak zavarják majd a képet, miközben a sima továbbjutás két esélyese egyértelműen a görög és a román válogatott. De ha Pintérnek lesz válogatottja az őszi rajtig, akkor egy, a törökök és a svédek korábbi váratlan legyőzéséhez hasonló bravúr 1972 után újra európai részvételt érne. De hol az a csapat? Legkorábban márciusban kapunk némi választ. Március 5-én ugyanis végre feltűnik egy barátságos mérkőzés erejéig Magyarország is a nemzetközi labdarúgás színpadán: éppen a leendő rivális finnek ellen mutatkozik be Pintér Attila Győrben.